Új privát üzeneted érkezett!

Na végre valami jó. Kép Már azt hittem hogy mindenkivel csak rossz dolgok történnek.
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok,

Totya én elgondolkodtam azon, amit írtál és a következõk jutottak az eszembe - teljesen szubjektíven és a Fidesz oldaláról tekintve: az MSZP-SZDSZ koalíciós tárgyalások nem mennek túl simán, nehéz összehozni az ígéreteket és a célokat. Errõl sokat hallani, még a pártvezetõk is ezt mondják. Ezenkívûl vita lehet mindkét párton belül arról is, hogy ki, mit engedjen a saját programjából. Errõl is szivárognak ki hírek és saját politikusaik is ezt mondják, persze bíznak a közös célok indította eredményes tárgyalásokban.
Viszont ez eléggé ingataggá teszi mindkét pártot.
A Fidesz és az MDF is stabil, én nem látom, hogy túl sok széthúzás lenne. Nyilván át fogják gondolni a pártok jövõjét és meghozzák a szükséges intézkedéseket a saját pártjaikkal kapcsolatban. Mivel ellenzéki párt lesznek nincs kényszer, ami miatt mindenképpen be kell tartani az ígéreteiket. "Csupán" az ország jövõjét kell a szemük elõtt tartani és megszavazni vagy leszavazni a hozandó törvényeket, annak fényében ahogyan õk látják.
Emiatt szerintem, érdeke fûzõdik az MSZP-SZDSZ koalíciónak ahhoz, hogy gyengének láttassa a jobboldali pártokat is. Nem túl jó ha az ellenzék erõs és egységes, míg a lehetséges kormánypártok ellentétekkel szabdaltak és nem túl erõsek. Mert most az MSZPnek és az SZDSZnek lesz nagyobb a vesztenivalója, õk akarják majd a hatalmat mindenáron megtartani és ez bizonyos kompromisszumokat követel majd meg tõlük, ami viszont további ellentéteket szíthat a jövõben.
Én így látom, persze nem biztos, hogy így is van!

Tényleg, hallottátok, hogy az MSZP pénzbüntetéssel akarja büntetni azokat a saját képviselõiket, akik igazolatlanul nem jelennek meg a Parlamentben?

Még egy kérdés, ami nekem nem tiszta: ha a minimálbér adómentes lesz, ez nem indukálja-e ismét azt, hogy minden alkalmazott minimálbérre lesz bejelentve, ami nem hoz bevétlet az államkasszába? Vagy csak én látom rosszul?

Bóbita
bóbita
 
 


Bóbita teljesen logikus ez a dolog amit leirtál. Nyilván támadhatóbb egy széthúzó kormány mint egy egységes. De ez most már csak igy van. A minimálbérrel meg az a baj, már amennyire a saját bõrömön tapasztaltam, ahol egyáltalán bejelentettek hiába kerestem kézbe 100000-et, akkor is csak minimálbérre voltam bejelentve ha egyáltalán be voltam. Függetlenül a mindenkori minimálbértõl. De sokkal jobban örültek volna, és talán 150 000-et is kaphattam volna itt-ott ha vállalkozóként vagyok náluk. Szóval amig a munkáltatón ilyen horibilis teher van egy egy alkalmazott után, nem kell azon csodálkozni, ha minimálra vesz csak föl. Persze ez az alkalmazottaknak nem valami vidám, de ha nagyon kell az a pénz, még mindig el lehet menni vállalkozónak, hátha úgy több lesz.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 

 
 

Sziasztok,

Zsunya értem amit mondasz. Viszont azt nem, hogyha mindenki adómentes minimálbérre lesz bejelentve - ami baromi logikus a munkáltató szempontjából, mert nincs adóterhe - akkor mibõl adakoznak majd a kormánypártok? Hisz nincs bevétel. Mert, mint Te is irtad minimálbérre voltál bejelentve eddig is, de volt adóvonzata. Tehát volt állami bevétel. Te pedig kézhez kaptál annyit, amennyit. De ha nincs adóvonzata a minimálbérnek, biztos, hogy minden cég, vállalat ahol lehet ezt alkalmazza majd. Ebbõl nem lesz bevétele az államnak, az alkalmazott meg így is úgyis annyit kap kézbe amennyit adnak neki. Én kizárólag az adóra teszem a hangsúlyt, nem arra, amit kifizetnek az alkalmazottaknak. Mibõl akarják fedezni azokat a hatalmas ígéreteket, amiket tettek, ha nem lesz adóbevételük?

