Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Kép
Fentebb látható a megatábla: nagggyon hossszú! KépKépKép Ugye nem maradt ki senki?

Tarhonyanya - nm alszom én teljes hason, inkább csak félhason. Ha minden jól megy, még ebből is van 2 hónap Kép Vmi olyan emlékem van, h Hammával az utsó időben körbe voltam párnázva, h ne guruljak jobbra-balra, m úgy volt kényelmes.
Szülés után én hamar tudtam hason aludni, én sose voltam kecskemama - viszont mindig volt elég tejem Kép

Lreta, Kisvirág, mély együttérzésem a sok sav miatt Kép Nekem csak az utsó hetekben volt anno, de akkor durva (= ülve alvás) és most sem szeretném ha előbb lenne bármi. De ne igyatok sok (tehén)tejet!!!

Na, nem is tudok írni, m jött a kislányom: "kiveszlek ebből az ágyból - gyeje építeni!"
Cupp,
A

UI: akik nem írtak már ezer éve: tessék jelentkezni!!!
annann
 
 


Sziasztok!

Ann, te még tudsz hason aludni??? Én eddig nem voltam hasonfekvős (alvós), de ahogy terhes lettem, valami erő hatására olyan jól esett a pocakomon feküdni. Kép De ma már nekem is a félig így-félig úgy helyzet a nyerő. Kép
Viki, az okés, hogy beleszámít minden folyadék, amit magadhoz veszel, de akkor is inni min. 1,5 liter, ha azt számoljuk, hogy kb. 0,5 liter folyadékod veszel magadhoz más módon...

Ma voltam terhestanácsadáson. Az AFP-m 26, a MOM 0,9, tehát szuper! A méhszájam zárt, kértem papírt a terhestornához, valszeg 23-án megyek először... Eredetileg hüvelyváladékot is kellett volna vegyen tenyésztésre, de megbeszéltük, hogy ha legközelebb megyek, akkor megcsinálja. Mert ugye ma péntek van, és nem viszik el a mintát...
Ez febr. 6-án lesz esedékes, akkor lesz egy UH is. Genetikára meg szerdán megyek....

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Halihó!
Itt vagyok!Mennyit írtatok!Az elöbb leszedtem a fánkatKép!

Én is félhason alszom és oldalt!
Exdeus:örülök,hogy oké az AFP!Szupi lesz a Ganetika!
Kisvirág:szerintem annyit igyál ami jól esik!Én úgy gondolom,hogy minden embernek más a folyadék szükséglete!A számok átlagok!Amúgy én sem iszom sokat!Egyél gyümiket!!Kép

Ma tejszínes pulykát csinálok!Ti?
Jó sokan vagyunk már a tábliban!Kép

Sziasztok!
Éhes vagyok!!!!!!!

Kép
szgoron
 
 

 
 

Benéztem a 2006. őszi topikba, és most csak nyelem a könnyeim. (még mindig a hormonok??) Tök aranyosak az új Kétcsíkosok! Kép
Én meg már annyira babáznék!! Még 21 hét!!
tarhonyanya
 
 


Hahó!

Én Veronika vagyok és a soproni kismamák topikból jövök.
20 hetes lennék, második baba, májusra várom!
beférek a táblázatba?
Vendég
 


Sziasztok Csajszik!

Kissé eltüntem az elmúlt idöszakban, de nem voltunk itthon, csak a héten kedden érkeztünk haza. Voltunk dokinál megvan az Afp eredményem.
AFP: 44,7
WAFP:45,2
MOM:1,3
Grav. s.:16
Testsúly: 65 kg (volt akkor)
Azt mondta a doki, hogy ez jó eredmény.

Jövöhéten megyek genetikai ultrahangra, de elötte le kell adnom megint egy pisit, mert az elsönél sok volt a baktérium benne az átlagoshoz képest, így meg kell ismételni a körzeti orvos szerint.

Puszika mindenkinek:
Annamari

KépKép
pannamari
 
 


Pannamari, na azééért ;) Már aszittem, teljesen eltűntél. Szuperek az eredményeid - nekem is hasonló az AFPm amúgy - és pon a jövő 7en megyünk gen.Uhra. Jajj, de várom Kép

Vero, még jó, h beférsz! Úgylátod, h nincs hely? KépKépKép Ha megírod a pontos adatokat, be is teszlek!

Tnyanya, én pont ost gondolkoztam... na nem. szóval ott kezdem, h "Hammával" írogatok egy topicba, ahol az egyik csajszi már a végét járta a másodikkal, most folyt el a magzatvize és ment szülni. Egy picit irigy lettem, hogy ééééén iiis! De 1 másodperc múlva rájöttem, h kell nekm még az a közel 5 hónap, h felkészüljek a kétgyerekes életmódra. Így van ez jól, ahogy van Kép

Szgoron, tejszínes pulyka jöhet fénypost Kép Én nem főzök 7 közben, az oviból, ahol dolgozom, hozzuk a kaját - el lehet képzelni a színvonalat, de inkább, minthogy fél napokat főzzek! Hamma meg főzeléket kap a fagyasztóból.
Asszem, ebédidő van, de nem vagyok éhes...

A.
annann
 
 


ziasztok !

Na én nagyon elvesztem. Így utolag mindenkinek örömökben gazdag boldog új évet.Nagy öröm hogy ilyen sokan vagyunk, és mindenki jól van. Én majd a jövöhéten megyek csak orvoshoz utána AFP stb.

Féloldal alváshoz nekem nagyon bejött a szopi párna. Bár én nem vettem anyu varta, szerinte könnyen elkészíthatő jó, nem ilyen gyönggyel hanem törmelék szivaccsal tömte ki de jó volt alváshoz is meg késöbb etetéshez.

Szrong én össze vissza verem magam állandóan és azonnal meglátszanak a kék foltok. Szülés előtt szereztem egy jó nagyot combomra és a gyerköcön nem volt semmi. Szerintem nem látszik meg rajtuk és azt csodálsz meg amit akarsz. Én a kellemetlen képektől kíméltem magam ne izgassam fel szegény pocaklakót.

Rám szól az orvos az ivás miatt szerinte 3 liter víz, és ezt akkor is meg kellett innom amikor ödémás lettem.

Savval kapcsolatosan: nekem beteg a gyomrom sajnos nagyon sok gyogyszert szedtem. Most nem akarok reklámot csinálni a gasztros dokim a RENI digestivet engedi, meg háztartási keksz egykét szem ezek bejönnek.

