2006.05.05 07:57
Szerző: lilló
Akkor közkívánatra:
Bálintka születése
23.-án , vasárnap kiengedtek kimenőre délután, mert menni akartam szavazni. Eljött értem a párom, elmentünk szavazni, megebédeltünk egy vendéglőben, aztán hazajöttünk kicsit kettesben lenni. Azt hallottam mindenkitől, hogy a házas élet az utolsó napokban megindíthatja a szülést, szóval mindent a cél érdekében.
Vasárnap éjszaka el is kezdtem már görcsölgetni, miután párom visszavitt a kórházba. Nem bírtam feküdni az ágyban, sétálgattam a folyosón, de nem történt semmi, végül visszamentem a szobába, és bealudtam. Reggelre nem lett Bálint. Ráadásul hétfőn napközben már semmi nem volt, egy kis görcsöcske sem. Viszont egész nap kajáltam megállás nélkül. Mondták a szobatársaim, hogy régebben volt itt egy lány, aki a szülése előtti napon egész nap megállás nélkül evett, szóval ez jó jel.
25.-én, kedden reggel felkeltem. A kötelező szívhang vizsgálat, vérnyomásmérés után el akartam menni zuhanyozni, hajat mosni, hogy ha valami történne legyek rendben, de az összes zuhanyzó tele volt. Mérges is voltam, mert máskor mindig reggel mentem, és eddig nem okozott gondot bejutni. A végén már odaálltam az egyik ajtóba a cuccommal, és vártam a soromat, mert közeledett ¾ 8, mikorra vártam a dokimat, és még sehogy nem álltam. A hajmosásról így is le kellett mondanom, mert nem lett volna idő rá. Oké, legalább meg vagyok fürödve. Visszamentem a szobába, és elkezdtem a cuccaimat rendezgetni, hogy ne legyek szanaszét, ha lesz valami. Közben megjött Bánhidy dr, kihívott a kezelőbe. Megvizsgált, aztán közölte, hogy akkor ezt a szülőszobán folytatjuk, mert elkezdtem kinyílni, és ebből ma még lehet is valami. A vérnyomásom miatt egy időzített bomba vagyok, tehát ne maradjak mostmár fent a pathológián. Mondta, hogy szóljak a szülésznőmnek, szedjem össze a cuccomat, és irány le a vajúdóba.
Kérdeztem, hogy mennyire biztos a dolog, mert akkor a férjem is jönne, mondta, hogy szóljak neki, hogy indulhat. Erre mondtam, hogy a férjem kb. 11 körül tud ideérni, mire mosolygott és közölte, hogy: „Háát, reméljük nem késik el”, persze ezt viccnek szánta, mert mikor mondtam, hogy szerintem azért ez a baba annyira nem fog sietni, mondta, hogy szerinte sem.
Összepakoltam, majd az egyik nővér kíséretében levonultam a szülőszobára. Közben felhívtam Katit, aki mondta, hogy épp orvosnál van, de amint tud jön, 10-ig legkésőbb itt lesz. Lent a vajúdóban kaptam egy ágyat, rámrakták a ctg-t, a vérnyomásmérőt és vártam. Nem nagyon éreztem csak kisebb görcsöket. 10-kor megjött Kati, és újra jött Bánhidy dr, aki megint megvizsgált. Még mindig egy ujjnyira voltam nyitva. Persze mitől is nyíltam volna tovább, mikor nem volt semmi fájásom, csak kis görcsölgetés. Viszont egyszercsak azt vettem észre, hogy valami nedves van a lábam között, benéztem a takaró alá, és a nyákdugóm ment el. Közben megjött a párom is.
A vérnyomásom kicsit elindult felfelé, úgyhogy Bánhidy dr. burkot repesztett, hogy haladjunk a dolgokkal. Na ezután megtudtam milyen az a vajúdás. Olyan fájdalmaim lettek hamarosan, hogy azt hittem elájulok. Kapásból 10 percenként jöttek, majd fél óra múlva már 5 percenként. Közben Kati megengedte, hogy kicsit sétáljak, vagy álldogáljak, guggoljak, vagy ami jól esik, de én nem bírtam semmit csinálni, főleg mikor fájásom volt. Olyankor összegubózva lerogytam az ágyra, és az volt a legjobb. Mondtam is, hogy köszönöm szépen a lehetőséget, de inkább feküdnék oldalfekvésben, mert megőrülök a fájdalomtól.
Utána visszarakták a ctg-t. A vérnyomásommal nem volt különösebb probléma, de a baba szívhangja a fájásoknál elkezdett lelassulni. Mondta Kati, hogy ez kicsit aggasztó, mert ilyenkor a baba nem érzi jól magát, és vagy a köldökzsinórt szorítja magához, vagy valami más gond van. A probléma az volt, hogy a fájások egyre sűrűbben jöttek. Bejött Bánhidy dr, és neki sem tetszett a szívhang. Mondta Katinak, hogy a biztonság kedvéért kezdjen el feltölteni, kösse rám az infúziót.
