Kérdések-válaszok
Babaúszás ekcémával
Kislányom hat hónapos és nemrég kiderült, hogy ekcémás. Így beírathatom babaúszásra? Köszönöm:
Csilla
Válasz
Kedves Csilla,
Az ekcéma enyhébb eseteiben nyugodtan járhattok babaúszásra, de csakis klórmentes vízbe. Az első pár óra után azért figyeld meg, hogy reagál a bőre és kenjétek be, ha úgy látjátok. Amennyiben súlyosabb ekcémáról van szó, kérjétek ki az orvos véleményét, de ha ő nem ellenzi, vagy javulásnak indul, megpróbálhatjátok a babaúszást egy klórmentes medencében.
Üdvözlettel:
Két és fél hónapos kisfiam van. Általában van elég tejem, bár előfordult már, hogy kev ...
Azt is tudni kell, hogy ekcémás, érzékeny a fehérjékre, a sertéshúsra, túróra, tejfölre tojásra. Még kísérletezem, hogy mi mindenre. Lehet, hogyha esetleg ilyesmit tartalmaz a tejem, akkor elrontja a gyomrát és diétáztatja magát? De sokszor teljes diéta (én) mellett sem eszik! Az elmúlt időszakban, 17 nap alatt csak kb. 300 grammot hízott.
Válasz
Elsősorban azt szeretném elmondani neked, hogy akkor is van tej a melledben, amikor nem feszül: a tej szoptatás alatt is termelődik. Emiatt tehát ne aggódj.
A másik dolog, amit írsz, azt mi egymás közt "szopási sztrájknak" nevezzük, és valóban nagyon idegesítő, sőt elkeserítő érzés lehet. (Én is átéltem.) Általában csak találgatunk, hogy mi baj lehet a babával, vagy a tejjel, de mire rájövünk, már magától megoldódott a probléma. Az egyik tippem az, hogy valami nem stimmel a baba szájában: szájpenész, kisebb sérülés, nátha, torokfájás. Későbbi időszakban a fog növekedése is okozhat ilyen gondot. Még egy prózai oka lehet a dolognak: az, hogy megjön az anya vérzése. Ezt nem minden baba hagyja szó nélkül. Az, hogy egyszer elfogadja a mellet, másszor nem, arra utal, hogy nem ilyen prózai oka van a dolognak. Egy kicsit titokzatosnak tűnik, de lehet, hogy a te túlzott szorongásod miatt utasítja el a szopást. Ha úgy érzed, hogy ideges vagy, csinálj valami olyasmit, amit nagyon szeretsz (meleg fürdő, jó könyv olvasása, csoki stb.). Ne törődj azzal hogy hány percig és hányszor szopik a baba, hadd ossza be ő magának. Lehet, hogy nem is éhes még, amikor kínálod.
Tudom, hogy ez nagyon nehéz korszak, a babák néha egyáltalán nem viselkednek logikusan. Csak annyit tudok mondani, hogy én is átestem ilyen időszakon (előfordult, hogy Julcsi szinte egész nap nem akart szopni, csak éjszaka). Mégis minden rendben van. Most húsz hónaposan is szopik, és egy szájfertőzésen kívül eddig nem volt beteg.
Sződy Judit
Lehet e három hónapos kislányom allergiás? Szemét egyre gyakrabban dörgöli és nem csak a ...
Válasz
Az ún. atópiás dermatitis = csecsemőkori ekzema már az élet első 2-3 hónapjában megjelenhet. Ilyenkor száraz, vörös, viszkető, hámló, később nedvedző foltok jelennek meg az arcon, szemhéjakon, fül mögött, ill. a hajlatokban, a végtagok feszítő oldlain. A kicsik, ha csak tehetik, az ágyneműhöz dörzsölik vagy kezeikkel vakarják ezeket a bőrfelületeket. A fenti esetben a szem kötőhártyája azonban ép, szemben az ún. rhinitis allergika - szénanátha -t kísérő allergiás kötőhártya gyulladással. Ilyenkor a szem nagyon viszket, megduzzad, könnyezik, sokszor fénykerülő. A beteg rendszerint sokat tüsszög, orrából híg, vizes orrváladék ürül. Ez az allergiás betegségforma ritkán fordul elő 4-5 éves kor alatt. Felmerülhet, hogy kisbabájuknál atópiás dermatitis kezdődik a szem környékén, az utóbbi nem nagyon jöhet szóba. Ennek kiderítésére, amennyiben a tünetek tartóssá válnak és fokozódnak, a baba vizsgálata, táplálásának és a családi anamnézisnek az ismerete, esetleg laboratóriumi vizsgálat válhat szükségessé.
Dr. Gömöri Ágnes
Kislányomnak száj körüli ekcémája van több, mint egy éve, amit bőrgyógyász által fel ...
