Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Köszönöm a súlytémára való reagálásokat...

Ildi, ha megtennéd, hogy utánanézel, nagyon megköszönném!
Azt hiszem, beszélek a gyerekorvossan jan. elején, ha most is ennyire keveset hízik Luci, és megpróbálok belőle vmi nem annyira drasztikus helyre beutalót szerezni, utálnám, ha rögtön gyomortükrözéssel nyitnának Kép

Barb/Lir
lirian
 
 


Gyerekek! Hello!
Kacsa nagyon jó lett, kicsit ugyan sokat melegedett a narancslével a sütöben, és nem maradt rózsaszin belül...de megettükKép
A férjem beájult a vörösboros hagymától: tény naaaaaaagyon jó lett és más mint a megszokott káposzta a kacsához. Dögeccerü: a lényege a salotta hagyma (kisebb, hosszúbb) héjából forróvizben kinyomkodni. Pici olajon épphogy sütni és egy kilót jó 2 evö balzsamecettel, 4dl vörösborral (jó olcsóval) 1dl levessel és 20 dkg ribizlizselével/lekvárral egy jó fél órát forralni. Addigra jó besürüsödik a cucc és szinte nem is kell keményitövel süriteni. A végére SEMMI bor ize nincs, csak baromi érdekes ize...jaj! olajban forgatás után szórjatok rá egy kanál cukrot és egy kicsit karamellizáljátok rá...utána mehet a balsamico meg a többi...
A másik kacsaköretet a tejszines kel-t meg gyömbér/hagyma keverékén dinsztelni miután 5 percet sós vizben fött. Majd csillagánizs, tejszin,leves-sel 5 percig fözni.bors, szerencsedió és korianderpor bele...-ez meg nekem izlett nagyon.
A crème brulée-m még ne maz igazi, azt nem is irom ide...

Talisoknak! Jó partyzást! Ytong! Ez már megint nagyon "necces", jobbuljál szerdáig!!! Nyomj egy kis cinket is hozzá.

Második, juj dejó ez a tol it meg on the fal...mondj még egy párat, lécci! Lassan Te is jó úton jársz hogy "zita" legyen belöled...csak eggyel vagy minuszbanKép Illetve ö nagytudású LLL elkötelezett...

..vagy nem Zita? Mi ujság a söfiben? Nem sikerült még a Garamvölgyit mindig meggyözni?

Farfallina, ha balra fent a dokumentációt átgörgeted formázásra ad egy csomo ihletet...
timili
 
 


Timili,
Hogy vagytok??
gratula a kacsahoz. Egyszer kiprobaljuk. (most is epp kacsa sul, csak ugy hagyomanyosan, rozmaringgal)
En creme brulee-t tudok jol*
recept hamar jon (nagyon egyszeru)
Üdv

*parom szerint
masodik
 
 

 
 

Zita,
koszi a link ugyben az oktatast!

Timili,
ha ra gondolok, hogy abba bele kell nezni, mar rosszul vagyok. Kép Viszont ez a linkes dolog nagyon erdekelt, nem gondoltam, hogy esetleg ez is benne lehet.
falina
 
 


Sziasztok,

Mindenki hozhat azt amihez kedve van Kép
Aki buszozik lsz. NE HOZZON semmit!!!
Judit,
Tessék gyorsan meggyógyulni! 9-től várunk MINDENKIT!!!
Anikóék, Ildiék, Zitáék, Ed tuti jön!
Barbi és a többiek?

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Sziasztok!
Valszeg nekem is tuszos mandulagyulladasom van. A doktorneni megnezi majd holnap a CRP-t, de szerinte antibiotikumot kell szednem es mivel allergias vagyok a penicillinre, csak olyat tud adni, ami mellett nem szoptathatom a fimat. Tud vki kozületek olyan gyogyszerrol, ami jo mandulagyulladasra, nem penicillin, es lehet mellette szoptatni???? sos
nagyon koszi
Puszi,
Iza
masodik
 
 


ok, közben felhívtam la leche ligat, EGY CSOMO GYOGYSZER VAN AMIT LEHET SZEDNI es mellette szoptatni. Kép
masodik
 
 


Sziasztok,

Iza, én is penicillin érzékeny vagyok, és rettegek, hogy elkapok valamit. A terhességem alatt 3 héten keresztül majd kiköptem a tüdőmet (heveny hörghurut), de semmit nem tudtak felírni amiben nincs penicillin.
Antibio nélkül nem lehet valahogy kihúzni?

