Új privát üzeneted érkezett!

SziasztokKép

Jelentem egyben vagyunk mégKépKép Lurkó murkó urfi még nem óhajt kibujni, vagyis mondjuk ugy hogy melegebb neki bentKép

Kedden gyorsan lement az esküvő, hála az anyakönyvezető nem tartott litániát, igy is elég volt Danit lefoglalnom, hogy ne akarjon az apja ölébe ülni, meg az összes széket átrendezni a terembenKépKépKép A végére a sogornőmmel jól kidöltünk, igy a többiek beszélgettek, mi meg elvonultunk és kidöltünk KépKép

Szerdán voltam ctgén és uhán, minden rendben volt, bár kicsit magas volt a szivverése a kölöknek, de meleg is volt bent, meg nem is voltam a toppon, ugy éreztem magam mint akin legalább háromszor átment az úthenger, még jó hogy apa szabadnapos volt és ő vitt, meg hozott, délután meg egy jó nagyot aludtunk hármasban.

LillóKép
Nagyon sok boldog névnapot kívánok NekedKépKépKépKép

RitaKép
IGen ez egy becsülendő és nagyon pozitív hozzáállás a szüléshez. Érdemes szüléstervet készíteni és ez alapján megbeszélni a szülésznővel és a dokival a dolgokat, sokkal könnyebb lesz az alkalmazkodás és a szülés irányitása mindhármotoknak.

IndigóKép
fu azért kicsit kirázott a hideg hogy most én vagyok a tábla élén, már nagyon közeli a dolog, hol szeretnék már tul lenni rajta, hol meg még huznám vagy két hónapigKépKépKép

ShineKép
Hatalmas gratula a nagyon szép fiacskátokhoz, sok boldogságot és örömet kívánok nektek, a kis lurkónak meg sok sok sok fini tejcsit.

JoeKép
A hordozókendőt én is csak javasolni tudom, nagyon nagy segitség, mert igy a babó veled van közvetlen testi kontaktusban és mégis van szabad kezedKépKép

Most megyek mert felébredt a fiam és visszaaltatom, mert már az apja fején táncol. Jah az alvás az továbbra se megy mostanság, már vagy két órája csak nézek ki a fejembőlKép

puszi
Ági
37+1

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Ági, örülök, hogy hallunk Rólad, azt hittem, suttyomban már babázol is! :-) Tulajdonképpen már bármikor kopogtathat a gólya. (Az utóbbi időben egyre inkább érzem, mennyivel könnyebb lenne, ha tényleg a gólya hozná...)

Tényleg érdemes szüléstervet csinálni? Már olvastam róla máshol, de nem hittem, hogy a magyar viszonyok között érdemes ilyennel kísérletezni.

Anyukák! Mi a tapasztalat - tényleg öntik a gyerekbe a cukros vizet az első két napban? És ha én nem szeretném? Úgy tudom, hogy nem lesz semmi baja a kölöknek, ha csak azt kapja, ami a ciciből jön.

Üdv!
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok Lányok!Kép

Shine, hatalmas gratula Zétényhez! Sok boldogságot Nektek!Kép

Jelentem, a változatosság kedvéért, krónikus arcüreggyulladásom van -ne is mondjatok semmit!!!- specialistához járok most, hogy végre kikezeljen ebből az egész nyavajából, ami már lassan 2 hónapja tart. A szoptatás miatt nehéz gyógyszert szednem, most kaptam egy erős antibiotikumot, remélem végre meggyógyulok.
Ezért sem tudok nagyon jönniKép

Szabi is elég kézbebaba lett, állandóan cipelteti a fenekét, ha éppen nem alszik. A hátam teljesen kész van, de tegnap apa meglepett egy csúcsszuper hordozóval, ami a derekat is alátámasztja. Ma már be is vetettem és valami csodásKép Mindkét kezem szabadon van, a hátam nem fáj és Szabi is élvezi, be is aludt hamar, úgyhogy most le is tettem az ágyába.

Azt azért tudnotok kell, hogy Szabi már 5,2 kiló, közel 1800 gr!!!!-ot gyarapodott 1 hónap alatt. 2-3 hét és eléri Zsombi 6 hónapos versenysúlyát!Kép Teljesen jól van, és szerencsére még mindig alszik éjszaka, nappal már annyira nemKép max. 1x 3 órát és 2x fél-fél órát, szóval jól meg kell terveznem a napomat.
Apa is hazajött Torinóból, úgyhogy most újra megvan a kis egységünkKép

Ági, majd beszéljünk valamikor, jó? Próbálok felkúszni a meszire...

Puszi Mindenkinek!
Pirus

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 

 
 

PirusKép

Jajj szegénykém, ezt nem hiszem elKépKép Basszus kulcs találnod kéne már egy dokit aki kikurál de valami hipergyorsan, hogy végre jól érezd magad a bőrödben.
Fent lesz ma a gép egész nap nagyjából, igy gyere nyugodtan messire...