Válasz
A bárányhimlőt a herpesvirus varicellae okozza. Régóta közismert, hogy az ekcémás betegeknél a herpesz vírus okozta fertőzések sokkal súlyosabban, csúnya, intenzív bőrjelenségekkel zajlanak. Vonatkozik ez a bárányhimlőre, de az ajakszélen kiinduló herpeszre is, amely rossz esetben nagy területre is ráterjedhet. Ennek okára csak feltételezések vannak, ugyanúgy, mint az ekcéma okára, mechanizmusára vonatkozóan. Sok esetben az is megfigyelhető, hogy az ekcémás bőrelváltozásokkal érintett bőrfelületen a legcsúnyábbak az elváltozások. Az is ismert tény, hogy azoknál a kisgyermekeknél, akik olyan betegségben szenvednek, amely az immunrendszerüket érinti, pl. leukémia, immunhiányos állapotok, vagy szteroidot, ill. un cytostaticumot kapnak alapbetegségük miatt, amelyek az immunrendszert gyengítik, a betegség súlyos lefolyású, akár végzetes lehet. Ezért ezek a gyermekek ma már védőoltásban részesülnek. Az Önök által használt és időközben abbahagyott krém nem jut át mélyen a bőr mélyebb rétegeibe, általános immunreakciót fékező hatása pedig kis területen kis mennyiségben használva szintén nem valószínű. Az elváltozások után hegesedés akkor marad, ha azok viszonylag mélyen érintették a bőrt (bőr alatti kötőszövet) a pörkösödés közben, ill. a pörkök idő előtt leválnak vakaródzás, ill. ledörzsölés folytán (éjszaka). Fontos tehát a viszketéscsillapítás, a körmök rövidre vágása, ha a gyermek tűri, akár éjszakára kesztyű használata. Ha egy-egy elváltozás nagy, körülötte gyulladásos udvar alakul ki, mutassák meg a kicsit szakorvosnak. Ha a pörk leválása után mégis heg mutatkozna, lehetőség van annak kezelésére (kenőcs), amelyet időben alkalmazva jó eredmény érhető el.
Dr. Gömöri Ágnes
Kisfiam 22 hónapos, szója allergiára gyanakszom nála. (Hasmenés, főleg felvágott fogy ...
Válasz
Az ételallergiák a kiváltó allergének szempontjából 3 nagy csoportba sorolhatók: állati fehérjék (tej, tojás, húsok, halak), gabonafélék (búza, árpa, rozs, zab), hüvelyesek (borsó, bab, mogyoró, szója) által kiváltott allergiákra. Ez utóbbi csoportban a szója allergia a leggyakoribb. Ma már többek között ezért nem ajánljuk tejallergiás csecsemőnek a szója alapú tápszert, fél éves kor alatt. A kiváltott reakciók szempontjából pedig a következőképpen csoportosíthatjuk az allergiákat: légúti tünetekben megnyilvánuló: szénanátha, asztma, bőrtüneteket okozó: ekcéma, csalánkiütés és gyomor- bélpanaszokat : hányás, hasmenés, rossz felszívódás miatti gyarapodászavart okozó megnyilvánulási formák szerint. A szója allergia leginkább gyomor- bélpanaszokat, bőrtüneteket okoz, akár a tej, vagy a tojás. Hogy kisgyermekénél melyik étel elfogyasztása okoz panaszt, hosszas diétás program során kideríthető lenne, főleg ha az élelmiszerek pontos összetételét a szülő ismerné. Valóban számos felvágott, és egyéb húskészítmény, de hús nélküli készétel is tartalmaz szóját. De gyakran tartalmaz tojást is, sőt tejport, és számos adalékanyagot is. Az ok kiderítése (allergia vagy egyéb felszívódási, emésztési zavar) tehát gyorsabban és korrekt módon megtörténhet gasztroenterológiai kivizsgálás során. Arra viszont háziorvosi beutaló szükséges, kérjék ezt orvosuktól.
Dr. Gömöri Ágnes
Kisfiam 10 hónapos,3 hónapos kora óta van atóphiás dermatitise nagyon erős tünetekkel kezd ...
A másik gondunk pedig az , hogy a vérv. során arraschid olajra is megcsinálták a tesztet ami nem mutatott egyértelmű reakciót. Azt tanácsolta az orvos , hogy menjünk be a klinikára és egy napig mogyorót fognak etetni Marcival , hogy kiderüljön allergiás-e a mogyoró félékre. A kérdésem az lenne, hogy ha nem allergiás a mogyoróra akkor nem pont ez a kísérlet válthat ki allergiát nála.
Válasz
Nem derült ki az sem leveléből, hogy a szója alapú tápszert mikor kezdték használni.6 hó előtt nálunk nem ajánlják, az ilyen életkorban könnyebben kialakuló szója allergia miatt. Hogy egy atópiás csecsemő a tejet ihatja-e, és a gyümölcsök és zöldségek közül mit mellőzzön, nagyon megoszlanak a vélemények. A bőrgyógyászok gyakran tapasztalják, hogy az allergológus által előírt diéta mellett is akár komoly tünetei lehetnek a kisgyermeknek. Nem egyértelmű az ételek allergiát okozó szerepe és az észlelt bőrjelenség közötti összefüggés az atópiás dermatitiszben. Tény az, hogy ezek a csecsemők általában öröklötten hajlamosak allergiás betegségekre. Fontos tehát náluk az erős allergének elkerülése/tej, tojás, hal, déligyümölcsök, olajos magvak/, ill óvatos 1 éves kor utáni bevezetése, és az anyatej adás! Ha a csecsemőnél így is megjelennek a bőrtünetek érdemes elvégezni bizonyos vizsgálatokat, ahogy ez az Önök esetében is történt. Magyarországon a brokkolit, karfiolt nem ill a hüvelyeseket is csak bizonyos esetekben vonjuk meg automatikusan. Meg kellene próbálniuk a fehér répát, spenótot, sóskát, salátát, zellert esetleg a paradicsomot, gyümölcsök közül őszibarackot, meggyet. Mindezeket persze óvatosan, mert un kereszt allergiák sajnos valóban léteznek. A liszneműeket is érdemes lenne elkezdeniük már 1o hónaposan. Valóban egyoldalúnak tűnik a kicsi táplálása és szüksége lehet bizony plusz vitamin pótlásra. Ha kisfiúk nem allergiás a mogyoróra , akkor azt a vizsgálat nem váltja ki. Azonban, ha annak lehetősége fennáll, érdemes a vizsgálatot azért elvégezni, mert sajnos elég sok élelmiszer-gyári készítmények- tartalmaznak mogyoróvajat, így pozitív eredmény esetén tudnák, hogy erre figyelniük kell.