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Tényleg? Továbbítanád nekem is lécci? akár priviben: manka7@yahoo.co.uk (just in case)

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Gyógyszerügyben. Ha ilyen problémátok van, akkor ne a Ligát keressétek, hanem az IBCLC-ket. Õket itt találjátok: Laktációs tanácsadók

Kriszti!

Mi kilencre nem hiszem, hogy odaérünk, de igyekszünk.

Timi!

Vagy nem. Inkább egy elvetemült háromgyerekes anyukának tartom magam, aki úgy gondolja, hogy jó lenne, ha minden kezdő és haladó anyuka megfelelő információkat kapna a sikeres és ezáltal örömteli szoptatáshoz. Hogy ez a jó információ a La Leche Ligától jön, vagy egy jó védőnőtől, vagy egy jó fej szülész orvostól (Ebbe a csoportba tartozik a sajátom.),vagy egy laktációs tanácsadótól vagy a szomszéd anyukától, az már mindegy. Az a fontos, hogy aki szoptatni akar, azt ne vezessék félre és ne gátolják ebben rossz információkkal olyan emberek, akiknek pedig mindig naprakésznek és elhivatottnak kellene lenni ebben a témában.
A Schöpf-Méreibe legközelebb csütörtökön megyek, de mire én megyek, addigra már szerintem csak az ügyeletes orvosok lesznek. De azért írok majd helyzetjelnetést. Kép

Bocs, a téma hosszú kifejtéséért.

Szép estét mindenkinek!

Zita</font>
pzita
 
 


Mai, utolsó előtt benézés....

Ildi, Judit

Ti nem is tudjátok a címet Kép
Írjatok egy emil címet és átküldöm a tel. számommal együtt....

Kriszti

cuiccolo
 
 


Kriszti, megyünk!Kép
Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Iza!

Nem tudom,hogy mandulagyulladásra jó,de simma torokfájásra nagyon jó a Bioparox(spray).Antibiotikum(fusafungin),de csak helyileg használod,így használhatod terhesség és szoptatás alatt.

Anikó
janiko
 
 


Légyszi én is kérek útvonaltervet!Kép finta.barbara@freestart.hu

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Barbi, Ed,

Mai ment....

Ildi, Judit,

már nem tudok jönni ma este a számom felteszem a profilba...

Kriszti

cuiccolo
 
 


Hali,

sajna mi nem megyünk, Kriszit holnap felhívom, nagyon szarul vagyok, a fejemben dobolnak az indiánok, az orromon már nincs bőr stb. Ráadásul Dorka sincs jól, apa meg megint Katar-ban van vasárnap óta és csak pénteken jön haza.

Judit

KépKép
KépKép
ytong
 
 


edina, ha benézel még, átküldenéd az útvonal tervet?

i
matt07
 
 


Kriszti,nem kaptam mailt, átküldenéd még egyszer?

Köszi,Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Barbi, hogy jöttök? Kocsi vagy bkv?

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok!

A segítségeteket szeretném kérni. A születési anyakönyvi kivonatot a kórházból távozáskor adják oda, vagy át kell érte menni a polgármesteri hivatalba?

Kép

Kép
pkagi
 
 


Ági!


Azt hiszem öt nap alatt készül el, és utólag kell bemenni érte a tér túloldalán levő PH-ba.

L
lirian
 
 


Ági!

Én is így tudom,mint Lirian.

