Új privát üzeneted érkezett!

Hali,
csak rohanva írok!
Virág éjjel felébredt 3.20-kor bevittem közénk, de alig akart elalaudni, még PEtit is felverte. Majd végre elaludt, de már 6.20-óta fenn van. Kíváncsi vagyok mikor dől ki. Most megtépte a karácsonyi kaktuszomat és a bébikompot is szétszedte. De foga még mindig nincs, és járni sem tud!!!!! A kocsink még mindig nem jó, ki tudja mikor lesz, pedig pénteken mennem kellene a bölcsibe, de esőt is mondanak, így még busszal sem merek nekivágni.
Szép napot mindenkinek, itt süt a napocska, megyünk sétálni és a boltba.
Zsóki, mi a helyzet??


Maris

Maris
feketemaris
 
 


Hali!

Csilla!
Boldog szülinapot!

Judit!
Ez a tejszínes husi jól hangzik, csak kár, hogy a férjem inkább a sertés husit részesíti előnyben.
Ha van még jó recepted, jöhet, mindig gondba vagyok a főzéssel.Kép

Az étel melegítését mi termosszal oldottuk meg, amíg tejet ivott Virág, aztán mi is az Orsi féle módszert választottuk, vagyis mindenhol megkértük, hogy melegítsék már meg.

Sorsi!
Az én uncsitesóm is rizspelyhet és hasonlókat, mint pl.: korpa, rozspehely használt az étel dúsítására, és jól bevált neki, nagyon szerette a gyerkőce.Kép
Nekem ajánlotta is a védőnő, hogy párolt rizst összetörve adjak az ételekhez, hogy ne mindig a krumpli legyen. Csak azt nem mondta, hogy mivel törjem össze azokat a pici rizsszemeket.Kép

Maris!
Nálunk is volt hasonló helyzet, amikor Virágnak jött a foga. Nem sírt, csak ébren volt hajnalban, aztán pár nap múlva láttuk, hogy kibújt a foga.
Amúgy te Egerbe akarod Virágot a bölcsibe hordani?
Gondolom így egyszerűbb, munka előtt te viszed majd, meg utána is te mész érte?

Pusszantás mindenkinek!

Viki
biti
 
 


Szervusztok Kedveskéim!

(Hú, ez eléggé boszorkányosan hangzik...Kép)

Borsi,
megelőztelek! Tegnap Pesten voltunk egész nap, erre gyúrtam hetek óta. Sajnos rohanás volt, 3 helyre mentünk babát látogatni, de azért én beleerőltettem egy Mammut-látogatást. Fölöslegesen, mert nme kaptam, amiért mentünk. Azért jó volt egy kis büdös pesti rohadék benzingőzt szívni, meg nosztalgiázni a klinika tövében!

Zsóka,
tudod, hogy ketten is itt a topikban a SOTE1-EN SZÜLTÜNK? kI AZ ORVOSOD? vAN SZÜLÉSZNÕD? Reméljük Bianka még marad bent a pocakban!

Lányok,
nem akarok károgni, jó lenne együtt sétálni, de csütörtökön állítólag már esni fog az ocsmány eső!!!Esetleg szerda nem jó?
És holnap mi lesz a Szt. János u.-ban? Mi nem mehetünk? Bocsánat, tudom, hogy írtátok, de felületesen olvastam ,és nem emlékszem!!!

Szóval ilyen klassz férjeitek vannak? Az enyém is az, de a konyhát nagy ívben kerüli. Még szendvicset sem készít magának, hanem az összetevőket külön harapdálja...Kép
Én nem vagyok egy konyha tüncike, de azt az 1-2 dolgot amit tudok, az isteni. Tudok fincsi narancsos muffint, érdekel vkit?

Beni tegnap először éjjel csak 1x evett!!! Tuti, hogy csak véletlen volt.
Futok, Liza felkelt, és kiabál: outi nyíszi= ott a nyusziKép

Kata
Vendég
 

 
 

Kedves Lanyok!
Boldog szuletesnapot Csillanak!Isten eltessen Csilla!Jovore mar a kisbabaddal unneplitek a szuletesnapod.

Borsi!Hat nem olvasod a neked szant soraimat?KépBoldog szulinapot kivantam Ambrusnak es meg a bicaj felol is erdeklodtem!Boldog nevnapot Csenge lanyodnakKép

Lanyok!Nagyon sokat irtatok!Engedjetek meg, hogy igy visszateresem alkalmabol tiszta lappal induljak es ne valaszoljak a multbeli iromanyaitokra!Keptelenseg!ANNYIT IRTATOK!!!

Szoval tegnap hazatertunk szulootthonombol es osztozok mindenkivel a depiben, aki depis meg.Ja, anyueknal nagyon jo volt, minden nap tortent valami, reg nem latott baratnoim latogattak meg, no es anya ejszakazott egy kicsit estenkentKépMegsincs jo hangulatom(na jo, most egy kicsit az ADSL-tol igen).Hazajottem es radobbentem, hogy itthon vagyunk es hetekig senki nem nyitja ram az ajtot...se egy szulo, se egy szomszed, se egy testver,se egy igaz barat, itt senkim sincs, csak a ferjem draga jo szereto sziveKép..pedig en igazan nyitott vagyok....ugy erzem.Igy marad a babanet, ha egyaltalan itt hianyol valakiKépTenyleg bocs a negativ hozzaaalasert.Itthon turelmetlenseg es sirogorcs hangulat.Latod Borsi, mirol beszelsz?Kép, milyen sorsszeru talalkozas?..Kép
A rosszkedv eluzesere kitalaltunk a ferjemmel egy kis sielest a gyerekekkel.Tudnal Sorsi segiteni, hogy hol voltatok, vagy mit ajanlanak babas csaladoknak.Mindenkepp olyan helyre mennenk ami kozvetlenul a sipalya mellett van.

Viszont nagyon hianyzott ez a kis csapat a par nap alattKép

Orulok Viki, hogy egyre gyakrabban irsz!

Zita!Jazi akkor ezek szerinr jol szopizik mar?

Judit!Lattam en is a fajarokat a Coraban, pont azt szurtam ki hogy milyen bababarat es tagas..nem egy ketrecKépJol dontottel!

Ifju menyasszonyunk, Vera!Alomeskuvo lesz a tied!!!!

Kata!Azt hiszem veled fogok osszejarni, leinni magamKép, ha mar minden kotel szakad,...ket korty utan, sirva rohoges...hasonloan jarok en is.

Timi!puszillak titeket is!
Kinek nem irtam meg?Betti!Megyunk mi is tudoszorobe, koszi az idopontot, gyugyulast a sebnekKép.
Puszi Lanyok!
Vendég
 


Valakit megis elfelejtetettem!ZsuzsaKépEjszakak hasonloak nalunk is, csak azert kerdeztem, hogy en vagyok egyedul ilyen, vagy mas is hagyja az agyban a gyerkocot, hogy mindenki aludjon egy kicsit.Kép
Most mar tenyleg megyek.
Vendég
 


Ildi,
te nem lehetsz depis!!!Kép Te, aki állandóan kiegyensúlyozott és mosolygós vagy, maga a megtestesült nyugalom és hamvas fiatalság! Bár a két apróság öregíti az embert, de ez rád nem vonatkozik.
Én olyan szívesen találkoznék többször veletek, de a sok gyereket nehéz összehangolni. Ildi, mi ráadásul nagyon közel lakunk egymáshoz, és amit egyszer az utcán mondtam, komolyan is gondoltam: Bármikor szeretettel várlak, és ez vonatkozik mindenkire! Hozzánk akámikor jöhettek! Lányok, biztos nem szerettek, és ezért nem jöttök...Kép
Utáltok, valljátok be!Kép
Én is elég nehezen találtam rátok, pedig enm vagyok egy zárkózott szűkszavú gyerek! A régi barátnőimmel lazább lett a kapcsolat, mert így babákkal itthon annyira speciális és más az ember mindennapi történése, teljesen más, mint pl. egy szinglinek. Persze én nem csak a tejről és szaros pelusokról tudok beszélgetni, mégis kiestem egy kicsit a régi baráti körből, a kötöttség miatt és mert képtelen vagyok éjszakázni.
Ezért köszi, hogy vagytok nekem Judit, Betti, Zita, Viki, Timi, Borsi, Sorsi, Ildi, Maris, Vera, Csilla és Zsóka!
Ha valakit kihagytam akkor vállalom, hogy aljas is vagyok, amellett, hogy nyilván unalmas is.Kép

Kata
Vendég
 


Basszus, Zsuzsa, ne haragudj az aljasra!!!!!

