Új privát üzeneted érkezett!

" Miért kukorékoltál hajnalok hajnalán? "

Nem tudom, pár napja állandóan felkelek 2-3 körül és nem tudok 5-ig visszaaludni. És ráadásul ugy ébredek, mint aki kialudta magát rendesen. Pedig este 10 nél hamarabb nemigen fekszem le. Lehet azért van, mert a baby éjjel mozgolódik nagyon durván és mindig felkelt. :-)

Edina
edina77
 
 


Sziasztok!
Doren, nagyon édes a legkisebbik trónörökös. Kis hajasbaba! Kép
Acer, azért néha jelentkezz ám, hogy mi van veletek! Jobb híján a 17 hós perpétum mobile "segítségével" pötyögj ide nekünk valamit. Kép
Csibemanó, tábli kijavítva. Kép

Képzeljétek, rá kellett jönnöm, ill. egyre jobban megerősítem magamban, hogy a mi kisfiunk már most nagyon aljas. Én nem tudom, hogy mi lesz belőle (talán jós?), de tegnap minden megállás előtt kb. 3-5 perccel eszeveszetten elkezdte rúgdosni a húgyhólyagomat. Nem mintha alapból nem kellett volna WC-znem.... Kép

Még két dolog:
-A kedden megjelenő Kiskegyedben (efi lévén már tegnap este olvastam) van M.A.-ról egy cikk. Eszerint 8 kg-t hízott úgy, hogy minden nap edzőterembe jár, de szigorúan lájtos edzésterve van.
-Császár alatti altatáshoz annyi, hogy az egyik ismerősünk felesége érzéstelenítéssel szülte meg a babáját programozott császárral. És aznap épp nem volt a legjobb formájában, tehát alapból ugyanott lett volna, ha altatják, és legalább jól kipihente volna magát. Kép

Ma kikerekedtünk, már csak 10 hét a nagykönyv szerint... Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


sziasztok!

Ma nem nagyon leszek, mert megyünk az új kanapénkért délben, aztán meg Anyuékhoz!
Ma mégeggyel csökkentettem a gyógyszeradagom, és még mindig jól vagyok, hurrá!!! Kép Bébibaba egész reggel mocorog, nagy buli lehet odabenn! Kép

Pannamari, tennél fel képet az ágynemüről? Én is szeretnék venni, de még nem tudom pontosan, h milyet. Baldachint nem feltétlenül, mert szerintem felesleges, de attól még nagyon jól néz ki, szóóval nem is tudom...

Kisvirág, Kép sajnálom, h nem jött össze a vizsga, ilyenkor annyira nehéz tanulni. Majd legközelebb mégjobban drukkolunk! Kép Amúgy engem is hívtak júliusra esküvőre... én meg akkor leszek szülés után... hát, majd meglátom, bár nem sok esélyt látok rá, annak ellenére, hogy ígértek szoptatós szobát külön nekünk Kép.

Ex, ha mindenkitől begyüjtötted az AFP-s adatokat, felteszel egy fiú és egy lány átlagot meg szórást? Csak úgy kíváncsiságból...

Katus, én nem utáltam a kolit csak mióta jön a baba... azóta nehezebben viselem a higiéniára tojó parasztokat... már teleplakátoltam a wc-t "lehúztad?"-dal meg "WCkefe vagyok, használj!"-jal... DE MÁR VISSZASZÁMOLOK!!! Sztem az fog innen hiányozni, h ha bármi kellett, átszóltam a szomszédba és szaladtak a boltba helyettem meg segítettek bármiben, mert mindig volt vki aki ráért épp. Remélem, nagyon jó kis lakóközösség lesz majd az új házban!!!!

Ex, nincs kedved valahova ingyenes helyre feltenni a táblázatot és esetleg levédeni jelszóval? Szívesen megcsinálom, de adminisztrálni már nem tudnám vállalni, mert már így is 5 honlap adminja vagyok. Értesz a php-hez? Abban tudok kb biztonságos jelszavas megoldást.

puszi mindenkinek, Pogi (28+4)

pogacsa
 
 

 
 

Sziasztok!

Tegnap már nem volt erőm írni, csak olvasgattam. Délután felkerekedtünk sétálni a szigetre, amiből végül akkora túra lett, hogy teljesen kidőltem a végére. Először is egy megállóval később szálltunk le a villamosról, így az egész Árpád-hidat át kellett másznunk, majd a szigetet. Kezdtem dagadni, a cipő egyre kisebb lett, meg a kezeim is úgy néztek ki, mintha legalább száz kilós lennék. Utána jött a cuki vadászat, mert ránk tört a sütizés, de persze megszűnt két hely is, amiket tudtunk, így fölösbe gyalogoltunk a Nyugatitól az Arany Janiig, majd az Astóriáig. Hú, még leírni is hosszú... Végül a Kálvin körül találtunk egy cukit, ahol benyomtam a jól megérdemelt Profiterolomat. Kép Hát, ezek után örültem, hogy haza bírtam vonszolni magam, majd kinyúltam a fotelban, és úgy maradtam a Mega végéig.
Tehát, nem elég, hogy alapból fáradékony vagyok, még ennyit túrázok, szidtam is magam.
Ja, előjött újabb nyavalyám, ég a gyomrom éjszaka, de úgy, hogy azt hittem meggyullad, vagy legalábbis mintha egy követ nyeltem volna. Julcsika pozitúrát váltott, és most épp a gyomromat rugdossa, lehet, hogy emiatt is van a gyomorégés. Végül hajnal négykor randiztam róka komával, utána kicsit megkönnyebbültem.
Na, de azt hiszem már túl sokat sopánkodtam!

Ex, megnéztem a képeket, a fehér kocsi a Tiétek? Vageszok a fekete lángnyelvek rajta! Kép Egyébként mit dolgozik a férjed? Nézegettem még más képeket is.

Doren, tényleg milyen szép nagy haja van a kicsinek! Nagyon aranyos! Kép

Kisvirág, én is sajnálom a vizsgát! Na, de next time! Kép

Pilchard, milyen volt a tegnapi buli?

