#baba#anya

Kismama kisokos

Kétcsíkos lett a teszted? Gratulálunk! Innentől hivatalosan is kismama vagy – bár nyilván akkor fogod majd igazán annak érezni magad, ha már megkapod a kiskönyved.

Addig is, tudj meg mindent arról, hogy milyen koraterhességi tünetekre számíthatsz a következő hetekben, és mit tehetsz például a reggeli rosszullét ellen. Érdemes végigvenni, milyen orvosi vizsgálatokon kell majd részt venned a következő hét-kilenc hónapban. És ha megkapod az első ultrahangos papírod, azt is megnézheted, hogy melyik rövidítés mit takar. Közben pedig találd ki, hogyan mondod el a párodnak a nagy hírt, majd hogyan avatjátok be a családot is.

Számíts rá, hogy a következő időszak – bármennyire is csodás sok szempontból -, bizony esetlegesen terhes is lehet majd. Nincs ezzel semmi baj, jogod van úgy érezni, ahogy érzel, akármilyen terhesnek is érezd ezt az időszakot, biztos, hogy remek anya leszel!

Nemcsak a fent említett koraterhességi tünetek okozhatnak bosszúságot kismamaként, hanem sok egyéb más is. Többek között a saját környezeted is, például azzal, hogy miket mondanak neked. Azért összességében ne hagyd magad: a legtöbb nő csak pár alkalommal élheti át a terhesség időszakát, élvezzük ki, amennyire csak lehet!

Például már az elején érdemes elgondolkodnod, akarsz-e valamilyen módon emléket állítani a kismamaságodnak. Jó közérzeted érdekében azt javasoljuk, ne hagyd abba a sportolást sem – vagy ha eddig nem sportoltál, most iktasd be a napi ritmusodba, jót fog tenni neked és a babának is! Persze, ne rögtön a maratoni futásban gondolkodj…

Beszélj sokat a babádhoz! Ugyan a hallás úgy a negyedik hónap környékén alakul ki, a babára már előtte is pozitívan hat, ha a mama beszélget vele és simogatja. Egy szoros anya-magzat kapcsolat majd a megszületése utáni időszakot is könnyebbé teheti mindkettőtöknek. Bízz a megérzéseidben! Később is sok hasznát veszed majd ennek és az anyai ösztönnek.

Számíthatsz rá, hogy a következő időszakban mindenki jó tanácsokkal fog ellátni, és ezek gyakran teljesen ellentmondanak egymásnak. Például arról, hogy szedj-e vitamint vagy sem, amíg kismama vagy. Vagy arról, hogyan táplálkozz, és mennyit egyél, mennyit szedj magadra. Ne bosszankodj rajta, a döntés úgyis a tiéd.

Használd ki ezeket a hónapokat arra, hogy megértsd, mi történik odabent, a méhedben: mi táplálja a gyermeked és mi védi a külvilágtól. Csodálkozz rá, milyen fantasztikus is a női test, hogy képes egy új életet magában felnevelni, majd útjára engedni. Ennek jele például a pocakodon végigfutó linea negra vagy a sokakat bosszantó, de akár egy nagyszerű dologért kapott plecsnivel is felérő striák. Igen, a tested változik, és lehet, hogy már sosem lesz ugyanolyan, mint előtte. De mostantól tisztában leszel a valódi értékével.

A legjobb pillanat talán az a terhesség során, amikor elkezd a baba mozogni. Ezt szinte kivétel nélkül minden egykori kismama vágyakozó nosztalgiával idézi később vissza – és szülés után kifejezetten hiányzik, de tényleg. A másik ilyen nagy pillanat, amikor kiderül, fiú vagy lány-e a leendő gyerek. Persze, nem mindenki kíváncsi rá előzetesen, az is jó móka, ha csak a szülésnél derül ki a neme.

Ha babonás kismama is vagy és csak később kezded beszerezni a babakelengyét, nem baj, ha szem előtt tartasz egy-két hasznos tippet. És az sem árt, ha tudsz róla, hogy ma már szükségtelen órákig róni egy babaáruház polcai között az utat, amikor a weben is beszerezhetsz mindent.

