Új privát üzeneted érkezett!

Holnap délelőtt én is teszek fel egy képet magamról. 60kg-val kezdtem, és most vagyok 70. Az utolsó másfél hónapban jött fel 5kg, addig minden rendben ment. Az édességektől hála az égnek undorodom, ezért is nem értem, mitől lett most hirelen ennyivel több. Én sem eszem többet, mint előtte. De azért ezt a diétát kipróbálom.

Én is elküldöm az adataimat, betennétek engem is a táblázatba?Köszi!
Szőkemelinda, 26, Bp. XX., 23+4 (uh szerint 25+4), 2006.06.03., István kórház, fiú-Máté, első baba

Találtam egy képet, itt 18 hetes vagyok, a genetikai uh után készült.Azt hiszem behalt a képfeltöltés megpróbálom később.

Kép
Kép
szõkemelinda
 
 


Diétával kapcsolatban. Ez egy kezelés, aki nem beteg, mint Ex és én annak nem kell betartani ezt a 160Ch-s diétát, sőt. A lényeg, hogy ez egy jó minta és érdemes tanulni belőle. Pl azt, hogy kevés pékáru, kevés krumpli, tészta, pizza és rizs. Sok zöldség és gyümölcs. (nekünk ez utóbbi is korlátozva van) Édesség semmi.
És érdemes a napi étkezéseket felosztani, úgy hogy étkezések között 3 óra legyen.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Melinda!
Fiam is Máté, én első névnek akartam, de volt már Máté a családban ezért Balázs Máté lett.
Lányom pedig Blanka Krisztina lesz.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 

 
 

Sziasztok!
Jó a tábla!!!
Ann,Ex!Nekem kislány,valszeg Renáta!

Exdeus!!!Nagy gratula a fütyköshöz!!!Kép

Csandy!Nekem van Rh összeférhetetlenségem!
AB negatív vagyok,és van ellenanyag a véremben,de szerencsére idáig nem veszélyes!

Mézgombi!Bocsi már nem tudtam válasszolni!Miután megírtam indultunk Albertirsára,a papushoz!
Jó talit,és tornázást!Kép

Pusza mindenkinek!

Szilvi

Kép
szgoron
 
 


Sziasztok!
Javítottam, betettem, remélem, jó lesz. Kép

<pre>
Nick ék. Lakhely baba kora szülés várható kórház nem/név testvérek
Veráska 30 Siófok 29+0 2006.04.26 Várpalotai kh. elsö baba
Clair 32 Bp. III. ker 26+0 2006.05.17 SOTE I. elsö baba
Szgoron 23 Bp. XV. ker. 25+6 2006.05.18 Nyírő Gy. Renáta elsö baba
Acer 32 25+2 2006.05.22 Szt. István kh. fiú
(2004.10. hó)
Satuk 30 Bp. I. ker. 25+2 2006.05.22 Kútvölgyi kh. elsö baba
Tjuca 27 Budapest 25+1 2006.05.23 Szt. Margit
Dr. Sztanyik L. elsö baba
Pannamari 25 Bp. IX. ker. 24+6 2006.05.25 Schöpf-Merei
Dr. Kósa Zsolt elsö baba
Mézgombi 24 Bp XIV. ker. 24+5 2006.05.26 Kiskunfélegyh. elsö baba
Doren 33 Bp. XII. ker. 24+4 2006.05.27 János kórház Laci
(2004.01.20.)
Csandy 34 Bp. XIV. ker. 24+4 2006.05.27 Szt. Rókus kh. első baba
Judit_78 27 Bp. XI. ker. 24+2 2006.05.29 Schöpf-Merei
Dr. Arnold László 3. baba
Kari 27 Bp. XIII. ker. 24+2 2006.05.29 Schöpf-Merei
Sz.Gy. elsö baba
Hello 34 Bp. XII. ker. 24+1 2006.05.30 Budai Honvéd kh. Gábor
(1991.09.02.)
István
(2004.05.26.)
Tarhonyanya 31 Tárnok 23+6 2006.06.01 MÁV kh. elsö baba
Trita 33 Göd 23+5 2006.06.02 SOTE I. Lili
(2004.06.26.)
Szőkemelinda 26 Bp. XX. ker. 23+4 2006.06.03 István kh. Máté első baba
AnnAnn 30 Hatvan 23+3 2006.06.04 MÁV kh. Hanna
(2003.11.04)
Exdeus 23 Szeged 23+3 2006.06.04 II. Kórház
dr. C.Z. Péter László elsö baba
Lreta 28 22+0 2006.06.14 szegedi Nöi Klinika elsö baba
Katus73 32 Békéscsaba 21+6 2006.06.15 B.csabai kh. Kata
(2002.10.23)
Norwell 24 Tét 20+6 2006.06.22 Győr P.A. kh. elsö baba
Babszem27 27 20+5 2006.06.23 Uzsoki kh. Zsófi
(2003.09. hó)
Veraa 30 19+5 2006.06.30 Szt. István kh. elsö baba
Emy82 23 Szigetszt.m. 19+4 2006.07.01 István kh. elsö baba
Cila (Ildi) 34 Budapest 19+2 2006.07.03 Újpest
szülőotthon Levente
(2005.01. hó)
Esztianyo 36 Tampere
Finno. 18+0 2006.07.12 Tampere Norbert (98)
Renáta (99)
Kisvirág_30 30 17+5 2006.07.14 Schöpf-Merei elsö baba
Kanyin 33 Bp. X. ker. 17+1 2006.07.18 MÁV kh.
T.ZS. lány (2,5 év)
Amica 32 Sopron 16+6 2006.07.20 Soproni kh. 3. baba
Nyanya67 38 Budapest 16+2 2006.07.24 Szabolcs u. Blanka Krisztina Balázs
(2002.12. hó)
Noémi22 27 Budapest 14+5 2006.08.04 elsö baba
Banya 25 Pécs 13+4 2006.08.12 Pécsi Sz.Kl. elsö baba
Gira 24 Szeged 13+1 2006.08.15 SZOTE N.K. Réka
(2005.04.18)
Adi77 28 Pécs 12+4 2006.08.19 Pécsi Sz.Kl. első baba</pre>