Kata
Vendég
 


Hüpphüpphüpphüpp...engem mindenki elfelejt...
brühühühühühhühüühüüühü Kép
De aztán mégismégis eszetekbe jutok, juhéjjjjjj Kép
Hát mégis szép az élet!
Na majd este írok Csajszikák, ha el nem alszom Marcival együtt!
Csoki, Zsuzsanya
zsanya
 
 


Sziasztok!
Én Zsóka sógornője vagyok és engem kért meg,hogy írjam meg nektek,hogy bennt kellett maradnia a kórházban,mert folyamatosan görcsöl,de a babával szerencsére minden rendben van,de meg akarják figyelni egy pár napig.Ha minden rendben lesz,akkor a hét végén kiengedik,de szerintem itt marad velem Pesten,biztos ami biztos.
Mindenkit üdvözöl: Zsóka
zsóka80
 
 


Sziasztok, jó ide bekukkantani!

Képzeljétek, voltunk szombaton gyerek-táncházban Pesten, az I. ker. művházban, a Téka csinálja. Nagyon jó volt! Úgy feltöltődtünk, pedig csak röviden lehettünk ott, 5-7ig tart. Ki gondolta volna, hogy egy egyéves is így élvezi! Meg volt babonázva a sok nyüzsgő gyerek láttán, és sikongatva ment utánuk. Előtte héten meg vasárnap, szintén Pesten, az erzsébetligeti színházban, Kolompos gyerektáncházban! Ovisoknak maga a paradicsom, sok játék... Délelőtt van 10-11-ig. Azért is írom, hogyha ott vagytok éppen, érdemes benézni. Marcika annyira figyelte a hangszereket, meg mindent, és amikor pl utánozták egy mesében a kutya, a macska, medve hangját a brácsával, hegedűvel, bőgővel, ő is értette, és bekapcsolódott! Szóval ajánlom mindenkinek!

Tegnap Marcika egyedül akart fürdeni! ellökte Apa kezét, és mosta a hasát, a nyakát... alig hittem el Kép

Cstlakozom, az én Férjecském is szuper! És még főzni is tud, főleg halászlére, pörköltre, meg egyéb bográcsokra, és mindennemű tésztára vállalkozik, a palacsintától a lasagnén át a nokedliig. Hálás is vagyok neki Kép

Kép Kép Hozzánk is jöhettek bármikor! Kép Hihi, azaz brühü, mert olyan messze lakok, hogy csak na... úgyse jönnétek ... a baráti szálak nálunk ezért korlátozódnak a párhavonta, 1/2-1 évente öszeröffenésre...

Zsóka, üdv néked, remélem hamar gépközelbe jutsz, tehát kiengednek hamar!

Kata, Beninek hajrá, csak így tovább!

Jaj, Marci ébred, majd folytatom!
puszi, Zsuzsi
zsanya
 
 


Sziasztok!

Zsanya!
A múltkor elfelejtettem írni, hogy mit is játszunk Virággal , szóval ő nagyon szeret rajzolni zsírkrétával vagy ceruzával, aztán a kis asztalára ragasztottam táblafóliát, amire lehet krétával írni, azt nagyon élvezi, az a lényeg, hogy fogyjon a kréta, aztán meg lehessen törölni az egészet. Építőkockából várat csinálunk, amit ő lerombolhat, vagy labdázunk, de van egy kedvenc könyve, amiből sok figurát felismer, azt nézegetjük, közben sorolja a neveket. Persze ezek mind pár percig tartanak, mert nem szeret egy helyben lenni, a legjobban azt szereti, ha birkózunk az ágyon, vagy kergetem a lakásban, csak úgy fut előttem a kis virgácsaival.
Sőt, a legjobb elfoglaltsága, kipakolni a konyhaszekrényből, amíg én mosogatok, vagy főzök.
Tudom, hogy nincs tévétek, de Virág nagyon szereti a meséket, én dvd lejátszón szoktam neki meséket berakni. A mostani kedvence a Némó nyomában és a Madagaszkár, még nevet is rajta. Ezen is elvan egy kis ideig, aztán keres, hogy hol vagyok.
Egyedül még a minimaxot szoktuk nézni, de ott is van néhány buta mese, amit nem szeretek.


Ildi!
Az én nagyapám testvére, aki sajnos nem rég halt meg, és a felesége Szentendrén laknak.
De nem hiszem, hogy ismered, már csak a korukból kifolyólag, nem a te korosztályod.

Nagyon együtt érzek veled, vagyis csak próbálok, mert szerencsére én nem vagyok ilyen helyzetben. Biztosan nagyon rossz lehet neked, a rokonok nélkül.
Én szívesen elmennék hozzád, meg mindenkihez, csak kár hogy nem Egerben lakok.

Betti!
Boldog névnapot Bálintnak!

Zsanya, ez a gyerek-táncház tök jó lehet, kár hogy Pesten van. Virág nagyon szereti a zenét, rögtön táncol ha meghall valami jót. Mert már most van ízlése, nem minden zene jön be neki.

Kata, dehogy utálunk, csak tényleg nehéz mindenkinek összehangolni a gyerekekkel a megfelelő időt. Én meg már az előbb is írtam, hogy sajna nem ott lakok, ezért nehezebb találkoznunk.

Mindenkinek szép napot!

Viki
biti
 
 


Kedves Lanyok!
Ilyen napsutesben fogunk setalni csutortokon is?
Kedves szervezonk, Juca,eltunt egy ideje, de majdcsak jon es megmondja hogy lesz-e seta vagy semKép

Kedves ,,nem konyhatunder ,, Kata!Sajnos en nem vagyok edesszaju, igy nem kerem el a receptedKépNekem par honapja van idom fozni ujra,fozelekeket csinalok minden nap, masra nincs ido.Koszonom, koszonomKépa meghivast ujra, de nem szivesen allitanek be hozzatok, hiszen te is tanulsz es tudom hogy nalunk se egyszeru az elet a ket kicsivel.Azt tervezem, hogy nyaron mikor mar a kicsik is elulnek a babakocsiban, a nagyok meg majd homokoznak es szaladgalnak az udvaron, (mi pedig ihatnank vegre...Kép), akkor osszejarogatunk!!!!

