Új privát üzeneted érkezett!

Lilló,
Jobbulást és pihenj sokat! Minden jót nektek! Kép

Brigi,
Aranyerem nekem is van, de már voltak ráutaló jelek a terhesség előtt is, csak nem foglalkoztam vele. Most intim tornázom minden reggel, mert az jó erre is + szereztem krémet, azzal kell kezelni. Van gyógynövényes, amit direkt használhatnak kismamák. Nekem egy Sperti névre hallgatót adtak a gyógyszertárban. De akinek csak a terhesség alatt jön ki, annak utána el is múlik állítólag, ha közben kezeli. Tesómnak is volt a babókkal. No para. Kép Amúgy én is a védőnőtől kértem tanácsot.

Na megyek pihizni, mert este fellöktek a kutyáim és mindkét térdszalagom kilazult. Még szerencse, hogy térdre estem és Blankának semmi baja + hogy jött a szomszéd és hazasegített, mert nem bírtam lábraállni. Kép Remélem a hétvége helyrehozza...

Jó éjt,
Prücsök

prucsok
 
 


Brigi, éppen fentebb írtam, hogy nekem is aranyerem van. Még Zsombinál jött elő, de hol nyugalomban van, hol begyullad és vérzik. Én hiába kezeltem, sajnos visszafordíthatatlan. A kenőcsökkel és kúpokkal max. a gyulladáson tudsz segíteni, de maga a vérömleny nem nagyon szívódik fel magától. Reparon kúpot is használhatsz terhesség alatt, nekem azt írt fel a dokim.

Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Sziasztok!!

Pirus neked már ennyire súlyos lett hogy műteni kell. Szülésnél jobban kijött? Én is ezt a spertit használom, de még nem vettem lszre javulást. Ezt a Reparon kúpot csak receptre lehet kapni?
Kipróbálom én is!!! Hátha használ, lehet hogy a sperti is használni fog, csak nem olyan régóta használom.

Pirus nagyon szép kisfiú Szabi!!! Olyan édes!!!:-))

Pirus, Prücsök köszi a választ!!:-))

Puszi!

Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 

 
 

Sziasztok, jó reggelt mindenkinek!

Gabi!
Tegnap sikerült megvennem a málnalevél teát a piacon. Kép Légyszi ird meg az e-mail cimed, irnék neked priviben, és akkor megvitathatjuk, mikor és hol találkozzunk!
A múltkor elfelejtettem válaszolni a bababörzét illető kérdésedre, bocsi! Igazság szerint nem tudom, hogy rendszeresen tartják-e a börzét a MOM-ban, de azt hiszem, igen. Én még sajnos nem tudtam elmenni egyre sem, mert nem sikerült megszervezni, de készülök, mert Boti kinőtte a ruháit és első körben igyekeznék minél olcsóbban beszerezni a hiányzó darabokat.

Pirus!
Szabolcska nagyon jó fej, kis huncut feje van!


Képzeljétek, tegnap voltunk kirándulni! Felmentünk Dobogókőre, megsétáltattuk a babát egy kicsit. Sajnos túl nagy túrát nem tudtunk tenni, mert odafönt még hó van és latyak, de gyönyörűen sütött a nap és nagyon jól esett kimenni a városból.
Nem is tudom, mikor mozdultam ki utoljára Budapest közigazgatási határán túlra! Kép Kép Kép

Kinga
kgk
 
 


Helló Mindenkinek!
Véget ért a vendégjárás, és most kipihenem a vendégeket! Két este két különböző turnus, hát ezt profin összehoztuk!Kép
Jobbulást mindenkinek aki betegeskedik, vagy ágynyugalomra van korlátozva, pocokoosoknak pedig mindenképpen ajánlanám a jó nagy sétát a természetben, egy kis tüdőszellőztetést! Kép
Aranyér témában volna kérdésem: mik a ráutaló jelek? szülés közben nem rosszabodik a helyzet? és utána? székrekedés hozza elő? Szerintem, ha valakinek van, mindenképpen szóljon a dokijának, nehogy gáz legyen.

Kép
anid
 
 


Sziasztok Kép
Pirus Kép
Sajnálom, hogy műteni kell Kép Drukk, hogy mielőbb rendbe jöjj Kép
A fiacskád nagyon édes és tényleg jó nagy súlya van Kép

Lilló Kép
Örülök, hogy hazaengedtek a hétvégére. Remélem sikrült kipihenned magad Kép
A holnap tuti nem lesz könnyű, de ahogy te is mondtad ez a legjobb mindkettőtöknek Kép
Szerdán megyek a klinikára és ha leszidőm beugrom hozzád Kép Kitratás Kép Drukkolok nagyon! Kép

Annácska 38+6

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


KISMAMÁK:

<pre>
NÉV SZÜLÉS IDEJE TERHESSÉGI HÉT BABA BABA NEME/NEVE ORVOS SZÜLÉSZNÕ ÉLETKOR
Huncut 2006.03.29 39+4 Első Sándor Dr. Tahy ? 27
Annácska 2006.04.04 38+6 Második Péter Donát Dr. Várbíró Zsoldosné Eta 25
Lilló 2006.04.25 35+5 Első Bálint Dr. Bánhidy Gönczi Katalin 30
Pöttöm_Panna 2006.05.18 32+3 Második Patrik Dr. Bánhidy ? 30
Rita81 2006.05.12 31+4 Első Kisfiú Dr. Valent ? 24
Gabek 2006.05.24 31+4 Első Kisfiú Dr. Bánhidy ? 30
Indigo 2006.05.27 31+1 Második Áron Dr. Vermes(Máv kórház) ? 29
Prucsok 2006.05.28 31 Első Blanka Dr. Sipos Zsoldosné Eta 29
Anid 2006.07.11 24+5 Első Kata/Kolos Dr. Melczer ? 33
Timici 2006.07.21 23+2 Második ? Dr. Radványi ? 31
Brikancs 2006.09.06 16+4 Második ? Dr. Valent ? 27</pre>

ANYUKÁK:

<pre>
NÉV GYEREK(EK) NEVE;KORA ÉLETKOR ORVOS SZÜLÉSZNÕ SZÜLÉSI MÓD KISTESÓ PROJEKT
Brikancs Lili (1999.04.30) 27 Dr. Valent Nem volt Hüvelyi Pocakban
Maszat <table>
Péter (2001.10.17)
Anna (2004.02.29)</pre> 29 Dr. Bánhidy Tóth Anna Császár Nem
Muter(Annamari) Balázs (2002.03.20) 30 Dr. Vermes Nem volt Hüvelyi Nem
Terika <table>
Botond (2002.05.31)
Zalán (2005.08.09)</pre> 32 Dr. Valent Dömötör Margit Hüvelyi Nem
Tjutka <table>
Bence (2002.09.22)
Dorka (2005.07.13)</pre> 28 Dr. Ács Nem volt Hüvelyi Nem
Krizsi Panna Krisztina (2002.10.16) 33 Dr. Vermes Nem volt (Bagóné Annamária) Hüvelyi Jövőre
Picus Andrea (2002.11.14) 28 Dr. Vermes Nem volt Császár Nem
Orsoly <table>
Lackó (2002.12.30)
Botond (2004.09.23)</pre> 30 Dr. Radványi <table>
Tóth Anna
Dömötör Margit</pre> Hüvelyi Nem
Hivett <table>
Klaudia (2003.01.03)
Emma (2005.02.28)</pre> 29 Dr.Gidai ? Hüvelyi Nem
Indigo Fanni (2003.01.21) 29 Dr. Vermes Nem volt Császár Pocakban
Timici Bence (2003.01.22) 31 Dr. Szendei(Sote I.) Nem volt Császár Pocakban
Piroska <table>
Zsombor (2003.01.23)
Szabolcs (2006.01.15)</pre> 30 Dr. Mericli Dömötör Margit Hüvelyi Nem
Fülescsacsi Szabolcs (2003.11.06) 26 Dr. Várbíró Nem volt Császár Nem
Ágiboszi <table>
Dani (2003.12.09)
Péter (2006.02.24)</pre> 39 Dr. Matányi/Dr. Szabó Zsoldosné Eta Császár Nem
Nedinabp <table>
Bálint (2004.03.08)
Bence (2005.09.06)</pre> 28 Dr. Kazy Nem volt Császár Nem
K_gabi Beni (2004.05.29) 30 Dr. Bánhidy Nem volt Császár Igen
Shine <table>
Ádám (2004.06.04)
Zétény Pál (2006.02.08)</pre> 29 Dr. Vermes Dömötör Margit/? Császár/Hüvelyi Nem
Repa Anna(2004.07.29) 34 Dr. Vermes Ismeretlen Hüvelyi Idővel
Pöttöm_Panna Flóra (2004.08.02) 30 Dr. Bánhidy Berényi Gyöngyi Hüvelyi Pocakban
Icsilya Levente;Máté (2004.10.20) 25 Dr. Ujvári Nem volt Császár(35+0) Idővel
Emma8 Balázs (2005.04.28) 29 Dr. Ács Zsoldosné Eta Hüvelyi Nem
Aysegül37 Aysegül (2005.05.11) 38 Prof. Asztalos Nem volt Császár Nem
Titti Klaudia Kitti (2005.05.12) 28 Dr. Radványi Tigyi Zsuzsi Hüvelyi Nem
Szilvi8 Virág (2005.05.23) 29 Dr. Sipos Zsoldosné Eta Hüvelyi Nem
Akinorev Gergely (2005.05.24) 22 Dr. Gimes Dömötör Margit Császár Nem
Lini Lacika (2005.06.24) 30 Dr. Valent Hüvelyi Nem
Recece(Eszter) Virág (2005.07.02) 34 Dr. Valent Császár Nem
Anitq Zsófi (2005.07.12) 32 Dr. Radványi Tóth Anna Hüvelyi Nem
Dorka34 Benedek (2005.07.21) 34 Dr. Radványi Tóth Anna Hüvelyi Nem
Kgk Botond Olivér (2005.08.09) 26 Dr. Patai Gönczi Katalin Császár Idővel
Mea Lívia (2005.09.06) 26 Dr. Valent Nem volt Császár Nem
Szofec Balázs (2005.10.11) 34 Dr. Ács Zsoldosné Eta ? Nem
Vanília Ádám (2005.12.10) 25 Dr. Várbíró ? Hüvelyi Nem
Hatos Flóra (2005.12.12) 26 Dr. Takács Dömötör Margit Hüvelyi Nem
Osyne Fanni Noémi (2005.12.12) 30 Dr. Bánhidy ? Császár Nem
Joe Botond (2006.01.18) 23 Dr. Ács ? Hüvelyi Nem
Mesa Luca (2006.01.18) 24 Dr. Ács ? Császár Nem
Kgiulia Dorina Ilona és Lívia Mária (2006.01.28) 24 Dr. Ács Zsoldosné Eta Hüvelyi Nem
Dorka24 Norbert (2006.03.11) 24 Dr. Mericli ? ? Nem</pre>


Ha a táblába szeretnél bekerülni, küldj egy e-mail-t az adataiddal a profilomban levő címemre

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!


Használ valaki chicco fertőtlenítő tablettát?
Kérdésem lenne, hogy le kell-e öblíteni, mert a használati utasításban az van, hogy igen, viszont én olvastam már olyat is, hogy nem. Most akkor mi a helyzet?
Megvettem az új mellszívómat is (Avent Isis) és azt is szeretném kérdezni, hogy akinek ilyen van az megpróbálta-e kifőzni? Vagy csak sterilizálóba lehet fertőtleníteni? Én úgy gondoltam a fertőtlenítő tablettát használom. Csak kíváncsi lennék ki lehet-e főzni.


Prücsök, gyógyulj meg gyorsan. És vigyázz magadra. Talán már nem Neked kellene a kutyákat sétáltatni. Kép

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Lenne egy olyan kérdésem, hogy közületek járt már valaki a Mária babanagykerben?
Jó dolgok vannak ott?
Peg Perego babakocsit a Brendonon kívűl hol árulnak?

Mindenkinek további szép tavaszt!

Dóri
dóri80
 
 


Dóri, épp tegnap este voltam ott. Szerintem elég jó árujuk van, bár 3 évvel ezelőtti állapothoz képest sokkal kevesebb a ruhájuk.
Én pl. vettem egy tök szép átmeneti kabátot a kislányomnak 2900 Ft-ért.

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigó!

Én kiszoktam főzni és nem lett még eddig semmi baja.

Mesa

Mesa, Luca

Kép
mesa
 
 


Sziasztok!

Indigo, én is kifözöm mindig a Avent mellszivomat, nem hasznalok tabit, semmi baja nem lesz töle. A fertötlenitö tablettat szerintem mindenképp öblitsd le, ez is egy fajta méreg (klor, stb.), ne hogy bekerüljön a tejbe! Nekem a korhazban is mondtak, hogy bö vizzel le kell öbliteni.

Dori, PegPerego kocsit a megatoysban is arulnak. Söt ott kifuto modellek is vannak joval olcsobban. Annyi a "bajuk", hogy nem a legujabb modellek, de az kit érdekel, nem?!

Prücsök, ovatosan a kutyakkal! Kép

Akinek aranyere van szerintem is kezeltesse magat, a halogatastol biztos nem javul (csaladon belüli tapasztalat Kép)

Pirus, Szabi nagyon édes, még 10 dkg és utoléri az 5 honapos gyerköcömet, hihi! Kép
Jobbulast kivanok Neked...