RitaKép
Érdemes csinálni, jó ha leirja az emberjánya mit szeretne, még ha nem is tud megvalósulni ezer százalékra. A dokinak is jó hogy látja mi az elvárásod, meg a szülésznőnek is nagy segitségKép

Ági

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Shine Kép
Gratula a kis Zétényhez Kép
Nagyon sok boldogságot, jó egészséget és sok-sok tejcsit nektek Kép

Ági Kép
Örülök, hogy jól vagy Kép Hiányoltalak kedden Kép
Kérdezni akartam tőled, de mjad inkább felhívlak Kép

Annácska 33+4

[color=#0000ff:203f9deef2][i:203f9deef2]Annácska, Peti és Dondi baba [/i:203f9deef2][/color:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://www.mamanet.hu/rulers/3688_10900.jpg[/img:203f9deef2]
[img:203f9deef2]https://vonalzo.picibaba.hu/8869.jpg[/img:203f9deef2]
annácska
 
 


Sziasztok!

Rita, nem tömik cukros vizzel a gyerköcöket! Abszolut elönybe helyezik a cicit! Ha allandoan nalad van nem is fog kapni hacsak Te nem adsz neki, mert mar ugy érzed, nagyon éhes és nincs még tejed.
Akkor adnak szerintem, ha nincs még tejcsi és valamiért bent van a baba a csecsemösöknél és nagyon sir. Ez akkor lehet, ha betolod éjszakara vagy ha besargul és fényeznie kell. Kismanom rendesen besargult és sokat szolizott szegényke Kép, de szerencsére mar volt tejcsim és éjsaka is kihoztak 3 oranként.

Agi, tényleg Te vagy a következö a listan!!!

Pirus, akkor ne irok semmi, de azért jobbulast kivanok Kép Nem semmi egy zabagép Szabolcs Kép!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Rita81! Nem lesz semmi baja ha csak azt kapja, ami a ciciből jön, márha jön belőle valami. Azért vigyázz majd ezzel, mert ha nem jár semmi a kis beleiben, akkor könnyen be is sárgulhat, mert nem lesz mivel ürülnie a biblirubinnak. Szval azért én nem szavaznék a kizárólagos ciciztetésre.
Amúgy nem önt senki más semmit a babába, mert te eteted, vagyis tőled függ, hogy mit eszik.

Joe! Jó 5let a lányoktól a hordozókendő, nekem is sokat segített, bár én kengurut vettem - ezzel kapcsolatban csak annyit tudok segíteni, hogy ne chicco fekvőkengurut vegyél, mert baromi gyorsan kinövi a baba, és nem fér bele fekve csak ülve, az meg nem jó a gerincének.

zsu
zsuzs74
 
 


Sziasztok!

Ági, Szabó doktorról mi a véleményed? Sok jót hallottam róla, állítólag nagyon korrekt ember és jó szakember. Az első babát is nála szülted?


Tényleg, Te vagy a következő a listán, drukkolunk nagyon!!!

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a tippet hordozókendő ügyben. Kép
Én is vettem egy kengurut, de utálja. Mondjuk ilyen picinek még tényleg nem lehet jó ülve, remélem később majd megszereti.

Már csak azt áruljátok el nekem, hogy hol lehet kapni ilyen kendőt? És ha találnék is ilyet valahol kitől fogom megtanulni, hogy hogy kell magamra kötözni a gyereket? Nekem ez nincs a véremben....még ilyen könyvet sem láttam sehol.

Piroska, jobbulást!
Hű, nem semmi hogy nő a kis Szabolcs. Kép
Mi még csak 1200grammot gyarapodtunk a 4 hét aladt. Boti is csak 1x3 órát alszik nappal és az éjszakák nyugisnak mondhatók. Kép

Lányok!
Akiknek már megvolt a 6 hetes kontroll vagy régebben szültek. A fogamzásgátlótól nem lesznek "tej" gondok? Mindenki mer szedni szoptatás mellett?

Joe

Joe

Kép

Kép
joe
 
 


Sziasztok!!

Ági!
Én is drukkolok nektek!!!:-)) Még nem volt időm írni, mert sok készülődés volt mostanában nálunk:-) Ma írok neked:-)) Ha hazajöttünk az állatorvostól, mert mütétre megyünk:-((

Képzeljétek a toxoplazma jó lett és a CMV is, a rubeola is, de arra azt mondták hogy két hét múlva meg kell ismételni ez minden kismamánál így van. Ez igaz? A többit nem tudom milyen mert Valent doki elvitte azt mondta a hölgy a telefonba.

Kipróbáltam a gyömbért egy ideig beválik napközben, de az a baj már este is hányingerem van és akkor jobban. Pedig egy hét és 12 hetes leszek, vagy nem igaz hogy csak az első 3 hónapig vannak rosszullétek?

Olyan ciki ilyet kérdezni, mert már voltam terhes, de tudjátok irtam már sokszor, hogy akkor nem volt semmi bajom:-)

Sok puszi nektek!
Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Joe! hivatalosan nem okoz gondot általában a szoptatás alatt a fogigátló, de ez is egyéntől függ. Én a legkisebb hormontartalmút választottam, és gyanúsan azóta nem akar szopni a picur.
Zsu
zsuzs74
 
 


Szia Brigi!

Tudod, nincs két egyforma terhességKép
legalábbis is ezt mondják az okosok.
Amikor először voltam terhes, hánytam hetekig. Infúziót kaptam, mert kiszáradtam teljesen. a tobbit nem mesélem el...Nem happy end Kép

Most semmi, tök jól vagyok.

A nagynéném az elsőt mosolyogva hordta ki, a második babával végig szenvedett, émelygett, szédült, hányt. Aztán szült egy 4 kilós, egészséges fiút.


