Babázom, fut a lakás!
Eleinte jó dolgom volt, a gyerek aludt-evett-aludt, és amikor aludt, én ráértem elmosogatni, rendet rakni, mosást bekészíteni, teregetni, főzni, takarítani. Még jól is esett, pedig egyébként nem vagyok oda ezekért a tevékenységekért.
Azért nyilván elvégzek minden házimunkát, mert én is jobban érzem magam akkor, ha nem méteres pormacskák ásítanak rám a sarokból, és ha találok tiszta poharat a konyhaszekrényben. Ám volt egy időszak, amikor a háztartás vezetése gyakorlatilag lehetetlen küldetésnek tűnt a gyerek mellett.
Kezdődött olyan két-három hónapos korában, amikor egyre többet volt ébren. És bár egy ideig – mondjuk, legfeljebb 5-10 percig – elszórakoztatta magát a kiságyban vagy a játszószőnyegén, utána egyre emelkedett hangnemben követelte magának az anyai szórakoztatást. Többemberes gyerek – hallottam mindig, de tényleg az volt. Ugyanis több embert képes volt a padlóig strapálni egyetlen nap leforgása alatt. Én meg sokszor – sőt, legtöbbször – egyedül álltam a sarat, még este is, mert az apjának olyan munkája volt, hogy csak hajnalban ért haza.
Nem csoda, hogy nemsokára kezdtem úgy érezni, elborítanak a hullámok, konkrétan a mosatlan edény és ruha, valamint az ide-oda letett, majd ottfelejtett vagy el nem tett mütyürök és használati tárgyak hullámai. Egyre inkább idegesített a dolog: mások hogyan csinálják, hogy náluk még a pici baba mellett is mindig tipptopp a lakás?
A bejárónő sajnos szóba sem jöhetett, arra nem futotta egy fizetésből és a GYED-ből. Ugyanezen okból ebédrendeléssel sem tudtam lecsalni a főzésre fordított időt – illetve lecsalni le tudtam, csak akkor nem ettünk főtt ételt. Sajnos, a nagyszülők is aktívan dolgoztak még, és a főnökük nem nagyon engedte el őket, hogy nálam vigyázzanak a gyerekre, míg én házimunkát végzek.
Próbálkoztam azzal, hogy a gyereket hordozókendőben magamra kötöttem. Így valóban csendben volt, de nem volt annyira könnyű vele főzni-teregetni, belenyúlt mindenbe. A hátamon meg zavart, hogy nem látom, mi van vele. Aztán kipróbáltam azt is, hogy a cseppnyi konyha bejáratához állítottam fel a járókát, míg mosogattam, de a gyereknek ez már nem tetszett annyira. Ráadásul nagyobb korában úgy gondolta, nem elég nekem a házimunka, a derekamat is edzeni kell, kihajigált hát minden játékot, aztán üvöltve noszogatott, hogy adjam vissza mind, de azonnal.
Ekkorra sajnos már az sem működött, hogy "majd amikor alszik". Mert nem aludt. Illetve de, kétszer fél órát. Pont nem volt elég semmire. Sem a házimunkára, sem arra, hogy esetleg bepótoljak valamit az éjszakai alváshiányomból.
Persze, eljött az az idő, mikor ez már tényleg meglátszott a lakáson. Feladtam. Lehet, hogy én vagyok a béna, a szervezésben tehetségtelen, de tényleg nem ment. Még vitáink is voltak belőle, mikor hazajött az Ember fáradtan a munkából, és nekem szögezte: itthon vagy egész nap, miért nem csinálsz semmit?
Pedig nem lógattam a lábam egy percre sem. Mert bár a házimunkával való emberfeletti küzdelmet feladtam, és az igényeimet lejjebb vettem a csak feltétlenül szükséges szintre, az így felszabadult időt a gyerek kisajátította magának. Foglalkozni kellett vele, sétálni, játszani, gondozni, ápolni, és szórakoztatni. Volt olyan időszak, hogy a vécére is úgy mentem el, hogy vittem magammal, és míg zuhanyoztam, a hordozóban csücsült a fürdő ajtajában.
Jó, persze, bevallom, élveztem is, hogy vele vagyok. De tény, hogy kitöltötte a nap 24 órájának minden egyes percét. A házimunka vesztett, a gyerek győzött, én babáztam, a lakás meg futott. Azt nem tudom, merre, de egy idő után nem is érdekelt. Csak akkor, amikor másoknál láttam a gyönyörű gyereket és a csillogó lakást is. Na, akkor egy pöttyet irigykedtem is.
