Így alakul ki az arc a méhben!

A modern ultrahangos felvételeket kézhez kapva a szülők már a baba születése előtt is ismerkedhetnek a kicsi arcával, találgathatnak, vajon kinek a száját-orrát, kinek a homlokát fogja egy életen át magán viselni. De hogy hogyan alakul ki ez az arc, arról eddig aligha láthattunk bármilyen képi anyagot.

Ám most elkészült az első háromdimenziós animáció az embrió arcának kialakulásáról. Az animációt, amely a BBC Inside the Human Body című ismeretterjesztő sorozata számára készült, a terhesség 1-3. hónapja között készült ultrahangos felvételek alapján állították össze. David Baker, az animáción dolgozó egyik szakember a New Scientist kérdésére elmondta, szakmai szempontból rémálom volt ez a feladat, hiszen számtalan olyan rész akadt, például az orr fejlődésénél, amiről azelőtt semmiféle animáció nem készült.

A felvételből kiderül, hogy az arc három rész rotálódásával, elforgásával alakul ki, nagyon pontosan meghatározott időrendben - az animációhoz az ultrahangos felvételek alapján háromdimenziós modelleket készítettek az alkotók. Az eredmény hihetetlen, érdemes megnézni.

Babanet, 2012. július 06.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?