#baba#anya

Az első Anyák Napja

Arra nem emlékszem, milyen lehetett életem legelső Anyák Napja. Arra viszont már igen, mikor az óvodában elétek álltunk, és teljes szívünkből, kicsit reszkető gyomorral énekeltük el az Orgona ága, barackfa virága kezdetű dalt. Emlékszem arra is, milyen izgalommal gömbölyítettük előtte a csoportban az agyaggolyókat, hogy nyakláncot készítsünk belőle az Anyukánknak.

Az a nyaklánc a mai napig megvan, megtaláltam nemrég. Az agyaggyöngyök kicsit bumszlik és egyenetlenek, és a festék is megpattogzott rajtuk, de Te így is becsben tartottad.

Később az öcsémmel este ellógtunk, hogy virágot szedjünk Neked a környéken. Most már tudom, hogy nem igazán ildomos más kertjéből szaggatni a növényeket - utólag is elnézést az érintettektől -, de akkor csak az hajtott minket, hogy Te kapd a legszebb csokrot. Sosem voltál egy elérzékenyülős típus, de amikor eléd álltunk a lopott csokorral, a feddésen kívül lágyságot is sugárzott a szemed.

Próbáltuk számodra mindig különlegessé tenni ezt a napot. Volt, hogy ágyba vittük Neked a reggelit, volt, hogy mire felébredtél, mi elmosogattunk, felmostunk, bevásároltunk. Megcsináltuk máskor is, kiosztott feladatként, szájhúzással, de ilyenkor teljesen magunktól, csak azért, hogy Te örülj. És valahogy ilyenkor még élveztük is a házimunkát.

Később, mikor már volt saját keresetem, nemcsak saját készítésű ajándékkal, figyelmességgel lephettelek meg: ekkor már ajándékozhattam Neked a kedvenc csokidból, és nem a szomszéd kertjéből törtem a virágot, hanem a virágosnál köttettem csokorba. Azért a vers, az ének ilyenkor sem maradt el, és érdekes módon még majdnem felnőtt fejjel sem találtam benne semmi kivetendőt, hogy kisgyerekként daloljak előtted.

Aztán eljött az az Anyák Napja, amikor már én is majdnem anya voltam. Alig egy hónappal a szülés előtt, nagy hassal köszönhettem meg Neked mindazt, amit kaptam tőled, és amit majd én is adok a bennem fejlődő gyerekemnek. És Te voltál az, akinek eszébe jutott, hogy megköszönts immár engem is anyaként. Én a fellegekben éreztem magam ettől, Te pedig csak a magad szokásos módján titokzatosan mosolyogtál.

A következő évben már egyszerre két oldalról élhettem meg az Anyák ünnepét: gyerekként veled, és anyaként a gyerekemmel. Tényleg: egészen megdöbbentem, mikor a szülés után a kórházban először úgy szólítottak: Anyuka. Először nem is értettem - hozzám szóltak?

Később, az óvodában már én ültem a széken, melletted, és együtt könnyeztük meg, ahogy a gyerek tele torokkal fújja az Orgona ágát. És együtt csodáltuk meg az agyaggyöngyökkel díszített kis tároló dobozkát, amit készített. Kicsit csálé volt, itt-ott dőlt kifelé-befelé a fala, de ott volt benne a gyerek minden igyekezete, szeretete. Míg élek, megőrzöm.

Tavaly ilyenkor még nem is sejtettem – illetve eszembe jutott, hiszen már két éve beteg voltál, de gyorsan elhessentettem a gondolatot -, hogy életem utolsó, közösen ünnepelt Anyák Napjára virrad május első vasárnapja. Ebben az időszakban nagyon szorosnak éreztem a kapcsolatunkat, túl voltál egy borzalmas időszakon, amikor melletted lehettem és segíthettem Neked, talán enyhíthettem is egy kicsit a fájdalmaidon.

Kicsit a gyerekem lettél akkor, én pedig kicsit az anyád, és nagyon jó volt, mikor aznap a kezedbe csúsztattam a kedvenc csokidat, és mosolyogva szippantottad be a kedvenc virágod illatát. Aztán csak melléd feküdtem, és fogtuk egymás kezét – mindig szerettem a bőröd selymes hűvösségét, azt a finoman reppenő mozdulatot, amivel megsimogattad a kezemet.

Idén lesz az első Anyák Napja, amikor már nem leszel velem. Legalábbis fizikai valódban nem. De itt vagy a fejemben – még csak le sem kell hunynom a szemem, hogy lássam, hogy villan fel a tekinteted, mikor eléd állunk az unokáddal, hogy felköszöntsünk. Látom benne a büszkeséget, és a szavakkal sosem kimondott, de vitathatatlanul ott lévő szeretetet. És itt vagy a szívemben is. Most még fájón, de később kevésbé keserűen, ígérem. Már csak a gyerek miatt is, aki szintén küzd azzal, hogy már nem állhat a Nagymamája elé elfújni a minket idáig elkísérő Anyák napi dalt.