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Csajok, átadtam a táblát Exdeusnak, nálam már nincs aktuális példány. Ennélfogva valszleg ritkábban is jövök - tudom, nem fog feltűnni Kép
További jó pocakosodást mindannyiótoknak! Kép
Ann
annann
 
 


Annann, és a táblán kívül miért nem írsz? Kép

Doren

Kép
Kép
doren
 
 


Sziasztok!

Csandy, Mézgombi! A pocakom nem uh közben, hanem hagyományos nőgyógyászati vizsgálat keretében keményedett. Elég érdekes volt... Egyszer csak ott volt (az általam már jól ismert) szabálytalan, kemény kidudorodás az alhasam tájékán. Nehéz lett volna nem észrevenni, annyira kiállt! Meg én amúgy is elég vékony vagyok, ha fekszem, még inkább eltűnik rólam a felesleg, csak a babuci domborodik ki. Szal, ez félreismerhetetlen érzés. Ha nem vagy benne biztos, akkor valszeg nem azt érzed, amit én keményedésnek hívok. Amúgy az én dokim nagyon alapos, minden egyes alkalommal megnézi (mármint tapintja) a méhszájat, hogy zárva van-e. Ezt nem minden nőgyógyi teszi meg, de sztem akinek fontos a kismamája+babája, az igen. Ja, és amúgy az RH- anyáknál nem csak az elején, hanem minden egyes vérvizsgálatnál nézik az ellenanyagszintet, mert az bármikor megemelkedhet a terhesség során.

Nyanya! Természetesen a pocikorodra értettem, de Te bátran értsd úgy, ahogy Neked kellemes! Kép

Ex, klassz a tábla így (is)!

Annann, tényleg, miért nem írsz többet?

Hello
hello
 
 


Csandy, majd sasollak! Kép

Szilvi, nem gond, Nyanyától megtudtam egy útvonaltervezőt, azon megnéztem, és kiderült, 5 trolimegállóra van tőlünk, szóval 15 perc alatt ott voltam.
Voltál OBI-ban, mit vettél?

Ex, tök jó a kép, mi is ilyet szeretnénk! Kép És a tábla is jó, bár nekem még csak a két név-variációm van meg... De az biztos, hogy rögtön szólok, ha megtudom!Kép

Egész jó volt az angol, egy fiatal pasi tartotta, kb. 50-en voltunk, és én voltam a legfiatalabb, csomó nyugdíjas volt. Üzleti angolt vettünk, lehet, hogy járni fogok keddenként is. Gombika végigmocorogta az órát, anya mondta is, hogy legalább megtanul angolul...Kép
Most este meg ültem a fotelban és olyan erősen rúgott, hogy hullámzott egyet a hasam, nagyon vicces volt! Ma ficergős napja van. És tényleg beindulnak az édességre, mert nem rég ettem joghurtot kis málnalekvárral belekeverve (nyami).
Tehát érdemes uh előtt egy kis nasi! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Ex, most láttam meg, hogy Te ott szülsz, ahol tesóm is az első kisfiát, csak az már 17 évvel ezelőtt volt... Képzelheted, Félegyházáról vágtáztak át, mikor jött a baba, a mi Zsigánkkal, akkor az még mindig jobban ment, mint az ő kis Fityójuk. És persze épp hogy odaértek...Kép
Egyébként anya engem is Szegeden szült, csak nem tom, melyik kórházban, de asszem a klinikán.
Na, lelövöm magam, jó éjt!

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Ezt csináltuk este. 23+4 (uh szerint 25+3)
Kép

Kép
Kép
szõkemelinda
 
 


Üdv!
Ann, most akkor itthagysz bennünket???? Kép
Poci: mindenkinek olyan szép kerek van, nekem meg nagy és otromba...na mindegy, jó ez így. Kép
Mézgombi, én és a tesóm is ugyanott születtünk, de igazából a doki határozta meg a helyet, mivel ő csak ott vállal szüléseket. De nekem mindegy, habár azt hallottam, hogy a felújítások óta a kórház sokkal kultúráltabb, mint a klinika.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Banya,
Mizujs? Tudsz valamit a labor eredményedről?

Exdeus,
ne haragudj, béna vagyok...nem látom rendesen a képet. Kép Segíííííííííts! A nyíl a fütyire mutat?
A tábla okéKép!

Melinda,
szép nagy pocid van Kép!
adi77
 
 


Sziasztok!!!
Velem semmi újság.. Jól vagyok változatlanul, illetve nem is annyira: hetek óta fáj a fejem. Van olyan nap amikor alig érzem, és van amikor kifejezetten szenvedek tőle. Gyógyszert nem veszek be, mert féltem a babát. És fogalmam sincs mitől lehet, ez a hülye időjárás okozza, vagy talán hormonok? Nem tudom. De kicsit idegesít hogy nincs olyan nap amikor ne érezném.
Amúgy meg tényleg semmi. Úgy látszik későn érő típus vagyok, még mindig semmi hasam nincs. Bár ez egy nagyon érdekes dolog, mert a hasam az nagyobb lett, de nem ott ahol a baba nő. Gondolom ott a belek vannak, meg ilyesmi. Az alhasam, ahol a méh van, ott teljesen lapos. Minden nap figyelgetem a tükörben mert úgy gondolom, hogy a 14. héten már elindulhatna valami, de nem. Kép Szóval várok...

