Csongor naplója - Élménymorzsák
Friss élménymorzsákat hoztam ma estére. Mozgalmas nap, mozgalmas hetek után vagyunk, és az történt, hogy vége lett a nyárnak. Szeretem az őszt, de az iskolakezdés nem hiányzott: a koránkelés és az, hogy akármilyen korán is, mégis sürgetéssel végződik. De a levegőt, az illatokat, a színeket szeretem.
Harmatos reggel, rövidnadrágos, de azért csípős. Előttem a fiúk: egy ünneplős iskolatáskás, egy biciklis-sisakos, egy babakocsis. Utóbbi járműve rajzdobozzal, tisztasági csomaggal ellensúlyozva. Évnyitóra megyünk. Bennem a drukk: vajon hogy bírják a kicsik, és mennyire dúlják fel önfeledt kurjongatásukkal a fennkölt perceket? Csőre töltött telefon a táskámban, a másik végén egy riadóztatható nagymama. És az öröm: nem volt rá szükség. Regőnek voltak hangosabb percei, de csak egy háromévestől elfogadható mértékben, Csongor meg édes volt nagyon.
Marci negyedikes. Az alsóban most már ők a legnagyobbak, teljességgel hihetetlen. Idén kezdődik a nyelvtanulás is, németet fog tanulni. Regő majd a jövő héten kezdi az óvodát. Örülök neki, hogy van egy kis fokozatosság, és kaptunk lehetőséget arra is, hogy reggelente, amikor Marcit kísérjük, belátogassunk kicsit az oviba is. Már kint várja az elefánt a szekrényén...
Szőlőt szüreteltünk. Igen gyér az idei termés a kertben, gyümölcs alig volt, zöldségből is épp csak, amit frissen el tudtunk fogyasztani, nem szerette a kert a húsvéti fagyot és a forró, száraz nyarat. De szőlő legalább van! Két kis munkással vágtunk neki, az egyik büszkén tépte, vágta a fürtöket, halmozta vödörbe és szállította a mamának... Izé, a szőlőtisztító segédmunkásnak.
A másik ellenőri feladatokat vállalt: szigorú tekintettel méregette a felelősségi körébe osztott munkásokat. Nem is mertünk hanyagok lenni! A tény azonban mégis az, hogy a végén mi rágcsáltuk meg a főellenőr úr combjait, és nem fordítva. Remélem, kitaláltátok, ki volt az, mert különben ez elég bizarrul hangozna.
Zeneiskolai évnyitó. Semmi kifogásom a mi kis iskolánk ellen, sőt, szeretem, de azt el kellett ismernem, hogy bizony másképp hangzik, amikor a zeneiskolával szomszédos művelődési központ cirádás színháztermében zongorakísérettel, zenetanári kórussal éneklik a szülők és a jelenlévők a Himnuszt. Megérintett. Kedves, hol humoros, hol komoly, hol a zene szárnyán szálló, hol prózai részletekkel tarkított, de mindezzel együtt kíméletesen rövid beszédet mondott a nagyon szimpatikus igazgató úr, és még ezt is megszakították zenés betétekkel, természetesen élőben előadva. Olyan büszke leszek, ha egyszer az én fiam is velük zenél!
És ez nem is lesz messze. Hálás vagyok, hogy a klarinéttanárnőjének ugyanolyan fontos, mint nekem, hogy Marci ne legyen túlterhelve, ne tartson egy munkanapja késő estig. Ennek érdekében egyeztet és szervez, holnap megtudjuk, hogy sikerül-e megoldani, hogy a lehető legkorábbi hangszer- és szolfézsórákon vegyen részt, amelyek után télen is világosban hazaér.
A patinás épület, a rengeteg ünneplőbe öltözött gyerek a belvárosban felvidít. Közben aggódom, mert a kicsik aludtak, amikor indulnunk kellett, így a mamára hagytam őket. Jó helyen vannak, a legjobb kezekben, de a szívemtől induló aranyszál nagyon feszül.
Csongort nem nagyon hagytam még így, több órára másra. Hazafelé jövet telefonálok: minden rendben, de kezd nyűgös lenni. Hát igen, hat óra felé mindig így szokott lenni. Itthon kiderül, hogy ez a kicsi ember lehet, hogy le van maradva ezzel-azzal a kortársaihoz képest, de hogy az érzelmeit hogyan tudja kimutatni, az lenyűgöző. Repül hozzám a mama kezéből, aztán bújik, nevet, két tenyerébe fogja az arcomat... Majdnem elsírom magam.
Harminc fok van, meleg szél fúj, narancssárga a Hold és olyan furcsán felhős körülötte az ég. Mintha felfelé párologna. Szeretem ezt a látványt. Szeretem, hogy a nyitott ablakon át tücsökciripelés hallatszik be, de éjjel már át lehet szellőztetni a nappal felmelegedett lakást. Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem...
Aludjatok, reggel korán kelünk!
Timi
Timi, 2012. szeptember 04.
