Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Timi
akkor ez a "p" betűs dolog ilyer korral járó sajátosság lehet?
Krisztián is kb. 2 hete mondja magánhangzóra végződő szavak végén. Ezen nevettünk a másik fórumon a csajokkal :lol:
Adrikap, anyap, apap, Lilip ugy birom...

Bizony mi is sokat kinnt vagyunk :wink:
Tegnap délelőtt csináltuk apávak a homokozót, na jó Krisztián is segített, bár azzal a segítséggel rossz irányba haladtunk :roll: visszafelé :oops:
Tegnap levettem a pelust, na most először pisilt az udvaron "kispatakot". Na utána nem értem rá kérdezgetni őt, mert főztem és sütöttünk, Adrira volt bízva, de ő megkérdezte és annyiba hagyta. Minden kérdés után pisilt is a manó, csak épp a gatyát nem húzta le :lol:
Viszont egész nap mezítláb járkált, neki kell is, mert eléggé befelé tapos :( , de az utcán is csak úgy ment.

Kíváncsi vagyok este majd, hogy viselkedik a mamának :roll: ő fog rá vigyázni, mert mi megyünk a párom munkahelyére, céges buliba.

Na munkát váltott műszakban én sem szívesen vállalnék. Nálunk ilyen nem volt, de amikor ő délutános akkor nem is találkoztunk napközben. Reggel ő aludt, este én. :( Ilyenkor az a jó, hogy a sertéstelepen folyamatos munka van és nem a hétvége szabad, hanem ahogy épp kéred, vagy kijön :wink: így hétközben is szoktam itthon lenni.

Hát Neked sem lesz könnyű, egyedül. A szomszédok segítőkészek legalább? Helyben a kereskedelmi végzettségeddel nem tudnál elhelyezkedni? Mondjuk ilyen helyeken biztos, hogy minimálbért fizetnek, de legalább fizetnek...
Én is kereskedelmi tanfolyamban gondolkodom. De valami tényleg jó lenne. Hogy minek lesz évek múlva jövője, meg senki meg nem tudja mondani :(

Mókuska
jó pihenést a hétvégére :wink:
Mi még nem tudom mikor megyünk, sztem a málnaszedésre :)
Akkor kéne Tibinek csinálni itthon a betonozást, mi meg lennt maradnánk. Anyu úgy örült, hogy mondtam neki. Ha sokat nem is, de valamennyit tudnánk nekik segíteni.

Na puszi, majd csak holnap leszek!
Timi azért remélem írsz majd :wink:

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok.

Ildi! Örülök, hogy jelentkeztél. :D

Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nem kellene azon töpregenünk mit fogunk dolgozni a gyes után. Jó lenne, ha végre az apukák normális jövedelmet tudnának hazahozni,amiből meg lehet élni. Akkor talán még a gyesre sem lenne szükség. Szerintem Isten a nőnek munkahelyül az otthont adta. :roll:

Szerintetek mit érdemes tanulni? :?: Ezt úgy értem, hogy mivel lehet leginkább elhelyezkedni? :?: :?: :?:

Gabi. Nem jöttél tegnap. Minden rendben? :?:

Ildi. Nagyon kellemes hétvégét neked. :lol:

Timi
thimó
 
 


Thimó
elkerültük egymást!
Remélem észrevetted, hogy én is itt voltam :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 

 
 

Sziasztok!

Timi
Jó volt a kérdésed "mit érdemes tanulni", de sztem megválaszolatlan. :( Mikor jópár éve munkanélkülin voltam eljártam az állás keresők klubjába, bizony volt olyan tag is akinek 3 diplomája volt mégsem tudott elhelyezkedni :(
Sajna a mai világban a gyerektelen dolgozókat részesitik előnyben.

Sztem ha tanulni akartok mindenképpen a nyelvre hajtsatok rá, hiába van akármilyen végzettséged lassan mindenhol kérik legalább az alapszintü nyelvtudást.

Na megyek pakolni...
Szép napot és kellemes hétvégét Nektek! Hétfőn jövök :lol:

Kép
Kép
mókuska
 
 


rosszul irtam... nem megválaszolatlan hanem MEGVÁLASZOLHATATLAN

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok.

Gabi. Mindketten 7.39-kor írtunk. :D Igen, most már észrevettem, hogy itt voltál. :oops:

A kereskedelmi végzettségemmel max. a helyi Coop-os ABC-ben tudnék elhelyezkedni. Ezt azért nem szeretném, mert még ugyanaz a főnökasszony ott, mint aki az én gyakorlatom alatt volt. Nem akarok rosszat írni róla, hátha valami ismerőse elolvassa, de szörnyű volt a gyakorlatom. Ha azt mondom, utáltam, akkor még enyhén fogalmaztam. :twisted: Semmi, de semmi kedvem ott dolgozni, különben sem hiszem,hogy engem alkalmazna.
Esetleg, ha nyugdíjba megy addig. :wink:
Én régebben egy félévet elvégeztem gyógypedagógiai asszisztens képzésen. Nem volt rossz, de nem bírtam, mert szombatonként volt egész nap és én akkor három műszakban dolgoztam. Na, meg az eljegyzésem is akkoriban volt...., elég szerelmes voltam. Most is az vagyok :!: :lol: Szóval, nem tudtam csinálni tovább. Kár.
Ha az álmok teljesülhetnének, akkor én legszívesebben szülésznő lennék.



Timi
thimó
 
 


Sziasztok!
Timi tényleg elgondolkoztató, hogy most mi lenne a jó.
Sajnos 14 évesen nem voltam annyira érett, hogy tudjam mit is szeretnék valójában :oops:
Utána én jelentkeztem fősulira konduktornak (gyógypedagógus) de olyannak aki mozgássérült gyerekekkel foglalkozik, és gyógytornával. Ez akkor nem sikerült :(
Viszont most már nem lenne erőm ehhez a pályához, sajnos történtek velem olyan dolgok amik megváltoztatták a fiatalkori elképzeléseimet :(
Most, hogy másfél évet dolgoztam állatok között, nagyon megszerettem őket. Jó eddig is tudtam, hogy szeretem az állatokat, de azért nem gondoltam sosem, hogy akár velük kapcsolatos "álmaim" lesznek. Sokat gondolkoztam azóta, hogy milyen szép is az állatorvosi pálya. :wink:

Mindegy még van mindkettőnknek 1 év, majd addig hátha kitalálunk valamit :wink: Ildi meg szintén előrukkol valami jó ötlettel :wink:

Na nagyon jó volt a céges buli. Igaz fél 2-re kellett menni akkor még a sátor elég meleg volt, de utánna viszont kellemes lett az idő. A párom munkatársai igazi mulatósak :wink: , szinte állandóan tele volt a tánchely. Este már a német vendégek is csatlakoztak, nekik a cigányzene hozta meg a kedvüket a táncra :lol:

Na megyek, megyünk reggelizni:Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok.

Igen, általában az ember még 14 éves korában nem igazán tudja eldönteni mihez kezdjen, mit dolgozzon kb 30 hosszú éven keresztül. Akik gimnáziumba tudtak menni, azoknak még volt négy év gondolkodási idő.
A férjemnek van egy ismerőse, aki majdnem 40 éves korában végezte el a tanárképzőt. :lol: Még jó 20 évet taníthat. :wink:
tanulni soha nem késő, szokták mondani, csak megvalósítani nem könnyű 2-3 gyerek mellett. Meg mostanság nem könnyű bejutni egy fősulira, egyetemre még levelezőn sem. De hátha...

