17.hét, mire az írásom megjelenik már 18, tehát majdnem félidősök vagyunk. A hasam, ahogy betöltöttem a 4. hónapot olyan sebességgel kezdett el nőni, hogy pánikolni kezdtem. Egyrészt most tudatosult bennem úgy igazán, hogy...
16. hét, hivatalosan is a 4. hónapban járunk, és határozottan jobban érzem magam. Az energiám kezd visszatérni, erőm és kedvem is van takarítani, főzni, sütni. Vannak napok, amikor egy kicsit túlzásba is viszem, ilyenkor...
A szülés-születés misztériuma az emberiség kezdete óta kísér minket. Minden kornak megvoltak a szülés körüli sajátságos rítusai, melyek segítették a szülést, támogatták a vajúdót.
Már a 15. hetet tapossuk, szó szerint, én kint, a baba meg bent a méhfalamon. Egyre inkább érezhetőek az aprócska mozdulatai, pláne ha gyümölcsös kekszet vagy édesebb gyümölcsöt eszem.
A 14. hétben járunk, rosszullétek még mindig vannak sajnos, fogynak az ötletek, igazából nem tudom, hogy van-e valami, amit nem próbáltam még. A jéghideg borsmenta tea ugyan jót tesz a gyomromnak, de a torkom viszont fáj...
Nem, most nem a nemesfémből készült időmérő szerkezetre gondoltam, hanem arra a hatvan perces időintervallumra, amit az újonnan érkezett emberpalánta először tölt a mamája pocakjának védelmén kívül. Aranyórának hívjuk...
A 13. hétnél tartunk, most úgy tűnik, mintha csak úgy száguldana az idő. Túl vagyunk a 12. heti genetikai ultrahangon és mindent rendben talált az orvos.
A 12. hétben járunk, jövő héten megyünk az első genetikai ultrahangra. Néhány héttel ezelőtt ideges voltam miatta, nehogy valami gond legyen, de most teljes nyugalommal állok elébe, tele pozitív gondolatokkal.
11. hét és végre történések vannak. Voltam orvosnál, a harmadiknál –nála voltak a legkevesebben aznap, így csak másfél órát kellett várni-, és elképesztőem kedves volt. A férjem az ajtó előtt várt, amíg beszéltem az...
A 10. hétben járunk, kicsit lassabban telnek a hetek, legalábbis úgy érzem. Egy nőgyógyász- és egy védőnő-látogatástól eltekintve semmi izgalmas nem történt.
Pénteken töltjük a 10. hetet, szépen lassan, de biztosan haladunk a hetekkel és valamivel el kell ütni a nyarat. A Balatont nem igazán javasolták, hogy bevállaljuk fürdés szempontjából és sajna a melegfürdőket sem, ráadásul...
A 8. hétben járunk, péntekenként van a fordulónk, így ezen a héten mire az írásom megjelenik már a 9. hetet töltjük. Ahogy múlnak a hetek a férjemen is érezni a változást, elsőként a „fészekrakó” ösztönt lehetett észrevenni...
Hosszú idő egy év és mégis milyen gyorsan elrohan - szombaton ismét találkoztunk a Millenáris Parkban! Volt ott napfény, hőség meg kavalkád!
Hatalmába kerített valami olyan mértékű fáradékonyság, amiről ugyan olvastam a várandóssággal kapcsolatos tünetek között, de nem gondoltam volna, hogy ennyire durva lesz már a hetedik héten.
Ott a kezedben a kétcsíkos teszt, de mégsem felhőtlen az örömöd? Reggelente megkeseríti az életed az émelygés? Esetleg nemcsak reggel, de délben és este is vacakul érzed magad? A reggeli rosszullét a terhesség első...
A héten megszületett Micó, Szofi második kisfia, mi pedig időközben kiválasztottuk a Babanet következő kismamáját a sok jelentkező közül. Fogadjátok hát sok szeretettel Mimit, aki jelenleg terhessége 6. hetében jár!
Aki a Facebook csoport tagja, az már olvashatta, aki nem – miért nem? -, azt ezúton értesítjük, hogy tegnap, azaz 2012. július 16-án este megszületett Szofi második kisfia, Micó!
Betöltöttem a 39. terhességi hetet, és megkezdtem az utolsót. A hőn áhított hidegfront is bejött, de a gólya nélkül. A jelek szerint Micó remekül érzi magát odabent, és eszében sincs kibújni, így két nappal a terminus előtt.
Nem telhet el úgy év, hogy ne találkozzunk, így idén nyáron is, a hagyományos időpontban – július utolsó szombatján, vagyis július 28-án – várunk Benneteket sok szeretettel a Babanet-Kölöknet találkozón a Millenáris Parkban!
A modern ultrahangos felvételeket kézhez kapva a szülők már a baba születése előtt is ismerkedhetnek a kicsi arcával, találgathatnak, vajon kinek a száját-orrát, kinek a homlokát fogja egy életen át magán viselni. De hogy...