Mi hétvégén vidéken voltunk egy kis faluban és olyan jol esett a friss levegö, a csend, a nyugalom!! Olyan jo volt, hogy nem kellett a kocsikat kerülgetni a jardan (vagy kimenni az uttestre miattuk...), hogy nem a kocsik vagy a buszok ébresztették fel a gyereket séta közben Kép!

Huncut, Annacska, drukkolok nektek! Kép

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Rita, Lillo, kitartas! Kép Remélem jol vagytok.

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Igenis, a kutyasétáltatást mostantól hanyagolom. Csak az a baj, hogy jelenleg saját magamat sem tudom sétáltatni. Kép Pedig hétvégén is milyen szép idő volt! Na de már alakul délceg járásom. Kép

Rita, Lillo,
Hogy vagytok? Nektek is jobbulást. A májusi csapatból egyelőre tényleg csak Gabek és Panna tartja a frontot. Kép Össze kell szedjük magunkat!

Dóri,
Pénteken nyílik a Baby Outlet a Soroksári úti Megatoys helyén. Talán ott is van/lesz Peg Perego babakocsi és ez az áruház elvileg olcsóbb... És úgy emlékszem a Könyves K. körúton van egy kimondott babakocsi áruház a Lurdy oldalán, a Lurdy és a Józsefvárosi piac közötti részen. Talán nekik is van.

Prücsök

prucsok
 
 


Saara, Prucsok és persze Indigo!

Nagyon köszi az infókat. Hétvégén megnézzük a Baby Outletet és a Megatoyst is.
Engem nem zavar ha kifutó modell csak megfizethető legyen.
Ti milyen babakocsit vesztek? Én olyan sportkocsait szeretnék amibe belerögzíthető a hordozó amíg pici a baba. A "young" babakocsit nem találom praktikusnak mert azt csak pici korában tudja használni. De amint tud majd ülni, gondolom, úgy fogjuk tologatni...vagy nem?
Segítség!!!
Tapasztl anyukák felvilágosítást kérek Kép
dóri80
 
 


Szia Dori!

én is emlékszem bamultam a babakocsikat ... Kép

Mi kétfunkciosat vettünk (sportkocsiszerü, de fekföhelyzetbe is lehet helyezni a tamlat). Mivel télen született a gyerköcünk hianyoltam a mozeskosarat, mert az jobban véd a hidegtöl. Amit mostmar hianyolok az az, hogy legyen egy olyan rész a két hatso kerék között, amire ra tud majd allni a nagyteso, ha lesz kisteso. Azt hiszem ilyen a PP Plikonal van, de lehet, hogy nagyon draga, nem tudom Kép
Ami fontos szerintem: görgöskerék elöl, hogy könnyü legyen kezelni, kanyarodni. Ez attol függ, milyen helyen laktok. Ha földutas részen jobb a nagykerekü.
Az is fontos, hogy valamilyen rugozasa is legyen, mert a legtöbb helyen rémesek a jardak...
Labzsak is kell+ esövédö, de ez talan alapfelszerelés.
Harom vagy ötpontos öv is jo, ha van, hogy ne csusszon ki a gyerek, de ez is alapfelszerelés sok esetben.
Ha buszon is fogod hurcolni, nem art, ha aluvazas, mert ugy könnyebb - de dragabb Kép

En személy szerint kerülném az olyat, amibe be lehet rögziteni a hordozot, mert sok gyerek utal hordozoban ülni (köztük a miénk is Kép). Tehat szerintem jobb a mozeskosaras valtozat, abban rendesen tud feküdni.

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Még egy dolog aztan eldugulok... Kép
Dori, a mi kocsinknak nem felfujhatos kereke van, sima müanyag és ettöl kicsit hangos... Lehet jobb a felfujhatos...

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Köszi az érdeklődést mindenkinek. Szerencsére, egyben vagyunk, és minden oké. Leszámítva, hogy még mindig fekszem itthon. De hozzá lehet szokni. Szerdán megyek kontrollra, reménykedem, hogy kicsit lazítanak a szigorú ágynyugalmon.

Indigo! Megvan a gyermekünk neve: Máté lesz. (Ha esetleg lány, akkor Dalma.) Be tudnád írni a táblába? (A Dalmát zárójelesen, légyszi. Köszi!)

Avent ISIS mellszívó: milyen tapasztalataitok vannak, anyukák? Édesanyám látta Pécsen akciósan, de nem tudom, hogy így láttatlanban, meg előre érdemes-e megvenni. Illetve állítólag a kórházban is árulnak mellszívókat, amiket ki is lehet próbálni. Nem tudom, ott drágább, vagy olcsóbb...?
És poharas vagy cumisüveges változatot érdemes venni?

Babakocsi: a sógornőm a lelkemre kötötte, hogy olyat vegyünk, aminek levehető (tehát mosható) a huzata. Nekik pár hónap után olyan szutykos lett az új babakocsijuk, mintha több tucat gyereket szolgált volna ki. És nem lehet rendesen kimosni.

Ági!
Régen jelentkeztél, mi újság? Hogy vagytok?

Köszi még egyszer mindenkinek az érdeklődést!
Üdv,
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!!

Remélem mindenki jól van:-)))

Tegnap megpucoltam az ablakokat, ma egésznap uton voltam és cipekedtem, hát elfáradtam és fáj egy picit a pocim is. Majd elmúlik remélem.

Rita örülök, hogy jól vagy!!:-))

Lehet hogy már kérdeztem, de nem ismer valaki a klinikán egy Jucus nevü szülésznőt?

Ez hol van ez a Mária babakelengye? Mondjuk én még nem vásárolok semmit a bébinek, csak az utolsó 2 hónapban de kivi vagyok rá hogy miket lehet kapni:-))

Puszi nektek!!

Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!

Az új babásoknak, minden szépet és jót kívánok, örömben, boldogságban, tejcsiben és egészségben gazdag életet!

Babakocsitéma
Nekünk anno (94-ben született a fiam) kétfunkciós kocsink volt, állítható tolókarral, bolygó kerékkel és levehető, mosható huzattal. A bolygókereket lefixáltam és szemből toltam a babát. Mikor már ülni tudott és nézelődött akkor is, utáltam, ha a háta mögött vagyok. (A mai napig nem szeretem így látni anyukákat, amikor a gyerekeiket tolják). Az esővédőt használtam, ha nagyon zuhogott és mindenképpen menni kellett. A lábzsákot sem szerettem, nem láttam mögüle a fiam, meg elégnek tartottam a bundazsákba felöltöztetett gyereket takaróval betakarni. Ez így is több réteget takart, mint az anyuka rétegeinek száma+1. (Remélem érthető volt Kép.)

Ágiboszi!
Merre vagy? Sehol nem láttalak már régóta!

Muter!
Nálatok mi van a babaprojekttel?

