Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nekem is rajta van a védőnőtől kapott papíron, hogy el kéne menni fogászatra. Azt nem írják, hogy mikor, de még én sem bírtam rávenni magam...Kálciumot úgy próbálok bevinni, hogy mindennap iszom, vagy eszem vmi tejterméket, meg Elevitet szedek (ezt csak minden másnap, hallottam róla pro-és kontra is, végül így oldottam meg.)Tesómnak is vérzett az ínye, vmit szedett, majd megkérdezem tőle.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Kisbetegek, gyógyuljatok meg hamar!

Verus,
Én is elmennék ellenőriztetni.

Doren,
Az enyémnek sem lett se heg, se repedés.
Szerintem mindegy hogy húzogatjuk-e otthon vagy nem, én az első hónaptól tornáztattam neki, mégis "benőtt". Kép

Nyanya,
Én éppen kórházba vinni féltem, meg hogy sebészetileg "szedjék ki". Mindegyikünk mástól tart.

Fogászatra én kb a 16. héten mentem, amikor már nem akartam egész nap hányni. Ha előtte kellett volna (bár direkt nem kérdeztem meg mikor kell) biztos telerókázom a rendelőt, ha csak közelít a számhoz a doki!
Szerintem a vérvétel, meg a belgyógyászati ellenőrzés fontosabb, azt nézték is, a fogorvosi eredményt nem is kereste a doki elég sokáig.

Nekem Kisvirág segített a Magne-B6 a rosszulétnél még most is szedem. Azt mondta a szülésznőm hogy azért is jó szedni, mert a magnézium görcsoldó hatású is, éppen ezért kb a 30 héttől nem ajánlják ,mert ugye nem segíti a szülési fájdalmakat, hanem hátráltatja.

Sziasztok:

Vero
22+2
Vendég
 


Exdeus, nem 100% hogy műteni kell, de benne lehet a pakliban. Nálunk annyira esélytelen volt másféle kezeléssel próbálkozni, de a feltépésen kívűl van ám más megoldás is, urológusnak kell majd megmutatniKép

Kép
Kép
Kép
amica
 
 

 
 

Üdv!
Amica, hát az akiről beszéltem, ezt az intézményt járja. Kép Szerintem humánusabb, de a fene se tudja. Igazából minden ok nélkül is szenved némely gyerek fehérköpeny-kórban... Kép
Mézgombi, Kisvirág: én még a terhességem elején (kb. a 12. hét táján) mentem el a fogdokihoz, mert vérzett az ínyem. De a védőnő nem is kérte, hogy menjek... A fogaim teljesen épek, a doki azt mondta, hogy ha eddig nem jött elő, akkor talán később sem fog.
A vérzésre Corsodylt ajánlott a fogmosás után fél órával. De én azóta a Sensodone-t gyűröm, de az semmit nem ér. Ha elfogy, jön a Corso. Kép Egyébként az ilyen vérzésekre (íny, orr, stb.) C-vitamint szoktak adni Rutascorbin formában. Mondjuk nálam ez sem szokott beválni. De én inkább azt mondom, hogy vérezzen az ínyem a napi kétszeri fogmosás után egy kicsit, minthogy kihulljanak a fogaim. Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


A fogínyvérzés nálam is jelentkezik, eddig midegyik terhességemnél. Csak fogmosásnál. Ez -elvileg- terhességi tünet. Nekem is a corsodyl-t javasolta anno a doki, ezt használom most is.
Fogorvos: rám bízták mikor megyek. Én aug. végén jártam kontrollon, a félév februárban jár le..talán akkor.
Veronak igaza van, nem ez a legfontosabb a vizsgálatok között. Én lehet, hogy el sem mennék, ha nem lenne időszerű. (nem lyukas fog miatt, hanem a van egy kis fogkövem, azt akarom leszedetni..)

Kép
verus
 
 


Vero!
Én is féltem kórházba vinni de szerencsére túl vagyunk rajta és nem is volt olyan borzasztó, mint gondoltam. Mikor felébredt az altatásból rögtön játszani kezdett és közölte, hogy jól érzi magát. A legnagyobb gondot az aokozta, hogy az ágyban kellett tartani 10-15-ig és mindig ki akart jönni.
Fogorvoshoz én a 2. hónap végén mentem, de nekem se mondták, hogy mikor menjek, csak hogy majd menjek. 1 fogamat be is tömték, meg vissza kéne mennem, mert ki kell cserélni egy amalgán tömést, ami megrepedt, de ezt lehet, hogy egyenlőre kihagyom.

Exdeus
Az szerencse, hogy időben észrevették. Nekem meg most szarakodik a cukrom. Remélem drasztikusabb diétával még egy darabig kihúzom inzulin nélkül.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Ex-Ági, akkor kitartást!
Remélem minden szépen megoldódikKép

Kép
Kép
Kép
amica
 
 


Kedves Lányok!
Köszi a válaszokat.
Corsodyl van is itthon el is kezdem használni. Kép

Vero: írtad, hogy belgyógyászatra is kell menni. Ezt nem is tudtam. Ki fog oda beutalni? És mikor kellene vagy kellett volna? Eddig én csak 1 vérvételen és 1 EKG-n voltam.

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Virág, tul.képpen a háziorvosod a belgyógyász..(ha minden igazKép) én csak hozzá megyek.

Nyanya, nem irigyellek..remélem, hogy elég lesz neked a diéta.

Kép
verus
 
 


Sziasztok!

A lányom már nagyon él.Kép Én kevésbbé. Szerintem tegnap óta tutti kellett fogynom két kilót, mert szerintem annyit takony jött ki belülem minimum. Ez borzalom. Kép
A fogam nekem is vérezget, de tavasszal volt egy gyökérkezelésem és annyira kikészültem tőle, hogy a hátam közepére nem kívánom a fogdokit.
Kisvirág: a házorvosodhoz kell elmenni Õ fogja kitölteni a rá vonatkozó részt a kiskönyvedbe. Tehát beutaló nem kell hozzá. Én most voltam, de mondta, hogy rosszat nem akar biírni, úgyhogy majd legközelebb.
Verus: Igen tudom,az elsőnél még nagyon parázunk, és Õk ezt nagyon jól tudják. Bár én nem akartam agyonra aggódni magam az elsőnél sem, de miután két kg volt mikor hazavittem hát kicsit nehéz volt vissazfogni magam. De nagyon sok kismama ismerősöm van itt a telepen, akiknél mostanában lett második baba és Õk is mondják, hogy kisebb egy angyal. Én is csak reménykedni tudok.

Szasztok!

Edit

Kép
Kép
kanyin
 
 


Sziasztok!
Két napja, vagy inkább három, nem ültem gép előtt, jól le vagyok maradva.
Mézgombi!
Láttam a pocidat, nagyon aranyos, talán az enyém is van akkora, az utóbbi időben sokat nőtt. Irigykedve hallom, hogy a huszadik héten mennyit híztatok, én sajnos már vagy hat-hét kilónál tartok, tudom hogy sok, de mit csináljak, előtte sem voltam vékony. (bár ahány mérleg van a környezetemben, mind mást mutat).

Félek én is a kisfütyis dolgoktol, amit írtatok, nekem ugy néz ki fiam lesz, majd adjatok tanácsot, mit kell csinálni.
Nálunk nagyon örülnek a fiucskának, bár sok a fiu a családban, a férjem eleinte lány párti volt, de miután megtudta, hogy fiu lesz, azóta mindenkinek büszkén mondja, hogy fia lesz.