Doki szerint:
- MAgne B6
- száraz keksz, rozskenyér rögtön felkelés után
- hideg, tejes italok
- enyhén édesített italok segíthetnek. Egyéni hogy kinek mi jön be. Célszerű kicsit magasabb párnán feküdni, mert a gyomorsav is irritálhat és az is okozhat hányingert. Reggel lassan kell felkelni, nem szabad kipattani az ágyból.


Másik: 13+5 nél tartok és még semmilyen vizsgálatot (cukor, toxoplazma, vércsoport meghatározás) nem végeztek el rajtam. Kezdek kiadkadni a dokimra, de majd felhívom a jövő héten.

Remélem, enyhül majd a rosszulléted, ha már nagyon nem bírod tovább, gondolj arra, hogy nem ok nélkül szenvedsz!!!

Puszi,
Kriszi

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!

Mesa
Milyen volt a császárod? Érzéstelenítés, vagy altatás?
Utána mikor láttad a picit?
Tudod szopiztatni?
Mikortól lehetett veled?

Köszi Zsu!Bekészítem neki ezeket is és, ha szükség lesz rá behozatom.
Ha nincs tejcsi, akkor csak cukrosvizet kap a picur egész idő alatt?

Rita
Tényleg szépen írnak a szülésről ebben a részletben. Megnyugtató.

Ági
Tényleg közeledik az időnk.

Dóri

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Sziasztok!

Joe, elég sokat nyomoztam anno interneten hordozokendö ügyben és a legolcsobbat a 2in1 nevü kismama boltban talaltam(www.2in1collection.hu). 2850 Ft, adnak hozza papirt is mindenféle kötési modszerrel. A baratnöm is ott vette és teljesen meg van vele elégedve (ezt azért irom, mert én nem nagyon hasznaltam még). Az ö gyereke 4 hetes, kiprobalt néhany kötést aztan talalt egyet, ami neki is jo és a gyerköcnek is. Ja és oktato cd-t is lehet rendelni vmi 500 Ft-ért, ha nagyon profi akarsz lenni, de szerintem elég a papir Kép ééés azt mondtak a boltban, hogy visszaadjak az pénzt, ha nem jön be a babanak Kép!
A kismamaban ujsagban is lehet rendelni, de az sokkal dragabb - nem tudom többet tud-e...

A kenguru a fiamnak sem jött be, az szerintem tul merev és a gyerek nem érzi benne a mama testét, ami itt a lényeg... Kép

Rita, annyit még, hogy Zsunak tök igaza van, inkabb cukros viz, mint sargasag! Nalunk azért is sargult be annyira szerintem, mert nem ment a szoptatas az elején (béna bimbo), igy gyakorlatilag semmit nem kajalt a gyerek 3 napig....

Brigi, nalam is ismételni kellett a rubeolat, azt viszont ne kérdezd, hogy miért mar nem emlékszem :D

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Dorka, azt hiszem, hogy a papírforma szerint a 3. napon kap tápit a ded, ha addig sincs tejci, vagy nem áll le a súlyvesztése. Azért én a következőnél erre nagyon fogok figyelni, meg arra is, hogy ha kap tápit, akkor az hipoallergén legyen.
Zsu
zsuzs74
 
 


Sziasztok!
Huhhhh , de rég votam itt . Gratulálok minden Anyukának, és jó izgalmas napokat a pocisoknak Kép
Kicsit visszaolvastam ,
Joe : nagyon klassz a 2in1 üzlet és klassznagy kendőketlehet venni és sokféleképp lehet, sokáig használniKép+ nagyon divatos, vagány ruháik vannak most 50%ra árazva.
Klaudia már 9 hónapos és rosszcsont, kúszik-mászik, kommandózik a lakásbanKép
puszi mindenkinek Timi
titti
 
 


Indigo!! jujj most látom a neved a listádon... Gratulálok Kép Kép Kép

Holnap rakok fel képet a csajosról.Ennyi időm volt...
titti
 
 


Joe,
a nandu.hu oldalon vannak kendőkötésről rajzok, balra a legalsó linkek között:
http://www.nandu.hu/Magyar/Szules/gyszfo.htm
Anno mi is kipróbáltuk Flórával a hordozókendőt, de nekünk nagyon nem vált be. De sokan esküsznek rá.

Fogigátló bekeverhet a tejtermelésbe, meg valamennyi át is megy belőle a tejbe. Nekem a dokim nagyon nem javasolta a gyógyszert, amíg szoptatok. Ha mégis azt akarsz, akkor is csak egy-két fajtát lehet szoptatás mellett, beszéld meg a dokiddal szerintem.

Shine,
nektek óriási gratula, majd azért szívesen olvasnánk a szüléssztorit!

Pirus,
szegény, ez már hihetetlen! Kép Jobbulást!

Ági, Dorka
jujdeizgi! Kép
pöttöm_panna
 
 


Sziasztok!

Ági, Gabek: Köszönöm a köszöntést Kép

Gabek: Anyukámékat elküldtük nyaralni, mert már évek óta ők gondozzák a nagyszüleimet, és kell nekik évente egy hét pihenő, ők ilyenkor szeretnek menni, a Tátrába. Szóval egy hétig a nagyszülőket fogom "gondozni", kemény lesz, mert már nehéz velük, de legalább felkészülök az anyaságra kicsit. A párom persze jön velem, nem mer egyedül hagyni, majd onnan jár dolgozni.