Többiek! Régiek! Merre vagytok? Olvasnék Rólatok!

Puszi mindenkinek egy régi aktív - most aktív olvasó - tagtól.


Mohácska

mohácska
 
 


Hellóka!
Ma fogadóórát tartottam a suliban, és újból bebizonyosodott, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond! Úgyhogy lányok kitartás, még csak most jön a neheze!KépKép

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a tanácsot mellszívó és a fertőtlenítő tablettával kapcsolatban.

Ma voltam dokinál és hát nekem sincs jó hírem. A méhszáj állapota c200, vagyis megrövidült a méhszáj. A doki elég szigorúan kiadta, hogy pihennem kell. Úgyhogy holnaptól kajarendelés lesz főzés és mosogatás helyett.

Rita, neked mennyi volt ez az érték?

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Sziasztok!!

Segítsetek fogfájásra mit vehetek be? Rettentően fáj a fogam:-(((

Köszi előre is a választ!!

Puszi!

Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok,

Sajnos úgy néz ki a továbbiakban és a májusi csapat elfekvő részét erősítem. Csütörtökön nagyon vizesedtem, aztán pénteken már nem tudtam felhúzni a cipőmet, ezért aznap már nem is mentem dolgozni. Ez még önmagában nem zavart volna, de délután sétáltam is és mikor hazaértem elkezdtem vérezni, bár csak nagyon kicsit, felhívtam az orvosom, persze be kellett mennem a Klinikára és bent is fogtak. Így én pont Lillót váltottam, mert pénteken mentem be, bent töltöttem a hétvégét és ma már hazakönyörögtem magam, lévén hogy teljesen jól vagyok.
A pathológia nekem sem lett a kedvenc helyem, de a legborzasztóbb az, hogy ott körülöttem mindenki tényleg komoly problémával került be, és ettől már én is különböző dolgokat kezdtem beképzelni magamnak. Például az egyik szobatársamnak az UH-on közölték, hogy nincs a gyerekének feje, el tudjátok ezt képzelni? Kép Kép
Na jó nem panaszkodom, és nem borzasztalak a többi részlettel, hiszen örülök hogy újra itthon lehetek Kép
Most még néhány napot biztosan itthon maradok, aztán a jövő héten kitalálom, hogy menjek-e még dolgozni.

kinga,
Köszi, hogy vettél málnalevél teát, de néhány napig raktároznád még nekem?

Babakocsi
téma engem is érdekel, hiszen így a börzéről is lemaradtam Kép Szerintetek mi a jobb ha velem szemben van a baba és látjuk egymást, vagy ezt ő érzi már hogy hátrafele megy és az rossz neki? Nekem az nagyon furi, ha a gyerek előre néz, és én nem látom, pedig a legtöbb babakocsi ilyen, de nem értem miért.
A hordozó, az jár a babakocsihoz vagy azt külön kell venni? Mert ugyebár a legelején csak ez jó neki, nem? vagy az külön is funkcionál?

Mellszívót érdemes előre megvenni? Vagy csak akkor ha már tényleg sok lesz?

Újra itthon :-)kitartás mindenkinek,

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Majusi kismamak, mi van veletek???! Jobbulast mindenkinek, pihenjetek sokat! Gabek, nem gondolod, hogy ki kellene iratnod magad??? Ne hogy végleg bekerülj a pathologiara!

Brigi szerintem lehet paracetamolt, de inkabb orvost kellene kérdezned... A haziorvosodnal nincs éjszakai ügyelet? ott biztos tudnak segiteni.

Babakocsi: én is ugy gondolom, hogy fura lehet a gyereknek érezni, hogy hatrafele "megy" mikor mar nagyobb... De biztos jo mind 2 és van olyan kocsi, ami valtokaros Kép
Gabek, hordozot külön is lehet venni.
Mellszivo: a korhazban két félét arulnak (Medela és Avent), kb bolti aron.

Jo éjt!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Gabek, vigyázz nagyon Magatokra! Szörnyű, amit írtál a szobatársadról, még mindig itt borzongok Kép Nagyon sajnálom....

Indigo, Te is pihizz, amennyire csak tudsz. Az Aventomat én is sterilizálóban sterilizáltam és semmi baja nem lett. A Medela szívó részét is abban szoktam.

Brigi, szerintem ma mindenképpen menjél el fogorvoshoz. Panadolt, Nurofent és Algoflexet bevehetsz, de ezeket is csak alkalomszerűen, nem helyettesíthetik a fogorvost.

Lányok, mikor lesz az, hogy végre úgy írhatok, hogy nem kell betegségről beszámolnom?Kép Ilyen telünk még soha nem volt, ennyi betegségKép Most Zsombi beteg, elkapott valami magas lázzal járó vírust. Tegnap délután 41 fokos láza volt. Nem mondom, nem volt egyszerű a kicsi mellett ellátnom, hiszen ekkora lázat csak hűtőfürdővel és priznyiccel tudok levinni, a Nurofen és a kúp, már elnézést, szart sem ér. Nyűgös is volt és félrebeszélt. Még délelőtt kint volt a dokinéni, mert egész hétvégén 40 fok krüli láza volt. Még szerencse, hogy eddig nem kapott lázgörcsöt. Nagyon résen kell lennem és ilyen szempontból áldásos egy fülhőmérő, hiszen minden macera nélkül 1 mp alatt megmérhetem a lázát.

Babakocsi: miután mi csak autózunk én olyan babakocsit vettem még Zsombinál és most is, ami külön váz és arra pattintható fel a felsőrész, a mózeskosár, amikor sétálunk, a hordozó, amikor autózunk és majd a sportülés, amikor majd elég nagy lesz hozzá Szabi. A vázat könnyen összecsukhatom és a kocsi csomagtartójába rakhatom. A feltéteket tetszőleges irányba lehet feltenni, ami a tapasztalatom szerint azért fontos, mert mihelyst már ülnek a picik szeretnek minél többet látni a nagyvilágból és nem csak a mamájukat bámulni az egész séta alatt. Én a Bebe Confort Loola babakocsit választottam és külön kellett venni hozzá a feltéteket. A huzatok minden feltétnél levehetőek és moshatóak, ez tényleg nagyon fontos.

Ági, mi van Veletek??? Remélem már jobban vagytok!

Lányok én ma délre megyek UH-ra, drukkoljatok, hogy kiderüljön végre mi a bajom.

Puszi: Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Jó reggelt!

Látom elég mozgalmasan telt a hétvége. Ezek után bízom benne, hogy szerdán az UH-on minden rendben lesz Blankával, mert a kórházi rémtörténetek Kép nem hozták meg a kedvem a fekvéshez. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan jutok be, mert tegnap egész a háziorvosig merészkedtem és a kuplung nem tetszett a térdemnek... Kép

Lányok,
Mindenkinek jobbulást és kitartást! Fő a pozitív hozzáállás, talán ebben a napsütés is segít. Kép És a gyerekeknek is jobbulást, állítólag megint valami vírus van. Kép (A családom is betegeskedik.)

