Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok

Ilke
Én is örülök hogy végre itt lehetek veletek újra, bár nem olyan sûrûn mint pocisan. Az az idõszak kényelmes volt, ez pedig boldog Kép Kép és fárasztó. A napirend nálunk egyenlõre etetés, alvás (anyuci is próbál aludni fejés után), etetés megint alvás stb. stb. Úgy elmegy egy nap, hogy szinte semmit sem csináltam. Sõt, szó szerint semmit csak a gyerekkel voltam elfoglalva. Tejcsi az van, nem tudom hogy soknak számít-e vagy kevésnek, a gyerekorvos szerint még nem indult be, ezért mind a két mellbõl kell hogy szopizzon. Létezik hogy még tényleg nem indult be? Nem tudom mi számít beindultnak. Ha akarsz nyugodtam írj emilt és kérdezz ha sok kérdésed van, rám is rámfér egy kis beszélgetés!! Kép

Nyuszi
Hála az égnek Levivel minden rendben, 3x nézték a vércukorját, és semmi különös nincs. Az enyémet is nézték egy kétpontossal, de az eredményt elfelejtették megmondani. Igazából, most hogy tudom hogy a kisfiamnak nem lett baja nem igazán érdekel hogy az enyém jó-e vagy sem.

Igazából ha még nem indult be a tejem, akkor tudtok mondani valamit ami segít ebben. Szoptatós teát vettem, azt iszom, csak gondoltam van olyan kajcsi is esetleg, bár étvágyam az egyenlõ a nullával.

Forti és a 9 napos Levi

Kép
Kép
forti
 
 


Forti!

Gratulálok! A tejtermelés kb. a 4-6-dik hétre áll be rendesen. Addig azt teheted, hogy annyit eszel és iszol, amennyi jólesik és annyiszor teszed mellre a babát, amennyiszer csak elfogadja és hagyod, hogy mindkét melledet jól kiszopizza. És alszol, vagy csak ledõlsz, amikor õ is alszik. Ha ezt így csinálod, akkor minden rendben lesz. Nem kell túlenned és túl innod sem magad. Kb. 6-8 pohár víz, amennyi jól esik.

Sok sikert! És sok örömet! Kép
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Forti, Nyuszi, üdv nektek! Kép

Virág, Ágci!
Nem akarom elkiabálni, de úgy tûnik tejci terén minden rendben! Annyira, de annyira örülök! Peti már két napja nem kapott tápszert! Nagyon igyekszünk mindketten, hogy ez így is maradjon!Kép Köszönöm a segítséget!

Lányok!
Nektek hogy néz/ett ki a hasatok a szülés után? Nekem nem múlt el a barna csík, a köldököm sötétbarna lett, a terhességi csíkokat nem is említem, és nem nagyon igyekszik visszahúzódni a hasam. Ti csináltatok vele valamit? Persze tudom, hogy majd tornázni kell, dehát egyelõre nem lehet, meg az a bõrömön szerintem nem segít.
Van valami jó módszer?

Jaj, most izgulok kicsikét, mert eddig folyamatosan volt segítségem, hol a férjem szülei, hol az enyémek segítettek, de lassan egyedül leszek, remélem sikerül helyt állnom.

Na, mindenkinek szép napot!

Dió és Peti 4. hetes
Dió
 

 
 

Forti,
Hidd el lassan jobb lesz, ahogy Levi is kialakítja a saját kis ritmusát és neked is beáll a tejcsi termelés. Mi most jutottunk el oda, hogy már bátran el merek indulni itthonról 10 után, mert tudom, hogy akkor tuti 3,5-4 órát fog aludni a kajcsi után. Nálunk a 2. hét volt a vízválasztó, addig mi is szenvedtünk, éjszaka minden szösszenésre ugrottunk mind a kettenKép, mostmár tudjuk, hogy miért érdemes és mi az ami hozzátartozik az alvásához. Én napközben úgy szoktam alakítani, hogy a dél körüli nagy alvás alatt csinálom meg a házimunkát, bevásárlás. A délutáni alvás alatt pedig én is lehuppanok és 1-2 órát alszom. 5-6 körül már nem szokott visszaaludni, de akkor már apa is lassan hazaér és onnantól már õ szokta leginkább szórakoztatni. Éjszaka 3 és 6 körül van kajcsi. Nálatok, milyenek a fürdések? Nálunk teljes gyõzelem, én bevallom sokkal rosszabbra számítottam. Gyakorlatilag eddig még mindegyik egy hang nélkül telt. A tejcsi nálam a kórházban teljesen a 3. napon indult be, akkor egy kicsit fel is ment a hõmérsékletem. Aztán itthon is volt egy nap amikor szintén valami hasonló történt, mostmár tudom némi utánnaolvasás után, hogy amikor az érett anyatej elkezd termelõdni (1 hét-10 nap tájékán) akkor ugyanazt érezni, mint az elsõ napokban. Azóta minden oké, tejcsi van nálunk bõven, napi 200gr álltalában megvan plusszban, az megy a fagyasztóba. a védõnõ már gyõzköd, hogy adjak le, csak hát ahoz el kell menni néhány vizsgálatra, amihez még nem igazán érzek elég erõt. Menta nagyon jól írta, minnél többször kell a babát mellre tenni, és figyelni a folyadék bevitelre, és hát persze egyél is rendesen! A pihenés hihetetlen, hogy milyen sokat számít, ha du alszom, akár csak 1 órát, utána mindíg bedurrannak a melleim. A teákat nem ismerem, én soha sem ittam egyiket sem, sajna nem szeretem a gyógynövényteákatKép. Na befejezem, mert így is hosszúra nyúltam.

Dió,
Hasival kapcsolatban, én azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam mert nincsenek terhességi csíkocskáim. A pocim meg gyakorlatilag ugyanakkora mint a terhesség elõtt. Álmomban sem gondoltam volnaKép. Viszont visszagondolva, szerintem ez talán annak köszönhetõ leginkább, hogy a szülõszobán több mint 6 óráig rajtam volt az a pocinehezék, így jól visszahúzódhatott a hasi. Persze lehet, hogy ez alkati dolog, nem tudom, azért a bõr kicsit puha még ott, arra egyenlõre most bõrfeszesítõ krémet használok, aztán majd ha letellik a 6 hét akkor némi hasizomgyakorlatot is akarok csinálni, és végre kipróbálhatom a szobabicajunkatKép.
Biztosan jól fognak tellni a napjaitok, hidd el ezután is. Én egyenlõre komolyan élvezem, habár a párom azért hiányzik.Kép

Látszik a levél méretén, hogy alszik LiliKép.
Na megyek, Pusz Ilke és a 23 napos Lili

KépKép
KépKép
ilke
 
 


A has az egy jó téma... Nekem elég jól viszament, 4 hét után tudtam már hordani a régi cuccaimat, de a bõröm az elképesztõ! Irgalmatlan méretû pocakom volt, és nagyon ki is repedezett. Ráadásul, mikor terhas lettem, még "Noémi csíkjai" is látszottak. Van az AVON-nak egy új kréme terhességi csíkok ellen. Hát, a kialakulásuk ellen nem sokat ér jelenleg, de állítólag a már meglévõkön is segít. Na, most fogom kipróbálni. Ti már próbáltátok?

Ma megint voltunk méretzkedni. Ádám 6100g, tehát megint megkaptam a tanácsot: sok(!) tea és négyóránkénti szoptatás. Már nincs hozzáfûzni valóm... Pedig nem is hízott sokat az elõzõ héthez képest, csak 210g-t. Viszont együtt voltunk bent egy másik anyukával, és a 11 hónapos 7500g-os babájával. Õ sem tetszett a dokinõnek és a védõnõnek. Kíváncsi vagyok, milyen hízókúrát ajánlottak? Jó, tudom, hogy 11 hónaposan a 7,5 kg kevés, de a baba nem volt túl magas sem. Az anyukája pedig kb. 150 cm, és 40 kg (ez nem túlzás, tényleg!), szóval simán lehet alkati adottság. Vagy nem?

Vissza a hasra.. Egy jó has-és csípõszorítós bugyi csodákat tud mûvelni az ember külalakjával! Tényleg cm-kben mérhetõ különbség van a csípõ-ill. derékbõségben. És nem mindegy a lelkünknek az a pár centi...

