Rendelő ›
Kérdések-válaszok
Legidősebb gyermekünk 9 éves lesz áprilisban. 1 éve próbálunk megoldást keresni kívül ...
Legidősebb gyermekünk 9 éves lesz áprilisban. 1 éve próbálunk megoldást keresni kívülállóktól a vele kapcsolatos problémára. Először Neurológián voltunk, onnan továbbküldtek a Pszichiátriára, onnan a Nevelési Tanácsadóba a pszichológushoz, hogy a gyereknek rendszeres foglalkozásra van szüksége. Ott az első fél évben elvégeztek rajta mindenféle vizsgálatot, amiből kiderült, hogy IQ 140 (eddig is tudtuk, hogy okos), viszont szociálisan éretlen. Mi gyanítjuk a figyelemzavart is, amit a pszichológus nem tapasztalt, de szerintem ezek összefüggenek. Ezen kívül az agyféltekék közötti átkötés nem jó nála, amin állítólag tornával segítenek.
A kezelő pszichológus azt állapította meg, hogy a gyerek szociálisan éretlen. Ez jelenti azt, hogy nincs feladattudata, nehezen teremt kapcsolatot a többi kortársával (viszont a felnőttekkel jól megvan) Már az óvodában is egyedül ücsörgött, s olvasott, nem játszott a többiekkel. Nehezen ment neki az ottmaradás is, a 3. évben fogadta el, hogy menni kell. Jellemző volt, hogy pl. a jelmezbálra sem ment el, ill. később úgy, hogy nem öltözött be. A társaival nem tudott beszélgetni, igaz az érdeklődése fejlettebb volt, mert mar 3 éves korától írt és könyveket olvasott.
Az alapvető önellátási dolgokat viszont vagy nem tudta megcsinálni, vagy nem akarta. Ezt most sem fogadja el. Fel van háborodva, hogy neki kell iskolába járni (pedig jeles tanuló), hogy öltöznie kell, ennie stb. Ez mindennapos probléma. Küzdelem reggel és este a feladatokkal. A helyzet természetesen az iskolába-járással kezdett romlani. Nem fogadja el a kötelességeket, nem akar leckét írni, a holmija borzasztóan rendetlen, nem is fordít rá figyelmet (kis korától a rendre volt szoktatva).
Az időérzéke egyenlő a nullával. Képes 10 perccel a becsöngetés előtt elindulni itthonról - 15 perc az út kilépve- , s úgy vánszorog, mint egy csiga. Hazafele kb. 3/4 óra neki az út. Ha fontos a dolog neki is - most beírattuk népitáncra, hogy mozogjon, gyerekek között legyen, s csináljon valami mást is ,mint az iskola,- akkor sem erőlteti meg magát, hogy összeszedje a tennivalóit, s igyekezzen.
Hiába kiváló matekos - a legjobb az osztályban - a pénzhez való viszonya szinten kezdetleges. Próbáltuk neki a zsebpénzt, de egyáltalán nem fejlődött így sem. Nem érzékeli az értéket meg a beosztását. A táborban például az egész összeget - no nem volt sok - kölcsön adta két gyereknek, persze nem kapta vissza. Azt felháborítónak tartja viszont, hogy én minden hónapban kapok az apukájától egy nagyobb összeget - a háztartásra - , s őneki miért nem adunk.
Az írása borzasztó, bár idén kissé javult, ha összeszedi magát. Persze ez is a hangulatának a függvénye. Az iskolában ez volt 2 évig az állandó téma, hogy írjon szebben, gyakoroljon. Nem az, hogy mennyire fejlett a helyesírása, az olvasásértése, a kifejezőkészsége stb.
(Egyébként amikor összeszedi magát, akkor akár fél napra is problémamentesen működik, aztán "bekattan", megy a vad üvöltés, tiltakozás az egész világ ellen.) A felnőttek utasításait csak nagyon ritkán hajlandó elfogadni, folytonosan ellenkezik, megkérdőjelezi a dolgokat. (Jellemző az az iromány, amit 3 éves korából őrzök: "vagy mindent engedtek vagy nem hagylak".) Az üvöltését én ősemberinek nevezem, mert nem emberi módon reagál, hanem ellenkezésében borzasztó hangokat ad ki. A hangulata annyira kiszámíthatatlan, esetleges, képes egyik pillanatról a másikra átcsapni az ellenkező végletbe.
