A modern ultrahangos felvételeket kézhez kapva a szülők már a baba születése előtt is ismerkedhetnek a kicsi arcával, találgathatnak, vajon kinek a száját-orrát, kinek a homlokát fogja egy életen át magán viselni. De hogy...
A nagy téli zimankóban én bizony mindig azért epekedek, hogy legyen már nyár és negyven fok, de gyorsan. Aztán nem annyira gyorsan, de elérkezik ez a pillanat is – Ti is érzitek, ugye? És miközben azért élvezem és töltekezem a...
Szombat reggel, 37 hetes várandósként belevágtam a Micó érkezése előtt utolsó vidéki kiruccanásba, természetesen családostul. Szegeden látogattuk meg apukámékat. Az utazás maga nem volt egy leányálom, feltettem a lábam a...
És most mit csináljunk? – néztem tanácstalanul a férjemre. Aki válaszképpen elröhögte magát, mire a helyzet komikus voltát egy pillanat alatt felmérve, teli torokból, én is kacagni kezdtem. Csani ugyanis vasárnap úgy...
Bizonyára sok mindent látott már Ganna település sarki kocsmája, de még így is arany pillanat lehetett, mikor egy 35 hetes terhes nő kétségbeesve rángatta a bezárt ajtaját. A nyitvatartás szerint a kocsmárosnak belül kellett...
Annyira sosem voltam naiv, hogy elhiggyem, amit a – jellemzően amerikai – filmekben mutatnak a szülésről: hogy a kismama egyik pillanatról a másikra erőteljes fájásokat érez, majd alig jut idejük arra a totál kétségbeesett...
Pénteken betöltöttem a 34. hetet, délután ötkor bezártam az irodaajtót, letettem a kulcsot a recepción, és magam mögött hagytam a munka világát egy időre. Mindenki azt kérdezte, hogy „és, milyen érzés?” De ha egészen őszinte...
Kinyitottam a szemem, csorgott az égből az eső, mégis tudtam, ez a nap más, mint a többi, és én örülök nagyon, mert ma van reggeltől estig a születésnapom. 10 napom volt, hogy túltegyem magam azon, hogy a kisfiam máris három...
Pénteken betöltöttem 32. hetet, és este hatkor születésnapi tortát sütöttem, sajttortát erdei gyümölcsökkel, egy kis marcipán repülőgéppel és három gyertyával. A nagy pocakomtól nehézséget jelentett a hajlongás a sütőhöz,...
Hétvégére végre nem volt semmilyen kőbevésett programunk. Én élveztem, hogy betöltöttem a 31. terhességi hetet, és megkezdtem a 32-iket. Szombaton gyönyörű idő volt, kimentünk anyósomékhoz a kertbe, Csanád egy szál gatyában...
Siófokról Mohácsra indultunk tovább, ahol Csanád belevetette magát a kényeztető nagyanyai élvezetek nem is nagykanállal, hanem lekvárfőző fakanállal történő habzsolásába. Férjemmel az utunk minket egy Baranya megyei eldugott...
Köztudott tény, hogy az a nő, aki gyereket szül és nevel, hátrányba kerül a munkaerőpiacon – még akkor is, ha törvényekkel, szabályozással próbálják esetleg védeni. Nem ritka, hogy már a terhesség alatt megszabadulnak a...
Pénteken, a 29. hét betöltésének örömére a szokásos terhesgondozáson vettem részt. Az orvosom is megerősítette, hogy nincsenek olyan súlyos gondok a vizeleteredményemmel, mint ahogy az elsőre látszik. Megvizsgált,...
Anyukám csütörtökön érkezett, tőzegáfonya-kapszulákkal és sminkfelszereléssel megrakodva. Egy igazi anya mindig tudja, hogy mire van a gyerekének szüksége. Csani olyan szerszámos ládát kapott, ami pont olyan, mint egy igazi,...
Péntek este, kerek 27 hetes terhesen, közel százzal száguldottam át a Petőfi hídon, hogy kézbe vehessem a laboreredményemet. A múlt heti csillagos vizelet csak nem hagyott nyugodni, így örültem neki, mikor a telefonban azt...
Gyerekek, én úgy érzem magam, mint akit háromszor kihánytak. Majd az április könnyebb lesz – na, ez a gondolat merő naivitás volt a részemről. Hiszen tudhattam volna, hogy, még ha valamivel kevesebb is az extrasürgős,...
Nagyszerű, felelősségteljes, konszolidált családanya vagyok, aki örömmel adja át a tradíciók szellemét a gyermekeinek, ezért vidáman készül a húsvétra. Helyett: este tizenegy óra van, halálosan elfáradtam, cukormáztól ragad...
A 24. hét betöltésének örömére a péntek reggelemet a védőnőnél kezdtem. Nem tudom, hogy a vágnivaló sertések hogyan érezhetik magukat, de biztosan nem sokkal rosszabbul, mint én, amikor arra a rettenetes, régimódi,...
Nem vitás, hogy a terhessége során minden kismama általában ezerszeresen is odafigyel magára, hiszen a mama egészsége komoly hatással van a baba egészségére is. Alaposan áttanulmányozzuk az élelmiszerek címkéjét, kerüljük az...
Gyerekek, ha hiszitek, ha nem, ez a négy napos hétvége úgy kellett nekem, mint egy falat kenyér. Csütörtökön elmentünk Mohácsra, anyukáméhoz. Csodálatosan szép időnk volt, eljött az igazi, vérpezsdítő tavasz, és ez az a...