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok

Menta, Ilke
Köszönöm a bíztatást! Most hogy egy pár nappal öregebbek lettünk Levivel, nálam is talán van valami változás. Ha alszom nekem is bedurrannak a cicijeim remélem ez jelent már valamit. A fõ gond, hogy Levi mindig replikázik a kaja miatt, de amikor cicire teszem kb 20 perc és már alszik. És lehetetlenség felébreszteni. A védõnõ szerint csipkedni kell, mert õk még nagyon mélyen alszanak. Nos így harccal együtt az etetés 1-1,5 órába is beletelik. Az normális hogy egy 11 napos baba 100-105 grammokat eszik?? Azt mondták hogy a súlyának az 1/6-át kell hogy megegye. Ma éjszaka kipróbáltam, hogy cicre tettem, elaludt, lemértem hogy mennyit evett, és lefektettem, nem noszogattam tovább. És így is végig aludta a két etetés közötti idõszakot és nem ettünk 1 órán keresztül. Most akkor melyik a jó szerintetek.
Jajj egy kicsit még pánikolok, fõleg hogy még nem ismerem a gyermekem, nem tudom hogy mikor mit szeretne és ez elég rossz érzés. Tegnap is végig üvöltötte a fél napot, teljesen felborult a napirendünk, szerintünk a kispapával, Levi már annyira fáradt lehetett (nem aludt fél 3-tól estig) hogy talán az volt a baj.
Az nem baj, hogy nem iszik teát? A védõnõ szerint ilyen melegben szoktak, de a fiam nem fogadja el. Gondolom ennek oka az is hogy egyszerûen nem tudok normális újszülöttnek való teás cumit venni, már 3x voltam a Brendonban, és egy rakat cumi van már otthon. Az egyik túl hosszú, attól megfullad, a másikon 3 luk van 1 helyett, abból ömlik a tea, a harmadik meg úgy gagyi ahogy van. És ott állítólag hozzáértõ emberek dolgoznak akik segítenek egy friss anyucinak hogy milyen cumit vegyen a fiának. Direkt mondtam nekik hogy 1 hetes a baba.

Na jó nem panaszkodom tovább, ma jön megint a védõnõ, remélem segít egy-két dologban.

Ilke
A fürdés eddig változatos volt, az elsõ napokat végig üvöltöttük az egészet, az olajozástól kezdve a törülközésig, most egy kicsit melegebb vizet csinálunk, most (el ne kiabáljam) nem sírunk, hanem elvagyunk mint hal a vízben! Kép Elég béna vagyok még, de majd csak belejövök!
Ja a szoptatós teával kapcsolatban pedig én elkezdtem inni múlt hét kedden amikor hazajöttünk, viszont most nemrég abba is hagytam, ugyanis hasmenésem volt tõle és a fõ összetevõje ánizs és édeskömény, amit gondolom átadtam a babának is mert rettentõen feszengõs lett tõle. Nesze neked szoptatós tea!!! Kép

Has téma: Nekem is szinte már alig van hasam, igaz én nem tudtam a homokzsákot magamon tartani mert a csonttörés miatt nem tudtam a hátamra feküdni, oldalt fekvésben pedig nem igazán jött össze. Terhességi csíkom nekem sincs, a bõröm pedig csak egy picit megviselt, én is majd tornázni szeretnék 6 hét után.

Bocsika egy kicsit hosszú lettem!!
Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok!

Dió!
Küld el légyszi Fortinak a cikkeket, amit küldtem nekd, jó? Mi nem otthon vagyunk, és így gyorsabban menne! Szerintem nagyon ügyesen csinálod, így tovább!Kép

Forti, elõször is gratulálok a kisfiadhoz!KépKépKép És NYUGI! Szép lassan rájössz, majd mindenre, hogy mi jó és mi nem. A tea tök felesleges! Ha szomjas a lelkem, tedd cicicre és kész! Ne méregesd, attól nem fog többet enni, és feleslegesen idegesíted magad! Tudom, hogy az ember aggódik, eleget evett-e, de hidd el, nem jó "összeszedni" a mérlegfüggõséget!Kép

Lányok, csíkokra korábban az egyik anyuka ezt írta:
"A contratubex egy elég büdös gélszerûség, ami felirva kb. 900 ft-ba kerül. Nekem a bõrgyógyász irta fel, azzal, hogy vagy használ vagy nem, de érdemes megpróbálni. Eredetileg mûtéti hegek halványitására szolgál. Nekem úgy látszik mûködik." Egy próbát megér.

Szerencsére nekem nem volt rá szükségem. Szerintem (mint sok más) bizony ez is alkati dolog.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Forti!
Mi is teáztatjuk Petit, persze, csak ha elfogadja. Ez teljesen változó, vannak napok, amikor egyáltalán nem kell neki, aztán van, hogy 100 grammot is megiszik egyszerre. Én édeskömény teát adok neki, de nagyon világosat. De állítólag a forralt és lehûtött víz ugyanolyan jó. De lehet, hogy õ a szopival oltja a szomját. Próbáld ki az Avent cumikat, abból direkt van 0-3 hónapos korig való, nekünk bevált. Annak meg szerintem csak örülj, hogy jó sokat eszik. Nem lehet túletetni. Mi bizony küszködtünk az elsõ két hétben, mert én nem ismertem fel, hogy Peti még nem lakott jól, a gyerek nyugtalan volt, sokat sírt, aztán kiderült hogy egyszerûen éhes. Viszont nálunk is sokszor van, hogy elalszik szopi közben, én olyankor lerakom, majd folytatjuk, ha felébredt. Egy picit szoktam noszogatni, de ha tényleg mélyen elalszik, úgyse lehet vele mit kezdeni. Egyébként Peti majdnem a kezdetektõl nem sokat alszik, éjszaka igen, de nappal sokat van fent, nézeget a kiságyában, van hogy ott elalszik, de van hogy megunja, akkor kézben akar lenni, és ott vagy elalszik, vagy nem. Eleinte én is pánikoltam miatta, hiszen mindenki azt mondja, hogy egy ilyen kicsi babának ennie és aludnia kell, de azt hiszem, õ egy ilyen típus, nem akar aludni.

Ne aggódj, mire egy hónapos lesz a babád, már nagyjából te is fogod tudni, mikor mit akar. Kép

Lányok!
Az baj, hogy egy négyhetes babának még nincs megszokott napirendje? Úgy értem, hogy az étkezések még hagyján, nagyjából három óránként Peti enni kér, bár tegnap például átaludt egy etetést, és csak a következõre ébredt fel. De teljesen változó, hogy napközben mikor és mennyit alszik, így aztán a fürdetés is hol 8-kor, hol 10-kor van nálunk, és éjszaka is hol végigalussza az éjszakát, hol egyszer, hol kétszer enni kér. Szóval semmi rendszer. Ez nem is az én szemszögembõl érdekel, hiszen most még teljesen hozzá igazodom, de neki nem rossz ez? Vagy ráér még beállítani a kis rendszerét?

Tegnap kipróbáltuk a hordozókendõt. Peti elõbb kicsit csodálkozott, fészkelõdött, aztán azonnal elaludt. Szóval, azt hiszem bevált.

És már van egy kicsi mosolya! Még nem igazán tudatos, de alakult, nagyon édes olyankor!Kép

Bocsi, én is hosszúra nyúltam!

Dió és a ma 4 hetes Peti
Dió
 


Forti!

Most látom Ágci üzenetét! Küldöm a cikkeket!