Dr. Gömöri Ágnes
Kislányom tíz hónapos. Újszülött korától kezdve rendkívül hasfájós. Hat hónapos korá ...
Kérdéseim a következők: Várható-e a gyógyszerektől tartós javulás? Miért szaporodott el ismét a gomba rövid időn belül? Milyen összefüggés lehet a Pseudomonassal? Milyen mellékhatásai lehetnek a gyakori gyógyszerkúráknak? Nem értem, miért segít többet a Nan2 tápszer a bélflóra helyreállításában az anyatejnél? Én úgy tudom, az anyatej is tartalmaz bifiduszt, bőven van tejem, nem szeretném még elválasztani a babát és nehéz beilleszteni az étrendjébe a tápszert. A gyógyszeren kívül mivel próbálkozhatunk? A felnőtteknél olvastam a diéta fontosságáról, lányom élesztős és magas szénhidráttartalmú ételeket még nem kap. Hogyan juthatott ebbe az állapotba, hisz újszülötteknél gyakori a szájpenész és a pelenkakiütés. Ezeket mi is kezeltük, nem is voltak sokáig külső jelei a fertőzésnek. Kb. hét hónaposan jelentkeztek ekcéma jellegű száraz foltok a testen, koszmó a fejbőrön. Mire számíthatunk a továbbiakban, hisz a Candida gyengíti az immunrendszert. Nem kaphat a baba immunerősítőt?
Válasz
Korrekt választ én sem tudok adni Önnek. Nyilván ilyen sok hónapos probléma és többszöri kivizsgálás után az Önök kezében leletek, zárójelentések vannak. Ezeknek pontos ismerete nélkül, a kisgyermek fizikai állapotának ismerete, vizsgálata nélkül a problémát megfejteni, tanácsot adni nem lehet. Néhány kérdésére a részválasz. A gomba, valamint a pathogén, tehát gyulladást okozó baktériumok akkor szaporodnak el a bélben, ha annak normál flórája nem stabil. Így tehát a gomba kiirtása után újra elszaporodhat és elszaporodhatnak bármikor egyéb nem odavaló baktériumok is. Dysbakteriózis /a fent említett helyzet / esetén az emésztés sem tökéletes, gyakoribb az erjedés, rothadás, gázképződés, amelyek irritálják a bélfalat és görcsöket okoznak. Tehát indokolt az ismételt gombaellenes kezelés és a flóra helyreállítására történő próbálkozások Lactulózzal, tápszerekkel. Az anyatej, steril bifiduszt nem tartalmaz. A fenti kezelések nélkül a helyzet tovább romolhatna. Biztosan kell diétás tanácsokat is követniük, annál is inkább, mivel a csecsemő ekzemás jeleket is mutat. Nem a candida gyengíti az immunrendszert, hanem a gyengébben működő immunrendszerű egyéneket támadja meg könnyebben. A csecsemők tehát eleve hajlamosabbak rá. Akár allergológiai-immmunológiai kivizsgálás is szóba jöhet a kislánynál.
Dr. Gömöri Ágnes
Észrevettem a 10 hetes kislányom hátán nagyobb piros foltokat (főleg a háta felső rés ...
Válasz
A leírás szerint valószínűleg allergiás bőrkiütésről van szó, habár a bőrjelenségekről látatlanban nyilatkozni nem lehet. Felmerülhetnek környezeti allergének kiváltó okként, mint a mosópor, öblítő, babakozmetikumok, egyes ruhadarabok. Ezek inkább okoznak tüneteket azon a bőrfelületen, amelyen a csecsemő fekszik így az nedves lehet. Ennek következtében kioldódhatnak a fent említett anyagok, ill. jobban beszívódhatnak a bőrbe. A csecsemőkori ekzema nem ezen a bőrfelületen indul általában. Próbálják meg elhagyni ill. másikra cserélni a fent említetteket és a baba bőrét lehetőleg szárazon tartani. Ha az elváltozások ennek ellenére terjednek, vagy nem változnak keressenek fel bőrgyógyászt.
Dr. Gömöri Ágnes
Szeretnék felvilágosítást kérni a psoriasis betegségről, valószínűleg a kislányom a ...
Majd elvittük egy bőrgyógyászhoz és a doktor úr szerint nem létezik csecsemőkori psoriasis, de Ő teljesen más krémeket adott és attól szépen gyógyul.
A krém tartalmaz ELOCOM 0,1%-t, mint az édesapja krémjei, tehát arra gondolok sajnos ez mégis csak psoriasis.
Az Elocom-nak nagyon kedvezőtlenek a mellékhatásai??? Mik ezek, és hosszútávon milyen káros hatásai vannak szervzetünkre?