Az en ferjem haziassag teren nagyon igyekszikKépEn egy dedszulokig visszavezethetoen abszolut rendmanias csaladbol szarmazom.Az anyukam kenyszeresen rendmanias es az o apukaja is az volt, igy anyunak is sikerult belemtaplalnia nemi hulyeseget.En csak gondolatban vagyok rendmanias, megvalositani nem tudom es nem is akarom, fozni szeretek.Nos, a parom felarvan nott fel, 4-en eltek egyutt ferfiak egy beteg apaval.O gyakorlatilag olyan volt mikor megismerkedtunk, hogy ledobta a csokispapirt a szoba kozepen, ha befejezte az evest....igy van miben egymashoz csiszolodnunkKépDe nagyon igyekszikKép es mindig ott all velem a konyhaban mikor fozok, mar eltanulta a porkoltet is es nehany aprosagot.Par ev mulva szakacs leszKép

A depim?Jaj, olyan jol vagyok mostKépTegnap este lefutottam a gyerekkel, babakocsival a gyogyszertarig, ugy nevetett.Kiabalta,-Anya fuss!-es en futottam(mint egy hulye).De olyan jol esett, es olyan jot nevettunk...leszedtem nehany jegcsapot es a fiam el volt buvolveKépOlyan jo este volt.Lehel ajandekbol elaludt fel hetkor es reggelig aludt, nehany szopival kiegeszitveKép
Szoljatok ram, mert nem birom abbahagyni, csak irok irok!...

Zsuzsa!Jot tancolhattatokKépPersze hogy elvezik ezt a kicsik, hisz a zene energiaKépMi olyan ritkan hallgatunk sajnos.Kene nehany uj CD...Meg Levedivel eljartunk a zenekonyvtarba, de mar a kettovel....keptelenseg egyenlore.

Judit!Utoljara az alvastanulasrol egy kicsit, mert nalad van most a konyv.Mi mar ketszer estunk vissza es nem kezdem elolrol, nem erek el vele tartosan semmit....nem a modszert akarom leizelni, de nalunk nem valik be, ez az igazsag.Kép

Puszi Lanyok!puszi
Vendég
 


Hahó!

Most csak egy gyorsat írok:

Ildi,
Kokava-na voltunk, Rimaszombat fölött, nagyon közel van, 2 óra. Tehát Kokava és Ládky között van egy túristaház és vannak kiadó nyaralók is. Megkérdezem anyukámtól a telefonszámot. A pálya ott van mellette és lehet lécet is bérelni helyben......

Kata, nagyon úúútálunk! Kép

PusziKéprsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok!

Jövök még, csak a sétáról most. Nekem holnap jön a védőnénim, csak a csütörtök jó, bízzunk a szép időben... Jó nektek?
Ki tart velünk?
Ha a szerda jó a többségnek, akkor én majd legközelebb csatlakozom.

Írok még az este!

Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!
Jötten én is utálkozniKép!

Ildi!
Végre hazajötté má a kies Sztendrérő!!!(Persze, hogy láttam, hogy Te írtad a köszöntést, de nem voltam beszámítható állapotban.)cuppcupp

Én rittyentettem a hétvégén a gyermekeimnek egy kb. 30 fős bulit, úgyhogy rendesen kiütöttük magunkat, de a több tonna ajándékért már megérte Kép!

A csütörtök lehet, hogy nekünk is jó, majd meglátjuk!

Én sem tudok válaszolni, egyszerűen nem emlékszem az elejéreKép!

Ja, Noszvajon szokott lenni családi tánchház!!!!!!!!!!!Szépen el lehet jönni, kicsit közelebb van mint a székesfőváros!

De, azért nekem is jó vót mámma egy kis szmog, csak ne felejteném el mindíg a felét elintézni annak amiért mentemKép!

MINDENKINEK Tsók!
Borsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Sziasztok,

Viki, igen Egerbe akarom Virágot járatni bölcsibe ha összejön és oviba is. A sulit még nem döntöttem el, de hátha van még egy kis időm addig.

Pildik, engem igazán kihagytál a felsorolásodból!!! Pddig én is totál egyedül vagyok itt Virággal az isten háta mögött. Azt a pár szomszédot és anyukát akiket ismerek jó gyakran látogatjuk épp azért, mert nem ismerek sokat. De eddig még senki nem mondta, hogy meguntak már bennünket. Vagy csak nem merték!!!

Na miután mindenki kihízelegte magát a másiknak, hogy ki kit utál és kit nem, szerintem az egészből a piálás a legfontosabb, mert már nekem is hiányzik egy jó csajos party totál engeddelahajam bulival.

Mi pénteken megyünk Egerbe bölcsinézőbe,úgyhogy a séta nálunk most kimarad.

Mi Sielnicán voltunk Szlovákiában vagy 3 éve síellni, de az egy kicsit messzebb van még a határtól, de ott is van jó közelben sípálya.

Remélem ezzel a levéllel én is megutáltattam magam veletek, úgyhogy megyek is a páromhoz, elvégre ma Valentin nap van!
puszka
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Lanyok!
Lemaradtam valamirol?Maristol mar masodjara hallom az utalkozast!Borsi is azzal kezdte hogy jott egy kicsit utalkozni...Tortent valami?Mert en senkinek sem akartam semmi utalkozosat irni, remelem nem en voltam felreertheto, vagy csak poen az egesz..Visszaolvastam, Katanak is teljes humorral akartam irni mindent, Nyugtassatok majd meg hogy minden oke!

Maris!Tenyleg kifelejtettelek, pedig tudom, hogy ti is ott vagytok Viraggal egyedulKépNe haragudjKépSajnos nem ismerek bolcsit, de sok sikert!

Sorsi!Most juttatta a parom eszembe, hogy a fiuknak nincs is utleveluk...marad Bankut.Azert koszonomKép

Borsi!Jol tettetek, hogy megszerveztetek a bulitKép
Jo ejszakat mindenkinek!
Vendég
 


Ja, most latom, hogy Katara utalkozunk mindannyian...leesettKépNe rohogjetek....en meg itt panikolok hogy harag vanKép
Vendég
 


Sziasztok!

Ha még valaki leírja az utálat szót a következő két hétben, akkor sikítok!!! Maris, legalább néha tegyél mosolyjelet a leveledbe, mert így nagyon haragos...
Lökött egy banda, meg kell állapítsam. Kép

Boldog Valentint mindenkinek, Bálinot pedig Isten éltesse! Kép

Míg eszemben van: olyan hiányos a táblázat! Lányok, küldjétek el Marisnak!

Na lányok, séta? Csak Borsi reagált. Többiek? A szerda, gondolom, kilőve, mert már nem tudnátok megbeszélni. Csütörtök a szokott időben, tehát 10.45-11.00 a sétáló posta felőli végén? Ki jön fél után a lakihoz? Kicsit több aktivitást, csajszik!

Ildi, én nagyon szívesen átmegyek hozzád, és szívesen is látlak titeket. Én is sokat vagyok egyedül, úgyhogy rám is rám fér egy kis társaság! Öröm volt olvasni a leveledet, sütött belőle, hogy már sokkal jobban vagy!
Az alvás nálunk most rendben van nagyjából, este ugye eddig sem volt gond, napközben pedig egy kis homloksimi és nyafi után a kiságyban alszik el. Egyébként nagyon tetszett a könyv, majd visszaadom!

Kata, veled is szívesen találkoznék! Mehetek? A babazsúrt a múltkori nátha miatt kell szüneteltetni, marad a séta. De szerintem az működik, hogy 2-3 egészséges baba összeröffen! Én bármikor szívesen látok bárkit, örülnék, ha meglátogatnátok! Mondjuk a babazsúrral sincs gond szerintem, ha nem jön beteg gyerek és nincs közös rágóka. De ezt mindenki maga dönti el. Nálunk még mindig van süti és gyümölcslé! Kép

Sorsi, Ádihoz gartula! Akkor mind3 fél évesünk forog? Jázi és Lehel is ügyi már biztosan. Boti teljesen leállt a forgással, csak a fenekét húzogatja és nyög. Kép

A tejcsi egyre kevesebb. Kép Délelőtt elég, dél körül kap valami gyümit szopi után, aztán még marad 3 szoptatás. Az utolsón ugye fagyasztott anyatej, de az is két hétig elég még... Kép Délután gyakrabban etetem, hogy ne legyen éhes. Tápszer lesz ebből. Mondjuk arra a HA tejpépre is az van írva, hogy tápszer, de gondolom csak jobb lenne a folyékony... Jó lenne, ha azért még tartana egy darabig a tej, és csak pótlásként kéne a tápszert adni...Meddig van szüksége a gyereknek tápszerre, ha nincs tej? Ugyanúgy adni kell neki fél éves kora körül is 5-6-szor? Totál tudatlan vagyok ebben a témában, segítség! Kép

Zita, hogy álltok a szopival? Jázi lassan mindent megeszik, nem igaz?