Dió
Dió
 


Forti!
A szopizó babáknak nemhogy nem kell tea, de kifejezetten káros is lehet: lemossa a belekrõl azt a védõréteget, ami a fertõzésektõl védi, rontja a szopási kedvet és az anyatej hasznosulását, ha cumisüvegbõl kapja, még cumizavart is okozhat. Ha mindig mellre teszed, amikor igényli - hidd el, idõvel rá fogsz jönni, mikor igényli Kép - a legvadabb kánikulában se fenyegeti kiszáradás. (Az én Lucám május végén született, és mióta hazajöttünk egy korty teát nem ivott.)
Ha nagyon aluszékonynak találod, bár a leírásból inkább úgy tûnik, hogy csakKép nagyon ügyesen eszik, inkább simogatással, vetkõztetéssel próbáld ébresztgetni. Nálam nagyon bevált, hogy amikor már nagyon feszült a cicim, Luca meg 3,5 órája durmolt, elkezdtem tisztába tenni. Mire átcsomagoltam, garantáltan éber és éhes volt.(Kérdés a védõ(?)nénihez: õ jobban eszik, ha közben rugdossák a bokáját, tépik haját-fülét?)
Amúgy, csak tejcsin élõ babára nincs szabály,annyit esznek, amennyit akarnak. Akkor esznek eleget, ha elégedettnek tûnnek: feszes a bõrük, fejlõdnek stb. Lassan abbahagyhatod a méregetést. Az már látszik, hogy tejcsi van, Levi nagyon ügyesen szopizik, a továbbiakban már csak idegeskednél a számokon. Ha szûkölködnél jó tanácsokban, érdemes az LLL és a Szoptatásért egyesület honlapját olvasgatni.
Bocsi, ha hosszdalmasan, és tán-tán túl harciasan írtam, de ahogy öregszem, egyre kevésbé tolerálom az ilyes "jó" tanácsokat.

Borcsa, a boszi

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Panda, és mindenki,
a gyerekorvosok és védõnõk antiszopis tanácsait légyszi írjátok be névvel együtt (az orvosok és támadónõkKép nevével együtt) a SZOPTATÁS - KITÕL NE FOGADJ EL TANÁCSOT! címû topicba. Fontos! Nem elég sajnos az LLL (A Szoptatásért Liga) pozitív tevékenysége, a gyerekorvosok és védõnõk többsége a szoptatás ellen beszél, tanácsaikkal csökkentik az anyatej mennyiségét, lásd pl. Pandának és Fortinak adott tanácsokat. Nem kell tea!!!!!!!!!!!!!!!!! Amikor mellre teszed a kicsit, elõször hígabb tejecske jön, ami oltja a szomjúságát. Az kell neki, nem tea! És ne adj neki semmilyen cumit, szopizavart okozhat! Az, hogy valakinek nem okozott, az nem garantálja, hogy nektek sem fog.

Dió,
nem kell napirend. Ráhel 4 és fél hónapos, van, hogy fél óránként szopizik, alszik, mikor akar. Kérlek titeket, higgyétek el, hogy a legtöbb védõnõ hülyeségeket beszél. Bár ne volna igazam!!! Borcsa Boszorka leírta, amit a teáztatásról tudni kell. Köszi, Boszi! Kép Igen, harciasak vagyunk! Mert máshogy nem megy. KépKépKép

Na pá:

Virág
Virág (fiore)
 


Forti,
Szerintem a 20 perces evés nem kevés, nálunk Lili szinte mindíg kb. ennyi ideig eszik. Úgy látszik õk ennyi idõ alatt kiszivattyúzzák a kellõ mennyíséget, megjegyzem Lilinek iszonyú erõs szívóreflexe van.Kép Egyébként ha érzem, hogy még keveset evett és elaludt, nálunk a büfi mindíg segít, utánna egy kis idõre még vissza tudom tenni. Szerintem hagyd, hogy akkor és annyit egyen ahogy õ szeretné. Hidd el így is ki fogja alakítani a saját kis rendjét. Mi soha sem nézzük az órát, soha nem mérem és ma éjszaka 6 órát gyönyörûen végigaludt, aztán reggel 3x evett kétóránként, ezzel be is volt pótolva az éjszakaKép. Tea szerintem sem kell neki, nagyon sok gondot okozhat a szoptatással kapcsolatban, fõleg ha kétségeid vannak hogy elegendõ-e a tej, akkor végképp nem kellene szerintem, hanem ilyenkor is inkább cicire tenni! Cumi ügyben, én az Aventet használom (az túlzás, hogy használom, de az van kb eddig 3x evett belõleKép) Amikor elmegyünk itthonról, mindíg viszek magammal valamennyi tejcsit, és ezt ilyen Aventes cumisüvegbe teszem, eddig 2x kellett. Egyébként csak amolyan vésztartalék, ha tudom, hogy olyan helyre megyünk ahol nem tudok majd esetlegesen szoptatni. Én eddig 1x adtam neki teát, az is még a kórházban volt, a szülés utáni elsõ napon amikor még nem volt elég tejcsi, és kb. 50 fok volt a kórterembe, a baba meg sírt.

Dió,
Szerintem nem baj ha nincs még jól kialakult napirend. Nálunk is elég változóak a napok, igazából egy fix a de 10 körüli nagy alvás 1-2-ig. A többi az õ hangulatától függ, tegnap pl. du. 4-tõl nem aludt este 9-ig, így lett éjszaka egy 6 órás nagyalvás.

Borcsa, Virág,
Szerintem nem vagytok harciasak, már én is megtapasztaltam, hogy amit érzem, hogy jó abból nem engedek. Mondhat a védõnõ és a doki is bármit. Én leginkább a megérzéseimre és fõleg Lilire hallgatokKép. Ha a védõnõmre hallgatok, hogy ne hadjam elaludni Lilit a mellemen, akkor most egész nap ordítás lenne, mert õ még egyenlõre ott szeret csak elaludni. A másik, hogy minden etetés után jól maszírozzam át a mellem és fejjem ki, hát ezt fél nap után abbahagytam, mert majdnem begyulladtak a melleim, szerintem már nem tudták, hogy hova növelem az így is óriási mennyiséget. Éjjel 3-kor arra ébredtem, hogy vacogok és ha nem fogom meg a melleimet még felülni sem tudok! így kellet kifejnem az éjszaka közepén, szóval azóta megelégszem a reggeli és esti kifejéssel.

Bocs, most én is hosszúra sikeredtem.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Dió! Nem baj, hogy még nincs igazán napi ritmusotok, de lehet, hogy nem is lesz óramû pontosságú gyerkõsöd, ami nem olyan nagy baj ám, mert lazaságra tanít. Az én kislányom kb. 3-4 hónapos kora tájékán kezdett felvenni némi ritmust (napi 3x alvás, este 7-1/2 8 fürdés, alvás.)

Az is elég, ha megpróbáljátok az esti füredtést betartani, de látod, az nálunk még most is egy laza idõpont. Ha elõfordult, hogy nagyon belealudt a fürdetés idõpontjába (pl. 20:30-kor még aludt, akkor nem is fürdettem meg.

Forti! Tényleg nem kell egy ilyen kicsi babának még semmi az anyatejen kívûl, ha igény szerint van szoptatva. Még tea sem. És ha lehet, felejtsd el a cumit! Még a játékcumit is, mert ilyen fiatalon nagyon könnyen cumizavart okozhat. Ezek a kisbabák most tanulják a szopizás mikéntjét (megjegyzem mi is a szoptatást Kép) és a cumikat nagyon mésképp kell szopizni, mint a cicit és ez úgy megzavarhatja, hogy esetleg nem fogja elfogadni a cicit. Szóval, ha lehet, tényleg ne próbáld a cumit, akármit is mond a védõnõd. Aki mellesleg eléggé maradi dolgokat mond neked. Ne csípkedd a szegény kisbabád. Nagyon érzékeny ám még a bõre. Ha mindenképpen fel akarod ébreszteni, akkor vetkõztesd le. A picit hûvösebb levegõ és a forgatás megteszi a hatását és sokkal humánusabb. Ez nem azt jelenti, hogy hidegben vetkõztesd le, hanem azt, hogy a ruha melegénél hûvösebb, még a mostani nagy meleg is.

Bocsánat, hogy ilyen hosszú lettem, de soha nem tudom megálni, ha valami olyasmit olvasok, aminek tudom, hogy rossz lehet a vége. Forti! Tényleg elég maradi a védõnõd. Hallgasd meg a tanácsait, de mielõtt megfogadod kérd ki az itteni lányok véleményét! Jó?

Sok sikert és örömet!
Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Dió!

Dóri 10 hetes ma, de még neki sincs kialakult ritmusa. Kezd alakulni, hogy 3 óránként eszik, de sokszor csúszik ez az idõ elõre vagy hátra. Az alvás szintén.
Este 8 után fürdünk, ez talán a legbiztosabb idõpont. Mire jól lakik 9 óra. Hajnalban viszont váltózó az ébredés, hiába kb. mindig 9-kor alszik el. Van, hogy fél 5-kor ébred, van, hogy 5-kor, de volt már fél 6 is.