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Üdv!
Pogi, én nem értek a php-hez. Kép De miért kéne lejelszavazni???? Ha már itt mutogatjuk az arcunkat, szvsz semmi értelme nem lenne!
Mézgombi, igen az a lángnyelves fehér kocsi a miénk. Kép A férjem egyébként telefon és hálózatszerelő: telefon, internet, kábeltévé.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Most egy kis élménybeszámoló:Szombat reggel elkezdtük az előkészületeket,a párom nagyon tündér volt,végigtakaritotta a házat,ablakot pucolt,porszivózott,minden ahogy kell.
Képzeljétek,két éve ,amikor összeházasodtunk,akkor vettük a porszivót(előtte nem laktunk eggyütt),és a férjem a tegnapi napig eddig 1x használta.Mondom Neki ,fáj a derekad,ugye,.mert láttam hogy nagyon szenved közbe,és mondta hogy ezért nem szeret porszivózni,mert nagyon be kell dőlni.Na a következő percben ahogy levette a csőről a fejet,kihútódott a nyél,hát mint kiderült ki lehet húzni hosszabbra,igy nem kell semmit hajolni,és erre most jöttünk rá.Itt volt a sogórnőm is,annyira röhögtünk,én majd leestem az ágyról.
Csináltunk egy csomó kaját,végül is egész de. a konyhába voltam,kisebb pihikkel,nagyon el is fáradtam.
5-kor megjöttek a vendégek,lepakolás,italkinálás,szokásos menet,aztán szóltunk hogy lehet asztalhoz ülni,kész a kaja.Hát erre mindenki ül mint egy bábu,senki nem mozdul,mondom mi van itt?
Eltelik 5 perc,senki nem mozdul.Hát bennem mozdult,úgy elkezdtem bőgni,olyan rosszul esett hogy egész nap készülönk,annyit dolgoztunk és senki nem eszik.Kérdezték most mi van,Peti meg csak Nevetett és mondta hogy majd megtudjátok ha Kismama lesz a párotok,vannak ilyen érzelemkitörések.Mondtam hogy ha nem esznek,kidobom a kaját,de akkor már nekiláttak.Volt egy 1 éves kisfiú a társaságban,hát Õ volt a főszereplő,annyira édes pofa volt,mindenki őt nézte,vele foglalkozott,mert már fél éve nem láttuk ,és ezek a kis törpék feldobják az embert.Egy kicsit nehezen indult a hangulat-igazából rég volt már igy eggyütt ez a társaság-de aztán annál jobb lett 1-ig itt voltak.Storyzgattunk,nagyon sokat röhögtünk.Az egyik barátunk egy fiatal pap(32 éves),nagyon jó fej,megkértük egy kis munkára mikor meghivtuk,igy házszentelő is volt.
Úgy kidőltem hogy tök hamar elaludtam,olyan fél nyolc körül ébredtünk,akkor még tök fittnek éreztem magam,gyorsan eltakaritottuk a romokat,okosan müanyag poharat és tányért vettünk direkt,igy csak bele kellett dobálni egy zsákba,aztán számlákat kellett irnom,és úgy elaludtam mint a huzat,nemrég keltem fel,de tök kómás vagyok.
Ameli meg olyan rosszul fekszik most,minden megmozdulása fáj.

Mézgombi:nekem a gyomorégésre nagyon jó volt a rennie.

Pogi:tök jó hogy mehettek a kanapéért,hová vittétek,már az új lakásba?

Doren.nagyon cuki a babóca,gratula mégegyszer!

Kisvirág:pont úgy dolgozik,hogy addigra már nincs ott a csirkés.
Semmit,de szó szerint SEMMIT nem tanultam még,igy erősen gondolkodom hogy csúsztatom jövőre,de akkor sem lenne könnyebb,a baba mellett tanulni,de most hogy csak pár hetem van ,nem tudok koncentrálni egyáltalán,szóval nem tudom mi lesz.Amúgy mjus végén,meg júl.közepén lenne a vizsga.
Sajnálom hogy nem sikerült Neked,de majd legközelebb.

Edina:gratulálok Nektek,szépek vagytok,és nagyon csorgott a nyálam mikor a nászutról olvastam,ilyen helyen ellenne egy darabig az ember.
Debrecenben laktam 4 évig,nagyon szerettem

Most mennem kell egy kis sétára,kéne egy kis friss levegő,bár úgy húz a z ágy,igy viszont éjszaka nem fogok aludni.
puszi.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

Ti hogy vagytok az autóvezetéssel? Sajnos nekem elég rövidek a lábaim és az ülést teljesen előre kell húznom amikor vezetek de lassan a hasam eléri a kormányt és a biztonsági öv is szorít(pedig csipesszel kibiztosítottam már). Úgy meg nem szeretek vezetni ha nem vagyok bekötve. Valamint a kuplngolás is elég fárasztó ha egész nap autóban vagyok.

Csak én hisztizek nagyon vagy másnak is vannak ilyen nyűgjei?

Edina
edina77
 
 


Üdv!

Kriszta, az a lényeg, hogy a végén egész jó bulitok lett. A porszívós dolog tényleg vicces. Kép Mi a keresztapáméktól kaptunk nászajándékba takarítógépet...a poén az, hogy úgy elhánytuk a használati útmutatóját, hogy csak hasraütés-szerűen bontottuk szét, amikor szőnyeget takarítottunk. Úgy voltunk vele, hogy max. kakivá megy, de ügyesnek bizonyultunk, mert azóta is működik! Kopp-kopp-kopp.
A kajázásról annyit, hogy legalább megtanultad, hogy ha még egyszer előfordul ilyen, hogy terhesen bulit rendezz, akkor nem azt kell mondani, hogy kész a kaja, hanem azt, hogy kismama vagyok, és ha nem ültök asztalhoz, akkor mindjárt elbőgöm magam. Kép

Edina, nekem semmi gondom a vezetéssel, igaz, mióta kismama vagyok, egyszer ültem a volánnál. Igaz, az nem is olyan rég volt, de kisebb idős terhesen nekem is okozott néha gondot a biztonsági öv.
Egy hete a barátnőm úgy oldotta meg, hogy egy fél literes üveget tett a csathoz, így az lazított annyit, hogy nem nyomta a pociját. Nekem meg van övterelőm, aminek annyi a lényege, hogy az öv alsó részét bevezeti a lábad közé.
A kormánnyal nekem semmi gondom, pedig talán ez az egy szerkentyű van a kocsiban, amit nem szoktam elállítani, ha én vezetek. Kép
Azt, hogy fárasztó vezetni, aláírom. Én nem szoktam, csak max. a városban autókázni, ha muszáj, ha hosszabb útra megyünk mindig a férjem ül a volán mögé.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Edina, eddig nekem sem okozott gondot a vezetés. Pedig nekem azért már nagyobb a pocóm! Kép Lehet, hogy Nálad az a gond, hogy nagyon előre kell húzni az ülést. Nálam annyira nem kell, eddig az öv sem nyomott. Egyedül a tolatást nem szeretem, mert akkor ki kell tekerednem, és egy kicsit húzódik a hasam. Én csak max. hétvégén vezetem anyáék kocsiját, de szerintem már nem sokáig, mert ha esetleg hirtelen kell fékeznem, akkor lehet, hogy a hasam hozzáérne a kormányhoz, még így is, hogy én is mindig bekötöm magam.
Szerintem ha nem kényelmes, akkor ne vezess, nálunk a férjem nem is szereti mostanában ha én vezetek, már félt.

Pilchard, tényleg jó lehetett a porszívós story! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Hahó, megjöttünk Anyuéktól! Kanapé a helyén áll, bár a fóliáját még rajtahagytuk, h ha megy a villanyszerelő felfúrni a lámpákat, akkor ne legyen koszos.Kép

Ex: azért lenne jó lejelszavazni, mert akkor bizalmasabb infókat is fel tudnánk tenni, pl név vagy telefonszám. De végülis az is több mint a semmi, ha ami megvan, azt felteszed vhova. Legalább nem kéne mindig idemásolgatnod...