Örülök, hogy jó mulattál a buliba. Biztos jó volt egy kicsit kikapcsolódni, a gyerekek nélkül lenni.

Nagyon szép hétvégét kívánok!

Timi
thimó
 
 


sZIA Timi!

Hát kirándulást halasztottuk. Bár konkrétan nem is beszéltünk róla. A páromnak be kellett mennie pakolni, és délután is voltunk bent. Akkor biciklivel Krisztián a postás bicó dobozában :lol: .
Tibinek nincs ideje megcsinálni az én bicómat ezért kell a postásat vinni, bár a fiatalúr nem ellenzi :)

Na a térdeimet ki kell pihentetnem, már tegnap este is fájt, ma epret szedtem ugye guggolva, meg a biciklizés :( így együtt kitolt velem. Nem baj már suli nincs nem kell gyalogolnom :)

Kikapcsolódni jó lenne, de igazán sosem tudok, az agyam folyton otthon jár. Már elég hamar haza akartam szólni, :oops: de a párom lebeszélt, azért találtam ürügyet, kihozattam a fényképezőt :wink: így persze kérdezhettem a gyerekekről is.

Majd talán ha nagyobbak lesznek. Adrika 2 és fél éves korától lennt szokott nyaralni egyedül anyuéknál, nagyon szereti :) Most is megkérdeztük mennyi időre tervez ott nyaralást, ő rávágta, hogy 2 hét, de azért kialkudtuk, hogy az hetenként legyen :lol: úgy elviselhetőbb a hiány :wink:

na el is köszönök. Jó éjszakát:Gabi Kép

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok.

Gabi.
Tegnap nem tudtam írni,egyrészt a férjem nem nézné jó szemmel, másrészt meg úgy elrepül a hétvége, hogy azt veszem észre már vasárnap este van. :roll:
Olyan jó lehet a sok eper. Mit csinálsz belőle, lekvárt?
Én is hozattam a nagybani piacról egy pár kilót lekvárnak, de olyan nagyon drága. Ráadásul nem is lett sok lekvár belőle, de én ennek is örülök.Szerncsés vagy, hogy nektek van a kertben, vagyis, ha jó emlékszem a dédikéteknél.

A bicikli dobozában? Ahol az újságok is szoktak lenni, ott csücsül a fiacskád? :lol: Jól értettem? Jó móka lehet. :D

Igazán nagylány már Adrika, hogy így elvan nélkületek 1-2 hétig.
És már két és fél éves korától, ez igen. :lol: :lol:
Krisztiánt még nem tervezed anyukádra bízni ?

Nekem a gyerekeken annyira látszik, hogy jórészt mindig csak velünk vannak. :cry: Habár javulni látszik a dolog amióta Benus Óvodás lett.
Tegnap du. is a gyülekezet(Hit gyüli)gyerekvigyázójában hagytam
őket, és egész jól elvoltak, pedig még csak most voltak másodszor. Nem volt könnyű Dávidot rábeszélni, de sikerült és állítólag csak egyszer sírt utánam. :lol: Büszke vagyok rá, mert számára idegen nénikkel és gyerekekkel kellett lennie, nélkülem. :lol:

Most már megyek pakolni egy kicsit, aztán óvoda.

Timi
thimó
 
 


Szia Timi!
Végre én is felébredtem :lol: mióta a buliba voltunk, és ráadásul tart a foci Vb alig tudom kipihenni magamat :cry:
Azért szoktam hanyagolni is a meccseket, de az esti az jó volt :)

Bizony abban a dobozban szokott ülni a fiatalúr, bár ő annyira nem szereti mind Adri szerette. Adrikának mindegy lett volna, akár egész nap is elcsücsült volna benne, csak menni ne kelljen :roll:
Krisztike ő azért mozgékonyabb, és ő többször ki is kérezkedik.

Az eper nem olyan nagy területen van, viszont 3 éve aug.-ban ültettük, és trágyázott talajba. Akkora bokrok lettek, és nagyon sűrű :lol:
Tettem egy pár dobozzal a hűtőládába is, és egy adagból (2 kg-ból) főztünk dzsemet, mert nem is nagyon lesz más gyümi lekvárnak. sajnos a sárgabarackfánk kiszáradt Kép

Adri nagyon szeret anyuéknál lenni :wink: Az első lennt léte 2 és fél évesen kényszermegoldás volt mert kórházba kerültem, és anyuék levitték pár napra. Viszont azóta folyamatosan van lent több napokat, még az őszi szünetben is volt lennt :wink:

Krisztián is elvan pár órát ott, de őt még nem lehetne otthagyni, ő teljesen más természet. Alapjáratban sokkal nyugodtabb, viszont ragaszkodóbb is. :) Elalvással is most van már úgy pár hete, hogy az apjával is elalszik, addig csak velem. Ráadásul úgy, hogy ölben és cicihez hozzábújva :lol: Mióta ilyen meleg lett azóta nem szeret ölben elaludni, és a cicihez sem ragaszkodik, mert ott ugye még jobban izzadna :lol:

Ami viszont Krisztikének is nagyon jót tesz ha egyedülhagyom valamiért, az az, hogy Adrika is ott legyen. Akkor nem nagyon szokott variálni.

A másik meg az, hogy sokszor mások meg sem értik azt, hogy mit akar mondani. Ahogy a buliból hazafelé jöttünk anyósom felhívott, mert nagyon sírt, de hát nem is annyira utánam, hanem azt mondogatta, hogy inni kér :cry: úgy szóltam a maminak, hogy hát szomjas a gyerek :( , viszont a sok sírástól felébredt, és ahogy hazaértünk azt sem tudta melyikünkkel aludjon :roll: Akkor már nagyon nehezen aludt el, és félt is, hogy nehogy megint magára hagyjuk :lol:

Na elköszönök, mert érzésem szerint megint f..tam a szót :oops:

Szép napot:Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szia Gabi!

Képzeld Dávidkán 9 napja nincs napközben pelus. :D Nem is engedi, hogy ráadjuk. A pisilés már nagyon jó megy, nem csurgat be, szalad a Wc-re és állva pisil, mint a nagyok. A kakilással még nem boldogolunk, most is bekakilt a gatyeszba. Fúj,fúj.
Wc-be nem kaki, Wc-be pisilni -- mondja. Nem tudom,hogy magyarázzam el, hogy a Wc-be kakilni is lehet.

A szúnyogcsípésre mit használsz a gyerekeknek?Nekünk a Fenistél-gél nem sokat ér. Dávid képes véresre-gennyesre vakarni a csípés helyét. :cry:


Majd még jövök.

Timi
thimó
 
 


Sziasztok!

Na hazaértünk. Nagyon jó volt anyuéknál, leginkább a kertes ház miatt... Én is ilyent szeretnék :cry: :cry:
A gyerekek mindkét nap fürödtek egy kicsit az udvaron, szombat este flekkeneztünk és kint is ettük meg az udvaron.