Ilke!
Nem akarok hazudni neked, de kb. egy hete alszik el Dóri magától. Mióta megszületett mindig a cicin aludt el. Utána bárhová rakhattam (kiságy, kocsi), szóval aludt tovább. Igazad van, de izgasd magad emiatt. Látod Dóri is szép lassan kialakította, hogy cici nélkül is el tud aludni.
Este fürdés és szopi után pl. már nem alszik el, vagy ha mégis, akkor a büfire felébred. Beteszem a kiságyba, egy jó éj puszi a homlokára, 5-10 percit beszélget magának, majd minden hang nélkül elalszik. Kép

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Panda
Nekem nem érzéketlen az seb feletti rész, szerintem kérdezz rá ha mész az orvoshoz.

Forti
Annyira örülök, hogy már Te is átjöttél ebbe a topikba.
Az elsõ egy-két nap nekem is annyira fárasztó volt, hogy csengett az óra éjjel és azt sem tudtam hol vagyok. Most megpróbálom úgy csinálni, hogy délelõtt és délután is lefekszem egy kicsit aludni így már sokkal jobban fent tudok lenni éjje. Mondjuk szerencsém van mert a kislányom annyira jó, hogy csak enni kel fel különben egésznap alszik.
Nekem a 3. napon idult be a tejem. Én mindig úgy csinálom, hogy három óránként mikor eszik akkor a maradékot lefejem, hogy minnél több legyen. Már kb. van 5 liter a fagyasztóba.
Nekem is próblémám van az éjszakai etetéssel, nekem nem vált be a csipkedés és a csikizés is. Tegnap már kimentem a fürdõbe és megmostam az arcát, hogy keljen fel. Szerintem a Levinek nagyon jó ha egy szopizásra 100g-ot eszik. Mondjuk Õ nagyobb, a kis Petra most eszik három hetesen 80-100g-ot.

Ilke
Te már viszed a Lilit sétálni? Mikortól lehet, én csak kiteszem õt mindennap a teraszra. És érdekelne, hogy kb. mennyit szopzik mert majdnem egyidõsek. (3hét és1 nap)

Dió
Nekem is látszik még a barna vonal a hasamon. Szerencsére én elég gyorsan lefogytam gondolom azért mert tiszta víz voltam már.

Kata007
Bocs, akkor összekevertelek valakivel.

Képzeljétek el tegnap mikor a Petra szopizott, beletettem a hordozójába és kb. negyedórára rá sugárba kihányta az egészet. Annyira megijedtem le sem mertem tenni az ágyába. Felhívtam a gyerekorvost és azt mondta, hogy biztos túl-
ette magát. Azóta szopizik rendesen és nincs semmi baj.
Én is kipróbáltam a forralt vízet (Avent cumival) nem kellett neki csak fintorgot és kiköpte a vizet. Nem tudom,hogy mivel volt a baj a cumival vagy a vizzel. Maradunk a tejcsinél csak kiváncsi voltam, meg szerintem szükség van rá ha leviszem sétálni nem tudom mindenhol megszoptatni. Tegnap három hetesen volt 2570g és két másfél héttel ezelõtt mikor hazahoztuk akkor volt 2160g.

Kicsit hosszú voltam.

Petra és a 22 napos kis Petra.
Petra
 


Sziasztok!
Petra,
nyugodtan vidd sétálni, ilyenkor már mi trélen vittük. Séta közben aludni fog, ki fogja bírni szopi nélkül. Ha hazaértek a köv. etetésig (kb. azért tudod meddig bírja) otthon meg megszoptatod.Kép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Petra: szerintem nyugodtan mindenhol szoptasd meg Petrát. Én nem tudnék olyan helyet mondani, ahol nem szoptattam még. Na, jó, ez nem igaz. BKV jármûvön még nem szoptattam, de kb ez az egyetlen ilyen hely.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Cory! Én már szoptattam HÉV-en is. Igaz pont nem ült oda abba a sarokba senki. Kép
Menta
menta
 
 


Sziasztok kedves harcias es kevesbe harcias Anyucik!Kép

Szerintem tok jo, hogy van ez az egesz topik, mert azert megiscsak jobb, ha tobb gyakorlo anyuka osztja meg a velemenyet egymassal tapasztalatokra epitve, mintha suket dokik vagy vedonot osztogatnak okos tanacsokat. Bar az en vedonom eddig nem sok vizet zavart, egyaltalan nem eroszakos a tanacsaival.Kép
En szivesebben hiszeek gyakorlo anyak tapasztalatainak, ami engem illet.

Emilia sem rajong a teaert, de neha elfogadja. Eddig nem vettem eszre hogy szopizavart okozott volna nala, ugyanolyan lelkesem harap ra a cicimre mint elotte. Ha nem kell neki a tea egyszeruen fintorog es kitolja a nyelvevel a cumit. Nalunk sajna a cumit akkor is kell hasznalni ,ha kifejt tejcsit eszik a pici. Ez azert van, mert meg ossze-vissza eszik, neha orankent, neha, foleg ejszaka, bealszik 4-5 orara es akkor robbanasveszely fenyegeti a melleimet. Tegnap is felment a lazam majdnem 39-ig es reggel ugy fajt a bal mellem, hogy orditani tudtam volna.Kép pedig este fejtem, csak egyfolytaban 6 orat tudtam aludni es ez kicsit sok volt a tejtermelesnek. Szoval sajna nem tudom mellozni a cumisuveget. De a cumit nagyivben kikopi. Meg jo, hogy vettunk 3-at, egyet meg kaptunk ajandekba.

Kisnyuszi most erte el a 3000g-t!!! Hurra!!!KépKépKép

Kerdes
Van meg mas is ilyen lazas tipus rajtam kivul, vagy egyedul vagyok vele? Eleg szar dolog, mert ha nem veszek be valamit egesz nap didergek, szedelgek meg marha gyenge vagyok, ha meg beveszek felek, hogy atmegy a gyerekbe. Van valakinek tapasztalata? Most szemicillint irtak fel, allitolag e mellett nyugugodtan lehet szoptatni. Eddig neha bedobtam egy Algopyrint ( a korhazban is ezt adtak),de masnap Kisnyuszi mindig alomkoros lett tole.

Nyuszi es Emilia 22 napos
Nyuszi
 


Sziasztok!

Nyuszi: az ok, hogy fejsz, de miért adod oda neki cumiból azt, ha van elég tejed cicibe csomagolva?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Nyuszi! Ha ilyen sok tejed van akkor nm muszáj ám a lefejt tecsit cumisüvegbõl megitatnod Emivel. Rakd el fagyasztóba és még nagyon jól jöhet majd ha elkezded a fõzelékezést 6-7 hónaposan és akkor nem kell majd tehéntejet használnod 1 éves koráig.
A semicillin antibiotikum nem csak sima lázcsillapító, mint az Algopyrin, ezért nagyon fontos, hogy az elõírt adagban szedd és az elõírt ideig!!!
Egyébként meg tedd minél gyakrabban mellre a babád és azzal kezd mindig amelyik fáj. Próbálj meg pihenni sokat és melegvizes palackot is tehetsz a melledre, vagy káposztalevelet. Elég ideig hagyod szopizni Emit? Próbáltál már hónalj tartásban vagy felülrõl szoptatni? Úgy jobban ki tudják szopizni a tejet.

Tényleg nem minden babánál okoz cumizavart a cumi, de szerintem nem érdemes kockáztatni. Min. az elsõ hónap végéig érdemes elkerülni a cumit.