Edina, én már egy ideje nem vezetek, mert egyrészt fekszem, másrészt csak terpeszben megy, mert alacsony az ülés, harmadrészt meg nem éri meg az idegeskedés a pesti forgalomban...

pogacsa
 
 


Üdv!
Pogi, nekem nem gond ide másolgatni! Igazából, ha valahol egy honlapon "kezelném", az sem venne el kevesebb időt az amúgy is unalmas életemből. Kép
A nevünk egyébként, ha érdekel vkit, és a valós adatival regisztrál, fent lehet pl. a más sokszor emlegetett iwiwen, ahol a telcsiszám is látható lenne. És itt ráadásul be is lehet állítani, hogy kik számára legyen látható... Kép

A kanapéhoz grat, és jó ücsörgést rajta.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Kisvirág
Köszi a jókívánságot, rám férne. Már azt hittem, hogy kezdek kilábalni a göthösségből, de sajnos még mindig köhögök, már rohadtul idegesít, sőt oda jutottam (pedig olyan sokat nem köhögök), hogy fáj a hasam alja, szó szerint izomlázam van, mert ugye a pocak is húzza az izmokat, plusz még én is rásegítek ezzel a köhögéssel, szegény fiacskámnak már rohadtul elege lehet.Kép Sajnálom is szegénytKép

Exdeus
Köszi, hogy kijavítottálKép Gratula a kikerekedéshez, szalad az idő...Kép

Pilchard
A porszívos story nagyon tetszettKép

Mézgombi
Még olvasni is hosszú volt a túraútvonalatokat, hát még végigmenniKép De a lényeg, hogy a süti meglettKép

Edina
Vezetés: imádok vezetni, de mostanában már inkább mellőzöm. Engem pl. fáraszt nagyon.

Doren
Nagyon édes a kis jövevény, kis hajasbabaKép

Üdv:
Csibemanó
csibemanó
 
 


Sziasztok!

Katus73: határőr vagyok

Blackrose: visszavonom, nekem nincs is nagy pocim...KépKépKép

Kisvirág: tetszett a babazenés storydKép

Pilchard: a találka nagyon jó ötlet, de ha nyár elején lesz én pl. még pocakban vinném a ManótKép

Hétvégén hatalmas buliban voltunk, otthon Veszprémben. 25 fős baráti társaság jött össze. Szombaton kint bográcsoztunk, este meg zenés táncos buli volt. Még táncoltunk is! Sokkal jobban bírtam, mint amire számítottam.Kép

Holnaptól három napig suliban leszek...nem tudom, hogy fogok korán felkelni...már nagyon elszoktam tőle.

zsu 22+2

Kép
zsu11
 
 


Még én is fent kukorékolok, de lassan elteszem magunkat holnapra. A férjem holnap védi a szakdogáját, van némi paraszag. Kép Én már könnyen vigyorgok... Ma este még némi polgári kikérdezést is nyomtunk, szerintem elég jól vágja.
Remélem ma éjjel nem lesz gyomorégés.
Mióta terhes vagyok sikerült megúsznom bármilyen gyógyszer nélkül, remélem a gyomrom is rendbe jön anélkül. Végül is a fejfájás is elmúlt röpke egy hét alatt...Kép

Zsu, irigyellek a buli miatt! Én is úgy mennék, már szinte elfelejtek táncolni...Kép

Csibemanó, jobbulást! Nekem is szokott fájni a hasam, ha köhögök, sőt a tüsszentés után meg akkora rúgást kapok, biztosan nem értékeli a kiscsaj. Kép

Jó éjszakát Mindenkinek! Kép
Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


sziasztok,
vezetéssel kapcsolatban.....nekem meg az a nap legpihentetőbb része amikor vezetek, mert kicsiny fiam szeret kocsikázni, gyakorta el is alszik menet közben, így én akkor pihenek amikor vezetek, mert nem kell rohangásznom, emelgetnem, visszapakolásznom stb,stb. Ha már nagyon kifáraszt akkor néha céltalanul is elindulunk autókázni és akkkor én pihenek! Szóval én így állok a vezetéssel....bár az is igaz, hogy szerencsére nekem nincsenek fizikai korlátok az autóban, minekután alig nőtt meg a hasam, így nem is zavar. Holnap lépek a 33. hétbe.....hú, nagyon közeleg már....lehet, hogy hamarosan két fiúkát fogok kocsikáztatni, hogy pihenjek egy kicsit.
Acer
acer
 
 


Sziasztok!

Most hívott Pilchard, és azt üzeni, hogy be kellett feküdjön a kórházba, mert szúr és keményedik a pocakja. Szerencsére a méhszája zárt, de azért kivizsgálják. Drukkoljatok Nekik!!!

pogacsa
 
 


Pilchard!

Ezer drukk!!! Remélem nem a nagy vendégség ártott meg.

Kép

Kép
katus73
 
 


Katus, ja nekem is ez jutott először az eszembe. Remélhetőleg csak a babája forgolódik, nekem akkor volt hasonló ilyen, és én is nagyon megijedtem tőle, de a dokim megnyugtatott a telefonba, h valszeg csak ez. Persze jobb mindennek utána járni, és még UH-zni is lehet!
Ja, azt elfelejtettem írni, h este majd a férje fog tudósítani, akkor már biztosabb okosabbak lesznek.

pogacsa
 
 


Sziasztok!

Pilchardnak megy a rengeteg drukk, szorítunk nagyon, hogy ne legyen semmi gond! Az jó jel, hogy a méhszáj zárt, lehet, hogy tényleg megerőltette magát a vendégvárásban.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok Lányok!

Megint sokat írtatok a 3 nap alatt:-)

Doren, gratulálok a hugodnak a babóhoz:-)

Kisvirág,
örülök neki, hogy jól vagy és remélem találkozunk szerdán. Sajnálom a nyelvizsga dolgot:-(

Edina, nagyon szépek voltatok és biztosan szuper volt a nászút is!
Vezetésről: én nagyon szeretek vezetni és vezetek most is, de van kismamás ővtereleőm és azt használom, mert nagyon kényelmes, különben én is elég alacsony vagyok 163 cm, így előre vagyok tolva teljesen de egyenlőre nem zavarja a pocimat.

Pannamari,
jó hogy írtál:-) mi is voltunk a bababörzén és vettünk ezt-azt, szerintem is érdemes ezekre kimenni.

Benne vagyok a nagy randiban babás-mamás-papás-ba csak mindenképpen szombat vagy vasárnap legyen és jó időben egyeztessünk majd, hogy mikor ha lehet:-)

Pilchard,
Nagyon drukkolok és remélem nem lesz semmi bajod!!!!!

Én is észrevettem, hogy bár csak 95 cm-es a pocim de egyre nehezebb a cipőbekötés és egy-két házimunka:-( szerencsére férjecském segít így nincs gond, de azért olyan nyüzsis típus vagyok és magam is csodálkozom, hogy lassulok le.

Már csak 1 hetet dolgozom és utána táppénzen leszek:-)Várom már mert annyi tenni való van még, meg vásárolni is kéne már a babának.

Mézgombi, drukkolok a férjednek is vizsga ügyben!

Tegnap a Városligetben sétáltunk és bár nagyon szeretem a jó foghagymás-sajtos lángost de alig tudtam 1-et legyűrni, Veletek pocakilag mi a helyzet, gyomrotok nem egyre kisebb???

Lányok mindenki vigyázzon nagyon magára, már nincs sok hátra!:-)
Kari
(kerek 31:-)
kari
 
 


Sziasztok! Hát itt aztán pezseg az élet, egy kicsit lemaradtam.

