#baba#anya

Kismama kisokos

Kétcsíkos lett a teszted? Gratulálunk! Innentől hivatalosan is kismama vagy – bár nyilván akkor fogod majd igazán annak érezni magad, ha már megkapod a kiskönyved.

Addig is, tudj meg mindent arról, hogy milyen koraterhességi tünetekre számíthatsz a következő hetekben, és mit tehetsz például a reggeli rosszullét ellen. Érdemes végigvenni, milyen orvosi vizsgálatokon kell majd részt venned a következő hét-kilenc hónapban. És ha megkapod az első ultrahangos papírod, azt is megnézheted, hogy melyik rövidítés mit takar. Közben pedig találd ki, hogyan mondod el a párodnak a nagy hírt, majd hogyan avatjátok be a családot is.

Számíts rá, hogy a következő időszak – bármennyire is csodás sok szempontból -, bizony esetlegesen terhes is lehet majd. Nincs ezzel semmi baj, jogod van úgy érezni, ahogy érzel, akármilyen terhesnek is érezd ezt az időszakot, biztos, hogy remek anya leszel!

Nemcsak a fent említett koraterhességi tünetek okozhatnak bosszúságot kismamaként, hanem sok egyéb más is. Többek között a saját környezeted is, például azzal, hogy miket mondanak neked. Azért összességében ne hagyd magad: a legtöbb nő csak pár alkalommal élheti át a terhesség időszakát, élvezzük ki, amennyire csak lehet!

Például már az elején érdemes elgondolkodnod, akarsz-e valamilyen módon emléket állítani a kismamaságodnak. Jó közérzeted érdekében azt javasoljuk, ne hagyd abba a sportolást sem – vagy ha eddig nem sportoltál, most iktasd be a napi ritmusodba, jót fog tenni neked és a babának is! Persze, ne rögtön a maratoni futásban gondolkodj…

Beszélj sokat a babádhoz! Ugyan a hallás úgy a negyedik hónap környékén alakul ki, a babára már előtte is pozitívan hat, ha a mama beszélget vele és simogatja. Egy szoros anya-magzat kapcsolat majd a megszületése utáni időszakot is könnyebbé teheti mindkettőtöknek. Bízz a megérzéseidben! Később is sok hasznát veszed majd ennek és az anyai ösztönnek.

Számíthatsz rá, hogy a következő időszakban mindenki jó tanácsokkal fog ellátni, és ezek gyakran teljesen ellentmondanak egymásnak. Például arról, hogy szedj-e vitamint vagy sem, amíg kismama vagy. Vagy arról, hogyan táplálkozz, és mennyit egyél, mennyit szedj magadra. Ne bosszankodj rajta, a döntés úgyis a tiéd.

Használd ki ezeket a hónapokat arra, hogy megértsd, mi történik odabent, a méhedben: mi táplálja a gyermeked és mi védi a külvilágtól. Csodálkozz rá, milyen fantasztikus is a női test, hogy képes egy új életet magában felnevelni, majd útjára engedni. Ennek jele például a pocakodon végigfutó linea negra vagy a sokakat bosszantó, de akár egy nagyszerű dologért kapott plecsnivel is felérő striák. Igen, a tested változik, és lehet, hogy már sosem lesz ugyanolyan, mint előtte. De mostantól tisztában leszel a valódi értékével.

A legjobb pillanat talán az a terhesség során, amikor elkezd a baba mozogni. Ezt szinte kivétel nélkül minden egykori kismama vágyakozó nosztalgiával idézi később vissza – és szülés után kifejezetten hiányzik, de tényleg. A másik ilyen nagy pillanat, amikor kiderül, fiú vagy lány-e a leendő gyerek. Persze, nem mindenki kíváncsi rá előzetesen, az is jó móka, ha csak a szülésnél derül ki a neme.

Ha babonás kismama is vagy és csak később kezded beszerezni a babakelengyét, nem baj, ha szem előtt tartasz egy-két hasznos tippet. És az sem árt, ha tudsz róla, hogy ma már szükségtelen órákig róni egy babaáruház polcai között az utat, amikor a weben is beszerezhetsz mindent.