Anikó
janiko
 
 


köszönöm. Kép
Még egy kérdésem lenne: Ha jönnek a fájások, akkor lehethogy fájások csak pár másodpercig tartanak, de szablyos időközönként jönnek? Vagy ez még nem az a fájás?
(tegnap elment a nyákdugóm ezért kérdezem)

Kép

Kép
pkagi
 
 


Agi!
Ha szabalyos idokozonkent jonnek, szerintem hivd fel a dokidat! Lehet, hogy nemsokara "kivulrol is" atolelheted a pici babadat?Kép
A talizoknak nagyon jo delutant kivank, a betegek meg gyogyuljanak meg mielobb!!!
Judit! nem lehet konnyu betegen a parod nelkul, de vasarnap mar nincs messze.
En tagnap bvettem 2*5 Mercurius C12-t, mara a eltuntek a tuszok a mandulamrol, egy kicsit szaraznak erzem meg a torkom, de mar nem faj, sot mar az ejjel sem fajt!!!(nem akarok csodaszerekrol hirt adni, de most tenyleg ugy erzem, vmi olyasmit ettem)
Manka, a doktorno azt mondta, hogy az E2 kategorias antibok okesak. (pl Suprax, Clacid)
Puszi Mindenkienk,
masodik
 
 


<font color="0000ff">Ed!

Mi a könyv pontos címe, amiről Krisztiéknél beszéltünk? Az a forgatós.

Üdv:

Zita</font>
pzita
 
 


Kriszti!

Milyen legot kell venni a gyereknek?
Duplo és ...?

Anikó
janiko
 
 


sziasztok!

először is kriszti kösz a lehetőséget a taliért!
a lépcsős balesetet leszámítva nagyon jól éreztük magunkat, ádám hazafelé jól bealudt a babkocsiban.

zita! a forgatós könyv pontos címe:
Forgasd a korongot!
Tanyán
(nekünk ez van meg egyelőre)

kizárólagos terjesztő: Frönlich és Társai Kft. Bp.

i
matt07
 
 


Sziasztok!

Kriszti, köszönjük szépen a vendéglátást mindketten nagyon jól éreztük magunkat!Kép
Bocsi a hosszas maradásért!
Bence a kocsiban elaludt, de még mindig fenn van.KépKép

Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


Sziasztok,

köszi a jókívánságokat, de sajna én most nem lehetek beteg, ugyanis Dorkának láza lett, 38,7.
Egy kúppal lejjebb ment, szerintem, már nem lázas, de most aludt el másodszor, úgyhogy majd ha mélyebben alszik megmérem.

Jóccakát
J

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Örülök, hogy jól éreztétek magatokat a talin, remélem egyszer már velünk is összejön, bár már kezdem azt hinni, hogy marad a topik...

KépKép
KépKép
ytong
 
 


Sziasztok!

Mi is nagyon jól éreztük magunkat, köszi a vendéglátást Krisztinek és Barbiéknak a fuvart. Este még a profiba is leugrottunk, majd szenvedtünk egy sort a kakival - bilibe vagy pelusba. Sajna egyik sem jött össze. Végre elaludt, nyugalom van.

Zita, Álltakertben; Házban; Erdőn, mezőn; Tanyán
Ez a 4 jelent meg, a Libriben is kapható. Ha jól emlékszem, valami Anima könyvesboltban is. A Corvinban a földszinten is van egy könyvárus, ott is láttam.
http://www.libri.hu
Kép

Anikó, Barbi, érdemes ezt az oldalt nézegetni, én innen választottam ki a gyerek karácsonyi ajándékát (a bolt már üres)
www.legomarkabolt.hu

A betegeknek jobbulást!
Jó éjt!
Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


szia ed!

látom már "voltál" itt időközben. lehet, hogy én vagyok béna, de épp a könyveket kerestem a libri honlapján, de nem találom, pedig rendelnék. segítenél, hol kellene jobban körülnéznem?

i
matt07
 
 


<font color="0000ff">Kriszti!

Annyira rákattantam a könyvre, hogy elfelejtettem megköszönni, hogy ismét lehetőséget biztosítottál a találkozóra. Olyan jó volt találkozni élőben is ismét a "régi"-ekkel, és megismerni Ildit és a tündéri Ádám fiát. Remélem, lesz még rá alkalom, hogy még több mindenkivel találkozzunk.

Edina, Ildi!

Köszönöm a könyvinfót.

Szép estét mindenkinek!

Zita</font>
pzita
 
 



Hülye vagyok. Azt is megtaláltam.

Zita
pzita
 
 


Hello Mindenki,

Örülök, hogy jól éreztétek Magatokat Kép

Anikó,

Lego Duplo/Explore..

Barbi,

Csinálsz egy yahoo-s mailboxot? Küldenék mindent amit megígértem.