Az alvással kapcsolatban azt hallottam , hogy nem jó háton feküdni, mit tudtok erről, vagy ez csak a végén van? Én sokat alszom háton, de aztán megfordulok, nem akarom, hogy baj legyen. Azt is hallottam, hogy nyujtozkodni sem lehet, mert rátekeredik a baba nyakára a zsinor, erröl tudtok valamit?

Nekem is van fogíny vérzésem, most voltam dokinál, be akarja tömni, két fogamat, de én nem szeretném, azt mondta, hogy most nem árt a babának az érzéstelenítő, mert megszűri a lepény, a szoptatásnál meg semmi, így inkább most, mert két évig rohadni fog, ha nem csináltatom meg, de én félek tőle. Szerintetek?
Bocs a csapongásért, ennyi jutott eszembe, mindenkinek sok puszi!

Andi ( pontosan 20! .-))

Ja még valami, alig mozog a pici pár napja, azt mondják nem ugy fekszik, hogy érezzem, pedik már két hete megmozdult, ugye nincs baj?! Puszi

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Sziasztok!

Csandy! Ne félj a fogorvostól. A tömés nem fáj csak ha már nagyon elhanyagolodés mélyebbre kell menni! Én is nagyon rinyás voltam míg nem találtam egy jó fogorvost. Szerintem a szülés 100x keményebb!!!!
Kisvirág! A fogínyvérzés ellenére nem szabad gyengíteni a fogsikáláson, mert álítólag ilyenkor tud kilyukadni és nem attól, h a gyerek szívja ki tőled! Ezt a fogorvostól hallottam, h tévhit, mert maga a fog olyan anyag amiből nem tud a bébi semmit kivonni! Inkább a vérzés miatt nem mossák rendesen a fogukat és lepedékes marad. Ez pedig szuvasodáshoz vezet!!
Én már túl vagyok a fogászaton! Attól függetlenül nekem se tartozik a kedvenceim közé.

Ti vettetek már kismama nadrágot? Én küszködök jelenleg. Vagy nagyon bénák vannak vagy nagy a méret! A has növekedése a gyártók szerint miért egyenesen arányos a fenék növésével?! Tudtok v.mi jó helyet?

Puszi,Niki
banik
 
 


Én is hallottam, hogy inkább oldalt feküdjünk, de nekem az az igazság, hogy szinte sehogy sem kényelmes...Leginkább háton lenne jó, de akkor meg Kisgombi úgy mocorog, nem tom, hogy azért, mert nem szereti, vagy csupán mert abban a pozitúrában érzem a legjobban.
Nyújtózkodni is szoktam, azt még nem hallottam, hogy ettől tekeredne a zsinór...Remélem, hogy nincs is így.
A fogdoki csak helyi érzéstelenítőt ad, nem? Nekem meg egy szemölcsöt kellene levenni a fejemről (hajas fejbőrön van hátul), jövő héten megyek egy bőrgyógyászhoz, aki műt is, ő azt mondta, hogy még meg lehet csinálni. Bár azért én is be vagyok sz..va egy kicsit...Semmi kedvem az egészhez, szívesen elhalasztottam volna, egyébként is évek óta ott van, de rájöttem, hogy ha a baba meglesz, akkor még ennyi időm sem lesz, és tuti nem fogom megcsináltatni.
Szerintem próbálj meg háton fekve koncentrálni a mozgására! Ha már érezted, akkor biztosan fogod máskor is! Kép

Nekem is lenne kérdésem, szerintetek lehet fürödni? Mármint telikádas habfürdőre gondoltam, mert én már egy ideje csak zuhanyozok, mintha vhol olvastam volna, hogy a fürdést inkább mellőzzük. Vagy ezt inkább csak úgy értették, hogy ne legyen túl forró? Megkívántam ma egy nagy illatos-habos fürdőt, azért jutott eszembe.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!
Fogdokihoz még annyit, hogy nekem a doki még papírt se adott. De szerintem még márc. táján visszamegyek, mert lehet, hogy még van némi fogkövem, amit nem ártana leszedetni. Kép
Nálunk a belgyógyászhoz a terheléses cukor után kell elmenni, a védőnő ad beutalót. Tehát itt nem a házidoki az illetékes e tekintetben. (Én mióta terhes vagyok, nem is láttam a házidokinkat.)
Niki, ha nem találsz magadnak gatyót, akkor csináltass. Én viszonylag szerencsés vagyok, mert anyós adott egy kismamanacit (kantáros), és az mindenhol jó. Egyébként meg van egy 48-as farmerem, az is rámjön. Kép Most meg készül még egy kantáros naci, nekem ez vált be.
Andi, szerintem ne aggódj. Én vártam, hogy később érzem meg a méhlepény helyzete miatt, de amikor rájön a drágára, akkor már igencsak nagyokat üt, rúg belém babóca. Kép Néha én sem érzem, aztán bepótolja...
Edit, vigyázz magadra, nehogy most Te kapj el valami csúnyát.
Kriszta, akkor hajrá diéta! Remélem, beválik. Drukk!!!!
Amica, köszi, a 23. héten lesz aktuális.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Mézgombi, alkalmanként szerintem nyugisan belepottyanhatsz egy illatos fürdőbe. Lehet, hogy ma én is azt teszem. Nekem főleg jó, mivel utálom a forró vizet, halvérű vagyok. Kép Tehát ok, csak kézmeleg vízben.
A fekvésről annyit, hogy én is fekve érzem a legjobban a mocorgást, meg mostmár ülve is, állva is néha... Az alvás meg szerintem mindegy, inkább nagy pocakkal gázos, mivel valami eret nyom már akkor a baba. Én féloldalt (háton és oldalt) alszok, de biztosan van olyan rész is este, amikor teljesen a hátamon vagyok.
Ági, aki a számítások szerint ma félidős, egyébként UH szerint másfél héttel több.
Minden húszhetesnek gratula!

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Niki, én egy csomó kismama boltot végigjártam gatyóért, és szintén azt tapasztaltam, hogy csak tehenekre gyártanak, meg tök bő a száruk. Végül a C&A-ban vettem, ott egész csiniket találtam, a farmerok meg kifejezetten "divik". Kép (Meg ott bukkantam rá a legkényelmesebb és legcsinosabb kismama-bugyira is, nekem azt is be kellett szereznem, mert a régiek kényelmetlenek lettek.)

Csandy, és gratula a pontosan 20-hoz! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!!!

Virág:Sajnállak a Vukk miatt!Lehet,hogy neked nem is fognak használni a bogyók hányásra,mert ilyen a szervezeted!Sajna szar dolog ez!gondolom felüdülés mikor nem ezért közekíted meg a klotyót!?Kép
Azért kitartás,reméljük abba marad!

Képzeljétek,pénteken a babaszobán kinéztem egy tök jó pelenkázólapot,és meg is vettem 900Ft volt!Tiszt új az állapota!Jól jártam vele!

Exdeus!Nekem is vérzik az ínyem fogmosásnál,de szerintem ez sokmindentől függ,Pl:fogkefe,mosási technikák,ínyfélék,terhesség!Mondjuk nekem sincs baj a fogaimmal,23 év alatt semmit nem csináltak még vele!Szerencsém van,azt mondják a fogfájás szörnyű!A Rutascorbin tényleg jó!!
Apropó!Milyen a rucid?Kész van már?


Mit szoltok a kislányhoz akit most műtenek??
Szöryű!Remélem sikerül a műtét,és felépül!
4 évesen átélni ilyet!
Nem lennék a helyükben!