Menta
menta
 
 


Nyuszi! Ide másolom még Liesel tanácsát, amit még Norcinak írt anno. Õ profi LLL-es.
"...De szoptathatsz is a melledbõl, kivéve, ha gennyes, de ez nálad nem így van, akkor az orvos nem ezt mondta volna, és az nagyon magas lázzal jár. Pl. ilyenkor jó az a pozíció, amikor hanyatt fekteted a babádat az ágyra, és te fölé állsz négykézláb. A cicidet fölé lógatod, és így föntrõl szoptatod. Vicces pozíciónak tûnik, de hatékonyan kiüríti a tejcsatornákat. Szoptatások között hideggel borogasd, szoptatás elõtt pedig meleggel, hogy fellazuljanak a tejcsatornák. Kicsit masszírozva indítsd meg a tejet (meleg zuhannyal körkörösen masszírozva is megindul), hogy ne a baba szívja erõsen az elején, amíg beindul a tejleadási reflex, mert az ilyenkor nagyon tud fájni. !!!MINÉL GYAKRABBAN szoptass ebbõl a melledbõl!!! A fejéssel vigyázz, a fejõgépek rendesen meg tudják kínozni a mellet. Én nem ajánlanám túlzottan, ha nem muszáj. Ami még nagyon jó, és mindenképpen próbáld ki: Normál fejeskáposzta levelét terítsd ki az asztalra, vagy gyúródeszkára. Sodrófával csinálj úgy, mintha nyújtanád, ettõl összetörik, levet ereszt. Ezt tedd fel a melledre, fóliát rá, és egy sztreccs póló odafogja. Cserélgesd kb. 45 percenként. Ez elég hatásos szokott lenni.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy szoptass belõle, az téves elképzelés, hogy ilyenkor pihenni kell hagyni. A fejõgép jóval kíméletlenebb mint a babád, ahogy szopizik. És minél többször ürül ki melled, annál jobb.
Jobbulást,
Liesel"

Sok sikert!
Menta
menta
 
 


Ilke!

Bocsi, most olvastam el, hogy félreérthetõen írtam délután. Szóval Dóri a mai napig, minden szopi után a cicin alszik el, vagy inkább elalszik a cicin? Kép
Kb. egy hete van az, hogy az esti fürdés után nem alszik be csak, szopi után, hanem ébren marad.

Sem engem, sem Dórit nem zavarja a dolog, mással meg nem foglalkozunk.
A pocifájás megelõzésére, kb. 10 perc után elveszem a cicit, és büfizünk egyet. Ilyenkor már lement a nagykortyolás, több levegõnyelés Kép, büfizünk aztán jöhet a szundizás. Kép

Petra!
Semmi gond! Kép

Lányok!
Segítsetek! Tudom menjünk orvoshoz. Megyünk is, de talán Ti hamarabb válaszoltok.
Szóval Dórinak elég gyakran könnyezik az egyik szeme. Nem váladékos, talán egy ici-picivel több csipácska van benne mint a másikban, de elég gyakran könnyes. Vagyis sírás után vettem észre, hogy a másik szeme már száraz, de ez még mindig könnyes.
Volt ilyen valaki babájának?

Kata és Dóri (ma 10 hetes)

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Andysj!!!!!!!!!!!!!!!!!

Merre vagy? Olyan rég hallottam a "hangod"! Kép

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Sziasztok!

Kata007,
lehet, hogy egy nagyon picit el van záródva a könnycsatornája. Mielõtt szaladnál az orvoshoz, próbálj meg anyatejet belecseppenteni. De ne egy cseppett, 3-4 is mehet bele. Dóri nem fogja szeretni, de nekünk a múltkor nagyon jól elmulasztotta 2 nap alatt a gyulladást. Volt olyan barátnõm, akik így úszták meg a könnycsatorna átmosást. Ha nem javul 1-2 nap múlva sem, vidd el dokihoz, valszeg cseppet fog felírni. (a gyógyszertárban vettem pipettát, filléres dolog, és tényleg sok kis cseppecskét cseppents a frissen fejt anyatejbõl-nem kell sokat kifejni, és amilyen gyakran csak tudod.)
Picit lehet óvatosan masszírozni is, orrnyeregtõl kifelé, de óvatosan.
Nálunk ez sem volt igazán kedvenc!
Jobbulást:
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok

Borcsa
Ez nagyon tetszett!!!!! Azt hiszem mióta hazajöttünk a kórházból talán most vigyorgok elõször igazán. Kép Kép A védõnéninél majd legközelebb kipróbálom a rugdosást.

Virág
Sajnos én is sejtettem hogy a védõnõ mindig a saját szemszögébõl állítja be a dolgokat és nem azt nézi mi jó az ÉN babámnak, csakhát elég nehéz nem hallgatni rájuk amikor tanácstalanul állsz a kiságy mellett, hogy most mit csináljak a gyerekemmel, akivel a pociban tök jól megértettük egymást, most meg egy teljesen új nyelvet kell megtanulnunk mindkettõnknek és azt szeretnéd hogy ez zökkenõmentesen menjen, de nem tudod hogy hogyan kell. És a legrosszabb hogy már a kórházban is cukros vízzel itatják õket és ott is ha megkérdezed hogy miért, az a válasz hogy nagyon meleg van és szüksége van rá. SK. tapasztalat, majdnem minden csecsemõs nõvért megkérdeztem aki éppen a fiammal volt.

Menta
Igyekszem, azért írok nektek, mert a terhesség alatt is tök jól megvoltunk, segítettük egymást. Kép Kép Igérem ezen túl is ezt fogom tenni.

Petra
Köcci a fogadtatást! Kép Én is örülök hogy ismét veletek lehetek.

A lefejt tejet nem csak három hónapig lehet fagyasztani?? Ja tényleg lehet külön zacsit is kapni vagy csak ezt az Aventeset amihez adnak négy db talpat is. Mert olyanunk már van és igazándiból csak zacsi kéne, de úgy is kértem a Brendonban és itthon láttam hogy mást is adtak.
No befejezem mert megint hosszú leszek!!!

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Nyuszi!

A láz a mellgyulladás jele a ciciben lévö fájdalommal együtt. Ilyenkor elzáródik az egyik tejmirigy és becsomósodik. Figyelj arra, hogy laza melltartót hordj, ami nem szorit.
Viszont ha már levert vagy és végtagfájdalmaid vannak, akkor az nem kis láz! Ha 2 napon keresztül van magas (38.5 feletti) lázad, akkor az már komoly mellgyulladás, amire az orvos valószinü antibiotikumot ir fel (ahogy tette is az Semicillinnel)! A lázcsillapitók közül a paracetamol (Panadol) tartalmúakat lehet használni. És ha lázad van, akkor vegyél be (ha az egyéb lázcsillapitó módszerek (pl. hütöfürdö) nem váltak be), még akkor is, ha átmegy a tejcsibe, mert a magas lázat mindenképpen csillapitani kell!
Az antibiotikumot meg végig szedd be, ami kell, mert különben esetleg csak tünetileg kezel, és nem ténylegesen, és késöbb visszajöhet a mellgyulladás újra.

Petra!

A cumi cumizavart okozhat, ezért ha nem elkerülhetetlen, akkor semmiképpen ne adj neki!!!
A szoptatásra bárhol találhatsz helyet!! Ha másképp nem megy, akkor egy tiszta textilpelus és egy könnyen felül kinyitható ruha, blúz segítségével bárhol meg lehet szoptatni.
Én a múltkor egy áruház próbafülkéjében tettem.KépKép

Nyuszi!

Nem feltétlenül az a baj a cumival, hogy utána nem fogadja el a cicit, hanem az, hogy a jó szopitechnikáját megzavarja a cumi (egész másképp kell belöle innia, mint a ciciböl) és olyan gondokat okozhat emiatt, mint pl. a mell kisebesedése. (Na erröl (a mellbimbó kisebesedéséröl) pedig van tapasztalatom sokKép, nem kivánom senkinek.)

Beszti és Nátán (aki most 4 és fél hetes)

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Lányok!

Most volt itt a védõnõ, és a következõ történt:

Ugye Petivel az orvos és a védõnõ tanácsai ellenére felhagytunk a szigorú háromóránkénti, 20 perces szopival. A nagy etetések most is nagyjából három óránként vannak, de ezt Peti állította be magának. Persze van, hogy bealszik, és akkor akár 5 óra is eltelik két evés közt. Meg van, hogy két nagy evés közt van egy kis nasi. A nagy evések kb. egy órát tartanak, ennyi idõ alatt tudja Peti magához venni a kellõ mennyiséget.

Namármost Peti újabban minden evés után erölködik, meg kínlódik a szelekkel, általában rövid idõ után sikerül kakilnia, de még sokáig böfizik, meg kínlódik. De amikor elmúlik sem mindig alszik el, nyugtalan marad, és csak egy rövid szopi, vagy a következõ etetés nyugtatja meg. Persze ez nem minden nap van így, de a mai pl. ilyen.

