Kérdések-válaszok
Előnyös vagy hátrányos-e a televízió bekapcsolása egy 3 hetes gyermek esetében? Egyes v ...
Válasz
Igazából nem tartom helyesnek, ha egy baba mellett állandóan szól a TV. Talán nem is a hanghatások, (bár az sem elhanyagolható, tekintettel ezekre a csihi-puhi filmekre) hanem inkább a képernyő állandó villódzása miatt. A kisbaba szeme az én legjobb tudásom szerint még messze nem tudja feldolgozni a képernyő sávjait, pontjait, így az jelentősen ronthatja a szemét. Én a saját gyerekeim mellett azt tapasztaltam, hogy kb. 4-5 hónapos korukig nagyon jókat aludtak bármilyen zajszintű környezetben, aztán onnantól igényelték a csendet. Borit is mostanság kezdtem felhordani az emeletre a nappali alvásokhoz. Amíg lent volt velünk, addig is úgy feküdt, hogy a járóka oldalát letakartam lepedővel, hogy ne lássa a TV-t. Mostanság néha
kukucskál, egyre inkább tetszene neki én meg egyre kevesebbszer kapcsolom be, ha ő is ott van. Tehát összegezve, nem tartom nagyon helyesnek, de igazából nem gondolom, hogy problémát okoz egy kisbabának, ha néha szól mellette TV, vagy zene, de lehetőség szerint ne nézze és semmiképpen se ültessük a TV elé csak azért, mert akkor jól elvan. Nem baj, ha hozzászokik a hangokhoz, de késő éjszakába nyúlva nem jó hangos környezetben tartani. Akkor ugyanis joggal "gondolhatja", hogy még nappal van, nem kell aludni, csak azt nem érti, mitől olyan álmos....
Makai Kinga