Az az igazság, hogy én most nagyon aggódom. Valahogy nem értek valamit. Alacsony lett az AFP-m. Amit pedig végképp nem értek, az az, hogy mikor kell levenni. A kislányommal már betöltött 16 hetes voltam, tehát már 17 hetes, amikor levették, és alacsonynak találták az értéket 0,7 MOM volt akkor. Természetesen egészséges.
Most 16 hetet kezdem el 16+1 napos voltam, amikor levették és most 0,4 MOM az AFP, a HCG 0,8; a PAPP-A: 1,1; az SP1:1,4 lett. Az orvosom megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, és feleslegesen aggódom, mert a HCG alacsony, valószínűleg hamarabb lett levéve és persze nem vagyok egy nádszálvékony és ez is befolyásolja. A mért nyaki tarkóredő 1,7 mm , ez is rendben van. Az ultrahang is teljesen negatív, a baba úgy fejlődik ahogy kell. Én mégis parázok, de rendesen. A 4D ultrahang szerintetek megnyugatóbb lenne? Ott azért elég sokat látnak.
Ha valaki tud ebben a témában szólni valami "megnyugtatót" hát megköszönném.

Kép

Kép
jurem
 
 


Jurem, szerintem ne parázz! Én úgy tudom, h betöltött 16 hét után nézik az AFP-t, tehát lehet, h tényleg korán nézték (bár nem egészen értem amit írtál, mert ha most kezded a 16. hetet, akkor még csak 15+1 vagy, nem?), másrészt az AFP nem egy precíz vizsgálat, sok helyen nem is csinálják már. A 4D még korai ilyenkor, ha gyönyörködni akarsz, mert még kicsit vékonyka a baba, de ha ez megnyugtatna, akkor menj el! Kép Ja, harmadrészt a magas AFP a rosszabb állítólag, bár nem tudom, ezt csak hallottam.

pogacsa
 
 


Sziasztok!

Pilchardnak nagyon sokk drukk, remélem semmi baja nincs csak egy kicsit felidegesítette magát a vendégek miatt.

Kari:mi úgy láttuk a barátnömmel, hogy nem vásárolunk semmit sem csak körbe nézünk, de azért mégis csak lett belöle egy-két apróság.

Edina: nekem ugyan egyenlöre még nincs jogsim, de másoktól én is azt hallottam, hogy az övterelövel jobb (kényelmesebb) a vezetés. Ha meg már úgy is akkora lesz a pocid úgysem fogsz már vezetni.(érezni fogod, hogy meddig kényelmes a vezetés)

Puszika mindenkinek:
Annamari+ Dominik

KépKép
pannamari
 
 


Jurem, nekem 0,73 lett az AFP-m, és azt mondták, hogy normális. Most megnéztem a papíromat, és az enyémen az van, hogy 0,5-2,5 között normál érték, gondolom ez valamilyen szinten egyéni, tehát figyelembe véve pl. az életkort. Amit írtál többi adatot, sajna nem tudom, hogy mik, én ilyeneket nem találtam a papírjaimon. DE: ha a dokid azt mondta, hogy minden rendben, a nyakiredő is OK, az uh. szerint sincs semmi probléma, akkor ne aggódj!!! Egyébként én azt olvastam egy uh-ról szóló cikkben a neten, hogy az orvosok 2D-vel is látják, hogy ha valami gond van, a 3D inkább csak mozizás, meg talán kisebb rendellenességeket hamarabb meglátnak. De egy tapasztalt, jól képzett doki 2D-vel is lát mindent!
Egyébként nekem asszem úgy vették le a vért az AFP-hez, hogy pénteken töltöttem be a 16. hetet, és rá hétfőn csapoltak.
Szóval no para! Kép

Kari, köszi a drukkot, átadom a férjecskémnek. Kép (Még most is a dogáját bújja, délutánra kell mennie.)

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jurem,

Ne aggódj bár tudom ezt könnyű mondani. Nekünk bár jó volt az AFP eredmény, azt mondták, hogy az UH a lényeg, mert már csomó Nyugati országban el is törölték ezt a vizsgálatot mert olyan megbízhatatalan.
kari
 
 


Hát ebben bízom én is, mert a doki, akihez most járok genetikus is. Azért nem hiszem, hogy nagyot tévedne. Ma egyébként megyek hozzá délután, úgyhogy teljes megnyugtatást fogok kérni.

Kép

Kép
jurem
 
 


Jurem!
Az AFP értékem nekem 0,6 volt de a többi érték mind normális. A doki azt mondta nekem is, hogy ha gond lenne a többi is eltérne. Én voltam 4 D-s uh-n is és ott azt mondták, hogy minden ok.
Viszont a nővéremnek az AFP 0,4 lett a hCG meg 2,8!!!!. Na neki már nem mondták, hogy minden ok. Nála magzatvíz vizsgálatot javasoltak.

Edina
edina77
 
 


Helló Edina!

Nekem a HCG-m jó, vagyis azt mondják, hogy jó, a többi érték is. Akkor nem kell aggódnom?

Kép

Kép
jurem
 
 


Sziasztok!

Kezdem Juremmel, hogy én is egy kicsit megnyugtassam. Nekem is rossz lett, az AFP-m, mert a két érték két különböző irányba tért el. Voltam genetikán, de nem találtak semmit. Az aminot el sem végezték. Amúgy a tb már gondolkozik rajta, hogy megszünteti az AFP-t, mert annyira megbízhatatlan. A nyaki redő jó volt, ha az uh-n nem láttak szivritmus probl.-t, vagy rövidebb végtagokat, márpedig a doki azt mondta minden rendben, akkor nincs gond. Nyugodj meg! Kép
Edina: Én még mindíg vezetek, de már csak ha muszáj, mert a dokim azt mondta, hogy a 30 hét után már ne vezessek, mert veszélyes lehet a többi közlekedőre is, meg rám is. Ha véletlenül nagyot rúg a baba és félrerántom a kormányt, az gáz. De engem nem zavar szerencsére semmi. Még hosszú távon is vezettem két hete (200km). Mióta ilyen nagy a pocakom, azóta a biztonsági öv sem zavar, mert az alsó felét a pocakom alá teszem.
Doren: Nagyon édes a sógornőd babája!
Pilchard: Nagyon drukkolok, remélem minden rendben lesz. A zárt méhszáj azért egy nagyon jó jel. Ha itthon vagy, feltétlenül jelentkezz!
Kisvirág: Vizsga Kép
Én is parázom egy kicsit, mert 4 hét múlva anatómia,kórtan, fejlődéstan összevont szigorlatom lesz, meg még 3 másik vizsgám. Ugyanis a vizsgaidőszak elejére vagyok kiírva, így igyekszem most elinézni mindent. Remélem sikerülnek. Most a 2-re hajtok, mert nem visz rá a lélek a tanulásra.
Nem tudom, hol lehet venni ilyen szívhanghallgatós gépet. Én a sógoromtól kaptam, mert a cég ahol dolgozik orvosi műszerek informatikai rendszereit fejleszti, és nekik van. Elvileg sztetoszkóppal is lehet hallani. Az ellenkező oldalon keressétek a babát, mint ahol a mozgást érzitek. A pocakod legmagasabb pontja és a hátad felénél nagyjából. Legalábbis nekem ott van.Kép Remélem sikerül!Kép
Kisvirág: Nekem a dokinál ha nem csinálnak uh-t rátesznek kb.1-2 percre a ctg-re (csak 1 tappanccsal) hogy ellenőrizzék a baba szívhangját. Ha uh van, akkor nincs külön, de a gépen is be lehet kapcsolni, hogy halld a szívhangot.
Mi is megyünk esküvőre, a szülés után három héttel. Már most egyezkedem a fiacskámmal, hogy gyorsan és könnyen bújjon ki, hogy 3 hét múlva elég fitt legyek, hogy 200km-t tudjak utazni, és még jól is érezzük magunkat.Kép
Szép kisregényt írtam, de ha az ember 2 napig nem jut gép közelébe, hát így jár.Kép
További szép napot!

