Új privát üzeneted érkezett!

Üdv!
Mindjárt készítem a táblit! Bocsika mindenkitől, az aktuális dátumot nem írtam át... :?
Jelentem, itthon vagyunk! TörPeti fél háromkor kapott két ciciből enni, és gyaníthatóan belakott (nem tudom, hogy csinálta), mert azóta az ágyában horpaszt, és meg se nyekken. Nyugodt babóca.
Betét: én vettem Tena Normált, de mivel az első nap kórházi betétet kaptam, talán csak a második-harmadik napon használtam, aztán meg telefonáltam anyukámra, hogy küldjön be sima Always betétet. Azóta is ezt használom. De ugye nekem is csaszim volt, tehát én is ki lettem takarítva. :)

Na, tábli:

Kép

Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Kisvirág!
A Tenna mini szerintem kicsi. Én annó a Tenne Lady extrát vettem de állítólag az Attend 5-ös betét is jó. Ezeket közvetlen a szülés utánra ajánlják, amikor még bőven vérzel. Később biztos jó a mini is. Lehet, hogy érdemes lenne mindkét méretet megvenni.

Pogácsa!
Én vattát nem mernék, mert hátha a sebbe ragad.

Tandi!
Én csak azt tudom, hogy ha itt a babaneten regiszrálod magad akkor a Praxisban 1000Ft kedvezményt kapsz. Ez nem az a regisztráció, amivel itt fórumozól, hanem külön az UH-hoz és kapsz egy számot is, amit be kell mondani. Én már az időpont kérésnél mondtam. Most szombaton megyünk, már nagyon várom. Van még 4D a Mamutban is esetleg arra keress rá.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


tandika: szerintem a brendon 4D-s rendelőjében lehet ez. Itt van, máshol nem tudok róla... http://www.brendon.hu/ultrahang.html

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 

 
 

Nyanya, császárom volt, így nem volt odalenn sebem! De gézbe csavarva sztem a normál szülőknek is jó, a kh-ban is azt adtak...

pogacsa
 
 


Sziasztok!

Már rég nem írtam de szoktam olvasgatni a topikot.
A babázós témákhoz sajna nem tudok hozzászólni, nekem még van 2 hónapom...

Először is gratulálok a babáknak és a mamáknak, jó egészséget mindannyiótoknak!

Látom a betétekről volt szó. Nálunk a szülésfelkészítőn azt mondták hogy a Tena Lady extra vagy az Attend 5-ös ( amit Nyanya írt) az a jó méret. Gyógyászati segédeszköz boltban lehet kapni, sima gyógyszertárban én is csak a kisebb Tena betéteket láttam.

Ma lesz az RTL-en a XXI. század c. műsorban egy érdekes téma, a gyerekek születésének, születésük élményének későbbi rajzaikban való kifejezéséről, Dr. Gőbel Orsolya pszichológus módszeréről. Szerintem érdemes megnézni.

Jó babázást, illetve jó pocakosodást mindenkinek :)
szücsi_66
 
 


Sziasztok!

:twisted: És engem ki hiányolt??? :twisted: No, befejeztem... :D :D :D

Betét: nekem is azt mondta a védőnőm, hogy érdemes a legnagyobbat venni a Tenából, merthogy nem sok van benne, és tényleg elhasználja az ember (barátnőm meg azt mondta, hogy az első két napon kellett a Tena, utána már éjszakait használt, elég volt az is).

Pogi!
Én is úgy tudom, ahogy Satuk írta: anyatejes babócák annyira jól hasznosítják a tejcit, hogy van, hogy több napig sem kakálnak, úgyhogy ne aggódj! (Mondom most, hogy ne aggódj, aztán meglátjuk egy hónap múlva, hogy mi lesz nálunk... :D )

Satuk!
Gratulálok a 2. héthez!!! :) Nagyon édes a kisfiad!!!

Ex!
De jó, hogy már otthon vagytok!!! Képet kérünk Petikéről!!! :) Írod, hogy kaptatok kórházi betétet. Hááááát, én ilyesmiről nálunk nem tudok, vagy csak rá kell kérdezni??? (Sőt, pelust sem árt vinnünk, mert napi hármat kapsz csak, de nem szabad, hogy a nővérek meglássák, hogy van nálad, mert akkor egyet sem adnak... :? )

Pilchard!
Mizujs Veletek? Kistigris???

Rólunk:
Ma voltunk doktor bácsinál, hála uccsóra a magánrendelésen (fujj, de gonosz vagyok… :twisted: ). A méhnyak egy kicsit rövidebb már, de azért még beírta a 2000-est, és teljesen zárva vagyunk. Említettem neki, hogy szurkálni szokott odalenn valami, erre mondta, hogy jó, csak szurkáljon, attól fogok kinyílni… Gondoltam, bezzeg, ha neki szurkálna… De hát akárhonnan nézem, nekem kell megszülni a gyerkőcöt, úgyhogy…
Ééééééééés: szombaton reggel 9-re megyünk az első NST-re :!: :!: :!: (azért azt hozzátette, hogy hacsak addig nem történik valami…) Mondta, hogy ha elfolyna a magzatvíz, vagy fájásaim lennének (órák óta tartó, nem múló, 4-5 percesek-na, köszi... ), akkor menjünk és szülünk… Jaj, csajok…. Nekem még csak most esik le: nemsokára szülök!!!! Fúúúúúúú, most aztán fölment a vérnyomim… :D

Mára ennyi, jók legyetek, szép álmokat minden babásnak és arra várónak!!!