Timi
Szunyogcsipésre mi is Fenistilt használunk, de sztem sem ér sokat. Viszont vmilyen szinten szerencsések vagyunk mert a gyerekeket nem nagyon szokták megtámadni a dögök :D Esetleg próbáld ki azt a fehér rázókeveréket, a védőnőnk is szokta ajánlani, h az sokkal jobb.
Ügyes Dávid :lol: Lilinél először a kaki ment a bilibe, de néha voltak zürös időszakok és olyankor előfordult, h a parkettára kakilt :roll:

Gabi
Tegnap Lili sem akart hazajönni, ott akart maradni. Mondtam, h ha nem lesz ovi és anyuék elvállalják felőlem lemehet. Már abban egyezkedtek, h addig Teri mama ovijába fog járni :lol:

Egy kérdés: minden pasi ilyen lüke mint az enyém???? :lol:
Szitu: szombaton felmentek a ringre autóversenyre. Már itthon megegyeztünk, h csak szombaton fog menni. Viszont az ismerősének annyira tetszett, h megegyeztek a vasárnapi menetbe is :roll: Szombaton már jól lesült az arca merthát ugye csak ott van jó szakasz ahol nincs tető a lelátó felett... Vasárnap nekivetkőzött a drágám+aludt egy kicsit a lépcsőn felhuzott nadrággal a NAPON! Eredmény: pecsenyevörös hát, nyak, fül, arc, mellkas-has és a térdek :roll: :lol: :lol: Alig bir mozogni :lol: Még jó, h nem kapott napszurást :roll:

Na megyek, sok dolgom lenne, de olyan fáradt vagyok. lehet h pihizek egy kicsit :wink:

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok.
Ildi.
Örülök a jelenkezésednek, és annak is, hogy jó éreztétek magatokat a hétvégén. :lol:

A szúnyogcsípés nálunk elég nagy probléma, mert Dávidot szeretik a szúnyogok, és ráadásul érzékeny is rá. :cry:
Arra gondoltam, hogy valami jó fajta szúnyogriasztó-kencét
veszek este Gyarmaton.(nálunk ilyenekből nincs nagy választék).

Timi
thimó
 
 


Sziasztok!
Most nagyon gyors leszek.

Timi
ha allergiás bvalamilyen szinten a szúnyogcsípésre a kisfiad akkor arra nagyon jó a Svédkeserű krém. Rossmannba és ilyen helyeken tudod beszerezni. Ami nekünk van azt a Biomed gyártja :lol:
A cinkrázós azért nem jó, mert azzal csak az el nem kapart csípést lehet bekenni. a sebes begyulladhat még jobban tőle. mi így jártunk tavaly, ugyhogy akkor mondták, hogy azzal nem lehet. remélem tudtam segíteni.
Most megyek is mert megyünk az évzáróra, és az első bizonyítványunkért :lol:

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok.

Gabi! Köszi a tippet, majd beszerezzük azt a krémet. :)
Nincs sok időm írni, mert szalad a ház. Rendrakás, porszívózás, közben főzés is, és még a vasalásról nem beszéltem.
Kérdeztem már az időbeosztásotokat, de aztán elfelejtettük a témát.
Mennyi időt töltötök házimunkával? Ezt most úgy értem, hogy mi a legfontosabb, mi a sorrend? Biztos ti is úgy vagytok vele, hogy akár az egész napot el lehetne tölteni a teendőkkel, de mégis hogy érdemes? Szerintetek?
Például az enyém: - felkelünk, öltözés, óvoda, bolt kb. 10 mire hazérek Dáviddal
- tízórai
-rendrakás,porszívózás,mosogatás (porszívózást mindennap csinálom, mert bordó a szőnyeg a nappaliban és minden meglátszik rajta)
-ebéd főzés ( akkor jó, ha legalább Dávidnak maradt előző napról, mert akkor elég vacsira főznöm, a férjem 7 körül ér haza)
Most nem írom tovább. Ötleteket kérek. Ti, hogy csináljátok?

Bízonyítvány Ok?

Egyébként hol vagytok?
thimó
 
 


Sziasztok!

Timi
Itt du. volt egy kis vihar, dörgéssel, villámlással és jégesővel, ugyhogy egy ideig nem mertem bekapcsolni a gépet :D
Időbeosztás nálam össze-vissza :? Lilit apa viszi oviba 7 után, akkor öltözés Danival, ágyazás, pakolás, Dani etetés-esetleg altatás, én reggelizek aztán v. porszivózás-főzés-vasalás....mindig más. Ha nincs ilyen kánikula 3 után megyek Liliért az oviba, ebben a jóidőben (pl. a mult héten végig) játszótér egész a fürdésig. Tegnap és ma nem mentünk sehová a meleg miatt, de Dani is nyügösebb egy kicsit igy nem nagyon haladok a munkámmal.

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Timi
nálunk sokszor Krisztike osztja ba az időmet :wink: főként amióta jó idő van.
A főzés az fix többnyire, amikor ő alszik. Kivéve, ha esetleg fel tudom tenni előbb a kaját, ami elég ritka.
Tőle nem nagyon lehet mosogatni, mert "segít", aminek az az eredménye, hogy úszik az egész konyha :roll:
A takarítás megoldható mellette, ha nincs víz a közelben.

Tegnap elkészült a homokozó teteje, nádas lett :lol: , már csak egy kis csiszolás kell neki, és homok. Na remélem ott majd játszanak sokat :wink:

Ja, az előbb a vasalás lemaradt. eddig azt akkor csináltam amikor aludt, de akkor van a legmelegebb. Tegnap az eső után hűlt a szoba egy kicsit, és akkor kezdtem neki.

Ma délelőtt nem leszek, mert készülünk a piacra, de délután jövök:Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


ja bizonyítvány lemaradt. :roll:
Jól megfelelt lett.
A szorgalom lett 4-es, mert a magyar tanár szerint csak az olvasókönyvből lehet gyakorolni, mi meg általában mesekönyvből gyakoroltunk. Én úgy gondolom, hogy az olvasást idegen szöveggel lehet lemérni, nem pedig begyakorolttal.
Szerencsémre Adrika gyorsan tanul, viszont olvasásnál nem előny ugyanis a 3. olvasásnál már szinte fejből mondja a verset.

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Ja javítok, nem 4-es, mert nincs jegy hanem jó

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Timi
Merre vagy?

Gabi?
Jól vagytok? Ugy néz ki Lili betaknyosodott :? Remélem Dani nem kapja el-és én sem!

Majd még jövök- hacsak nem lesz megint vihar, mert tegnap egész du. nem kapcsoltam be emiatt a gépet. De legalább felfrissült a levegő!

Kép
Kép
mókuska
 
 


Sziasztok!

Timi
merre vagy? Jól vagytok? Fiúk, hogy viselik ezt a meleget?
Nekem a gyerekeket nem zavarja, szinte egész nap az udvaron vannak, illetve a homokozóban, ami egyenlőre homok nélkül kisház. Jó mert hűs nekik, és mivel kipárnázzák, így kényelmes is :lol:
ma a kicsi lavórban fürdött :lol: nem volt kedvem a medencét töltögetni, de egy fél órát el volt, medencében sincs tovább. Legalábbis a multkor Adrival fürdött, és állandóan kifelé jött.

Tesó
ti jobban vagytok már? Lilike?
Adri már olyan szép barna :) bezzeg én sosem barnulok ilyen szépen. Krisztián is világosabb bőrű.
Ti mentek le a közeljövőben anyuékhoz? Én még semmit sem tudok :( Jó lenne málnaszedéskor lemenni, de Tibi nem kap szabit :( Egyenlőre az ujjításokkal nem haladunk. A héten rendelik a bejárati ajtót, és a hallban lévő ablakot. Hétvégén jön a vízvezetékszerelő, víznyomást mér. Mivel nálunk az elég ócska, ujra csöveznek, szóval a kutya helyéig végig lesz verve az udvar :cry: , de egyenlőre onnan csak az új csapok mennek (folyosóra, mosógép helye)mert fürdőszobát, és a spajzot nem akarjuk egyenlőre felverni. Már előre rosszul vagyok mindentől, de mégis jó lenne már valamit elkezdeni, hogy haladjunk is :(

na jó éjszakát nektek, és írjatok :wink:

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Timi
???