Bóbita
bóbita
 
 


Totya, ne reménykedj!

Üdv
Iboly
iboly
 
 


Sziasztok,

Mit szóltok Kovács László legújabb bejelentéséhez? "Soha ilyen fosztogatást még kormány nem végzett: a Széchenyi terv, a családi gazdságok támogatása és a minimálbér bevezetése elõre nem látható költségeket eredményezett."
Véleményem: a Kovács és az MSZP foglalkozhatna már végre a saját ígéreteikkel és annak magyarázatra szoruló pontjaival, semmint még mindig a Fideszt kormány eddigi intézkedéseivel. Én nagyon kíváncsi vagyok minden olyan tételre, ami megmagyarázza azt, hogy mit honnan teremtenek majd elõ!
Talán már készítik elõ a terepet a pótköltségvetéshez?

Bóbita
bóbita
 
 


Bóbita a minimálbér után csak az alkalmazott mint SZJA nem adózik. A cég, az alkalmazó ilyen olyan formában igen. Per pill én a nettó 70000-es fizummal 120000-be kerülök az alkalmazómnak. Én nem adózom ez után, de a 120000 sem a csokinyuszikat tölti meg. Szerintem ez a probléma gyökere. Mert ha nem lennének a munkáltatók ennyire megszoritva, akkor valószinûleg kevesebben lennének minimálra bejelentve.
De nehogy azt hidd hogy nem értem, hogy csak abból a kalapból lehet adni, amibe elõtte tettek is valamit. Igazából egyet értünk. Csak szerintem a minimálbér utáni adózás egyrészt tüneti kezelés, másrészt gyakorlati szempontból röhely. Röhely ezekkel az adózási százalékokkal természetesen.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok!
Azért én arra is kíváncsi vagyok, hogy mi van a biliben. Éppen ma olvasgattam a HVG-t. Tudom, nem mértékadó, erõsen ellenzéki lap, de ez van. Bár õk az MSZP alatt is ellenzék voltak. Sõt, néhány újságírójuk a Fidesz alapításakor is ott volt. (Ígérem, hétfõn veszek egy Magyar Demokratát is. ) Azért csak egy egy cikkre ami jutott az összeszövõdött cégekbõl, milliókról, milliárdokról. Mindezt négy év alatt összehozni.. Szóval szerintem mindkét fél érdeke, hogy tisztán lássunk, és alaposan ki legyen vizsgálva. Ezért nem is értem (én naív), hogy a négy év alatt miért nem állítottak fel vizsgálóbizottságokat az ellenzék által sérelmezett ügyekre???
Liesel
liesel
 
 


És fizetsz Áfát is, a cégek is adóznak, a benzinben (hajaj), villanyban, gázban (amit a kenyér árában is megfizetsz), pelenkában, építõanyagban is van adó, fizeti a cég utánad a TB-t, nyugdíjjárulékot...
keke_
 
 


A pézherdálással való vádaskodást (az MSZP részérõl) azért nem értem mert hát ugye õk is ott voltak abban a parlamentben. Nekik is dolguk lett volna a vigyázás KépLehetett volna akkor pampogni jó hangosan és mutogatni a visszaélésekre. De õk csak gyüjtögettek. Így is-úgy is.