Annan én is próbálok felkészülni a két gyerekes életmódra de többek szerint ez lehetetlen. Nem tudom az itt lévő több gyerekes mamáknak mi a véleményük. Az én kisfiam most indult el 11 hónaposan nem gyözöm utolérni, lehet hogy ezért híztam csak 4 kilót.
Na jó ritkán jövök de akkor hosszan.
Szép napot.
cila
 
 


SZiasztok,

Ági, grat az eredményedhezKép amúgy van oka a tenyésztésnek? Ja, és hol tartasz a vezetésben?

Ann, még én sem főzök fél napokat;)) Báár, ha 3-4 fogásos, extra menüt kellene mindennap megfőznöm, akkor talán.

Én is stabil oldalfekvésben alszokKép A vége felé nekem is a körbepárnázás jött be..

Esztianyó, megkaptad végül a mézeskal. receptes email-emet? Még tavalyKép küldtem el...

Verus

Kép
verus
 
 


Verus, ha nekem délre kaját kell csinálni, délelőtt már egyéb értelmes nem fér be... Tuti béna vagyok Kép

Cila, nem csodálom, h lehetetlenek látod a kétgyerekességet, eleinte Nektek sztem nehezebb lesz, mint nekünk. Úgy amindennapi rutin terén. Hogy ézelmileg hogy viselik az egyénfüggő. tartok tőle, h az én lányom előbbit könnyebben,utóbbit nhezebben, de ezt annál előbb nem fogom megtudni, mint ahogy bekövetkezik Kép
A
annann
 
 


Cila, azért nem lehetetlen, csak nehéz. De nagy szerencsénk, hogy nyári babáink lesznek. A levegőre menés miatt nem kell két picit beöltöztetni, sőt nyaralni is lehet menni..Ami biztos, hogy mindenkinek "meredek" lesz, az az első pár nap/hét. Bár nekem ennyire kevés korkülönbség nem volt a gyerekeim között, de az apuka-nagyszülők 100%-os bevetése -szerintem- elengedhetetlen: kis állatkertezés Levinek, vagy strandolás..Te pedig addig "babázhatsz". Általában a nagy ilyenkor nagyon féltékeny, nagyon "anyás" lesz.
(a nyaralást már mi is tervezzük, igaz vhogy aug. közepére, de azért az is nyár még.Kép)
Szerintem olvass el egy-két cikket/hozzászólást erről a témáról. pl. a www.kismama.hu -n. De talán itt is van egy topik "egy kicsi és egy pici" (vagy vmi ilyesmi) címen..

V.

Kép
verus
 
 


Megnéztem: babaneten a Gyermeknevelés/egy kicsi és egy pici címen van topik.

Kép
verus
 
 


Sziasztok!

Olyan sokan vagyunk már a táblában, hogy lassan kezdem elveszíteni a fonalat... Kép Ez persze örömteli is ugyanakkor! Kép Na, talán majd szép lassan azért eligazodom magunk közt! Kép

Most nincs is kedvem nagyon semmihez, csak gondoltam, feldobok egy képet a kis 19 hónaposomról Kép Õ Pisti Kép

Kép

Üdv, Hello
hello
 
 


Sziasztok!
Verus, milyen vezetéssel állok hogy? Autó? Van jogsim, de nem vezetek. Ott van ugye mostmár az övterelő, de a kocsi a garázsban, és nem fűllik a fogam ahhoz, hogy elmenjek odáig, ahhoz meg főleg nem, hogy onnan álljak ki és be. Kép Ezen a héten meg ha akartam volna se tudtam volna, mert a garázs kulcsai a férjemnél vannak.
Viszont az övterelő okés, mivel tény, hogy városon belül nem használunk övet, de ha átlépjük a város vége táblát, akkor mindig be vagyunk csatolva, és akkor jó, hogy nem a pici pocakomat nyomja! Kép
A tenyésztésnek kifejezett oka nincs, gondolom itt ez a rutin. Mert ha véletlen van valami, akkor azt még ki tudják időben kezelni anélkül, hogy babócának valami baja esne, de ha nem vesznek észre valamit, és a szülés közben összeszedi babóca, akkor az sokkal rosszabb.
Na megyek, mert mi is fát bontunk, és háromnegyed ötig végezni kell, mert el kell mennem. Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Hello, csodacuki Pisti Kép

Verus, most lécci homályosíts fel féltékenyésgileg mint ezt soxorosan tapasztalt anya! Melyik gyereked volt féltékeny, kire, mikor, miért és hogyan? Inkább életkorfüggő, gyerekfüggő, szituációfüggő vagy mi? A sokadiknál ugyanúgy műxik, mint előtte, vagy változik az egész helyzet? Most mire számítasz és kinél?

Exdeus, most meg van intve övnemhasználatilag! Én nem tudnék úgy vezetni, h nincs rajta. Ez olyan,mint hogy fogom a kormányt (1 kézzel legalább) Kép

A tenyésztés kifejezetten hasznos. Nekem sajna van előzményem, úgyhogy lehet, h többször lesz (eddig 1 volt, negatív! Kép ), de az a fontos, h a 36-37. héten csinyáljanak az ember lányának egyet. Ha az negatív, akkor okés. De az a helyzet, h a hüvely hajlamos légúti bacikkal fertőződni, és ha a babába bekerül születéskor, akkor légzési problémák alakulhatnak ki... hosszabb kh-i tartózkodás, fölösleges macera stb stb. Ha a szülés előtti pozitív, akkor kap az ember AB-t a szlés során, így meg an előzve a baj. Nekem úgy volt, h a terhesség alatt találtak bacit és annak ellenére, h a szülés előtti eredményem jó lett, kaptam szülés közben iv. az AB-t, így rendben volt minden. Nem örültem neki, de ez sztem a kisebbik baj. Egyébként biztosan nagyon fontos lehet, m az én dokim nem egy szőrözős fajta (szal súllyal, vitaminokkal, itt nyom ott nyom... mittomén nem foglalkozik, lazán veszi, h ne parázzon a nép), de ezt iszonyatosan komolyan vette! Mindenhova pirossal fel volt írva a fertőzés ténye, pedig utána pikk pakk kikezelt belőle, szal még a szülés előtt hónapokkal, de akkor is! Lényeg a lényeg, jó dolog az a tenyésztés!!
Már megint szófosok Kép Dugó!
A
annann
 
 