Puszika

Kép
Kép
norwell
 
 


Pogi!
Császárnál tényleg más, de gátmetszésnél én tuti nem vacakolnék még a gézbecsavarással is. Persze tudom, hogy csak egy pillanat de azért kényelmesebb a betét. Én annó a wc-ig alig tudtam elmenni ezért most a maximális kényelemre törekszem.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Pogi!
Azt mindig elfelejtem írni, hogy olyan álom szép Gergő, hogy nem bírok betelni vele.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!!!

Mindenkinek köszönöm a drukkot,és a gratulációkat!!!Aranyosak vagytok!:)
Sok időm nincsen,mert a baba leköt,de most írok egy picit!!!

Elöször is GRATULÁLOK a most született bébikhez!!!!Jó sokan vagyunk már!!!Mindenkinek édi,és gyönyörű a picije!

Nekem holnap veszik ki a varratokat,kicsit auuuu lesz!!!:)
A babánk nagyon aranyos,és tegnap végig aludta 1-től az éjszakát!
Be van állva a 3-óránkénti etetésre,és tartjuk is!Azt hiszem nagyon szerencsések vagyunk!
rengeteg a tejcsim,és nagyon szuper szopó a babánk!4-5 naposan 70 grammokat eszik!:)

Vissza olvasni még nem nagyon tudtam,de igyekszem!
Olyan jó érzés,hogy ÉDESANYA VAGYOK!
Pilchard,köszönöm,hogy írtad az infókat rólunk!!!:)
Ex!Édi a Peti bébid!:)

Sok sok puszi!!!

Mindenkinek drukk,és kitartás!Megéri,és nem kell félni!(beszélek én...aki 200-as oxitocinnál röhögtem):)

Jó éjszakát!

Kép
szgoron
 
 


Jó reggelt!!

Rólunk később.

Tegnap irtam k.sokat és elszállt mint a győzelmi zászló.
Nyanya:irtam Neked ,majd újra irom ha több időm lesz.bocsika,valszeg átsiklottam a kérdéseden.
Most csak annyit,hogy én simán szültem,a kh-ban volt gézbe tekert vatta,amiből annyit vettél el amennyit akartál,én azt is használtam,de alatta ott volt a tena betét is,szóval akkor gondolhatjátok...mondjuk én sztem baromira véreztem,aztán kaptam is rá szurit..
Sztem amúgy a gézes vatta jobb eleinte,mert ezek a betétek felülete nejlonos,és hiába vezeti el a belsejébe,akkor sem olyan,meg melegben,meg ..na nem részletezem,de én itthon is még jó 1,5 hétig rendes nagy betétet használtam-már nagyon untam-és volt hogy 3x tusoltam egy nap mert nem birtam elviselni magamat.(szó szerint kimondom:büdös voltam ,ami folyt belőlem háát iszonyú szaga volt)Na,befejezem.
Remélem nem baj hogy ezt igy megirtam,de ez az igazság.

A többit máskor,mert most előszőr fáradt-álmos vagyok és kivagyok borulva(Pogi!!!!!!!!!!)-csak kicsit de akkor is.

Nyanya:tényleg nem felejtelek el.

Szilvi:irigykedem,reméljük megtartja jó szokását a kaját illetően.

bocsika,most mennem kell.
Puszi

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Üdv!
Na, elkiabáltam én ezt az alvósságot...szerintem du. csak a hazajövetel fárasztotta ki a drágát. :)
Tejcsim még mindig aligvalami (Szilvi: irigy-irigy-irigy), így tápit kap. Este keltünk hozzá éjfélkor-kettőkor-négykor, de aztán csak nyolc körül. Most be van ájulva a kiságyban.
Na, most ennyi.
Puszika.
Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Szilvi!
De jó, hogy ennyi tejed van!
Hány napot kellett a kórházba töltened, hogy már otthon vagy és vissza kell menned varrat szedésre?

Ex!
Mennyi az a kevés tej? Leméred, hogy mennyit eszik Peti baba?

Voltam ma Ctg-n a baba szívdobogása kiváló. Fájást nem nagyon mutatott csak egy két jóslót.Még a végén időre szülök. :(

Puszi: Kata 38+3
katus73
 
 


ÜDv!
Katus, egy ok miatt nem: eccerűen annyit mozog a mérlegen, hogy lehetetlen lemérni. :)
De 10-20 gramm max., érzem, hogy nincs több, sajna...egyelőre. És ehhez el is kell fogadja a drága a cicit, ami egyelőre nehezen megy, mert mire eljutunk odáig, Peti nagyon felhergeli magát. De most kitolok vele, mert megint felmászok az ágyba szopiztatni, ha felkel, úgy tegnap is ment...hátha.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, nekünk már természetes, hogy a 2 hetes manóm 100-120at eszik.. na jó, délután valamikor csak 80at, de nem gond..
Most éjjel viszont valami gond volt vele.. nem tom, lehet, hogy a pocója, vagy a fene tudja, de kissé álmos vagyok, csak aludni nem tudok, meg mindjárt kelni is fog, mert 3 órája evett..
Fúúúúúúúúúú de tudnék most egy nagyot aludni.. :)
Bezzeg Apa-Fia most ezt teszik.. :)
Ja, és leesett tegnap este a köldökcsonk!! Vannak ám történések.. :)

satuk
 
 


Nyanya, köszönjük! :D

Pilchard, :D :D :D vettem az adást :D . Te kis büdi ;) Viccet félretéve, én 2 hétig használtam a TENA betéteket, csak utána tudtam átállni az Allwaysre.

Szilvi, IRIGY! ;) Ma csak 3 után volt itt alvás, addig megint kaka-kűzdelem volt. Legalább sikerrel jártunk, mert akkora adagot xart mint egy mamut! :D

Ex, van mellszívód? Próbálsz fejni 3 óránként? Vagy hagyod szívni a babócát, hátha beindul? Drukkolok!!!!