Bóbita!
Ezt nem halottam
"Soha ilyen fosztogatást még kormány nem végzett: a Széchenyi terv, a családi gazdságok támogatása és a minimálbér bevezetése elõre nem látható költségeket eredményezett."
de nagyon érdekes gondolat. Nem sok jót sejtet.

Mint ahogy az a magyarázat is nagyon érdekes melyet valamely nap hallottam a TV-ben, miszerint M.P. azt mondta "Én nem 2x 5 millió embernek, hanem 10 millió magyar állampolgárnak a miniszterelnöke szeretnék lenni, aki 15 millió magyarért érez felelõsséget"
Miért van az, hogy korábban és eredetiben én nem hallottam ezt a 15 milliós variációt?
Rájöttek, hogy ez a 2x 5=10 nem volt valami jó mondás? He-he!

Üdv.
Malacka
malacka
 
 


Kedves Malacka!
Az ellenzék mást sem csinált, mint hogy amikor csak tudta,(háromhetente), igyekezett felhívni a figyelmet a visszaélésekre. Te most hallasz elõször a Fidesz gyanús ügyeirõl? Vagy úgy gondolod, õk maguk hívták fel rá a figyelmet?
(Na persze ebben van igazság...)
Más kérdés, hogy kivizsgálni, tenni ellene csak parlamenti bizottságok felállításával lehetett volna.
Nyilván fatális véletlenek sorozatának tudható be, hogy ilyen bizottságból a ciklus négy éve alatt egy darab sem állt föl...
A miniszterelnök, mint olyan, jogi fogalom. A magyar miniszterelnök a magyar állampolgárok miniszterelnöke.A korábbi szöveg arról szólt, hogy MP szeretné, ha megszûnne az ország megosztottsága.
Késõbb -mivel sokan félremagyarázták-, hozzátette, hogy a többi ötmillióval szemben is érez felelõsséget, és megtesz értük minden tõle telhetõt. Dehát a tény az tény: ebben az országban tízmillióan élnek, és õ ennek az országnak (lesz) a miniszterelnöke.
Vera
vera
 
 


Azt mindenki tudja, hogy barmelyik part legyen is hatalmon, elsosorban a maga pecsenyejet sutogeti. rengeteg visszaeles volt az Mszp kormany alatt is, de becslesem szerint volt ugyanennyi a Fideszesek alatt is. Ami nagyon furcsa, hogy annak iedejen, amikor a Fidesz kerult kormanyra, megigertek ezeknek a visszas ugyeknek a felderiteset. Nem tortent semmi. Azok, akik a legtobbet loptak, ugyanugy ott vannak az Mszp vezetosegeben(Baja, Szekeres)mint mindig. Es attol tartok, hogy hiaba mondja az Mszp, hogy veget vet a herdalasnak, kivizsgalja a visszaeleseket, megint nem fog tortenni semmi. Tudjatok, van egy mondas: kez kezet mos. Annak idejen azert szavaztam a Fideszre, mert ugy ereztem, hogy ok az egyetlen politika ero, akik nevehez nem tapadnak bunok. Motmar sajnos nincs egy sem az orszagban.
Egy valamire kivancsi vagyok. Vajon most, hogy ilyen veszettul szorosak lettek az eredmenyek, megint annyi ures szeket fogunk latni a parlamentben? (biztos elottetek is ott van a kep arrol a nehany kepviselorol, akik az ulesteremben szunyokaltak...)Hiszen az a kb 10 mandatum, ami a jovendo kormany kezeben van, az tulajdonkeppen semmi. Uristen, mcsoda sanyaru sors var a kepviselokre! Be kell jarniuk a parlamentbe...
csak felebredjenek, amikor szavazasra kerul sor...
Kép
Eva
eva
 
 


Sziasztok!

Szegény képviselõk, megszakad a szívem értük! DOLGOZNIUK kell!Kép
Na a másik, a pénzbüntetés. Oké, megbüntetheti az Mszp a saját lógós képviselõit, de pártfegyelem ide, vagy oda kizárni nem fogja õket, mert akkor annál kevesebb mandátuma lesz. Pedig milyen jó is lenne ha ez lenne a végsõ büntetés!