Válasz
Bizony létezik már csecsemőkorban kezdődő psoriasis, sőt ezek száma az utóbbi időben szaporodik. Az esetek kb. fele 15 éves kor előtt kezdődik. Gyermekkorban leány túlsúlyt észlelünk, amely később kiegyenlítődik. Un. polygénes ( több gén eltérése által okozott) megbetegedés. A bőrjelenségek oka: a hámsejtek képződése felgyorsul, a tüneteket számos külső és belső tényező kiválthatja és ronthatja. Csecsemőkorban néhány hetes babáknál már látható a jellegzetes elváltozás legtöbbször a pelenkás területen, törzsön. Ez keveredhet az un. seborrheás dermatitis hajlatokban, arcon észlelt jellegzetes bőrtünetével, amit a babáknál általában 4 hetes kortól észlelünk és ez igen gyakori. Ezt szokták csecsemőkori ekzemának is nevezni. A levél alapján úgy tűnik, hogy kislányánál is valószínűleg ez a helyzet. Mind a kettőre, ha szükséges mert a tünetek erősek, vannak megfelelő kenőcsök, bőrápolási technikák. Azt tanácsolnám keressenek fel gyermek-bőrgyógyászt ( Bp.-n a Heim P kórházban osztály is működik ) hiszen ha valóban psoriasisról is szó van , az életre szóló lehet, így nem mindegy, hogy a gondozást hogyan kezdik és folytatják. Helytelen kezelés még ronthat is rajta. Az említett kenőcsöt valóban alkalmazzák psoriasis kezelésében, de minden egyéb bőrgyulladás is jól reagál rá. Az ekzema is. Csecsemő és kisgyermekkorban azonban töményen nem, csak vivőkenőcsben hígítva használhatjuk mellékhatásai miatt. A hasonló erősségű gyulladáscsökkentő un. steroidhormont tartalmazó kenőcsök közül azonban a legkevesebb mellékhatást ez okozza. A melléhatások: bőrsorvadás, értágulatokkal, striák, helyi védekezési gyengeség (bakterális, vírusos, gombás fertőzések), a kenőcs elhagyása után a tünetek rosszabbodása. Általános melléhatások is lehetnek: izomgyengeség, növekedési elmaradás akár. Ha azonban kellő ideig, csak a beteg területen, megfelelő hígításban alkalmazzuk , ezeknek a valószínűsége minimálisra csökken.
Dr. Gömöri Ágnes
9 hónapos kislányom szemén apró vörös, viszkető hólyagok jelentek meg a szeme sarkába ...
Válasz
A leírt elváltozás a szem környékén nagy valószínűséggel allergiás eredetű. Az ekzema diagnózist azonban a gyermekgyógyászok, gyermekbőrgyógyászok nem mondják ki könnyen, minimális bőreltérés esetén. Sőt, ha az ekzema - ami az allergia egyik megjelenési formája - felmerül, megpróbáljuk az okot felderíteni, és azt lehetőség szerint a környezetből, vagy az étrendből kizárni. Ez célravezetőbb és jobb eljárás, mint kenőcsök, gyógyszerek állandó használata. Sajnos, ezt nem mindig sikerül elérnünk, habár mindenféle, allergiának tűnő elváltozásnál megpróbáljuk. Véleményem szerint gyermek-allergológussal kellene felvenni a kapcsolatot, aki gondos kikérdezéssel esetleg laborvizsgálatokkal megpróbálja kideríteni az okot. Amennyiben ez nem sikerül (3 éves kor alatt ez nem egyszerű), akkor is meg lehet kísérelni különböző diétákkal - szakemberrel konzultálva - megkeresni, hogy esetleg melyik étel okozza ezt, vagy akár a környezetben újra keresgélni (állat, növény, habfürdő, mosószer). Ha mindez nem vezet eredményre, bizony időnként gyulladáscsökkentő kenőcsöket is használni kell. A Pimafucortot a szem környékén nem használjuk.
Dr. Gömöri Ágnes
Kisfiam 2,5 éves kb. 1 éve a bőrgyógyász által megállapított ekcémában szenved. a b ...
Válasz
Az ekzema okát, kóreredetét még pontosan nem tudjuk, arról csak feltételezések vannak. A betegség veleszületett hajlama ismert, hullámzó lefolyású jobb, rosszabb periódusokkal járó bőrgyulladás jellemzi. Állandó tünete a száraz, gyakran viszkető bőr. A viszketés oka részben a száraz bőr, részben a bőr fokozott ingerelhetősége, mely ezeknél az egyéneknél jellemző. Csecsemő és kisgyermekkorban igen nagy valószínűséggel szerepe van a folyamat beindításában étel allergéneknek, de akár belélegzett allergén is beindíthat ekzemát. Külön csoportot képez az ún. kontakt dermatitisz, ez az ekzema azon formája amely bizonyos anyagokkal való tartós, vagy ismételt érintkezés során alakul ki. Ezek pl nyál, gyapjú, fémek, habfürdők, mosószerek, illatszerek, stb. Sajnos gyakran előfordul, hogy az előírt, sokszor számos ételféleségre vonatkozó diéta sem hozza meg a tünetek enyhülését. Ilyenkor, ha mód van rá érdemes egyéb okokat is keresni. Azt hiszem mielőtt szigorú diétát kezdenének, kisgyermeküket mutassák meg allergológusnak is, aki a ma elérhető vizsgálatokkal már néhány, de lényeges étel allergiát (tojás, tej ) laboratóriumi vizsgálattal ki tud szűrni. Az egyéb allergének vizsgálata ebben az életkorban még ,a mai módszerekkel bizonytalan eredményt ad. Ezt 4 éves kor körül érdemes elvégezni. Azt tanácsolom, hogy addig tejet, a tojásételeket ha lehet mellőzzék. A bőrgyógyász által felírt fürdető és ápoló kenőcsöket pedig még intenzívebben használják, mert ha ezek a gyermek bőrét meggyógyítani nem is tudják, a tüneteket mérséklik. A gyógyítás az ok kiderítésével kezdődne, ezért lenne fontos az allergológiai kivizsgálás.
