Sziasztok!
Megjöttem a nagy rohangáláásból!
Magamról annyit, hogy nem lettem okosabb a háziorvosomnál. Szépen elolvasta a leletet, megemlítette, hogy megvizsgálták a nagyereket is a nagyakom meg a nyirokcsomókat is. (ezt én is el tudtam olsni....) meg hogy van 2 cisztám. (ezt is el tudtam olvasni...) Ezekívül semmit de semmit nem mondott, hanem kezembe nyomta a beutalót az endokrinológiára. Elrohantam oda is. Sikerült időpontot szereznem, de csak 1 hónap!!!!!! múlva. Na akkor majdnem elsírtam magam az asszisztens nőnek. Nagyon rendes volt, elkérte tőlem a leletet és elolvasta. Azt mondta, ez nem vészes, ami a leletben van. Azt mondta akkor van nagyobb baj, ha a vérvétel eredménye, a TSH pajzsmirigyhormon eredménye nem jó. Rendes volt, mert felajánlotta, ha az eredmény nem jó, hívjam fel őket és kerítenek egy hamarabbi időpontot. Nagyon bízok benne, hogy ez a labor legalább jó lesz......
Mesikém!
Én eddig is tudtam, hogy nagyon rossz, amin keresztül kell menned, de most aztán teljesen el tudom képzelni. Pedig még a kezemben sincsenek a hormoneredmények. Én már most is olyan rosszul vagyok az idegeskedéstől. Majdnem elhánytam magam az izgalomtól. És akkor a petefék cisztámról nem is tudom, hogy mi van......
És hogy göb vagy ciszta -e? Ez volt a papíron, hogy "cysta". De persze a ciszta is egy göb forma. na jól elmondtam...
Igazából nincs semmi tünetem, talán csak az, hogy gombóc van a torkomban kb. 2 hete. De azt mondta a háziorvos, hogy ezt a tünetet nem a ciszták okozzák! (szerintem az ideg az oka, ami az elmúlt hónapban ért a kivizsgálások miatt meg Marci baja miatt). Igazából csak miattad kértem a kivizsgálást, mert mondta, hogy nem árt megnézetni.
Titi!
Bocsim akkor én emlékeztem rosszul! Persze, jó a jövőhét is
Rimar!
Akkor elküldöm én azt a dobozt, ne bonyolítsuk
![Kép](http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/clipart/happy.gif)
Megvettem ma a babás dobozra is az anyagot. (ebbe nem kell szerintem osztás!) Nemsokára lefényképezem és felrakom neked megmutatni. Remélem még olvasol
Gyöngyi
nagyon jó pihenést, bár nem tudom, jössz -e még! majd beszámolót kérünk!
Fidoli!
Neked is minden jót, és perzse, hogy nem adom fel! Legalább is megpróbálom!
Ági!
Persze, nagyon szívesen segítek neked dobozt csinálni, így neten kerszetül is! Szólj, ha bármi kérdésed van!
Most eszek valamit, aztán majd még jövök.
Koda