Kovács fenti kijelentését nem hallottam, de hogy van az hogy nem csodálkozom eme megnyilvánulásán? Lesz itt még rossz világ, és annak sajnos mi isszuk meg a levét mindannyian e kis hazában!KépKép
Mindenesetre annak nagyon örülök hogy erõs az ellenzék, és alig várom hogy az "üvegzsebû" baloldal megkezdje áldásos mûködését, és felvirágoztasson minket.Kép

Jó hétvégét mindenkinek, sziasztok:Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Azt azért gondolom ti is tudjátok, hogy nem is igazán az a lényeg mekkora a parlameni többség.
Kormányváltáskor a változások ott történnek, hogy pl. ki az APEH, a Rádió, az MTV, a bankok...stb elnöke. Melyik újság kap támogatást.
Az Országgyûlés törvényeket hoz, az nem ennyire mindennapos dolog.
Éva
Évaiii
 
 


Vera!
Köszi az eligazítást.
Mi itten a 100 holdas pagonyban csak ennyit tudunk...
Néha nem értünk ezt-azt, néha viccelõdünk és néha rácsodálkozunk emberekre.
Üdv.
Malacka
malacka
 
 


Kép Kép

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Szívesen, Malacka. Kérdezz csak bátran továbbra is. Elvégre közös pagonyunkról van szó...
Vera
vera
 
 


Vera!
Én meg majd cserébe segítek neked buborékot fújni.

Üdv.
Malacka
malacka
 
 


Norcsi,
ezt én akartam Malackának! Ez nem ér! Kép Kép

Virág
Virág (fiore)
 


Sziasztok!

Bóbita, a minimálbéres felvetésedre, már korábban megállapítottam: most már az alkalmazottat is érdekeltté próbálják tenni, abban, hogy minimálbéres legyen. Hiszen akkor is érvényesítheti majd a családi adókedvezményt (azaz 3 gyereknél még a kezébe adnak 30 ezret, ha jól értem), a többit úgyis megkapta kézbe, hát így most már õ is elégedett lesz, mi a csudáért vágyjon több bejelentett jövedelemre?
Én már készülök M.P.hez a levelemmel. Egyfelõl kérni fogom, ugyan már nézzen bele a helyi önkorm. polgármesterének illetve most már ráadásnak országgyûlési képviselõnknek a zsebébe! Másfelõl pedig benyújtom a számlát az ingyentankönyvrõl. Elsõs ikreimnek fejenként 8660 Ft lesz a tankönyv! (két éve a nagynak még kb 4000 volt!)

Ja. A mszp tervei szerint a csal pótlék és a csal adókedvezmény -t úgy akarják variálni, hogy a csal pótlék legyen a nagyobb tényezõ benne. Namármost jelenleg én 17700 ft csp-t kapok és 30 ezer adókedvezményt. A mszp 20% csp emelést ígért, az szdsz 50%-ot (meg mellé az adókedvezménye eltörlését). Még ha az 50% jönne is be, az akkor is csak 26ezer valamennyi (fejtegetésem és pontos számok feljebb), azaz ahhoz, hogy ez nyomósabb tétel legyen, mint az adókedvezmény, ahhoz utóbbit csökkenteni kell.Nem? Vagy akkor mégis hogyan nyomós? És az 5000 ft-val megemelendõ gyes hogyan fog közelíteni a gyedhez???? Úgy hogy azt is csökkentjük? Vagy a 25 és 70 között már nem olyan lényeges a különbség mint 20 és 70 között?
Én következetesen nem értem ezeket, és még senki nem magyarázta meg nekem. Ti, akik erre szavaztatok, ti értitek??

Ja. Az én drága polg mester aszzonykám most akkor a parlamentben fog üldögélni, (minden héten) avagy olykor azért a polg mesteri székben is?