Dr. Gömöri Ágnes
Kislányom most 16 hónapos. Nagyon szeret homokozni, futkározni.... a szabadban. Sajnos atópi ...
Válasz
Az ekcémás bőr szereti a fényt, tehát nyáron szebb, a betegek panaszai csökkennek. Azonban az ő bőrüknek is szüksége van a fényvédelemre. Mivel bőrük érzékenyebb, a rá felvitt anyagok kiválthatják, súlyosbíthatják tüneteiket, ezért csak un. hypoallergén készítmények ajánlhatók. Kisgyermeknél különösen nyár elején érdemes, a legmagasabb faktorszámú készítményt választani. Előfordul, hogy a készítmény tüneteket okoz (kipirulás, apró kiütések, viszketés), akkor váltani kell. Babanapozókban ma már nagy a választék. Talán fontos még arra is külön figyelmet fordítani, hogy az ekcémás betegek bőre száraz. A napsugárzás, a szél ezt fokozza, így napon tartózkodás után a bőrt a bőrgyógyász által ajánlott kenőccsel ápolni kell. Fürdetéskor csak a megfelelő fürdetőszert szabad használni.
Dr. Gömöri Ágnes
Kisfiam decemberben múlt 2 éves.5 hónapja küszködök elmulasztani a szája körül időről ...
Már 1 éves kora előtt tapasztaltam, hogy csalánkiütések jelentek meg a szája körül, amikor tejtartalmú ételt kapott (pl. Hipp bébiétel, ami tejet tartalmazott, vagy tejpépek) . Ezek 15-20 perc múlva nyomtalanul eltűntek. A szoptatás befejezése után nem fogadta el a tápszert és a tejes tápszerektől egyébként is csalános lett. Így nagy nehezen, de sikerült elfogadtatnom Vele a Milupa szójás tápszerét. Ezt itta 15 hónapos koráig, amikor is megpróbáltam a NaN 2 Bifidusszal tápszert, amit elfogadott és már kiütései sem voltak. Innentől nyugodtam adtam Neki a tejtartalmú ételeket. Semmi nem látszódott rajta.
Nyárom időnként előjött néhány petty, ami 1-2 nap alatt elmúlt, nem is nagyon foglalkoztam velük. A cumira fogtam, mert a cumi alatti részen jöttek ezek elő. Aztán október elején már egyre csúnyább lett, és nemcsak a cumi alatti részen, hanem az orra alatt is , a szeme körül, illetve a szemhéján is. A szája körül Elocom kenőccsel (ointment) kentem, a szemén elmúlt magától.
Több orvosnál jártunk, akik felírtak különböző kenőcsöket (Locoid, Locoid Lipocream, Elocom cream bőrpuhítóval együtt, Locoid Crelo, Zyrtec csepp, stb.). Sajnos egyik sem vált be. Most télen vannak időszakok, amikor rettenetesen csúnya, gyulladt a szája körül, és láthatóan viszket.A hidegben még inkább előjön.
Az orvos 3 hete tejmentes étrendet írt elő, amit be is tartunk. 1,5 hétig nem javult, sőt nagyon csúnya lett. Tej helyett Humana szójás tápszert iszik reggel-este. Ekkor megint az Elocom-hoz nyúltam, ami 5 nap alatt szinte teljesen eltüntette a pöttyöket.
Azt szeretném tudni, hogy mennyire káros, ha az Elocom krémet (nem kenőcsöt) használom (nagyon kis mennyiségben) naponta, mert ez az egyetlen, ami javít az állapotán. Milyen káros hatásai vannak, ha 5 napnál tovább használom, mint , ahogy az a tájékoztatón is le van írva. Adhatok-e neki kálciumot (calcimusc formájában - ½ ampulla) , ha előjönnek a pettyek? Különösen most, hogy tejet nem iszik.
Emellett homeopátiás drazsékat is szed a kisfiam. Meddig tartsam a tejmentes diétát ? Ha nem kenem krémmel és ismét előjönnek a pöttyök, valószínű, hogy tejallergiás ?
Válasz
Nagyon nehéz helyzet elé állított. Alapvetően azért mert nem láttam a gyereket. Másodjára mert csak egy átlagos gyermekorvos vagyok, nem bőrgyógyász.
Amit így tudok mondani: az ekzema több okú betegség, részben endogén, részben exogén tényezők állnak hátterében, tehát az örökletes tényezők mellett külső ágensek is felelősek kialakulásáért. Az exogén tényezőkre vonatkozó vizsgálatok nem mindig adnak egyértelmű választ. A téli időszak a valóban rosszabb az ekzemasok számára.
Sokszor valóban a tejet vonjuk felelősségre - okkal vagy ok nélkül. A tejallergia laboratóriumi módszerekkel vizsgálható.
