Rendelő ›
Kérdések-válaszok
Panaszmentes kismamaságot követően, nagyon vártuk a gyermeket. Még a hasamban volt, beszéltem hozzá, verseket, meséket mondtam neki....
Nagyon korán, nem akarok túlzásba esni kb. 1 hónapos kora körül már figyelt a mesekönyv színes lapjaira. Hamar elkezdett gőgicsélni. Állandóan mozgásban volt. Nappal nem szívesen aludt, ez talán betudható a hasfájásnak is, de az éjszakák első naptól kezdve virrasztás nélkül történtek, ebbe az éjszakai szoptatást beleértve....
Nem mászott sokáig, csak az elért tárgyig, amire felkapaszkodhatott, és körülötte lépkedhetett. Azon a napon, amikor betöltötte a 9 hónapot, megtette egyedül az első lépéseket.
Az eltelt hónapok alatt, - hiszen állandóan együtt voltunk -, folyamatosan beszéltem hozzá, meséltem, mindenhol ott volt, ahol én. Nem volt gügyögés, s a normális beszédnek tudható be, korán elkezdett szavakat mondani, 8 hónaposan, kár-kár, keksz, apa .. És napról-napra több szót tudott.
Mivel munkahelyemre nagyon hívtak vissza, és sajnos a gyes nem igazán biztosította a megélhetésünket, ezért úgy döntöttünk, hogy 15 hónaposan szeptemberi kezdéssel Gábor megpróbálja a bölcsődét.
A beszoktatási 3 hét elég nehéz időszak volt, az elszakadás nehezen ment. A reggeli sírás után volt megnyugvás is, de alvás 10-20 perc. Ami otthon 2-3 óra. A gondozónő az első napokban nagyon kedves, segítőkész, de aztán eljött a családlátogatás ideje, s mikor ez megtörtént változott a magatartása is....
Egy-egy korábbi uzsonna közbeni érkezésnél kihallatszott, hogy hogyan beszél a gyerekekkel, s főként Gabi volt a célpont, mert folyton beszélt (a többiek még nem).
Sérelmeztem és elbeszélgettünk a gondozónővel, hogy talán más megközelítésből kellene a gyerekekkel beszélni, rendet kell tartani, de a 1,5 - 2 éves gyereket nem lehet katonaként nevelni.... Azért szóltam, mert már igazán rosszul esett, hogy minden egyes alkalommal amikor én mentem a gyerekért mindig azt mondták, hogy Gabi a rossz, és csak kizárólag ő, más gyerek olyan könnyen beszokik, nem sír, nincs vele gond....
Segíteni abban, hogy mit kellene tennünk, annak érdekében, hogy Gabi megszeresse a bölcsődét nem igazán tudtak. Javasolták, vigyem el pszichológushoz, mert ilyen nem igazán fordult elő a gondozónők 20 éves praxisában, hogy egy gyerek kb. 1-2 hónap után nem szokik be a bölcsődébe. A gyermekorvos nem javasolta a pszichológushoz való elvitelt, ő is volt bölcsődeorvos és tapasztalatokat is szerzett a gyerekek beilleszkedése terén. Azt javasolta, ha nem változik a helyzet inkább, próbáljak meg másik bölcsődét, mert már nem biztos, hogy a gyermek a hibás....Problémának tekinti a gondozónő, hogy a szatyrát nem adja oda senkinek, valamint egy-egy játék nem köti le hosszú ideig a figyelmét. Nem autózik, nem épít sokáig a legóval, az udvaron nem használja a lábbal hajtós motorokat, a homokozóban szórja a homokot.
Otthon mindez kicsit másként van. Le lehet kötni a figyelmét Gabinak, de inkább a felnőttek munkájának az utánzása tetszik neki. Fűnyírózik, kalapácsol, kávét főz, törölget, mosogat. Természetesen az Apa az, akivel épít nagy tornyokat, anyával homokozik, mesét mondunk....
Nagyon szeret a nagyszülőknél lenni, akik, vidéken és kertes házban élnek. Ott eteti az állatokat, fűnyírózik, beszélget a szomszédokkal, locsol, játszik az ott lévő gyerekekkel.
4 hét bölcsőde szünet volt, már előre rettegtem mi lesz az első napokban (hiába jártunk pontosan 1 évet). Beszélgettünk, hogy milyen érdekes lesz új épületben, új szobában kezdünk a szünet után, várják a gyerekek, a gondozó nénik. Válasz "Ne menjünk a bölcsibe, mert az nagyon rossz".
Az első nap olyan hisztériás ordítást rendezett, mikor beérkeztünk nem akart levetkőzni, átöltözni, bemenni. Megpróbáltam győzködni anyának mennie kell, dolgozni, de nagyon siet érted.
Mikor eltelt 10 perc mondtam Gabinak most már be kell menni, mert sietek, ezt meghallva nagy nehezen kijött a gondozónő és próbálta becsábítani a többiekhez. Én eljöttem s közben még messziről is hallottam mennyire sír. Ilyenkor facsarodik az ember szíve, és számtalanszor felteszem magamnak a kérdést milyen anya vagyok!
