Vágó Piros Vágó Piros
Class FM műsorvezető rovata

A hat éves Zalán édesanyja és a Class Fm műsorvezetője.

Posztok:

   1 2 3   

Vágó Piros: Kis húsvéti nosztalgiázás

Ahogy visszaemlékszem, a húsvéti locsolkodásnak inkább nagy-nagylány koromban, már gimnazistaként volt igazán jelentősége. Tojást pingáltam, de inkább az alkotás, a szórakozás kedvéért, mint a tömérdek locsoló miatt. Később azonban már fixen lehetett számítani 5-10 locsolóra, az osztálytársak és az unokatesóm osztálytársai személyében. 

Ronda lila takaró – majommal

Néhány hónapja száműztem az egyik gyerektakarót a szekrény mélyére. Úgy gondoltam, Zalán már kinőtte, ráadásul rettentő ronda, legalábbis az én ízlésemtől nagyon távol áll.

Szülinapi zsúr – a sarokból

Zalán a napokban juttatta eszembe ezt a történetet, pedig már egy ideje pihent az „elfelejtenivalók” polcon az agyamban. De nyilván sosem fogom elfelejteni.

Mikor kezdjünk színházba, koncertre járni a gyerekekkel?

Színházba, koncertre menni jó. Gyerekkel is. Csak tudni kell, hogy mikor kell elkezdeni és jól kiválasztani a darabot, énekest, együttest. Ez így egyszerre jó néhány kérdést vet föl, amelyre az elsőgyerekes szülő nem rögtön tudja a választ. 

Amikor már semmi más nem számít

Ez a blogbejegyzés régóta formálódik bennem. Nem lesz vidám, sem vicces, de akkor is kikívánkozik. Ahogy a világ szörnyűségei már nem csak a monitoron keresztül kerülnek egyre közelebb hozzánk, hanem a konkrét, fizikai valóságukban, úgy éreztem egyre égetőbbnek, hogy megfogalmazzam, amely bennem kavarog ezzel kapcsolatban. 

Gyerekek közötti konfliktus, avagy mit tanítsunk nekik?

Valószínűleg a legtöbb szülő helyesnek, aranyosnak látja a hétéves gyermekét, akár lány, akár fiú. De valahogy, amikor a sok helyes, aranyos együtt van, némelyekből piszkáló, másokból piszkált lesz. Mi mindig arra tanítottuk Zalánt, hogy senkit ne bántson, ne üssön meg, ne csúfoljon. 

Ünnepi alkotások a gyerekekkel

Itt a Karácsony. Talán ez az egyik legkreatívabb időszaka az évnek, amikor az előrelátóak már 2-3 hónappal, az „utolsópillanatosok” 2-3 héttel az ünnep előtt „gyártanak”. 

Szoptatási nehézségek

Amikor túl voltam életem legrettegettebb, legismeretlenebb, legizgalmasabb élményén, a szülésen, hirtelen ott találtam magam a „hogyan tovább” problémájával. Igyekeztem én a terhességem alatt is, főleg az utolsó hetekben már arról is olvasni, tájékozódni, mit, hogyan kell a babával immáron a hasamon kívül csinálni, hogyan szoptassam - de ez akkor még nagyon távolinak tűnt. 

Vezessünk-e babanaplót?

Időnként szembe jön velem a kérdés, hogy mi volt Zalán első szava. Nem vagyok jó adminisztrációban, amit muszáj, megcsinálom, de azon túl nem igazán foglalkozom az élet eseményeinek bármiféle dokumentálásával. 

Igaz történet! Ezért ne add fel, ha babát szeretnél!

A várandósság a világ legcsodálatosabb dolga, ami gyakran tartogat meglepetéseket. Olykor nehéz pillanatokat is: például nekem sem volt könnyű, amikor Zalánt vártam. A végére azonban szerencsére minden jól alakult és ma már egy gyönyörű hét éves kisfiú édesanyja vagyok. Amikor viszont még alig volt pár hete a hasamban, jól ránk ijesztett.... tovább »

   1 2 3   

X
EZT MÁR OLVASTAD?