Zita,

Várom a recepteket Kép

Ed,

Kincsi szandija itt maradt, elküldjem anyuval vasárnap du. Btéténybe?

Iza, Judit

Jobbulást minden betegnek!

pusz,
K.

cuiccolo
 
 


Kriszti!

Mi is köszönjük a vendéglátást! :-)
És köszi a legóra a választ.
Ja még régen igértél muffin recepteket.Elküldöd?Annak ellenére,hogy Edina mondott egy internet címet!

Edina!

Neked is köszi az infot!

Többiek!

Meddig maradtatok Krisztinél?

Nati olyan álmos volt,hogy nem állt meg a lábán.Végig cipelnem kellett és még a kezemben is nyaklott-nyeklett.Aztán aludt 13.30-16.30-ig.

Anikó
janiko
 
 


Brühühühühühühühühühüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüü!
Márk meg én is sírunk!!!!!!!!!!!!
Hogy nem lehettünk veletek!!!!!!!KépKépKépKép

Zita, mindegy honnan vannak a tejes infoid, én bámulom ezirányú elhivatottságodat(is)!Meg a 3 gyermeked intézését is! Van vkinek ide illö kis "leakalappal" smiley-ja?

Kérlek, kérlek tegyetek fotót fel milyen volt abuli!!!!
timili
 
 


én baromira restellem, hogy ilyen béna vagyok, de nekem, zita nem jönnek be a könyvek. a linkre kattintva, csak azt írja ki, hogy az időkorlát lejárt.
végignéztem a libri honlapján az összes gyerek-és ifjúsági könyvet, de nem találom. pedig ezt szeretném megrendelni ádámnak karácsonyra (mármint a maradék hármat!) segítsetek, nálam jobban hozzáértők!

timi! sajna, szerintem fotók nem készültek...vagy mégis??

anikó, mi kb. fél háromkor jöttünk el, bár már kettőkor nekikezdtünk az öltözésnek, de ádám is már annyira fáradt volt, hogy nagyon nehéz volt nyöszörgés/sírás nélül megoldani a dolgot. már majd leesett a feje, alig bírt már megtenni pár lépést, állandóan esett orra, de még ment volna hancúrozni a többiekkel. viszont ahogy beraktam a babakocsiba rögtön aludt.

többiek, akik szemtanúi voltatok felelőtlen anyaságomnak!
azóta is lepereg előttem, ahogy szegény vagy hármat bukfencezik a lépcsőn és csak hálálkodhatom a mindenhatónak, hogy nem törte ki a nyakát.
az lenne a kérdésem, hogy ha van esetleg valami belső sérülése (nem tudom milyenre gondoljak), csak esetleg ha van, akkor azt valahogy észre lehet venni? vagy mutassam meg inkább mégis dokinak??

i
matt07
 
 


Sziasztok!

Kriszti, köszi, hogy szóltál, jól gondoltam. Indulás előtt direkt körbenéztem, hogy mindent elraktam-e, mert hiányérzetem volt.
Vasárnap du nem leszünk, de ha elhozza Anyukád és küldesz mélben egy telszámot, akkor felvenném vele a kapcsolatot egy tali erejéig. Karácsonyra kellene, ha vendégségbe megyünk a rokonokhoz.

Ildi, a libri keresőjébe írj be a könyv címéből vagy több szót, úgy keresd. ezek a linkek vackok, nekem sem jön le, pedig nagy a sávszélességünk.
Nyugi!

Timi a buli szupi volt, hiányoztatok, remélem húsvétkor ismételünk! Mit szóltok lányok? Talán már vezetni is fogok addigra...

Megyek a rosszcsontot ébreszteni.

Edina

Edina
Kép
Kép
ed26
 
 


Sziasztok,

Elsősorban Zita!Kép

Megint segitséget kérnék.
Ma látta a gyerekorvos a kislányomat, kaptam tőle beutalot bőrgyogyóra, mert aztmondta nem akar elkeseriteni, de valszinűleg tehéntej allergiája van a gyermeknek. Csak szopizik és én is csak 1 pohár kakaot iszom reggelente, joghurtot persze meg sajtot eszem-iszom....kérdeztem tőle h ennél a vizsgálatnál is karcolják-e a bőrét, mint a virágporoknál, de mondta h itt vérből nézik majd.
A tünete annyi h a toka részen szabálytalan fél 1 ftos nagyságú piros foltok vannak, amiknek érdes-varas szerű a teteje....