Gabi
Tudom, h sokba kerül meg sok meló, de nem lenne jobb a vizes munkákat egyszerre megcsinálni? Sokkal rosszabb, ha 2-3-szor fogtok hozzá! Én biztos, h inkább vennék fel kölcsönt és egyben megcsinálnám, nade végüli Ti tudjátok mennyit tudtok bevállalni.
Nem tudom mikor megyünk anyuékhoz. Az autónk még mindig nincs kész és ugye többnyire hétvégeken ér rá a srác...
Mondta anyu, h vettek egy medencét? Mikor meséltem Lilinek egyből menni akart hozzájuk :lol:

Kép
Kép
mókuska
 
 


Ildi
az a baj, hogy egyenlőre kölcsönt nem tudnánk fizetni, elég az autó. Ráadásul a kölcsönünk ugy eurós alapú, mikor az autót vettük, az euró 240ft volt, most 281. Egy csomót fogunk ráfizetni :cry:
egyenlőre várunk a nagyobb beruházásokkal. Ha lesz 3. baba, akkor toldunk is, ha nem jövőre ha már én is dolgozok könnyebb lesz anyagilag :)

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


szia Gabi!

Na végre itt vagyok. Sokszori próbálkozásra sem tudtam képet feltenni ide, pedig kicsinyítettem is őket és mégis azt írta, hogy HIBA történt. :( :( :twisted: :twisted: Nem értem mi lehet a gond. Mit tanácsolsz?
:?:
Egyébként jól vagyunk. A legfontosabb, hogy a nagy kánikulából hasznot húztunk: Dávid teljesen szobatiszta lett, éjszakára is. :D
Benivel gondunk van. Sajnos nem akar ott maradni az oviba, pedig nagyon szeretett járni. Nem tudom, hogy mit tegyek, mert már az apjával sem akar lenni, csak velem. Ordít, hogy "anyát akarom".
először nagyon mérges voltam rá(még ki is kapott) a hisztiért, de rájöttem, hogy a változás mögött mélyebb dolog játszhat közre. Napok óta beszélgetek vele, hogy kiszedjem belőle mi a baj, hát úgy néz ki, hogy attól fél, hogy én meghalok. Látott a Minimaxon egy mesét, hogy az anyuka magára hagyta a kisgyerekét, utánna elesett a hóba és ott halt meg :cry: . Remélem fény derült a kiváltó okra, mert tényleg nem volt hisztis eddig.
Nem gondoltuk meg magunkat 3. gyerek ügyében. Főleg most, amikor tehetetlennek érzem magam az 5 évessel kapcsolatban is.
Mondjuk munkalehetőség még most sincs kilátásban, de majd meglátjuk.
Majd még írok, csak nagyon elment az időm a képekkel. :(
Timi
thimó
 
 


Szia Timi!
A múltkor nekem is hibát írt a rendszer a képfeltöltésnél.
Most én is a Hp képszerkesztőjével kicsinyítek.
Hát mi nem vagyunk ügyesek szobatisztailag. Addig nem volt gond amíg időben pisilt. De amikor a gatyiba ment, és végigfolyt a lábán az annyira rosszul érintette. Szóval pelusozunk, de sebaj. Most, hogy jön a pici nem erőltetem. Szoktam mindíg kérdezgetni, majdcsak azt mondja egyszer, hogy pisilünk. Oviba csak jövő ősszel akarom beadni.
Ovival szerintem minden gyerek van így, kérdezz azért rá az ovónénire is, mert Adri sem nyilatkozott, és kiderült, hogy egy másik óvónéni a szomszédos teremből rákiabált, ezt ő nagyon zokon vette, ja ebédnél. Utána ha a másik terembe kellett menni, akár aludni is, úgy üvöltött, hogy csak na. :( Pont abban a korban vannak amikor a léegérzékenyebbek.Sokszor lehet csúfolás is a háttérben, nálunk ez is gond volt. Mindíg csúfolták, hogy kövér. :cry:
Na meg szünet után rossz is visszaállniuk.
Nálatok a kicsi mikor is lesz 3 éves?
Őt mikor fogod elkezdeni szoktatni az oviba?

Na megyek, mert még főznöm kell, meg vasalni, azt meg addig lehet amíg alszik a kicsi.

Szióka:Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Kép
Hurrá sikerült! :lol: :lol:
Ők a fiaim!
thimó
 
 


Szia Gabi!

Úgy el voltam foglalva a képfeltöltéssel, hogy észre sem vettem, hogy közben írtál.
Nem tudom, hogy sikerült ez az egy kép, mert azóta is próbálkozom és nem megy. Pedig szeretnék neked képeket mutatni a béri kirándulásról. Tudod, a vadasparkról. Esetleg sikerült elmennetek oda? Úgy emlékszem szeretettek volna, ugye?

Nagyon meglepett, hogy Beni így visselkedik, mert beszoktatáskor alig sírt és nagyon odavolt az oviért. Most meg ordít, még a váltócipőt sem tudtam ráadni. Abban igazad van, hogy szünet után nehéz nekik is visszaállni a régi kerékvágásba, de akkor is amit művel az már sok nekem.
Nem akartam még vinni csak jövő héten , ő akart menni. Hiányoztak neki a gyerekek, sokat emlegette őket. Sajnos nem tudtam, hogy most még az összes gyerek együtt van és csak két ovónő van velük, se foglalkozás, se babusgatás, semmi. Ha tudtam volna akkor még azt az egy hetet vártunk volna. Így hétfőn még sikerült otthagynom, kedden már nehezen, szerdán már elszaladt a váltócipőjét sem tudtam ráadni. Meguntam a harcot és hazajöttünk(az ovónő észre sem vette, hogy ott voltunk). Jó kis beszoktatás volt.
Itthon megbeszéltem a férjemmel, ő azt mondta, hogy majd akkor vigyem, ha a saját ovónénije lesz és nem olyan akit nem ismer.
Remélem hétfőn jobban fog menni, ha már külön lesz az ő csoporja.
Beni egyébként is nagyon érzékeny és kissé félénk is. Ő ilyen és mi így elfogadjuk, így szeretjük, ő ezt tudja. Ő rá már annyiszor mondták, hogy szégyenlős, hogy már ő is azt mondja magáról. Olyan szomorú, ha egy gyereket nem bátorítanak, hanem inkább folyamatosan fejére olvassák a gyengeségeit. Ez főleg akkor szép igazán, ha ezt egy "okos" felnőtt teszi.
Dávid majd márciusban lesz 3 éves, és áprilisban szeretném őt beszoktatni. Ő már most mondja, hogy nem megy oviba, pedig nem ismeretlen számára. Amikor Beni sírt az oviba, hogy hozzam haza ő is sírt, hogy "Nenit akarom" Hihetetlen, hogy milyen erős szálak kötik őket össze.

Bocsi, hogy ennyit írtam, de olyan jó valakinek elmondani.