Ági, Dorka: Remélem egy hét múlva még egyben lesztek, azért majd drukkolok. Kép

Joe: Van egy oldal: www.hordozokendo.hu, itt mindent megtalálsz, van oktatásuk is, 2*1,5 óra hordozókendőből, állítólag nagyon jó, nekem egy gyakorló anyuka javasolta múltkor jógán.
Hordozó kendő van a Mária Babaruha nagykerben is, a Visegrádi utcában, meg a Kismamából is lehet rendelni.

Szép estét Mindenkinek! Egy hét múlva jövök Kép

Lilló

lilló
 
 


Sziasztok!

Krisszi

Köszi a tanácsaidat, remélem beválik:-))) Hát tényleg nincs két egyforma terhesség:-)) Mindig a kis drágára gondolok:-)) És mondom neki ha anya nem eszik, vagy kijön belőle akkor ő nem gyarapodik, de még nem reagál rá a drága:-)))))

Saara!

Én se tudom miért kell újra megcsináltatni:-))

Ági ma még se írok, mert a dokitól most jöttünk haza és hulla vagyok:-) Majd holnap!

Sok puszi mindenkinek!
Jó éjszakát!

Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!

Shine: óriási gratula Zétényhez, sok sok boldogságot!!
Pirus: Szabi fiad Andira emlékeztet, aki napközben kb. ugyan ennyit aludt anno...
Hogy irigyeltem az alvós babákatKépKépKépKépKépKép
Azért látom Mindenki jól van. Shine írhatsz nyugodtan a szülésről szívesen olvassuk..meg Te most máshol szültél nem??
Emlékszem mikor először találkoztunk, Te még csak próbálkoztál a babaprojekttel..a nagyobbik FiúvalKépKépKép, most meg tessék Te már kettővel büszkélkedhetsz miközben én egy lánnyalKépKépKép
Milyen gyorsan változik a Világ kérem szépenKépKép
Legyetek jók !!!
Puszi Picus
picus
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kendős tippet!
Most vettük meg a Lövőház utcában és már ki is próbáltuk. Épp ebben megy a szopizás most is. Egyenlőre tetszik neki, nem úgy mint a kenguru. De kiváncsi vagyok mi lesz ha megtellik a pocak! Kép

Ma vagyunk 1 hónaposak és a délelőtti napsütésben kimerészkedtünk először a levegőre. Ugye mondanom sem kell, hogy hatalmas alvás lett belőle. Kép

......bealudt a Drága! Kép Tényleg jó ez a kendő. Kép

Kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!
Jó babázást és jó pocakosodást! Kép)

Joe & Boti

Joe

Kép

Kép
joe
 
 


Sziasztok,

Volt már nektek olyan, hogy úgy érezted, hogy a nyelőcsöved közepén megakadt valami és iszonyatosan szenvedsz tőle, mert se le se fel nem mozdul? Legszívesebben szétfeszítenéd a mellkasod, de azt ugyebár nem lehet :-( Biztos, ami biztos a wc körül kóválygok, hátha kijön belőlem.
Most már ez a 2. nap, hogy ettől nem tudok aludni, tudtok rá valami ellenszert?

Nagyon hálás lennék,

Köszi,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Jelenleg állapítoták meg azt az örvendetes tényt, hogy az idén - ha minden jól alakul - kisbabánk születik. Most azon gondolkodunk, hogy melyik intézményt és orvost válasszuk a szülésre. Mi a Szent Imre és a SOTE II.között hezitálunk.
Kérném a segítségeteket abban, hogy melyiket javasoljátok, és ott kihez forduljunk.
A válaszokat az alábbi e-mail-re is várom:
mamoka74@freemail.hu

Köszönettel,
Bea
mamóka74
 
 


Sziasztok!

Jelenleg állapítoták meg azt az örvendetes tényt, hogy az idén - ha minden jól alakul - kisbabánk születik. Most azon gondolkodunk, hogy melyik intézményt és orvost válasszuk a szülésre. Mi a Szent Imre és a SOTE II.között hezitálunk.
Kérném a segítségeteket abban, hogy melyiket javasoljátok, és ott kihez forduljunk.
A válaszokat az alábbi e-mail-re is várom:
mamoka74@freemail.hu

Köszönettel,
Bea
mamóka74
 
 


Sziasztok!!

Ági
Végre nagy nehezen volt időm írni mailt, ha tudod olvasd el:-)) Köszi!!

Remélem mindenki jól van!!!

Puszi nektek!
Brigi

Kép
Kép
Kép
brikancs
 
 


Sziasztok!
megint kérdezni szeretnék, ha lehet, remélem tudtok segíteni.Kép
Holnap megyek az Üllői útra UHra, de mivel még sosem voltam a Klinikán, nem tudom merre is van az UH laborKép meg hol kell jelentkezni, egyebek. Köszönöm előre is az útbaigazítást.Kép Még esetleg azt is kérdezném, hogy hol lehet a környéken parkolni, esetleg nem fizetősen.;o)köszi előre isKép

A másik, hogy olvastam, hogy papírképet nem szoktak adni az UHrólKép, videófelvételt azért készítenek??? mennyibe kerül és mi a menete? köszönöm ezt is

és ha már így belejöttem a kérdezősködésbe, még a szülésznőválasztásról is kérdeznék, hogy kb. mikor érdemes fogadni és hogy működik?

köszönöm szépen, további szép vasárnapot, jön a tavasz lassan!Kép
pusza,
Timici
18+2
timici
 
 


most olvastam vissza

Indigo, köszönöm, hogy betettél a táblábaKép

Joe,
örülök, hogy bevált a kendő.Kép
Mi is használtuk Bencével meg kengurut is, de azt inkább már nagyobb korában.