Babakocsi ügyben mi pont a hétvégén hoztuk el a tesóméktól a kocsijukat, amiről azt hittem, hogy jó lesz a kicsi lányomnak. Szét is szedtem, hogy kimossam és arra az eredményre jutottam, hogy talán mégis szerezni kellene egy újat. (2 gyerkőcöt szolgált ki.) Amúgy két funkciós párti vagyok és osztom azt a véleményt, hogy nagyobb korban szívesebben nézeget előre, mint hogy folyton anyáját nézze. Kép Szóval jövő hétre én is beiktatok egy babkocsi néző túrát.

Gabek,
irasd ki magad. Ez az alig 2 hónap pihi jót fog tenni a vizesedésnek is és neked is. Nekem most alakul megint az alvókám, 9-10 órákat simán alszom éjjel (és Blanka hagyja Kép), és van hogy napközben is 1-2 órát. KépKépKép

prucsok
 
 


sziasztok!

vizesedés: a klinikán szülés után mindenkinek elefánt bokái voltak. az egyik szülésznő vízlökő terápiát javasolt.
fejed laposan,lábaid felpolcolva.magad mellé veszel ásványvizet és iszod,pisilsz,iszol...
kétszer annyi víz jön majd ki,mint amennyit megittál.
nekem bejött.

hasonfekvés
nekem is minden vágyam volt, de szülés után a melleim miatt,és a csaszis műtét miatt még nem tudok.

fürdés
a dokim azt mondta,amíg a 6 hét nem telik le kádban ne fürödjek.

anyukák!
hasfájásra valami jól bevált módszert tudtok ajánlani?
nem tudom, hogy a kaja miatt van-e,mert nem eszem tiltott dolgokat, vagy inkább azért, mert az én kis drágám elég mohó. szpoi után nem tud mindíg büfizni,mert bealszik.
a hasi fájás,nem minden szopi után van.
inkább éjjel 1-2 óra felé.

dorka

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Gabek, Indigo!
Úgy látszik, mindannyiunkat utolér az ágy! Gabek, sajnálom, hogy Téged is bent fogtak, de hát a vérzés, az olyan, hogy mindig komolyan kell venni!


Indigo!
Nekem nem mondtak ilyen értéket, csak azt, hogy a külső méhszáj 1 ujjkúpnyira nyitva van, a belső teljesen zárt. Anyukám (a háziorvosom Kép ) azt mondja, nem is az a baj, hogy kinyílt - van aki hónapokat elvan 1 meg 2 ujjnyi méhszájjal, hanem az a baj, ha sokat keményedik, mert akkor tovább nyílhat. Ezért kell nekem feküdni, hogy ne keményedjen.

Gabek!
Tapasztalt anyukák szerint az az előnyös, ha átfordítható a kar, tehát, ha akarod szemből nézed, ha akarod, megfordítod. Ja, és off-topic: tegnap bekötötték nekünk a kábeltévét (végre!) - a Minimaxról mindig Te jutsz eszembe. Kép

Brigi!
A paracetamolt mindenképp kérdezd meg, mielőtt beszeded, mintha pont az rémlene, hogy azt nem szabad!! (Bocs Saara, nem akarok ellenkezni veled, de valahonnan nagyon ez rémlik.)

Prucsok!
Mi is holnap megyunk UH-ra! Mikor mész? Mi 11 körülre terveztük, akkor jóval kevesebben vannak, mint reggel. Akár meg is ismerkedhetnénk! Igaz, hogy én most azon fondorlatoskodom, hogy valahogy bejussak soron kívül, mert nem lenne jó ott ülni sokat. Itthon egyáltalán nem ülök, csak evéskor - na jó, meg most, hogy gépelek. Nem hiszem, hogy jót tenne, ha most ott dekkolhatnék a folyosón órákat. Gondolom, ilyen esetben azért előre is vesznek. (Naiv vagyok?)

Van még egy kényes kérdésem. Ha lehet, légyszi hamar reagáljatok rá! Holnap megyünk a dokimhoz, és képzeljétek, a férjem be akar jönni a dokihoz. Elsősorban azért, hogy ő is kérdezhessen (nagyon aggódik, hogy mit szabad csinálnom, és mit nem). Elő szokott ilyen fordulni, hogy a férj bemegy a vizsgálatra? Úgy értem, hogy akkor is ott van, amikor megvizsgál a doki. Nálatok volt ilyen? Végül is, a szülésnél sokkal durvább dolgokat is csinál a doki, meg a szülésznő is... az uram azt mondja, hogy előbb-utóbb úgyis "hozzá kell szoknia". Végül is, lehet, hogy tényleg jobb, ha nem a szüléskor találkozik először ezzel a gondolattal. De vajon mit szól hozzá a dokim?
Légyszi, írjatok, mit gondoltok erről!

Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


most tudtam mindent elolvasni.

mindenkinek jó egészséget!

ezt a picit már bírjátok ki!

Mindenki vigyázzon Magára és a Babucikájára!

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Mesa

mire vagy kiváncsi?
írd meg manka80@freemail.hu-ra.
ez a barátnőm címe.

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Hellóka!
Az Uh-ra szerintem délután menjetek, akkor majdhogynem senki nincs! Érdemesebb, mint reggeltől 11-ig várakozni!

Rita
Az én párom is be szokott jönni, kérdez, elbeszáélgetnek a dokival, aszisztenssel és amikor jön a vizsgálat akkor kimegy, mert egyszer benn volt mikor a doki belémmászott és azt mondta, hogy elég neki a tudat, nem akar látni és hallani semmit! Kép
A pathológián miért nem csinálnak egy olyan szobát, ahol csak azokat fektetik,akiknek a szülés előtt muszáj? Miért kell ilyen rémtörténetekkel összeakadnia az embernek! Meg különben sem értem az egész történetet! Meg az sem jó, hogy olyanokkal vagy együtt, akiknek nem lehet gyereke valamilyen ok miatt és te ott vagy nagy hassal! Erre miért nem gondolnak?
Fel vagyok háborgatva!