A peluslevételt szerintem jó teszed, hogy lazán fogod fel. Fontos, hogy a gyerek ne érezze, hogy a kaki-pisi milyen fontos dolog az anya számára, mert akkor fegyverként használja. Én is úgy voltam vele, hogy levettem a pelust, de ha kérte visszaadtam, közben meg magyaráztam jó sokat, hogy anya is wc-be kakil, apa is, beni is, Dávid is. Már én is untam a szövegemet, hát még a gyerek.
Sokáig csak akkor szólt, hogy kakilnia kell, ha már bennt volt a bugyiba. Én ekkor is próbáltam megőrizni a higgadságomat és nem vettem tudomást a sok kakiról a bugyiban, azt mondtam nem baj kimossuk(néha kidobtam) és megdicsértem, hogy milyen ügyes nagy fiú, hogy szólt, majd felültettem a wc-re. Közben dicsértem.
Most már erre is ráérzett, nem kakil be.
Szóval, maradj türelmes és ne engedj a külső nyomásnak (ha van ilyen, nekem volt), úgy is szobatiszta lesz Krisztike előbb- utóbb.
Egyik ismerősünk kisfia 3 éves korában még pelusos volt. Az anyja nem csinált belőle ügyet és hagyta, hogy szépen a saját léptéke szerint hagyja el a pelenkát.

Ne haragudj, hogy ilyen sok olvasnivalót kreáltam neked.

Timi
thimó
 
 


Kép [/img] Kép Majd csak sikerül
thimó
 
 


Szia Timi!
Aranyosak a fiúk, olyan igazi kisfiúsak. :wink:
Sajnos Bérre még nem jutottunk ki. A nyár elég zsúfolt volt. Hozzáfogtunk itthon felújjitásokba, utána anyuéknál. Ők most hétvégén pakolnak, de mi még messze vagyunk a végétől , sajnos :cry: ha minden igaz a héten hozzák az ablakokat, legalábbis Pásztóra, hogy hozzánk mikor jönnek majd kiderül. Azután ugye javítások, és megint az ablakosok jönnek, akkor ablakpárkányt tenni, a festések csak ezek után lesznek. Szóval majdnem egész nyáron kupi volt itthon.
Így néztünk ki
Kép
Ez a betonfelveréskor volt.
neked a kicsi sokat beszél már?
Nekem Krisztián azt sem viszi túlzásba, bár nyáron Adrika beszélt helyette is.Ha őt kérdeztem a nővére válaszolt, szóval elég reménytelen volt, majd most. A bibireszoktatás is jobb lesz kettesben remélem, mert ilyenkor folyton ott van ahol én, és folyamatosan oda tudok figyelni rá. :wink:
Ja, nekem ami még macerás a kakis pelust levenni. Egyszerűen úgy félti. Tegnap jól meg is rúgott, a hasamon emiatt :cry:

Na megyek vasalnom még nem sikerült, majd most.
Rakok én is képet kettőjükről, ez nem régen készült :wink: Kép
Most már én is túl vagyok a rosszulléteken, majd szívesebben megyünk.
Bízom benne az ősszel még sikerül elmenni, legalább ennyi "nyaralás" kellene a gyerekeknek.
na Adrival is az összevont csoportoknál jöttek a gondok. Ha elkerülhető volt később ki is hagytam ezeket.
Most a sulira vagyok kíváncsi, hogy sikerül visszaszokni. Tanulgattunk a nyáron, de pl. 45 percig sosem ült egy helyben. Azért remélem suliban nem lesz ilyen gond. Tavaly nem volt.

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Bocs, hogy zavaros lett, de ahogy feltöltöttem a képet, összekeverte az írást :roll: :shock:
Az utolsó bekezdés az első kép után lett leírva, úgy értelmesebb is az egész

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szia.

Jaj, a vasalás nekem is az egyik gyenge pontom. Mindig van belőle, mert folyamatosan megy a mosógép. Most is vagy 3 adag.
Ma a fél napomat a net előtt töltöttem :oops: , annyira izgatott a képfelrakás. Meg skype -tem a Németo.-ba élő unokabátyámmal. Misi (férjem) nem igazán örül, azt mondja függő vagyok. :P

A felújítás nem túl kellemes, de az eredmény miatt megéri. Én is mindig szeretnék itthon egy csomó mindent átalakítani. Azért betonfelverést nem csinálnék. Miért is kellett nektek a betont felverni? Szigeteltetek? Mi csak lamináltozunk, de még az is felfordulással jár.

Dávid elég sokat beszél, de többségét csak én értem meg. Igyekszik, és mérges, ha nem értjük.

A gyerkőceid jól kijönnek egymással?

Jó éjt.
Timi
thimó
 
 


Jó reggelt!

Hát a betonfelverés muszályból ment.Az előtér, és a folyosó nagyon megsüllyedt. Az előtér közepén volt egy nagy mélyedés :shock: a folyosónak meg a széle süllyedt, de nagyon. Amelett kéne a fürdőt, és aspajzot is, de főleg a fürdő nagyobb befektetést igényel, úgyhogy azt majd később :oops: de előbb utóbb muszály lesz. Eddig linóleum volt, és futószőnyeg rajta, most lapot tettünk. :D Nagyon klassz, de az igazi akkor lenne, ha már meglenne az ablakcsere, és a festés is mindenhol.

Gyerekek akkor jól kijönnek, ha Adri játszik a kicsivel, de ez ritka :( őpedig a kicsi úgy igyekszik. A kicsi jobb testvér, ragaszkodóbb. Ő semmit nem vesz el úgy, hogy Adrinak is ne vegyen, vagy kérjen. a nyáron voltak barátnők Adrikánál, na amikor már ugye ketten nem foglalkoztak vele megkergette mindíg őket :D meg ment volna közéjük ő is, de a lányok elhajtották.
Majd most kíváncsi vagyok a picire, hogy reagál. Tudja, és mondja, hogy van baba a pocimban, és puszit is ad rá. Majd nemsokára kiderül. Fél évig ugye még itthon lesz, addig majd összeszoknak.

Egyenlőre a mi szobánkban alszik, bár van ágya Adrinál is. Nem nagyon akar átmenni, most azt sem rőltetem. Viszont egyfolytában jár az agyam, hogy kéne pakolni, hogy minden elférjen :roll:

Neked már külön vannak a fiúk, ugye?
Eddig tévét sem nézett a kicsi most is csak a Süsüt, és a Kisvakondot. A Süsüt naponta kb. 5-ször kéri, bár végig nem nézi egy huzamban. be kell szerezni a többi részét is, mert ezt már nagyon unom :shock:

Én a gép előtt általában reggel vagyok. Ugye kelt a hasam :oops: és a kekszet vízzel :shock: itt fogyasztom el. utána már jöhet a reggeli :D Napközben általában ha a kicsit altatom. Azért ha nincs különösebb dolgom, be szoktam kapcsolva hagyni a gépet, de figyelni kell rá, mert a fiam teljesen átállít mindent rajta :shock:

Na, jó pihenést nektek! Mi jót csináltok ma?Mi mostanábn kirándulni sem megyünk annyit, mióta a kicsi beleesett a patakba, ami elég hideg volt, hiába volt kinnt akkor még meleg :( Azóta inkább az udvaron vagyunk.

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szia .

Beleesett a patakba? Jaj, ugye ez egy kispatak és nem mély? Biztos megrémülhetett szegényke. :(
Én amikor még Dávid pici volt, úgy 6-7 hónapos lehetett, véletlenül zuhanyrózsával hideg vizet engedtem az arcába(a nyomás miatt kiszabadult a kezemből, ő a kádban fürdött), sokáig félt a fürdéstől, csak lemosdatni tudtam és ekkor is sírt közben. Mondjuk az arcát és a haját még most is csak harc árán tudom megmosni. :?