A köszöntés idén sem marad el, csak kicsit másmilyen lesz, mint eddig: bár csokit vagy reggelit nem, de a kedvenc virágodat mindenképp elvisszük Neked. Szerintem énekelni is fogunk, azt talán könnyebb ilyenkor, mint beszélni. És felköszöntöm a Nagyit is, ahogy minden évben.

Boldog Anyák Napját, Anyu!

Szilágyi Diána, 2011. április 29.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(15 hozzászólás) 

2011 04 29. 12:00
Nagyon szép írás :) Nekünk első anyák napja lesz az oviban :)
→ válasz erre
2011 04 29. 12:20
Gyönyörű írás, szinte az elejétől könnyeztem, köszönöm szépen, hogy megosztottad velünk. Már édesanyaként én is egészen másként látom ezt az ünnepet, ugyan az én kisfiam még nem beszél, de egy ölelése is többet jelent minden drágakőnél ezen a Világon.
→ válasz erre
2011 04 29. 13:19
Mi ma csináltunk Fiammal sógyurmából ajándékot a nagymamáknak :). Már csak a festeni kell :) .De nagyon kis szorgossan segitett benne :) , és nagyon igyekezett!!:)
→ válasz erre
2011 04 29. 15:37
Jajj, de szép ♥
→ válasz erre
2011 04 29. 21:25
Köszönöm, nagyon nagyon megható volt olvasni. Nekem ez az ünnep igazándiból 3 éve ünnep, előtte megvallom, rettegtem tőle, sírtam előtte és utáltam. 2 évesen elvesztettem Édesanyámat, oviban végig erőltették, hogy én is énekeljek, csináljak ajándékot....persze csináltam volna én magamtól is Drága Édesapámnak, aki mindent eldobott értem és Nagymamámnak, aki szintén az életét áldozta rám, de akkor is rettegtem. Aztán megszülettek a fiaim és azóta új értelmet nyert az Anyák Napja!
De csodásan fájó volt olvasni ezt a visszaemlékezést!
→ válasz erre
2011 04 30. 07:59
Tavaly márciusban született a fiam, 19 és fél hónappal korábban a kislányom, akit elvesztettünk.Az elmúlt év Anyák Napján a férjem két virággal jött haza, azt mondta h két gyermekem köszönt, hiszen ketten vannak, Égen és Földön..még most is könnybe lábad a szemem.Én az évnek ezen a napján a temetőbe megyek,nekem ezt(is) jelenti..
→ válasz erre
2011 04 30. 15:29
Gyönyörű írás, köszönöm!!!
→ válasz erre
2011 04 30. 16:34
Nagyon szép, végig is bőgtem.
Az édesanyám már 12 éve nincs velem, hirtelen történt...
→ válasz erre
2011 04 30. 19:30
:) Szép:)
→ válasz erre
2011 04 30. 21:08
Az ünnepeket meg kell ünnepelni. De ne kötelező jelleggel, és ne azért, mert az év 365 napjából ez az az egy, amelyiken szeretjük és elismerjük az édesanyákat. Gyerekkoromban egy elég patriachális országban voltunk pár évig, ahol csak nőnapon menetrendszerűen vitték a pasik étterembe a feleségüket és vettek nekik virágot, előttenap és másnap is kussti volt nekik.
Szerintem teljes lelki nyugalommal lehet időnként, csak úgy spontánul is, meglepni őket egy-egy rajzzal, énekkel, szál virággal, nem kell megvárni az Anyák Napját... :-) Szerintem.
→ válasz erre
2011 05 01. 08:29
Manguszta, szívemből szóltál:)
→ válasz erre
2011 05 01. 13:17
Én is mélyen egyetértek. Én a saját születésnapomat, meg a lányomét is részben Anyukám ünnepének is tekintem. Utóbbira ajándékot is kapott legutóbb (gyerkőc falra akasztható kéznyoma só-liszt gyurmából). Mert őnélküle sehol se lennénk ugye.
→ válasz erre
2011 05 02. 13:38
Nagyon szép és megható ez cikk!
Én idén ünnepeltem először az Anyák Napját és egész más értelmet kapott ez nap :D
→ válasz erre
2011 05 03. 07:53
Számomra az egyik legemlékezetesebb anyák napja, mikor kisiskolásként a tömbházban lakó gyerekekkel és pár környéken lakó kis baráttal közösen készültünk az egyik tárolóhelységben az Anyák napi meglepetésre.Verset mondunk párosával, énekeltünk. Videóra rögzítette egy apuka azóta is sokszor visszanézzük.Ami pedig az egészet még megkoronázza,hogy a felvételen rajta vannak a testvéreim, a férjem, a sógorom és unokatesók is.és természetesen édesanyám és anyósom is. Szóval ez számomra a felejthetetlen.egy kincs :)
→ válasz erre
2011 05 03. 07:56
kiegészítve az előzőeket: most volt az első Anyák napja, amikor a kisfiam végigénekelte nekem az Orgona ága című éneket. Imádom!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?