2005.12.27 23:13
Szerző: Anonymous
Sziasztok! Ime az én szüléstörténetem:
2005.12.19. hajnali 1/2 2. arra ébredek, hogy elönt a víz. Felkeltem a Petit (már hónapok óta külön szobában alszunk, mert a terhességem jegesmedve horkolással jár, amit a kedves nehezen tolerál) őt kérdezem, hogy vajon ez a magzatvíz-e. Aztán úgy döntünk valószínűleg az. Meglepően nyugodtan elkezdek hajat mosni, pakolászni, kb. 3x újrapakolom a táskákat magamnak a babának. 2-kor elkezdődnek a fájások is, de viselhető. Még megejtünk egy borotválást is, bár tudom, hogy kórházban nem kell, én mégsem akarom, hogy tényleg azt higgyék: egy jegesmedve jött szülni. A fájások már erősebbek és érdekes módon nekem egyáltalán nem menstruációhoz hasonló fájdalomnak tűnik, a legjobb szó rá, hogy a hüvelyem görcsöl. ½ 5-re mire beérünk a kórházba, már elég rendesen kínlódok, a kocsiban egy-egy bukkanónál próbálok lélegezni mélyeket, hogy ne essenek a magyar útviszonyok olyan rosszul  Megérkezünk. Barbi a szülésznő csodálkozik, hogy miért csak most értünk be, de amikor megvizsgál és 4-5 ujjnyira nyitva talál majdnem elsimult méhszájjal, megnyugtat csak de. lesz baba. Csak az alternatív szoba szabad, ennek örülök, annak kevésbé, hogy olyan hideg van majd megfagyok. Petinek el kell mennie 6 óra fele, hogy elintézze a munkahelyén a helyettesítést, én meg ottmaradok egyedül a szobában, Barbi egy fotelban alszik. Nem is bánom egyelőre nincs szükségem senkire, egyedül bírkózom a fájdalommal, mászkálok, leguggolok, négykézlábra ereszkedem, próbálom hogy kényelmesebb. Sehogy. 8 óra fele Peti visszaér, elintézett mindent. Sajnos a fájások nem rendeződnek, Barbi egy infúzióval fenyeget, még kérek haladékot, de aztán nincs mese bekötik az oxitocint. Igazság szerint én már rögtön 3-5 perces fájásokkal indítottam, csak az erőssége hullámzott, de a további tágulásban sajnos nem segített. Az infúzió meghozza a hatását, a fájdalom erősödik, de a tágulás is nehezen halad. 9-10 óra fele megérkezik Boros dr-nő szerinte nagyon jól haladunk, és a szülés megy a maga útján. Az ő önbizalma nagyobb mint az enyém. Itt egy kicsit összefolynak az események, kb 11 körül nagyon elfáradok, megbeszéljük Petivel hogy kérek EDÁ-t. ez egy kicsit erőt ad, bár a dr-nő szeretne lebeszélni (istenem miért is nem hallgattam rá) először egy méhszájlazító injekcióval próbálkozunk, aztán mégiscsak EDA. Jön egy másik doki, megszúrkálja a gerincem, érzem hogy valami nincs rendben, rá is kérdezek, de megnyugtatólag felel, hogy nincs gond. Csak azt nem értem, hogy a fájás miért marad meg a bal oldalamon. És jön egy nagyon nehéz óra, amiben az az érdekes, hogy nem a fájdalomra emlékszem, az nincs bennem, hanem arra hogy furcsa állati ősi hangok szakadnak ki belőlem és nem tudom kontrollálni. Két fájás között elnézést kérek mindenkitől, hogy nem tudom visszatartani a kiabálást. Igazából nem is fáj, inkább valami vadállati erőre lenne szükségem, hogy visszatartsam a kitolást, amit még nem lehet. A fej csak nem akar beilleszkedni. Érdekes módon Barbi háttérbe vonul a drnő végzi a gátmasszázst (ami ha nem szülés lenne, még azt mondanám akár kellemes is lehet .) Bizonyára érzi, hogy félek, és rá jobban szükségem van. Aztán a dr-nő részéről egy nagy sóhajtás, jó akkor mehet a kitolás. Erre már én is megkönnyebbülök és apait anyait beleadok, már nincs hang, csak eszeveszett erőlködés. Arra azért még marad energiám, hogy megkérdezzem, ugye kaki az nem jön? Elsüllyednék szégyenemben, de szerencsére a vajúdás közbeni 4 hasmenés megoldotta gondjaim. A helyzet még mindig nem stabil, úgyhogy kénytelen