Ahogy nő a pocakod, ideje arra is felkészülni, ami a szüléskor vár rád. És persze arra is, ami utána következik, hiszen az mégiscsak hosszabb időszak lesz. Készüljetek arra, hogy együtt szültök-e a leendő apukával, és arra is, vajon hogyan hat majd a kettőtök kapcsolatára a baba jelenléte. Döntsd el, hogyan szeretnél majd először találkozni a babáddal.

A legtöbb kismama azon aggódik, nem fogja tudni eldönteni a szülés közeledtével, hogy valóban indulni kell-e a szülőszobára vagy sem. Érdemes tudnod azokról a jelekről, amelyek még csak a szülés közeledtét jelzik, és azokról is, amelyek a vajúdás megindulását.

Ne csak a szülésre koncentrálj, amíg kismama vagy: olvass és tanulj minél többet a szoptatásról, mert legtöbbször egyáltalán nem megy zökkenőmentesen – a megfelelő információ viszont megvéd a pániktól, a tévhitektől és segíthet túllendülni a nehézségeken.

És ha szeretnél mindenről tudni, olvasd végig Várandós Naptárunkat – sőt, ha regisztrálsz a szolgáltatásra, hetente e-mailben is megkaphatod, mire számíthatsz az adott héten.

 

9 életmentő holmi, amit mindenképp szerezz be a negyedik trimeszterre

A baba megszületése utáni első heteket-hónapokat olykor a negyedik trimeszterként szokták emlegetni, hiszen, majdnem annyira függ Tőled a kicsi, mint amikor még a pocakodban volt. Most erre az időszakra vonatkozóan hoztunk... 

13 koraszülött csecsemő, akik csak mosolyognak, mert boldogok, hogy élnek

A 36. hétnél korábban született gyermekek koraszülöttnek számítanak. Néhányan talán azt gondolják, hogy a gyengébbek, és kevés esélyük van a túlélésre, de a valóságban, a koraszülött csecsemők igazi harcosok. Semmi sem édesebb,... 

6 tipp a kikapcsolódásra őszi kismamáknak

A levelek egyre színesebbek, a hőmérséklet folyamatosan csökken; néha ugyan még meg-megcsillantja napsugarait a nyár, de lassan teljesen átveszi helyét az ősz. A fűtést picit fel kell csavarni, a könnyű ruhácskákat pedig... 

5 (nem túl kellemes) igazság, amit elhallgatnak a szüléssel kapcsolatban

Egy gyermeknek életet adni; csodálatos dolog. A terhesség és a szülés pedig az az út, ami eddig a gyönyörű pillanatig vezet… Ám akadnak kevésbé szép velejárói is, amiről a szülőszobán kívül alig beszélnek. Pedig szerintünk... 

A terhességi magasvérnyomás sajnos a fertőzések miatt is jelentkezhet

Egy tanulmány összefüggést mutatott ki a kialakuló fertőzések, és a terhesség alatt jelentkező magasvérnyomás, vagyis a preeclampsia között. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.  

Baba alvása - Nem alszik el könnyen a baba? Ezekkel az altatási szokásokkal vedd rá az esti elalvásra! Tippek 2 hónapos kortól

Mikortól kezdhetjük el a baba alvási szokásait kialakítani? Melyik időpont alkalmatlan az esti fektetés megkezdéséhez? 7 biztos tippet ajánlunk, amivel könnyen kialakíthatod a kisbabád elalvási szokásait.    

Sokat tehet a meddőség ellen a megfelelő tápanyagbevitellel!

Sajnos hazánkban, de világszerte mindenhol komoly gondot jelent az a tény, hogy egyre több pár küzd meddőséggel. Ennek oka igen szerteágazó, de mindenképpen közrejátszik benne a nem megfelelő életvitel, ami hormonális... 

Veszélyesek a visszerek a babára vagy a kismamára nézve?

Visszerességgel az emberek egy jelentős hányada küszködik, de a kismamák között ez a jelenség gyakoribb, még akkor is, ha előtte ez nem jelentett problémát. De a visszeresség ártalmas lehet a babára? Mit tehetünk ellene? A... 