Ahogy nő a pocakod, ideje arra is felkészülni, ami a szüléskor vár rád. És persze arra is, ami utána következik, hiszen az mégiscsak hosszabb időszak lesz. Készüljetek arra, hogy együtt szültök-e a leendő apukával, és arra is, vajon hogyan hat majd a kettőtök kapcsolatára a baba jelenléte. Döntsd el, hogyan szeretnél majd először találkozni a babáddal.

A legtöbb kismama azon aggódik, nem fogja tudni eldönteni a szülés közeledtével, hogy valóban indulni kell-e a szülőszobára vagy sem. Érdemes tudnod azokról a jelekről, amelyek még csak a szülés közeledtét jelzik, és azokról is, amelyek a vajúdás megindulását.

Ne csak a szülésre koncentrálj, amíg kismama vagy: olvass és tanulj minél többet a szoptatásról, mert legtöbbször egyáltalán nem megy zökkenőmentesen – a megfelelő információ viszont megvéd a pániktól, a tévhitektől és segíthet túllendülni a nehézségeken.

És ha szeretnél mindenről tudni, olvasd végig Várandós Naptárunkat – sőt, ha regisztrálsz a szolgáltatásra, hetente e-mailben is megkaphatod, mire számíthatsz az adott héten.

 

10 hiba, amit elkövethetsz az újszülötted mellett

Már a baba születése előtt érdemes ezeket átgondolni, hogy mire a kicsi megérkezik, kellőképpen felkészült legyél.  

Terhesség alatti vérzés? Nem biztos, hogy baj van!

Teljesen természetes, hogy minden érintett kismama kétségbe esik és azonnal orvoshoz szalad, ha vérzést tapasztal az állapotosság kilenc hónapjában, de hál’ Istennek az esetek nagy részében csak valami ártatlan indok áll a... 

Gyorsan, kevés fájdalommal szülni nem lehetetlen, csak készülni kell rá!

Kivétel nélkül minden nő reménykedik abban, hogy könnyű szülése lesz. Sajnos sokan éppen ezért arra törekednek, hogy császárral szülhessenek, pedig erre igazán semmi szükség, hiszen természetes módokon is könnyíthető a szülés.... 

Én szeretnék még egy babát. A férjem nem. Mit tegyek?

Kompromisszumok. A legtöbb vitás esetben mindig a közös pontot keressük a férjemmel: ha nem értünk valamiben egyet, megnézzük, mi a közös nevező és ki miről tudna lemondani. De vannak helyzetek, amikor egész egyszerűen nem... 

Reggeli rosszullétet okozó kislányok, savanyúságot kívánó kisfiúk?

A népi hiedelmek végtelen tárháza a kíváncsi kismamákat sem hagyja jótanács nélkül. A régiek szerint számtalan titokzatos jelből és körmönfont praktikából következtethetünk születendő gyermekünk nemére, sőt, egy kis... 

9 indok, amiért szerencsések a karácsonyi kismamák

Legtöbbször arról olvashatunk, hogy a terhesség milyen rosszullétekkel, a testet érő kellemetlen változásokkal jár (vizesedés, hát- és derékfájás, kimerültség, hangulatingadozás). Mi lenne, ha most máshogy tekintenénk erre a... 

10 kellék, amire minden újdonsült kismamának szüksége van

Hetekkel, sőt hónapokkal, egy aprócska baba érkezése után, a legtöbbünk gondolatai nagyon-nagyon messze járnak a szépítkezés témakörétől. Az egy dolog, hogy sminkelni nincs időnk, se kedvünk, de olykor még megfésülködni sem. Ám... 

7 ÉRV A SZOPTATÁS MELLETT

A szoptatás egy igen kényes és központi téma, minden kismama/ leendő anyuka életében. Szinte attól a pillanattól kezdve, hogy teherbe esünk, foglalkoztat minket nőket a kérdés: csináljuk, ne csináljuk, meddig tegyük, illetve... 

A 4 leggyakoribb tévhit a meddőségről

Napjainkban világszerte, így hazánkban is egyre több pár küzd a meddőség problémájával. Ez számszerűen azt jelenti, hogy minden 4.-5. pár szembesül azzal, hogy a családalapítás sajnos nem megy könnyen. A meddőség kifejezés... 