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi! Nem o lesz egyedul olyan polgarmester, aki a parlamentben is fog ucsorogni. Tudnek sosroni eleg peldat.
En azt olvastam, hogy a Gyest 10000Ft-tal akarjak emelni. Meglatjuk. Nem is olyan sokara vege lesz a talagatasoknak.
Eva
eva
 
 


én sem értem miért lehet valaki egyszerre polgármester és képviselõ is. Nálunk is ez van. És ahogy elnézem ez is lesz. Az elõzõ polgármester is ezt csinálta. Meg még mellé a nemtomilyen bizottságokban is ott vannak. Valahogy megint mindent eláraszt a pénzszag..

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok!

Virág, de én gyorsabb voltam!Kép

Mi is pont annyit kapunk mint Ildiék, és mi is azt számoltuk a férjemmel, hogy valószínûleg ha tényleg a családi pótlékot fogják emelni az adókedvezmény rovására, akkor mi is rosszabbul fogunk járni. Ez nagyon nem hiányozna!

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Eva!

Kedvencem, amikor mszp pártiaknak mesélhetek a mszp terveirõl. Kép

Szóval a mszp honlapjáról begyûjtött, nevezzük programnak-ból: 2003-ban 5000, majd 2006-ban újabb 5000 ft-val kívánják emelni a gyest. Ha akarod, ez tényleg 10, csak éppen 2006-ra lenne 10, és nem tudom, 2006-ban mennyi lesz a minimálnyugdíj, szóval hogy ha csak azt követné,a hhoz képest ez mennyi. Ja, és persze mért pont választás évében lesz az az emelés???

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Sziasztok!
Érdekes beszélgetés volt ma reggel a TV-ben (1)
Útólagosan elemezgették a pártokat, a kampányokat stb. Az egyik elemzõ mondá, hogy nagyon érdekes helyzetet teremtett a FIDESZ azzal, hogy elkezdte tudatosítani az emberekben hogy mit nem szavazott meg az MSZP az elmúlt idõkben (itt most mindegy, hogy kinek van igaza- ezt is õ mondta) és a gázár és elvonás fenyegetõ rémét hangoztatva mert ezzel kényszerhelyzetbe hozta az MSZP-t hogy az ígéreteit valóban megtartsa ami ugye nem künnyû dolog.
A fránya politikusok!

Üdv.
Malacka
malacka
 
 


Kedves Ildi! csak egy nagyon artatlan kerdes: honnan vetted, hogy Mszp parti vagyok? eddig ugynis meg en sem tudtam rola... nem vagyok, nem voltam, es valszeg nem leszek soha Mszp parti, mint ahogy Fideszes sem. Kicsit furcsa, hogy ha valaki belekot a Fideszbe valamilyen okbol, az mar rogvest Mszp-s. Ha valkibol, hat beloled nem neztem ki az effele altalanositast.
Azt pedig, hogy magyaraznod kell, bocsasd meg nekem: en csak egy bolcsesz vagyok. A szamokhoz te ertesz.
Eva
eva
 
 


Eva!