Kép
anid
 
 


Sziasztok,

Rita
Sokszor láttam már olyat a rendelőben, hogy a pasi is bemegy a vizsgálatra a nővel. Nem hiszem, hogy a dokinak lenne bármi ellenvetése ellene. Esetleg beszéld meg a férjeddel, hogy amikor vizsgál az orvos akkor a fejednél álljon és ne a doki mögött kukucskáljon.
Az jutott eszembe, hogy tényleg kigyűjtötted az Ági jótanácsait, mert akkor elküldenéd nekem mailen az Ági összest az itthoni e-mail címemre ggabi1(kukac)t-online.hu

Anid
A pathológián sajnos elég nagy a forgalom, reggeli vizit után megmondták, hogy hazajöhetek, akkor persze hívtam a férjem, hogy jöjjön értem, de mivel elég messze lakunk, ezért ez az út a reggeli dugóban több, mint egy óra volt. Eközben már hozták az én ágyamra az új ágyneműt és már kb. 10 perc múlva ott volt a következő jelölt, aki majd én utánam fekszik oda. Én már összepakoltam, felöltöztem stb. de mondták, hogy addig is feküdjek, de a nővér és a szegény utánam fekvő felváltva 3 percenként nézek be és kérdezték meg, hogy mikor megyek már. Egy másik lány is hazamehetett, ő amíg pakolt már akkor befektettek az ágyába valaki mást.
Gondolom ezek miatt sincs, "mindjárt szülök szoba", "nem lehet gyerekem szoba", "nagy gondom van szoba" stb. hiszen így is alig van hely, sajnos.

Milyen jó lenne, ha senkinek nem lenne semmi gondja, max. itthon kellene pihenni.

üdv,

Gabi

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszi a drukkokat! Ma az orvosom végleg hazabocsájtott, mert úgy néz ki, hogy beállt a vérnyomásom egy normális értékre. Igaz ehhez 4 féle gyógyszert kell szednem, de legalább ITTHON LEHETEK!!! A laborjaim is jók voltak, akkor meg minek foglaljam az ágyat,mert ott tényleg az van, amit Gabek leírt, még az egyik beteg el sem megy, már hozzák a következőt, és tényleg olyan sztorikkal találkozik az ember, ami elveszi a kedvét az élettől is nemcsak a szüléstől.
Mondjuk az én kedvemet semmi nem tudja elvenni, már nagyon szeretnék túlleni rajta. Ma reggel már egészen lent találták meg a kicsi szívhangját, és mondta is a nővér, hogy lehet hamarosan ebből baba lesz.

A Mária Babanagyker volt a kérdés fentebb, én sokmindent ott vettem meg, mert elég "barátiak" az áraik, ráadásul adnak még törzsvásárlói kártyát is, amivel még olcsóbb, 5% kedvezménnyel van minden.

Peg Perego babakocsit a Mini Manóban is lehet venni (Nagy Lajos kir. útja). Mi ott vettük meg a miénket, Peg Perego Pramette-et vettünk. Szuper kis járgány, de nagyon megkérik az árát.

Annácska! A Klinikán már nem találkozunk, de azért nagyon örültem volna Neked, ha bejössz.

Dorka: Nekem már iszonyatosan dagad most is a lábam. Vajon szülés előtt is ki lehet próbálni azt a kúrát? Vagy inkább ne?

Lilló

lilló
 
 


Lilló

Szerintem ezzel nem ártasz a kicsinek.
semmi olyan nincs benne.
Nekem szerencsére a szülésig semmi bajom nem volt, vizesedéssel sem.
Megszületett a gyerek másnap már dinó bokáim voltak és úgy feszített.
De a szobában mindenkinek.
Lehet, hogy a császáros altatás miatt volt, de lehet a normál szülésnél is előfordulhat.
Nem tudom, d eiszonyat volt, ja és ráadásul, úgy izzadt a lábam.
Próbáld ki, de ha érzel valamit akkor hagyd abba.

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Rita,
Mi délután fél 5-re megyünk UH-ra, de a dokim magánrendelőjébe, így sajnos nem tudunk találkozni. Kép Az én párom eddig mindig bent volt a vizsgálaton is, a dokimnál ez szinte nem is volt kérdés, én meg nem is kérdeztem szegényt, hogy hogy bírja. Mindig csak az UH-nál jön oda, addig minden a háta mögött történik. Kép

Lilló,
Örülök, hogy hazaengedtek! Éljen az otthoni lábadozás és pihenés! Kép
És a vízlökő terápia biztos nem árt, ha bírsz háton feküdni. Én sajnos nem bírok, így ebből egyelőre csak az ivást gyakorlom. Ha már nem bírom az ásványvizet, akkor csavarok bele egy kis citromot.

Lányok, Pirus,
írtad, hogy vázat vettetek és külön mindenféle feltétet rá. Én a tesómtól egy Graco babakocsit örököltem. Szerintetek arra is lehet külön feltétet venni? Vagy kérdezzem megvalamelyik nagy babaáruházban?

A Mária babanagykerről
Ha jók az információim, akkor a cím: XIII. ker. Visegrádi és Balzac u. sarok

Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok!

Pirus, nagyon ratok jar a rud mostanaban Kép Hogy vagytok, mi van Zsombival? Milyen virust kapott el szegényke?

Lillo, de jo hogy hazaengedtek! A vizesedésre valami krumplis kurat javasolt Agi valamikor. Azt nem probaltad ki?

Gabek, tényleg szörnyü, amit irtal - nem is idézem... Azért kar, hogy nincsenek külön szobak a klinikan a gyerekagyon is. Mi 5-en voltunk és az egyik lanynak koraszülettek voltak az ikrei, küzdöttek az életükért és ott volt velünk egy szobaban, mi meg ott ölelgettük a babainkat.... Igaz, hogy batoritottuk meg segitettünk neki ahogy tudtunk, de akkor is kemény dio volt....

Juj, Rita, lehet igazad van a paracetamollal kapcsolatban Kép Brigi remélem nem vettél be, bocs Kép

Amugy az én férjem is eljött a dokihoz többször, szerintem semmi gond nincs ezzel, föleg, ha ott lesz a parod a szülésen Kép
Ha mész UH-ra talan (hatarozottan Kép) szolj a felvételnél, hogy téged agynyugalomra köteleztek.

Indigo, vigyazz te is magadra!

Agival mi van tényleg????

Van közületek, aki elöfizet a Kismamara? Megkaptatok mar? Attol tartok valaki nalunk azon szorakozik, hogy kilopja a postaladabol... Kép

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Bocsi, ezt elfelejtettem írni, de én beszéltem tegnap Ágival, mert felhívott. Szerintem nincs ideje írni ide, de egyébként nem hiszem, hogy gond van. Már túl vannak a hasmenéses hányásos balhén is.

lilló
 
 


Sziasztok!

Köszi a tanácsokat!! Algopirint vettem be egy felet:-)) Úgy volt csütörtök fogászat, de ma egésznap görcsöltem felhivtam a dokim és fekvésre parancsolt, pihenésre így holnap nem mehetek dolgozni és mennem kell hozzá egy papírért, hogy táppénzre vegyenek. Nem tudom mi lehet a baj most is fáj a pocim.

Rita te mikor mész?

Lilló örülök, hogy hazaengedtek!!!:-)))

Puszi nektek!!!

Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!