Lányok, kinek van baba-mama tornakazija? Emlegettétek, emlékszem. Szeretném, másolni vagy átírni vagy mit tudom én. Kép

Zsófi, remélem, jobban vagy! Sokat eszembe jutsz!
Vera és Csilla, merre vagytok? Hogy megy a pocakosodás?

Zsanya, Marcikád egyre ügyesebb! De jók lehettek a pesti programok!

Jó éjt mindenkinek, depi, önsajnálat huss!!!
(Amúgy én is elég negatív vagyok, csak nem akartam senkit untatni a részletekkel. Azt mondják, a mamablues nevű terhesség utáni depi bármikor jöhet a gyerek egyéves koráig... Most azt hiszem, abban vagyok Kép Hallottatok erről? Rám illenek a tünetek... Kép )

Puszi, Judit
Vendég
 


Sziasztok!

Köszi a szülinapi köszöntőket, aranyosak vagytok Kép.

Nekem a csütörtöki séta jobb lenne, így holnap eltudok menni jógára (már ha fel tudok kelni). Meg holnap délután megyünk 4D-s UH-ra. Olyan izgi, szorítsatok, hogy minden rendben legyen a kis lurkóval, no meg kiderüljön, mit rejteget a lábai között!

Az én férjem is házias, ha kell. És nem reklamál, ha nincs rend vagy nincs ebéd, eszik, ami van. Szóval egy angyalKép!

Sutba a depit, jön a tavasz (hétvégére már 8 fokot mond)!

Puszi lányok és csemeték
Csilla

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Nekünk sajnos nem jó a séta, mert 11-11.15-re haza kell érni Beni szopija miatt. De szerintem esni fog az eső.
Képzeljétek, Beni újra hatalmasat aludt, este 8 után 5-kor evett legközelebb. Ennyi alvástól ketté állt a fülem, + egy alk. mentes sör, és dől a tej!!!Tegnap kíváncsiságból egész nap mértem, mennyit eszik. Ilyet még akkor sem csináltam, amikor hazajöttünk a kórházból. Szóval: reggel 150 ml, ebéd 120 ml, uzsi 190 ml, vacsi 180 ml. A vacsi kivételével mindig egy oldalról evett. Éjjel nem tudom mennyit. Szóval para vége, gyerek dagi. Több, mint 6 kg. Kép

Csilla,
nagyon kíváncsi vagyok a babára, írd meg mi volt 4D-N!!!!!

Liza tegnap dobott egy arcost a Dobó téren egy havas jégre, felszakadt a felső ajka. 2 nappal előtte ugyanott megsérült a szája, amikor a furulyát benyomta, majd elesett. Ez iszonyú, lányok, nálatok is ennyit esnek a gyerekek?
Viki, Betti?

Bálintnak boldog névnapot!

Zita, Sorsi,
milyen szuper kis delfin-babáitok vannak!!!Nem lesz gond nyáron a tengernél...Kép

Na, mi indulunk a városba,
puszi
Kata
Vendég
 


Sziasztok!

Napok óta csak olvasgatlak benneteket, az írásra nem tudtam magam rászánni. Az előző napokban sem voltam a helyzet magaslatán, de most mintha kicsit jobb lenne. Kép

Judit!
Annyiszor akartam már írni, hogy én szívesen adok neked fagyasztott tejcsit, ha elfogadod. De azt is megértem, ha nem kell, én sem tudom, hogy adnék-e Jázinak mástól.
Csak mert nekem nagyon sok van a fagyasztóban és sorban ki kell majd dobálnom, ha letelik a 6 hónap. Azt hiszem addig áll el.
Jázinak pedig hiába próbáltam a múltkor is, nem kellett. És nekem szerencsére van tejcsi megint, bár Jázi elég hóbortos, napközben megint csak egyszer-kétszer szopizik.
Szerintem egyszerűen nem ér rá szopizni. Akkor is mindenhova forgatja a fejét, minden érdekli, nem akar lemaradni egy percre sem semmiről.
Persze éjszaka órát lehetne hozzá állítani, 3 óránként ébreszt.
Ja! És Judit! Szegény Zsókát mindig le Zsófizod! Õ meg még csak szólni sem tud! Kép

Nekem a holnapi séta ok, de az alvás miatt nem tudom hol csatlakozunk, majd üzenek.

Tegnap voltunk doki néninél,Jázi 19 dkg-t hízott a múlt hónapban. nem túl sok. Főzelékeket nem eszi, szinte már semmit, max. sütőtököt. A sinlacot nagyon szereti már, írt fel a doki náni, és Milupa HA vaníliás gabonapépet is, majd azt is kipróbáljuk. A főzelékeket pedig sűrítsem banánnal, ha azt szereti. És tegnap tényleg be is nyomott egy jó adag krumlis-banános-spenótot.
Egy hónap múlva megint menni kell. ja! És mérni kellene a szopikat, mert az is lehet, hogy azért nem nagyon eszik, mert az is elég neki. De éjszaka ki méricskél?
Most ezért kölcsönözzek mérleget? Nem igen fogok.
Ja! És írt fel tápszert is, de azt mellőzük.

De most már befejezem, mert sok leszek. De be kell pótolnom 3 napot!

Csilla!
Utólag is boldog szülinapot!
Írj este mindenképp mi volt az uh-on.
Bálintnak pedig boldog névnapot!

Puszi mindenkinek!
Zita

Ja! És a torna kazetta, dvd Bettié, most nálam van, holnap viszem!

Nyáron megyünk Horvátországba! Juhéjjj! Kép Kép Kép
Most foglaljuk le a szállást!
Igaz csak utó-utó szezonra futja, szeptember 2-9 ig, de akkor is szuper lesz remélem!

De tényleg megyekKép
anzizi
 
 


Sziasztok Lányok!!!!!!!!!
Kép

a helyzet a következő:
január eleje óta nem volt menszeszem és ma vettem egy tesztet!!!!!! Mit gondoltok hány csíkot mutat?!?!?!?!?!
Maris
Kép

Maris
feketemaris
 
 


Boldog névnapot Bálintnak utólagosan is!!!
ZSóka, mi a helyzet, meddig kell bentmaradnod megfigyelésen?

Zita,
én is szeretném megkapni a torna DVD-t, Te tudsz másolni? Örülök, hogy jott a kedved!

Judit így jobban tetszik a levelem?


Kép

Maris

Maris
feketemaris
 
 


Maaaríííííís! HÚÚÚÚÚÚ! Csak nem kettőt????
Ki is poénkodott vele, hogy rohanjál hamar tesztér? Borsi?
No és mit érzel most? Van öröm? Vagy ilyenkor megilyed az ember? Ilyen hamar akartatok kistesót? Jól látom, hogy fiúcskára számítasz?

Kép Nekem már 23 hónapja nem volt menstruációm Kép
zsanya
 
 


Maris!

Komolyan kettőt?
Soraidból úgy tűnik fe vagy dobva?!Kép
Aszta-paszta!
Mi újság bölcsi témában? Ma voltatok?

