#baba#anya

Kismama kisokos

Kétcsíkos lett a teszted? Gratulálunk! Innentől hivatalosan is kismama vagy – bár nyilván akkor fogod majd igazán annak érezni magad, ha már megkapod a kiskönyved.

Addig is, tudj meg mindent arról, hogy milyen koraterhességi tünetekre számíthatsz a következő hetekben, és mit tehetsz például a reggeli rosszullét ellen. Érdemes végigvenni, milyen orvosi vizsgálatokon kell majd részt venned a következő hét-kilenc hónapban. És ha megkapod az első ultrahangos papírod, azt is megnézheted, hogy melyik rövidítés mit takar. Közben pedig találd ki, hogyan mondod el a párodnak a nagy hírt, majd hogyan avatjátok be a családot is.

Számíts rá, hogy a következő időszak – bármennyire is csodás sok szempontból -, bizony esetlegesen terhes is lehet majd. Nincs ezzel semmi baj, jogod van úgy érezni, ahogy érzel, akármilyen terhesnek is érezd ezt az időszakot, biztos, hogy remek anya leszel!

Nemcsak a fent említett koraterhességi tünetek okozhatnak bosszúságot kismamaként, hanem sok egyéb más is. Többek között a saját környezeted is, például azzal, hogy miket mondanak neked. Azért összességében ne hagyd magad: a legtöbb nő csak pár alkalommal élheti át a terhesség időszakát, élvezzük ki, amennyire csak lehet!

Például már az elején érdemes elgondolkodnod, akarsz-e valamilyen módon emléket állítani a kismamaságodnak. Jó közérzeted érdekében azt javasoljuk, ne hagyd abba a sportolást sem – vagy ha eddig nem sportoltál, most iktasd be a napi ritmusodba, jót fog tenni neked és a babának is! Persze, ne rögtön a maratoni futásban gondolkodj…

Beszélj sokat a babádhoz! Ugyan a hallás úgy a negyedik hónap környékén alakul ki, a babára már előtte is pozitívan hat, ha a mama beszélget vele és simogatja. Egy szoros anya-magzat kapcsolat majd a megszületése utáni időszakot is könnyebbé teheti mindkettőtöknek. Bízz a megérzéseidben! Később is sok hasznát veszed majd ennek és az anyai ösztönnek.

Számíthatsz rá, hogy a következő időszakban mindenki jó tanácsokkal fog ellátni, és ezek gyakran teljesen ellentmondanak egymásnak. Például arról, hogy szedj-e vitamint vagy sem, amíg kismama vagy. Vagy arról, hogyan táplálkozz, és mennyit egyél, mennyit szedj magadra. Ne bosszankodj rajta, a döntés úgyis a tiéd.

Használd ki ezeket a hónapokat arra, hogy megértsd, mi történik odabent, a méhedben: mi táplálja a gyermeked és mi védi a külvilágtól. Csodálkozz rá, milyen fantasztikus is a női test, hogy képes egy új életet magában felnevelni, majd útjára engedni. Ennek jele például a pocakodon végigfutó linea negra vagy a sokakat bosszantó, de akár egy nagyszerű dologért kapott plecsnivel is felérő striák. Igen, a tested változik, és lehet, hogy már sosem lesz ugyanolyan, mint előtte. De mostantól tisztában leszel a valódi értékével.

A legjobb pillanat talán az a terhesség során, amikor elkezd a baba mozogni. Ezt szinte kivétel nélkül minden egykori kismama vágyakozó nosztalgiával idézi később vissza – és szülés után kifejezetten hiányzik, de tényleg. A másik ilyen nagy pillanat, amikor kiderül, fiú vagy lány-e a leendő gyerek. Persze, nem mindenki kíváncsi rá előzetesen, az is jó móka, ha csak a szülésnél derül ki a neme.