A fiúk külön vannak, de sajna Dávid még mindig felébred éjszaka és nekem át kell hurcolkodnom hozzá, mert különben nem alszik vissza. Most töprengek azon, hogy mire oviba megy valahogy le kell szoktatnom őt arról, hogy csak úgy képes elaludni, ha mellé fekszem. Még az apját sem tűri meg altatáskor. :shock:
Már pedig az óvónéni nem fog mellé feküdni, valamit csinálnom kell.
Irigylem azokat, akiknek a gyerekek maguktól alszanak el. Majd csak Dávid is egyszer. Egyébként ma éjjel nem ébredt fel egyszer sem. Örültem, mert az elmúlt két és fél év alatt ez csak 2-szer, 3-szor történt meg. Üdítő volt végig aludni az éjszakát.

Nekem sajnos tévéznek elég sokat, egyre többet. Most azonban le vannak állítva, mert jónak tűnő mesék is tartalmaznak olyan dolgokat amilt még nem értenek, nem tudnak feldolgozni. A kisvakondot Benike is szereti, az ovónéninél szokták nézni.
Mi a micimackóval voltunk úgy, hogy folyamatosan képesek voltak nézni, aztán megunták.

Hány hetes terhes is vagy? a vonalzón, ha jól látom:15-16 hetes.
Hogy bírod a rosszulléteket? Hányás, elájulás?
Neked akinek fiú is és lány is van, mik a tapasztalataid, melyikkel émelyegtél jobban?
Afp vérvétel?

Mi ma a kecskéknek kerítünk el egy részt a kertből. Visszakerülnek hozzánk :twisted: , pedig már örültem, hogy megszabadultam tőlük. Aranyosak, és nagyon hízelgősek, csak kakálnak össze-vissza. :roll:
Tegnap bablevest főztem, ma csinálok hozzá palacsintát. Jó sokat, mert itt lesz a férjem nagypapája is nálunk ma.
Úgy néz ki nálunk fog lakni. Szegény egyedül van és már elég öreg. Erről majd máskor írok.

Biztos szépek lesztek, kitartás.!

Szép napot neked is.

Ja, csináltam foltóalbumot. A címe: Benjámin és Dávid. Még csak két kép van benne, de majd lassan bővítem.

Timi
Kép Ez a kép a téli megfázások idején készült. Dávidnak folyik az orra.
thimó
 
 


Jó reggelt!

Szia Timi!

Hát olyan neki térdig érő vízbe nem is beleesett, mert benne járkált a kisebbe, csak megbotlott, és a nagyobba beleült. Nagyon megijedt, mindent gyorsan szedtünk is le róla. :shock: Nagyon féltem, hogy még valami fertőzést is nehogy összeszedjen a fütyijére, mert tavaly volt neki és nem volt valami kellemes :?

Már jó ideje végigaludja az éjszakát Krisztián, bő fél éve, de lehet, hogy több is. :D Este a mi ágyunkban altatom el, (sokszor én előbb alszok :oops: ) mert az ő ágya nekem nem kényelmes. Kicsi is, alacsony is. Napközben viszont ölben altatom, itt a gép előtt. Most még fér is, de, hogy mi lesz, ha már nől a pocim? :shock:

Amúgy most 13+5 a terhességi időm. Rossz, hogy a babafalvás vonalzó azt nem jelzi. Ja, az alapján kb. 3 nappal előbb lesz baba, mert szülési dátumnak a doki által kiírtat írtam, de amúgy minden kalkulátor márc. 7-re írja a szülést.nagyon nem szeretnék úgy járni mint Krisztiánnal, mert vele febr. 21.-re írtak ki és 24.-én már indítottak, akkor nem sikerült, hanem köv. indításra 2 nap múlva. Az a pláne, hogy pont nemrég néztem meg a genetikai uh.-os papírokat, ott 13 hetesen uh. alapján febr. 25-re írtak ki. Szóval ha azt itt figyelembe veszik, nincs a sok macera :?
Afp-.re 2 hét múlva csüt.-ön megyek, aminek azt mondta a dokim rögtön aznap délután lesz eredménye, és azzal kapom a beutalót genetikára. Remélhetőleg ezúttal csak megnéznek, és semmi további megjelenésre nem lesz majd szükség.

Rosszullétek elmúlóban, de a reggeli előtt azért ennem kell még kekszet :)
Hát én a fiúkkal nem voltam ennyire rosszul, ill. velük nem hánytam kis idősen (ugye nekünk az első baba kisfiú volt :cry: 9
Adrival voltam rosszabul, de ennyire vele sem.
Na, majd meglátjuk. Kislányt szeretnénk jobban kb. 51%-al az vezet :lol: amúgy mindegy.

mennyi kecskétek van? Mikor kicsik olyan aranyosak :wink:
Fiúk nem félnek tőlük?

Nagyon hasonlítanak a fiúk egymásra, nagyon szépek.
Nekem a két gyerek teljesen különböző tipus, de még a természetük is más.(Pedig mind a kettő halak)
Kíváncsi vagyok a kicsi a kettő keveréke lesz e, vagy ő is teljesen más :D Természerileg meg ő is halak lesz :shock: :D

Na, megyek reggelizek, és utána megyünk suliba.

Szia:Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szia.

Hát igen, a születés dátumával a dokik hajthatatlanok tudnak lenni. Dáviddal én is hasonlóan jártam, mint te. Egyébként márc. 10.-én született, indítással :evil:
Nagy baba volt végig a terhesség alatt, ezért idősebbnek mondta a dolki. Ezzel nem is lett volna baj. A gondom az volt, hogy már március elejétől naponta kellett mennem szívhangvizsgálatra, utánna a dokihoz. Állandóan azt kérdezte, mikor szülünk. Már teljesen kiakasztott, hiába mondtam, hogy szeretném megvárni amíg kibújik magától. Egyébként jó orvos, rendes volt, beszélt is( csak, ha kérdeztem). Márc. 8-án be kellett feküdnöm. Fájás sehol nem volt, 3-4 ujjnyira nyitva volt a méhszájam, és mégsem tudtam tovább húzni az időt, 10-én zselével megindította. Gyorsan és majd 4 kilóval megszületett. Szerintem, ha nem indítja meg, 1-2 napon belül már megszületett volna. Most már mindegy.
Csak a kiszolgáltatottság bosszantott a legjobban, hogy miért nem haladhat a szülés a saját természetes módján.

Aznap délután már meglesz az Afp eredmény? Jó gyorsan. Gondolom az előzmények miatt lesz meg neked ilyen gyorsan.
Azért az biztató, hpgy ilyen gyorsan is tudnak eredményt produkálni a laborban.
Benivel az Afp miatt jártam meg én is a genetikát. :twisted: Dávidnál már nem is nézettünk Afp-t. :lol:

Most jöttem haza az oviból. Beni ugyanúgy ordított, mint a múlt héten. Most sikerült otthagynom. Lehet, hogy csak engem tesz próbára ezzel a viselkedéssel, de már nagyon unom. Mindenesetre elhozom őt alvás előtt, mert megígértem neki. Remélem egyre könnyebb lesz, és visszaszokik.
Neked Adri szívesen ment iskolába most a nyár után?

Kecskék eredetileg 2 anya, 1 fiú, 2 kicsi. szerencsére ebből már csak az anya és az egyik kicsi kerül vissza hozzánk. A fiúk szeretik őketsimogatják. Még a hatalmas fiúkecske is szelíd, mint a bárány.
Csak én már meguntam őket.

Én a horoszkópban épp ezért (is) nem hiszek, mert minden ember más, és az nem lehet, hogy mindenkire ráilljen egy személyiségjellemző. Ez szerintem az örökölt géneken múlik(anya, apa, nagyszülők, dédik, Ükszülők) Egyszer láttam erről egy filmet a Sprektumon. Nekem a fiúk sok mindenben hasonlítanak, de nagyon nagy különbségek is vannak.