Az említett krémmel kapcsolatban az a véleményem, hogy nem okoz több napos alkalmazásnál sem komolyabb problémát. Elvileg a bőr elvékonyodásához, elfajulásához esetleg gombás fertőzésekhez vezethet. De mondom, nem gondolom, hogy ennyi idő alatt. És az újabb steroid tartalmú készítmények már jók.
A homeopathiához nem értek. De van betegem, akinél ezek beváltak, tehát értő kezekben ez alternatív módszer lehet.
A tejmentes diéta időtartamáról nem tudok mit mondani, véleményem szerint nem lehet ebben így pontos időtartamot kijelölni. Azt viszont gondolom, meg kell vizsgálni van-e ilyen allergiája.
Javaslom, hogy válasszanak egy bőrgyógyászt, akiben megbíznak, ő kezelje és kövesse a gyereket, nem érdemes több orvoshoz fordulni. Még akkor is hozzá fordulnék, ha az első terápiás választása nem válik be, mert minél jobban megismer egy gyermeket az orvos, annál értékesebb tanácsokat tud adni.
Dr. Péter György
Kislányomnál januárban diagnosztizálták az ekcémát. Január óta 2-3 hetente "magánb ...
A kérdésem :hogyan döntsek a mandulával kapcsolatban és van e valami hatásos krém ami igazán használ? (Gyakran dunsztolom a lábát és a kis ujjacskáit és Claritin szirupot is kap.)
Válasz
A mandula kivételével kapcsolatban csakis gégész szakorvos vizsgálata alapján és után döntsenek. 4 éves kor alatt ez csak nagyon indokolt esetben ajánlott, főleg allergiás betegeknél - talán ezért ellenzi orvosuk is. Amennyiben kislányánál a kezelés ellenére is ennyire romlik a bőr állapota, érdemes lenne allergológiai szakrendelést is felkeresniük. Meg kellene vizsgálni ugyanis, hogy a kisgyermek mennyire allergiás, illetve szerencsés esetben még az okra is fény derülhet. Általában "hatásos" krém nincsen. Az ekcéma kezelése során a bőrjelenségek helyétől, kiterjedtségétől, az elváltozások jellegétől és annak súlyossági fokától függően, különböző erősségű gyulladáscsökkentő kenőcsöket, krémeket használnak a bőr rendszeres ápolására, a szárazság és viszketéscsökkentés mellett ugyanannál a betegnél is. Ezt tehát vizsgálat után mindig egyénileg kell eldönteni. A panaszok fokozódásakor, fellángolásakor újra és újra fel kell keresni a bőrgyógyászt.
Dr. Gömöri Ágnes
Kislányom 15 hónapos, enyhe ekcémája van ami hol elmúlik , hol előjön. Nagyon száraz a ...
Válasz
Az ekcémás betegnek, legyen az gyermek, vagy felnőtt, alapvetően elég száraz a bőre, tehát igényli főleg ősztől tavaszig az állandó ápolást. Erre a gyári testápolók többnyire alkalmatlanok. Ezek sajnos tartalmaznak illatanyagokat, stabilizáló és konzerválószereket, ami még ronthat is a bőr állapotán. Létezik a gyógyszertárakban egy Cremor ad aquosum nevű készítmény, ami az ilyen bőröket szépen ápolja. Amennyiben ez nem elegendő, a bőrgyógyászok írnak fel csak testápolásra - és nem az ekcémás foltokra, hanem az egész testre - való kenőcsöt. Ezek a kisgyermekek csak ún. fürdetőkenőccsel mosakodhatnak, ill. kézmosásra is érdemes azt használni. Ez a gyógyszertárakban akár vénymentesen is kapható. Ma már a bőrgyógyászok indokolatlannak tartják az ún. "szteroidfóbiát". Az ekcémás területek gyulladt bőrére ui. sok esetben ezt kell használnunk. A ma használható szteroidok már jóval kevesebb mellékhatást okoznak, némelyik szinte minimális mellékhatással bír, ill. ezeket a szakember gyermekeknél megfelelő hígításban rendeli (kevert kenőcs). A rendelt kenőcsöt, megfelelő ideig, bőrgyógyászati kontroll mellett, nyugodtan használhatják.
Dr. Gömöri Ágnes
Kisfiam 20 hónapos, 10 hónapig szoptattam, 6 hónapos korától kapott tápszert, majd egy ...
Válasz
Az ekzema elnevezés gyűjtő fogalom. Keveset tudunk a betegség lényegéről, pedig a csecsemők és a gyermekek leggyakoribb bőrgyógyászati megbetegedése. Veleszületett hajlamon alapuló, gyakran visszatérő, váltakozó intenzitással zajló bőrgyulladás. Sajnos az esetek kb. 20 %-ában előbb, utóbb társulhat egyéb allergiás betegségekkel is. Az étel allergéneknek csecsemőkorban biztosan van szerepe a folyamat beindításában, de kiválthatja más környezeti allergén is. Megtalálni ezeket főleg csecsemőkorban borzasztó nehéz, leginkább tapasztalati tényekre támaszkodhatunk. Ha folyamat beindult, az szinte önmagát tartja fenn. Száraz bőr-viszketés- vakarás. A diéta hatása, eredménye, mint Önök is tapasztalhatják, nem egyértelmű. Nem valószínű, hogy vitaminhiány okozná a tüneteket. Amire fontos figyelni: a bőr kiszáradását meg kell előzni- rövid fürdéssel, detergensek használatának mellőzésével, a bőr zsírozásával. Ha a bőrgyulladás kiújul, sajnos rákényszerülünk kortizon tartalmú kenőcsök használatára (csecsemőnél hígítva). A pelenkás területeken vigyázni kell a kortizon tartalmú kenőcsök használatával, mert párás, meleg, gyulladt környezetben azok könnyebben felszívódnak. Erre a területre hígabb kenőcsöt kell kérniük a szakorvostól. Az atópiás bőrelváltozásoknak inkább klímaterápiára és nem fényterápiára van szükségük. Az ilyen gyerekek bőrére még jobban kell vigyázni, napozáskor feltétlenül használjanak fényvédő krémet / kis területen kipróbálva, mert ez is allergizálhat/ utána pedig a bőr zsírozásáról fokozottan gondoskodjanak. Főleg a tengerparti párás, allergén mentes környezetben való tartózkodás után hosszabb- rövidebb ideig szinte tünetmentes lehet a bőr.