Mindenkinek szép estét kívánok!

Szilvi 22+1

Kép
szgoron
 
 


Sziasztok!

Verus, Ann, nagyon szépek a szüléstörténetek! Kép Bennem is felidéződött a sajátom, olyan nagy csoda! Verus, kérdezhetek emailben egyet?

Az LLL-témához hozzászólókkal egyetértek: nem kötelező szoptatni, nem is mindenki tud. De ha valaki akar, akkor ne az információ vagy a segítség hiányán múljon a siker. (Egyébként sajnos nekem a szoptatás terén nem voltak jók a tapasztalataim az egészségügyi személyzet felkészültségéről, lehet, hogy csak pechem volt.)

Verus, én is tapasztaltam már a lányomnál, hogy "mindenhol" volt homok homokozás után, pedig még pelusos. De a lányok sem olyan védtelenek, jól ki vannak "találva" ott a dolgok. Kép Remélem, minden rendben lesz szívdobogás-ügyben.

Exdeus, jó tanulást, mikor vizsgázol?

Doren, hogy vagytok? Remélem, megússzátok könnyen. Mi a lányommal köhögünk, ő talán javul, de nekem már a fülem is fáj. Köszi a vigaszt poci ügyben! Kép

Kanyin-Edit, nekem is hasonló lány jutott. Kép Õt a babakocsiba se lehetett letenni, hordozókendőben sétáltattam. Akkoriban kicsit átalakultak a csecsemőgondozásról kialakított nézeteim: az éjszakai nonstop szopi miatt velünk alszik (a mai napig, bár két éves kora óta már sokszor átalussza az éjszakát). Azelőtt ezt nevelési hibának tartottam. Napközben sem raktam le, nem voltam hajlandó "bőgetni". Inkább más dolgokat nem csináltam meg. Én örültem volna különben, ha terhesen hallok ilyen sztorikat, nem éreztem volna olyan hibásnak és tehetetlennek magamat az elején.

Virág, jót derültem a rókás vicceden, bocs KépKép Ismerős nekem is. Bár már lassan két hete nem találkoztunk, remélem, tőled is hamarosan elköszön.

Fütyi-téma, hátha szükségem lesz rá. A fiúknak volt valami panaszuk is, vagy csak megelőzésből csinálták meg nekik? Eddig én is úgy tudtam, jobb, ha békén hagyják, és hogy magától is rendeződik, piszkálás nélkül. De ezt csak olvastam valahol, lehet, hogy hülyeség.

Andi, gratula a 20-hoz! Kép Biztos nincs gond, érezni fogod hamarosan újra a mozgást.

Mézgombi, én úgy tudom, lehet fürödni, csak forró ne legyen. Azt majd a 40. héttől. Kép

Köhögésre nem nagyon merek semmit se szedni. Pár napig szedtem lándzsás útifű szirupot, de elbizonytalanodtam, hogy nem árt-e a babának, és abbahagytam. Korábban meg homeóztam (Stodal), de nemigen használt. Most az Oscillococcinummal próbálkozom. Most már a fülem is fáj.

Sziasztok,
Habu 17+2

Kép

Kép
habu
 
 


Habu, javulást! És persze, mail címem a profilmban..
Én megyek aludni, vacak éjszakám volt..Kép

Jó éjt,
Verus

Kép
verus
 
 


Sziasztok Kép
Mi is ma 20+0!!! KépKépKép Andi, Ági, nektek is gratula - és mi is min. 1 héttel többek vagyunk Uh szerint.

Habu, hogy köhögsz? Ha szárazon, nekünk a Homeovox is bejött!
Alvás-nem alvás-letevés, sírni nem hagyás stb témában, mintha rólunk írtál volna. Igaz Hamma 2 hós kora óta a saját ágyában alszik, szopi után mindig visszavittem. 1,5 éves kora óta alussza végig az éjszakát. Illetve újabban rászokott arra, h átjön hajnalban. Vissza próbáljuk vinni általában, de amíg még mi sem alszunk el, addig ő is olyan felületesen alszik, h észreveszi, ha mozgatjuk. Én meg - kövezzetek meg - nem ülök ott mellette negyed-félórát a hideg szobában (úgy értem, h eleve nem tartunk meleget éjszakára + ugye nincs úgy felöltözve az ember), amíg elalszik... szóval kényelmes vagyok, így sokszor mellettünk marad.
Lényeg a lényeg, majd erőítjük, támogatjuk egymást ebben - 2 gyerek mellett méginkább kell majd KépKépKép

Szgoron, én is nagyon szorítok Rebekának, nézem a Naplót, bőgtem 8 kört.... fel kell épülnie!!!

Mézgombi, sztem a meleg vizű fürdő nem jó - mintha fokozná az alhasi, kismedencei véráramlást, ami nem jó - jajjj, nem akarok hülyeséget mondani!!! Próbálj meg rákeresni a neten!

Niki, én sztem nagyon aranyos farmert vettem Újpesten - ott volt 2féle farmer, meg bársony és kordgatyók sportos fazonban. Ha gondolod lefotózom a gatyómat - legalább teszek fel pocis képet KépKép

Csandy, dehogy van baaaaj! Egyszer ennyit mozog, máskor meg annyit. Ne tudd meg Hammával mennyit paráztam ezen - jajjj, ma még nem is mozgott.. jajj, mi van Semmi nem van Kép Mostmár nem is izgat, igaz PocakBoci aktvabb, mint Hamma volt. Később már, ha kevés a helye, jó, ha minden nap érzed min. 1x a mozgását, de most még ez nem áll.
Nem gond, ha háton alszol és úgy kényelmes. Ahogy Ági is írta, amikor a baba már nehéz, elnyomhat egy eret, és ájulás környékezhet. Hát, nekem sose volt ilyen bajom Hammával, sokat feküdtem háton kipárnázva, főleg a végén, amikor már csak úgy volt kényelmes.
Sztem tömesd be - érzéstelenítő nélkül nem megy? És sose kérek - hős vagyok Kép Jajj, erről jut eszembe, hamarosan nekem is el kellene mennem - tuti tömnek megint Kép

Kanyin, szuper, hogy így meggyógyult a lányod, annyira szorítottam, h megússzátok kórházmentesen! Kép

Nyanya, cukor Kép

Érdekes, nekem nincs fognyvérzésem, pedig én hajlamos vagyok minden ilyen fogászati cuccra. Mióta elektromos fogkefénk van, nincs begyulladva az ínyem és sose vérzik Kép Remélem, később se fog!

Ennyi voltam mára, kisfiam már fel is ébredt... pont az ellentéte Hammának, aki rendes kislányként mindig tudta és tudja, h mikor van éjjel... ő nappal alszik, éjjel ébren van! KépKépKép Előre félek, mi lesz, ha kibújik Kép Nem bizti, h ő második babaként "jobb" lesz, mint Hamma....
Jóéjt!
Ann
annann
 
 


Sziasztok,

Fogorvos: a terhesség során legalább egyszer ajánlják meglátogatni. Én is elmentem az első orvos-látogatási körben, fogkövet szedtek, illetve nekem a terhességgel ínytúlburjánzásom alakult ki. Így most kéthavonta kell mennem, és a fogkővel együtt ettől is megszabadítanak. Fogínyvérzésem nekem is most erősebb fogmosáskor. Sőt reggelente enyhe orrvézésem is van. De ezek mind terhességi tünetek. Na, ennyit a véres dolgokról...