Szia: Timi
thimó
 
 


Szia.

Mi újság veletek?
Adrikának milyen volt az első nap a suliban a hosszú nyár után?
Krisztike(és te), hogy bírjátok kettesben?

Nálunk a reggeli hiszti terén nincs változás :( .Ma reggel is előadta a műsort. Az ovónénivel közösen tudjuk csak a váltócipőt ráhúzni, mert különben elszalad.

Dávidnak hiányzik nagyon a tesója, de hát ez van.

Jelentkezz!!!!

Üdv. Nagyon szép napot kívánok. :lol: :lol: :lol:

Timi Kép Ez a Marcipán nevű kecskénk születése után pár perccel.
thimó
 
 


Halihó!

Gabi nagyon eltüntél. Remélen nincs semmi baj.

Timi
thimó
 
 


Szia Timi!

Gabival váltjuk egymást :wink: Eddig nekem nem volt 2 hétig netem most pedig az ő gépjüknek lett vmi baja, szervizben van :? Ma voltak nálunk, jól van és minden rendben.
Nagyon szépek a fiuk :lol:
Majd jövök bővebben is holnap, most lassan fürdetés-altatás...

Kép
Kép
mókuska
 
 


Jó reggelt!

Szia Ildi!

Köszönöm szépen a tájékoztatást tesódról. :lol:
örülök, hogy írtál.

Mázlista vagy, hogy korán le tudod tenni a gyerkőcöket aludni, bezzeg az enyémek... :twisted:

Majd még jövök, de lassan készülődünk az oviba.
Benjámin már nem sír egy picit sem. :lol:

Timi
thimó
 
 


Sziasztok!
Újra van gépünk, úgyhogy most már leszek :wink:
Most már a netet is átállították, és gyorsabb lett :D

Mi jól vagyunk. Krisztián kezd megfázni, éjszaka elég sokszor felsírt. Először azt hittük a hasa fáj, mert eléggé bevacsizott :( , de később már lehetett hallani, hogy az orrán nem kap levegőt, viszont mivel a cumi kell, a száján meg nem tudott levegőt venni. Kb. 3 óra körül bekentük bedörzsölőbalzsammal, utánna már nyugodtabban aludt, viszont szörnyű büdös lett :oops: :D

A héten roller-vásárlásban voltunk. Adrikának most volt a névnapja és azt kért. Viszont az első fél óráig tartott, ill. akkor mondta , hogy valami mindíg kiesik, hááát el volt törve. Szóval ráfizettem és vettem egy erősebbnek látszót, ez nagyon klassz. :wink: Tegnap ahogy a városban voltam telefonált a mami, hogy vegyek másikat mert összevesznek rajta :D szóval Krisztikének is kellett venni, viszont sikerült neki 4 kerekűt, amivel nagyon ügyesen közlekedik.Gyönyörű Barbie-rózsaszín színe van :D

A suli beindult. Krisztiánt reggelente nem vittem magammal, mert itthon volt az apja. Minden reggel mikor hazaértem nagy kétségbeesetten megkérdezte, hogy hol van Adri. :D Az első nap volt nagyon rossz, akkor nem találta a helyét. Azóta nincs gond. Illetve sietnem kell feltenni a kaját, és akkor vele kell lenni. Viszont Süsün elvan egy ideig, így nem kell megvárnom amíg elalszik, tudok előbb is csinálni valamit.

Timi ez a kecske nagyon aranyos. Tök jó, hogy ilyen szelidek.
Nekünk kutyánk van csak, de elég is. A cicákat nem szereti, Adri egyszer kapott kiscicát, de sajnos a kutya megfogta, és hiába vettük ki a szájából valószínűleg attól pusztult el.

Remélem Benjamin most már nem fog sírni az oviba. Most már a saját ovónénivel és csoporttal van, ugye?

Na megyek vaslnom kellene, de olyan jól laktam, hogy nem esik jól :oops:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Szia Gabi!

Na végre, hogy megkerültél. :lol: :lol:
Úgy látszik a nógrádiak nem akarnak ide írni, s így nem valami pörgős a topic. Elég, ha egyvalaki nem tud jönni, már lőttek mindennek.
Viszont láttam a NLC-ben vannak nógrádiak, lehet, hogy oda kellene átmennünk.
Gabi te nem szoktál oda írni?

Sajnálom Krisztikét a megfázás miatt. :cry: Nekünk is Dávidnak kicsit el van dugulva az orra, meg tegnap este hőemelkedése is volt. Itt az ősz, vírusok, bacik... :twisted:

Nekünk is van egy kutyánk, befogadtuk. Aranyos, csak kicsit butácska. Főleg, ha az előző németjuhászunkkal hasonlítjuk össze.
Valamint van egy cicánk is, őt az út széléről szedtük fel. Borzasztó, mert mindig beszalad a lakásba, ha nyílik az ajtó. Csúcs egy macska, de a gyerekek odavannak érte. Szegénykének sok mindent ki kell bírnia, főleg Dávidtól, de bírja a kiképzést. A Pajkos kutya nekünk is szívesen a szájába venné egy kicsit..... Kép

Tegnap Állatkertben voltunk, a fővárosiban. :lol: Én és a gyerekek nagyon élvezték, a férjem kevésbé. Jól éreztük magunkat, leszámítva, hogy milyen borsos a jegy ára. :twisted:

Beni a sírást abbahagyta, remélhetőleg így is marad. Igen,a saját óvónénikkel és saját csoportjával van. Csütörtök-péntek már semmi gond nem volt vele, sőt nem igazán akart hazajönni.
Nem tudom, hogy mitől változott meg egyik napról a másikra, lehet, hogy a beigért fenékveréstől. Lényeg, hogy már nincs hiszti. Ez nem sírás volt, hanem ordítás, tombolás, rúg-kapálódzás.
Elég is volt belőle egy jó időre.

A házzal, hogy haladtok? Mindent meg akartok még csinálni az idén?

Aranyosak a gyerekek, hogy minden cifakodás ellenére a végén kiderül, hogy mennyire szeretik egymást. Nekem is hiányolja a kicsi a tesóját.

A négy kerekű rollert, hogy kell elképzelni? Én még nem láttam. Drága volt? Csak még jó sokáig legyen ilyen kellemes idő napközben, hogy tudják élvezni a rollerezést.

Na, most egyenlőre ennyi, majd holnap reggel jövök (remélem).

Állatkerti képek: Kép Kép Kép Kép

Timi
thimó
 
 


Jó reggelt!

Timi
nagyon jók lettek a képek :wink: A cica is zabálnivaló, a mi Szaffink is ilyen fekete cica volt.
Ja a mi kutyánk is német-juhász, jó sok zsiványsággal tetőzve.
Már 9 éves, de a gyerekek ha széthagyják a játékaikat még most is képes szétrágni :evil:
Tavasszal Krisztián drága sapkáját rágta szét, kiszedte a babakocsi aljából. :(

Az nlc-n vagyok én is, de nem szeretem mert nagyon lassú :cry: és az üziket sorra nem küldi el. Ott is nagyon jó társaság van. Ja, ott Galoca néven futok :D De azért ne hanyagoljuk el itt sem az írást, jó? Ide jobban szeretek jönni. :wink:

Ház: most szerdára igérték, hogy elkészül az ablak a gyárban. Azt, hogy mikor rakják be még nem tudom. Már 8 hete rendeltük meg :( a gyár két hetet leálláson volt, utána állítólag nem volt üveg. Csak akkor a leállás miat6t szólhattak volna, lehet, hogy akkor máshonnan rendeljük, és már minden rendben lenne.
Most már mindegy.