Satuk, ejha, már 2 hetesen leesett a csonk??? Én már nagyon várom, h leessen, már 3+2 vagyunk... (új időszámítás!!! :D)

pogacsa
 
 


eszembe jutott vmi!!

csak mert én sem tudtam! Az ergam csepp apasztja at ejet.Nekem felirta anőgyógyász,mert hogy nagyon véreztem,a védőnő meg nem is kérdezett rá,pont azért mert már nem szokták szoptató kismamáknak felirni.De azért kiderült.a lényeg hogy ne szedjétek ha felirják se!!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Nyanya:szóval én simán szültem,a nyirőben kevés a doki,igy nincs eda.én eleve igy készültem,hogy nincs választási lehetőség.Ha lett volna sem tudom kértem volna e.Én nem fogadnék anesztest,mert egy gyakorlott ,tök profi,mindig jól szúrónak is lehet olyanja hogy egy-kettő nem sikerül,és az lehet pont akkor,pont ott Te leszel.ne igy legyen!!!!!!!!!Az természetes hogy agyalsz mindenen,én is ilyen vagyok.A gátvarrás nekem k...fájt-nem akarok hazudni--de hol van az már!!Komolyan.Amikor kivették a mandulám azt éreztem a világ legnagyobb fájdalmának,mindent kibir az ember,főleg ha nőből van!!!!!!!!! :D :D :D :D :D :D
Nem igazán tudok tanácsot adni.Ne haragudj!!!!

Kanyin:részvétem a nagyikád miatt.Vigyázz Magatokra,sok puszi,és kitartás!!!!!


pl.Hello irt már azóta hogy megszült?én nem emlékszem..
Mézgombi nem tud azt tudom.
blackrose se nagyon,gondolom a kisfőnök Tomi is lefoglalja.
Tjuca néha benéz.

Ex:hajrá,szurkolunk!!!!!!!!!Képeket akarok!!!

Ez Mindenkire vonatkozik!
Képet a pocakról,babákról,mamákról,tesókról,férjekről minden mennyiségben!!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Pilchard!
Jujjjj ez a gátvarrás nagyon rosszul hangzik. Remélem nem fogom érezni. Úgy irigyellek, hogy már túl vagy rajta, na meg a többieket is akik már babáznak.

Nekem még olyan távolinak tűnik, közben meg egyre közelebbinek. Na ez elég zagyva volt, de így érzem. Megpróbálom értelmesebben :) Ahogy közeledik az idő egyre jobban be vagyok sz..va, de közben azt hiszem sose leszek túl rajta. Nem tudom más hogy van ezzel, vagy akik már túl vannak mit éreztek. Pedig nekem a második szülésem és az első nem fájt, most mégis a fájdalomtól félek a legjobban. Nem tudom elképzelni, hogy másodszor is ilyen mázlim lesz. Na befejezem a siránkozást. :?

Ma megvettem a Tenna Lady Extrát és megrendeltem a homeós bogyókat. Arnica ch9-et és delphinium staphisagria ch9-et. Mindkettő a gátseb gyógyulására van. Már csak az orbáncfűolajat és a búzacsíraolajat kell beszereznem a gátvédelemhez, de ezeket nem kapni a patikában.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Ex!

Nem akarok okoskodni, de ha elfogadsz egy tanácsot: próbálj meg minden szoptatás után fejni mert így tudod szaporítani a tej mennyiségét.Egy kicsit fárasztó de hidd el megéri mert ha jól emlékszem a férjed asztmás ugye? Az anyatej ettől is megvéd.
Csak az elején kell fejni amíg be nem áll a kívánt mennyiség utána annyi fog termelődni amennyi Petikének kell.

Pil!
Amikor az elsőt szültem olyan pörkölt szagút izzadtam, hogy majdnem elájultam magamtól a lábszagról már nem is beszélve pedig előtte soha nem volt sem testszagom sem lábszagom.
Mondjuk a gyereágyi folyás szaga se volt kutya nem is értem, hogy bírják a nőgyógyászok és a többi ott dolgozó.

Nyanya!
Ha már a fájdalomnál tartunk, emlékszel-e a második gyereknél az elején a szoptatásnál mennyire fájt a méhed amikor húzodott össze. Mert azt mondják a 2. ill. többedszer szülők, hogy az valami iszonyat kín. ( Én az 1.-nél semmit fájdalmat nem éreztem)
katus73
 
 


Satuk!
Az igen nem semmi a tejmennyiség gratulálok!!!
Szuper, szuper, szuper! :lol:
katus73
 
 


Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat. Nagyon jól estek. Én is tudom, hogy a két gyerkőcre kell koncentrálnom. Meg teszek mindent, amit tudok.

Most kajoltam, csinátam rántott csirke májat, petrezselymes újburival, meg tejfölös ubisalival. Nyami, nagyon jól esett. :lol:

Látom most a szülés utáni betét a központi kérdés. Nekem már csak halványan dereng, de nekem a párom szaladt el venni ügyeletes gyogyszbai, és fogalmam sincs mekkorát hozott (Tennát), de jó nagynak tűnt. Azt használtam, amíg el nem fogyott, nekem csak 1-2 napig volt iszonyú erős, de mivel ahogy Pil is írta, elég szagos a téma, így nagyon sűrűn kellett cserélni. Aztán a MÁVban a fszt-en van egy kis bolt, ahol lehetett darabra venni, és ott vettem kisebb méretűt, de otthon asszem már sima betétet használtam.