Krisszi, nekem a 16.héten az AFPvel együtt csináltak meg mindent vérvizsgálatot, nem mondom, hogy elkapkodták.:S

Shine, gratula a kisfiadhoz! Jó egészséget és sok tejcsit kívánok!

Ágiboszi, gratula az esküvőhöz és drukk így a finishben!!!

szülés:
én úgy vagyok vele, az a lényeg, hogy a baba egészséges legyen és az ő érdekeit tartsák szem elött. Jó lenne szülni, de ha megint császár kell végül(18óra vajúdás után), mert nem megy másképp(magas egyenes beilleszkedésben volt Bence), akkor inkább vágjanak, semhogy oxigénhiány lépjen fel.

cumi,kanál,cici:
Bencének nem volt szopóreflexe, talán a császár miatt, talán egyébként sem. A lényeg, hogy én nagyon akartam szoptatni, de a császár miatt csak a 3.napon indult be a tejci. Addig kapott kórházi cumisüvegből cukros vizet, aztán próbáltunk szopizni simán, bimbóvédővel, sehogy sem igazán sikerült. Hazaengedtek minket hipoallergén tápszeres recepttel, hogyha mégsem menne a szopi. De tejem már volt addigra, így fejtem, próbáltuk adni kanállal, több jött ki, mint ami bement. Cumisüveg sem ment igazán, akkor újra szopi simán, bimbóvédővel, majd tápszer üvegből. Na nem ragozom 1hétig szenvedtünk, közben ugye a felborult hormonháztartás miatt én állandóan bőgtem, de végül sikerült összehoznunk és 7hónapos koráig csak szopizott, végül 16hósan hagytuk abba.
Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy jó, ha van elképzelésünk arról, mit szeretnénk csinálni, de jó, ha nem utasítjuk el a többi lehetőséget sem, ki tudja mi vezet a célunkhoz.

jó hosszú lett, bocsi...megyek vacsiztatni, pusza
Timici
timici
 
 


Timici, UH ügyben szeretnék segíteni. Ahogy bemégy a klinika kapuján egyenesen felfelé vezet a lépcső az épületbe a portához. Neked nem kell felmenni a lépcsőn, hanem a lépcső mellett, még kint az épületen kívül jobb oldalon vezet le egy lépcső. Ott menj le, bemégy szemben is és jobbra is lesz egy ajtó. Jobbra menj, nem mindig van zárva. Ott találod a büfét. A büfével szemben van az ablak, ahol jelentkezni kell, hogy UH-ra, vérvételre stb. jöttél. Ha meg van a papírod, akkor az ablaktól balra fordulva találsz egy másik ajtót, ott menj be és egy hosszú folyosón találod magad. Az UH balra lesz azt, hiszem, ha jól emlékszem az első kettő ajtó. Ha ott kijön egy hölgyike, add be a papírodat, amit az ablaknál kaptál és nem kell mást csinálnod, mint várni. Készülj fel, ha korán mész sokat kell várni. Jobb inkább dél körül, vagy utána menni, akkor lemegy a java és kevesebbet kell várni.
Remélem tudtam segíteni.
Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Parkolás elég rossz. A klinika előtt van egy parkoló rész, de sajna általában tele van. Reméljük szerencséd lesz és épp lesz hely. Amúgy ez nem fizetős. Más helyről nem tudok, talán a lányok jobban tudnak segíteni.
Papírképet én mindig kaptam, csak szólni kell. Nálam inkább a videófelvétellel voltak gondok. Van aki kerek perec kijelenti, hogy nem csinál. Nem tudom egyébként mennyibe kerülne megnyomni azt a rec gombot. Na mindegy. Egyébként úgy tudom, csak az egyik vizsgálóban (kettő van) van lehetőség videót is csinálni. ja egyébként egyikért sem kell fizetni.
Szülésznőválasztás ügyben nem tudok segíteni. Nekem nem volt.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Szia Timici,

A kórház környékén mindenhol imgyenesen lehet parkolni. Nem tudom mi az utca neve, de ha a Kálvin felől jössz, akkor pont van egy bekanyarodó sáv, ami az Üllőinek az egyik keresztutcájára visz, ami pont a kórházat határolja. Itt általában van is hely. Vigyázz, nagyon hogy hova parkolsz, mert van az út elején tiltó tábla, van egy csomó tűzcsap és én szinte minden alkalommal látok kerékbilincses autókat, gondolom nem szeretnél gyalog hazamenni.
A klinika területére is be lehet állni, de az nem tudom milyen alapon. Orvosoknak, ott dolgozóknak, mentőnek, behajtással rendelkezőknek lehet csak elvileg. De utoljára már én is bemerészkedtem, mivel akkor kifigyeltem, hogy nem volt ott a portás.

Az alagsorban van az UH labor és ugyanazon a szinten a BÜFÉ feliratnál kell bejlentkezned.

A képre ill. a felvételre kérdezz rá, ha adnak akkor mázlid van, ha nem akkor majd legközelebb újra próbálkozhatsz.

A szülésznő választással szerintem még ráérsz

Üdv,

Gabek
26

Kép

Kép
gabek
 
 


Gabek, nem kellene megmutatnod Magad egy orvosnak?