Dr. Gömöri Ágnes
Kislányom most 9 hónapos, 8100 gr. Férjem és én is szénanáthában szenvedünk (parlagfű), ...
Válasz
A 9. élethónapban a csecsemőknél bevezetjük a lisztneműeket. Még az allergiával terhelt családokban is. Egyébként akár 6 hónapos kortól is lehet ezzel próbálkozni, habár ebben a szakemberek véleménye nem egészen egyezik. Tehát babájuk már kaphat rántással készült főzeléket, kóstolgathat tésztát, ehet kenyeret, kalácsot, használhatnak natúr gabonapelyheket a gyümölcsök dúsítására. Természetesen ehet a pici rizst, és kóstolgathatja a szülők nem túl fűszeres, nem zsíros ételeit. Ameddig nincs foga, ezeket törjék össze villával vagy vágják kis darabokra. Kislányuk esetében valóban nem tanácsos a tej alapú és tartalmú ételek bevezetése 1 éves kor előtt. Tejpépekből azonban már ebben az életkorban is meg lehet próbálni a HA pépeket. Lehetséges, sőt 1 éves kor körül már tanácsos a tejtermékeket kis adagokban, fokozatosan bevezetni: sajtok, túró, kefir, joghurt. Ez utóbbiakkal habarás is készíthető. Ha ezek fogyasztása esetén tünetek jelennek meg, a kicsit tej és tejtermékmentesen szükséges táplálni, amely során a HA tápszer adása szerencsére lehetséges, ezeket a kisdedek nagy része még jól tűri. Ha ez sem menne, érdemes a kicsit allergológusnak megmutatni. Laboratóriumi vizsgálattal ma már bizonyos ételallergiák nagy valószínűséggel kiszűrhetők.
Dr. Gömöri Ágnes
Kislányom sajnos ekcémás. Nem tudjuk mire allergiás, mikor még csak szopott, egy hónapos ...
Ezek után megpróbálom pontosan leírni, hogyan jelentkezett nála az ekcema. Kb. egy hónapos volt, mikor a halántékán majd a nyakán piros foltok jelentek meg. Én nem tudtam mi lehet. Először arra gyanakodtam, hogy a hajlatokat ( dundi baba volt, a nyaka alig látszott a tokáktól ) nem töröltem ki rendesen. Elkezdtem hintőporozni. Ezután a kéz illetve a láb hajlataiban is megjelentek a piros foltok. Tovább hintőporoztam. Erre az egész teste kiütéses lett. Ekkor mentünk orvoshoz.
Ő nem mondta azonnal, hogy ekcéma. Olajos fürdőt irt elő és mandulaolajos kenőcsöt (nagyon száraznak találta a bőrét). Nagyon lassan el kezdett javulni. Az igazi javulás (szerintem) a szoptatás befejezése után jött. 4 hónapos koráig szopott. Az étrendjét én állítottam össze. A doktorunk csak annyit mondott, hogy jó, hogy HA a tápszert választottam. Azt tudom, hogy nincs oda a tápszer ízéért. Ezen kívül vigyázzak még a citrusfélékkel.
Persze, megkérdeztem, nem lehet-e megállapítani, hogy mire allergiás. Azt válaszolta, még túl kicsi, hogy kísérletezgessünk ( lassan 9 hónapos). Étrendjét úgy próbálom összeállítani, hogy olyan ételeket adok, amik kevésbé allergizálhatják.
Bőrének mostani állapota: A hajlatokban időnként még most is megjelennek a vörös foltok. Ahogy elkezd gyógyulni, száraz lesz. Ilyenkor bekenem mandulaolajos krémmel ( Excipial). Minden nap olajos fürdőben fürösztöm. Nem tudom mire allergiás. Viszont ha nem tejre, akkor vétek lenne kihagyni majd az étrendjéből. Ön szerint érdemes lenne-e kipróbálni egy nem HA tápszert?
Válasz
A lakosság körében igen gyakoriak az allergiás bőrpanaszok. Eléri a 20%-ot is. Országonként és koronként változik. Csecsemőkorban nem szeretjük használni az ekzema szót. Helyesebb az úgynevezett atópiás dermatitis (atópiás bőrgyulladás) szót használni. Ez más mint a felnőttkorban észlelt, mondjuk a kézen jelentkező ekzema. Teljesen más reakciók és szövettani leletek jellemzik.
Az atópiás dermatitis veleszületett hajlamon alapuló és a kezelések ellenére vissza-visszatérő bőrbetegség. Csak igen ritkán lehet egyértelmű allergizáló anyagot kimutatni. Minél fiatalabb a csecsemő annál nehezebben működnek az allergia tesztek, de azért érdemes elvégezni egy-két vérvételes vizsgálatot, amely már jelezheti, ha nem is specifikusan, a szervezet allergizálhatóságát.