Ti hogyan oldjátok meg a házimunkát a baba mellett? Egyáltalán van olyan, akinek ez önerőből sikerül?
Szilágyi Diána, 2011. szeptember 01.
Babanet hozzászólások(17 hozzászólás)
Bocs hogy ezt mondom és félre ne értsd de olyan jót mosolyogtam végig. Nem azért mert nálam minden patyolat a gyerek mellett hanem mert néha én felettem is összecsapnak a hullámok. És ismerős főleg az ember hazajön és nem csinálsz egész nap semmit szöveg. Nekem sikerült egy viszonylagos napirendet felállítani főzök és takarítok míg fent van a gyerek ha alszik gép előtt vagyok tv-zek vagy olvasok. Most már TUDOM ennyi nekem is jár. Annyi baj van ezzel csak hogy a kisfiamra nincs annyi idő de választanom kellett. Végül édesanyám tanácsát fogadtam meg. Tanulja meg a gyerek hogy a délelőtt a házimunka (persze közben etetés és ilyenek) ebéd után alvás majd a délután viszont csak az Övé legyen. Nekem ez bejött. Nálunk Roli este kilenckor alszik (ja amúgy 10 hónapos), reggel hat körül kel. Mire megetetem meg beágyazunk felöltözünk és hasonlók nyolc óra. Nem sietek. Átmegyünk a boltokba van itt három is mindenhova bemegyek hiszen ahol olcsóbb ott veszem meg lehet csak mindenhol 50 Ft-ot spórolok így de az már háromszor ötven és azt ha kiszorzod 30-al már egy tápszer ára a gyereknek mondjuk. Úgy vagyok vele az időnkből kitelik. Ezután irány a zöldséges. Mire hazaérünk változó de legkésőbb kilenc. Fél tízkor már kéri a tíz órait. Megetetem közbe odarakom a kaját. Utána ha kell mert ez nem minden nap megy kitakarítunk, de ezt ált. úgy szoktam hogy két napra főzök így egyik nap van a főzés másik nap a takarítás, kivéve ha nagyon muszáj teszem azt a kisfiamra rájött a szórhatnék vagy törhetnék. Majd kimegyünk "levegőzni" , van hogy sétálunk van hogy csak a ház elé de a játszin is voltunk már. Kb. 11 körül van hogy 12 amikor már látom hogy fáradt irány haza, ebéd ivás alvás. Utána nekem is ez a program:))). Ha felkel megint eszik persze miután ivott és magához tért, majd játszunk mert még nagyon meleg van kint, de ahogy van egy kis árnyék irány a játszótér vagy valahova. Viszünk uzsonnát és innivalót így ha minden jól megy nyolcig haza se jövünk, utána meg fürdés evés alvás. Hát ennyi kb. a mi napjaink beismerem kissé monotonnak tűnhet és vannak kivételek. De ez jól bevált én úgy tudom a rendszer a gyereknek is jó és végül is nekem is. Hiszen "mindenre" van időm. Dia neked csak annyit mondanék szerintem mindenki így kezdi aztán majdcsak alakul valahogy! Ezért nem értem ezt a cukormázat a terhesség és a gyereknevelés körül, most már azt mondom tiszta stressz az egész,de valahogy mégis megéri! Ki érti ezt? :)))))
Én értem a cukormázat, mert minden stressze ellenére állatira élvezem minden percét. Nincs olyan része, amit nem szívesen áldoznék-adnék bele, és az sem érdekel, ha visszafelé nem kapok semmit. No meg azt is isteni látni, ahogy nyílik-alakul a gyerek értelme, személyisége, ahogy szépen lassan olyan kerek egésszé válik, hogy már nincs szüksége ránk kiegészítésként. na, jó, ez egy icipicit fáj is, de asszem, ez a normális.:)
szóval, a cukormáz ott van, csak olyan, mint a Harry Potterben a Mindenízű drazsé - olykor az édesnek látszó cucc fokhagyma, fülzsír vagy hányás ízzel lep meg. (Hah, milyen kis költői voltam.:))
Elsősorban beállítottság kérdése,hogy valaki mennyire szereti a tisztaságot és rendet.Aki család nélkül is kupiban,koszban élt(szanaszét a koszos ruha,edény...stb.),azt eztután sem zavarja.
Sokak számára a lustaságban jó ürügy a gyerekkel való foglalkozás.
Pedig a kicsi számára is fontos,hogy lássa,s megtanulja amit kell ezzel kapcsolatban.