Mézgombi, a fürdésről én is úgy tudom, hogy inkább a zuhanyzást ajánlják terhesség alatt, főleg azért, mert azt mondják, könnyebben összeszedhet az ember valamilyen fertőzést, illetve ha fürdesz valóban úgy, hogy ne legyen túl meleg a víz.

Csandy, nekem is úgy volt hogy elég korán megéreztem a mozgást, utána meg két hétig semmi. Most már minden nap érzem, de teljesen változó hogy mennyit. Ezen tényleg ne aggódj, semmi gond.

Banik, kismamagatyóval nekem is gondom volt, végül a Westendbe vettem, nem volt olcsó és képzeld XS-es! Én utoljára kb. 10 éve hordtam xs-es cuccokat...

Arról, hogy a második/többedik baba sokkal jobb, én is ezt hallottam már tapasztalt anyukáktól. Nekem is mindenki azt mondta, hogy sokkal nyugodtabbak, mint az első, én is nagyon reménykedek Kép

Andi, Exdeus, Annann, gratula a félidőhöz Kép

Annann, nem akarlak elkeseríteni Kép és igaz, hogy saját tapasztalat, de szerintem kicsit összefügg a pocakban való "viselkedésük" a kinti napirendjükhöz. Mondjuk ezt inkább a végefelé kell megfigyelni. Hugomat a baba nem hagyta aludni, és sokáig kellett hozzá éjszaka is felkelni. Nekem sosem volt alvási problémám a fiammal, és szerencsére hat hetes korától átalussza az éjszakát a saját ágyikójában (igaz, hamar kikerült a rácsos ágyból, mert azt nem bírta). Viszont én is mostanában hajanli négykor felébredek... Kép

Jó éjt,
Doren
21+1

Kép
Kép
doren
 
 


És a pocakképem 21+1-en:

Kép

Kép
Kép
doren
 
 


Csandy,
szoptatás alatt nincs érzéstelenítés??????????????
Hasonló cipőben járok, csak nekem az előző terhességnél is tömött fogam szuvasodott, azt hittem, hogy most időben mentem, de nemKép
Márc1-re kaptam az első időpontotKép
De a régi doki nagyon rossznak bizonyult...

Kép
Kép
Kép
amica
 
 


Sziasztok Lányok!

Gyorsan elolvastalak Titeket.

Verus, Ann,
Szerintetek első babások olvassanak egyáltalán szüléstörténeteket vagy ne? Érdekelne de félek, hohy utána mégjobban parázni fogok:-8 esetleg arra gondoltam, hogy a kórházi felkészítők után pillantok majd csak bele. szerintetek?

Verus,
köszi a ducséretet a kilók miatt de szerintem hamarosan gyarapodok majd én is:-)

Hello,
5 kg is nagyon szuper, meg szerintem alkati kérdés is ki-mennyit hízik és ha baba jól van, akkor az a lényeg és nem a kg-ok!

Nyanya67, Kriszti,
Megkérdeznéd nekem a férjedtől, hogy a Dalacin T és a Hidrocortison használható e terhesség alatt? én ezt az arcbőrömre használtam előtte de most nem merem:-( Szerinted?

Mézgombi,
Nagyon aranyos és formás a pocid. Mi is csinálunk 2-3 hetente a férjemmel ilyet:-)

Figínyvérzés: az nekem is van sajnos, pedig előtte soha nem volt. Fogdokihoz meg úgy tudom a 9 hónap alatt min 1-szer kötelező elmenni, mert a Terhes Kiskönyvbe is be kell írni, hogy EKG, házidoki stb. mellett ott is voltál. De lehet nem mindenhol veszik ennyire komolyan?

Kérdezném a gyakorló anyukáktól, hogy ágy a pelenkázóval vagy külön a praktikusabb szerintetek? Voltunk hétvégén Brendon, Megatoy-s stb. és nézelődtünk és hát elég nagy helyet is foglal ami egyben van, meg később talán nem is pariktikusak ezek. Szerintetek?


Mindenkinek szép napot, betegeknek javulgatást!
Kari
kari
 
 


Kisvirág!
Elméletileg a háziorvos a belgyógyász, de nem minden háziorvos belgyógyász. Kép Hát ez nem valami érthető, szóval meg kell kérdezni a házidokit hogy ő adhat-e igazolást. Kérdezz rá a dokidnál( nőgyógyi-doki) vagy a védőnőnél miért nem kaptál beutalót, szerintem. (amúgy nagyjából az EKG a belgyógyászati vizsgálat, úgy emlékszem + vérnyomás,de azt a védőnő is méri. Lehet hogy ezért nem kaptál beutalót?)

Fütyiügyben: az enyémnek nem volt kellemetlen, azért mutattuk meg, mert csak félig jött le és akkor már több mint 2 éves volt, és én féltem a műtéttől. De van ismerősőm, akinek alatta összegyűlt a kis váladék és kis dudor látszott. Szóval egészségesebb ha le tudja húzni. Akkor ha mindennap fürdésnél lehúzza, nem nő vissza a makkra. Az enyém szorgalmasan engedte, hogy ne csípje neki többet a pisi. (ami a visszahúzás után pár napig volt... Kép)

Nekem is van egy lyukas fogam, de már tovább nem akarom halogatni, nehogy elkezdjen fájni. Fogínyvérzés, orrvérzés szintén. Sőt be van dugulva az orrom állandóan. Szerintem ezek természetesek terhesen:no para! Kép

Az én fiam 3 éves koráig velem(ünk aludt), most meg akkor sem hajlandó átjönni velem aludni,ha a férjem nincs otthon, csak hosszas könyörgés után.
Ha az új picúr is sírós lesz, azt is beviszem az ágyba, ha így érzi magát biztonságban, akkor miért ne? Amúgy is leszoknak magunktól, ha eljön az ideje. (Szexelni meg máshol is lehet, necsak az ágyikóban, nem igaz? Kép )

Babaágy sokban függhet a lakásotoktól, hogy melyik praktikus.

A második baba nekem sokkal többet mozog, ez azt jelenti, hogy mikor megszületik is aktívabb lesz az elsőnél (te jó ég?) vagy jellemzően a második többet mocorog? Szinte egész nap rugdos!

Sziasztok!
Vero
22+4
Vendég
 


Sziasztok,

Doren, pocakoskép: KépKép
Ez a fogíny vmi azért elég ...brr..., és fáj is?

Ann, nekem elektromos mellett is van. Pedig nem ezerrel nyomom ráKép, úgy tűnik én erre vagyok hajlamos.

Félidősök: naaagy gratula, én úgy érzem sosem fogok ott tartaniKép, (dehogyisnemKépKép), csak olyan messzinek tűnik. (nekem még csak jövő héten veszik le az afp..)

Kari, szerintem Te is és a kispapa is olvasson szülés történeteket. Csak amiatt, hogy tudd, mi vár(hat) rád/rátok. A határvonalat nehéz meghúzni. Ha nem olvasol, akkor lehet, hogy azon fogsz idegeskedni a vajúdás alatt, hogy vajon "normális-e ez a fájdalom, ez az érzés..stb.." Bár én úgy érzem felkészülten álltam az első szülés előtt, mégis halálra rémültünk, mikor a fájások alatt "eltűnt" a gyerek szívhangja. Kb. 10 perc múlva jött a szül.nőm arra, és megnyugtatott, de az alatt mindkettőnknek legalább 1000 lett a pulzusa.
Az enyém sem úgy durva, vagy rémisztő, hogy Neked első babásnak halálra kellene rémülni. Anné pedig kifejezetten első babásoknak valóKépKép

Verus
15+4

Kép
verus
 
 


Sziasztok!