Pld. az "Immunglobulin E" szint magas értéke megerősíthet minket az atópia diagnózisban. Ilyenkor feltétlenül szájon keresztüli rendszeres gyógyszeres kezelésben kell részesíteni a gyermeket. A szakma jelenlegi álláspontja az, hogy ezt a kezelést, ha a bőrtünetek az egész testen jelentkeznek, már pár hónapos korban is el kell kezdeni. Így esetleg megelőzhető a betegség további terjedése aszthma vagy felnőttkori ekzema, stb. irányába.
Az anyatej nem allergizál. Ha a tünetek még "csak anyatejes" időben jelentkeztek, a betegség belsőleg ered, nem a tehéntejtől. Öröklött tényezők szerepe ilyenkor nagy. (Van-e, volt-e a családban hasonló betegség, ekzema, asthma?)
Azt javaslom, hogy a tehéntejmentes tápszerrel való táplálást mindenképpen folytassa és vegye fel a kapcsolatot egy allergológus-gyermekgyógyásszal.
Dr. Varga László
Kérdésem a most 6 hónapos kisfiammal kapcsolatos. Kb. 2 hónapja fedeztem fel a két karjá ...
1. A fiam születésétől fogva tápszeres baba, ( 3 hétig tudtam csak szoptatni) de 4 hónapos koráig HA tápszert kapott, mert a gyerekorvos minden tápszeres babának azt írja fel. Semmi egyéb nem indokolta ezt, hiszen a családunkban eddig nem volt allergia. Amikor az ekzema megjelent, akkor még a HA tápszert ette, ráadásul ugyanazt (Milumil HA). Ezután tértem át a Milumil 1 tápszer adására, mert a fiam egyszerüen nem volt hajlandó megenni többé a HA-t. A tünetei nem rosszabbodtak, igaz nem is javultak. Ekkor találtam egy krémet (Pelsano med) és használni kezdtem. Pár nap múlva elmúlt az ekzémája.
2. Azóta tejpépet is eszik a kisfiam minden nap, sőt egyszer véletlenül a nagymama megetette spenóttal, ami tejjel készült. Nem tapasztaltam nála semmilyen változást, sem a székletében, sem más testi tünetben.
Kérem írja meg nekem, hogy a fentiek alapján Ön is úgy ítéli-e meg, hogy a kisfiam érzékeny a tejre, illetve, hogy mi más okozhatja az ekzemát. A dologhoz hozzátartozik, hogy a ruháit nem öblítem, illatszereket nem használunk.
Válasz
Az ekcéma elnevezés gyűjtőfogalom, egy sokféle formában megjelenő betegséget jelent. A kiváltó ok a mai napig nem ismert, a kóros folyamat mechanizmusa nagyon bonyolult. Kialakulásában fontos szerepe van a száraz bőrnek, a bőr fokozott ingerelhetőségének (biológiailag aktív anyagok fokozott felszabadulása a bőrben), amelynek következtében kialakulhat a bőrgyulladás. A specifikus allergének (tej, egyéb ételek, belélegzett anyagok) nem egyértelműen tehetők felelőssé a folyamat beindításában, habár csecsemőkorban ez esetenként bizonyítható. A "beindulás" után azonban a folyamat - száraz, gyulladt bőr, viszketés, vakaródzás - rögzül, és önfenntartóvá válik. Ilyen módokon gyakran előfordul, hogy a diéták nem hozzák meg a várt eredményt. Nem láttam kisfia bőrelváltozását, így nem tudom, az valóban ekcéma volt-e, vagy esetleg csak egy száraz, vízhiányos bőrről volt szó. Nem ismerem az Ön által írt krém összetételét sem, tehát ennek jótékony hatásából nem következtethetek a bőrelváltozásra. Mindenesetre abból, hogy az pár nap alatt elmúlt, miközben a baba a korábbiakhoz képest szinte "tejterhelés" alatt áll (ezt a tünetek provokálására főleg régebben végezték), ebből arra következtetek, hogy kisfia valószínűleg nem tejfehérje allergiás. A korszerű táplálási alapelveknek megfelelően ma már egyre több gyermekorvos HA tápszert ír fel 6 hónapos kor alatti csecsemőknek, pontosan a későbbi tejallergia kivédése érdekében, akkor is, ha a családban nincs allergiás beteg. Amennyiben a bőrelváltozások újra megjelennének, mutassa meg kisfiát bőrgyógyásznak is!
Dr. Gömöri Ágnes
Kisfiam 8 hónapos. Újszülött kora óta érzékeny bőrű, és most is egy bőrprobléma miatt ...
Válasz
A leírt tünetek megfelelhetnek a csecsemőkori ekcéma enyhe formájának. Az okokat illetően annyi mondható, hogy az ekcémás hajlam öröklött tulajdonság, amelyet számos allergiás és nem allergiás tényező provokálhat. Ezek között csecsemőkorban gyakori az élelmiszerallergia, később ennek a jelentősége csökken. A mosóporok szerepe nem valószínű. A fürdetéshez a gyógyszertárakban kapható, sajnos meglehetősen drága fürdőolajok valamelyikét ajánlom, illetve a receptre felírható mosdókrémek használhatók.
Dr. Körmendy Miklós