A másik bölcsőde gondolata is felmerült, de nem szívesen vesznek át gyerekeket évközben, a lakásunkhoz közelebb lévő bölcsőde egyszerre szünetelt a miénkkel, így még ismerkedésre, új helyre történő beszoktatásra sem volt lehetőség. Azért vittük ebbe a bölcsödébe mert mindeni dicsérte milyen jó.
Nem hibáztathatjuk a gondozónőket, hisz a mi gyerekünk, a mi génjeinket örökölte, valószínű mi is rontottuk el.
Olvastunk több helyen a hiperaktivitásról,- bár laikusak vagyunk - reménykedünk, hogy csak dackorszakról van szó és nem nagyobb problémáról.
Nagyon korán, nem akarok túlzásba esni kb. 1 hónapos kora körül már figyelt a mesekönyv színes lapjaira. Hamar elkezdett gőgicsélni. Állandóan mozgásban volt. Nappal nem szívesen aludt, ez talán betudható a hasfájásnak is, de az éjszakák első naptól kezdve virrasztás nélkül történtek, ebbe az éjszakai szoptatást beleértve....
Nem mászott sokáig, csak az elért tárgyig, amire felkapaszkodhatott, és körülötte lépkedhetett. Azon a napon, amikor betöltötte a 9 hónapot, megtette egyedül az első lépéseket.
Az eltelt hónapok alatt, - hiszen állandóan együtt voltunk -, folyamatosan beszéltem hozzá, meséltem, mindenhol ott volt, ahol én. Nem volt gügyögés, s a normális beszédnek tudható be, korán elkezdett szavakat mondani, 8 hónaposan, kár-kár, keksz, apa .. És napról-napra több szót tudott.
Mivel munkahelyemre nagyon hívtak vissza, és sajnos a gyes nem igazán biztosította a megélhetésünket, ezért úgy döntöttünk, hogy 15 hónaposan szeptemberi kezdéssel Gábor megpróbálja a bölcsődét.
A beszoktatási 3 hét elég nehéz időszak volt, az elszakadás nehezen ment. A reggeli sírás után volt megnyugvás is, de alvás 10-20 perc. Ami otthon 2-3 óra. A gondozónő az első napokban nagyon kedves, segítőkész, de aztán eljött a családlátogatás ideje, s mikor ez megtörtént változott a magatartása is....
Egy-egy korábbi uzsonna közbeni érkezésnél kihallatszott, hogy hogyan beszél a gyerekekkel, s főként Gabi volt a célpont, mert folyton beszélt (a többiek még nem).
Sérelmeztem és elbeszélgettünk a gondozónővel, hogy talán más megközelítésből kellene a gyerekekkel beszélni, rendet kell tartani, de a 1,5 - 2 éves gyereket nem lehet katonaként nevelni.... Azért szóltam, mert már igazán rosszul esett, hogy minden egyes alkalommal amikor én mentem a gyerekért mindig azt mondták, hogy Gabi a rossz, és csak kizárólag ő, más gyerek olyan könnyen beszokik, nem sír, nincs vele gond....
Segíteni abban, hogy mit kellene tennünk, annak érdekében, hogy Gabi megszeresse a bölcsődét nem igazán tudtak. Javasolták, vigyem el pszichológushoz, mert ilyen nem igazán fordult elő a gondozónők 20 éves praxisában, hogy egy gyerek kb. 1-2 hónap után nem szokik be a bölcsődébe. A gyermekorvos nem javasolta a pszichológushoz való elvitelt, ő is volt bölcsődeorvos és tapasztalatokat is szerzett a gyerekek beilleszkedése terén. Azt javasolta, ha nem változik a helyzet inkább, próbáljak meg másik bölcsődét, mert már nem biztos, hogy a gyermek a hibás....Problémának tekinti a gondozónő, hogy a szatyrát nem adja oda senkinek, valamint egy-egy játék nem köti le hosszú ideig a figyelmét. Nem autózik, nem épít sokáig a legóval, az udvaron nem használja a lábbal hajtós motorokat, a homokozóban szórja a homokot.
Otthon mindez kicsit másként van. Le lehet kötni a figyelmét Gabinak, de inkább a felnőttek munkájának az utánzása tetszik neki. Fűnyírózik, kalapácsol, kávét főz, törölget, mosogat. Természetesen az Apa az, akivel épít nagy tornyokat, anyával homokozik, mesét mondunk....
Nagyon szeret a nagyszülőknél lenni, akik, vidéken és kertes házban élnek. Ott eteti az állatokat, fűnyírózik, beszélget a szomszédokkal, locsol, játszik az ott lévő gyerekekkel.
4 hét bölcsőde szünet volt, már előre rettegtem mi lesz az első napokban (hiába jártunk pontosan 1 évet). Beszélgettünk, hogy milyen érdekes lesz új épületben, új szobában kezdünk a szünet után, várják a gyerekek, a gondozó nénik. Válasz "Ne menjünk a bölcsibe, mert az nagyon rossz".