Kari, köszi! Kép (Mármint a pocakkal kapcs.) Én elolvastam a két szülés-sztorit, de mint írtam is, megható és szép volt, de nekem így hirtelen elég volt...Arra jöttem rá, hogy első babások csak mértékkel olvassanak ilyeneket.

Az orrom nekem is mindig be van dugulva, meg sokszor lesz véres a zsepi, mikor fújom. A férjem már rá is paráztatott, hogy el kéne mondanom a dokinak,de ezek szerint nem egyedi eset.

Nekem ami még nagy problémát okoz, hogy nagyon rosszul alszom. Most éjszaka is az egyik pisilés után több mint egy órát fent voltam, minden zavart, sehogy nem volt kényelmes, úgy éreztem, mintha tök feszült lennék. Nem igazán értem, hogy mitől van, napközben nincs semmi bajom, ideges sem vagyok. Pedig tegnap este még fürödtem is egy nagyot, hátha segít. Régebben, ha volt ilyen, pl. telihold, vagy vmi idegeskedés miatt nem bírtam aludni, akkor bedobtam egy feles Unicumot (nem vagyok alkesz, kízárólag gyógymódként!Kép ) és általában az elnyomott. Mivel most ezt a módszert nem alkalmazhatom, tök tanácstalan vagyok...Kép Nem tudtok esetleg vmi gyógyteát, vagy ilyesmit?
Úgy szeretnék már egy jót aludni, ráadásul napközben meg tiszta ratyi vagyok.Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Elfelejtettem, hogy tök jó a pocakoskép, Doren! Kép És irigylésre méltó, hogy milyen vékony vagy...Kép

A szülés-sztorihoz még, hogy nem azt mondom, hogy egyet se olvassunk, de azért túl sokat sem. Bár lehet, hogy én vagyok szenzitív, és nagyon bele tudom magam élni, de én nem akarok túl sokat olvasni, nehogy tök beparázzak...

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Banik: A fogamat rendszeresen mosom ugyanúgy, mint eddig, csak unom, hogy a végére olyan vagyok, mint egy vámpír Kép

De hát nincs mit tennem akkor nekem is muszáj lesz legalább 1-szer megnézni a fogorvos bácsit. Bár utoljára nyáron voltam fogkő leszedésen. Tényleg ez milyen rég is volt.

Vero: nálunk a háziorvos sportorvos Kép De ha a belgyógyi vizsgálat az EKG-ból áll akkor jó, mert az már volt. Na majd megkérdem a nődokimat, max hülyének néz Kép

Doren: helyes pocakod van Kép

Háton fekvésről szedtem néhány cikket:
"A háton fekvést azért nem javasoljuk, mert ekkor a méh közvetlenül ránehezedik a hasfal hátsó részén futó visszerekre és azokat összenyomva az alsó végtagok, későbbi terhességben a lepény felőli keringést is rontani tudja."

"A babavárás második felében különös tekintettel az utolsó hónapokra, egyébként sem jó hanyatt feküdni, mert a háton való fekvés akadályozza a normális vérkeringést"

"A harmadik trimeszterben érdemes a bal oldalon fekve aludni, így jut el a legtöbb vér a magzathoz, a méhbe és a vesékbe. a hosszú ideig tartó háton fekvés ilyenkor kerülendő, mert a magzat súlya elszoríthatja a test egyik fő gyűjtőerét."

Szóval ezért nem ajánlott a hosszantartó háton szundi.

Mézgombi: Kádban pancsiról:
Én ezt olvastam: "nyugodtan relaxáljon kádban, csak arra vigyázzon, hogy a víz ne legyen túl meleg, inkább langyos. Ekkor semmi baj nem fog történni." Gondolom azért nem lehet órákig ott ücsörögni.

Gratula minden 20. hetesnek Kép Kép

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Hali,

Kisvirág, úgy imádom az olyat, h a nagykönyvben leírják, h hogy kell aludni! Az utsó hónapban örülök, ha egyáltalán bárhogy alszom, , m sehogy se kényelmes és 5-6x kel az ember pisilni.... no meg ha alszom akkor marhára nemtom, h hogy alszom. Most pl még mindig félhason, ami még tökjó helyzet Kép Majd kiderül, h kinek hogy jó, én aszondom!

Kari, sztem igaza van Verusnak, lehet szülésstorykat olvasni, de csak módjával. A horrort jobb kerülni, mert csak feszültséget kelt. Sztem olvass el olyat is, akit hagytak vajúdni, majd nem tágult és megcsászározták, mert sajna egy nem előre tervezhető, de ahhoz képest elég gyakori végkifejlet - érdemes felkészülni lelkiekben többmindenre. Sztem még a Verusé se annyira horror, abból a szempontból, hogy gyorsan segítséget kapott, jól volt, és van is Kép Én az olyanokat utálom kifejezetten, amiben vmi maradandó történik...

Doren, decuki pocid van Kép Tényleg, milyen vékony vagy!
Jó hír, hogy PiciBoci kezd ébredezni nappal is - és igaz este ébren van, de éjjel hagy aludni, azzal nincs gond Kép Szóval még lehet, h kialakul vmi emberi ritmus!
Viszont a kislányom most félórát aludt du-i alvás cmén.... úgy hallom felébredt...
Ann
annann
 
 


Sziasztok,

A fiam még alszik, gondoltam gyorsan jelentkezem. Délelőtt voltunk egy babás programon, de olyan hideg volt, hogy szerintem du már nem mozdulunk ki a szobából. Szegénykém eleinte nem akarta felvenni a kesztyűjék, irtó vörös lett a keze (egy néni szólt is, hogy milyen piros a keze, mondtam, hogy igen, hát hideg van Kép ), végül csak felvette a kesztyűt, de akkor már sírt...

Köszi a pocakdicséreteket,
Mézgombi, igazán aranyos vagy, és nagyon jól esik ilyeneket olvasni, de vékony az nem vagyok. Lehet, a férjem jó szögből fényképezett Kép Kép Megtartom fotósnak!

Tudjátok, lehet hogy én mazochista (így kell írni?) vagyok, de a fiam előtt is szerettem olvasgatni a születéstörténeteket. A kismamában pl. szinte ez volt az első amit mind rendre elolvastam Kép
Aztán a 38-39. hét körül kezdtem el félni, hogy úristen velem majd mi lesz, aztán végül császár lett. Így nem sikerült tapasztalatot szereznem. A szülőszobán is alig voltam, de azalatt a rövid idő alatt rám is hozták a frászt. Mert ugyan hozzám nem szólt a kutya sem, csak kiderült, hogy a háttérben már a császárról döntenek, tőlem csak annyit kérdezett az egyik nővér, hogy nem akarom-e a férjemet visszahívni?

Verus, ez a fogtúlbúrjánzás nem vészes, a fogkőlevétel során a lézerrel lecsippentik (gondolom). Egyáltalán nem fáj. Én mondjuk elég sok mindent átéltem már a fogorvosnál, már nem félek odamenni. Szerintem nem sok újat tudnának nekem mutatni Kép

Habu, hogy vagytok? Mi remélem megússzuk, csak reggelente fájdogál kicsit a torkom, de aztán ez elmúlik. Jobbulást nektek is.

Doren
21+2

Kép
Kép
doren
 
 


Sziasztok!