Sem büntetéssel sem jutalmazással nem lehet rá hatni. Még az érdekeit sem fogja fel, tehát a jutalomért sem változtat. Viszont a büntetésnél rögtön azzal fenyegetőzik, hogy ő hogyan büntet meg minket, s egyáltalán nem fogadja azt el.
Egyébként nagyon kedves gyerek, egyáltalán nem verekszik, inkább nyuszi, tavaly az új osztályában nagyon megkínlódott, mert sokat verték meg csúfolták. Nem hétköznapi gyerek. Az iskolában is feltűnt, hogy kilóg a sorból, s a gyerekek ezt nem tolerálják. Úgy latom sokszor a tanárok sem. Az iskolában hiába mondtam el a problémáját, megkértem a pszichológust, küldje át a szakvéleményt, de mégsem veszik ezt figyelembe.
Mint kitűnt, iskolát váltottunk, ez második év elején volt, mert az első évet végig unatkozta, pedig az osztályfőnökkel már az óvoda alatt egyeztettem, hogy külön feladatokat fog kapni, mert már az elsős anyagot tudja. Hát ez nem valósult meg. Aztán másodikban az osztályfőnök közölte, hogy vigyük el a gyereket, mert nem hajlandó alkalmazkodni a gyerek szellemi igényéhez. Az iskolaváltás nehéz volt számára, mert 1 év kellett, hogy megszokja az első osztályát. Aztán itt bekerült egy "elit", szerintem felvágós osztályba, ahol mindenkinek nagyon jól megy (anyagilag - mondta az of.), plussz a 21 gyerekből 15 kitűnő ill. példás. Akikről tudjuk, hogy nehezebben fogadjak el a másik okosat- pláne
ilyen problémákkal -, mint a gyengébb képességűek.
Szerintem ott a legnagyobb a baj ( az iskolai hozzáállás mellett), hogy a szellemi fejlettsége, az IQ-ja nem áll egy szinten a mentális IQ-javal. Kb 2 eves gyerek szintjen működik. A 3 eves testvére már sok mindenben fejlettebb ilyen téren, mint ő.
Egyébként két testvére van, az egyik 1998-ban született, a másik tavaly. Idén nyárra várjuk a harmadikat. A testvéreihez nagyon jó a hozzáállása, egyáltalán nem mutatott féltékenységi reakciót az első megszületésekor. Igaz akkor már öt éves volt.
A születéséről annyit: Apgar 9- 10 volt. Kb 1 óra tágulás után 20 perces kitolási szakkal született, rögtön felsírt (hozzáteszem úgy, mintha teljesen fel lenne háborodva, hogy vele milyen atrocitás történt). 3100 gr, 49 cm volt. 15 hónapig szopott. Kissé volt csak sárga. Az oltásokra jól reagált. Nem beteges, kb 2-3 évenként van egy kis nátha.
Áprilisban lesz 9 éves, 14o cm, 35 kg. A feje nagy, 56 cm.
Hát ennyit tudtam hirtelen leírni róla. Azért is aggaszt minket a dolog, mert látjuk, hogy veszik el szép lassan, pedig nagyon gyönyörűen indult. Hiába okos, lehúzza őt ez a dolog, s amikor majd magasabb osztályba kell lépni, még nehezebb lesz a számára.
A kezelő pszichológus azt állapította meg, hogy a gyerek szociálisan éretlen. Ez jelenti azt, hogy nincs feladattudata, nehezen teremt kapcsolatot a többi kortársával (viszont a felnőttekkel jól megvan) Már az óvodában is egyedül ücsörgött, s olvasott, nem játszott a többiekkel. Nehezen ment neki az ottmaradás is, a 3. évben fogadta el, hogy menni kell. Jellemző volt, hogy pl. a jelmezbálra sem ment el, ill. később úgy, hogy nem öltözött be. A társaival nem tudott beszélgetni, igaz az érdeklődése fejlettebb volt, mert mar 3 éves korától írt és könyveket olvasott.