Kép
Kép
banya1
 
 


Banya,
a fejfájás lehet tünete a babavárásnak. Bár elég kellemetlen lehet. Iszol eleget?
Na és a vér eredmény?!
adi77
 
 


Adi, jól látod azt a képet. Igaz, a lényege még mindig kicsit homályos, de a nyíl pont arra mutat. Kép Legalábbis a doki szerint az a fütyije. Kép
Banya, gyógyulj, vagy kúráld ki magad. Nem lehet kellemes minden nap fejfájással küzdeni. A pocid miatt ne aggódj, eljön mindennek az ideje.
Hello, még mindig olyan kicsi a pocakod, hol van benned a gyerek? Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Annann!Most akkor ki ír nekem az utazásokról???
Hammáról?
Gondolom azért elég elfoglalt is vagy!Kép

MézgombiKépBI-ba ilyen akasztót vettünk a karnisra amibe a ráncolót kell beakasztani,kevés lett múltkor!
Ezek szerint te is szereted a növényeket!Nekem is nagyon sok van,olyan meghitté teszi a lakást,főleg a panelt!!!

Exdeus!Ne mondj ilyet a pocidról,szerintem szép formás a tiedé is!KépEz biztos,mert láttam!
Akkor az enyémet még nem is láttátok,mint egy hordó,én meg egy dugó!!!Kép
Ja,és mára igen nagy koferrá alakult át a hátsófelem!!!Kép

Melinda!Szép a pocikád!

Szilvi 25+5

Kép
szgoron
 
 


Szilvi, akkor kérünk képeket szépen.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Raknék én ha megtalálnám az usb-kábelt!Ezt keressük egy hónapja!Ha nem lesz meg venni kell!Kép
Exdeus!Hogy csináltam azt a nagyon mosolygó fejet?
Nem tudom,csak az o olyan lett!Hülye kérdés mi?Kép
Ma mit csinálsz?
Esett a hó Szegeden?Itt egész éjjel!
Pusza

Kép
szgoron
 
 


Én már nem tudom mitől lehet a fejfájásom, de lassan tényleg kezdem megszokni. Egyébként régen is migrénes voltam évekkel ezelőtt, arra kaptam életemben először homeopátitát, és nagyon jól használt. Most néhány hete pontosan úgy jött vissza mint régen, ezért most megint kapok bogyókat de még nem sikerült megtalálni a megfelelő szert. Csak ilyesmit vagyok hajlandó bevenni. Egyébként iszom eleget, nem hinném hogy attól lenne.
Exdeus köszi a jókívánságokat, igyekszem, bár meló mellett nehéz.
Ja és Adi az előbb véletlenül nem válaszoltam: a vérerdményeimről csak a telefonos beszélgetés után annyit tudok, hogy minden jó.

Kép
Kép
banya1
 
 


Banya:
Nekem is elég sokat fáj a fejem. A gyógyszertárban adtak homeopátiás bogyókat, amit kismama is szedhet. Nekem bejött. Strychnos Nux-Vomica 9ch így hívják, kifejezetten fejfájásra. Ha gondolod próbáld ki.

Kép
Kép
szõkemelinda
 
 


Banya,
ez nagyon jó hírKép!!! Akkor rendben vagy és a baba is! Gondolom akkor azt sem tudod, hogy néztek e vércsoportot?!
Egyébként a vérnyomásod oké?
adi77
 
 


Melinda!
Ismerem a Nux-vomikát, én most pulsatillát kaptam. Tegnap este vettem be, meglátjuk hogy használ. Régen ez a szer szüntette meg a migrénjeimet, de most hogy terhes vagyok, már nem biztos hogy ugyanaz fog használni. Most próbálom figyelgetni, hogy mikor fáj jobban-kevésbé, mitől javul, stb, aztán meglátjuk.
Adi!
Sajna semmit nem tudok azon kívül hogy jók az eredmények. Szerintem tutira nézték a vércsoportot, de azt sem tudtam meg végül. Majd 27-én elkérem a leletet, remélem akkor okosabb leszek. A vérnyomásomat a védőnéni nézte: akkor 113/66 volt. Amúgy eddig sosem voltak vérnyomás problémáim. Sőt, inkább alacsonyabb szokott lenni, mint a normális, néhány éve majdnem nem engedtek indulni a Balatonátúszáson, mert elég alacsony volt.
És képzeljétek már híztam 2 kilót... Kép Pedig nem akartam. És nem is eszem sokat. Azt vettem észre magamon, hogy nem tudok olyan jóízűen enni mint régen. Ha éhes vagyok,és van valami olyan kaja amit ráadásul nagyon kívánok, akkor is az van, hogy elkezdek enni, és a második falat után úgy érzem hogy elég volt. Vagy nem tudok többet enni, vagy szabályosan erőltetni kell, de nem esik jól. Nálatok ez hogy van?