Ann, én nem szeretem. Persze, ha én vezetek, én bekapcsolom, mert csak én lehetek olyan mázlista, hogy megállítanak. Na jó, egyszer előfordult, hogy a nagy rohanásban elmaradt. Kép De ha a férjemmel megyünk vhova csak akkor van bekapcsolva, ha tudjuk, hogy ellenőrzés van azon az útvonalon...
(Egyébként a kormányfogás sem fontos, volt olyan, hogy férjem a térdével tartotta a kormányt, jó azért tekerni a kezével tekerte... Kép )
Fabontás elnapolva, anyukám evett, aztán én is, és hamarosan indulok.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Ex!
Nagyon-nagyon szid szid a biztonsági öv miatt.Nem az ellenőrzések miatt kell bekapcsolni az övet hanem azért, hogy egy esetleges ütközésnél ( elég ha 30 km/h sebességgel mész és nem te vagy a hibás ) lehetőleg életben maradjatok.
Ha meg lesz a babád akkor nagyon sok mindent fogsz másképpen látni remélem és sokkal előrelátóbb leszel.
És most nem a rendőr szólt belőlem hanem az anya. ( Egyébként nem vagyok közlekedési rendőr, de ennek ellenére nagyon sok szörnyű balesetet láttam.)

Kép

Kép
katus73
 
 


Hello!
Gyönyörű a kisfiad Kép

Csak beugrottam nagytakarítás közepén egy kis pihire. Megyek és folytatom, mert Fiam végre nagyszülőknél.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Ági, akkor félreérthető volt...Tegnap többször írtad, hogy "boldogítod az autósiskolát", meg hogy "elkeverték a papírjaidat" (én olvasatomban=most jársz vezetni, kreszre..mittomén)..Bocsi.
Én nagyon háklis vagyok az övbekötésre. Ugye már csak a példamutatás miatt is bekötöm magamatKép, no meg elég csúnya látvány az, akinek belerobbant az arcába a légzsák. (sajnos ennek a mirigyes srácnak is emiatt életveszélyes az állapota..) Tudod, nálunk már kiskamaszok is vannak, és elveink szerint nehéz olyanról prédikálni, amit Te sem tudsz megtartani. (pl. vicces volt, ahogy apám cigivel a szájában kiselőadást tartott a bátyámnak a bagó ártalairól..- ezt én is kiskamaszként éltem meg, a nagy igazságérzettől fűtveKép)

Ann, saját gyerkőcnél naaagy féltékenységi roham nem volt (később, kicsit nagyobb korban igen, de nem az "új tesó" érkeztekor) Vagy csak a klasszikus: kért ő is szopit, ő is mellénk feküdt éjjelente (ne tudd meg mekkora ágyunk vanKép), anyásabb lett...de pl. kisöcsém megszületése után az akkor 3 éves húgom újra pelusos lett (!), visszakövetelte a kiságyát..bár már 18 éves, de most is egy irigy dög..Asszem ezeken a durva eseteken a szülő talpraesettségén is múlik a dolog. Én amitől tartottam, hogy amikor Marcit hazavittük, az akkor 2 éves Jancsi trónfosztásnak érzi a jelenlétét. Mi ezt úgy próbáltuk ellensúlyozni, hogy a férjem sokat volt vele, erősítettük benne, hogy nagyon imádjuk és igyekeztünk az addig megszokott életritmusát nem felbolygatni a baba miatt. És persze nagyon jót tud tenni az, ha ő előlép egy okos, NAGY fiúnak/lánynak..Segített tisztába tenni, fürdetésnél lábatlankodhatott, énekelgetett a kicsinek, ill. a szopik alatt is lehet mesélni, rajzolni, sőt építőkockázni és autózni isKépKép
Most meg már egy nagyon okos 3 éves a legkisebbKép Mindennap megbeszéljük, hogy ha majd fürdünk a medencében, akkor fog "kiszületni" a picibaba. Mi direkt így terveztük, hogy nyári szünetben jöjjön a Hatoska, ez egy ideálisnak tűnő évszak. Nálunk legalábbis. Kép

Kép
verus
 
 


Hello, az előbb lemaradt: helyes szőke pici pasi ez a Pisti fiúKép
Mi van Veled? Pajzsmirigyileg..

Kép
verus
 
 


Jaj-jaj, lehet, hogy félreérthető voltam:Kép
SZÓVAL, én sosem bagóztam, csak a bátyám nevelésekor voltam jelen, és magamban nagyon hőbörögtem, hogy "hahh, ez beszél??!"

Kép
verus
 
 


Szia Annann!!
Tök jó a táblázat, csak megfiatalítottad a kisfiamat!! Kép Én ma a 20+5 vagyok..Kép, nem 16+1 ,mert máj. 22re vagyok kiírva 05.22, és nem 06.22. Kijavítasz?
Azt hittem, hogy kimaradtam, de látom, csak 1 hónappal túlhordom a babátKép
Köszi!
Satuk

satuk
 
 


Sziasztok!

Hello!
Nagyon édes szőke pasid van!Kép

Annan!
Köszi, hogy beraktál a táblába!

Én a múlt hét csütörtökön voltam AFP-n és a doki szerint 10 nap-két hét, mire megjön az eredmény, úgyhogy elvileg a jövő héten már meg kell jönnie. Jaj, nagyon remélem, nem lesz gond!!!
Aztán 25-én megyünk genetikai uh-ra, már azt is alig várom!

Lányok, Ti is hasonlóan türelmetlenek vagytok? Tudom, hogy az időt nem szabad sürgetni, mert aztán majd csak azt veszem észre, hogy már kamaszok a gyerekek, de néha úgy érzem, ólomlábakon cammog az idő.
Mondtam is apának, hogy uh-gépet kérek a Jézuskától, hogy minden nap meg tudjuk nézni Mazsolát odabenn... Kép

Bocs, hogy nem írtam mindenkinek, de még nem mindig tudlak Benneteket lekövetni, majd igyekszem!

Pusszantás:

Norwell+Mazsola

Kép
Kép
norwell
 
 


Sziasztok!
Hát én akkor sem vagyok oda az övért!!!
Én még mindig azt a tábor gyarapítom, hogy 50-50% az esély mindkét esetben, vagyis van olyan, akit az ment meg, hogy nem használta még ma is!
A gyereket persze be fogom kötni, de én magamat nem. Nem is tudom, engem valahogy zavar...pedig addig nem sokat ültem autóban, amíg nem ismertem meg a férjemet.
És persze a későbbiekben ha azt akarom, hogy a gyerek bekapcsolja, mi is befogjuk, hiszen az elég vicces lenne, ha bort innánk és vizet prédikálnánk.