Kép
Kép
szõkemelinda
 
 


Szia Pogácsa!

Lehet, hogy egy kicsit kavartam, de már most 23.hetes vagyok. Amikor az AFP-t levették akkor még csak a 16 hetet kezdtem el, pontosan 16+1 napos voltam. Én úgy tudtam, hogy már betöltött 16.hetesen kell levenni, mert a SOTE-n ez volt a módszer. Ami megkavar az az, hogy minden doki más véleménnyel van az AFP jelentőségéről. Akkor meg mia f... kell bennünket rémiszgetni?

Kép

Kép
jurem
 
 


Sziasztok!

Exdeus: nagyon szép az auto Kép Jópofa a matricázás.

Norwell: mi volt a dokinál? Mazsola bohóckodott?

Doren: Gyönyörű szép nagy hajas baba Kép Már mehet is fodrászhoz Kép
És köszi a válaszod, most már értem. Remélem az én babámnak nem lesz túl nagy feje, mert a medencém nem túl nagy...

Pogi: irigyellek a kanapé miatt. Tuti jól nézhet ki. Hát nem tudom pár hetes babával nem lesz könnyű esküvőzni. Bár a mi esküvőnkön volt egy 1 hónapos babóca is Kép Igaz elég korán (vacsi után) hazamentek, de jól bírta a csöppség.
Ha beszélsz Pilcharddal drukk neki.

Mézgombi: szombaton szép kis túrán voltál. Nem csodálom, hogy estére kinyúltál.
Nyugi a gyomorégés nekem már az elejétől fogva van. Szinte minden nap szenvedek tőle. Mostanában úgy alszok, hogy 2 kispárna van a fejem alatt nagypárna nélkül. Csak ettől reggel meg a hátam fáj... Hagyományos háztartási kekszet szoktam rágcsálni. Általában használ. Ja meg ha hideget iszok / eszek az is jó. Gyógyszert nem akarok szedni, de a renniet ajánlják.
A férjednek megy a drukk.

Jurem: remélem délután megnyugtat a dokid. Nekem is a betöltött 16. hét után vették le a vért. (16+4 voltam) Nekem normális lett az érték.
Viszont most egyet nem tudok mi az a HCG??? Melyik leleten kéne ezt látnom? Én nem találok ilyet sehol.

Zsu: irigyellek a bográcsos buli miatt. De ennék, most egy kis bográcsgulyást. Viszont a sulit nem irigylem. Van még émelygésed?

Melinda: hát nem semmi vizsgák előtt állsz. De jobb, ha túl vagy rajtuk. Tényleg csak az számít, hogy görbüljön! Szorítok neked!
A dokihoz magánba járok. Mindig néz UH-n, de sajna elég pici gépe van és a szívhangot nem lehet bekapcsolni rajta. A kórházba mikor voltam nála akkor nem csinált Uh-t. Mikor a genetikain voltunk akkor meg azt mondta az UH-s nő, hogy látja, hogy rendben van a pici szíve és ilyenkor nem hallgatják meg. Kép Remélem a 4D-n már végre meghallhatom. Kép

Pilchard: jó lehetett a buli. A porszívós story nem semmi Kép
Drukk megy ezerrel, hogy minden rendben legyen veletek! Várjuk a híreket.

Nekem is van egy jó kis storym:
Mikor összeköltöztünk a párommal - 5 évvel ezelőtt - vettünk mosógépet. Szépen bekerült a fürdőbe a helyére. Ugye én, mint szorgos háziasszony időnként elrángattam a helyéről, (dög nehéz) hogy felmossak alatta. Évekig kb. havonta egyszer megcsináltam. Tavaly nézi a férjem mi a tücsköt rángatom én a gépet? Mondom felmosok alatta. Elkezdett röhögni és megmutatta, hogy alul van egy fekete kar, amit ha kihúzok kiemeli a kerekeit és fél kézzel odébb lehet tolni Kép Azóta is röhögünk ezen...

További szép napot nektek.
Biztos jövök még...
Kisvirág

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Sziasztok!

Jurem! Szerintem se aggódj, ez már egy korszerűtlen, megbízhatatlan szűrővizsgálat, nincs jelentősége. Amúgy egy picit tényleg nem jól érted ezt a "betöltött hét" dolgot. Ugyanis ha 16+1 voltál mikor levették, akkor pont hogy már betöltött 16 hetes voltál valóban, tehát gond egy szál se. (És ekkor Te nem a 16. hetet kezdted el, hanem a 17. hetet. Ahogy Pogi is írja.)

Doren! Gratu hugodnak a szép kisbabához! Hogy jöttek nekik ezek az érdekes név-összeállítások? Melyiket használják, az első v. a második neveket?

Ex! Klassz a járgány!

Kisvirág, mi pont ma vettünk egy ilyen mosógépet, amiről írtál, de nekünk megmutatta az eladó ezt a bizonyos kihúzható kart rajta, úgyhogy mi már felvilágosultan jöttünk ki az üzletből... Kép

Edina, nekem semmi gondom az autóvezetéssel szerencsére! Sőt, ahogy Acer is írja, engem is inkább kikapcsol és pihentet, mintsemhogy fárasztana! Fogok is vezetni végig a 40. hétig! Még lehet, hogy magamat is beviszem majd a kórházba szülni! Kép

Pilchard, drukk, hogy minden OK legyen, és mihamarabb visszatérj közénk!

Sziasztok, Hello (30+6)
hello
 
 


Jól mondjátok, már én vagyok megkavarodva.
Tehát, most a 16.héten, 5 évvel ezelőtt 1 héttel később, tehát a 17.héten vették le. Szóval a lényeg az, hogy 1 hét diffi van.

Kép

Kép
jurem
 
 


Sziasztok!!

Jurem!!
Én 15+1 voltam amikor most Adéllal levették az AFP-t a genetikán. Mert UH alapján számolták a baba korát.Jó persze nekem úgymond feleslegesen vették le, mivel a vérvétel után 4 órával már el is végezték az amniocentézist is. DE hát amit kell azt kell. ;)

Blackrose(kerek 33)

BR
Kép
Kép
Kép
blackrose
Keszthely
 
 


Blackrose! Miért kellett az amniocentézis?