Elolvastam mind a kettőtök szüléstörténetét és nagyon ügyesek voltatok és az apukák is! Nem tűnt annyira horrornak valóban, csak annyira beleéli magát az ember, meg annyira kiszolgáltatott lesz akkor abban a helyzetben. Tudom, hogy ahány terhesség annyi féle eset, de csak reménykedem, hogy nem lesz velünk sem semmi baj a NAGY NAPON:-)

Ezek szerint Ti is ajánljátok a szülésfelkészítőt, mert egy kicsit közelebb kerül az ember az egészhez, hiszen mindig a legnagyobb félelmet az új, ismeretlen okozza.

Kari
(21+0)
kari
 
 


Kari, sztem a szülőszobára mindenképp érdemes bemenni, hogy ne akkor lásd először az egészet. A MÁVos szülésfelkésszítő olyan - tom, h Téged ez nem érint-, h a 3 alkalomból 1 a terhesség, 1 a szülés, 1 meg a gyrekágy, de amikor én voltam, akkor nem a szokásos prof tartotta és mindenről beszélt egyben, főleg a szülés és gyerekágyról - az jó volt Kép

Doren, Te tényleg mazochista vagy, h Kismamás szüléstorykat olvasgattál!!! Én emléxem az elején elolvastam párat és azt mondtam, h ez nekem nem kell! Én csak itt olvasgattam - vagyis akkor a saját topicomban, h kinek hogy sikerült, az is elég volt Kép Előttem nem volt semmi gázos példa Kép
Tényleg olyan baromi hideg van ma, hogy én se mentem volna ki, ha nem ma lett volna a heti játszóházas napunk!!! brrrrrrrrrrrrr

A.
annann
 
 


Sziasztok

na én mosz megyek kb. 1 óra múlvaa fogorvoshoz. Remélem minden rendbennekem azt mondta helyi érzéstelenítéssel minden mehet és tessék sikálni had vérezzen. Szerinte azért megy tönkre a kismamák foga mert sokan nasiznak és a vérzés miatt nem mosnak rendesen fogat.

LLL- nél hát nekem sajnos csak lelkiismerte furdalást okoztak és a gyerek orvos volt az aki kirántott a depiből. Mi hat hétig próbálkoztunk aztán antibiotikum miatt azt mondták már ne is próbálkozzunk marad a tápi.
Nem tudom most mi lesz a korházba volt csaj aki elsőt nem a másodikat ott a szemem láttára elkezdte szoptatni és fejni is kellett.
Az a baj hogy nekem a mellméretem csaka kilók miatt változik semmi feszülés duzzadás remélem ez még változik.

Jövöhéten megyünk a Levivel 1 éves vizsgálatra.Remélem fütyi ügyben minden rendben. Nagyon aranyos doktornénink van remélem nálunk nem lesz rémtörténet. Titeket olvasva egy kcsit elkapott a para.

Nekem a fürdésre azt mondták inkább zuhany mert a magzat ví z átveszi a külső hömérsékletet és nem tesz jót a babának.

Hát nem tudom a sogornőmnél a második volt kicsinek is az eleveneb. remélem nektek lesz igazatok és esetleg valami napirendet sikerül kialakítani ha nyugodt baba lesz.

Ilyen is régen volt két órát aludt a fiatalúr.

A Veráknak és Veronikáknak tolag is boldog névnapot!
Mindenkinek gratulálók a félidőhöz. Nagyon rohan az idő.

És mindenkinek jobbulást, remélem minket elkerül minden betegség.

Szép estét mindenkinek
cila
 
 


Szerintem az a fontos, hogy próbáljon meg az ember lánya minél kevésbé félni a szülés előtt. Gondolom ezt elég nehéz megállni, főleg a vége felé. Az egyik barátnőm már az elejétől kezdve nagyon félt a szüléstől, bármikor összefutottam vele, míg terhes volt, csak az volt a témája, hogy ő mennyire be van sz..va. Nem tom, hogy mitől volt ez nála, de végül is császárral szült, mert annyira felment a vérnyomása, hogy nem tudta volna megszülni. Gondolom az idegességtől volt neki, mert egyébként nem volt neki vérnyomás problémája.
Nővérem is aggódott egy kicsit a 3. gyerek születése előtt, mert mikor 4D-s uh-n volt, az azt végző doki biztos volt abban, hogy nem bírja megszülni, császározni kell, mivel 40 éves volt, + 150 cm magas, a baba ehhez képest meg normál nagyságú. Mindezek ellenére kb. másfél óra alatt simán megszült, az orvosa megnyugtatta, hogy meg tudja csinálni, nincs szükség császárra.
Tehát én ezekből azt a konklúziót vontam le, hogy próbáljak meg minél higgattabb maradni (tudom, hogy rohadt nehéz lesz) és bízni az orvosomban, mert csak így tudok elég erős lenni ahhoz, hogy Kisgombi rendben megszülessen.

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Sziasztok!
Ugy látszik, csak panaszkodni kell, ma sokat mozgott a fiacskám, kicsit megnyugodtam!
Kari!
Gratula a 21 . héthez!

Szerintem is lehet fürödni, nem annyira meleg vízben, szerintem csak a terhesség elején nem ajánlott!
Amica!
Nekem a fogdoki mondta, hogy a terhesség második felében a méhlepény szűri a dolgokat, a szoptatásnál, meg minden átmegy a babába!
Doren!
Aranyos a pocid, milyen vékony vagy, jó neked....
Mézgombi!
Az orrom nekem is vérzik néha, amikor erőssen fújom, kicsit engem is idegesít, nem tudom mitől van.
Jézusom, most nézem a tényeket, és meghalt Rebeka, a májbeteg kislány. Kegyetlen az élet, meg sem tudok szólalni!
Majd jelentkezem!

Andi

Kép
Kép
csandy
Budapest XVII. kerület
 
 


Kari, kiságy témában sokat nem tudok segíteni, mert bár nekünk nagyon kicsi a gyerekszobánk (kb. 6nm), de a pelenkázós szekrény adott volt, mert anyósomék nagyon régen megvették az ikeában szekrénynek. Mikor idehozták, akkor derült ki számukra, hogy nem íróasztalt lehet belőle csinálni, hanem pelenkázót Kép Így nekünk csak az ágyat kellett hozzá megvenni. És azt sem lehet előre tudni, milyen lesz a baba, mert pl. mi fél év után el is tehettük volna a rácsos ágyat, mert nem alszik benne.
A szülésfelkészítőt én is ajánlom, mert a kórház sajátosságairól is és a szülés körülményeiről is meg lehet ismerni sokmindent.

Doren

Kép
Kép
doren
 
 


Sziasztok!

Nagyon sajnálom Rebekát. Kép Hát még szegény szüleit....... Kép Kép Kép


Tényleg jó hideg volt ma! De azért én hősiesen kivittem ma is sétálni Pistit és kb. 1 órát ki is bírtam! De annál jobb volt hazajönni!

Hát én bizony fürdök, és nem is langyos vízben! Nem tudnék meglenni nélküle! Főleg ilyen hidegben! De én nem aggódom emiatt, az előző terhességem alatt is végig fürödtem, és nem volt ezzel gond. Zuhanyozni meg úúúútálok!