Az időről annyit, hogy néha én is szeretném, ha már előrébb tartanánk, de szvsz ez nem is sürgetés, hanem inkább a kíváncsiság. Gondolom a több gyerekesek is így vannak ezzel, hiszen minden pocaklakó új kihívás, új egyéniség, amikor világra jön.

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok,

én eddig úgy éreztem nem tüntem el, de kb két órája olvasok vissza... Kép
Az az igazság, hogy még itt van anyósom, és szinte állandóan Vele vagyunk. Kihasználjuk nagymamit. Ebédet főz, stb. Így nagyon keveset vagyunk itthon, mert reggel átmegyünk, és este már lefekvéshez jövünk haza.

Üdv a sok új kismaminak, már akik számomra újak: Mézgombi, Lréta, Emy82, Norwell, Gabek, Veronika.

Ann, szupi a tábla, ahogy végigkukkantottam, a nyár folyamán majd mindennap fog valaki szülni. Nagyon izgi!

Hello, tüneményes fiad van Kép

Lányok, ezzel a pajzsmirigy dologgal kicsit megijesztettetek. Mert egy ismerősöm, aki orvos, rámnézett szeptemberben és megkérdezte, hogy nincs-e gondom a pajzsmirigyemmel. De akkor már mi tudtuk a babát, csak még nagyon picike volt, így nem mondtuk. Viszont a dokinál (nőgyogyónál) rákérdeztem, és azt mondta, hogy inkább a teherbeesésnél szokott gondot okozni, esetleg szülés után csináltassak vizsgálatot. Azért elmentem a homeós dokimhoz, aki megállapította, hogy nem túl- hanem inkább alultermelése van, erre most szedem a bogyókat. De senki nem kapott a fejéhez, hogy úristen azonnal nézessük meg, mert problémát okozhat a babánál!

Én Norbi-féle kakaós kalácsot kóstoltam meg, mert imádom a kakaós kalácsot, és sajna akár fél rúddal is meg tudok enni egyszerre. Gondoltam akkor kicsit egészségesebbet választok. Annyival egészségesebb, hogy ehetetlen, végül ki is dobtam... Kép
Mézgombi, viszont a szines tésztákat én is szeretem (paradicsomos-parajos).

Cila, nekem az első babánál még nem volt szopipárnám, de most nagyon úgy gondolom, hogy beszerzek egyet. Én sosem tudtam fekve szoptatni, mindig kellett valami párna, gyakran megfájdult a görnyedéstől a hátam.
A gyomorégésre én is a Digestif Rennie-t hallottam, amit kismamák is szedhetnek.

Én az első babával is annyira szerettem terhesnek lenni, hogy egyáltalán nem vártam a szülést. Mondjuk túl is hordtam 3 nappal Kép
Ugyan a 13. héten már megéreztem hugit, de utána elmúlt, és a múlt héttől ismét aktív, de mostmár határozottan rugkapál. Apukájának azonban még nem tudtam megmutatni, mert akkor természetesen abbahagyta, pedig próbáltam hátonfekve is Kép

Mindenkinek gratulálok a jó eredményekhez, remélem a továbbiakban sem kell senkinek idegeskedni emiatt a hülye AFP miatt.

Jó éjszakát,
Doren
19+6

Kép
Kép
doren
 
 


Doren!
Ne haragudj ha megbántalak ezzel, de a nődokid egy barom. Mindenki maradjon a szakterületénél és ha valamihez nem ért inkább ne mondjon véleményt. Még szerencse, hogy azért más dokinál is jártál az ügyben, de képzeld, ha valaki vakon hisz ennek a nőgyogyinak. Endokrinológusom szerint még beállított pajzsmiriggyel is nagyobb az esély a vetélésre. Én pl sitty-sutty teherbeestem 2x egymás után a pm alulműködés miatt meghalt a baba. 5 hónap telt el a kettő között. És ez nem csak az én tapasztalatom, másoknak is halt el terhességük pm alulműködés miatt. Nem ilyesztgetni akartalak, ha kezelve van a betegség, akkor nincs probléma.

Az AFP miatt meg nem érdemes idegeskedni, szerintem az egész felesleges és nem is ad pontos eredményt.

Egyetlen a kakaóskalács amit Norbitól megkóstoltam. Tényleg nagyon szar. 1 szeletet ettem a többit kidobtam, pedig én is imádom a kalácsot. Forró kakaóba beledobálva és kikanalazva isteni. Biztos sokan gusztustalannak tartják, de tényleg jó Kép

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszi az Istipistit dícsérő szavakat! Kép Ez a csodaszép gyermek Kép ma éjjel alig hagyott aludni minket, legalább 3x felsírt, ebből 1x kb. fél óráig nem bírtuk visszaaltatni. Hulla vagyok...

A pajzsmirigy témát megbeszéltem a férjemmel, jövő héten elmegyek dokihoz. Remélem nem lesz gond, hogy csak félidősen teszem ezt. De néha most már tényleg nagyon zavaróak a tünetek. Bár a férjem szerint (aki orvos) valóban inkább csak az alulműködés szokott veszélyes lenni a terhességre. Remélem, igaza van... Nyanya? Te nem kérdeznéd meg az endokrinológusodat legközelebb? Bár addigra lehet, hogy már én is túl leszek az orvoslátogatáson.

Doren! A homeós dokid hogyan állapította meg hogy alultermelésed van? Csinált vérvizsgálatot Neked?

Én nem nagyon sürgetem az időt. Egyrészt amúgy is rohadt gyorsan telik (gondoljatok bele, nemrég nyitottam meg a topikot Kép 5 hetesen, és már félidősek vagyunk!!!), másrészt én is szeretek terhesnek lenni. Nagyon jó érzés, és nem sok van belőle 1 nő életében (kivéve pl. Verust Kép).

A Norbi-témához nem tudok hozzászólni. Az kicsoda? Kép Kép

Na jó, valamit még akartam, de most hirtelen nem jut eszembe. Mindenkinek szép hétvégét!

