Sziasztok!
A tegnapi témához:
Kilenc éve vagyunk együtt a párommal, az egyetem alatt ismerkedtünk meg. Nekünk csak akkor lett teljes a boldogságunk amikor teljesen elszakadtunk a családjától (bár sosem éltünk velük)és külön saját házba költöztünk (2004. karácsonykor). Nálunk a ház befejezéséig (bár még nincs teljesen kész)nem hogy a gyerek nem kerülhetett szóba, de addig össze sem akartunk házasodni. Szűkebb és tágabb környezetünkben azt láttuk, hogy az építkezés közepén vállnak el a párok. Mi úgy döntöttünk, hogy ha kibírjuk egymás mellett az építkezés nehézségeit, akkor összeházasodunk. Nem bántuk meg ezt a döntésünket. Ez nem egy egyszerű lakásvásárlás volt, hanem kő kemény meló, rengeteg konfliktussal, stresszel. Nálunk nem volt vállalkozó, mi ketten saját kezüleg építkeztünk munka mellett, néha a hóruk melókra amit több hétig készítettünk elő, jött 1-1 napra a család. Ezt gyerekkel nem tudtuk volna megcsinálni. Mindezek mellett én mindig sajnáltam, hogy nem fiatalon fogok szülni. Mindig az jut az eszembe, hogy én még jól ismertem a dédszüleimet (és milyen jó érzés ez!), de lehet, ha ilyen marad a világ én még az unokáimat sem fogom ismerni. Milyen öreg leszek mikor a gyermekeim kirepülnek a családi fészekből
. De hiába mindent nem lehet, nekünk választani kellett, és a boldogság mellett döntöttünk. Lehet, hogy ha nem törtetünk a házzal és maradunk a régi helyünkön, szülök egy gyereket és a szülők miatti konfliktusok miatt megkeseredik a kapcsolatunk.
A lényeg, hogy mi most értünk meg a gyermeknevelésre. Pedig a párom 31, én 28 és eggyel többek leszünk mire jön a babó.
Elgondolkodtam azon is amit Ancsa írt:
"aki nem kuzd meg a celjaert az nem is fogja ertekelni"
A párommal mi is mindig ezt hajtogatjuk. Mi is mindenünkért úgy harcoltunk meg, és valóban fontosak is a számunkra. A gyerekeinket is ebben a szellemben szeretnénk nevelni, persze nem azt jelenti, hogy nem segítünk nekik, de nem fog minden az ölükbe hullani, még akkor sem ha netán megtehetnénk. Viszont nyomaszt a tudat, hogy ez a babó így elsőre összejött... Mivel olvaslak benneteket látom mennyire nem egyszerű az egész, a párom rokonságában is van gyermektelen pár ill. akik végül az örökbefogadás mellett döntöttek, miután a nő egy agydaganaton is túlesett a sok próbálkozás miatt. Ráadásul a tesóját is most műtötték a ciszták miatt. Szóval talán mindketten látjuk, hogy ez lehetett volna sokkal nehezebb is. De nem kűzdöttünk meg. Na nem akarom sajnáltatni magam, de elgondolkoztat...Tudjátok azért a férfiakban van egy olyan dolog, hogy oké ez mással előfordulhat, de nem velem/ünk.
Hú ez elég hosszú lett!