Kép
Kép
banya1
 
 


Banya,
az alacsony vérnyomástól is lehet fejfájás, nem csak a magastól. Nekem is inkább alacsonyabb mint magas. De amikor mérik az izgalom hatására pont normális Kép.
Te mikor voltál Balatonátúszáson? Én 1998-ban, '99-ben és 2000-ben. Talán még egy közös pont Kép?
Én csak 1kg-ot híztam, de a többi stimmel! Kép Mármint nekem is evés közben elmegy az étvágyam, még ha előtte farkas éhes is voltam. Van amikor úgy felfujódok, hogy egy nagy labdának érzem a hasam, pedig alig ettem. Azért néha megpróbálom magamba tuszkolni az ételt, mert így is sovány vagyok. Kép
Lehet, hogy most el is megyek ebédelni, annyit beszéltem a kajáról Kép.
adi77
 
 


Hát igen Adi újabb közös pont: én ötször úsztam eddig., várjunk csak: azt hiszem '99, 2000, 2002, 2003, 2004. Azt hiszem ezekben az években. Majd előveszem a pólóimat és megnézem Kép

Kép
Kép
banya1
 
 


Doren, Hello, Exdeus, Szgoron - kérdeztetek, hát magatokra vessetek, mert válaszolok is Kép - méghozzá őszintén, ahogy jön, bár biztosan könnyebb lenne vmi nem létező időhiányra fogni. Akit nem érdekel, ugorjon, nem hiszem, h 2 mondatban sikerül leírni.
Azt gondolom, meglehetősen lelkesen vetettem magam bele a topicba, írtam is bőven, ahogy tudtam. Reméltem, hogy jó csapat leszünk! Ebben - bár nem vettem közvetlenül részt benne - sajnos nagy törést jelentett számomra az a minősíthetetlen veszekedés (vagy nem is tudom, minek nevezzem), ami lezajlott. Bennem akkor és ott megtört valami. Nem akartam hirtelen felindulásból elmenni. Visszatartott a sok kedves ember - a pár elfogadhatatlanul viselkedővel szemben. Gondoltam, adok egy esélyt a topicnak és magamnak is... De ahogy teltek a napok, nem oldódott fel a feszültség. Persze írtam én közben, ha valamiben tudtam segítettem. De aztán rájöttem, hogy ez marha rosszul veszi ki magát, mert a másik oldalról úgy néz ki, hogy "na, ez már megint bejött és osztja itt az észt"... pedig igazán nem ez volt a szándékom. De ha az ember magáról nem ír, nem osztja meg, hogy vele mi történik, akkor ne csodálkozzon, ha ez jön le. Pedig közben nekem is voltak/vannak örömeim, sajnos problémáim is bőven. De egyszerűn képtelen voltam megosztani Veletek. Igen, féltettem magam a támadásoktól, inkább visszahúzódtam a csigaházamba, én ilyen vagyok. Féltem, hogy ha közlöm, hogy "csigatészta", akkor X vagy Y át se gondolva, hogy ez milyen hatással van a másik lelkivilágára, majd szépen lebarmol, hogy egyáltalán hogy mondhatom ezt, és egyébként is a csigatészták ilyenek meg olyanok. Félreértés ne essék itt nem arról van szó, hogy elvárom, hogy mindenki bólogasson, hogy "igen, igen, valóban csigatészta", nagyon örülök, hogy nem mindenki egyforma, mert úgy barmi unalmas lenne a világ, de az a hangnem amit itt megengedtek maguknak egyesek "vita" címén, számomra nem elfogadható. Igen, féltem magamat, féltem az érzéseimet - jelen állapotomban (eleve érzékeny ember vagyok + terhességi hormonokkal tunningolva + egyéb) úgy érzem, fel kell áldozzam a többségben lévő kedves emberekkel való pozitív kapcsolatot a kellemetlen élményektől való visszavonulás miatt.
S még mielőtt valaki tiszta jóindulatból közölné, hogy ilyen a net, ezt meg kell szokni, jelzem, hogy tudom, de nem értek teljesen egyet Kép Netezek, fórumozok, csetelek (utóbbit mostanában kevésbé, de volt, h kemény formában műveltem Kép) sok éve, megtapasztaltam már sokmindent ezen a téren, a kommunikáció ezen formája tekintetében. Van ilyen, persze, nem kell meglepődni, nem kell kiborulni, de aki nem bírja, az lépjen... ezt teszem Kép
Valójában új fejlemény nincsen, semmi nem fog változni az elmúlt hetekhez képest, valszleg olvasgatni fogom a topicot, ha úgy adódik segíteni is próbálok és szeretnék majd gratulálni a babák születéséhez Kép
S még mielőtt valaki nekem is a fejemhez vágja, hogy húzzak a jó büdös francba az izgire Kép - igen, írok az izgin a topicba (www.izgi.hu - fórmok - társalgó - 2006. nyári babák), meg még más topicokba is, nem gondolom, h ezek kizárják egymást. Ha vki konkrétan engem (szinte kizártnak tartom Kép ), vagy vkit az eltűntek közül hiányol, esetleg új emberekkel is szeretne beszélgetni, ott IS szeretettel várjuk.
Végül, ha esetleg nem írnék mostanában, azoknak is, akik azt gondolják, hogy egy hülye picsa vagyok Kép és azoknak is, akik részben vagy teljesen megértenek, őszinte szívvel kívánok további boldog és nyugodt pocakosodást Kép
Ann
annann
 
 


Sziasztok!
Ex!
Köszi, hogy betettél, már mi is tudjuk, hogy fiucska lesz, Gergőnek fogjuk hívni!