Kép

Kép
jurem
 
 


A HCG-t azt hiszem csak annak nézik akinek nem normális az AFP. Ha jól tudom. De ez nem biztos.
edina77
 
 


Sziasztok!! Kép

Pilchard:
;) Csak azért lett ilyen hosszú a hsz-om mert 4 oldalnyi lemaradást kellett ledolgozni. Kép
És nekem Balázs nem csak viccből mondja azt hogy nem menne el venni azt amit megkívántam mert pl. a Meki éjjel nappal nyitva van és még egyszer nem ment el hambiért nekem, pedig 20 percre van innen. Kép

Norwell:
Akkor még egy hasonlóság. Amúgy mondtam neki és ő is éppen olyan extázisba került mint Mézgombi férje Kép Ejj!!

Mézgombi:
Kép Jók a képek!! Amúgy osztom Exdeus véleményét. Lehet, hogy a fények miatt, vagy mert más hogy néz, de tényleg olyan mintha nem ugyan az az ember lenne. Kép
A hagyományok se rosszak. Csak valahogy nekem a lagzikból nagyon az maradt meg, hogy mire a menyasszonytáncra kerül a sor addigra már jó sok ember igencsak bátorra itta magát és húzza vonja azt a szerencsétlen menyasszonyt. Meg hát a zenei ízlésem sem olyan, hogy lakodalmasra ropjam. Meg akkor a baráti körünk 98%-a nem bulizna. Kép Viszont a rock zenét a szüleink, tesóink is eltudják viselni( lásd apim volt velem koncerten is) nagynéni nagybácsit meg úgyse nagyon hívnánk meg.
Amúgy szerepjátékozás: Már kb. egy éve tervezzük egy jó barátommal(mert ő is nagy-nagy szerepjátékos), hogy majd jön és játszunk… de soha nem jön össze pedig én még nem szerepjátékoztam sosem. De majd ami késik nem múlik. Mert annyit mesél már arról, hogy miket játszottak. Addig meg marad az internetes szerepjáték, meg a szg-es.

Marcy:
Szépek vagytok a képeken.
Nem tudnád nekem átküldeni amiket letöltöttél légzőgyakorlatokat, meg tornákat mert nekem még egyedül is jobb lenne, mint sehogy. ;) Mert itt Keszthelyen ilyen dolgok nem igazán vannak, Pestre meg csak emiatt nem tudok feljárni, viszont jó volna.
Cím: blackrose01@freemail.hu
Amúgy annyiból nehezebb most, hogy amikor csak tehetem Tomizok, mert tudom, ha meg lesz Adél, akkor nem fogok tudni ennyit foglalkozni csak vele. Mert persze lesz olyan, de olyan is, hogy kettejükkel egyszerre csak. És akkor emellé jön a háztartás mert az egy dolog, hogy nem csillog-villog meg nincs patika rend, de ha kaját se rittyentek akkor éhen halunk, szóval van amit meg kell csinálni. És az ami igazán fárasztó, hogy közbe azt lesni, hogy éppen hova mászik föl, mibe mászik bele, mit pakol hova, és mit vesz a szájába. Mert veszélyérzete a nullával egyenlő. Bár lehet hogy én meg túl aggódom a dolgot, meg aztán ott van anyukám aki ha valami történik Tomival akkor jön a szemrehányással, hogy nem tudok rá vigyázni, és hogy milyen anya vagyok(holott a tesóim is csak fölnőttek pedig állítólag a garázstetőről ugráltak, mert ejtőernyősősdit játszottak) szóval lehet emiatt is van az hogy állandóan spanon van az agyam és nem tudok lazítani, ha Tomiról van szó.

Pogácsa:
Igen el van a gyerek ha játszik.És addig játszon amíg nincs babó , mert aztán már neki se lesz annyi ideje. Meeeg aztán amikor már önállósodik a kölyök akkor közbe is lép. Jaj mennyiszer reseteli a gépet. ;)

Kisvirág:
Hát persze hogy a vizsgálatok a fontosabbak. Meg az is dillemába sodor, hogy akkor már a 37 hét végén leszek szóval hogy akkor már nem-e nagy ahhoz, hogy jól lehessen látni. Meg a másik, hogy akkor megnézzük, de végülis 2 hét múlva már élőben is talán megcsodálhatjuk. Szóval nem-e lenne felesleges pénz kidobás. Mert igaz lenne itt Keszthelyen is 4D uh, de 15E csak a vizsgálat és arra jön rá az extra(kép, video, dvd)

Esküvő: Na valami ilyesmi itt is a terv. Vagyis meg van a polgári, aztán egy ebéd, vagy vacsi a családnak és aztán indíts bulizni, aztán aki jönni akar jön aki nem az nem. Mert így azért emlékezetes is tud lenni, ha úgy sikerül, meg nem is kell megalkudnunk, és a külvilágnak bulizni.

Én is csináltam Adéllal ilyet vagyis úgy a 26-27 hét táján, mert fostam, hogy nehogy faros legyen. És a pocim aljához oda tettem apa nagy fülesét és zenét kapcsoltam neki, ő is virgonckodott, és jól megrúgdalta a bordáimat, de sebaj, mert tudtam ebből hogy irányba állt.
Amúgy kitudja lehet, hogy tetszett neki. És azért vihánckodott.

Csibemanó:
Én drukkolok, hogy ne legyen semmi baj a lepénnyel, és feljebb menjen, és szerintem feljebb is megy, mert azért még csak a 24 héten vagy.
Lényeg hogy ne parázz, mert az neked, se a babának se jó.

Katus:
Nálunk nem jár ki. Hanem be kell menni a kórházba(fel a 3.ra-> amikor nem működik a lift igen csak kellemes). Aztán majd a végén vagyis szülés előtt egy pár héttel jön ki terepszemlézni. Mondjuk engem már riogatott, hogy jön mondtam tegye de a csengő azóta is rossz.(persze mert mikor Tomihoz járt rendre azért nem talált minket így ált szólt hogy mikor jön, és akkor anyuméknál keresett, vagyis a szomszédban csengetett és akkor kimentem és beengedtem)

Marcy:
Jó a tevés kép!! Kép

Hello:
Én meg pont fordítva hallottam vagyis hogy a csúcsos nem olyan szét terülős az a fiús poci.( úgy is szokták mondani, hogy akiről amikor háttal áll nem lehet egyértelműen megmondani hogy babát vár.)
És hogy a kerek elterülő az meg a lányos pocak( akin hátul nézetből is látszik a dolog). De ez szerintem is kamu. Mert nekem Tomival is ilyen alakú pocim volt(igaz ekkora szülés előtt egy pár nappal ;) )és hát mint az ábra mutatja fiú, és most is kerek és hát a genetikai vizsgálat szerint XX az a bizonyos kromoszóma így 99 % hogy lány Kép. Meg az UH szerint is.


Pilchard:
Kép Én is benne lennék egy taliba.Csak időben egyeztessünk, mert azért nekünk nem a szomszédból kell oda ruccanni. ;)És hát kocsink az nuku. Szóval nekünk a MÁV, vagy a VOLÁN is diktál.

Katus:
Nekem nem csak lebeg a fagyi a szemem előtt, hanem tegnap kikuncsorogtam hogy kapjak is. Puncs illetve madártej ízű Carte d'Or. KépNyami!!!