a dr-nő nyomni a hasam, és bizony gátmetszés is szükséges. Nem fáj, nem is érzem. Aztán egy nagyon égő érzés ott lenn, de már végre domborodik a gát. Peti is nézi, és mondja is hogy szép fekete haja van a babának. Én meg csak nyomok-nyomok. És amikor azt hiszem még legalább órákat kell nyomnom, egyszercsak megvan a fej, és a következő pillanatban megszületik Gergő. Nagyon nagy baba. 3750 gr és 55 cm. Hozzáteszem én mindehhez 155 cm vagyok. Gergő egy hatalmas lila daganatként érkezik, köldökzsinór a nyakán és tarisznyaszerűen az oldalán. Ezért forgott olyan sokat a szülőcsatornában, próbált kibújni. Amikor meglátja a drnő azt mondja, szíve szerint nem csinált volna gátmetszést, de ha tudja előre hogy Gergő hogy érkezik akkor meg nagyobbat csinál. Megmaradtunk az arany középútnál. A babát elviszik öltöztetni, Peti dajkálja amíg engem a dokinéni összevarr. Ez sem fáj, ad érzéstelenítőt, visszanyomja a kiboltosodott aranyerem, jót beszélgetünk, nagyon szép levezetése a szülésnek. Nagyon jól érzem magam. A horror ezután következik. A lényeg, hogy az EDÁ-t rosszul adta be az aneszteziológus azért lett féloldalas fájdalom, és ráadásul átszúrt valami kemény burkot, aminek következtében spinális érzéstelenítés lett belőle, ezért 12 óra hosszat a szülőszobán kellett maradnom, miközben a gyereket elvitték állítólag orvosi vizsgálatra, de nem hozták vissza csak 5 óra múlva, amikor már úgy kiabáltam érte, mert kiabálnom kellett, ugyanis rám sem bagózott senki ott tocsogtam a vértócsában. Barbi már rég hazament dupla műszakban volt miattam. Peti is hazament, és nem tudta az érdekeimet védeni. Hétfő éjfélkor kerülhetek le a szülészetre. Horror folyt.köv. Nem is szeretném szaporítani a szót, a lényeg, hogy rám sem bagóztak ott sem. Nem tudtam kifeküdni a 24 órát mert wc-re kellett mennem stb. Irtózatos fejfájás lett a vége, de olyan hogy a szülés ahhoz képest kismiska volt. Elsőgyerekes anyuka vagyok, senki nem mutatott meg semmit, de ha kértem, akkor sem jöttek. Az előtejet is másnap Boros dr-nő csalogatta elő, legalábbis ő mutatta meg hogy kell. Jól leszidtak, hogy próbálkozni kell a szoptatással nem csititgatni a gyereket. De ő csak nem akar szopizni, egyszerűen ügyetlenek vagyunk mindketten. A szoptatósnővér egy mozdulattal a cicimre rántja a fejét, csak azt nem mondja el, én mit csinálok rosszul. Egy háromgyerekes anyuka segít a kórteremben, ő ad tanácsot, ő szól a nővéreknek, ha valami bajom van, mert a fejfájástól nem tudok menni sem. Aztán infúzió lesz a vége. Persze a vérnyomásom is az egekben van. Amikor már nagyon elegem van, kikönyörgöm a drnőtől, hogy hagy mehessek csütörtökön haza. A gyerekorvos szerint a baba miatt mehetek. Szuper. Közben kiderül a kis Gergő 400 g-ot vesztett a súlyából , félig ki van száradva, de ők csak azt hajtogatják, hogy próbálkozni kell a szopival. Könyörgöm egy kis forralt vizet miért nem kaphat???? Na mindegy, a lényeg hogy hazajöttünk, megvolt a tejbelövellés, tej már van bőven, a szopival továbbra is kínlódunk. Nem tudom miért. Egy kicsit le van nőve a nyelve az igaz. Persze Petinek másnap vissza kellett mennie a kórházba receptért, mert úgy felment a vérnyomásom, hogy azt hittem agyvérzést kapok. Azóta is 3x1 Corinfart szedek. Állítólag a szüléskor felszabaduló hormonok miatt van ez. A mi gyerekorvosunk meg közölte, volt más Istvános babája is akit így adtak haza. Hát ez a mi történetünk. Túl sok gyakorlati dolgot nem közöltem az igaz, ez viszont bennem volt muszáj volt kiírnom magamból. Bármilyen kérdésetek van szívesen válaszolok, igyekszem kisebb terjedelemben 