Megkövetlek. Eddigi összes megnyilatkozásod, másik topikon is, alapján úgy tûnt, a baloldali erõk oldalán állsz. Mivel a választások végére tényleg olyan állapotok álltak elõ, hogy ha valaki választott, akkor vagy a fideszre vagy az mszp-szdsz-re tudott csak szavazni (kivéve 7 db egyéni választókerületet), így naívan úgy véltem, ha a fideszt szídod, akkor nem rájuk, hanem a másikra szavazol. Bocsánat.
A többi ugyanebbõl adódott, azt hittem jobbnak tartod õket, és ezt annak tükrében teszed, hogy ismered a terveiket. Naív voltam. Bocsánat.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Ildi! lehet, hogy nem voltam neha egeszen ertheto. Nagyon sok minden nem tetszik, amit a mostani kormany csinalt. Es altalaban a politikusokat nem szeretem. Legyen az barmilyen oldalon. Sehol nem ereztem az igazi jobbito szandekot(bocsanat, hazudok, a Fidesznel eleinte igen, csak aztan egypar tettuk nagyon unszimpatikus volt). Jopar even keresztul- itt is leirtam-Fideszparti voltam. Sajnos abban igazad van, hogy mara mar ez a ket ero van jelen a politikaban. Mindig is liberalisnak tartottam magam, csak ma Magyarorszagon ilyen part nincs. Talan a Fidesz volt annak idejen. En egy kis partra szavaztam a mostani valasztasokon, mivel mindket oldalon sok demagogiat ereztem. Az elso fordulo elott nagyon tartottam attol, (bar minden ellenrezesem ellenere azt hittem, hogy a Fidesz fog nyerni) hogy a Fidesz osszeall a Mieppel, akiket nagyon nem szeretek. Ez volt az elsoszamu okom, hogy nem szavaztam rajuk. Nem tetszett meg a ket fordulo kozott a kirekesztosdi, marmint az, hogy ha nem vagy a polgari erok oldalan, akkor nem vagy magyar ember, stb.
Nem igazan kell bocsanatot kerni tolemKép, valoszinuleg neha elragadnak az indulatok... Tudod, en mar ugy vagyok vele, hogy ha egyetlen partban is azt latnam, hogy a tevekenyseguk elsosorban az oraszg erdekeit szolgalnak, es nem mindenfele tulajdokeppen megfoghatatlan poltikai es magancelokat, ha nem lenne ennyi osszefonodas, piszkos ugy, nagyon orulnek.
Eva
eva
 
 


Pocok!
És válaszolt neki OV?

Eva!
Sok mindenben egyetértünk. Nekem pont az egyik nagy ellenvetés a baloldali erõkkel szemben, hogy a fõ adu-ászuk az, hogy majd õk rendet raknak, és nem lesznek olyanok, mint a fidesz. Holott mindegyik ugyanolyan. Ez számomra nem tudott érv lenni, ebben én már rég nem hiszek. És mellesleg ominózus önkormányzat ténykedésében sem azt láttam...
A miéppel riogatás nagyon bejött a baloldalnak. Tartok tõle sokan emiatt nem szavaztak a fideszre. Aztán lõn. Én úgy véltem, ha minden ilyen kétkedõ a fideszre szavazna, és a fidesz nyugodtan nyert volna, akkor nem szorult volna a miépre, azaz ezen okfejtés szerint éppen azért kellett volna a fideszre szavazni, hogy ne kelljen tartani egy miépes koalíciótól.
Mindegy.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Kedves Éva!
Ne haragudj, de már 98-ban is elég nagy naivság kellett ahhoz, hogy valaki a Fideszben a tiszta fiatalokat lássa (székház-ügy, a Fidesz közelinek mondott áttekinthetetlen vállalat birodalmak, Varga Tamás stb).Tudom, hogy nagyon divatos a politikai elfogulatlanság bizonyítására az a nézet, hogy ezek mind egyformák, mindegyik csak a saját hasznát nézi. A független értelmiségi státusz magasabbrendûnek tartott a pártszimpatizáns értelmiségnél, de ez azzal jár, hogy nem állhat ki bizonyos demokratikus értékek mellett, a határozott kiállást el kell maszatolni, nehogy pártállásfoglalásként lehessem értelmezni. (Egyébként melyik vezetõ SzDSZ-es politikusnak voltak nagyon gyanús gazdasági ügyei? Hack Pétert is azzal tudták hírbe hozni, hogy lefényképezték a szomszéd házát. A másik oldalon pedig szerintem az MDF-es egyéni jelöltek sikere éppen abban van, hogy nemcsak a saját családjuknak, de a szûkebb pátriájukért is eredményesen tudtak harcolni, kijárni, lobbizni.) Az Mszp és a Fidesz között az én szememben az az egyik különbség, hogy az MSZP tiszteletben tartandónak tartja a parlamenti demokrácia alapszabályait, még ha nem is tartja mindig tiszteletben, nyilván rengeteg stiklit elkövettek, de szégyellték, a Fidesz gátlástalanul, a demokratikus szokásjogokat felrúgva, a hatalmat nem szégyellni kell, hanem használni szellemében tette mindezt.
Ildi, a Fidesz és a Miép összeért. A TF-beli beszéd fõ vonala, (meg kell védeni hazát, családot, hitet ezektõl, akik a külföldi nagytõke érdekeit fogják képviselni drága (15 millió) magyar véreinkkel szemben), a populista, nacionalista retorika, tökéletesen egyezik a Miéppel. És nyilván az sem véletlen, hogy OV-nek a Vasárnapi Újság a kedvenc mûsora. Az pedig elég valószínûnek látszik most, hogy a Fidesz nem csak a parlamentben (a demokratikus politizálás színhelyén ) kívánja folytatni a politizálást.
Ildikó, egy korábbi hozzászólásodra reagálnék. Én nem számolgatom, hogy most egy-két ezer forinttal több lesz vagy kevesebb. Nem vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy ez teljesem mindegy legyen, jelentõs különbség biztosan nincs, de a család biztonságát nem ez határozza meg, hanem mi lesz , ha elveszítem a munkám, ha valaki beteg lesz a családban stb.
Én azt hittem, többször nem fogok beleszólni ebbe a vitába. De úgy érzem, a helyzet csak fokozódik. Tisztelettel megkérnék valakit, és ezt minden irónia nélkül, magyarázzátok el, mit jelent az, hogy polgári. Mert ennek a szónak több jelentését is ismerem, de nyilván egyiket sem jelenti:
polgár, azaz nem nemes (3. rendhez tartozó),
burzsoá
önálló egzisztencia (nem bérmunkás, és nem paraszt)
fõként értelmiségi középosztályhoz tartozó
állampolgár (ellentéte az alattvaló)
Õszintén köszönöm, ha valaki ezt elmagyarázza.
Zsgabi
zsgabi
 