Melinda!
Szép a pocid, én is május végére vagyok kiírva, de szerintem nekem nincs ekkora, bár saját magának nehezen tudja megitélni az ember, ja és este nagyobb, mint reggel. Írtad, hogy az uh többet mutat, lehet, hogy nagyobb a babád, és májusi fiucska lesz?
Banya!
Mikor ilyen idős terhes voltam, nekem is fájt a fejem, majdnem minden nap, de elmult, most már egy hónapja nem is fájt, remélem neked is elmúlik!( én nem vettem be semmit, az a biztos)

Hogy csináljátok a hangulat jeleket?

Mézgombi!
Ok. a torna, a metronál találkozunk!!!!!!

Andi

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!

Tegnap sikerült kinyomoznom a telefonszámot, de mire felhívtam Õket, már nem volt ott senki. Ma reggel viszont sikerült. 1,3 mom az AFP, ami teljesen tökéletes. Kicsit megnyugodtam.Ha valakit érdekel a dolog, mert olyan izgibizgi mint én, akkor 476-44-00 és a hormonlabort kell kérni. Velem nagyon készségesek voltak.

Melinda! Helyes a pocid.

Ex. Ez tényleg kukacnak látszik.
Jó a tábla, kellett a nem/név kategória is. Kár, hogy én még nem tudok semmit. Talán 20-án a genetikai uh-án meg tudják mondani. Bár azt nem a saját dokkancsom csinálja a másikról pedig köztudott, hogy elég mufurc. Õ volt anyukám orvosa mikor velem terhes volt, csak mikor elő akartam bújni Õ pont nem volt bent. De azért remélem megmondja, ha van mit.

Banya, a fejfájás tényleg elég szar lehet, még nem terhesen is borzasztó tud lenni. Reméljük egyszercsak hipphopp eltűnik.

Jaj, képzeljétek voltam ma a C&A-ban megnézni a pocakos rucikat, aztán el is búcsúztam tőlük. Nekem 12 ezerért egy famer inkább nem tetszik, tehát maradnak a három évvel ezelőtti ruháim. Majd esetleg nyárra beújjítok ezt azt. Viszont elmentem a gyerekosztályra is már csak a lányom miatt is. Most vannak nagyon cuki kis kombidresszek 3db 790 forintért. Én többször vettem ott a lányomnak és elég jó minőségüek. Hátha valakit érdekel, de csak 50től-68as méretig vannak. Nem bírtam megállni, hogy be nem ruházzak egy 56-os csomagra.

Lassan dolgozok is egy kicsit.

További szép napot!

Edit

Kép
Kép
kanyin
 
 


Ann,
Sajnálom, ha nem érzed jól köztünk magad Kép. Nekem nem tűnt fel, hogy mostanában valaki is valami rosszat mondott volna bárkire vagy bármire vagy valaki bármijére...Azért örülnénk, ha ide is irogatnál, v. megváltozna rólunk a véleményed. Én kicsit ettől vagyok szomorú... mármint, hogy szerintem jól érezzük magunkat, még is akaratlanul mások megbántódnak. Kép Én a saját nevemben tudok csak írni: senkit nem akartam megbántani ezen v. másik topikon! Téged sem!
A témát magam részéről lezárom, mert csak rossz kedvem lesz és én nem ezért irogatok ide.

Hanem...

Hogy örüljek, hogy a Banyával legalább 2X együtt úsztam a Balatonban Kép!
Banya, neked hogy nem mennt el a kedved az első után, 1999-ben iszonyú hideg volt a víz és rossz idő volt! Nekem akkor begyulladt a térdem és azóta is néha előjön a térdfájás. Szerencsére nekem az első és az utolsó nagyon kellemes volt. Ill. reméljük nem az utolsóKép.

Andi,
gratula a kis Gergőhöz! Kép
Gergő lesz vagy Gergely?
Kép Egy : és egy )
Kép egy : és egy (
Kép egy : és egy O
adi77
 
 


Mézgombi!
Az előbb elfelejtettem, hogy holnap hozd el a kiskönyvet, mert a tornász csaj felveszi az adataidat!
Puszi Andi

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Edit,
gratulálok a szuper AFP eredményhez!Kép
Mettől- meddig jó? Már nem emlékszem.
adi77
 
 


Üdv!
Adi, köszike a hangulatjeleket. A vérnyomásom nekem ált. 120/70...
Szilvi, de. nem csináltam semmit - egy adag ruha kimosásán és kiteregetésén kívül, elmentem ebédelni a mamámékhoz, utána a gyógyszertárban voltam kiváltani a tesóm gyógyszerét, és utána a gyógynövényben vettem málnalevél teát, a spájzban elfér. Kép Most itthon vagyok.
Ann, meg is értelek, meg nem is, de azért néha nézz ránk, vagy majd dumcsizunk MSN-en, jó?
Edit, jó áron vannak a kombidresszek. Mi még megyünk vmikor Pestre (kb. 1,5 hónap múlva), és akkor ott is körülnézek, ha lesz rá időm. Kép Ez a bolt merre van?

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Adi, nálunk az AFP 8-80 között normális, a MoM pedig 0,027-2,7 értéknél jó, legalábbis az én papíromon ez van.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Exdeus Kép
Köszi!
adi77
 
 


Sziasztok!