Ma az új fényképezőgépemmel szórakoztam, amit a Jézuska hozott nekem... (férj-Jézuska) Kép Két funkciót akartam főleg kipróbálni rajta, az önkioldót meg a makrót. Hát, ezeket sikerült alkotnom! A pocakkép most nekem nem lenne aktuális mert 6 napja volt, de ezt most azért teszem ide, mert ezt kivételesen nem a férjem követte el, hanem én, önkioldóval! A másik pedig egy kb. 10 cm-es porcelán szenteltvíz-tartó a fiam szobájának falán, kb. 7 cm-ről fényképezve. Jól láthatók még a falon lévő repedések is! Bocs, akit esetleg nem érdekelt! Lehet, hogy csak magamat akarom szórakoztatni! Kép

Ja, és a kerek 20-asoknak gratula!

Puszi, Hello (20+6)

Kép



Kép
hello
 
 


Sziasztok!
Szilvi, hát én nem szedek most semmi C-vitamint, nekem egyik sem ér semmit... Az a kicsi vérzés meg nem árt. Kép
A kicsi lányt én is sajnáltam, de én szőrösszívű nem adtam volna neki másik májat, mert nem ért volna semmit. Látod, meg is halt szegény. Kép
A ruhám egy kantáros naci, már nagyon látszik a pocim benne. Két hét alatt rengeteget nőtt.
Íme (csíkokat kéretik nem nagyon szemlélni):
Kép
Doren, hát hozzám képest balerina alakod van. Kép
Habu, 27-én fogok vizsgázni. Ma egész nap a tételeimet tutujgattam, tanulás nélkül. Holnap kinyomtatom, aztán nekiállhatok olvasni. De a szakdogámat is át kéne nézni, hogy meg tudjak védeni vmit... Kép
Mézgombi, na megvolt a kádban fürcsi? Én áztam egy jót, max. tíz percet. Jól esett!
Cila, nekem sem feszült eddig a mellem. Nekem anyu azt mondta, hogy az övé sem feszült, és mégis tudott szoptatni engem és öcsit is. Tehát nem feltétlen van a kettő dolog összefüggésben.
Csandy, na látod, hogy mozog!
Ann, Babóca még annyira nem rúg este, hogy erre felkeljek. Szerintem, ha én alszok, ő is pihizik. Kép

Képzeljétek, ma kiderült a legjobb barátnőmről, hogy nyolchetes terhes. Kép Antibiotikumot szedett, és elvileg két héttel az utolsó bogyó után kellett volna, hogy megjöjjön neki, de nem jött. Elment dokihoz, és kiderült, hogy baba van a dologban. Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Hello, hát hozzád képest is tonna-donna vagyok...

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Rebekán én is kiakadtam, azt gondoltam, hogy ez a második már összejön.Bár lehet, hogy már az előzményekből kellett volna sejteni, hogy gond lesz, az első beültetés nem jött össze, aztán meg az agykárosodás...

Megnéztem az M1-en a Charlotte Gray-t, jó kis film volt, helyes volt a francia pasi...Kép

Ex, igen fürödtem tegnap! Kép Jázmin és exotic-rózsa habfürdőben, úgyhogy illatoztunk ám! Kép
Tényleg jó nagy a pocid! Melléraktam az én képemet is, és asszem a második helyre szorultam a nagyságot tekintve. Kép Bár az enyém már egy hetes kép. Szerintem a csíkjaid alig látszanak, én már kezdetektől kenem egy krémmel, ami terhességi csíkok ellen van, eddig úgy néz ki, hogy bejött. Bár még a java gyarapodás hátra van! Mondjuk azt mondják, szülés után elmúlik.
A barátnődről jutott eszembe, hogy én meg az esküvőnk előtt (aug.6-án volt) 2 napig szedtem valami bogyót, hogy ne jöjjön meg a nagy napra. Keresztanyám ajánlotta, ő szintén az eü-ben dolgozik, használt is , bőven, mert azóta is csak egyszer jött meg. Kép Később megtudtam, hogy "csekély" mellékhatásként elősegíti a peteérést, csak ezt keresztanyám elfelejtette közölni... A mi történetünk meg valahol itt kezdődik...

Hello, jó az új géped! Kép És a pocid is! Kép

Jó lenne, ha ma jót tudnék aludni, bár még lehet, hogy odébb lesz, a férjem még aktívan tanul...
Tényleg, akartam már kérdezni Ex, hogy milyen suliba jársz? Át tudom érezni, hogy "nagy" huzalmad van a tanuláshoz, én is tavaly végeztem. De majd pocak-bedobással biztosan menni fog!Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 


Mézgombi, tényleg illatozhattál. Nekem csak szimpla habfürdős víz jutott. Kép
Ez a barátnőmnek gyulladásra volt valami bogyó, aminek az volt a mellékhatása, hogy eltolta a ciklust. De a barátnőm már előtte gyanakodott, mert feszült a melle, kívánós volt. De érdekes módon, mikor kb. a 6. hét táján csinált egy tesztet, az csak egy csíkos lett...
Egyébként Bcsabára járok a TSF Gazdasági Főiskolai Karára. Közgazdász leszek pénzügy szakon (ha...).
A pocibedobáshoz: tényleg nagyon látszik a pocim a gatyóban, ha itthon lesz, majd csinálok képet!
Még annyit, hogy én elve súlytöbblettel indultam... Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok Lányok!

Köszönöm a bíztatást és nem rettenek el sem a szüléstől és a korházaktól sem.

Exdeus, Doren,
Nagyon jók a pocis képeitek:-)

Mézgombi,
Nekünk július végén volt az esküvőnk és nekem is utána már csak egyszer jött meg:-) Úgy látszik többen is vagyunk aki az esküvő után hamar babás lett:-)Nekem gyógyteát tanácsolták, hogy igyam, és utólag kiderült az is a peteérést segíti:-)

A kínai és a másik naptár is fiút írt 100%-ra erre az időszakra és úgy néz ki, hogy kislányunk lesz, így nem mindig jönnek be ezek.

Szép napot és sok sikert a vizsgázóknak, betegeknek meg javulást!
Kari
kari
 
 


Sziasztok!
Szépek a pockós képek!Én is raknék már fel,ha az uram segítene!

Kari,Mézgombi!Azért jó,hogy az esküvő meghozta a gyümölcsét!Nem?Már az évfordulót 3-ban ünnepelitek!

Ezt a kínai naptárt olyan hülyeségnek tartom,bár azért én is megnéztem!KépHonnan tudnák melyik kis farkincás ért be elsőnek a célba!?
Exdeus!Ne légy kishitű,teljesen jó kis alkatod van!Nekem már olyan a seggem mint egy tank!
Ja védőnéni szeint most 62kg vagyok,kicsit kétlem mivel 51kg-ról kezdtem! 11kg!?153cm-hez?
Na mindegy,én a csíkocskákat megúsztam eddig!Kép
Sima testápolóval kenegetem,nem veszek méregdrága szarokat,főleg mert hajlam kérdése és nem márkáé!

Sajnálom én is a kislányt!KépÉn szorítottam azért!

Mindenkinek szép napot!
Szilvi 22+3

Kép
szgoron
 
 


Sziasztok!

Látom, sokatokkal kiszúrt a babanet már megint! Eltűntek a topikok! Csináljátok azt, amit én: le kell menteni ezt a topikot külön a kedvencekbe, mert úgy bármikor bejön!

Exdeus, valóban szépen megnőtt a pocid az utóbbi két hétben! De a karod kifejezetten vékony! Kép

Doren, a Te pocid is nagyon csini! Olyan szép csúcsos! Kép (Írtam Neked mail-t a profilodban lévő címre, nem kaptad meg véletlenül?)