Lányok!
Mindenkinek köszönöm a köszöntést. Tegnap ünnepeltük Bálint első névnapját. Mikor Bulcsú hazajött, kérdeztem Tőle
- Tudod mi van ma Bálintank?
- Szülinapja!Akkor este randizunk?Kép... -kérdezte Bulcsú


Csilla!
Utólag is Isten éltessen ezen a szép kerek szülinapon! Valóban naggyon kerek!
Mi volt az uh-n? Megmutatta magát a kis pocaklakó?

SKéporsi!
Nagyon szégyellem magam, mert nem jutott, eszembe, hogy kedden a névnapi bulira fogok készülni, és nem tudtam elmenni a SZt Jánosba. Ne haragudj! Sikerült valamit egyeztetni? Lesz baba-mama torna?
Ádinak gratula a forgáshoz, akkor most már gurulva közlekedik?

Judit!
Nekem van tornás kazim, Zitánál van, - ahogy írta is - ha megúnta akkor a Tiéd , a többi csak Rajtad múlik.

Ildi!
Voltatok az újraoltáson?
Mi jövő héten megyünk megint kontrollra a heggel.

Képzeljétek Bálint egyre többet próbálkozik a felállással! Persze nem a járókában, mert ott nem aktivizálja magát, hanem a földön, és belénk kapaszkodva. Nagyon élvezi.
Továbbra is állandó társaságot igényel, egyszerűen képtelen egyedül ellenni a szobájában. Viszont még nem tudtam olyan rosszat főzni neki, amit ne evett volna meg, úgyhogy megbocsájtok.
Nekem is nagyon hullámzó a hangulatom, néha imádok itthon lenni a kis Betyárral, máskor meg rámtör az "elegemvanmindenből", és olyankor tervezgetem hogy mit kéne kitalálni, hogy szinesebbek legyenek a napok. Bízom a tavasz mindent megváltó erejében.

Zsóka!
Köszönjük, hogy üzentél, reméljük jól alakulnak a dolgok és még marad egy picit a pocidban a kislányod.

BOrsi!
Gyüttök -e hónap?

Zsuzsa!
Akkor Marci is imádni fogja a közösséget biztos, ha már alig több mint egy évesen így élvezte a mókát!Ez tökjó!

Zita!
Én is pont nyaralás ügyben voltam az autóklubban délelőtt. Jázi biztos imádni fogja a tengert. Arra edzetek az usziban, fogadjunk?!

Puszi: Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Zsanya!
Be jó Néked Kép!
Nálatok hány csík van?Kép

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Maris,

gratulálok szívből! Most biztos tök fárasztó lesz az élet Virággal és Pocakkal, de szuper jó lehet most Neked! (Titkon még én is reménykedek egy 3. babában...Kép) Te a rosszullevős vagy a mormota kismama-típusba tartozol? Én midkettőbeKép
Mit szól urad? És Te???


Kata
Vendég
 


Lányok, a depihez még: azért a világ szerencsésebb lelki-alkatú felén, pl az általam hőn imádott olaszoknál, azért jól ki van találva a februári depi elűzésére a farsang! Itt max a gyerekek mennek, ha egyáltalán, pedig ránk is ránkférne a vidámság!
Bocs, Judit, te voltál is mulatni! Meg Kata is. Naggyon helyes, követendő a példa, rugjunk ki a hámból mi is!
Bár a síelés se rossz...

Viki, köszi Neked is meg mindenkinek az ötleteket a játszásihoz!
Egyben én is kitaláltam valamit, naggyon büszke vagyok magamra: Nagy pléd leterít, gyerek a közepére csüccs, elé nagy tál, bele némi felesborsó meg kis tálkák... fél órán át lefoglalta, teljes összpontosítással pancsolta, vizsgálta, túrta Marcika...én meg olvastam addíg Kép

Zita, az éjszakai mérésre én még sose bírtam rászánni magam. De lehet, hogy tényleg éjjel teleeszi magát, aztán nappal fontosabb dolgok utá néz, kalandoz... Marci pont így volt, nappal nem evett feleannyit se, mint más a hozzátápokból, bezzeg éjjel remekül koncentrált a tejre! Jázi is jó élénk baba lehet!

Kata, szegény kis Liza, Ez rettenetes! Marcika is folyton zakózik, néha szinte "pattog" a feje a padlón, mint egy labda, csupa seb és folt... és megszakad az ember szíve, borzalmas. És még azt mondják, hogy ez normális! Jajj.

Csilla, mi volt UH-n? Van-e kukac? Ja és Isten éltessen!
Hogy miről tudod hogy jelez a Baba? Jaj, ez olyan érdekes dolog! Hagyatkozz az érzelmeidre!...na majd mesélek a tapasztalataimról, csak most már regény lenne.

Judit, sztem mamablúz mindíg lehet, anyaság sírig nehéz és aggasztó tud lenni Kép
Én azt hiszem, hogy ha többször is tudsz szoptatni egy nap, akkor a hozzátáplálás nem feltétlenül kell legyen szopizni való féléves kor után. De hogy Botinál? Õ most 4 és fél, igaz? Hát nem tom. Ha elég 1-2 pótlás, akkor én kanalast adnék, gyümölcsöt vagy főzeléket...
A receptedet én is kipróbálom!

Borsi, jó látni a csupa Kép soraidat! Szóval Ti otthon táncikoltok? Az tökjó!

Maris, akkor el is felejtheted az engeddelahajam-partyt Kép már a sárga földig lerészegedős részét!

Ildi, a nevetés nagyon kell az embernek! Azt hiszem, ha nem volna családom a sok kalamajkával, hanem mondjuk kedvemre művésznőciskedhék, teljesen besavanyodnék a végére... merthát ugye az ember nem futkos egyedül röhögve az utcán Kép
Alvástanulással kapcs én is szkeptikus vagyok, mert ha bejön a módszer, sztem a mázlinak és nem a módszernek köszönhető Kép Kép Kép Na de én meg a csúcsbéna vagyok a témában, a szétcsúszós-sodródós, az se éppen vonzó példa...no majd a 2. gyereknél!

Vera, nagyon csini a ruhád! De jó neked! A nő úgy Isteniigazából az esküvőjén van utoljára középpontban, aztán már csak a gyerekek... Kép de ez jól is van így!

Sasiorsi, klassz, hogy síeltetek, naggyon sárga vagyok! Én életem során még csak 3 napot, de sikeresen... na akkor még kicsit fiatalabb voltam Kép
A sűrítésre én még a glutén mentes korszakban is többmindent használtam, a rizst, és kukoricapelyhet (az se allergén, a szójával ellentétben!)úgy, hogy vagy szárazon kávédaráló, és utána megfőz, vagy a rizst nyákosra-puhára főzés után rögtön botmixerrel... kenőcs lett! Azt hiszem azért nem ajánlják, mert a rizs kicsit olyan, mint a cukor, a vitamindús krumplihoz képest inkább üres szénhidrát...de változatosságnak az is jó!

Betti, Isten ltesse Bálintot! Te, egy pótnagymamát nem tudtok találni és beüzemelni ott nálatok? Akinek meg mondjuk az unokái laknak mesze... Kölcsönösen merő haszon lenne!

Lányok, ha kihagytam volna valakit, duplán puszilom, emellett, kicsitse utálom Kép csak öregszem, és egyre szenilisebb vagyok Kép
Szép napot!