Edina:
Gratulálok, és a képek is csudi jók!! És szépek voltatok/vagyis tuti vagytok is. ;)
Amúgy azért én látni vélem a pocidat de csak kicsit és azt is csak most hogy láttam a pocis képet is.

Mézgombi:
Ismerős a szitu, nehézkességgel. Pl. tegnap mondtam apinak, hogy megkéne csinálni, hogy lecsatolható legyen a lábam. Vagyis lecsatolom, felhúzom rá a cipőt és aztán vissza. De azt mondta, hogy az enyimet csak amputálni lehet így maradtunk abban, hogy szenvedek. És még mennyi esetben ütközöm bele a hasamba, és nem férek el tőle Persze 2 hónap múlva meg majd hiányolni fogom.

Babaszívhang:
Én is próbáltam sztetoszkóppal anno Tomi szívét meghallgatni, de nem ment kolléganőim nem is értették miért tart egy pisilés 20 percig Kép Mert ugye a személyzeti WC a vizsgálóból nyílik és ott volt sztetoszkóp. De szerencsére azért ált. havonta egyszer hallottam/hallom, mert a dokim mindig meghallgatja olyan ketyerével bár a gyerekeim utálják a macerát és mindig elficeregnek előle. DE sebaj eddig egyszer volt, hogy kénytelen volt fahallgatóval csinálni, mert a másikkal nem tudta utolérni.

Doren:
Gratula hugodéknak a kiskrapekhoz!! Igazi hajas baba!! Kép Tominak is nagyon tetszett tegnap este amikor megmutattam. Utána csupa babás képet akart nézegetni.

Mézgombi:
Megy a szorítás az uradnak!! Kép
Nekem gyomorégésre a Talcid jött be egy ideig aztán megfájdult tőle rendszeresen a pocim.. és hánytam-hasmnetem így a népi gyógyászathoz fordultam.. azóta elrágcsálok 3-4 szem mandulát és akkor pár órára nyugi van. DE hallottam már erre azt is, hogy reszelt nyers krumplit kell enni nem sokat csak egy evőkanálnyit de én ezzel nem élek.

Pilchard:
Megy a drukk hogy minden rendben legyen, és csak a hétvégi buli miatt legyen.

Kari:
Én jelzem észleltem, hogy már csak féladagokat bírok meg enni. Mondjuk ez az amúgy étvágytalanságommal karöltve eredményezheti, hogy csak 5 kiló plusszom van eddig. De sebaj!!!
Csimota jól van odabenn fejlődik és minap olvastam, hogy attól, hogy én nem eszem degeszre magam ő attól betudja szerezni a tápanyagát. És hát azért be kell vallani van még miből így is.

Jurem:
Végülis most Adéllal már csak arra, hogy engem meg a dokimat megnyugtassa Tominál volt nagyobb hangsúlya, hiszen egy évvel a sugár, illetve citosztatikumos kezelések után babásodtam meg. És nagy volt a riziója annak, hogy beteg lesz a baba. De mivel nem lett az így már most másodjára nem volt akkora a kockázat, de nem olyan durva beavatkozás, hogy a biztonság kedvért ne csinálták volna meg. Kép
Amúgy azért kaptam azokat a cuki kezeléseket, mert 20 évesen nyirokmirigy rákot diagnosztizáltak nálam. Persze vissza sikerül szorítani,és tünetmentes vagyok immár majdnem 4 éve, de az ördög nem alszik. Sajnos!!(azért is karikás a szeme mármint az ördögnek)
Na de félre a tréfát, nem egy kellemes dolog, de remélhetőleg túl vagyok rajta és a gyerkőceimnek se okoz később problémát.

Már megint marha hosszú lettem!! Bocsika!!!
És Tomi is kiabál már vagy 10 perce, hogy ébredt, szóval elküldöm és irány az udvar, meg a homokozó!!

További szép napot!!

BR
Kép
Kép
Kép
blackrose
Keszthely
 
 


Na, Blackrose, megint kitettél magadért!!! :-D

pogacsa
 
 


Sziasztok!
Megjöttem a mai napi túrázásból. Fél tizenegykor mentem el itthonról és kb. fél órája vagyok itthon. Igaz, ebben benne volt egy jó hosszúra nyúlt sétával egybekötött beszélgetés két lányos anyukával. Kép
Megnézem, nekem 16+1-nél vették le az AFP-t, és 0,9 lett a MoM. De ahogy írták a többiek, ez egy igen csak megbízhatatlan vizsgálat, az UH a lényeg, amiből a profik inkább a 2D-t szeretik, mert ahhoz szoktak hozzá.
Mosógépes sztorihoz annyit, hogy a miénken is van kerék, de én inkább húzom-vonom (igaz, nem most), mert annyira azért nem nehéz. Kép
Evés: én azért még bírok enni, szerintem ugyanannyi még lecsúszik, mint eddig. Igaz, én inni iszok sokat, sőt rengeteget!
Pilchardról várom a híreket, remélem, semmi gond!!!! Drukkhegyek mennek, ha kicsit késve is.
Mindenkinek köszi a kocsidícséreteket. Sajna még van egy szépséghibája, de az is hamarosan ki lesz javítva (a párom anno összetűzésbe került egy bevásárlókocsival, és a horpadás ki lett ugyan javítva, de a szürke foltot még nem sikerült lefényeztetni, pedig a festék is ki lett kevertetve).

Na megyek feküdni egy kicsit, fárasztó volt egy kicsit a séti.
Estére még jövök, nézem a híreket.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Pogácsa!

Kép Ja. De ha nem 2 naponta reagálnék, hanem akkor amikor elolvasom akkor nem is lenne ilyen hosszú. De hát az túúúl egyszerű lenne. Bár a végén meg a maratoni írásaim miatt leszek a fekete bari. ;)Kép

BR
Kép
Kép
Kép
blackrose
Keszthely
 
 


Sziasztok!

Nem régen értünk haza, megvártam a férjemet a könyvtárazás után. Szegény, több, mint két óra csúszással került be, de a lényeg, hogy 5-öst kapott a szakdolijára!!! Kép Nagyon örültünk, mert elég húzós témából írt, és nem is sokan kaptak jó jegyet, ő meg még dicséretet is kapott. Kép
Úgy látom, ezek a babanetes drukkok bejönnek, csak el ne szóljam! Köszi mindenkinek a drukkot! Kép

Blackrose, szerintem semmi gond azzal, hogy ennyit írsz! Kép Köszi a gyomorégéssel kapcsolatos tanácsokat, majd kipróbálom, de asszem a nyers rumlit én is a végső esetre hagyom... Nem semmi, hogy 20 évesen nyirokmirigy rák! De tök jó , hogy azóta már a második babódat várod! Kép

Kisvirág, ez a mosógépes story jó lehetett! Kép A hideg ital nekem is egész bejön. Ma még eddig elég jól elvoltam, hogy lekopogjam...