Délelőtt csavargyárban voltam, most olvastam vissza a hsz-kat, termeltetek! Kép

Csandy, okés, viszem a könyvemet!Kép

Melinda, nagyon komoly pockód van! KépÉs még csodálkozol a felszedett kilókon? Szerintem csak a hasadra mentek...Kép

Ex, én rögtön kiszúrtam a kukackát! Kép Én úgy emlékszem, hogy amit felraktál pocakos képet, azon tök jó kis gömböcöd volt! Mit kis, inkább nagy! Kép

Szilvi, itt reggel akkora hó volt, hogy alig bírtam elmászni a troli megállóig! De már olvad, csak arra volt jó, hogy latyak legyen belőle. És már nagyon várunk egy pocak-fotót! Kép

Banya, nekem is volt fejfájós korszakom, át tudom érezni! Én wietnámi balzsamot masszíroztam a halántékomra, meg a homlokomra, átmenetileg segített...

Adi, tényleg jópofa, hogy ennyi közös pontot találtatok Banyával! Kép A véleményeddel meg egyetértek...

Kanyin, na akkor megnyugodhattál! Kép A C&A tényleg lehúzós, viszont egész "divik". Én onnan kaptam egy farmert karácsonyra, az az "ünneplős" farmer, kímélem....

Annann, először egy csomó gondolat eszembe jutott... De aztán úgy döntöttem, megtartom, mert egyrészt megfogadtam, hogy nem fogok itt "hirtelenkedni", másrészt meg abban igazad van, hogy ebben az időszakban nekünk pozitív élményekre van szükségünk, tehát nem "negatívkodok". Meg különben is, Te hoztad fel ezt a mindenki által már teljesen elfelejtett témát, és Adival egyetértek abban, hogy nekünk sem esik ám jól, hogy ilyen lehúzós véleménnyel vagy a topikról. Mert itt senki nem bántotta a másikat, és szerintem ha tartanánk egy közvélemény-kutatást az általános hangulatról, akkor az jönne ki, hogy jól érzik itt magukat a babavárók, és szívesen írogatnak ide! És őszintén sajnálom - nem gúnyolódásként írom - mert tényleg rossz lehet, hogy nem tudod túltenni magad egy olyan dolgon, ami nem is biztos, hogy egyáltalán megtörtént...
Na, de így is többet szóltam hozzá, mint terveztem! Részemről tényleg VÉGLEGESEN lezárom, ne rontsuk el a jó hangulatot! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Adi!
Köszi a jeleket, majd próbálkozom!
Gergő lesz a picur, a Gergely már nem tetszik, csak a Gergő, így aranyos.
Nekem még Máté is tetszik, ugy látom nem vagyok egyedül vele, Kép , de a férjem elvetette.

A MoM 0,8-tol-2,5-ig jó, én ugy tudom, bár nekem 2,34 volt és ráirták, hogy pozitív! A Kutvölgyibe, 2 felett már nem jó, de ugyanazt a vérmintát megnézték a RÓkusba is Kontrollként , és ott 2,14 lett. Ugyhogy nem tudom, állítolag függ az anya korátol, és a sulytol is. De ezek szerint labortol is, ha nekem két eredményt hoztak ki.

Edit!
Gratula az AFP-hez, nekünk okozott három szörnyű napot, magas lett, de aztán a genetikain nem láttak semmit, hálistennek. Az idegeskedés sokat ártott szerintem, örülök, hogy minden ok. !! Kép

Ann!
Én is sajnálom, hogy nem jössz már rendszeresen, de az a lényeg, hogy te jól érezd magad, remélem nem bántottalak meg.
Reméljük a picurrol hallunk majd, és minden ok. lesz a hátralevő hónapokban, vigyázzatok magatokra!!!!!! Kép

Andi

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Csandy, az eset még korábban történt, ha nem olvastál vissza, nem tudhatsz róla. Ha félreérthető voltam, nem a topicról van negatív véleményem, csak egynéhány tagjának viselkedéséről

Mézgombi, örülök, h ha mást nem is, legalább annyit elértünk, h a negatív véleményed mások felé való kifejtésének stílusa csiszolódik Kép De ha homokba dugod a fejed, attól még történnek a dolgok - persze ezt Te tudod a legjobban, aki benne voltál a sűrűjében és igyexel elfelejteni, folyton lezárni... Kép
A tapasztalattól, amit itt - többek között a Te segítségeddel, köszi Kép - kaptam, én több lettem, nem is értem, miért kellene túltenni magam rajta? Feldolgozni, azt igen és billeszteni az őt megillető helyére - arról nem volt szó, h ezzel probléma lenne. Ez sztem nem negatív, nem kell elhessegetni folyton! KépKépKép
A.
annann
 
 


Annann, annyit azért helyesbítenék, hogy nem voltam benne a "sűrűjében", én egyetlen mondatot írtam, amit valóban nem kellett volna, de az itt senkivel nem volt kapcsolatos, és többször is bocsánatot kértem érte. De Te ez az egy mondat után minősíted a stílusomat, pedig senkit nem bántottam meg vele, és meg is bántam. Nem hinném, hogy attól ez jellemző lenne rám.
Ezen kívül én nem fejtettem ki a véleményemet a vita témájával kapcsolatosan, a végén valóban próbáltam lezárni, és ez nem hiszem, hogy baj lett volna. Szerintem nem csak én szeretném ezt az egészet elfelejteni, ezzel sem értem mi a baj.
Én sosem bántottalak meg Téged - akarattal biztosan nem - de lassan kezded elérni, hogy nekem se legyen túl sok kedvem ide írni...

Hát, majd jelentkezem, most egy kicsit elbizonytalanodtam abban, hogy szívesen láttok-e itt, azért bennem is tombolnak ám a hormonok, meg kavarognak az érzések... Kép Kép Kép

Andi

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Jaj, itt mindenki anyasági krízisben szenved?????