Ha babonás kismama is vagy és csak később kezded beszerezni a babakelengyét, nem baj, ha szem előtt tartasz egy-két hasznos tippet. És az sem árt, ha tudsz róla, hogy ma már szükségtelen órákig róni egy babaáruház polcai között az utat, amikor a weben is beszerezhetsz mindent.

Ahogy nő a pocakod, ideje arra is felkészülni, ami a szüléskor vár rád. És persze arra is, ami utána következik, hiszen az mégiscsak hosszabb időszak lesz. Készüljetek arra, hogy együtt szültök-e a leendő apukával, és arra is, vajon hogyan hat majd a kettőtök kapcsolatára a baba jelenléte. Döntsd el, hogyan szeretnél majd először találkozni a babáddal.

A legtöbb kismama azon aggódik, nem fogja tudni eldönteni a szülés közeledtével, hogy valóban indulni kell-e a szülőszobára vagy sem. Érdemes tudnod azokról a jelekről, amelyek még csak a szülés közeledtét jelzik, és azokról is, amelyek a vajúdás megindulását.

Ne csak a szülésre koncentrálj, amíg kismama vagy: olvass és tanulj minél többet a szoptatásról, mert legtöbbször egyáltalán nem megy zökkenőmentesen – a megfelelő információ viszont megvéd a pániktól, a tévhitektől és segíthet túllendülni a nehézségeken.

És ha szeretnél mindenről tudni, olvasd végig Várandós Naptárunkat – sőt, ha regisztrálsz a szolgáltatásra, hetente e-mailben is megkaphatod, mire számíthatsz az adott héten.

 

Sok előnye is lehet annak, ha valakit idős korában szült az édesanyja

Egy nemrégiben elvégzett kutatás kimutatta, hogy az idősebb anyák gyermekei – amellett, hogy a terhesség és a szülés során több komplikációnak vannak kitéve – hosszútávon sok előnnyel számolhatnak.  

Szülés után a nők hogyan fordítsanak magukra is némi szabadidőt

Néhány nappal ezelőtt én és a barátnőm beültünk egy jó kis koktélos helyre kicsit beszélgetni. Mikor odaértünk két fiatal hölgy is ott volt már, akik szintén koktéloztak, de nyílván alkoholmeneteset ittak, mivel mindketten... 

Kismamák, ezért kezdjetek el mozogni!

Inaktív, fáradékony, levert kismamáknál egyértelműen megoldás a könnyű testmozgás. Ismét tudományos alátámasztást nyert az a tény, hogy minden egészséges kismamának sportolnia kellene. A Pszichológia és Egészségben publikált... 

Útmutató kismamáknak a terhesség alatti mozgáshoz

A mindennapi gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy a kismamák mozgásintenzitása messze elmarad a szakmai ajánlásoktól. Így a klinikusok egyik legfontosabb feladata a mozgás előmozdítása terhesség alatt is.  

Kismamák, óvatosan a wellness-szel!

A wellness, a melegvíz, az aromaterápia és a masszázs mind olyan dolgok, melyek hozzájárulnak az ellazuláshoz, a megkönnyebbüléshez. Sok ember szereti, ami nem is csoda, hiszen segít megbirkózni a munkahelyi stresszel. De mi a... 

A terhességi cukorbetegség nem játék!

A kismamák  többsége ma már nagy hangsúlyt fordít az egészséges étrendre. Ennek ellenére a terhesség fiziológiásan egy csökkent inzulin-érzékenységgel járó állapot, ezért szükség van a terhesség során kialakuló... 

Down-kór szűrés – van hatékony megoldás

A korszerű várandós gondozás ma már lehetővé teszi, hogy a gyermek születését megelőzően számos betegség, például a Down-kór is kiszűrhetővé váljon. A 21. kromoszóma többletére visszavezethető rendellenesség jellemző küllemmel... 

Veszélyben van a babám? 6 dolog, amit érdemes tudni a zikavírusról

A brazil médiában hetek óta rendszeresen foglalkoznak a vírus okozta megbetegedések járványszerű terjedésével. Hangsúlyosan említik az amerikai elnök felhívását a vírus elleni védőoltás gyors előállítására és az Európai... 