Rám kötötték az infúziót. Ekkor már szinte szünet nélkül voltak fájásaim, azt hittem, hogy megőrülök. Kértem a férjemet, hogy mérje hány perces fájások ezek, de már hosszabb volt a fájás, mint maga a szünet. Kb 50 mp-ig fájt, és volt 20 mp szünet közte. Tágulni viszont nem akartam, Kati megvizsgált, és még mindig egy ujjnyira voltam nyitva. Közben a szívhang nagyon aggasztó volt, mivel már folyamatosan alacsony volt, a folyamatos fájásoknak köszönhetően. Kati mondta, hogy szól Bánhidy dr.-nak. (Õ egyébként épp szülést vezetett le, mert egy másik kismamája is éppen szült, fél 2-kor szült meg a hölgy). Fél kettőkor be is jött Bánhidy dr. és mondta, hogy mostmár ő nem várna tovább, látom, hogy ő mindent megpróbált, de sajnos műtenie kell a baba érdekében. Megmondom őszintén, hogy nem bántam. Annyira fájdalmas volt, és mivel nem tágultam ellettem volna még vagy estig, ami szünet nélküli fájásokkal kicsit horror lett volna.
Azonnal rábólintottunk a férjemmel a műtétre, ő is könnybe lábadt szemmel nézte már, ahogy szenvedek, meg nem utolsó sorban a babáért is aggódtunk. Erre mondta a Bánhidy dr, hogy ha gondolom, akkor még van idő egy EDA-ra, és akkor nem kell aludnom a műtét alatt, és utána is ébren leszek, nem érzek semmit.
A párommal megállapodtunk, hogy jó, legyen EDA, bár előtte mi sokat beszéltünk erről, hogy nem szeretnénk majd EDA-t, de mivel aludni nem akartam nem igazán volt más választásom.
Nemsokára visszajött Bánhidy dr, aki bemutatta nekem Gidai dr-t , tőle fogom kapni az EDA-t. Átmentünk egy szülőszobába, jöhetett velem a párom is. Ott kaptam meg az EDA-t. Érdekes érzés volt. Kicsit féltem, mert a fájások miatt nehéz volt mozdulatlannak lenni, de összeszedtem az összes erőmet, és így sikerült. Egyszercsak egy hidegséget éreztem végigfutni a gerincemen és nemsokára elmúltak a fájásaim. Nem is éreztem semmit. Gidai dr. megszúrkált egy tűvel, de nem éreztem. Nagyon fura volt. Ezután felkapott az egyik műtős ember, kocsira rakott és már vittek is a műtőbe. Oda már a párom nem jöhetett, ő a szülőszobán várt.
Betoltak a műtőbe, kb a Vészhelyzetben éreztem magam. Láttam, hallottam mindent. Már ott volt az orvosom Romano dr-nak öltözve  és még kb 5-6 ember, meg Gidai dr, aki végig a fejemnél állt. A műtétet magát nem láttam, mert egy zöld lepel volt előttem, de Gidai dr. mindent közvetített. Előre mondta, hogy mit fogok érezni, hogy mit lát. Mondta, mikor már látta a baba fejét, mondta, mikor kijöttek a vállai, aztán mondta, hogy nézzek jobbra, mert ott viszik a babámat. Annyira megnyugtató volt. Közben beszélgetett velem, kérdezte tudom-e, hogy kisfiú vagy kislány, megsimogatta az arcomat. Nagyon pozitív volt ez az egész. Pár percen belül Kati hozta a Kisfiamat, és megmutatta, aztán átment vele a szülőszobára, ahol a párom volt. Sírva fakadtam. Utána még kiszedték a méhlepényt, összevarrtak stb. Aztán visszatoltak a vajúdóba, és nemsokára már a párom hozta a kisfiunkat be nekem egy pólyában. Jött Kati is. Hozott egy polaroid képet apáról és fiáról, amin rajtavoltak Bálint születési adatai. Egy darabig együtt lehettünk hármasban, aztán elvitték a Babát megvizsgálni az újszülött osztályra.
Aznap még egyszer lehozták a Kisfiamat, és együtt lehettünk kicsit, próbáltam mellretenni, de még nem volt mit ennie.  Aztán ő visszament az újszülött osztályra, én maradtam éjszakára.
Összességében nagyon pozitív élmény az egész szülés. Nagyon hálás vagyok érte Bánhidy dr.-nak, Gönczi Katinak, és Gidai dr.-nak, mert az ő érdemük, hogy ilyen szép emlék lett számomra a szülés.
Hálás vagyok az EDA lehetőségéért, mert így – bár a hüvelyi szülés nem valósult meg – de ugyanolyan volt az egész szinte. Azonnal babázhattam, a párom szinte végig velünk lehetett. Sajnos a köldökzsinórt így nem ő vágta el, de ezen kívül minden megvalósult, amit szerettünk volna.
Illetve még egy valakit feltétlenül megemlítenék, egy bizonyos Anikó nevű szülésznő tanulót, aki annyira kedves és gondoskodó volt, és biztatásával segített a másnapi „talpraállásban”.