Rollert lefényképeztem, majd a nap folyamán fel is töltök róla képet :wink: Nem volt drága, legalábbis annyira nem 3690 ft volt.
Adrié a 30 percig tartós 3490 ft-ba került, a mostani 4490 ft.-ba.
Az ára megvan, de minek nincs. :?:
Annak örülök, hogy a kicsinek is javul az egyensúlyérzéke :wink:
Ja, amúgy rollerezik a kicsi sokat bennt a lakásban itt. Ha olyan az idő van itt bennt motor , utánfutós traktor, meg minden, alig lehet közlekedni :shock: Viszont ilyen szempontból a betonos udvar nagyon jó, ott sokat kinnt lehetnek, viszont már nagyon kezd az is tönkre menni :cry:

A mai éjszakánk már nyugodtabb volt valamivel, de azért még nem az igazi. Az a baj, hogy a balzsam is ugye akkor hatékony a legjobban, ha rögtön a bekenés után melegbe fekszik. Na, ő járkált :( Te szoktál ilyet használni? Nagyon jó Babyluuf a neve., a 3 éves kortól ami van annak pedig Kinderluuf.
Én kipróbáltam magamon is egyszer kíváncsiságból, és tényleg nagyon jó. :oops: :D

Neked Dávid nem bántja a virágokat? Én frászt kapok tőle. Eddig szerette, símogatta, locsolta a virágaimat, most meg... A ujonnan oltott muskátliaimat mind kiborogatta :cry: Olyan rosszul esett, és szenvedek vele, ő meg percek alatt tönkrevágja. Ehhez nem vagyok hozzászokva, Adri nem csinálta. :evil:

Na megyek mert felébrendt manócskám :wink: Igaz rögtön rakatta is be a Kis vakondot :wink:

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Ja, azt még meg szerettem volna kérdezni, hogy a 4. képen Te vagy a háttérben a fiúkkal?

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok,
hm, nemrég néztem be ide, és még jó régi üzenetek voltak, erre hogy fellendült a forgalom :).
Egy ideid valszeg úgysem fogok írni, ui. holnap fekszem be a kh-ba, szerdán születik a kispocok :).

Hű, Kis plutó,
lehet neked gratulálni :)! Mikor írtunk még a nyáron, azt hiszem, nem jöttél ilyen jó hírrel :).
Nekem olyan vonalzóm van egy másik fórumon, ami jobb mint ez, kiírja a heteket pontosan, ha gondolod, emgnézem majd neked.

Szobatisztaság (ez a mániám): nem értem, h miért kell annyira erőszakolni. Nekem irtó fura volt, mikor Nógrádba költöztünk, h mindenki (középkorú asszonyok általában) azzal jön az egy éves gyerekmre, h ugye szobatiszta már? A fiam most volt kettő aug-ban, még nem szobatiszta, nem is erőltetem, abszolút nem érett rá, plusz ugye lassna itt a kistesó, simán visszavethet még egy szobatiszta gyereket is az ilyen szitu.
A védőnőről nem is szólva :(, olyan hülyeségeket beszél, amiket legalább 20 éve elavultnak mondanak...

(Na most siekrült magam jól elásnom itt :).)

Zsóka
zsóka
 
 


Szia Zsóka!

De örülök, hogy jelentkeztél.
Majd gondolok Rátok szerdán, ha tudsz majd azért írd meg mitek lett, és, hogy , hogy vagytok. ill. a tesók miként fogadták a kistesót.

Köszönöm a gratulációt :D Bár már én is szívesen tartanék ott ahol Te.
Vonalzóm másfajta volt, de abból 3 nem fért el. Viszont Adriét nem tudom miért nem adja már a Babafalvás, majd csinálok újat.

A szobatisztaság már engem sem érdekel. nyáron egy párszor bepisilt a gatyiba, és azóta nem igazán akar pelus nélkül lenni. Majd eljön az ideje.
beszédileg is a mennyiség sok, a minőséget még csiszolgatni kell. A lényeg, hogy megérteti azért magát.
Oviba úgysem adom be csak jövő ősszel, addig majd miden kialakul, ráérünk.

Jaj, és dehogy sikerült elásni itt magadat. Itt mint legtapasztaltabb anyuka tudod miről beszélsz. A másik dolog meg, hogy Neked ugye a nagyobb gyerekek között kevesebb év van és tudod már mire számíthatsz.
Nekem ugye Adri 5 évvel idősebb, mint Krisztián, és ugye ő már akkor eléggé önnálló volt. Sőt itthon sem tudtam addig tartani ameddig a doktornő mondta, mert hiányzott neki az ovi és a többi gyerek, úgyhogy ment, de akkor az volt a jó.

Na, akkor csak ügyesen. :wink:

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Szia Gabi!

Én a NLC-t csak azért mondtam, hogy ott talán többen vannak, és így pörgősebb. Én is szeretem ezt a topicot, csak lennénk minnél többen. Jó, akkor maradok én is itt, ha az NLC nem túl jó.
Hipp-hipp-hurrá! Zsóka is itt van. Igazoltan lesz távol egy ideig, de reméljük utána már ismét rendszeres látogató lesz itt. :lol:
Remélhetőleg a tesód is benéz néha.

A balzsmot hol lehet beszerezni? Egyszer nekünk is volt, még Beni volt pici, de annak valami más volt a neve.

Várom a rollert, mármint a képet róla. :wink:
Nagy lehet a lakásotok, ha tud bennt rollerezni Krisztike. :lol:

Nekünk az udvaron egyenlőre nincsenek virágok, mert az egészet fel kell tölteni, majd betonozni akarjuk. Szóval még nincs kialakulva, hogy mit hova, majd jövőre.(talán) Majd tőled kérek tanácsot, jó? Én még csak álmodozom a sok szép virágról, és katalógusokat nézek. :wink:
Neked sok virág van?
Szobanövényeim vannak csak. Azokat nem bántja Dávid, kivéve egy esetet, akkor egy bottal jó leverte az egyikről a leveleket. :twisted: Kardozott . :twisted:

Zsóka, üdv. Szerdán már születik a picur? De jó neked. Majd sokat gondolunk rád, és szorítunk.
Ha esetleg még tudsz jönni, mesélj nekünk. Légyszi, légyszi...
Hol fogsz szülni? Fiú vagy lány a baba? Indítani fogják a szülést? Túlhordtad?

Mennem kell: porszívózás, teregetés, főzés stb, stb.

Legyen ez a hétfői nap olyan, amilyet szeretnétek magatoknak. Az idő (nálunk legalábbis) gyönyörű.
:lol: :lol: :lol: :lol:

Timi
thimó
 
 


Elfelejtettem: Zsóka egyáltalán nem ástad el magad. Teljesen igazad van.

Timi
thimó
 
 


A gépet bekapcsolva hagyom. Majd néha bekukkantok.
Írjatok az elfoglaltságok közben.

Timi
thimó
 
 


Írtam egy csomót, és lefagyott a gép :evil:
Most rakom a képeket, az írást délután pótolom, de felébredt a kicsi, és megyünk ki egy kicsit.
Kép
Itt a két rolleres rosszcsont :wink:
Kép
Barbies-roller használat közben :wink:

Remélem azért látszódik rendesemn milyenek a kerekei.

Gabi

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?