Nekem is van egy storym! Szombaton betörtek apósom házába, nem volt senki otthon, vasárnap fedezték fel. Felforgatott mindent, de nagyobb dolgokat nem vitt el, csak kp-t, meg fényképezőt. Apósomon kívül még a férjem két unokatesója lakik ott albiban, és a srácnak elvitték a pénzét, ami véletlenül volt otthon, ugyanis életében először hármasa volt a Lottón, és nyert 20 ezret.
Szóval, sokáig nem örülhetett a nyereménynek, igazi őspech...Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Ja, még azt akartam leírni, hogy mi volt a könyvtárban. Mikor fizetem be a késedelmi díjat - sosem vagyok képes időben visszavinni - akkor kérdi a könyvtáros nyanya, hogy újabb olvasó? Nagy nehezen leesett, hogy a hasamra célozgatott, majd bájosan vigyorogtam, értékelve a humorát. Utána meg felhomályosított, hogy gyerekeknek ingyenes a tagsági ha jól emlékszem 16 éves korig. És mondta, hogy már két hetes babókat is hoznak, nyilván a szülő szándékozik olvasni... Apuka és anyuka egyaránt hozhatják a bébit, és az ő ingyenes tagságijára tudnak kölcsönözni.
Csak gondoltam leírom, hátha érdekel valakit, egyébként a Szabó Ervinben van ez, meg szerintem a kihelyezett kerületikben is.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!!!!

Remélem, Pilchardnál minden rendben van, nagyon szorítok érte!!!

Jurem!
AFP: én is hallottam, hogy erőteljesen gondolkodnak a megszüntetésén, lévén, hogy baromi sokba kerül és ehhez képest iszonyú megbízhatatlan, míg egy sima 2D-s uh-val minden felfedezhető. Szóval ne aggódj, most fog következni a genetikai uh (18 hetesen), biztosan minden rendben lesz!!! Ja, és úgy tudom, hogy a MoM értéket az anyai életkor, a dohányzás és a testsúly is befolyásolja (nekem ezek is le voltak írva a papíromra legalábbis).

Kari!
Gratula a "kerekséghez"!Kép

Gombi!
Gratulálok a férjednek! Épp ma délután nosztalgiáztam, hogy te jó ég, tavaly ilyenkor egy ideg voltam már, hogy még vizsgáznom és államvizsgáznom is kell, meg írtam a szakdolimat... Most sokkal jobb dologgal vagyok elfoglalva!KépKépKép
Gyomorégésre nekem egy fél(!) Rennie hatásos, de mivel egy fél is elég, már gondoltam rá, hogy csak "pszichológiai eset" vagyok!KépKépKép Ja, és tudod, mi szokott még bejönni? A főtt krumpli... látom, hogy a nyerset írtátok, de hát nem tudom, nekem lenne-e gusztim megenni...Kép

Virág!
Igen, szó szerint bohóckodott!KépKépKép

Blackrose!
A szerepjátékra bizony az egyetemi évei alatt volt csak ideje (tudod, vizsgaidőszakban...Kép). Azóta nálunk is a szg-es szerepjáték jön be apának, már várja a Morrowind-folytatást... KépKépKép

Doren!
Gyönyörű kisbaba!!! Sógornőmnek holnap kell befeküdnie, ha éjjel nem indul meg a szülés. Bár szerintem nála csak simán elszámolták, mert nem voltak hajszálpontos ciklusai, sőt...

És végül rólunk: voltunk uh-n, minden teljesen rendben van, a számítottnak megfelelő kor, fejvégű fekvés, méretei pedig: fejecskéje 69 mm, a combja pedig 48 mm. Az uh-s nénike nagyon aranyos volt, vagy tíz percig szánkázott a hasamon a fejjel, és centiről centire mindent-mindent megmutatott. A kis arcát, a gerincvonalát, a belső szerveit, a végtagjait (integetettKép), a kis lábán meg meg tudtuk számolni a lábujjakat! Viszont elfelejtettünk képet kérni. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Annyira el voltunk foglalva a kicsi kukucskálásával, hogy totál kiment a fejünkből... Pedig apa is mondta, hogy kérünk ám majd képet, de teljesen elájult a fiától... És ami kiderült: 100%-osan fiú, láttuk a mogyorócskáit teljesen tisztán és kivehetően.Kép
És amióta megjött a jó idő (meg a melegfront), azóta a kisfiam (de jó ezt így leírni!!!) annyit mocorog a hasamban, és egyre feljebb!!! Tegnap este is jót műsorozott, apával nem győztünk rajta derülni, ki akarta rúgni a "ház" falát!
A tábliban legalább nem kell javítani...KépKépKép

Köszönöm a drukkokat mindenkinek, az enyémeket küldöm Pilchardnak ezerrel!!!++++++++++++++++++

Sziasztok

Norwell+KendeKép (27+4)

Kép
Kép
norwell
 
 


Hát kézcsók minden hölgynek!

Köszönjük szépen az aggódást, szerencsére úgy néz ki nincs semmi baj!!A héten azért bent kell maradnia :-(
Most beszéltem Cirmivel minden rendben van! Néha szurkálódik a babuci azt mondja az asszonyság, hogy olyan mint amikor petefészek gyulladása van. Kapott infúzióban magnéziumot illetve néztek babaszívhangot és "fájást" is. Ennyi volt a mai vizsgálat. Egyébként végig feküdte/csücsülte az egész napot.
Holnap lesz vérvétel ez biztos, másról egyenlőre nem tudok.
Bent is jó a csapat, de üzeni, hogy hiányoztok Neki és amint lehet jön vissza hozzátok, no és persze hozzám is :-)
Legközelebb holnap este megyek hozzá, előtte letöltöm a fórum aktuális állását, hogy bent el tudja olvasni.

Mégegyszer köszi mindenkinek!!
További kellemeset!!

Üdv : Peti(ke)

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

Most csak gyors bekukk, holnap majd írok kicsit bővebben.

Pilchard
Nagyon-nagyon szorítok! Remélem minden rendben van.

Üdv mindnekinek:
Csibemanó
csibemanó
 
 


Most nézem, hogy van hír!

Pilchard
Pihizz sokat és vigyázz magatokra!

Üdv:
Csibemanó
csibemanó
 
 


Peti, sok puszi Pilchardnak, és várjuk vissza! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Pilchard!!!

Nagyon,nagyon szorítok!!!
Remélem minden oké lesz veletek!!!
Pilchard apa!Köszönjük az információt!!!Kép

Sok puszi:
Szilvi

Kép
szgoron
 
 


Pilchard: na, szuper, h nincs semmi baj, müxik a Gondviselés!!! Sokat gondoltam ma rátok! Majd várjuk a további infót, meg persze téged is vissza!!! Kép

Elkezdtem szervezni a szombati költözésünk, nem lesz semmi... rengeteg barát ajánlotta fel, h jön segíteni, mivel én elvileg ágyból fogom végigparancsolgatni a napot (bár nem hiszem, h ki fogom bírni...) , pedig sokat kellene takarítani, de nem szeretem nézni, ha mások csinálják a dolgom Kép. Nem tudom, mi lesz utána, hogy mennyi idő után lesz netünk, ennek még utána kell néznem, majd bizti hiányozni fogtok!

pogacsa
 
 


Üdv!
Peti, köszönjük az infot! Ahogy elnézem a mai termést, lesz egy kis elfoglaltsága, már ami az olvasást illeti. Kép
Örülök, hogy minden rendben, majdcsak eltelik ez az egy hét valahogyan.
Norwell, gratula Kendéhez! Kép

Szép estét mindenkinek, megyek nézni az NCIS-t.
Petianyu Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?