Az alapvető önellátási dolgokat viszont vagy nem tudta megcsinálni, vagy nem akarta. Ezt most sem fogadja el. Fel van háborodva, hogy neki kell iskolába járni (pedig jeles tanuló), hogy öltöznie kell, ennie stb. Ez mindennapos probléma. Küzdelem reggel és este a feladatokkal. A helyzet természetesen az iskolába-járással kezdett romlani. Nem fogadja el a kötelességeket, nem akar leckét írni, a holmija borzasztóan rendetlen, nem is fordít rá figyelmet (kis korától a rendre volt szoktatva).
Az időérzéke egyenlő a nullával. Képes 10 perccel a becsöngetés előtt elindulni itthonról - 15 perc az út kilépve- , s úgy vánszorog, mint egy csiga. Hazafele kb. 3/4 óra neki az út. Ha fontos a dolog neki is - most beírattuk népitáncra, hogy mozogjon, gyerekek között legyen, s csináljon valami mást is ,mint az iskola,- akkor sem erőlteti meg magát, hogy összeszedje a tennivalóit, s igyekezzen.
Hiába kiváló matekos - a legjobb az osztályban - a pénzhez való viszonya szinten kezdetleges. Próbáltuk neki a zsebpénzt, de egyáltalán nem fejlődött így sem. Nem érzékeli az értéket meg a beosztását. A táborban például az egész összeget - no nem volt sok - kölcsön adta két gyereknek, persze nem kapta vissza. Azt felháborítónak tartja viszont, hogy én minden hónapban kapok az apukájától egy nagyobb összeget - a háztartásra - , s őneki miért nem adunk.
Az írása borzasztó, bár idén kissé javult, ha összeszedi magát. Persze ez is a hangulatának a függvénye. Az iskolában ez volt 2 évig az állandó téma, hogy írjon szebben, gyakoroljon. Nem az, hogy mennyire fejlett a helyesírása, az olvasásértése, a kifejezőkészsége stb.
(Egyébként amikor összeszedi magát, akkor akár fél napra is problémamentesen működik, aztán "bekattan", megy a vad üvöltés, tiltakozás az egész világ ellen.) A felnőttek utasításait csak nagyon ritkán hajlandó elfogadni, folytonosan ellenkezik, megkérdőjelezi a dolgokat. (Jellemző az az iromány, amit 3 éves korából őrzök: "vagy mindent engedtek vagy nem hagylak".) Az üvöltését én ősemberinek nevezem, mert nem emberi módon reagál, hanem ellenkezésében borzasztó hangokat ad ki. A hangulata annyira kiszámíthatatlan, esetleges, képes egyik pillanatról a másikra átcsapni az ellenkező végletbe.
Sem büntetéssel sem jutalmazással nem lehet rá hatni. Még az érdekeit sem fogja fel, tehát a jutalomért sem változtat. Viszont a büntetésnél rögtön azzal fenyegetőzik, hogy ő hogyan büntet meg minket, s egyáltalán nem fogadja azt el.
Egyébként nagyon kedves gyerek, egyáltalán nem verekszik, inkább nyuszi, tavaly az új osztályában nagyon megkínlódott, mert sokat verték meg csúfolták. Nem hétköznapi gyerek. Az iskolában is feltűnt, hogy kilóg a sorból, s a gyerekek ezt nem tolerálják. Úgy latom sokszor a tanárok sem. Az iskolában hiába mondtam el a problémáját, megkértem a pszichológust, küldje át a szakvéleményt, de mégsem veszik ezt figyelembe.