Nem értem, h akkor a bőrgyogyász vesz vért is, vagy külön laborba is küld majd, vagy nem is bőrgyógyászhoz kéne menni vele?
A másik hogy interneten olvastam elég ijesztő dolgokat is erről az allergiárol....
Ha valakinek van tapasztalata ezen a téren vagy tippje h hová kéne vinni a csemetét irjon légyszi!

köszi

Kép
hencsi
 
 


TIMIIII,,

Kép készült, igaz hogy csak NEKED Kép Majd mindjárt felteszem!!!

Ildi,

Sztem. ne aggódj, ilyen lépcsőn gurulós baleset után ha AZONNAL beviszed a kórházba akkor 24 órás megfigyelésre bennttartanak, de ha eltelt már 24 óra és semmilyen külsérelmi nyom nincs a babán sztem. szóba sem állnak Veled Kép

Az esést követően Ádám 5 perc múlva más mosolygott és azóta vagy 5X memászta az emeletet... Szted. lett bármi baja is?

Ed,

Írok mailt, anyu számával. Vasárnaptól nála a cucc, bármelyik este átvehetitek Kép

Anikó,

Barbi és Ed volt a legkitartóbb, fél 6 Kép))

Kriszti

cuiccolo
 
 


Hencsi$
Zitat kerdezted, de en is leirom, ami eszembe jutott. jo? Engem is remisztgettek ilyenekkel. En teljesen (de teljesen!) leálltam a tej és tojásos ételekkel. (sok hal, zoldseg, hus, gyumolcs, ki lehet birni, de nagyon észnél kell lenni, mert az ételek 99%-ában benne van vmelyik ilyen-olyan formaban. legalabbis akkor igy tunt.)
lehet, hogy egy-ket hét is kell, hogy kiuruljon a tehentej-feherje (vagy amire allergias) a babóból, igy ne legyel turelmetlen. nalunk meghozta az eredmenyt. Az, hogy most allergias ra, nem jelenti azt, hgy kesobb is az lezs.

Udv,
Iza

Ma van a házassági évfordulónk!Kép
masodik
 
 


Sziasztok Kép

Iza, grat nektek Kép megkérdezhetem, hogy hányadik? Kép

Ma átestünk a szokásos para-havi kontrollon, és Lili (számomra döbbenetes módon) három hét alatt hízott 310 grammot Kép A védőnőnk (aki egyébként nagyon jó fej és lelkiismeretes, kár, hogy a város másik végén van Kép) odáig merészkedett, hogy meg is dicsért érte Kép
Köszönöm a tanácsokat, meg hogy meghallgattatok, szerencsére úgy tűnik, nem kell orvoson agyalnom egyelőre Kép

Biztos jó volt a tali, kár, hogy nem készültek képek, megnézném hogyan mulat az egy évvel idősebb kororsztály Kép

L
lirian
 
 


neeem tudom feltenni, mert nem megy a kicsinyítés, azaz apa újrainstallálta a gépet és nincs program Kép

ÁÁÁÁÁÁ!!!

cuiccolo
 
 


Iza,

köszi és gratu a házasságihoz...

nem tudok cs 1 kézzel irni, mert a gyerek az ölemben...

Kép
hencsi
 
 


Matt, nehogy bevidd a kórházba! Márk -mint mindannyian tudjuk, 6 hónmaposan 7lépcsöfokot repült, azóta is szégyenlem- igaz, 36 órára rá volt csak bármi jele, hogy baja van (piros daganat), de a kh-i orvos csipésgyanut állapitott meg (?!). AZt mondta -ugysem csinálnak vele semmit, csak ha jár már akkor GIPSZELIK! Azóta 6. havi kulcs-csonttörés óta -szerintem- az lakarcsontja is el volt törve- egy szerencsétlen kanapérol asztalba esés során,amit 3an néztünk végig- és az is kicsit gumósan ugyan de, meggyógyult. Ilyenkor ez van. Ha piros valahol és be van dagadva, még ha 36 órára rá is, akkor is valszeg TÖRÖTT vmi. De sokat nem tudnak csinálni vele. És -sztem a lényeg- ha nem fájlalja semmijét utána, megy, mászik stb....akkor is ez vanKépKép most lelépek mert túl finom volt a vörösbor amit a káposztához a vacsihoz kellett kibontani Képpá-pá
timili
 
 


M&Agrave;SODIK; AZ ERÖ LEGYEN VELETEK!!!!!!!!!!!!!
timili
 
 


Sziasztok!