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Mézgombi, nemcsak, hogy Te nem bántottál meg, hanem egyáltalán senki nem bántott meg a topicban, nincs is rossz kedvem, de attól még azt gondolom, amit írtam és az meg van engedve Kép
A másik pedig, hogy én baromi pozitívnak tartom, ha bármi következtetést levontál az egészből, ezzel is épültél és ennyi Kép Nem kell elvonulni, szomorkodni, hanem pont ellenkezőleg, ki kell használni, h jól érzed magad itt (engem nem kell beleszámolnod) Kép Nem tudom szavakkal jobban leírni, hogy ez mennyire hasznos és jó dolog, mondjuk azzal szemben, aki bár megtehette volna, mert esetleg rá is vonatkozott, a fenti hozászólásaim kapcsán egyszerűen engem hülye picsának gondolva legyintett az egészre. De ez is meg van engedve természetesen.
Szóval fel a fejjel és csak pozitívan KépKépKép
A.
annann
 
 


Annann, már megint csak kioktatások, beszólások, mindezek igenis sértődött hangnemben. Nem vagyunk vitapartnerek. A fel a fejjel és csak pozitívant meg tartsd meg magadnak, neked nagyobb szükséged van rá.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Itt aztán elég feszült a hangulat.. Nem tudom mi volt a vita tárgya, de nem is negyon érdekel. Most vagyok itt másodszor, megnéztem a táblázatot, jó sokan vagyunk. Legtöbb hasonlóságot Doren-nel véltem felfedezni. Én is Májusban szülök a Szt. Imrében, a XII. ker.-ben lakom, első gyermekem Anna, 2004.01.16.-án született. 28 éves vagyok és időm nagy részét Annával töltöm, meg azzal, hogy kitaláljam, hogyan lehetne babák mellett valami plussz pénzt keresni..
Hát röviden ennyi, lassan próbálok mindenkit beazonosítani, megismerni..
melanie77
 
 


Mézgombi, érdekes, hogy ez, amit én itt érzek, Neked hogy megy át oda ... látod, erről beszéltem, bármit mond az ember, akár csak azt is, hogy csigatészta, vagy jelen esetben egy őszinte bátorítást, Te/mások képes vagy kiforgatni a szavaimat és lebarmolni. Ez eddig csak a korábbiak alapján történt feltételezs volt, mostmár valóság! Valahol vmi nagy gubanc van, de ami nem az én ingem azt nem vagyok hajlandó magamra venni, nem kell ezirányban erőlködni Kép
A.
annann
 
 


Annann!
Nem értem miért volt szükség felkavarni ismét a topikot. Már az előző lezárt vita is felesleges volt és csak egyesek szerint vita. Ha jól emlékszem Te akkor nem is nagyon szóltál hozzá. Ahol sok ember beszélget nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus, de intelligens emberek révén ezt nem mondjuk. Ha valaki még van akit fusztrál a múlt, most költözzön át Annannék topikjába.
Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Ann, én sem értem.... Kép Mármint azt, hogy mi okozott akkora csalódást és frusztrációt Neked, hogy itthagyd a topikot. Senki nem gondolt szerintem a másikról negatív dolgot, ami esetleg feszültséget okozott, azt meg már régen átléptük. Azért vagyunk itt, mert egy téma köré tudunk most csoportosulni, mindenki babát vár, és erről egy csomó tapasztalatot megoszthatunk egymással. Ettől függetlenül mindig van olyan, ehhez nem teljesen kapcsolódó dolog is, amit az ember szívesen megoszt a másikkal. Ja, és azt azért hozzá kell tenni: itt most szerintem mindegyikünknek rosszul esett az, amit írtál, mert általánosságban fogalmazva írtál rosszakat a topikról és "egynémely tagjáról"...
A Te döntésed, de azért én azt kérem, hogy gyere minél gyakrabban, igenis kíváncsiak vagyunk Rád!!!

Melinda!
Pociskép jóóóóó!Kép Nekem is ekkora lesz???Kép

Banya!
A 16. hétig a kutya nem mondta meg rólam, hogy babát várok. Most sem olyan nagy a pocim, és érdekes módon ugyanúgy voltam, mint Te: az alsó részek laposak, na jó, most már egy kicsit gömbölyödik (de tényleg csak kicsit), viszont a hájacskámKép és egyéb dolgaim feljebb már jobban kiállnak. De azért már nem tagadhatnám le, persze nem is akarom!Kép Meg a tartásom is mostmár amolyan "babásvagyokámésbüszkeisvagyokrá"-tartás.Kép

Ex!
Kukacka, ez nagyon jó!!!! Mondjuk kellett egy-két perc, mire felfedeztem, mit is kell nézniKép!
Úgy tűnik, tényleg tombolnak a hormonok...Kép Nem mondom, vannak napok, amikor én is a pokolba kívánok mindenkit. De azért szerencsére ez a ritkábbik, legalábbis apa még bírja...KépKépKép

Kanyin!
A kismamanacit sógornőm 1800 Ft-ból(!!!) megvarrta nekem. Előtte nézegettem őket, de tovább nem jutottam... Megveszem 15000-ért, és négy hónap múlva rakhatom el, úgyhogy inkább csak az anyagot vettük meg.