A lényeg: a védõnõ (és a doki)szerint nagyon sok az egy óra, merthogy bekavar az anyatej emésztési folyamatába, magyarul a tej elkezd erjedni,és ez okozza Petinek a görcsöket. És szigorúan tartani kell a 3-4 órát, etetések között max. forralt vizet adjak neki. Ja, és max. 30 perc alatt végeznie kell, legfeljebb ha éhes marad, majd lesz egy-két nyugtalanabb napunk, aztán majd megtanul gyorsabban enni.

Én tudom, hogy mindez hülyeség, és eszem ágában sincs követni,de azért elbizonytalanodtam...Szerintetek van benne igazság, vagy írjam be a nevüket a "Kitõl ne fogadj el tanácsot " topicba? Kép

És miért nyugtalan a gyerek? És hogyan segítsek rajta?

Mentségemre legyen mondva, mindezt egy ujjal írtam, mert Peti itt alszik a karomon, cicivel a szájában...Kép

Dió és a 4. hetes Peti
Dió
 


Dió!

Nyugodtan írd be a nevüket a "Kitõl ne fogadj el tanácsot..." topicba.
Nyugtalan lehet a frontoktól, változó idõjárástól is, de pl. zavarhatja egy összegyûrõdött body, hajszál na és persze a feszülõ pocak is. Kb. ennyi idõsen szokott elkezdõdni a hasfájósság, de van, hogy hamarabb. Olyankor ökölbe szorított kézzel sír és felhzkodja a lábát.
Sajnos Helena is szenvedett ezzel, nekünk a hordozókendõ vált be. Eleinte kicsit fárasztó, de hozzászokott a hátam és Helena mind a mai napig imád benne lenni.

Norci Vilikéje, BMárti PiciLacija is maratoni szopizó volt az elején, de úgy látszik, nekik ennyi idõ kellett eleinte, hogy elég tejcihez jussanak. Mára már persze õk is rakéta-szopizók lettek. Kép
Esetleg többször büfiztesd közben. Figyeld, ahogy nyel és ha hallod, hogy, na hopp, most másképp nyelt, mintha levegõ is ment volna, akkor próbáld megbüfiztetni.

Sok sikert!
Menta
menta
 
 


Menta ,Beszti,

Koszi a tanacsokat, tok jo hogy ilyen gyorsan irtatok. Tejem azert nincs annyira rengeteg.Volt ido amikor tobb volt mint amit megevett, akkor fagyasztottam is egy keveset, de most kb annyi van, amennyit megeszik a MAno. Csak az a baj, hogy mint irtam, ossze-vissza eszik, nem rendszeresen mondjuk 3 orankent. Nekem kb annyi ido kell, hogy a cici feltolotodjon. De van mikor kicsit eszik, bealszik, egy ora mulva meg megint enni ker. En viszont ha bent hagyom kozben a maradek tejet, akkor jon a lazmano...KépLegalabb is ez tortent, amikor ket napig csak este lefekves elott, meg reggel ebredes utan, amikor tobb orat aludtunk fejtem ki oket) Fajni meg nem nagyon fajnak. Illetve az egyikben neha erzek itt-ott csomocskakat, de szopizas kozben mindig masszirozom, hogy Kisnyuszinak ne kelljen nagyon erolkodnie es ki tudja szivni mindet.
A melegborogatast mar probaltam, az be is valt, amikor be voltak kemenyedve. Szoval ezert muszaj fejnem es uvegbol adnom neha a Picinek. Mert nem toltodik neha gyorsan fel, mire kene. Meg ahogy irtatok, pihennem is kellene...
Sajna nagyon rossz alvo vagyok, nappal nehezen tudok elaludni es minden neszre felebredek. Ugyhogy neha kimarad a napkozbeni szunya.Pedig erzem, hogy kene. De megprobalok kicsit erot venni magamon es nem tustenkedni, amikor elalszik a Mano.

Dio

Nalunk is van, hogy nyugtalan, pedig nem faj semmije. Majdnem minden nap van, hogy orakat ebren van, mert kimarad egy alvas. Neha hasgorcs, neha csak a kaksit nyomja ki lassan, neha meg halvany fogalmunk sincs mi a baja, de csak kezben van el. Ilyenkor orankent szopi, ossze-vissza.De allitolag ok is lehetnek fronterzekenyek... es az csak az atlag, hogy egy kisbabanak napi 18-20 orat kell aludnia. Van aki nem igenyel ennyit.Ha Kisnyuszi ilyen nyugtalan, mindig probalom cicire tenni, ma is nem akart elaludni a kisagyban, cicire tettem, bar biztos voltam benne, hogy nem ehes es kb. ket perc mulva mar a szaja sarkan folyt ki a tej ugy aludt.Kép

Nyuszi es Emilia 23 napos
Nyuszi
 


Sziasztok!

Ideje, hogy én is átjöjjek a friss kismamákból, annyira örülök a sok ismerõs névnek! Rögtön rátok is zúdítom a gondjaimat.
Betti ma három hetes, 4 kg-al született, és a nyák leszívásánál megsérült az orr nyálkahártya. Egy csöppet sárga is volt, úgyhogy amíg a kórházban voltunk nem szopott semmit. 4. napon hazajöhettünk, de itthon is csak a lefejt tejet volt hajlandó inni, pedig mindig elõbb mellre tettem. Aztán egy hetesen egyik pillanatról a másikra elkezdett gyönyörûen szopizni, nem lett káros a cumisüveg használata. A tejem is jól beindult, az egyik mellem be is gyulladt, de ezt is túléltem. Most a harmadik héten azt hittem, hogy már nem történhet semmi rossz, de sajna hasfájós lett. Szinte egész nap kézben van, nem tudom sírni hagyni. A szopizások szinte egymást érik, csak ez nyugtatja meg. Néha alszik 1-2 órát, szerencsére éjszaka többet is. A védõnõ az ESPUMISAN L-t javasolta, van errõl valakinek tapasztalata?
Ti isszátok a Laktoherb teát? Én eddig ittam, de egy ismerõsõm szerint attól is fájhat a pici hasa.

Dió, én is képtelen vagyok tartani a három órát és a húsz percet. Az én védõnõm is próbál erre rábeszélni, de nem neki kell a síró babát agyusztálnia.

Kata, nálunk is bejött az anyatejes szemcseppentés gyógyszertári pipettával.

Conti + 3 hetes Betti

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Sziasztok rég nem hallott Mamik! Helena vagyok, nagyon rég nem jelentkeztem, sajnos nem tudtam. Talán majd most. Korlátlan a lehetõség, sajna nem otthon, hanem az apósoméknál.
Gratulálok az új mamiknak!

Szóval a kiírt idõpont elõtt pontosan két héttel, március 26-án megszületett Ábel nevû kisfiam, 2700 grammal és 51 cm-rel. Ma már elmúlt négy hónapos, 70 cm és hogy hány kiló nemtudom, nincs tanácsadás, de 3 hónaposan volt 7 kg! Tonnás bébi! Szülés terén kellemesen csalódtam, pedig szegénykém nem homloktartással jött, az egyik karját maga elé tartotta és a köldökzsinór a nyakán, a derekán, és a lába között. De végre megszületett és én nem is emlékszem annyira ki voltam merülve. Rögtön elvitték és csak két óra múlva láttam elõször, persze a család megnézte az inkubátorban. Sajnos besárgult, és csak 7 nap után jöhettünk haza a kórházból. Kapott pótlást, de ma már csak szopizik (még mindig 3 óránként és éjszaka is 2-szer) és próbálgatjuk a gyümölcspüréket két szopi között délután. Már nagyon ügyesen tartja magát, persze nem ültetem sokat, csak néha-néha, de imádja. Lányok ez nagyon jó, bár kicsit nosztalgiázom arról mikor még kicsi volt. A férjem jókat derül ezen, mikor még csak 4 hónapos. Most már befejezem, fél órája írom én is egy kézzel.

Pusz mindenkinek
Helena és most az Ábel is
helena
 


Sziasztok, hát most egy kicsit durci vagyok mert az üzenetem amit írtam még de. totál elszálltKép, jó hosszú volt, így nem is volt kedvem rögvest nekilátni, csak most ültem le megint.