Satuk, gratulálok a sok szopihoz. Ez olyan jó érzés nem? :lol:

Ex. emlékszem még én is, hogy annyit mozgott a lányom, hogy nem lehetett megmérni. De mintha a kölcsön mérlegünkön lett volna ilyen pllanat állj szerű gomb, és akkor valahogy le lehetett mérni. De már tutira nem emlékszem.

Kisvirág, örülök, hogy nem rosszabbodik az állapotod. Az télleg jó lenne, ha egyszerre szülnék. Amúgy egy napra vagyunk ám kiírva, csak az elején voltam eltolva, és nem akartam hogy Ex. változtasson. Szóval júl.14. :P

Pil írta, hogy neki mennyire fájt a gátmetszés utáni stoppolás. Én pl. meg sem éreztem, tök jól eldumáltunk a dokival. Bár Ő mondta, hogy ha csak egy picit is érzek valamit szóljak, mert azonnal ad érzéstelenítőt. Nekem erről nincsenek rossza tapasztalataim, tehát ezért nem kell és nem is lehet álltalánosítani.

Na, lépek. Megyek a kiscsajsziért a bölcsibe.

Ja, amúgy jól vagyok, a kis punás majd kirugja a ház oldalát. Tegnap voltam laboron, meg a doki is megnézett. Minden OK. A lányom megkapta a 3éves szurit. Az első éjszaka ölég gáz volt, semmit nem aludtunk. De a bölcsibe már semmi baja nem volt. Persze mikor engem meglátott borzalmasan sántított, mert hogy nagyon fáj neki a szuri helye. Mikre képesek ezek a Manók. :lol:

Puszmogás mindenkinek aki, még 2in1, meg aki már nem annak is, csak ott külön a babának is. :D

Edit
kanyin
 
 



pogacsa
 
 


Kép Szilvi-Renáta


Kép Blackrose-Adél


Kép Csandy-Gergő


Kép Ex-Petike


Kép Krissz-Márk


Kép Mézgombi-Julcsika


Kép Pogi-Gergő


Kép Satuk-Olivér


Kép Tjuca-Kinga


Kép pilchard-Amelita


Bocs aki kimaradt,ennyi képet találtam!!
Puszka

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Pilchard, már megint ügyi vagy, egyértelmű jeleit adod, h alszik a manód :D :D :D

pogacsa
 
 


Katus!
1 gyerekem van, most jön a második, csak utána tudok beszámolni a méh összehúzódás fájdalmáról. Elsőnél egyáltalán nem éreztem, de van aki azt is végigszenvedte. Szerintem alkati kérdés. Nekem a menzesznél se szokott görcsölni a hasam. Állítólag az abortusz is nagyon fáj utána, sokaktól hallottam, még az első abortuszom előtt. Nekem kettő volt a mostani terhességem előtt, mert 2 terheségem elhalt és mindkettőnél műtét után 2 órával kocsibaültem és hazamentem és utána sem volt semmi bajom. Engem pl a vágott sebbek készítenek ki nagyon ezért félek elsősorban a gátvarrástól.

Pilchard!
Nagyon jó, hogy összegyűjtötted a képeket, köszi. Olyan jó így egyszerre látni a babákat.
irigy-irigy-irigy :lol:

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok lányok!

Csak fél pillanatra ugrottam be. Visszaolvasni még nem sikerült.
Vasárnap este 19.37-kor megszületett Máté, 3900g és 58 cm-vel.

A szülés lassú és nehéz volt, de megérte, és akár rögtön bevállalnám mégegyszer. Ha megírom a történetet, akkor azt is küldöm.

Akiknek mostanság született babája gratulálok! Aki a vége felé jár, annak kitartás.

Nem tudom, akik az Istvánban szülnek, van-e valaki Gajdos Doktronőnél, vagy Hajdú Barbinál, de ha igen nagyon jól választott. Rengeteget segítettek. Nélkülük nem ment volna.

Máté mindenkit üdvözöl.

Kép
Kép
szõkemelinda
 
 


Sziasztok!

Pilchard
Nagyon klassz a babagaléria :D


Nálunk a szülésfelkészítőn azt mondta a szülésznő, hogy az első szülésnél a méhösszehúzódásokat alig érezni, csak a többedik terhesség után fájdalmas.
Gyakorló anyukák meg tudjátok ezt erősíteni?


Használ valaki szopipárnát? A weboldalon jónak látszik, vagy csak felesleges kacat? Mi a tapasztalatotok?

Pogi
Gergő honlapja nagyon édes, olyan jó nézegetni :)
szücsi_66
 
 


Icus!
Szerintem jó lehet a szopipárna, A barátnőm is vett. Én annó megvoltam nélküle is, de ha nem sajnálod rá a pénzt, akkor biztos hasznos. Sok más is hasznos lenne, amit nem vettem meg Balázsnál. Pl állandóan kifőztem a cumikat textilpelusba tekerve egy nagy lábasban. Nem haltam bele, de most gondolkodom a mikróba tehető sterilizálón.

Eddig nem is hallottam, hogy a második szülésnél ennyire fáj a méhösszehúzódás. Jujjjj, van még valami amire számíthatok, hogy rosszabb mint elsőre. Én meg naívan azt gondoltam, hogy másodikra minden könnyebb lesz.

Van valakinek tapasztalata, hogy milyen sterilizálót érdemes venni?

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Melinda, gratulálok a kistököshöz!!!! :D

Szücsi, nekem van szopipárnám, olyan kövér kifli alakú, és csak a relaxa székben használom, amúgy sokkal kényelmesebb a lábam felhúzni és azzal támasztani a kanapén...
Ja, köszönjük szépen! :D
Nekem első gyerek volt de majd megbolondultam a méhösszehúzódásoktól...szép kilátások a többire...