Mint kitűnt, iskolát váltottunk, ez második év elején volt, mert az első évet végig unatkozta, pedig az osztályfőnökkel már az óvoda alatt egyeztettem, hogy külön feladatokat fog kapni, mert már az elsős anyagot tudja. Hát ez nem valósult meg. Aztán másodikban az osztályfőnök közölte, hogy vigyük el a gyereket, mert nem hajlandó alkalmazkodni a gyerek szellemi igényéhez. Az iskolaváltás nehéz volt számára, mert 1 év kellett, hogy megszokja az első osztályát. Aztán itt bekerült egy "elit", szerintem felvágós osztályba, ahol mindenkinek nagyon jól megy (anyagilag - mondta az of.), plussz a 21 gyerekből 15 kitűnő ill. példás. Akikről tudjuk, hogy nehezebben fogadjak el a másik okosat- pláne
ilyen problémákkal -, mint a gyengébb képességűek.
Szerintem ott a legnagyobb a baj ( az iskolai hozzáállás mellett), hogy a szellemi fejlettsége, az IQ-ja nem áll egy szinten a mentális IQ-javal. Kb 2 eves gyerek szintjen működik. A 3 eves testvére már sok mindenben fejlettebb ilyen téren, mint ő.
Egyébként két testvére van, az egyik 1998-ban született, a másik tavaly. Idén nyárra várjuk a harmadikat. A testvéreihez nagyon jó a hozzáállása, egyáltalán nem mutatott féltékenységi reakciót az első megszületésekor. Igaz akkor már öt éves volt.
A születéséről annyit: Apgar 9- 10 volt. Kb 1 óra tágulás után 20 perces kitolási szakkal született, rögtön felsírt (hozzáteszem úgy, mintha teljesen fel lenne háborodva, hogy vele milyen atrocitás történt). 3100 gr, 49 cm volt. 15 hónapig szopott. Kissé volt csak sárga. Az oltásokra jól reagált. Nem beteges, kb 2-3 évenként van egy kis nátha.
Áprilisban lesz 9 éves, 14o cm, 35 kg. A feje nagy, 56 cm.
Hát ennyit tudtam hirtelen leírni róla. Azért is aggaszt minket a dolog, mert látjuk, hogy veszik el szép lassan, pedig nagyon gyönyörűen indult. Hiába okos, lehúzza őt ez a dolog, s amikor majd magasabb osztályba kell lépni, még nehezebb lesz a számára.
Válasz
Megértem az aggódásukat a fiukkal kapcsolatban, egy szülőnek nagyon rossz látni, hogy "elveszik" a gyereke. A kiemelkedő szellemi teljesítménye mindenképpen figyelmet érdemel. Figyelembe véve azt, hogy nehezen illeszkedik be a gyerekközösségbe, nekem a reform iskolák jutottak eszembe, mint lehetséges megoldások. Érdemes fontolóra venni, talán nem lenne jó, ha továbbra is az általános gyakorlatot követő iskolába járna a fiuk. Olyan iskola/osztály lenne számára az ideális, ahol kis létszámmal és a gyerekekre jobban odafigyelve dolgoznak a pedagógusok, esetleg más szemlélettel, mint ami az általános. Ilyesmit találnak a Waldorf iskolákban, vagy a Montessori pedagógiát követőkben. Nézzenek körül, érdeklődjenek, gondolják át a váltást, nézzék meg az iskolát, s ami a legfontosabb, beszéljék meg a fiukkal.
A következőkben azokat a gondolatokat olvashatja, amelyek a levele alapján jutottak eszembe, ezek talán szempontok lehetnek a továbblépéshez.
A fia viselkedését - a levele -alapján én reakciónak vélem, nem akciónak. Vagyis Ő a környezetéből érkező ingerekre reagál, nem pedig kezdeményez.