Az első nap olyan hisztériás ordítást rendezett, mikor beérkeztünk nem akart levetkőzni, átöltözni, bemenni. Megpróbáltam győzködni anyának mennie kell, dolgozni, de nagyon siet érted.
Mikor eltelt 10 perc mondtam Gabinak most már be kell menni, mert sietek, ezt meghallva nagy nehezen kijött a gondozónő és próbálta becsábítani a többiekhez. Én eljöttem s közben még messziről is hallottam mennyire sír. Ilyenkor facsarodik az ember szíve, és számtalanszor felteszem magamnak a kérdést milyen anya vagyok!
A másik bölcsőde gondolata is felmerült, de nem szívesen vesznek át gyerekeket évközben, a lakásunkhoz közelebb lévő bölcsőde egyszerre szünetelt a miénkkel, így még ismerkedésre, új helyre történő beszoktatásra sem volt lehetőség. Azért vittük ebbe a bölcsödébe mert mindeni dicsérte milyen jó.
Nem hibáztathatjuk a gondozónőket, hisz a mi gyerekünk, a mi génjeinket örökölte, valószínű mi is rontottuk el.
Olvastunk több helyen a hiperaktivitásról,- bár laikusak vagyunk - reménykedünk, hogy csak dackorszakról van szó és nem nagyobb problémáról.
Válasz
Először is két dologgal kapcsolatban kell megnyugtatnom. Az első, hogy a gyermek biztosan nem hiperaktív, sőt, teljesen egészséges, jól fejlett, és mindent úgy csinál, ahogyan kell, beleértve a bölcsődei tiltakozást is. Erről majd mindjárt bővebben is írok. A második dolog, amivel kapcsolatban meg kell nyugtatnom az az, hogy Ön jó anya, jól neveli a gyermeket, nagyon sokat tud a gyermekről, a fejlődéséről, és az is látszik, hogy ezek nagyon fontosak Önnek. Ne tartson tehát attól, hogy elrontotta a kisfiút! A leírtak alapján úgy látom, hogy a gyermekkel semmi baj sincs, a kisfiú egyetlen problémája, hogy nem érzi jól magát a bölcsődében. A bizonytalanságérzet és a szorongás miatt nem tud a gyermek olyan színvonalon játszani, barátkozni, mint pl. otthon. Ahogy leírta, ez részben valóban összefügg a gondozók viselkedésével. Azért írom, hogy részben, mert egyrészt a felnőttnek, a gondozónak nagyobb tudása, képessége, lehetősége van arra, hogy a kisgyermek félelmein segítsen, hogy segítse a kicsi beilleszkedését. Másrészt azonban az is igaz, és itt szerintem erről van szó, létezik olyan, hogy egy felnőtt és egy gyermek nem talál egymásra, nem értik meg egymás érzelmeit, kifejezési módjait. (A bölcsődei beszoktatáskor egyébkén egyáltalán nem ritka a hosszú sírós időszak. Az anyától való elszakadás nagyon fájdalmas ilyen kicsi korban, de jó gondozói magatartással, szeretettel, jó bölcsődei légkörrel, és persze az anyai melegség biztonsága és a gyermek érzelmi és gondolkodásbeli változása mellett jól fel lehet dolgozni ezt az érzést. Hozzá kell rögtön tennem, hogy a gyerekek nagyon különbözőképpen éreznek és viselkednek egy ilyen helyzetben, és gyakran előfordul, hogy a három hét után is sír a kicsi a reggeli elváláskor.) Azt gondolom tehát, hogy legjobb lenne, ha mégis keresnének egy másik bölcsődét. Az e mellett szóló érveim a következők: megpróbáltak már a gondozókkal beszélni, de semmi nem változott, nem sikerült tehát változást elérni ott, ahol pedig leginkább lehetett volna, a felnőttnek nagyobb kompetenciája van abban, hogy ő változzon, változtasson, mint egy 28 hónapos gyermeknek. A kisfiú nem érzi ott jól magát, ez elég nyilvánvaló, ő viszont ezen a dolgon aligha tud változtatni. Azt tanácsolnám legszívesebben, ha mégis elvinnék ebből a bölcsődéből, hogy ne is intézményt keressenek, hanem gondozónőt, olyat, akiben Önök megbíznak, és akire szívesen rábízzák a kisfiút. (Ezt a fajta személy keresést javaslom egyébként az óvodával és az iskola alsó tagozatával kapcsolatban is.) Ha mégis úgy döntenek, hogy elviszik innen a a gyereket, akkor arra lehet készülni, hogy valószínűleg hosszabb időt vesz majd igénybe az új helyen, amíg a kicsi megtanulja, hogy létezik olyan hely az otthonin kívül, ahol szeretik és biztonságban van. Attól nem kell tartani, hogy ha innen elviszik, akkor az példaértékű lesz arra nézve, hogy az van, amit a gyerek akar. A gyerekek pontosan különbséget tudnak tenni a jó és a rossz hely között, és ha megtapasztalja, hogy egy másik bölcsi jó és érdekes, akkor idővel jól fogja ott érezni magát.
Dr. Kőrössy Judit