Nyanya, nekem is mikrós sterilizálóm van, egybe vettem a mellszívóval használtan, nagyon tutis! Meg a kh-ban vettem óccsóér Neomagnolt is, de az olyan büdi, úgyhogy csak a mikróba nem tehető fémes cuccoknál használom mostmár.

pogacsa
 
 


sziasztok csajócák!

Én vettem szopipárnát és nagyon szeretem használni már most, bár aludni nem bírok rajta, mert zavar, hogy zizegnek a gyöngyök :D Napközben viszont sokat használom.
Lányaim egyenesen odavannak érte :)

A fertőtlenítésre én is a kifőzést tartom egészségesnek... a Neomagnol vegyszer és nem biztos, hogy egészséges....bár ki tudja...? Én nem fogom használni...

Betétet én extrát vettem...

Szücsi: te a férjeddel szoktál jönni a szülésfelkészítőre???
Csak mert én is járok és tök fura, hogy nem tudom "ki vagy"...még soha nem tettél fel képet sem ide... :?

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Pogi. Encus!
Köszi a választ. Azt hiszem megnézem az Avent mikrós sterilizálót, az szimpatikus.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!


Kriszta
A pénzt akkor nem sajnálnám rá, ha tudnám hogy kényelmesebb a szoptatáshoz mint más megoldás. Meg tetszenek a honlapon a fényképek, http://szopiparna.hu/hasznalatiutmutato.html ahogy "fészket" készítenek belőle a babának, ebben pl. az ülőgarnitúrán is biztonságosan feküdne, megtámasztaná hogy ne guruljon le. Vagy rosszul gondolom?


Pogi
Lehet hogy nálad nem jön be a papírforma. Én csodálkoztam is mikor ezt mondta a szülésznő, mert másoktól azt hallottam hogy az elsőnél is fájnak az összehúzódások.

Encus
Igen, a férjemmel szoktam menni.
Teszek fel egy képet, ( nem tudom miért lett ilyen rossz a kicsinyítés után) ha megismersz köszönj rám légyszi mert az én arcmemóriám csapnivaló. A férjem vékony, szemüveges, valószínűleg legközelebb is jön. Te is a férjeddel mész?
Ha jól emlékszem, elvileg mi egyszerre fogunk szülni a Jánosban. Legalább ismernék valakit :D
A képen az első és máig egyetlen tárgy van a kezemben amit a babuskának vettem, megláttam és megszerettem...

Icus

Kép
szücsi_66
 
 


Szücsi:de jó végre látni Téged is!!!!
Nagyon cuki az a maci!!


Nekem is első baba,és nagyon éreztem szopi közben a méhem összehúzódását,szal fájt rendesen,még itthon is egy darabig.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Bocsi!!

Már tegnap is lemaradt!
Ha vki diétázik nem ajánlom,mert nehéz kibirni hogy ne együnk belőle!! :D :D :D :D :D
A receptet neten találtam,és mivel nekem nincs kenyérsütőm,én kelesztőtálban szoktam keleszteni.


MOGYORÓS KALÁCS /_Csiky

230 ml víz
1 tojás
450 g liszt
45 ml sovány tejpor (45g)
1/2 tk só
50 g porcukor (kristálycukrot raktam)
75 g vaj
7,5 ml(1 1/2 tk ) szárított élesztő (1 csom. 50dkg liszthez való élesztőt raktam)

Én kenyérsütőben szoktam összekevertetni és keleszteni.

Kelesztés után kinyújtom kb. 65x45 cm-re (csak kb!!), megkenem mogyorókrémmel (nutella), kettévágom a tésztát és belülről kifelé mindkettőt feltekerem. Majd a két feltekertet összecsavarom.(megpróbálom lerajzolni, lsd képek)
A két végét összenyomom, és olyan kapcsos tortaformába rakom aminek van egy belső betétje (vagy kuglófformába), amit én kikenek egy kis olajjal, épphogy!!
Meleg helyen kb 30-45 perc újabb kelesztés, majd 200 fokos sütőben 30-35 perc sütés.

(Könnyű megcsinálni, és nagyon finom! Nagyon-nagyon!!!)

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Kép Igy örülök a zenélő forgómnak!



Kép Anyu nővérével,és az uncsitesómmal,aki nagyon féltékeny rám!



Kép Anya azt hitte jó sokáig alszok majd,én meg jól kiszúrtam vele.


KépNyújtózkodni jajj de jóóó!!!!!!!!!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


sziasztok!

Most ment el a hugim vásárolni, így gyorsan bekukk!
Tegnap is voltak a férjemmel, de nem tudtak sok mindent beszerezni, csak apróságokat. Olyan hosszú a lista....
Meg vendégeink is voltak:( Férjem barátai, akik elvileg nem maradtak volna sokáig...de 4-től 10-ig itt dekkoltak. Hát nagyon ki voltam a tapintatlanságuktól. És mikor benyögték, hogy fél 9-kor pizzát rendelnek....ok, csak süti volt, mert én ugye ágyban vagyok, hugom meg nem konyhatündér és nem is azért jött, hogy nekik főzzön vacsorát, örül, ha nekünk tud készíteni valamit. Így száműzve voltunk a kisszobába, a hugi nem tudott takarítani ilyesmi. Beszélgettünk, igaz, de inkább csak puffogtunk és vártuk, hogy elmenjenek. És ha nincs itt a hugi, akkor ittalvás lett volna belőle, úgyhogy olcsón megúsztam. Persze férjnek felfoghatatlan, hogy min akadok ki és nem érti, mi itt a gond....én lennék a hibás? De nem, ezeknek azért előzményei vannak és sokszor volt itt a barátja-jól érzi magát nálunk-, amikor nem volt alkalmas, mert épp azon paráztam, hogy megint vérzek, ne menjen el a babó. Úgyhogy már nem szeretem a barátját!!! ez szar érzés a páromnak, meg nekem is, de úgy érzem, ő probvokálta ezt ki. Nem szeretem a tapintatlan embereket. Na, bocs, de kijött...