Petra,
Én 10 naposan vittem le elõsször Lilit az utcára, komoly 15 percreKép de aznap nagyon kellemes idõ is volt. Azóta már többször is voltunk és mindegyik utat gyönyörûen végigaludta. Azt, hogy mennyit eszik alkalmanként, nem tudom mert mi nem mérjük, de elég jó lehet, mert 3 hetesen már több mint fél kg-al többet nyomott mint a születési súlya. Nyuszi, neked szerintem mellgyulladásod van amit sürgõsen el kellene múlasztani, nem akarlak ilyesztgetni, de ez szerintem nem típus kérdése. Ha fél évig szoptatsz, akkor nem lehetsz fél évig lázas és nem élhetsz addig gyógyszereken sem.

Kata007,
Nálunk most van múlófélben egy kis szemgyuszi. Pont úgy kezdõdött ahogy mondod, bõ könnyezés aztán 1-2 napra rá sok csipa. Én kamilláztam néhány napig de nem múlasztotta el, így elkezdtem használni a doki bácsi szemcseppjét, eddig ok a dolog. Naponta 5x csepegtetek. Jó, hogy nálatok ilyen jól mûködik az esti elalvás, sajnos nálunk felborulófélben van. Esténként sajnos nem hajlandó elaludni Lili, van hogyí órákig altatjuk a párommal felváltva, ha letesszük sír. Poci tutira tele, hasi nem úgy néz ki mintha fájna, szóval nem tudom mi lehet a baj.

Forti,
Mi a MEgaToysban vettünk Aventes zacsikat, van külön 40 db-os kiszerelésben. Viszont lehet, hogy béna vagyok, de azt a talpat, hogyan kell használni amit adnak hozzá?

Dió,
Már nálunk is becsúszott néhány ilyen nap, de aztán szerencsére nem lett folytatása. Szóval ha nem rendszeres dologról van szó akkor szerintem ne aggódj és csinálj mindent úgy ahogy jólesik mindkettõtöknek. Egyébként múltkor belegondoltam, ha nem adnék Lilinek akkor enni amikor felsír és hagynám, hogy várjon még x órát, hát nem is tudom, biztosan bediliznék, mert hát kérdem én ki bírja végighallgatni, hogy a picikéje éhes, enni kér, ordít, én meg az órát nézem??? Számomra ez kivitelezhetetlen. Azokat akik ilyen tanácsot adnak, megkérném, hogy csinálják végig elõsször a sajátjukkal.

Conti,
Üdv itt nálunk!Kép Szerintem is próbáld meg tea nélkül pár napig, mindenkinél másképp hat. Esetleg ha az nem válik be akkor próbáld pár napra a tejtermékeket elhagyni, van akinél az segít.

Pusz,
Ilke és a 27 napos Lili

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Dió,
írd. Hülyeség. Menta leíta a tudnivalókat. Kép

Nyuszi,
azt hiszem, ilyenkor azt szokták tanácsolni, hogy fejjél úgy ahogy eddig, csak mindig egy kicsivel kevesebbet, így leszokik a cicid róla. Nincs szükség fejésre normális esetben. (A mellgyulladásos állapot nem normális eset. Ha a profilodban találok mélcímet, megadom Iboly telcsiszámát, õ a Szoptatásért liga alelnöke.)

Conti,
teljesen normális, hogy Bettinek fáj a pocija. Eszedbe ne jusson sírni hagyni! Mindig vedd fel, masszírozd meg a pociját, dédelgesd, sétálj vele. Próbáld ki a hordozókendõt. A védõnõd nevét várom a Szoptatás - Kitõl ne fogadj el tanácsot címû topicban. A 3 óránkénti 20 percen áttartó szopizást felejtsd el. A védõnõdnek üzenem, várom vendégségbe, 6-kor, 12-kor és 18-kor kap enni, 10 percen keresztül köteles enni, se több, se kevesebb, max. forralt vizet kaphat az étkezések között. Vacsi után azt se, nehogy bepisiljen éjjel. Eszetlen tyúk. Bocsi.

Kata,
Ráhel az elsõ 3 hónapban olykor váladékos szemmel ébredt. Nem csináltam vele semmit, el is múlt magától.

Helena,
Ábel miért kap gyümölcspürét?

Virág, a harcos Kép
Virág (fiore)
 


Nyuszi,
nincs. Írj nekem gyorsan egy mélt (az enyém benne van a profilban).

Virág
Virág (fiore)
 


Ilke,

Igen tudom, hogy mellgyulladas, ez egy percig sem volt keteseges szamomra. Csak azt nem ertem hol rontottam el, mert miutan hazajottunk a korhazbol es par napi lazassag utan rendbejottem minden beallt normalisra. Erre tegnapelott ujra laz. De aztan rajottem, hogy az lehetett a baj, hogy hirtelen alltam le a fejessel. Azt kellett volna tenni, amit Virag irt, szep lassan, fokozatosan lejjeb venni a fejest.

Virag

Koszi, kiprobalom amit irtal, habar ez eleg nehez amikor ejszaka Nyuszika bealszik 4-5 orara. Vagy huzzam fel az orat magamnak fejeshez? Kép
Az emilcimem egyebkent aginyuszi@hotmail.com

Egyebkent nagyon koszi mindenkinek a hozzaszolast, szerencsere tegnap estere lement a lazam es azota sincs...kop...kop pedig meg ki sem valtottuk a Semicillint.

Conti, Helena

Udv koztunk..KépKépKép


Nyuszi es 23 napos Emilia
Nyuszi
 


Kata007

Mikor mi hazajöttünk a kórházból a Petrának is könnyes, csipás volt a szeme annyira, hogy reggelre nem is tudta kinyitni. A doktornõ írt fel szemcseppet és kb 3 nap alatt meg is gyógyult.(Neomicin)

Forti

Én azt olvastam, hogy az anyatejet 6 hónapig lehet a fagyasztóba tartani. Én vettem a Tescoba 2dl-es mûanyag poharakat, kifertõtlenitettem és abba fagyasztottam le.Nem a Te férjed van bejelentkezve Hóember néven a hardver fórumba? Mert az én férjem be van és mondta, hogy olvasta, hogy a Hóembernek megszületett a kisfia. Milyen véletlen.

Nyuszi

Én úgy csinálom, hogy csak azt a mellemet fejem ki amelyikbõl evett és ha közben hamarabb megéhezik akkor ott van a másik mellem. Így soha nem kell neki adnom üvegbõl.

Petra
Petra
 


Virág! Kép

Lányok, tegyetek úgy, ahogy Virág írta!

Kérdések jöhetnek!

Menta
menta
 
 


Sziasztok!

Köszi nektek a hozzászólásokat! Kép
Azt hiszem a dokibácsi lesz a vége, mert nekünk nem a váladékkal van a bajunk, hanem a könnyezéssel.
Rendelésre nem viszem betegek közé, de kedden elmegyünk tanácsadásra.

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Conti
Én ittam a Lactoherb teát 1 hétig. DE!!! Nekem 1 héten keresztül hasmenésem volt és mindig fájt a hasam, és Levi is így viselkedett, állandóan húzta a lábát és nagyon sokat pukizott. Ugyanis ebben is édeskömény és ánizs van, ami szelet és görcsöket csinál. Úgyhogy én fogtam és egy laza mozdulattal kidobtam az egész dobozzal. Kép

Ilke
Úgy tudom hogy azokat a talpakat kell betenni a mélyhûtõbe és abba beleállítani a zacsit hogy azt a kerek formát vegye fel, mert ha Aventes cumid van akkor csak bele kell csúsztatni a zacsit és ha kiolvadt a tej akkor már adhatod is a babának nem kell kitölteni.
Nem tudod a Brendonban van csak zacsi szerinted??? Ha nincs majd anyut elszalasztom a MegaToysba, nekem az egy kicsit odébb van.

Petra
De az én párom ott is a Hóember! Kép Kép
A te párodnak mi a neve????

Tegnap járt nálunk a doktor néni, mindent rendben talált Levinél, nincs semmi baja!! Amúgy Levi is azt csinálja mostanában amit Dió írt, az éjszakák szupik, eszik alszik, de a nappalok egy kicsit zûrösek úgy fél 3-tól nem képes elaludni, végig üvölti az etetések közötti idõszakot, nyugtalan stb. stb. Én sem nagyon tudom hogy hogyan segítsek neki. Kép

Forti és Levike aki MA 2 hetes.

ui: Ha nem esik az esõ ma megyünk elõször sétálni.