Büszkén mondhatom,hogy hozzánk bármikor,bármilyen időpontban jöhet akárki,bárki,mert rend és tisztaság van.Erre büszke a férjem is(sőt após,anyós...).
Emellett mindennap ötünkre főzök.Szóval,aki akar az mindenre rá tud érni-ezekre is,s a gyerekre is,magára is.Pedig nálunk is a három kicsi percenként mást akar,egyszerre akarnak mindent,azonnal.
Az egyik cikk hozzászólásánál olvastam egy kedves dolgot,s most én is azt idézem:sok köszönet jár a férjemnek,aki megteremti a család nyugodt légköréhez szükséges mindenséget.S ennek megfelelően próbálom én is "megköszönni",hogy otthon jól érzi magát,nem kell könyörögnie,hogy kellene tiszta vagy vasalt ruha;jókat főzök nekiés a gyerekeknek;emellett pedig próbálok "dögös" maradni.
Lehet sokak számára nagystílű az,amit véleményként ide leírtam.De valóban így van.
Sokszor persze kemény,a korai kelés,késői fekvés-de megéri.
S ami a lényeg:a családomtól kapom a legtöbb dicséretet.
Ezzel-az én dilimmel-sikerült elérnem,hogy a gyerekeim is életük normális részének érzik a tisztaságot.
A rend relatív...amikor a játékoktól úszik a ház...
az viszont undorító,ha a szartól rohad a wc,fürdőszoba,konyha stb.
Nagyjából nálunk is az a módi h délelőtt a napi rutin(mosás, teregetés, porszívózás, főzés, mosogatás-nem mosogatógép,jaj de könnyű is volna:) ),az alvás után jobban az övé vagyok, de már tudom h sok mindent meg lehet csinálni a jelenlétével.Ő most 17 hónapos, de jó ideje vasalok úgy h ott van körülöttem, már tudja h nem nyúlhat a deszkához, de közben beszélgetünk, v port törlök, adogatja a könyveket, v felsöprök és tartja a lapátot, ha kint vagyunk Ő hajtja macskákat és kapálok, gyomlálok.Most már könnyebb, mint amikor még nem tudott járni, most már sokkal önállóbb.
Ugyanakkor nem lakunk steril házban, mert használjuk.Az én véleményem szerint örökös tisztaság és rend csak olyan háztartásban létezik, ahol szinte otthon sincsenek(pl. aki egész délelőtt és aztán egész délután is kívül van a házon, és nem koszolja a konyhát főzéssel, és ha nincsenek otthon a gyerek sem maszatol v rámol ugye...)
Vmiféle egyensúlyt volt nehéz találni h elégedett legyek az elvégzett munkával is, és ne legyen lelkiismeret furdalásom a gyerekkel szemben , s nem utolsó sorban h ő is jól érezze magát ebben a rendszerben.
És igen, ha a férjem gondoskodik mindenről, amire szükségünk van, akkor jár neki, megérdemli a tiszta lakást, a finom,otthoni, nem gyors éttermi ebédet.
Az alvás idő pedig ha minden jól sikerül az enyém, amikor elolvasok egy könyvet v újságot, este netezek,sőt most már heti kétszer még tornázni is eljutok és mégis megvan minden, szépen,rendben.
Arra kell törekedni h olyan megoldás legyen ,ami megfelel mamának, papának ,gyereknek ,de el kell fogadnunk h sosem lesz mindhárom félnek tökéletesen szuper megoldás.
és innentől már könnyebb, nagy sóhaj:)
Szerintem mindennek alapja a helyes önismeret. Én pl.tudom magamról,hogy igazán akkor sem tudtam magamkörül rendet tartani,amikor még nem voltam házas és gyermekes anyuka. Pedig a szívem legmélyén erre vágytam és irigyeltem aki ezt megtudta valósítani. Az őszintét megvalva mindíg mindenbe bele kaptam és rendszerint félbehagytam. Így ne is várjon az ember csodákat.
Amikor férjhez mentem bizony nagy változás történt az életembe. nyakamba szakadt egy nagy ház és a körülötte lévő kert. Azt hittem megbolondulok,de hála Istennek hamar "munkanélküli",de nem dolog nélküli lettem,így volt 10 hónapom,hogy mind ebbe bele rázódjak és foglakozzak vele képességeimnek megfelelően.