Le vagyok maradva, de Ex, Szgoron! Üdv otthon!!! De jó lehet otthon babázni, még ha nehéz is néha!
Melinda! Gratulálok a szép nagy babóhoz! Pilchard! Nagyon aktív vagy :D Jók a fotók a babákról, meg a lányodról!!! Köszi a receptet, bár hogy mikor kóstolharom meg....addig is csorog nyál!
Végén járók! Kitartás! de azért már jóóóó nektek is!
Csajok! Átléptem a bűvös 32-őt! Egy nagy kő lepotty megint, de most még 2 hetet kérek a Jóistentől, meg aztán még 2 hetet, aztán már nem leszek telhetetlen :D
Egy kérdés: vajúdni hálóingben kell ugye? nem utcai cuccban?
Meg fizetni a dokinak mikor? Meg mellszívót érdemes venni? legfeljebb eladom, ha nem kell? A sterilizálón én is gondolkozom, meg a melegítőn, de a mikróstól óckodom. A neten akartam mellszívót venni, de elkapkodják.

Puszi:Mári
mári
 
 


Jó reggelt mindenkinek, bár itt megint szomorú az idő...:(

Kriszta:
még te szoromkodsz az én ischlerem után, amikor ilyen finomságokat csinálsz?!?!?!?! AZ én sütőmmel (amilyen pocsék) esélyem sincs semmi ilyesmit összehozni :( ...

Icus: akkor jól sejtettem, hogy te lehetsz az :) rólam már töb bképet láthattál itt fent, de ha ez segít múlt kedden pont előttetek ültem és az én férjem jött későn... :? :roll:
Ha jól nézem akkor majdnem egy hét van köztünk szülésileg, de ez sztem nem jelent semmit, attól még szülhetünk egyszerre. Mi gondolkodunk azon, hogy fizetős szobába megyünk, mert én szeretném ha lenne "kéznél" zuhanyzó és WC. Hallottam már olyan rémhíreket, hogy a zuhanyzókat bezárják 23 h. után :x bár nem tudom, hogy mennyi ebből az igaz, és a Judit (?) is tagadta...

Mári: ne idegeskedj: szerintem mindenki baráti körében vannak ilyen emberkék. Nálunk van egy pár aki ha összejövetelt tartunk (grillezés, kerti party, miegymás) mindig itt alszanak. SOha nem kérdik meg, hogy mi mégis mit szólunk hozzá. De amikor hajnali 1 órakor , miután mindenki távozott kér egy törülközőt, hogy lezuhizhasson lefekvés előtt, akkor jellemzően kiborulok.

Legyen szép napotok...
Pusza mindenkinek

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Icus, szopipárna: én még nem szoptatok, de nekem nagyon bejött a szopipárna. Én is tőlük rendeltem. Szerintem babónak is kényelmesebb lesz...Én Vivit a hintaszékben etettem annó, és szerintem úgy nagyon jó lesz majd használni... Szóval szerintem megéri azt a pénzt :)

Enci és Eperke
Kép
encus
 
 


Sziasztok!

Már megint elég szar idő van. :cry: Állítólag ez így lesz egész nyáron. :(

Bocsi, hogy nem emelek ki mindenkit, csak így álltalánosan válaszokok, de valszeg én lehetek a béna, mert képtelen vagyok követni a dolgokat.Ezért ezer bocs. :roll:

Melinda, gratula a nagy babóhoz. Nektek is minden jót kívánok. :lol:

Méhösszehúzódás: még egy tapasztalat. Nekem az elsőnél szinte alig észrevehető volt szopi közben. De hallotam én is, hogy a másodolnál borzasztó lehet. A sógornőm pl. 10 év kihagyás után szülte a másodikat. Másnap bementünk hozzá, de még gyakorlatilag akkor is ugyanúgy vajudott, pedig már kint volt a baba. De a dokim azt mondta, hogy ez egyáltalán nem törvényszerű. Tehát ezen is kár parázni, max. jó tudni és felkészülni erre a lehetőségre is.

Mári. Ismerem ezt az embertípust.Az a baj, hogy általában ezek az emberek nem is gondolják, hogy tapintatlanok, mert fordított esetben ez Őket nem zavgarná. Lsd. a párom családja. Két hete volt a lányom szülinapja. Még este hékor is ott voltak, pedig a sógornőmnek van egy másfél éves kisfia, ráadásul nagyon hangos emberek. Nekem pedig az egész napos készülődés után még meg kellett sütnöm a lányomnak a tortáját, másnapra a bölcsibe. Nem érdekelt, hogy ott vannak hozzákezdtem, mert este 10-kor már nem lett volna hozzá erőm. Így se nagyon. De ez se nagyon zavarta Őket. Mondtam is, hogy csak ezen legyek túl és most már nem kell bulikat csinálnom, mert nem lesz rá alkalom. Erre tegnap telefonál a sógornőm, hogy a fiának lesz a névnapja, és mivel nekünk van ilyen nagy lakásunk és a gyerekek jobban érzik itt magukat nem lehetne-e nálunk.Gyengén kiakadtam. Persze mondta, hogy Ő hoz mindent, de én nem vagyok az a típus, hogy a saját lakásomban engem szolgáljanak ki. Alap helyzetből még örülnék is neki, mert nem nagyon szeretek hozzájuk menni, mivel oltári nagy zsufi van nálunk. Ráadásul van két macskájuk, elnézést a macskatartóktól) és az alom mindig olyan büdös, hogy már mikor odaérünk össze tudnám hányni magam. Én imádom az állatokat, de tényleg. Még egy hangyát se taposnék el, de sajnos lakásban nem tudnék tartani. Viszont ha hozzájuk megyünk és elfáradok, akkor összeszedjük magunkat és eljövünk. Ha viszont Ők vannak itt, akkor nem mondhatom nekik, ha már elegem van a témából, hogy most már huzzanak haza. Úgyhogy nemtom mi lesz, de már félek előre. :twisted:

Pil, a képek nagyon jók. Tök jó a sok kis manót így együtt látni. Ügyes vagy. Te írtad azt a kalácsos receptet ugye? Valamit rajzot nem tudnál hozzá tenni, mert én eléggé vizuális típus vagyok. Vsizont nekem nincs olyan sütöm amit írtál, másfajtába nem lehet?
Vagy valamit tegyek a kerek tortaforma közepébe? :roll:

Tényleg Helloval mi lehet. És Potter Ágival, már neki is meg kellett szülnie.

Lassan lelövöm magam.

Edit
kanyin
 
 


Mári, hát, én is nehezen bírtam volna azt a vendégséget a helyedben... bár én szépen megkértem volna őket, h menjenek már, mert fáradt vagyok sztem... (távolról könnyű okosnak lenni ugye) Mellszívó: érdemes, legalábbis nekem nagyonnagyonnagyon jól jött, és így volt időm olcsóbbat keresni a neten. Olvasd vissza, h mit írtam amikor hazaértem...

pogacsa
 
 


Sziasztok!!

Ha jönni nagyon nincs is időm, de azért dobok a lányról.... ilyen szigorú képet bír vágni... főleg ha cicizés helyett fotózom. ;) Kép Adél kisasszony ráncol

BR
Kép
Kép
Kép
blackrose
Keszthely
 
 


Mári!
Azért hozzám képest mázlista vagy a baráttal kapcsolatban. Mikor fiamat hazavittük a kórházból apósom feljött vidékről és 1 hétig nálunk lakott. Úgy volt, hogy csak egy napra jön és nem is alszik nálunk. Gondolhatod, akkor még csak garzonban laktunk, mert 2 hónapos volt Balázs, mikor be tudtunk költözni az új lakásba. 1 hétig a wc-be jártam szoptatni a 3 hetes fiamat, persze felnyitott wc deszkán, mert ülni még nem tudtam a gátsebem miatt. Teljesen kivoltam, de nem vette észre magát. Mondtam a férjemnek, ha megint bepróbálkozik én küldöm el a francba és nem érdekel, ha megbántódik, mert nagyon érzékeny, de nem hiszem hogy ebben a helyzetben nekem kéne ápolni az Ő lelkét. A csúcs az volt, mikor már nagyon kivoltam, mondtam a férjemnek, hogy menjünk el sétálni egyet hármasban. Mondtuk apósomnak, hogy mi megyünk sétálni. Erre Ő: Jó menjünk. Majd a guta ütött meg. Aztán délután 5-kor rákérdezett, hogy most akkor nem megyünk sétálni? Mondtam, hogy már nincs kedvem :(

Szerintem mellszívót vegyél. Nekem avent kézi volt (ill. van is még) és nagyon jó. Azt tudom ajánlani.
Miért óckodsz a mikrós sterilizálótól?

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok,

gratulala a friss babakhoz!
Pilchard, nagyon jo a kollekcio, amit felraktal. Irigykedek es turelmetlen vagyok, pedig meg van 2 honapom.
Latom irtatok a mehosszehuzodasi fajdalmakrol: nekem sajnos volt egy spontan vetelesem tavaly aprilisban, igy be kellett mennem a korhazba egeszsegugyi kuretre, de megmondom oszinten, hogy semmifele ilyen jellegu fajdalmam nem volt utana, bar lehet, hogy ezt nem is lehet osszehasonlitani egy szules utani allapottal.
Mas: szo volt regebben a malnalevel tearol is, most sikerult beszereznem, ezert megosztom az infot azokkal, akik esetleg akarnak venni. Hosszu keresgeles utan kaptam Pesten a Herbahazban, ami a Hungari koruton van, az 1-es villamos Hős utcai megallojanal, a Mol benzinkut es a TTL aruhaz mogott. 248 ft egy zacsko, az van rairva, hogy egy kiskanallal kell egy csesze teaba. Egyebkent a Herbahaz nagyon profi, mindenfele bio es egeszseges dolgokat, ezer fele teat, meg ilyesmiket lehet kapni. Ki lehet valtani egy babakartyat, amivel 5 % kedvezmenyt is adnak.
Remelem, valaki hasznositani tudja az infot.

Viola
fj35
 
 


Sziasztok!!!

Katus!Hétfőn jöttünk haza,az az 5 napot voltunk a korházban,és tegnap vették ki a varratokat!:)

Tök jó nem is fájt a varratszedés,sokkal inkább a röhögés!:)De az sem a varratoknál hanem a méhemnél,ahogyan húzódik!

Elég nagy pockóm maradt,és fura,hogy nem lakik ott már senki!:)Kicsit hiányzik!
Ku..a nagy ahogy röhögök ugrál az egész hasam,és beszarok a fájdalomtól+a röhögéstől!:)

Ma csak 3-kor keltünk éjjel,és utánna a 6 órási etetésre ébredtünk!
Délben 90 g ettünk!Tök jó ez!
Tegnap bevérzett a köldököcskéje!