Gabi!
Persze, hogy raktározom neked a teát, ameddig akarod! Ha feküdnöd kell, megbeszélhetünk valami alternativ megoldást a dologra, ha akarod, de remélem, hamarosan jobban leszel.
Utánaszámoltam, hogy én mikor jöttem el táppénzre és az jött ki, hogy a 32. héttől már nem dolgoztam. Abszolút nem tűnt korainak két hónappal szülés előtt otthon maradni, mert már borzasztó fáradt voltam, minden idegesitett és csak arra tudtam gondolni, hogy hagyjanak már békén.
Szóval szerintem is nyugodtan irasd ki magad és merülj el a pihenésben, készülődésben.
Szépen végigdolgoztad a terhességet és most már tényleg nagy a teher /már hogy a baba súlya/, itt az ideje a pihizésnek.

Egyébként nem tudom, a többiek hogy voltak vele, de én egyáltalán nem unatkoztam itthon .
Egyrészt leveleztem veletek Kép Kép, másrészt volt egy csomó intéznivaló, amit szépen el kellett osztanom, mert a teherbiró képességem nem volt százas.

Piroska!
Sajnálom ez a betegéssorozatot nálatok, jobbulást Zsombinak! Szurkolok az UH-hoz!

Sára!
Irok mailt!Kép Egyébként én az Anyák lapjára vagyok előfizetve és az első számot én sem kaptam meg, a szerkesztőségből küldték utánam ajánlott levélben. Szerintem is gyanús a postás, vagy lehet, hogy valami szemfüles szomszéd a ludas.

Brigi!
Fájdalomcsillapitásra én is Algopirint merek bevenni, ha esetleg valami beüt, mert a kórházban azt mondták, hogy ez szedhető szoptatás alatt is. Nekem csaszim volt és a műtét után is ezt adták fájdalomcsillapitóként.

Jobbulást kivánok mindenkinek, aki ágynyugalomra van rendelve! Vigyázzatok magatokra és higgyétek el, egyszer jól fog jönni, hogy előre rápihentetek a gyerkőcre! /remélem, ez segit valamit... Kép/


Jó éjt mindenkinek!

Kinga
kgk
 
 


Jó reggelt mindenkinek!
Virágos hajnalt inkább!
Mit reggelt, hajnalt! én már túl vagyok az első reggelin, meg a gyerek sem hagy aludni! Az normális, hogy egész nap rugdos, valahol olvastam, hogy így a 25. hét táján már kell lennie napi ciklusának, hát nem tudom! Az én pocaklakóm egész nap képes a hólyagomon ugrálni,és ezért napi 629szer megyek vécére! Kép Bár, ha nem jelentkezik, akkor felkeltem! Mert hiányzik!Kép
A pihenést én is május elején kezdem, szerintem sem át a két hónap, sőt! A méhednek is rá kell készülni a szülésre,a munka hőse érdemrendet nem most kell megszerezni! Kép
Nekem a 38. héten kéne szóbeliztetnem az érettségik során a sulinkban, élénk röhögés fogott el az igazgató ötletére! Na mindegy!
Lilló!
Pihenj sokat! Kiderült miért ugrott meg a vérnyomásod?
Kgk!
Sajna azt kell mondjam, hogy nem tudsz alvásból spájzolniKép de ártani nem árthat! Kép
Én vettem be néha egy-egy fél Saridont, igaz a dokit mindig megkérdeztem lehet-e, még a kaális dokim is mondta, hogy lehet. Remélem nem csináltam bajt! Ilyenkor mindig parázok!
Búcsút veszek! Megyek keltem a párom és megyünk dolgozni! Este jövök!

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Brigi: Nyugodtan vehetsz be Algopyrint, nekem azt adtak a kórházban, amikor nagyon fájt a fejem. Szóval az biztos nem árt. Sőt egyszer Panadol extrát is kaptam, mert nem volt Algopyrin.

Kinga: Én is csatlakozom Hozzád, nem unatkoztam itthon, mert amikor éppen nem volt mit tenni a lakásban akkor neteztem Kép

Anid: Nem derült ki, illetve hát mivel eleve magas vérnyomásom volt a terhesség előtt is ez nem volt meglepő, hogy egyszercsak megugrik. Most szerencsére rendben van a gyógyszerek mellett, de tartok tőle, hogy esélyes vagyok egy császárra Kép
Pihenek, mást nem is tudok tenni, nagyon dagadt a lábam, menni nem nagyon lehet vele, max. két métert, aztán elfáradok Kép

lilló
 
 


Sziasztok!

Köszi a bíztatásokat, be fogom vinni az uram a rendelőbe, aztán majd max. nem néz oda a vizsgálat során. Képzeljétek, most jöttünk UH-ról. Ilyen gyorsan még soha nem végeztünk. 11-re mentünk oda, és mégis eszméletlen sokan voltak. Így aztán megfogadtam Saara tanácsát, és bekopogtam, hogy nekem nem szabad üldögélni, mert veszélyeztett vagyok. Erre nagy kerek szemmel néztek rám, hogy ezt hogyan értem. Elmagyaráztam, hogy én otthon szigorúan fekszem, csak úgy engedett haza a Sára doktor. Erre behívtak azon nyomban. Úgyhogy gyakorlatilag kevesebb, mint 10 perc alatt végeztünk. Úgy látszik, nem kell túlaggódni mindent. Persze, nem mertem ránézni a kint ülő, hosszú, kígyózó sorokra. A nép haragját így is éreztem... Kép De most ez nem a kényelem miatt volt, hanem tényleg a babám érdeke. Egyébként orvostanhalgatók voltak a rendelőben, azért lehetett olyan lassú a mai ügykezelés.

Hála Istennek egyébként az ultrahangon minden rendben van. Még mindig fiúnak néz ki, és fejvégű fekvésben van, remélem, már marad is így. Brigi! A dokihoz ma délután megyek 15:50-re. Vigyázz Magadra nagyon! Sokat pihenj, ha tényleg görcsöl a pocid! Mi újság a fogaddal?

Gabi!
Az Ági összes sajnos bent maradt a munkahelyemen, de remélem, hogy holnap be tudok menni összeszedni a cuccaim, és akkor kimenekítem.

Lilló!
Nagyon örülök, hogy kiengedtek! Vigyázz Magadra, pihenj sokat! Neked most már igazán nem sokat kell kibírni! (Úgy irigyellek...)

Ami az unatkozást illeti: én sem bánnám, hogy itthon kell lenni, ha nem lenne ez az ágyhoz kötöttség. Még egy túrós süteményt sem engednek megsütni, sőt, üldögélni sem merek fél óránál tovább...

Ami a Klinika telítettségét illeti: szerintem van azért ennek egy jó oldala. Más kórházak azért fogják bent a beteget, hogy jobban ki legyenek használva (gondolom, több pénzt kapnak a TBtől). Itt legalább biztosak lehetünk benne, hogy csak akkor fognak bent, ha tényleg szükség van rá, és nem tartanak bent tovább a szükségesnél.