Brigi, én a Fanninál a 12. hétig voltam rosszul, most pedig, kb. a 14-15. héten múlt el. Szóval mi is elhúztuk. Szerintem hamarosan el fog múlni, kitartás.

Titti, köszi. Akkor már nagyon régen jártál Nálunk. Várjuk a képeket.

Pirus, jobbulást kívánok.

Ági, bizony, bizony, hogy rohan az idő. Most Te vagy a soron. Kicsit ijesztő lehet. De hidd el, nagyon fogunk irigyelni, hogy túl leszel már rajta, mi meg....

Indigo

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
indigo
 
 
 
 
 


Indigo, Gabek,
nagyon-nagyon szépen köszönöm a sok hasznos információt, nagyon köszönöm a segítséget.Kép

Jövök majd és beszámolok, hogy sikerült ügyintézni, addig is jó éjt, szép hetet, pusza
Timici
timici
 
 


Sziasztok!

Valaki volt már közületek a Kárpát utcai 4D uh rendelőben?
dóri80
 
 


Timici!

Egy dolgoban javítanék Indigon: már nem adnak papírt betegfelvételnél, hanem csak bejelentkezel a büfével szemben az ablaknál, és bekerülsz a számítógépbe. Aztán valamikor behívnak. A két esemény között néha tényleg órák telnek el, jobb felkészülni rá.

Saara, Brigi!
AZt hiszem, azért csinálnak meg bizonyos "virusos" vizsgálatokat kétszer, mert azt nézik, hogy változott-e az antitest mennyisége ("titer") a szervezetedben. Ebből lehet megmondani, hogy védett vagy-e, vagy hogy pont most ment át rajtad a vírus. Egy orvos számára ez most biztos pongyola megfogalmazás volt, de úgy tudom, hogy valami ilyesmi a lényege. Egyébként egy barátnőm pont a terhessége alatt lett rubeolás, de szerencsére a babának nem lett semmi baja. Pedig még azt is felajánlották neki, hogy elvetetheti.

Gabek!
Nem a gyomorégés okozza azt az érzést a mellkasodban? Ahogy leírod, nekem ahhoz hasonlít. Én rájöttem, hogy a MagneB6-ot nem szabad este, lefekvés előtt "éhgyomorra" bevenni, mert attól lesz másnap délelőtt iszonyatos gyomorégésem. A sima gyomorégésre meg jó a pirítós kenyér, pár korty tej vagy pár szem földimmogyoró jól elrágva. De ha nagyon fáj, inkább menj dokihoz!
Jössz holnap felkészítőre?

Ági, Dorka, Annácska, Ti is jöttök?

Üdv,
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Szia Bea!

Sajnos most nem tudok részletekbe merülni, mert ma dokihoz is kell mennem, de nekem mindkét helyről van tapasztalatom, hiszen Zsombit 3 éve a klinikán, Szabolcsot 1 hónapja a Szent Imrében szültem. Ha engem kérdezel, akkor én az utóbbira szavazok. De pesze fontos az, hogy Te mit tartasz szem előtt. Ha nyitott vagy a természetesebb dolgokra, az alternatív vajúdásra stb., akkor mindenképpen a Szent Imre. Sőt, a szülés utáni, gyermekágyas időszak is messze jobb volt itt. A nővérek, csecsemősök sokkal segítőkészebbek, kedvesebbek, mint a klinikán. Itt volt olyan éjszaka, hogy egyetlen baba sem volt bent a csecsemősöknél, mindenkinél kint volt. És még akkor sem üvöltött a tv, az éjszakás szó nélkül segített hajnali 3-kor lefejni a tejemet, pofavágás nélkül és minden nap egyenként fürdették a babákat, du 2 és 5 között lehetett vinni, úgy hogy az anyuka is ott volt és személyre szabottan segítettek. Minden reggel bejött a vezető nővér, a védőnő és egyenként végigkérdezte a kismamákat, kinek miben segíthetnek. És itt a gátvédelem is elérhető az elsőszülők számára is. Csak 1 és 2 ágyas kórtermek vannak. Tudnék még mesélniKép Talán végre eljutok a szüléstörim megírásához is.

Most rohanok, mert tegnap kirándultunkKép és most csatatér a lakás. Szabi nagyon élvezi a friss levegőt, jó nagyokat alszik kintKép

Puszi Mindenkinek:
Pirus

Kép

KépKép
KépKép
piroska
6044 kecskemét szarkás 429
 
 
 
 


Szia Timici!

még annyi kiegészítés a Lányok által leírtaokhoz,hogy ha nem a Büfében van a a felvétel az UH-hoz, hanem az ambulancián (nekem ilyen is előfordult) akkor kimész a folyosóra a büféből, jobbra fordulsz, végigmész a folyosón, a labornál/ v vérvételnél (valamelyik ki van írva) elmész balra és onnan már csak egyenesen kell menni, ki az ajtón, át a szemben lévő épületbe. Jó bonyolultKép

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Szia Dóri80!

Mi két alkalommal is a Kleopátra-házban voltunk anno 4D-n. Nagyon kellemes a környezet, a doktornő nagyon alapos. Kb. fél órás a vizsgálat, mindent megnéz, sőt ha kell a babucit is finoman terelgeti, hogy láthatóvá váljon kisfiú vagy kislány-e. Bárkivel bemehetsz, én a párommal jártam, de voltak előttünk olyanok is, akik 4-en ültek be, a család apraja-nagyja kíváncsi volt a jövevényre....Itt van a Westend közelében, tehát még tömegközlekedéssel is könnyen elérhető hely. Mindenképpen ajánlom.