KÉRDÉS:Mikor alkoholozzátok a köldökét?Én este(fürcsi után)és reggel!Nektek is kiszárad a babó pocija a köldök hintőportól?

Én a fürdetéstől nagyon rosálok,próbáltam már de tegnap is elsírtam magam,hogy elejtem,és anyukám fejezte be!Olyan kis törékeny!:)

Pilchard!Tök jók a képek a babákról!Mekkora már a Tigriskéd!Édes cukorfalat!

Pogi!Olyan drága és szép a kisfiad!Tök nyugott az arcocskája!

Exdeus!Most láttam csak meg,hogy mi egyszerre szültünk és császárral!Komoly!:)És mindkettönk más idöpontra volt ki írva!Neked kivették már a varratokat?

Kisvirág!Szió!Feküdj ha kell,és kitartás pár hét és te is meglátod a gyönyörűséged!:)
sok puszi

Próbálok felrakni a Boborjánról képeket!:)Hátha megy!

Mindenkinek sok puszi!
nem megy a kép túl nagy,és kicsinyíteni nem tudok!:(

Kép
szgoron
 
 


Sziasztok!

Melinda!
Gratulálok ehhez a szép nagy gyerkőchöz!!!

Pilchard!
Köszi a receptet, kíváncsi leszek, milyen lesz, majd jövő héten kipróbálom. A tejpor muszáj bele, vagy esetleg lehet helyette tejet használni? És akkor max. több liszt megy bele... A képmix nagyon jó, tényleg jó így együtt látni a babukákat. A lányod meg tüneményes! :D

Blackrose!
Édes ez a pici lány! Milyen szigorúan tud nézni, "anya, mi a frászt szórakozol azzal a kütyüvel, ahelyett, hogy szopizhatnék???" :D

Szilvi!
Nagyon jó étvágya van Renikének!

Mári!
Ez azért nem szép dolog... Igazán lehettek volna tekintettel Rád...

Csajok!!!!
Tuti, hogy front van, éjjel megtapasztaltam az első jóslófájásokat... Azt hittem már, hogy megyünk, de aztán elmúltak, mondjuk a derekam most is le akar szakadni... Hát, kíváncsi leszek, meddig leszünk még egyben... A holnapi NST-t azért remélem, kipróbálhatjuk! :D

Pusszantás mindenkinek, sziasztok!

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan: először is köszi az együttérző szavakat :D
Úgy látom, sajna sok a tapasztalatotok-e téren! Én még most edződöm!

Szgoron: ha kb. 4X alkoholozod a köldökét, nem szükséges a hintőpor így nem szárad ki-hugi üzeni.

Pogi! Emlékszem, jókat írtál nagyon, csak spórolni akartam, ha nem szükséges nem vennék, de ezt nem tudhatom előre!

Sziasztok!
Mári
mári
 
 


Sziasztok Csajok!

Gyönyörűek ezek a gyerkőcök!
Nagyon jó, hogy összegyűjtötted a képeket, Pilchard, én pl. többet közülük nem is láttam még!!! És a Tiéd is nagyon drága. És már milyen nagy! :P

Melinda! Gratula! :D :D :D

Mi is voltunk tegnap doktor bácsinál és azt mondta, minden rendben, helyzet változatlan (aminek örülni kell, mivel én is szedek gyogyit méhösszehúzódások ellen), vagyis C2000, mint a múltkor meg előtte.

Mindenkinek köszi az ötleteket a 4D-vel kapcsolatban. Még nem döntöttem el, hogy melyikbe menjek, de jövő héten mindenképp szeretnék eljutni valamelyikbe, úgyhogy most nekiállok nyomozni...

Valaki felvilágosítana engem, hogy mi az az NST? Az olyan, mint a CTG?

Tandi
tandika
 
 


Szilvi, én minden tisztábatételkor alkoholozok. Ja, és nekünk is bevérzett tegnap, remélem ez annak a jele, h nemsoká leesik.
A nevetéstől, tüsszentéstől, stb én is majd bexartam, de olyan 10 nap után megszünt.

Tandika, CTG az a gép, amivel az NST-t (azaz nonstress test-et) csinálják, a kettő hétköznapi használatban ugyanaz.

pogacsa
 
 


Képzeljétek, kipróbáltuk az elvileg 0 éves kortól használható kengurut, íme az eredmény :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép Íme :)

pogacsa
 
 


Szgoron!

Nálunk az 5. napon veszik ki a varratot császár után, ill.nem is varrat hanem egy fémszál amivel össze van fogatva a 2 sebszél.

Pil!
Nagyon jók a képek ügyi vagy!
Mi újság a szoptatással ezek szerint minden rendben van ha nem írsz róla.

Pogi!
Nagyon édi a kicsi a kenguruba,de szerintem a gerincének még nem tesz jót persze lehet, hogy én tudom rosszul.

Blackrose!
Nagyon cuki morcogi!

Kanyin!
Miért nem utasítod vissza a sógornődet kerek perec.
Már ne haragudj de ez igazán bunkóság, hogy nálatok akarja rendezni a bulit. Nekem soha nem jutna eszembe ilyen még akkor sem ha én vinnék mindent.

Potter Ági túlhordta a bébit ezért kedden be kellett feküdnie a kórházba de többet én sem tudok gondolom azóta már megszült.

Norwell!

Nekem tegnap olyan jósló fájásom volt mint ami a szülés vége felé szokott lenni.Sajnos csak egy.Ma is volt több enyhébb de sajnos nem rendszeres, hát nem tudom hogy lesz így baba.

Ex!
Mi van csak nincs valami gond? Mondjuk gondolom van mit csinálni most, hogyotthon vagytok a törpével.
katus73
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?