Gombika!!!!!
Nehogy már most aztán itten ilyen miatt kesergősnek tessék ám lenni!!! Ne törjön le mások hozzáállása, MÉZ nélkül nincs édes élet!Kép


Lányok!
Meséltem a múltkor, hogy a doki kiírt táppénzre, mert 2000-es lett a cervix. 20-ára visszahívott, de úgy tudom, hogy a genetikai uh után a következőt csak a 28.-30. hét körül csinálják. Most akkor még madjnem két hónapot kell várnom, hogy újra láthassam Mazsolát, vagy szerintetek elküld uh-ra???
Tiszta hülyeségeken tudok ám agyalni én is...KépKépKép

Sziasztok, szép estét mindenkinek:

Norwell+Mazsola (21+0Kép)

Kép
Kép
norwell
 
 


Nyanya67, ne haragudj, kérdeznék valamit: nekem nem pont annyi jogom van ide írni - ahogy így elhangzott bármilyen témában - mint Neked/bárkinek? Nincs én topicom meg Te topicod, hanem mi topicunk van, ahova aki ír azé - legalábbis eddig ezt hittem, de nem láttam a tulajdoni lapot... Kép
Ezen belül pedig kérdeztek és válaszoltam, ahogy írtam őszintén, ahogy jött. Megvolt/van a lehetősége mindenkinek, hogy átugorja és ne formáljon véleményt a kérdésről.

A másik pedig nem értek Veled egyet, véleményem szerint párhuzamosan több topicban is ott van a helye az embernek, ezért javasoltam, hogy akinek kedve/ideje van máshol is részt venni egy beszélgetésben, az jöjjön oda IS. Ez pont nem az a helyzet, ahol fekete vagy fehér az élet.

Norwell, köszi Kép
Szavaid hatására külön elnézést kérek azoktól akiket esetleg ok nélkül megbántottam bármelyik kijelentésemmel. Valóban zavaró lehet, hogy nem neveztem meg embereket, de azt mondom, akinek nem inge... Az "egynémely tag" kibenléte (ilyen szó nincs is, de én képeztem Kép ) pedig most is kiütközik - a stílus, tudniillik... Kép
A.
annann
 
 


Annann!
Valamit nagyon félreértettél. Dehogy nincs u.olyan jogod írni ide és bárhova. A Te topikodat is úgy értettem, hogy az álltalad említett topik, csak így rövidebb volt megfogalmazni. Nyugodtan forgasd ki a szavaimat, ha neked jól esik, de szerintem érthető volt. Egyébként erre a mondatodra írtam, csak hogy világos legyen. Miután minden "menekülő" odament.
"- igen, írok az izgin a topicba (www.izgi.hu <http://www.izgi.hu> - fórmok - társalgó - 2006. nyári babák), meg még más topicokba is, nem gondolom, h ezek kizárják egymást. Ha vki konkrétan engem (szinte kizártnak tartom :-)), vagy vkit az eltűntek közül hiányol, esetleg új emberekkel is szeretne beszélgetni, ott IS szeretettel várjuk."
Engedd meg, hogy idézzelek:
1. "Megvolt/van a lehetősége mindenkinek, hogy átugorja és ne formáljon véleményt a kérdésről."
2. "Nem tudom szavakkal jobban leírni, hogy ez mennyire hasznos és jó dolog, mondjuk azzal szemben, aki bár megtehette volna, mert esetleg rá is vonatkozott, a fenti hozászólásaim kapcsán egyszerűen engem hülye picsának gondolva legyintett az egészre. De ez is meg van engedve természetesen."
Kicsit ellentmondásos. Ne haragudj, hogy nem néztelek hülye picsának, hanem kifejtettem a véleményem.

K

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya, ellenkezőleg! Inkább engedd meg, h megköszönjem, h kifejtetted a véleményed. Kép
1. és 2. pont sztem nem ellentmondásos,
a) aki nem érintett/nem érdekli átugorja - ez volt az a bizonyos akinek nem inge...
b) aki érintett és hajlandó róla gondolkodni, vagy ahogy voltam bátor fogalmazni épülni, tanulni belőle, sztem pozitívabb hozzáállás, mint ha átsiklik felette. DE: ebben az esetben is éppúgy adott a lehetőség, h ne szóljon hozzá. Ez már tartalmazza az én véleményemet is, de kizárólag ebben a b) esetben.

Köszi, hogy a topicok neve miatti elcsúszást tisztáztad! Kép A lényeg jelen esetben a hely és nem a személy - így én is világosabbnak látom.

Amúgy ha a nagy táblát végignézed, sajnos többen is eltűntek az utsó időkben - bár tudnánk miért és hova...
A.
annann
 
 


Nyanya, na most nem bírtam ki, hogy ne írjak! Persze, hogy tök ellentmondásos az egész! Én is megkaptam a cinket, utána meg az állítólagos bátorítást, amit még persze én értek félre. Na, nekem itt lett sok a dolog, sok mindent bírok, de ha kioktatnak, minősítgetnek, anélkül, hogy adtam volna rá okot, és valójában ismernének, azt már nehezen viselem. És még a topik "egynémely" tagjaival van gond! Nevetséges!

Norwell, Kép Aranyos vagy, nem tűnök el! Kép És örülök, hogy leírtad a véleményedet.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Nyanya, nehogy magadra vedd, azok akik nem írnak, már a "téma" előtt sem írtak, számomra vannak tök ismeretlen nevek.
Most meg szerintem sokan azért nem írnak, mert tök idegesítő ez az egész! És igazuk is van! Megy itt egymás kritizálása, szavak kiforgatása, és most honnan indult... Engem tökre zavar, olyan jól megvoltunk... Aki pedig hozzászólt, azért tette, mert félt attól, hogy elromlik a hangulat, nem feltétlenül azért, mert magára vette. Legalább is én így vagyok vele. De csak mi járunk rosszul, mert nagyon nem akar lezárulni ez az egész hülyeség...Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?