Gyöngyusz
gyöngyusz
 
 


Sziasztok!

Rita
Megyek délre CTG-re és utána a felkészítőre is.

url=https://lilypie.com]KépKép[/url]
url=https://babafalva.hu]Kép[/url]
dorka24
 
 


Mi van Ágival? Tudtok róla valamit? A héten már a 38 hetes...

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

Pirus, mekkora nagyfiad van!!! Tényleg nagyon gyorsan fejlődik, emlékszem, Zsombival mennyit aggódtál, gasztro-dokihoz kellett járni, hát Szabolcs nem tűnik rossz evőnek! ;)
Azt hiszem, tudok Neked új hírekkel szolgálni bélés- és köldöksérv-ügyben is, úgy látszik, nekünk egy a sorsunk... Kép
A bélést talán már írtam, szóval a colitis fennáll, a Crohn-t szerencsére úgy tűnik, kizárták, viszont tej-allerhiám van, amitől a nyelőcsövem alsó szakaszától lefele minden tönkrement, valszeg a colitis mögött is ez áll.
Sérv: nekem sikeresen kizáródott 2 hete, most jöttem ki a kórházból. Azt tudom mondani, hogyha a köldöksérved csak terhesen jön ki, akkor ne műttesd meg, viszont ha látod néha ki-kibújni, akkor mielőbb csináltasd meg, mert a kizáródás az kegyetlen.

Minden finiselő kismamának drukkolok, remélem, még idén mi is babásodunk, mostmár mindketten eljutottunk oda Párommal, hogy igen, NAGYON szeretnénk mégegyet ebből a Balázs nevű csodából.

Na nem ömlengek tovább, nekem az sose ment, inkább elmegyek pihenni egy kicsit Kép

Puszi,
Annamari
muter
 
 


Sziasztok!
Lenne egy kérdésem, amiről ebben a topicban még nem volt szó (vagy csak nem olvastam), viszont lehet h többünket érint.
Van valaki köztetek, aki már levetette a köldökzsinórvért? A tapasztalatotokra, véleményetekre lennék kiváncsi.

Gyönyörűek a babák, nekünk is már csak pár hét van hátra.Kép

Sziasztok,
Huncut, a tábla 3. helyéről Kép

Kép
Kép
huncut
 
 


Sziasztok!

Pirus, nagyon édes Szabolcs, gratula Hozzá!!!

Rita81, köszi, még időben olvastam, valóban nem kaptam papírt.Kép

Krisszi, köszi ezt már csak most olvastam, de véletlenül épp az Ambulanciára mentem, mert a portás oda irányított, ahol bár közölték nem ide kéne jönnöm, azért nagyon rendesek voltak és felvették az adataim.

Mivel a minipasim még alszik du, így 11re mentünk a Klinikára, sajnos így 2órán át vártunk az UHra.Először 1óra15perc után behívott az egyik nővér a rendelőbe. Kérdeztem videófelvételt csinál-e? mire kedvesen közölte, hogy azt nem de papírképet szívesen ad. Majd mikor adtam az AFP papírt közölte, hogy akkor mégsem ő fog megvizsgálni és menjek ki várjak még picit. Amit csak azért nem értettem, mert senki nem mondta, hogy előre oda kéne adni az AFP leletem ill. az ambulancián mondtam, hogy a 18.heti UHra jöttem és ott oda is adtam. :S No vártunk még 45percet és már bent is voltunk, doktorbácsi videót szintén nem csinált, ám némi nem tetszéssel ugyan, de azért adott papírképet, amin a kisember háttal látható.

A vizsgálat nagyon gyorsan zajlott, ahogy ez már a klinikákon megszokottKép, de szerencsére minden rendben van ill. 1héttel kisebbnek látta a pocaklakót a koránál és mondta, hogy erre majd figyeljünk oda. (? gondolom nem én ? ráadásul ez UH nélkül ugye nem igen menne, szóval nem tudom ezzel mit is akart mondani, mert nem írta, hogy menjek esetleg kontrollra) Nos miután megvizsgálta a babót kértem, hogy esetleg ha látszik a neme árulja el, mire mindketten úgy láttuk(közös vizslatás a képernyőn én itt-ő ottKép), hogy megint egy minipasi van fejlődőben a pocakomban.KépKépKép

Még egyszer nagyon köszönöm a sok hasznos infót, nélkületek tuti kóboroltam volna egy sort.

kisregény lett, bocsi, pusza,
Timici
18+3
timici
 
 


Egy kis hirdetés:

Gyermekfotózás saját otthonában Budapest egész területén! Naptárak, képeslapok, slideshow-k készítése, papírképek rendelése kedvező áron!
Bővebb információ, árak, időpont egyeztetés: www.b-photo.uw.hu

Kép Kép
joophe
 
 


Timici!
Ki volt az a doki, aki ilyen kedélyes volt veled? Nekünk nem volt hajlandó a 18. héten megnézni a nemét. Illetve azt mondta, hogy ez ilyenkor még nagyon bizonytalan.