A fia öt évig egyedül volt, nem volt testvére, feltételezem, hogy egyrészt nem igazán volt gyerektársaságban, másrészt sokat volt felnőttek között. Aztán az iskola előtt megérkezett a testvére, akitől sok év választja el, s azt látta, hogy a figyelem megoszlik közötte és egy másik gyerek között. Aztán jöttek a testvérek egymás után, akik korban jobban összeillenek, Ő pedig valahogy kimaradt közülük. A szociális éretlensége is mintha reakció lenne, vagyis nem arról van szó, hogy nem tudná megtenni ezt vagy azt, inkább nem akarja. Azt írja, hogy jól fogadta a testvéreit, nem volt rájuk féltékeny. Elgondolkoztam azon, hogy mi is a baj a fiával. Nem öltözik, nem akar enni, nem akar iskolába járni vagyis csupa olyan dolog, amit egy kisgyereknek nem kell megtennie, hiszen öltöztetik, etetik stb. A testvérféltékenységnek nagyon sok megnyilvánulási formája lehet, nem csak az, hogy veri a nagyobb a kisebbet. Ez a verekedés, bár igencsak megviseli a környezetet, mégis talán "jobb", mert közvetlenül nyilvánul meg, vezetődik le a feszültség, amit a rivális jelenléte okoz. Amikor nincs ilyen "szelepelés", akkor nagyobb a gond, mert a féltékenység okozta feszültség más utakat kereshet. Ilyen esetekben nehezebb is ""tetten érni". Úgy vélem, a fia esetében is erről lehet szó amellett,. hogy alapállásban is zárkózottabb, befelé fordulóbb lehet. Egy ilyen - introvertált - személyiség gazdag belső életet élhet, amikor is az idő másként telik, mint egyébként (biztosan olvasott már olyan könyvet amibe teljesen belefeledkezett, s közben elmúlt a délután úgy, hogy észre sem vette).
Azt is érdemes megfontolni, hogy a fia egész nap szabályok között él: kelj fel, siess, tedd ezt vagy azt, stb. mikor tud egy kicsit kikapcsolódni, szabályok -vagy minimális szabályok mellett - szabadon játszani? Mikor van az a helyzet, amikor kiabálhat, ugrálhat, amikor lehet "ősember" és nem szólnak rá? Gondoljon bele, hogy valamilyen ok miatt -ennek kiderítése hosszabb munka lenne - a fia nem akar/tud alkalmazkodni a környezetéhet, s emiatt folyamatos kudarcot él át, állandó negatív visszajelzést kap a környezetéből. Ez már azért sem jó, mert így a saját magáról kialakított képe sem lesz valami pozitív, hiába tehetséges. A környezetéből mikor kap pozitív visszajelzést, mikor fogadják el őt olyannak amilyen, mikor szeretik úgy, ahogy van? Amikor az ember zömében csak negatív visszajelzést kap, a felnőtt is kétségbeesik, néha meg is "vadul".
Egy kilenc éves gyerektől talán korai elvárni, hogy úgy kezelje a pénzt, mint egy felnőtt. A kiránduláson valami miatt ő úgy látta jónak, hogy kölcsönadja a pénzét, neki ez egy tapasztalat volt, amivel közelebb jutott ahhoz, hogy helyesen kezelje a pénzt. Ha nem adnak neki, mikor fogja a tapasztalatokat összegyűjteni? (Egyébként úgy gondolom, ha a szülő zsebpénzt ad, akkor engedje meg azt is, hogy a gyereke azt csináljon vele, amit akar, s ne kérje számon mire költötte. Járni sem úgy tanulunk meg, hogy felállunk és máris tökéletesen megy a lépkedés, hanem van egy botladozó, tanuló korszak is).
Most pedig, ha megengedi, néhány szót Önről. Nem lehet egyszerű a három és "fél" gyerekkel, van segítsége? Ki tud néha kapcsolódni? Nem túlzottan fáradt? Jut elég érzelmi energiája, hogy a nagy fiára figyeljen?
Biztosan észrevette, hogy óvatosan fogalmazok (lehet, talán, esetleg). Ennek oka, hogy nehéz válaszolni a kérdésekre úgy, hogy nincs személyes kontaktus, nincs azonnali visszajelzés Öntől, nem látom a gyereket. Másrészt Önök járnak pszichológushoz, nem akarom az Ő terápiás munkáját sem megnehezíteni.
Izsó Ildikó
(Időközben a kisfiúnál a Vadaskert Kórház és Szakambulancián - 1021 Bp. Hűvösvölgyi
út 116. Tel.: 392-1400 - megállapították az Asperger szindrómát)