Zs
zsanya
 
 


Kedves Lanyok!
MarisKép!!!!!, el nem felejtelek!!!!!En azt veszem ki a soraidbol hogy boldog vagyKépTenyleg Borsi ( Borsi!!!!!Latnok vagy!!!!) poenkodott vele nemreg, egyebkent meg ma is eszembe voltal, az erzekenyseg miatt..KépAkkor mar lehet hogy kb. 8 hetes kismama vagy?En is kerdeztem vagy 3 hete hogy mikor lesz Viragnak tesoja, csak nem valaszoltal Kép....Itt a valasz megis!!!Virag pedig szopik nyugodtan?Akkor elfogadta igy isKép

Juca!Ne hulyeskedj mar, nem untatna senkit, ha leirod mi a baj, vagy nincs jo hangulatodKépEn ezt szivbol irom, tenyleg meghallgatunkKép, igaz Lanyok?A babyblues szules utan egy-ket napig sirassal jar, Jol irod,hogy a szules utani depresszio pedig egy even belul kialakulhat, akik hajlamosak a depressziora azoknal foleg.Ismerek olyat, aki atesett ezen es kigyogyult, elmult neki....ez a jobbik eset.A sulyosabb esetekben akar gyogyszereket is szoktak felirni, errol semmilyen esetben sem az anya tehet, hanem a hormonok!!!!.En bizom benneKép, hogy csak hianyzik a napfeny es a parodKép.Ma volt nalatok a vedoneni, mit mondott?A tejcsi miatt ne aggodj, a tapszer sem a vilag vegeKép, mas baba is felnott rajta.Fejni szoktal meg?Ha nem jon semmi, allitolag es tapasztalatbol mondom, hogy az is beinditja eleg rendesen 1 het alatt.KépEs maskor tessek kiirni magadbol, ha valami nyomaszt!Kép

Katam!KépOlyan szomoruak voltak a soraid!Ne hibaztasd magad nalunk is mindennaposak a serulesek es neha mi is belefutunk valami durvabba, csak nem irom, mert nem biztos, hogy masokat is erdekel.Legutobb Levedi torkon szurta magat egy bottal es ott alltam melletteKépnem tudtam megakadalyozni....vert hanyt es en rohantam at vele a szomszedba az orvoshoz, minden rendbe jott.A ket kicsi olyan egyszerre mint az ikrek, kimerito, de par ev mulva jot jatszanak egyuttKép, mi pedig elfelejtjuk a nehezsegek.Nalunk most egyszerre alszik a ketto, ez az ajandekuk nekemKépennyi is eleg neha.

Zita!Nekunk van sajat merlegunk, ha kell, gyertek el, akarmennyi idore elvihetitekKép, en hetente egyszer hasznalom, szivesen odaadom.Jo hogy vegre irtatok!Kép

Betti!Olyan aranyos kepeket kuldtel nekem.Annyira szepek ezek a fiukKépTe pedig mint egy angyal, vigyazoan allsz felettukKépMegyunk majd tudobeKép

Borsi!Varunk valamifele szmogelmenybeszamolot...KépJo lesz, ha ti is jottok...tudod, akkor futunk egyutt a Dobo-teren!Kép

Lanyok, mindenkinek puszi!Zsuzsa te is reg irtal magatokrol!Kép
Vendég
 


Na, de beindultatok!
Betti, Bulcsú Tök aranyosan szövegel Kép az ügyes Bálintnak mag sok sikert!
Én is már csak a tavaszban reménykedem!
Kép nálunk minden csupa csík...főleg a hasam, Marci óta Kép
zsanya
 
 


Kata!Zsuzsa!Egyszerre voltunk fennt, csak en voltam az utolsoKép
Vendég
 


Ildi!
KépKépKépKépKépKépKép
Most látom, hogy tényleg küldtem Neked képeket, ezen most olyan jót nevettem, feldobta a napomat, hogy milyen béndzsa vagyok.
Petinek akartam , de lusta létemre csak a P betűt ütöttem be az emilcímhez, így Pildi-nek ment el. Gondolom, jó hülyének néztél, hogy mit akarok itt a Tündééknél című képekkel. De azért örülök, hogy tetszett!Aranyos vagy!

Zsu!
Nekem meg a cickóm, a hasamat még kifeszíti a zsírpárnácska. Blőőőőő

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 


Maris!

Ez szuper! Kép Gratulálok!
Most nagyon foglak irigyelni, már annyi kismama van a környezetemben, hogy még én is kedvet kapok...

Igy is viszed Virágot bölcsibe?

Viki
biti
 
 


Lanyok!
A ket fiu meg mindig alszik, osszepakoltam itthon, irany babanetKép

Betti!Tenyleg csodalkoztam a Tundeeknel cimzesen, de gondoltam Te tudod...KépMilyen volt Peti nelkul a harom nap?Itt a Kisasszonyon lakik egy Szele Kalman orvos is, o is rokonotok?

Viki!Mikorra tervezitek a tesot?

Lanyok!Aki meg nem latta a fiukat ,,nem teliesitve,, sapka nelkul, azoknak ajanlom megujult albumomKép www.babanet.hu/album/main.php?album=7691 , persze lehet hogy rossz a cim...meglatjuk!

Timi!Hogy vagytok?
Tenyleg befejezem maraKépSziasztok!
Ildi=babanetfuggo
Vendég
 


Helló Lányok!

Mi is élünk ám, csak kissé el vagyok varázsolva, meg nem nagyon jutok géphez!

Nem olvastam vissza teljesen, arra esélyem sincs.Kép

Judit!

Nem tudom, hogy összességében milyen infókat kaptál bébiételmelegítő ügyben, így én is leírom tapasztalataimat!

Nekünk van ilyen eszközünk. Imádtam, mikor szükség volt rá. Ha veszel, akkor kérdezz rá, hogy van e szivargyujtóhoz csatlakozó, mert nem sokhoz adnak. Kép Nekünk asszem Philips van, de megnézem. Kép
Nagy előnye, hogy pl. van olyan hely (McDonalds), ahol nincs mikró, nem tudják melegíteni a kaját. Mosolyognak, próbálnak segíteni, beteszik a "pitemelegentartóba", de órák alatt melegedne csak fel. Viszont ilyen helyeken is van konektor...Kép
És még egy! Az én lányom mindig az autópálya kellős közepén lett éhes. Megálltunk, bedugtuk a szivar-ba, és íme, kész a kaja! Kép

Maris!

Gratulálok!

No, most megyek!

Legyetek jók!

Millió Pussz!

Timi

Timi

Kép

Kép
bnéhtimi
 
 


Sziasztok!

Ide jövök és teljesen felvirulok!
Főleg, hogy ilyeneket hallok!
Gratulálok Maris!!!!!!!!!!!!!!!
Annyira írígyellek! Nagyon jó lesz nálatok is, a kis korkülönbség miatt együtt nőnek fel a gyerkőcök! Akkor gondolom Virággal maradsz otthon! Ez a gondod is megoldódott!
De megvehetted volna tegnap is azt a tesztet, Valentin napra ez lett volna az igazi meglepi otthon! De gondolom így is nagyon fog örülni apa.

Ildi!
Megnéztem a képeiteket, jó a cím! Nagyon aranyosak a fiúk a katonaszerkóban! Olyansokat változott Lehelke is, mióta nem láttam. A barátnőd kislánya is nagyon szép. Lehel hogy áll az üléssel? Ez jó kérdés volt! Kép

Megyek, met Jázi nem akar aludni!

Z.
anzizi
 
 


Maris!

ÉLJEN!!!! Kép
Párod mit szólt? Akkor bölcsi storno, élet átgondol, babakocsi nem porosodik még egy darabig. Kép

Ildi,
pedig megszereztem a telefonszámot és az utazóágyat is szívesen kölcsönadtam volna.....az útlevél 1 hét alatt kész volt...nem baj Bánkút is klassz hely, ja és Szilvásváradon is van felvonó! Ajánlom figyelmetekbe!