5 dolog, amit senki nem mondott el a kismamaságról

Őszintén szólva, én nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz! Pontosabban, azt hittem: könnyebben veszem majd az akadályokat. Hiába jártam végig két szülésfelkészítő tanfolyamot is, bőven voltak a megtapasztalásig rejtve maradt... 

Réz nélkül nem megy….

Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az egészséges élethez nem csak a vitaminokra, hanem bizonyos ásványi anyagokra és nyomelemekre is szükségünk van. ilyen a réz is, melynek bevitelét az étkezésből fedezni igencsak... 

SZABAD-E TERHESEN SPORTOLNI? – MIT SZABAD, ÉS MIRE KELL VIGYÁZNI.

Mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogy mik a kerülendő gyakorlatok, pózok az edzés során, amikor állapotosok leszünk. Szakértőnk most azt is elárulja, hogy a hasizom kímélésén túl, pontosan mikre kell még odafigyelni,... 

Szabad-e terhesen sportolni? – Mit szabad, és mire kell vigyázni.

Ahogy a pocakodban növekvő apróság napról-napra változik, úgy változik meg vele együtt az egész életed is. Kisebb-nagyobb módosításokat eszközölsz az evési-ivási szokásaidban, az öltözködésedben, nagyobb hangsúlyt fektetsz a... 

A terhességi magas vérnyomás sajnos a fertőzések miatt is jelentkezhet

Egy tanulmány összefüggést mutatott ki a kialakuló fertőzések, és a terhesség alatt jelentkező magas vérnyomás, vagyis a preeclampsia között. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu... 

Mikortól lehet hallani a magzat szívhangját?

A fogantatás tényét a legtöbben egy kis pálca segítségével tudják meg. de azt is szem előtt kell tartani, hogy a pálca nem jelent biztosat, ehhez mindenképpen orvoshoz kell fordulni! Azonban, hogy az orvosnál ne rettegés legyen... 

A szupermamiktól megtudtam: én szaranya lennék!

Én mindig is úgy gondoltam, hogy szeretnék gyereket. Sokat, és nem túl sokára. Engem egyáltalán nem ijesztett meg a felelősség, sőt inkább túlteng bennem. Szóval előszeretettel informálódtam a gyerek témáról cikkekből,... 

NE RÁZOGASD a kisbabádat, akármennyi cuki videót is látsz a rázogatós altatásról!

Annyira érzékeny és sérülékeny a szervezetük, hogy komoly agykárosodást szenvedhetnek, a legsúlyosabb esetben bele is halhatnak.    

Barna váladékozás a várandósság alatt? Fertőzés is lehet a háttérben!

A terhesség alatt semelyik kismama nem szeretne vérrel, vagy barnás hüvelyi folyással találkozni, hiszen ezek pánikot váltanak ki belőlük. Fontos azonban megjegyezni, hogy a barna váladékozás több dolgot is jelenthet, és ennek... 

Mit vásároljunk, mit készítsünk elő az újszülött gondozásához?

Néhány alapfogalom a választáshoz: célszerűség, tisztíthatóság, kényelem, megfelelő ár-érték arány, veszélytelenség. Ezek legyenek a döntések vezérlői akár az ágynemű, akár a babaruhák, akár a cumisüveg vagy éppenséggel a... 

Csak 3 napot bírj ki! Megéri!

Egyszer egy gyermekneveléssel kapcsolatos könyvben olvastam az aranyszabályt: minden új szokás bevezetése (legalább) 3 napig tart. Ha ismerjük ezt a szabályt, nagyobb eséllyel kerülhetjük el az ötletszerű nevelés okozta... 

MIÉRT FÁJ A SZÜLÉS?

Sokszor, pontosabban majdnem mindig azzal a kéréssel fordulnak az anyák hozzám, hogy segítsek nekik abban, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal ’vészeljék’ át a saját gyermekük szülését.  

   1 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 48   

X
EZT MÁR OLVASTAD?