Jó egészséget mindnyájótoknak (ezt így írják egyáltalán - de fura)!
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Szia Rita Kép
De jó, hogy így megúsztad az UH-nál való várakozást ma Kép Biztos nem lehet egyszerű otthon csak feküdni, én nem nagyon voltam derék és hátfájós, de most a kórházban való 9 nap fekvéstől úgy fáj a hátam. Nálam is rákérdezett a hazaengedéskor a dokim, hogy mit fogok otthon csinálni, és mondtam, hogy pihenni, mire ő nagyon helyeselt. Azért ma felkeltem főzni, mert már annyit rendelgettünk kaját mostanában, hogy ezt nem lehet anyagilag bírni. Internetezni meg úgy internetezek, hogy idehúztam az ágyhoz a számítógép állványt, és az ölembe vettem a klaviatúrát Kép Ha tudnék sokat menni, akkor vinnék Neked túrós sütit, de sajna nem megy Kép Mindjárt válaszolok is az emiledre, és küldöm Kép Kép

lilló
 
 


Sziasztok!

Épp most értünk haza az UH-ról és méhszáj rendben, baba rendben, egyetlen apró bibi, hogy az én Blankám fordult egyet az elmúlt hónapban és most épp farosan fekszik. Kép Rögtön kilátásba is lett helyezve a császár, merthogy első babánál nem jó a faros szülés. Sőt még a koraszülés is szóba jött, merthogy sok a fehérje a vizeletemben. A páromnak nem is kellett több, de én optimista vagyok. Kép Még van egy hónap, hogy megforduljon Blanka. Az nem lehet, hogy tesóm és anyu is normálisan szült és majd pont én fogok császárral! Úgyhogy drukkoljatok lányok, hogy sikerüljön meggyőznöm Blankát és megforduljon! Kép

Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok!

Én a 18.-héten megyek a Praxisba 4D ultrahangra.
Inkább a genetikai szűrés miatt mint a mozizás miatt. Szerintetek azért már látszani valami a babából azen a héten?

Dóri 15+5
dóri80
 
 


Dóri,
Mi is voltunk a 18. héten genetikai UH-on és elég sok minden látszott már Blankából, például az is, hogy lány. Kép De ezen kívül a doki megmutatta az összes szívkamrát, szívbillentyűt, agykamrát, vesét és ami még ilyenkor látszik. Persze az arca még nem olyan érdekes, mint a 30-32. héten, de azért jó volt. Mi a hátáról kaptunk fotót Kép, ert leginkább azt mutatta.
Prucsok

prucsok
 
 


Hali!
Olvastam vhol 1 jo modszert, amit egy orvos talalt ki farosok megfordulasara. Allitolag 80 szazalekban bejon. A modszer a kovetkezo: az kismama az ebrenleti idejeben kb. ket orankent negyed orara konyok-terd helyzetbe ereszkedik (fenek a magasban). 1-2 het alatt magatol megfordulhat a baba, ha nem akadalyozza vmi (rovid koldokzsinor vagy ilyesmi)

Fekvos tema: en 5 honapot fekudtem placenta praevia miatt. Nagyot javitott az eletminosegemen ket dolog: szoptatos parna, gerinctorna konyv.
A szoptatos parna szuper, mert az oldalfekvest nagyon kenyelmesse teszi, fejtol terdig neki/ra tudtok tamaszkodni, ezaltal a csipot is tartja (terd koze fogva). Haton fekudni, en ugy tudom, nem javasolt nagy pocakkal hosszan, mert a mehet ellato hasi nagyereket a baba sulya nyomja. En ezt eszre is vettem, mert amikor huzamosan haton fekudtem, olyan rossz lett a keringesem, hogy egy ido utan szedultem, es zsibbadtak a vegtagjaim... A gerictorna azert jo, mert van par a hatat jol atmozgato gyakorlat, amelyeket fekve, vagy terdelve lehet vegezni. Ezek nem eroltetik a hasizmokat, de meggatoljak a kesobbi tartasproblemakat es a hatfajast. Napi 2-3X5 perc boven eleg... A fekves hatasairol meg: en 4 cm-t nottem az amugy sem kicsi testmagassagomra (178 cm-re...) Kép
Ja, szoba ugyileg a felveteli irodan lehet kerni, hogy hol szeretnel fekudni. Ha van ra mod, teljesitik a kerest. 1-es, 3-as szoba 3 agyas, asszem. 5 hetet voltam benn, 2-t a 9-esben, a tobbit a sajat keresemre az 1-esben.
dorye
dory
 
 


Sziasztok!!!!!

Jó híreim vannak! Engednek felkelni!!! Na, persze csak módjával, de nyugodtan üldögélhetek, sétálhatok, meg még babakocsit is elmehetek nézni! Annyira boldog vagyok! Állítólag nem is annyira nagyon durván nyitott a külső méhszájam, és ha nem terhelem túl magam, akkor ez így teljesen oké.

Most kiszámoltuk a dokival véglegesen: Indigo, ha lehet írd át légyszi a táblában: ma vagyok 32+6, és a kiírt időpont 2006. május 19. Kb. :-)

És bejött az uram a vizsgálatra, és nem lett rosszul, meg semmi. (Bár azt mondta, hogy lehet, hogy csak napok múlva jön majd ki rajta a sokk. Kép )Szóval ott a helye szüléskor. Ja, és fejvégű fekvésben van a baba, remélem marad is. Ezek a jó híreim!

Prücsök, szerintem te se aggódj, még van ideje befordulni irányba a babának. A dokim azt mondta, hogy semmi nem biztos: a szülés előtt ahogy fekszik, egyedül az számít, addig még bármi lehet.

Lilló! Ami a túrósat illeti: tegnap nagy lelkesen nekiálltam egy új túrós receptnek, amikor hazaértünk a dokitól, és nagy hiba volt! Már nem az, hogy nekiálltam, hanem hogy újjal kezdtem kísérletezni: mehet a kukába az egész. A közepe nyers maradt, a széle meg megégett. Még nem vagyok teljesen megbarátkozva az elektromos sütőmmel.. azért köszi a szándékot! Ja, és mail ment. Kép

Üdv,
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

Új vagyok itt a fórumon, üdvözlök mindenkit.
Szült már valaki a Sára doktornál? Tudnátok segíteni vele kapcsolatosan hasznos tanácsokkal?

Ugyan már beszéltem vele a szülésről, de mindig utólag jut eszembe egy halom kérdés.
Nem jutok dülőre a szülésznő kérdésben sem, fogadjak ne fogadjak. Bár erre még ráérek, 23 hetes a pocaklakóm.

Mindenkinek örömteli babavárást kívánok.

Előre is köszi
Andi

Kép
andusz
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?