Üdv, Hello
hello
 
 


Üdv!
Én Norbisat még semmit se ettem. Vagyis talán egyszer vettem valamilyen joghurtot vagy kefírt, amin rajta volt az update valami szám, de ez engem marhára nem zavart. Kép
Kriszta, én a kiflit, zsemlét, kenyeret szoktam kakaóba dobálni. Kép Szerintem nem gusztustalan...
Doren, remélem, a végünkre jutottál. Látod miket okozhat az "eltűnés"? Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok,
Nyanya, köszi, de ha már így belefolytunk ebbe a témába és sajnos ilyen szakavatott vagy, kérdezhetnék pár dolgot? pl.: milyen tünetei vannak az alulműködésnek? Nem vagyok az a típus, aki mindenfélét megtalál magán, úgyhogy ne kímélj! Kép
Ezek után lehet, mégis most csináltassak valamilyen vérvizsgálatot?

Szerencsére eddig a babómmal minden oké, lehet hogy csak nagyon kis mértékű a rendellenességem?, vagy a homeónak köszönhetem ezt is... Mert a fiamat határozottan a homeónak köszönhetem (meg a férjemnek Kép ), hiszek benne.

Hello, a homeós dokinak van egy szerkentyűje, ami az elektromágneses teret méri (talán, sajna nem igazán értek hozzá). És különféle ásványokat, gyógyszereket egyéb szereket tesz az ujjamhoz, és ezzel mutatja ki, hogy valami oké vagy sem. Mindennek van elektromos kisugárzása. Bocsi, ha ez az egész zagyva, illetve nem túl szakszerű, de én a saját nyelvemen ennyit jegyeztem meg.

Ja, a kalácsot én sem eszem egyszerűen. Hiszen az édes kalácsot megvajazom, és megsózom. Imádom! Kép

Ma éjszaka az én fiam is nyugtalanul aludt, többször én is ugrottam hozzá az éjszaka. Lehet, hogy front volt?

Exdeus, dehogy akartam én eltűnni Kép Dehát annyit írtok! Kép Szerencsére...

Jó hétvégét,
Doren

Kép
Kép
doren
 
 


Doren!
Mindenképp csináltass vérvizsgálatot, az tényleg semmiből nem áll és legalább megnyugszol, hogy semmi baj nincs, mert remélem nálad nincs. Alattomos egy betegség, mivel a tünetei olyanok, hogy a legritkábban megy orvoshoz vele az ember. Van aki pár hónap alatt hírtelen 30 kilót hízott. A hízás egy elég jellemző tünet. Na nálam ez szerencsére nem volt. Másik tünet a feledékenység és fáradékonyság. Nekem ez volt, de mivel szültem egy gyereket, aki éjjel 3x szopizott még 1 évesen is, na meg az egész helyzet új volt, mivel első gyerek, gondoltam ettől vagyok időnként fáradt. Aztán jöttek az elhalt terhességek, ami ugye megint indokolta a fáradékonyságot. Másik tünet a meddőség illetve az elhalt terhesség. "Szerencsére" nekem utóbbi. Azért írom, hogy szerencsére, mert már 38 éves vagyok és ha nem jött volna össze a gyerek, akkor sokkal tovább tartott volna kideríteni az okot, mint így, mivel már van egy egészséges fiam és pajzsmirigyre nem is gyanakodtak volna. Na meg ebben az esetben min 1 év mire az ember orvoshoz fordul a problémával, nekem meg 1 évmúlva már az okot is tudták. Szóval hülyén hangzik, de tényleg így volt a jobb.
Szerintem neked most terhesen szinte képtelenség észrevenni a tüneteket, így marad a vérvétel. A túlműködésnél ellenkező tünetek vannak: fogyás, túlpörgés. Ha a családban már volt/van ez a betegség, akkor nagyobb az esélyed, mert öröklődik. Én rögtön elküldtem a nővéremet is, de szerencsére nála nincs viszont anyunál volt valami pm zavar, de már nála sincs.
Nézz be ide: http://www.konzilium.hu/pajzsm.htm
itt több tünetet írnak, meg egyéb hasznosat.
Homeopátiával nem lehet a pm problémát gyógyítani. Erre csak a természetes hormonpótlás illetve túlműködésnél az elvétele a megoldás és erre nincs homeopátia. Náthára, influenzára én is csak a homeopátiás gyógyszereket szedem, szóval nem azzal van baj, csak nem mindenre jó. Nekem orrdugulásra pl csak a Coryzalia jön be.
Hú sos kalács? Apukám meg cukros zsíroskenyeret szokott enni. Kép

Exdeus!
Kiflivel se lehet rossz Kép

Hello!
Neked is ajánlom a fenti linket, ott van egy endokrinalógus, aki válaszol a kérdésekre. Én csak hónap végén megyek a dokimhoz, de az olyan morci, hogy nem nagyon szeret kérdésekre válaszolni. Mindig vágja a pofákat, ha kérdezek. Nem is nagyon szoktam, csak ha nagyon kell. Inkább a netes dokitól kérdezek én is. Csak azért nem cserélem le a dokimat, mert körbeérdeklődtem és a többi sem jobb, viszont ez legalább szakmailag jó. Azért ha úgy adódik megkérdezem.

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok !

Hello
Nagyon helyes pasid van.

Verus
Köszi a biztatást én is erre számítok, hogy amit megtanult azt mindent elfelejt és vissza megy csecsemőbe. A nagyi már mondta, hogy majd milyen jokat fognak kirándulni a Levivel. (Állatkert strand stb.)

A szopi párna nekem tényleg szuper mert rossz a tartásom görbe vagyok állandoan fáj a hátam és így sokkel könnyebb volt kisérletezni a szopival.

Exodus
Én elképzelni sem tudom,hogy ne kössem be az övet. Sajnos én közeli barátaimat s vesztettem el emiatt. Na de a férjem se kötötte be főleg városba, miota megvan a gyerköc nemcsak hogy beköti de sokkal megfontoltabban vezet.
Nekem az a véleményem hogy a saját életével mindenki úgy játszik ahogy akar de máséval csak az ő beleegyezésével.