Huncut!
A köldökzsinórvér-es téma engem is érdekelne - már, hogy a többiek mit szólnak hozzá. Mindenesetre a múltkor a Kossuthon pont erről beszéltek, és azt mondták, hogy jobb megoldás lenne, ha lenne egy nemzeti köldökzsinór vér állomány, ami rendelkezésre állna, ha valakinek szüksége lenne rá. Annak az esélye ugyanis, hogy pont annak a gyermeknek van rá szüksége, akitől le is vették, nagyon kicsi. Ugyanakkor, a vér mennyisége miatt csak kb 30 kg-os súlyig ér valamit. Nem tudom, ti többiek mit gondoltok?

Muter!
Mut jelent az, hogy "kizáródik" a sérv? Hogyan lehet észrevenni (ha fájdalmas, akkor biztos észreveszem, csak jó lenne tudni, mi az).

Üdv,
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Szia Timici!

Örülök, hogy rendben ment minden. Azért küldtek ki és hívtak be később, mert a "genetikai" UH-t csak orvos csinálhatja, szonográfus nem. gondolom, ilyen lassan ért oda a dokiKép Videofelvétel csak a második szobában (Büfétől távolabbi ajtó) van, a másikban csak papírképet adnak. Mennyire lehetett látni a nemét? Elég rossz felbontású az a gép, láttam 12 hetes képeket teljesen felismerhető volt a baba, pedig az is 2Ds kép volt, az enyémen meg csak egy paca látszik. Mindegy, nem érdemes ezen bosszankodni, szerintem a klinika alapvetően átlagon felüli ellátást biztosít (itt pld ingyenes az integrált teszt, ami máshol 40 e ft, meg alapban mérnek tarkóredőt (ez sem kötelező mindenütt!).

Ha mozizás a cél, érdemes elmenni 3 v 4D UH-ra, csak az meg egy extra stressz és egy külön "beavatkozás" a babának. Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, kicsit félek az UH-tól is. Ami kell, az kell, de sajnos mindig az jut eszembe hogy régebben úgy próbáltak cipőt a suszternél, hogy röntgennel átvilágították a lábat, hogy jól fekszik-e a cipőbenKép Komolyan!

A köldökzsinórvér téma nagyon érdekelne engem is! Két hét múlva megyek AFP-re, majd ott kikérdezem, h mi a dokim véleménye. Elég horror a 150 e ft-os beugró és utána még 12x16e Ft. Nem tudom.

sziasztok,
Kriszta

Lilypie Third Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers
krisszi
 
 


Sziasztok!

Na, rászántam magam, és visszakerestem azt a műsort a Kossuthon.
2006. január 14.
20.35: Köldökvér őssejtbank - jelen és jövő
Szerkesztő-műsorvezető: Gimes Júlia
Ha van nagy sebességű (állandó) Internet hozzáférésetek, meg hangkártyátok, hangszórótok, akkor meg lehet hallgatni (a Kossuth rádió Hangtárában meg lehet keresni dátum és időpont szerint www.radio.hu). Azért megpróbálom feltölteni ide azt a link fájlt, amire kattintva (elvileg) automatikusan elindul.

<!--attachment: 2006-01-14-k20-364975.unk*attachment_icon.gif*audio/x-pn-realaudio*0.2*Link+a+r%e1di%f3musorhoz*2006%2d01%2d14%2dk20%2eram --><center><pre>
KépLink a rádiómusorhoz
2006-01-14-k20.ram (0.2 k)</pre></center><!--/attachment-->

Más. Ti mi alapján jártok az orvosi vizsgálatokra? A bűvös tárcsával kiszámolt időpont alapján, vagy az UH alapján? Nekem az UH mindig kevesebbet mutat, és jelenleg úgy számolom, hogy 2 hét eltérés van a két időpont között. Ti mikor mennétek 28. heti UH-ra? Most tárcsa szerint 29, UH szerint 27 hetes vagyok...

Üdv,
Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

A köldökzsinórvér témához nem tudok hozzászólni.

Piroska! Én egyre inkább kezdem nem érteni a dolgokat. Az , hogy valaki első babánál vagy akár többediknél is megússza a gátmetszést csak kórház és/vagy szülésznő kérdése? Nem úgy van , hogy csak akkor vágnak ha feltétlenül szükséges?
Én ebből a szempontból a klinika védelmére kelnék, mivel én is gátvédelemmel szültem. Kép

Ági, egyben vagytok még?

Puszi,
Joe

Joe

Kép

Kép
joe
 
 


Bocs, ez a link nem indul, pedig úgy meg akartalak lepni vele Titeket... Még egy próbát teszek...

<!--attachment: 2006-01-14-k20-364979.unk*attachment_icon.gif*audio/x-pn-realaudio*0.2**2006%2d01%2d14%2dk20%2eram --><center><pre>
Kép
2006-01-14-k20.ram (0.2 k)</pre></center><!--/attachment-->

Kép

Kép
rita81
 
 


Ismét nem megy. Hát így csak azt tudom mondani, hogy ha valakit tényleg érdekel a dolog, akkor vissza tudja időpont szerint keresni a rádió honlapján.

Joe! Ha jól értem a táblát, te az elsőt szülted gátvédelemmel a Klinikán! Ez tök jó hír! Egy icipicit repedtél végül, vagy egyáltalán nem? (Ha szabad ilyeneket kérdezni.) És hogyan készültél a gátvédelemre? Intimtorna, gátmasszázs - mi volt a csodafegyver? :-)

Kép

Kép
rita81
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?