Betti,
utólagosan is boldog névnapot kívánok Bálintnak! Nem gond, hogy nem tudtatok jönni, nem sokmindenről maradtatok le, a többi baba nagyobb volt már!
A tornáról még mindig nem tudok semmit, mert nem Judit volt, aki fogja tartani, így nem tudtam vele beszélni.

Borsi,
ez a táncház nagyon jól hangzik! Már várom, hogy Ádi egy kicsit nagyobb legyen és kipróbálhassuk, kár hogy apa nem egy táncoslábú fickó.

Kata,
Kicsi Lizát sajnálom, de hidd el, hogy ők nagyon hamar túlteszik magukat rajta, hamarabb, mint Te. Nekem is számtalan rosszaság-balesetem volt, mindkét szemöldököm szétment, bekapta a küllő a bokám, kiestem a hintából stb. mégsem emlékszem a fájdalmakra. A picik még puhák! Beniért pedig irigyellek, most már szinte minden baba átalussza az éjszakát. Én persze hiába folytatok egyeztető tárgyalásokat Dádimmal, ő soha nem tartja magát a megbeszétekhez! Kép Öntörvényű. Most viszont mikor leraktam a kiságyába aludni, mindkét kezét a feje alatt tartotta és még mosolyogva nézelődött, úgy hagytam ott- nagyon cuki volt.

Köszi a riszes tippeket!
Ma a cékla inkább kifelé jött belőle...vagy utálja vagy valamit nem jól csináltam. Nem tudjátok hogyan kell elkészíteni a céklát? Én nem szeretem,így nem is tudom. Olyan kemény, nem is tudtam rendesen összeturmixolni, anyukám szerint pedig nem is volt elég édes, mármint amilyennek egy céklának lennie kellene.
Bezzeg a sütőtök, az igen, az megy!

Nem is tudom már miket akartam még írni nektek, olyan sokat írtatok....közben jönnek a gondolataim, de mire a végére érek, és elkezdek írni, elfelejtem a felét.

Ja igen,
Zita,
nagyon jól hangzik ez a Horvátország! Kép Addigis kitartás!

CsocsiKéprsi
sasiorsi
 
 


Naja, ezt is elfelejtettem írni:

a fagyasztott tejcsire van egy tippem, amelyik baba nem szereti.
Majdnem fel kell forralni, addig kell melegíteni, míg bőrösödni kezd a teteje, majd kihűteni. Állítólag az bejön nekik.
Én nem tom, még nem próbáltam.
PusszKéprsi
sasiorsi
 
 


Sziasztok,
MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNÖM A JÓKÍVÁNSÁGOKAT!!!!
no az első meglepődésen túl vagyok. PEtit is felhívtam, mert nem bírtam volna ki éjfélig, amíg hazaér. Mit mondott: röhögött egy nagyot Fekete Maris ez jól összejött!!! Pedig én a kocsit akartam lecserélni. Én meg a házat, volt a válasz!!!!
Szóval éjszaka még biztos beszélünk róla.
De most asszem komolyan el kell gondolkodnunk majd azon, hogy maradunk-e itt Nyárádon, vagy vhogy visszaevickélünk Tárkányba, mert a szüleim ott legalább tudnának segíteni.
De előszöris holnap du. kérek időpontot a dokimtól és remélem a jövő héten bejutok hozzá.
Én szerettem volna tesót mindenképp Virágnak és jó is szerintem, hogy kis korkülönbséggel lesz a kettő (ha tényleg úgy van, mert még ugye nagyon korai akármiről is beszélni) de egyszerűen nem bírtam magamba tartani és meg kellett írnom Nektek! Legalább nem 2x jövök el gyedre a munkahelyemről. Aztán még hátha marad némi esélyem óriási karrierem tovább fényezésében.
A sok jó mellett, azt hiszem megint elmélkedhetek, hogy hogyan és mint jövünk ki majd a havi bevételünkből.
De nem mi leszünk az egyetlenek! Szóval izguljatok velem a jövő hétig.
Pénteken mentünk volna bölcsi nézőbe, de így nem is tudom, hogy bemenjünk-e egyáltalán.
ZSanya, az hogy lehet, hogy lassan 2 éve nincs menszeszed?????? Nekem a szülés utáni 6. hónapban jött meg. Szerintetek, ha tényleg terhes vagyok lesz végig tejem Virágnak? Vagy el fog apadni?
Ildi, jók a képek nagyon!!!
Sajnálattal veszem tudomásul ha az ereszdelahajam buliban nem ihatok!!! De majd becsapom vhogy magam. Mondjuk a colás üvegre ráírom, hogy sör!
Egy ilyen bulit tényleg csaphatnánk!!!
Na megyek pihizni!!
puszi Csajok!
Maris

Maris
feketemaris
 
 


Ildi, nagyon-nagyon szépek vagytok!

Maris, úgy örülök, h örültök a Babának! Vajon virág mit szól majd? Kép

Menszesz...nahallod, még mindíg nagyon sokat szoptatok, éjjel vagy 2-8 X... és volt egy időben, 2 hónapja, hogy nappal már csak 1X evett Marci, na akkor majdnem megjött. 1 csöpp volt. és azóta semmi...de nekem csak 1 csík volt a teszten, tehát visszaállt a terméktetlenség. Merthogy mióta Marci járni kezdett, azóta nappal is jónéhányszor rámveti/né magát, odajön, fölhúzza a pólómat, cuppog, a melltartómban matat, és kajánul vigyorog... férfi, nohát. Éshát a hormon-átálláshoz huzamos ideig kell, hogy naponta elteljen 6 óra szopi nélkül.
zsanya
 
 


Lanyok!
Tortent egy erdeked dolog: az albumom URES!!!!!
Most neztem meg az elobb!Meg akartam a ferjemnek mutatni!Valaki hozzafer a jelszavamhoz es kitorolte, mi tortenhetett??(nem ratok gondolok)

A masik, ma tettem fel a cimet es azota 200-an neztek meg az albumot!Gondolom nem ti nyitogattatok meg annyian......!Kicsit rossz erzesKép
Meg mindig nagyon sokan olvasnak minket!Kép

Na puszi, jo ejtKép
Vendég
 


Kitoroltem a relytejes modon uresse valt albumomat.....ha ezek utan album jelenne meg a nevunkon, azok NEM mi vagyunkKép.Csak nehogy a vegen meg valaki irjon a nevemben is, ha mar az albumomat babralja.....nem tudom hogy mire gondoljak...?
Vendég
 


Sziasztok!

Azt hittem, elmentettem a délelőtti levelemet, de nem találom... Kép Pedig válaszoltam, csak aztán el kellett mennem... Maradnak a válaszok holnapra, sajna.
Nem tudok menni sétálni valszeg... Kép Annyira sajnálom, tudom, én szerveztem...

Szóval csak annyit magyarázatként, hogy ma volt a 3-ason egy buszbaleset 3 halottal és sok sérülttel. Az öcsém azzal a busszal ment volna suliba... Jól van, de kórházban. Agyrázkódás, néhány öltés a fején és fájó csontok... 1-2 nap és talán kijöhet. Itt van Egerben, és holnap is bemegyek hozzá, meg jönnek a szüleim. Ezért nem jó a séta. De a jövő héten, remélem, én is csatlakozom...

Most megyek, mert hulla vagyok, holnap írok részletesen, ok?

Csak annyit, hogy Ildi, ne aggódj, szerintem nem jó az a statisztika, mert percről percre százzal bővült azok listája, akik megnézték az albumot... Képtelenség, hidd el...
Valami nem stimmel, szerintem nem olvasnak sokan.

Jó éjt mindenkinek, puszi, Judit
Vendég
 


Ja, és Maris, nagy gratula, úgy örülök!!!