Na megyek mert feélbredt a szundiból és nyűgös

Jó hétvégét
cila
 
 


De jó nektek, hogy szerettek terhesnek lenni. Én utálom. Sose értettem, hogy mi a jó benne. Az ember egész éjjel Wc-re járhat szinte a kezdettől fogva, aztán cipelni a plusz súlyt. Nem aludhatok a kedvenc pózomban, hason. Én pl nem ehetet, ihatok akármit és akármikor. Aztán nálam később még az inzulin is hozzájön, mint az előző terhességemnél. A fiamat nem emelgethetem. Na és a terhességi cukrom miatt a 35. héttől szülésig nekem tuti kórház. Fiammal 2 hónapot feküdtem bent. Na meg 1 hetet a sebészeten, mert volt egy vakbélműtétem 5 hónapos terhesen. Szóval valahogy nem élvezem a terhességet, de a végeredményt nagyon is Kép Az mindent feledtet.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok,

Biztonsági öv: én a legnagyobb baleseti centrumban dolgozom, ahová a legtöbb balestest hozzák az országból, vagy még azon is túlról, és kifejezetten olyanokkal foglalkozom, akik életveszélyes állapotban vannak. Aki beköti magát, annak nem 50% az esélye, hanem sokkal-sokkal több. Mind az életbenmaradásra, mind a kómamentes életre. Ha vki autóban sérül, és referálunk róla, mindig hozzátesszük, hogy be volt-e kötve, ha motoros, hogy volt- e bukósisakja. Ezért minden kollegám beköti magát, és persze én is, még kis távolságra is. Sajnálom, hogy pl az általános iskolában, vagy a középiskolában ilyenekről nem beszélnek, vagy nem mindenütt. De annak örülök, hogy ha valahol hallom vagy látom a biztonsági öv reklámját. Szerintem ha több szót kapna az öv kevesebb szomorú dolgot látnék.
potter_76
 
 


Üdv!
Ági, nem hiszem, hogy a reklámozással többre mennének. Példamutatás kéne. Én spec. nagyon ki tudok akadni egy olyan RENDÕRI (bocs katus, tisztelet a kivételnek) beszóláson, hogy nekik nem kell, mert akadályozza őket a végrehajtásban. És akkor velük mi van??? Főleg, hogy néha minden jelzés nélkül száguldoznak az utakon... no comment.
És persze hozzáteszem, hogy annak senki nem fogja elmagyarázni, hogy milyen jó az öv, akit az mentett meg (én ismerek ilyet), hogy nem csatolta be magát.
És még vmi, ahogy írta vki fentebb, az iskolákban hiába ejtenének erről szót, ha a szülő nem mutat jó példát, akkor falra hányt borsó lenne. Kicsit más terület, de én ezt pont a szelektív hulladékgyűjtés kampányához tudom hasonlítani. Hiába "prédikálnak" róla, amíg nincs jobban fejlett rendszer, addig a szülő nem fogja elvinni nyolc sarokkal arrébb a különválogatott szemetét, főleg, hogy dolgozik is vele, és még így is fizetnie kell.
Cila, hidd el, mások életét én sem kockáztatnám, ha vezetnék. A férjemmel már más a helyzet. Kép Õ imád gyorshajtani az üres sugárúton...viszont bízom a tudásában, én nem mernék...
Na lelövöm magam, megyek teregetni. Ez volt az utolsó adag. Kép

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Exdeus!
Az a baj, hogy a saját tudásunkban kevés bízni az utakon. Sajnos sokszor másokon múlik. Én bízom magamban, mégis sokszor félek, mivel nem tudom, hogy váratlan helyzetben más hülyeségét hogy tudom korrigálni. Ezt sajnos csak élesben tudja meg az ember. Nekem már volt balesetem más hibája miatt. Főúton mentem, hátul a 2 éves fiam és nem adták meg az elsőbbséget, kijöttek elém. Szerencsére csak a megengedett 50-es sebességgel haladtam, de padlóféknél még így is 180 fokot fordultam és nekimentem a betonkorlátnak a patak felett. Még jó, hogy nem borultunk. Ilyedtségen kívül semmi nem történt és a pasi is rendes volt, azonnal elismerte a hibáját és zsebbe fizetett, még a végén jól is jöttem ki, mert egy 15 éves ladával voltam. De az pl nagyon idegesít, amikor ledudálnak az útról, mert csak 10-el lépem túl a sebességkorlátozást. Sokszor úgy érzem, hogy veszélyesebb betartani a kreszt, mint haladni a forgalommal. Most akkor mit tegyek? Vegyem fel az ütemet vagy fizessek a rendőrnek? Na de erre nincs pénzem ezért tűröm a bunkók kritikáját. Bocsi ez más téma volt. Biztonsági övet én is inkább bekötöm, de úgy gondolom, hogy ez mindenkinek a magánügye. Saját életétéről mindenki maga dönt. Az viszont felháborít, hogy a biztonsági övet be nem kötőket büntetik, viszont a télen nyári gumit használókat nem. Ez igazságtalan. Mondhatják, hogy drága, de akinek kocsira tellik az spóroljon téli gumira is, vagy parkolja le télre a kocsiját.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok ismét!

Közben eszembe jutott, hogy mit is akartam kérdezni, ne nézzetek hülyének, de: minek a rövidítése az "szvsz"? Egy csomóan használják itt, és én nem bírok rájönni!!! (Legutóbb asszem Exdeusnál láttam.)

Doren, ne vedd zokon, de egy pillanatra én is lementem hídba attól amit írtál, vagyis hogy ilyen mindenféle hókusz-pókusszal akartak nálad pajzsmirigyes diagnózist felállítani, majd pedig kezelni...? (Egyébként ezért is kérdeztem rá, mert vmi hasonló válaszra számítottam.) Hát, nagyon remélem hogy tényleg nincs semmi bajod, de ezekután kíváncsi lennék, mit tartalmaznak azok a bogyók, amiket az "emberke" (nevezzük így) adott neked erre az "inkább alulműködik" nevezetű "betegségedre". Elnézést, nem akartalak megbántani, de ezzel tényleg nem lehet viccelni. Ez valóban nem egy nátha, mint ahogy Nyanya is írta.

Nyanya! Természetesen megértem, hogy a Te esetedben a terhesség nem élvezetes, együtt is érzek Veled, én is inkább a problémamentes terhességre gondoltam. Bár mégis: nekem is van egy csomó kellemetlenségem (már most elkezdett fájni a keresztcsontom például, ami ilyenkor azért még elég korai, és ez csak fokozódni fog ezután, meg ott volt az elején jó pár hétig az állandó hányinger, stb. stb.), de mégis! Maga az érzés, hogy egy pici baba fejlődik és mocorog érezhetően a hasunkban, az akkor is fantasztikus, nem?