Falina, sajnálom a rossz tapasztalataidat! Megnyugtatáskéntlehet, hogy én is elvinnem más orvoshoz is. Bár, mint ahogy felnőttben is vannak különböző méretek miért ne lehetnének csecsemőben is?

Iza, szép kis szókincse van a lánykádnak! Bence van úgy, hogy utánozva ismétel egész nap, mint egy kis papgáj, más napokon.-főleg nem itthon- meg szinte csak metakommunikál.
Mandulagyuszi gondolom hiányzott.Kép
Gratula az évfordulóhoz!

Timi, nem is gondoltam, hogy ilyen konyhatündér vagy!Kép

Judit, gyógyulgassatok Ti is!

Kriszti, köszi csinálok holnap mindenképp! Ma napközben nem jutottam géphez, mert itt voltak egész nap a barátnőmék. Totál fáradt vagyok, úgy látszik örgszem.Kép

Ed, írok mindenképp holnap!

Ildi, ne marcangold önmagad ilyen bárkivel előfordul. Bence fél éves volt mikor lezakózott az ágyról akkor felhívtam egy gyerekorvos ismerősünket, hogy mit csináljak. Õ akkor azt mondta, hogy vigyem be a kórházba, de előre szól, hogy 24 órás megfigyelést tartanak. Épp mint Kriszti írta. Én iszonyú aggódós voltam, de nem vittük be.
Azt mondta a doki, hogy a következőre tünetekre figyeljünk: nincs-e eszméletvesztáse, hányás, véres szem, szokatlan aluszékonyság, rendesen mozog-e.
Csak azt tudom mondani amit Kriszti írt, hogy már náluk látszott, hogy nincs baja Ádámnak!

Hencsi, remélem nem allergia!

Lirian, szépen hízik Lili!Kép

Barbi

Barbi
Kép
Kép
barbic
 
 


<font color="0000ff">Sziasztok!

Ildi!

Most már nekem is azt írja ki a linkre, amit Neked. Tegnap előtt este még a könyveket hozta fel. Ha a keresésbe beírod a Libri oldalán a szerzőhöz, hogy Lutz Ute, akkor felhozza mind a négy könyvet. Egyébként nekem tegnap Pesten sikerült a West Endben lévő Libri boltban beszerezni a négyből hármat, a Házban nem volt. A boltban egyet hagytunk, a Tanyán-t. Szóval ne ott próbálkozz.

Hencsi!

Ha már nézelődtél a net-en, akkor valószínűleg beleakadtál ebbe az oldalba. A 4. pontban van szó a tejfehérje allergiáról. Lényeges olvasnivaló még azon az oldalon a 7. pontban A laktóz intolerancia és tejfehérje-allergia elkülönítése című rész, illetve a Kezelése. Ha tényleg arról van szó, akkor teljesen le kell állni a tejes dolgokkal Neked, ahogy Iza is írta. És szerencsére ebben a korban még általában kinövik, ahogy szintén Iza is írta. És nem árt keresni egy jó gasztroenterológust, ha erről van szó, mert a bőrgyógyász a felismerésben tud legfeljebb segíteni, ha bőrtünetek vannak, de a kezelésben, utánkövetésben ő már kevés lehet.

Barbi!

Jó volt, hogy eltudtatok jönni. A nyáron úgy sajnáltam, mikor nem jutottunk el hozzátok.

Timi!

Direkt a Te kedvedért Réka meg lett örökítve rénszarvban. A kép elkövetőjétől majd én is szeretném elkérni a képet.

Kriszti!

A recepteket csak vasárnap tudom majd összszedni. De akkor küldöm Neked és Ildinek is.

Szép napot mindenkinek!

Zita</font>
pzita
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?