Komplikációt okozhat a magzat túlhordása

Egy friss kutatás szerint azoknál az újszülötteknél, akik hetekkel a kiírt időpont után jönnek világra, megnőhet az olyan komplikációk kockázata, ami miatt intenzív osztályra kell őket szállítani.  

Kapnak- e segítséget a babakocsival közlekedő kismamák?

Kismamaként sokan utaznak tömegközlekedéssel, ami bizony nem egy hálás dolog. Babakocsit feltenni a buszra, levenni a buszról, mozgólépcső és még sorolhatnánk. A Budapesti Corvinus Egyetem hét kommunikáció szakos hallgatója... 

5 praktikus holmi a várandósság idejére és azon túl

Korábban 5 holmit ajánlottunk, amelyek legnagyobb szépsége, praktikussága, hogy a várandósság idején és utána is használhatók, most megint összegyűjtöttünk néhányat, hogy megkönnyítsük a keresgélést, tippeket adjunk a... 

Örök emlék - Ünnepi ajándék

„Szeretném a látványból a lehető legkevesebbet mutatni, úgy, hogy az a lehető legtöbbet jelentse" Mi a Babanetnél megtaláltuk azt a fotóst, aki ezt a gondolatot nem csak vallja, hanem ezen szemléletet... 

Terhesnapló 9. - Miben más a kismamák tárháza itt?

Terhességem leghasznosabb tárgyai címmel olvashattatok már arról, hogy Magyarországon milyen tárgyak általánosak egy kismama életében. Most ennek a cikknek alapján leírom, hogy itt kint milyen szokásokat figyeltem meg a... 

Terhességem leghasznosabb tárgyai

Amikor várandós voltam, sok olyan használati tárgy került be az életembe, amelyek jelentősen megkönnyítették megváltozott élethelyzetemet. Még olyan is akad közöttük, amely lehetőséget adott arra, hogy kipróbálhassak valami...    2 hozzászólás

Kánikulában kismamaként? Ezekre figyelj!

Vannak, akik kifejezetten szeretik a nyári meleget, harmincegynéhány fok meg se kottyan nekik, ám azt kevesen mondhatják el magukról, hogy az idei nyár hőségriadóiért is ugyanígy lelkesednek – pláne igaz ez a kismamákra....    2 hozzászólás

Farfekvéses baba megfordítása az édesanya hasában - elképesztő videó

Sokan hallottunk már olyat, hogy a szülés előtti nap váratlanul megfordult a bébi és császár helyett szépen meg lehetett szülni, talán még olyat is, vannak olyan orvosok, akik képesek erre egy technikával, hogy az anya hasában... 

A terhesség elején egyáltalán ne igyon alkoholt a kismama

Az Egyesült Királyság Egészség és Klinikai Kiválóság Intézetének (NICE) legfrissebb álláspontja alapján a gyermekvállalásra készülők, illetve a terhesség első három hónapjában járók egyáltalán ne fogyasszanak alkoholt, adta... 

16 zseniális fotó a terhesség bejelentésére

Számos mód kínálkozik a nagy hír bejelentésére, többnyire aranyos ultrahangképekkel szokás jelezni a nagy hírt, azoban néhányan különösen vicces képeket hoznak létre ezért.  

Hordozós? Otthon maradós? Gyerekkel jógázós? Munkába visszamenős? A szülők nem egyformák, kivéve, ha...

Amint belép a mit sem tudó friss szülő a szülők klubjába, látja, tudja, hogy mindenki szakértő és nagyon erős a klikkesedés, elég a játszótéren még az újszülött osztályon körbenézni. Ez a videó azért is zseniális, mert... 

Terhesnapló 7. – Szülés a láthatáron!

Az utolsó előtti naplóbejegyzés következik, a 37. hetet tapossuk, pont 11 nap van hátra a császármetszésig.     7 hozzászólás

   1 11 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45   

X
EZT MÁR OLVASTAD?