Potter Ági, Te mint orvos, nem akarsz belefolyni a pajzsmirigyes témába? Kép

Na mék, Hello
hello
 
 


Hello!
szvsz = szerény véleményem szerint
Az tényleg jó, hogy ott egy kis manó, de még a problémamentes terhesség is lemondásokkal, áldozatokkal jár, na és a hányós terheseket meg külön sajnálom. Annál rosszabb semmi nem lehet. Szerencsére én sose voltam hányingeres terhes, de körülöttem rengetegen. De szvsz minden áldozatot megér Kép

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Nyanya! Kép Köszi a gyors választ! Hát, erre nem is gondoltam volna...
hello
 
 


Sziasztok!

Annann!
Akkor az adataim a következők:
nick: vero
ék: 29
lakhely : Sopron
baba kora: 21 hét
szülés várható idpja: május 23
kórház: Soproni Erzsébet Kórház
testvérek: Áron (9)

Jó lesz? Kösz hogy beírod.
Lenne egy kérdésem: most hallottam, hogy Németo-ban az az új divat, hogy csak hetente fürdetik csak tiszta vízzel az újszülötteket. Az én első babán allergiás volt, és mindenféle kencét kellett használni, aztán mégis ekcémás lett (pedig anyatejes volt) amit hál'Isten kinőtt már.
Ti mit gondoltok erről?
Olvasott valaki ilyesmiről?
vero
Vendég
 


Lányok!
Képzeljétek úgy néz ki, hogy ki kell húzni az egyik fogamat.Az a helyzet, hogy elkezdtem szegfűszeg kivonattal ecsetelni de nem nagyon múlik a fájdalom. nem marad más hátra cccsak a foghúzás mert már kiidegelték és nem lehet megmenteni.
De nem tudom, hogy nem árt-e a babának az érzéstelenítő? Volt-e ilyen élményetek?

Ex!
A Békés megyei rendőröknek kötelező munka közben is az övhasználat!

Kép

Kép
katus73
 
 


Üdv!
Katus, mindenkinek kötelező, de én még bárhol bármikor találok olyat, aki ennek ellenére nem így tesz! Ennyit erről. Kép
Vero, én nem csodálkozom. Én itt is olvastam valahol egy cikket, hogy totál felesleges az újszülötteket naponta szappannal mosdatni, mert így lemossuk róluk a maradék magzatmázt, tehát védtelenebbekké válnak. Mondjuk én nem egy hétig nem mosnám, de 2-3-naponta szerintem bőven elég volna.
(És ugyebár tudjuk, hogy a meleg víz lemossa a koszt magában is, de egy újszülöttön, aki fel van öltöztetve ebből amúgy sem lehet sok.)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Vero!
Fiam is excémás, szerencsére nagyon enyhén és csak télen jön elő a hajlatokban. Attól, hogy anyatejes, még átjuthat hozzá az anya álltal elfogyasztott élelmiszer. Elsősorban a tejtől szokot kialakulni excéma. Én 1 évig nem is ittam tejet, mert szoptattam, pedig nagyon hiányzott. Szerencsére Balázs nem lett tejallergiás. A víz kimondottan árt az excémának, ezért az excémás gyerekeket gyorsan kell lefürdetni és nem órákig játszadozni a vízben. Ehhez a hetente fürdetéshez nem tudok hozzászolni, én naponta fürdettem, de lehet benne igazság.

Katus!
Nagyon együtt érzek veled. A fogászati érzéstelenítő egyáltalán nem ártalmas a babára. Decemberben voltam fogorvosnál és Õ mondta, de mástól is hallottam.

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Katus!
A helyi érzéstelenítés (pl. Lidocain és társai) nem ártanak a picinek! Azt viszont nem tudom hogy utána ha fáj szedhetsz-e fájdalomcsillapítót.

Kösz a választ, én is úgy gondolom hogy heti egy az kevés, mert ha kosz nem is de azért pisi-kaki tejci kerül a kis bőrükre. Mindenesetre nem fogom naponta fürdetni ahogy az Áront régen, meg mindenféle J&J 5 pont akárhányas szupermagzatmázleszedővel. Neki már teljesen elmúlt, már 9 éves úgy 3 éve nem volt már tünete. Kopp-kopp. Ezek szerint ha nem szoptak volna, akkor sokkal rosszabb lett volna az ekcémájuk?
Vendég
 


Vero, Nyanya - Hamma is ekcémás. 2 féle van neki, az egyik a tojásra - azt nemtom van-e most, m nem eszik tojást Kép a másik meg a téli, amit Nyanya írt, de nem a hajlatokban. Ez tavaly elég gáz volt, homeos kenőccsel rendbehoztuk. Idén már korábban léptünk: homeos kenőcs és zsírozás - pár pöttye van csak.
Ja és napi 1 órát ázik, m imád fürdeni és én nem vagyok/voltam hajlandó tőle ezt elvenni, nem ezen múlik (sokáig csak gyógyszertári fürdető, most meg Dove)! Viszont amikor 3 napig nem tudtunk párásítani a lakásban kijött a karján is - párologtató vissza - ekcéma is vissza. Szal a fűtés az gáz Kép
Az anyatej bizti sokat jelent, de Hammának ez úgy van, h gyakorlatice még szopik és 6 hóig csak anyatejet kapott, utána is baromi lassan vezettünk be mindent... Van aki már 3 hósan töltöttkáposztát kap, mégsincs semmi baja. Sok múlik a géneken is. Mindezek ellenére én a picit is min. 6 hóig csak szoptatni szeretném és utána is szopi, ameddig belefér Kép
Ja és tejallergiás is - annak nem bőrtünete ven nála, hanem hasmenés, de ez családi örökség, az anyukám is ilyen sajna - ezt nem fogja kinőni Kép

Katus, a fogdoki meg fogja mondani, h mit szabad - pl. Algopyrin és mennyit.

Nyanya olyan érdekes,h Te nem, mert én imááááádok pocakosnek lenni! Én folyton az lennék Kép Főleg a 3-8. hóig KépKépKép És szülni is jó Kép

Doren, lehet, h front volt, Hamma is átjött 4kor... aztán elaludt, de olyan felületesen, h alig lehetett visszavinni Kép De nappal semmi nem látszott rajta Kép

Reggel elmentük usziba és kiderült, h zárva van Kép és még további 1,5 hétig, pedig már 3 hete nem voltunk. Hamma szegény úgy sírt. Kép Én meg dühös vagyok grrrrr.

Nem baj, ha minden jó megy, holnap kirándulunk Kép
Ann
annann
 
 


Vero, okés, hogy a pisit-kakit meg ilyeneket lemosod róla, akár folyó vízzel is, az még nem "árt".
De annak én sem látom értelmét, hogy napi szinten lemossuk az egész gyereket, főleg az első időkben, amikor még levegőt is csak az ablakon keresztül kap...