Gyermekem születésével jöttem arra rá,hogy a jól működő háztartáshoz és a gyermek neveléshez egy következetes napirendre van szükség. Én most már lassan egy fél éve azon vagyok,hogy mind erre elsősorban önmagamat ráneveljem,mer csak utána várhatom el a velem együtt élőktől ugyan ezt.Úgy gondolom,hogy képesek vagyunk fejlődni,ha igazán akarunk és ezen a téren igazat adok memaranak,mert a kifogásokat könnyű keresni és mindíg is lesznek amivel moshatjuk magunkat,de beismerni a saját gyengeségeinket viszont már annál nehezebb. A férjemnek nehéz dolga van mert neki engem is nehéz elviselnie,bár az igazat megvalva ő is tehetne többet,hogy jobban menjenek az itthoni dolgok.
A másik dolog pedig az,hogy a gyermeket is rá kell valamilyen módon nevelni a munka szeretetére és ebben tünci28 esete nekem nagyon pozitív példa.Köszönöm.Édesapám szokta mondani,hogy nálunk látszik,hogy van élet és ez mindennél többet jelent.
Szeretem/szeretném a rendet és a tisztaságot. De valamit biztos rosszul csinálok, mert ez nekem nem megy a 15 hónapos lányom mellett. 6, fél7 körül kel-és nyugodtan vess meg, tarts tunyának, de 6-nál előbb én sem vagyok hajlandó kimászni az ágyból, hogy már előkészüljek. Kicsit bújunk, mikor kéri a reggelit, megkapja, háromnegyed 7-kor ébresztem a nagyobbikat és a férjemet, felváltva használjuk a fürdőt, közben elkészül a reggeli szendvics. Mindeközben a kicsi, mint a hurrikán söpör végig a lakáson és romba dönt ezt-azt. És ez csak a reggel...Majd mindennap főzök és emellett heti 3x dolgozom is a pici 3 hónapos korától
Szóval nem érzem magam rosszul attól, ha nincs mindennap porszívózva, felmosva, mert nem mi vagyunk a lakásért, hanem a lakás van értünk.Nem szaros a wc, de vannak "macskáink". Amire van időm, megcsinálom, amire nincs azt nem látjuk-ennyi a titok. A férjem és a családom így is büszke rám, ez nem függ(het) a rendtől és tisztaságtól!!!!(arra pedig nagyívben teszek, hogy anyósék ezért legyenek büszkék rám)
te most velem kötekedsz?????????
Csak azért kérdezem,mert engem nem érdekel más,miképpen és hogyan alakítja az életét...
Véleményt mondtam általánosságban,s írtam a saját "dilim"-ről.
Októberben letelik a viszonylag jó GYED-em,s marad a GYES...persze ez kiesés,de megkaptam a támogatást a férjemtől az anyagiak ügyében.
S van egy másik része is,abban is nagy szerencsém van,hogy a jó férjhez jó család(após,anyós)is párosult.Sokat köszönhetek nekik.
A tisztaságról beszéltem elsősorban,nem a rendről.
Kérdés,mi a rend???
Hiszen a közös főzés nálunk is abból áll,hogy az összes edény,lábas kinn van a szekrényből.A gyerekek-mind a három -főz...vagy segít takarítani...
Egyet kértem tőlük,a 30 nm -es szobájukon kívül kíméljék a házat a felforduládtól.Ott azt csinálnak,amit akarnak...(mint a játék nagyker-ben,úgyx érzem olykor magam).
Siker is van,hiszen gyönyörű rendet csinálnak a játszás után.
Nem olvasom végig az összes leírást,s azt is megmondom miért,mert egy része tekergés,nyekergés.
Ne izgulj! Szerintem az esetek 90%-ban mi anyukák átesünk ezen. Az én kisfiam most lesz egy éves és gyakorlatilag teljesen kisajátított magának. Ez inkább csak a tinédzser lányom kárára van de szerencsére ő már nagy és megérti, hogy a kicsit sem szeretem jobban de ő még nem képes egyedül gondoskodni magáról.Ha még nem főztem még meg mire hazaér csak annyit mond: majd eszem addig egy szendvicset :). Apukát szerencsére csak az érdekli, hogy a baba micsoda zseniális dolgokat művel és milyen rohamosan fejlődik. Inkább én vagyok az akit zavar a zavar és a káosz :). Én néha kiakadok a szétszórt, letett kütyüktől amiknek idővel már a szerepét sem tudom így szerencsés esetben a kukában és nem a gyerek szájában landol( mert elfordultam egy pillanatra:)).Szóval nem olyan egyedi a gondod és nem is nagy a baj :). Örülni kell a mosolygós okos babának és annyi. Minden más megoldódik idővel.