Szőrős lehet a születendő babám a vitaminoktól?

A várandós vitaminokról keringő számos – vagy inkább számtalan – tévhit közül az egyik legijesztőbb az, amely szerint a készítmények hatására a születendő gyerekek szőrösek lesznek. Hogy ezt az elképzelést tisztázhassuk, dr.... 

„A TERHESSÉG MEGSZÉPÍTI A NŐKET” – 12 TÉVHIT, AMIVEL A VÁRANDÓS NŐKET SZÉDÍTIK

A mások terhessége olyan, mint a foci – mindenki sokkal jobban ért hozzá. De ami ennél egy fokkal még csodálatosabb: a tudást nem is tartják ám meg maguknak a jó embertársak, hanem bőkezűen szórják a tanácsokat, mondják a... 

Tényleg olyan veszélyes az epidurális érzéstelenítés?

Kismamaként bizonyára nem ismeretlen fogalom számodra az epidurális érzéstelenítés. A szülés normál folyamata, természetes fájdalmai néha annyira felerősödhetnek, hogy szükség lehet az e fajta segítségre; a döntés... 

Biztonságos-e az influenza elleni védőoltás terhes kismamáknak? Veszélyes-e az influenza vírus a magzatra? – A kismamák 8 leggyakoribb kérdése az influenza kapcsán

Ártalmas-e terhes kismamákra az influenza vírus? A terhesség mely szakaszában veszélyezteti az influenzavírus a magzatot?  Biztonságos-e az influenza elleni védőoltás várandós kismamák esetén? Válaszok a cikkben!    

A menzesz megléte nem garancia a termékenységre!

Nagyon sok babára vágyó nő egyik problémája a rendszertelen, vagy kimaradó menzesz. A dolog pikantériája, hogy sokan nem is tudnak róla, hogy a menzeszük nem a megfelelő ritmusban zajlik, holott a vérzés eltolódásai... 

Valóban hatalmas lesz a baba a várandós vitaminoktól, vagy ez csak szóbeszéd?

Nagyon sok tévhit kering a köztudatban a különböző támogató szerekkel kapcsolatban. A terhesvitaminok egyik leginkább elterjedt „mellékhatása” sok ember szerint az, hogy a többlet tápanyag bizony hatalmas babákat eredményez.... 

15 furcsa babona a terhességről, amit sokan még ma is elhisznek

Nem is gondolnátok, milyen sok babona látott már napvilágot. Sőt annyira beépültek a köztudatba, hogy a legkevésbé babonások is komolyan veszik némelyiket.  

Ha meddőség, akkor PCOS és IR? Tehetek ellenük?

Azok a nők, akik szembesülnek a meddőség rémével, a legtöbb esetben ezeket a kifejezéseket hallják a nőgyógyászuk szájából: PCOS, inzulin rezisztencia. De mégis mit jelentenek ezek a betegségek? És hogyan küzdhet ellenük egy... 

KELL AZ APA A SZÜLŐSZOBÁRA? A DÚLA VÁLASZOL

Évek óta az a trendi, ha apák a szülésnél könnyekre fakadva, a vajúdás hevétől megrészegülve fotózkodnak az újdonsült anya mellett. Ha egy apa úgy dönt, hogy mégsem óhajt ezekben az órákban a párja mellett lenni, mert nem tudna... 

Őszi fáradtság másképpen

A szeptember és október hónapok mindenki számára az év egyik legnehezebb periódusának bizonyul; a fáradékonyság tekintetében – ám ez fokozottan igaz a kismamákra. Most elmondjuk, meddig normális ez a kimerültség-érzés, és mit... 

Szex veszélyeztetett terhességgel? Nem egyértelmű a helyzet

A szexualitás a házasélet egyik legfontosabb eleme, ami akkor sem változik meg, ha történetesen bővülni készül a család. Hiszen a várandós kismamák ugyanúgy kívánják a szexet, mint más nőtársaik. De mi a helyzet akkor, ha... 

   1 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 47   

X
EZT MÁR OLVASTAD?