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Annann!
Én se vonom meg a fürdés örömét, Balázs is sokáig lubickol. Csak azért írtam, mert az excémának is vannak fokozatai és van akinek muszáj megvonni. Mi is sokáig fürdető krémet használtunk, de úgy éreztem az már nem tisztít annyira. Egy nagy homokozás, sarazás után pl édeskevés. Fiam amúgy sem bírja a meleget, úgyhogy mi sem fűtünk nagyon és egy pólóban meg pelusban alszik, persze kitakarózva, mert mindig lerúgja magáról.
Mi a neve annak a homeós kenőcsnek? Nekükünk sajnos csak a szteroidos kenőcstől múlik el, de azt csak végső esetben használjuk, ha már a gyerek szól hogy viszket. A fürdővízbe szoktunk kamillateát önteni az is jót tesz, vagy kamillateás vattával törölgetjük.
Imádsz szülni? Na azt én végképp nem. Igazán az az egy tetszik, hogy az emberek sokkal kedvesebbek egy kismamával. A pocakomra azért büszke vagyok Kép Azért jó lenne ha holnap arra kelnék, hogy július 25.-e van.

Katus!
Arra nem is gondoltam, hogy otthon mit szedhetnél, csak a fogászati rendelőre. Szerintem semmi fájdalomcsillapító nincs ami terheseknek jó lenne. Próbálkozz lidokainnal az nem árt, vagy érdeklődj homeopátiás gyógyszer után, mert azok álltalában (de nem mind) jók terhesség alatt is.

Vero!
Honnan veszed, hogy ha nem szoptattál volna, akkor rosszabb lenne?

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok,

Nyanya, Hello, köszi az infokat, és a segítségeteket. Odafigyelek erre az alulműködésre, és elolvasom amit küldtél.

Hello, én sem tudtam mit jelent az szvsz Kép De tegnap este már a férjemnek szegeztem a kérdést, és megmondta Kép

A biztonsági övet én is mindig bekapcsolom, a biztonság kedvéért. Igaz én inkább hozzászoktam, mert a férjem autója visít, ha nincs bekapcsolva... Kép

A pocakosodás természetesen akkor élvezetes szerintem is, ha nincs probléma.
Ma vagyunk félidősek, és tegnap már a férjemnek is meg tudtam mutatni egy jókora rugást Kép Szerencsés esetben ugyebár ilyenkor már nincsenek rosszullétek, de érzed a mozgását, vannak jelzései, viszont még mindig azt csinálsz amit te akarsz Kép Kép Kép
Nekem az alvás sem okoz gondot se terhesen se amúgy. Családi vonás, hogy két másodperc alatt és szinte bárhol el tudok aludni Kép
Volt olyan, hogy reggel a 7-es buszon, a forgóban állva, vagy a minap a kozmetikusnál, mikor rámkent egy maszkot, ami 20 percig hatott, és közben kiment a csajszi...
De a férjem szokott nevetni azon, hogy szerinte még le sem teszem a fejem a párnára, már alszom.

Katus, én is remélem, hogy nem árt a babának az érzéstelenítő, nekem menetközben kilukadt az egyik fogam, illetve vadhús nött két fogam között, jövő héten jelentkezem be a fogdokihoz.

Vero, nekünk élnek No-ban ismerőseink, én is ugyenezt hallottam tőlük. Való igaz, hogy nem kell mindennap fürdetni amig picurok. Az én fiam annyira élvezi a vizet egész kicsi korától, hogy azért nem akartam megfosztani tőle, de ha kimaradt ritkán egy-egy nap, nem volt gond. Popsiját, hajlatokat megtörölgettem nedves ruhával és kész.

Annann, mi is jártunk usziba, de a téli időszakot kihagyjuk. Még nem tudom tavasszal újra elkezdjük-e.

Jó éjt mindenkinek,
Doren
20+0

Kép
Kép
doren
 
 


Doren!
De irigyellek az elalvásodért. Én nagyon nehezen alszom el és elég éberen alszom. Még az is zavar, ha férjem kicsit hangosabban szuszog. Ma pl szegényt annyiszor oldalbaböktem, hogy kivonult a nagyszobába. De utána olyan jót aludtam Kép Õ viszont szegény nem mert mocorogni, hogy ne nyikorogjon az ágy, mert elfelejtette, hogy a gyerek a nagyszülőknél alszik és nem akarta felébreszteni, pedig amúgy sem hallatszott volna be a gyerekszobába Kép Életemben egyszer aludtam olyan mélyen, hogy teljes áramszünet, mikor fiam 1 hetes volt. Férjem kelt fel éjjel, hogy sír és a hűtőben talált lefejt tejjel megitatta. Reggel mesélte, hogy mi volt. El se hittem, hogy semmit nem érzékeltem belőle.

Na lelövöm magam, ma egész nap szófosásom volt. Biztos a terhesség mellékhatása Kép

Kriszta

Kép

KépKép
nyanya67
 
 


Sziasztok!
Képzeljétek, tök jó kismama boltot találtam.. Hugoméktól kaptam karácsonyra egy felsőt, amit ki kellett cserélnem, és így jutottam el oda.. a Mammut mellett van, de nem a 2in1, hanem a Lövő ház másik oldalán, kissé feljebb (Majdnem szemben). Waiting for you a neve, saját márkákkal dolgoznak, és kissé normálisabbak az árak- pl. ami máshol min. 15ezerbe kerül- nadrág, az itt 10ezer.. Szerintem nem mindegy, és tök jól néznek ki a cuccok. Ha arra jártok, akkor érdemes benézni oda. Ja, és nem utolsó szempont, hogy tök kedves aki ott dolgozik..
Sajnos weboldalt nem tudok, de ha megyek még oda, majd megkérdezem.
Puszi Nektek!

satuk
 
 


Üdv!
Doren, nálunk a férjem a bárhol-bármikor elalvós. Kép
Katus, szerintem az Algopyrint fogják javasolni, mert azt lehet szedni. Az más tészta, hogy lehet, hogy semmit nem fog érni...nálunk a Flector granulátum a nyerő. A fájdalomcsillapítókkal inkább a terhesség első és utolsó harmadában kell vigyázni, a középső trimeszterben annyira nem vészes.
Ági (19+0)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?