Sziasztok Mamik!
Hihetetlen ez az érzés, nagyon boldogok vagyunk! több, mint 3 év után, egyszerűen felfoghatatlan csoda.
Ma lett gépünk itthon, uramat kényszerből közösen megegyezték
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
a szülés előtt, úgyhogy most főállású apuka, de én nagyon örülök neki. A lényeg:
Először is, mindenkinek nagyon köszönjük a gratulációkat, röviden megpróbálom leirni mi történt 2 hete.
Szóval Dani két hete szerdán született 3800 g és 54 cm-rel, 38 cm volt a fejkörfogata, ezért becsülték olyan nagyra a súlyát, szép kerek a fejecskéje, de nagyon kis formás baba.
Hajnali fél 5-kor ment el a magzatvizem, 5-kor már benn voltunk a szülőszobán, kaptam zselét, mert a méhszájam totál be volt zárva, ami kisebb mensi szerű görcsöket csinált, de semmi mást. Vidám volt minden. 8-kor kaptam oxytocint vénásan, hátha attól beindul valami, persze semmi ... egyetlen fájásom volt úgy 10 óra körül, de attól leesett a prücsök szivhangja 80-ra, úgyhogy azonnal levették az oxitocint, és készültünk a császárra. A császár alatt kiderült, hogy attól volt olyan nagy a pocakom, mert a baba nyakára rá volt tekeredve a köldökzsinór, úgyhogy a medencém helyett a hasfalam tartotta a fejét, a doki szerint szerencsénk volt, hogy nem rendes úton indult a szülés, mert nem biztos, hogy ilyen szerencsés lett volna a vége.
Itt akár happy end is lehetne, de sajnos nem volt az.
Másnap hajnaltól hozták a picit 3 óránként, és feltűnt, hogy az alatt a fél óra alatt amig velem volt, bukott, nem is keveset. Szóltam én mindenkinek, de első szülőként lehurrogtak, hogy csak a magzatvizet bukja ki, ne rinyáljak. Na, estére már olyan durván bukott és sirt szegény, hogy a gyerekorvosra ráförmedve végre elértem azt, hogy megvizsgálják másnap.
Péntek reggelre felment a láza Daninak, és a születése óta mivel mindent visszabukott ki volt száradva, úgyhogy rögtön 24 órás infúziót kapott 2 napig, valamint kiderült, hogy a fülváladékában van valami fertőzés, ami miatt azonnal kétféle antibiotikumot kapott. 6 nap alatt 4 kanült kapott, szörnyű volt ezt látni. Közben kitenyésztették a magzatvizemet is, aminek keddre lett eredménye, ebben is találtak valami baktériumot, ezért újabb antibiotikumot irtak fel.
A lényeg sajnos az, hogy a Margit kórház szülészete Amerika, a csecsemőrészleg viszont sajnos Afganisztán. Olyan mocsokban voltak a kicsik, sajnos kiderült amig Dani az intenziven volt, hogy több baba is kapott a születése után fertőzést innen-onnan, szerencsénk van, hogy az intenzivre került 2 nap után, mert igy könnyebben megúszta. A 3. naptól van tejem, azóta jobban van már, ma egy hete jöttünk haza.
A többi részlet végül is már nem olyan fontos, mostanra 80-100 gramot eszik a drágám, de sajnos nagyon fél, retteg mindentől (fürdés, pelenkázás), úgyhogy egy pár hétbe bele fog telni, mire megnyugszik. Szerencsére a háziorvos nagyon profi, állitása szerint sajnos 10 babából 8 antibiotikumos kezeléssel jön haza a kórházból, ez itt a negativ reklám helye, de sajnos az ÁNTSZ nem sokat tett eddig, pedig ők jelezték már ezt feléjük a sok újszülőtt fertőzés miatt, amit akár az anyák is adhatnak egymásnak valahol.
Holnap estére remélem lesznek képeim, Dani már 4 kiló felett van, szőke, göndör-hullámos haja van, és kék szeme.
És olyan hihetetlen még mindig, hogy van, egy csoda!
Alena
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
szivből gratulálunk nektek, ez igen, szép nagy baba lett Zalán!
Most mennem kell, vacsora van
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
felébredt a tökmag, de holnap vagy éjjel még jövök és vissza is olvasok.
Puszi
Noémi és Dani-baba