Zita, akkor telefonon megbeszéljük a részleteket, előre is köszi a tejcsit, olyan boldog vagyok!!!

Puszi
Vendég
 


Sziasztok!

Kislány kislány kislány!!!!!!!!!!!!!
(de ha fiú lenne is, ugyanígy örülnék). Meg hát a barátnőmnek is a 4D-s UH-n mondták, hogy kisfiú, és lány lett. Sebaj! Mindenki mondta, hogy tuti fiú, úgy hogy szinte biztos voltam benne, hogy csajszli lesz.
Szóval egészséges mint a makk! Tökéletes mindeneKép! Pont a korának megfelelő (bár mintha 28 hetesen 1 kg körüliek lennének, ő meg 1300-1400 g). Nem sok az egy kicsit?
Készíttettünk felvételt róla, természetesen egy percre el nem vette a kezét az arca elől (a kis huncutKép), tüntetőleg meg se mozdult. Hazafelé az autóban egyfolytában ficánkolt, meg azóta is (úgy látom nagy betyár lesz belőle Kép)

Sikerült eljutnom jógára is, nagyon jól esett, bár azért éreztem, hogy úgy egy éve nem mozgok, meg hogy 12 kilóval többet mozgatok (persze ennek a nagy része a baba Kép).

Március 12-én 9-17.00-ig lesz Baba-Mama Nap a Mecset u. 3-ban mindenféle érdekes programmal, egész napos játszóházzalKép.

Maris gratu Kép!
Köszöntelek a pocakosok táborában (kopkopkop Kép)! De jó nekünk! Most irigykedhetnek a többiek Kép)

Ildi!
Én meg már nem értettem, hogy mindenki megtudta nézni a képeket, csak én nem?! De hát ha így letörölted, akkor megint csak becsomagolva láthatom a fiúkat holnap, azaz ma.

Zita!
Jól hangzik ez a krumplis-banános-spenót Kép! Bár nem voltam semmitől rosszul az első hetekben sem, de ez lehet, hogy kifogna Kép!

Juca!
Hallottam én is a rádióban a balesetről. De biztosan hamar felépül az öcséd!

Lányok! Azt akartam kérdezni, ha esne, akkor mi a helyzet a sétával? De hát aki ilyenkor ül le a gép elé, az majd megtapasztalja, ha felébred.

Na gondolom már mindenki durmol, úgy hogy jóccakát mindenkinek.

Puszi:
Csilla és a kishölgy a pocakból Kép

Csilla

Kép

Kép
csillala
 
 


Sziasztok!

Én sajnos nem tudtam este csatlakozni ehhez a .... babanethez, állati pipa vagyok!

Képtelenség mindenre válaszolni, úgyhogy mazsolázok Kép;

Maris!
GRATULÁLOK!
Hát, igen be kell vallanom, hogy másodállásban távgyógyitó vagyok az ATV-nKép!
Majd jól tudtok eszmét cserélni Katával, kb. annyi lesz majd a korkülönbség, nemde?
És még annyit, hogy ember tervez...

Judit!
Ez nagyon megrázó hír. Én nem hallottam a balesetről, de borzasztó! Mennyi idős az öcséd?
Sztem a tápszer egyáltalán nem gáz! Sajna nekem mindkét gyermekenek igen hamar pótolni kellett, és semmi bajuk. VAN EGY MELEGÍTÕM AMIT SZÍVESEN ODAADOK!!! (Igaz nincs szivar-csatlakozója, de tök jó!)

Képrsi!
Az én uram sem egy J.Kelly, de ha más nem a fiúk dumálgatnak, sörözgetnek, a csajok meg a gyerekek ropják. Bár a múltkor roptunk családilag és nagyon jó volt (igaz, hogy egyetlen lépést sem sikerült eltalálnunk, de jól szórakoztunk)Kép!
Ja, és a céklát iszonyú sokáig kell főzni, hogy megpuhuljon és semmi ize, viszont nagyon értékes anyagokat tartalmaz, úgyhogy valamivel keverd össze!

Kata, Ildi!
Én már azon gondolkoztam első gyerekes anyukaként, hogy neurológiára viszem Csengét, mert ennyit esni nem lehet normálisKép! És mégis az!

Ildi! Sokszor akkor is azt írja ki, hogy üres, ha csak frissíteni kell, mert nem bírja a hálózat (sajnos én ezt sokszor tapasztalom), nem hiszem, hogy bárki belenyúlkálna...

Én is inkább elmennék más szolgáltatóhoz, mert ez a nyílt topkolás engem is erősen frusztrál, illetve minden második nap nem tudok jönni Kép.

Zita!
Horvátországban hová? Valami bababarát helyre, mi is nagyon szeretnénk az idén odamenni!

Betti!
Igen igen Õk azok, kicsi a világ!
Bálintnak BOLDOG NÉVNAPOT és
Kép

Szeretnék menni sétálni, de nem tudok semmit!!!!!

Zsuzsa!
Te, kéjencKép!

Csilla!
Köszöntlek a cunás-anyukák (vagy mégis kukis, nálam mindekettő játszikKép)táborában! Hidd el sokkal jobb ez így, nemsokára cseléd-korba ér és főzhet-moshat-takaríthat, amig az anyukája a körmét lakkozzaKép!

Én is megyek veletek berúgniKép! Nekem az alkoholmentes sörtől is kiválóan sikerül!
MINDENKNEK!
Tsók! Orsi

Kép
Kép
Kép
borsolyka
 
 


Sziasztok!

A boszorkányunk megmondta, hogy rossz idő lesz, és így is lett. Séta elnapolva: Kép
Lagalábbis a részünkről.
Vagy van valaki olyan bátor, hogy nekivág?

Csilla!
A kislányok kisebbségben vannak itt a "Klubban", úgyhogy jól jön egy kis erősítés. Kép

Borsi!
Mi Biogradba megyünk, mert ott van homokos srand is. Tavaly is ezen a környéken voltunk, akkor csak egy városnézésre álltunk meg itt, de nagyon tetszett a hely. Este jó kis nyüzsi van, nagyon szép kis hely. Van egy kempingje is, ahol lehet lakókocsikat bérelni, gyönyörű a strandja, egy homokos kis öböl. A neten megnézheted.
De gyerekekkel szuper hely Rab sziget, Lopar is, ott is nagyon jó homokos stand van. Mi is gondolkoztunk ezen is, csak ott már voltunk és most új helyeket szerettünk volna megnézni.
www.adriatica.net Itt foglaltunk szállást, szerintem nagyon jók az árak, utazási irodák alatt jóval, és nagyon megbízható!

Üdv mindenkinek!
Zita

Ja! És Ildi!
Köszi a mérleg-felajánlást!
Lehet, hogy pár napra kölcsön kérném, mielőtt legközelebb megyünk a doki-nénihez!
anzizi
 
 


Ja! És még annyit!
Judit! Nagyon szorítunk az öcsédért, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön teljesen!
Ma így nem igen tudunk találkozni, de úgy jó nekem, ha holnap hazafelé erre jöttök a "próba-csomagért", ha pedig bejön Botondnak, akkor vasárnap visszafelé a többit szívesen odaadom.

Zita
anzizi
 
 


Timi!

Lillának nagyon boldog névnapot kívánok!Kép

Judit!
Jobbulást a Tesódnak! Ez szörnyű. Hallottam a balesetről, este a híradókban is benne volt.
Nagyon jó, hogy fel tudjátok használni a Zita tejcsijét, én folyamatosan a csapba öntözöm az enyéimet, mert Bálintnak nem kell, és nincs a környezetemben Bálinttal hasonló korú baba.

Betti

Betti

Kép

Kép
betécske
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?