Nyanya! Remélem nem volt semmi gond a CVS-en és mostantól végre teljesen fellélegezhetsz! Kép

Mézgombi, köszi a dícséreteket! Én tegnap este bambusz illatú habfürdőt vettem! (Azt ne kérdezd, hogy az milyen! Kép Olyan édeskés...) A fejem is fájt este, de ami a legrosszabb, újabban esténként a gyomrom is fáj! Kép Nektek nem szokott? Bármit eszem, vagy nem eszem, most már szinte menetrendszerűen jön a gyomorégés! Pedig még nem nyomhatja nagyon a bébi a gyomromat! Vagy ha mégis, akkor meg mi lesz később? Kép

Ma nem mentem ki sétálni Pistivel, annyira elriasztott a -4 fok... Kép Meg egy csomó házimunkát is kellett csinálnom (takarítás, mosás, főzés, még sütöttem is!). Pisti meg délután csak 1 órát volt hajlandó aludni! Hiába, ha nem viszem ki, sokkal rosszabbul járok! Na majd holnap!

Kari, én annak idején nagyon szerettem a kombi kiságyat (ágy+pelenkázó egyben). Évekig használtuk, mert ifjúsági ággyá lehetett alakítani. Csak hely kell hozzá, de szerintem megéri. Nekünk most jó, hogy jön a kistestvér, mert így megint fogjuk tudni használni a 60x120-as kiságyat ami most van, de különben vehetnénk most új ágyat Pistinek (ezzzel meg nem tudom mit csinálnánk), mert lassan kinövi! (Persze így is kell vennünk, de azt meg majd megörökli a kistesó!) Szóval, ha több gyereket terveztek, akkor jó ez is, az is!

Szilvi, engem mindig az zavar, hogy a védőnő a ruhástul-cipőstül mért súlyomat írja be a kiskönyvbe, holott az (ilyenkor télen) min. 1 kg mínusz lenne! De sebaj, nem ez a lényeg! Kép

Hello (21+0)
hello
 
 


Sziasztok!
Később visszaolvaslak titeket, most csak jöttem jelentést tenni. CVS-en túlvagyok, minden rendben van. Nyaki redő ok (1,4) baba 57mm. Eredmény kb 5 hét múlva.

Kriszta
12.hét

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Exdeus, Doren!
Nagyon aranyosak a pocakos képek! Kép Egy kicsit már nekem is látszik, meg kezdek nehezen beleférni a gatyóimba...Kép Már nagyon erősen gondolkozunk a digitális fényképezőgép-vételen, remélem, előbb-utóbb lesz is belőle valami, és akkor én is tudnék képeket felrakni!
Ági! Hány hetes vagy most?

Csandy!
A helyi érzéstelenítés a Lidocain injekciót jelenti? Az egyáltalán nem káros a babucira? Nekem is el kellene mennem fogdokihoz, de a hátam közepére nem kívánom... Gyűlölöm őket, pedig akihez én járok, az szakmailag oké, csak emberként egy mufurc, kiállhatatlan valaki.
Még egy kérdés: a terhesség alatt minden fogászati beavatkozás ingyenes (mármint ha nem magánrendelésre mész)?

Hello!
Gratula a 21-hez!!!!

Lányok, a forró fürdő nem tilos ilyenkor??? Pedig imádok fürdeni, de október óta csak a zuhany van...Kép Jó, az is lehet forró, de hát az mégiscsak más, amikor belemerülhetsz a vízbe.

Rebekát én is nagyon sajnálom, de a médiára nagyon haragszom, hogy ekkora hajhászást csináltak. Tudom, hogy a szülők végső kétségbeesésükben fordultak a tévéhez, hogy így talán segíthetnek a kislánynak, de azért már nekem is rossz volt nézni és hallgatni, hogy minden félórában elmondták, hogy épp mennyire van rosszul... Egyébként én is megsirattam így ismeretlenül is...Kép

A szüléssel kapcsolatban: én kifejezetten szeretek szüléstörténeteket olvasni, volt egy délután, amikor apa nem volt itthon (én ülhettem a gép előtt...Kép), és akkor elolvastam az összes szüléstörténetet a babaneten. Most úgy érzem, hogy nem félek tőle, bár nem tudom, mi fog történni, de azt tudom, a dokim maximálisan mellettem lesz, ami nagyon sokat számít (apa még nem döntött, hogy be szeretne-e jönni, én meg nem erőltetem, majd megrágja). Sokkal nyugodtabb vagyok, mint a sógornőm pl., aki (igaz, hogy 31 hetes, de) RETTEG a szüléstől, annyira, hogy még beszélni sem szeret róla. Azért ennyire szerintem nem szabad félni, mert az inkább okozhat gondot, meg görcsölést, hogy jaj, mi lesz, mintha az ember végiggondolja, és nyugodtan tudomásul veszi, hogy ha valahogy bement, akkor ki is kell jönnie (és ez utóbbi a fájdalmasabb része a dolognak...)Kép

Még egy kérdés: mi a véleményetek a mosható pelenkákról? Mert mi úgy vagyunk vele, hogy azt szeretnénk használni, de most hallottam olyat, hogy állítólag összetömődik a benne lévő anyag, és nem lehet normálisan mosni. Van olyan közöttetek, aki esetleg használt már?

No, jók legyetek, pusszantás mindenkinek, és további szép estét!!!

Norwell+Mazsola (17+5)

Kép
Kép
norwell
 
 


Nyanya!
Gratulálok a jó eredményekhez!!!

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok,

Szilvi, ha az segítség, küldd át email-ben a képet, és felteszem neked. (nem bonyolult ám..)

Hello, ExÁgi: "jóóó poci"Kép-ahogy a fiam mondanáKép

Kriszta, gratula a kis 57 mm-eshezKép

V.

Kép
verus
 
 


Sziasztok!

Tényleg eltűntek délután a topikok, nekem a kedvencekben van, de így sem jött be. Na de majd bepótoljuk! Kép

Két napja nagyon aktív lettem, elkezdtem tornászni! Rékával végignyomtam a 2. és 3. trimeszter gyakorlatait, nagyon jól esett már a mozgás! Ma volt némi izomlázam is, de legalább érzem újra, hogy van combom és fenekem. Szóval hamarosan bombajó kismama leszek...Kép

A másik dolog, amit elkezdtem, az a naplóírás. Ill. csak Kisgombival kapcsolatos dolgokat jegyzetelem le. Előbb el akartam már kezdeni, de megoldottam úgy, hogy visszamenőleg beszámoltam mindenről, még képeket is tettem bele, tök jópofa lett. Remélem nem leszek majd lusta rendszeresen továbbírni. Ha majd megszületik, akkor is csinálom tovább, biztosan nagy élmény lesz neki majd nagykorában elolvasni.

Szilvi, tényleg ebbe még bele sem gondoltam, hogy az első évfordulónkat már nem csak kettesben ünnepeljük...De nem baj, sőt! Kép Tény, hogy nem egészen így terveztük, meglepett bennünket, de annál inkább örültünk, mikor megtudtuk, hogy lesz!
A férjem nagyon büszke magára, a baráti társaságában egyrészt ő az egyetlen, akinek felesége van, és ráadásul már a gyerek is jön...De a barátnőim körében is úttörő vagyok. Szóval boldogok vagyunk, hogy hamar jött a kis gyümölcs! Kép

Ránézek a sültburira, ma azt vacsizunk halacskával. Nyamm, már nagyon éhes vagyok!

Nyanya, örülök az eredményeknek! Kép

KépKép
KépKép
mézgombi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?