Kép
Kép
forti
 
 


Ágci
Kösz a címet
bringa
bringa
 


Forti!
Fel a fejjel!! Így azért mégis jobb, mint fordítva?! KépKép
Délutáni nyügire tippek:
-kendõben hurcolás (nálunk most ez jön be a legjobban)
-hason hasaltatás (azaz Te ledõlsz hanyatt, Levi a hasadon hasal, lehetõleg minimálisan felöltözve, közös takaró alatt) Ezt is sokat csináltuk.
-Bepólyázás (ez nekem egyik lánnyal se jött be, de anyukám elmondása szerint neki mindhármunknál mûködött)

A sétához küldök napocskát: Kép

Borcsa

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Sziasztok Lanyok!

Akkor most bejelentkeznek hozzatok,Rebecca julius 23.-an született.
Jo sok ismerös nevet latni!Kép

Nalunk ugy igazabol nincsen problema a szoptatassal (kopp,kopp),remelem igy is marad.Elvileg gyakorlott szoptato vagyok,mert a Pöttömke mar a masodik gyerköc,bar tudom ez sem garancia!

Rebecca kb.harom orankent szopik,neha gyakrabban,neha ritkabban.En mindig valtom a cicit,nem kezdünk azzal,amiböl utoljara szopott - a gyerekorvos ezt ajanlotta.DE nalunk Aaronnal is igy valt be,tehat maradok a megszokottnal.Nem fejek,ha nagyon sok a tej vagy csomosodik,akkor kimaszirozom vagy elmegyek egyet zuhanyozni,jo meleg vizzel.
A fejest nem tartom nyerönek,mert igy is szetrobban a cicim es ha meg több szivo ingert kap a mellbimbo,akkor csak azt fogja hinni az agyam,hogy meg több tejet kell termelni.Kép
Le sem fagyasztok.

Virag!
Nagyon tetszik a technikad,amit a vedönönel akarsz alkalmazni!
Es egyetertek,hogy a gyerekeink jobban tudjak,hogy mikor van szüksegük kajara.En sem hagyom bögni Rebeccat,pedig neha igen hasfajos,ilyenkor a vallamra vetve (hatul log le a feje es a ket kicsi karja-mint egy ruhaszarito kötelenKép )
rojuk a lakasban a kilometereket!

Most ennyi eleg lesz,mindenkinek sirasmentes babokat kivanok!

Lanyos Anyukak?
Rebeccanal neha eszreveszek egy kis feheres folyast.Ismertek ti ilyesmit?En mintha tanultam volna erröl valamit,hogy ez normalis,de mar nem emlexem ra.

CIAO,Kryss es Rebecca

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Sziasztok!
Velünk csak a sima oltásos dolgok vannak. Tegnap volt a háromhónapos, és hát nem sokat aludtunk.
Na de csak annyit, hogy az édeskömény és az ánizs, ahogy a laktoherb tea és minden más amit isztok esztek minden babára máshogy hat. Édeskömény van direkt görcsölés ellen is. Kép Az én fiam meg sem rezdül a hüvelyesekre, fûszerekre semmire, csak a hagymától vannak problémái. Minden baba más. Kép Szóval amit ennétek gyakran érdemes egymagában letesztelni, hogy hogy reagál rá a baba.

Puszi mindenkinek
Zsunya

zsunya
 
 


Sziasztok!
Hallottatok olyanról. hogy a dpt 1 oltást 2 hónaposan adják?
Ma 2 hónapos a lányom és holnap adja be a doki.Nem káros?
Az én kicsim is hasfájós lett a Laktoherbtõl és sokat pukizott.
Szerintem az alvás és a no stressz a legjobb tejserkentõ + alkoholmentes sör. De látom itt sokaknak az a gond hogy túl sok a teje.
Ciao, jó pihenést mindenkinek!
rbogi
 
 


Forti!

Aventes zacsi van 40-es van többfelé is, én a baby-kerben vettem, biztos van a Brendonban is.

Ilke!

Azok a kerek vackok tényleg arra valók lennének, amire írták, de igazán én nem sok értelmét láttam, mert a zacsi ha tele van könnyen eldől benne és akkor kicsorog belőle a tej.
Még egy fontos tanács, mivel a fagyásnál megnő a térfogata meg ne próbáljátok tartóstól fagyasztani a zacsit - akkor ugye nem dőlne el - mert írtó nehéz kifeszegetni belőle. Kép

Bubu
bubu
 
 


Kryss! A te megemelkedett nõi hormonszinted miatt van ez, teljesen normális, 1-2 héten belül elmúlik.

Menta
menta
 
 


Virág,
Annyira tetszik amit Continak írtál a védõnõjének címezveKép. Akárhányszor elolvasom mindíg megnevettet. Nekem is az az érzésem, hogy néha úgy viselkednek egyesek a babákkal, mintha nem is emberek lennének. Pedig úgy ahogy nekünk, nekik is vannak rossz és jó napjaik, és változóak az igényeik is.

Nyuszi,
Örülök, hogy jobban vagy, ha sikerül a tejcsit beállítani, akkor megírnád majd nekem hogy hogyan ment? Köszike, csak kíváncsi vagyok.Kép

Forti,
Szerintem a Brendonban is van ilyen zacsi, úgy emlékszem ott is láttam múltkor. Nekünk meg pont a MEgaToys esik közelebbKép, ezért ilyenekért oda járunk, az ottani kínálatot így biztosabban tudom. A délutánok nálunk is hasonlóak, ha valakinek van valami ötlete, nagyon várom, hogy ilyenkor mit lehet tenni. Mert az alvás ugye nem megy, az evés viszont negyed óránként, egy kis nyüzivel és bukásokkal megspékelve. Néha nem tudom mit tegyek vele.

Kryss,
Üdv. gratulálok a kislányodhoz!Kép Folyás nálunk is volt az elsõ napokban, de csak átlátszó és csak néhány napig, lehet, hogy doki bácsit meg kellene kérdezni.

Bubu,
Hát igen, én is hasonlókat tapasztaltam.Kép Marad a fektetve fagyasztásos módszer, egyébként sem adom a fagyasztott tejet neki oda, ha el is megyünk itthonról, akkor a reggeli friss fejéstKép visszük magunkat, ami még szinte cicimelegKép.

Borcsa,
Én is ki fogom próbálni a tanácsokatKép.

Pusz,
Ilke és a ma 1 hónapos Lili

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Virág,
Annyira tetszik amit Continak írtál a védõnõjének címezveKép. Akárhányszor elolvasom mindíg megnevettet. Nekem is az az érzésem, hogy néha úgy viselkednek egyesek a babákkal, mintha nem is emberek lennének. Pedig úgy ahogy nekünk, nekik is vannak rossz és jó napjaik, és változóak az igényeik is.

Nyuszi,
Örülök, hogy jobban vagy, ha sikerül a tejcsit beállítani, akkor megírnád majd nekem hogy hogyan ment? Köszike, csak kíváncsi vagyok.Kép

Forti,
Szerintem a Brendonban is van ilyen zacsi, úgy emlékszem ott is láttam múltkor. Nekünk meg pont a MEgaToys esik közelebbKép, ezért ilyenekért oda járunk, az ottani kínálatot így biztosabban tudom. A délutánok nálunk is hasonlóak, ha valakinek van valami ötlete, nagyon várom, hogy ilyenkor mit lehet tenni. Mert az alvás ugye nem megy, az evés viszont negyed óránként, egy kis nyüzivel és bukásokkal megspékelve. Néha nem tudom mit tegyek vele.

Kryss,
Üdv. gratulálok a kislányodhoz!Kép Folyás nálunk is volt az elsõ napokban, de csak átlátszó és csak néhány napig, lehet, hogy doki bácsit meg kellene kérdezni.

Bubu,
Hát igen, én is hasonlókat tapasztaltam.Kép Marad a fektetve fagyasztásos módszer, egyébként sem adom a fagyasztott tejet neki oda, ha el is megyünk itthonról, akkor a reggeli friss fejéstKép visszük magunkat, ami még szinte cicimelegKép.

Borcsa,
Én is ki fogom próbálni a tanácsokatKép.

Pusz,
Ilke és a ma 1 hónapos Lili

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Bocsi, hogy 2x sikerült elküldeni az üzit, bezzeg múltkor 1x sem sikerült.

Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?