 


Kedves Zsgabi!
Én is mindig elhatározom, hogy nem írok többet, hiszen nyilvánvalóan nincs értelme, de aztán mégse bírom ki.
Most fõleg azt szeretném leírni, hogy szívembõl szóltál.
Jólesett olvasni.
A "polgár" szóval szerintem pont ugyanaz történt, mint a kokárdával.
Vera
vera
 
 


Csatlakozom az elõttem szólóhoz. Kép

(férjem szerint a polgár szó ma már szitokszó is.)

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Mért van az, hogy én senkit se szídok úgy, hogy azt mondom neki, polgár???
Akkor errõl most ki tehet?
Ildi

Ildi
pildi
 
 


Nagggyon jó! Már hallom a következõ mondatokat:
– Micsoda egy nagy polgár maga! adja át a helyét a kismamának!
– Mi van, polgár vagy? Melyik szó nem világos?
– Tanulj fiam, mert polgár maradsz!
Ez utóbbit lehet, hogy itthon is bevezetem.
Üdv.
Malacka
malacka
 
 


Ildi, az tehet róla, aki egy fogalmat politikai manipulációs szándékkal eredeti jelentésétõl teljesen függetlenül kezd el használni.
Én egyébként a polgárt nem szoktam szitokszóként használni, hanem kizárólag az általam ismert jelentések értelmében. Sajnálom, hogy nem válaszoltatok arra, hogy ti mit értetek rajta.
Szemérmesen bevallom, hogy szeretem az anyanyelvemet. Ezért is zavar, ha a nyelvet nem arra használjuk, amire való, hogy gondolatainkat, érzéseinket, mondanivalónlat a másik számára minél érthetõbbé tegyük.
Zsgabi
zsgabi
 
 


Sziasztok!

Csak azér ugrottam most be hogy megkérdezzelek titeket hogy mit szóltok ahhoz hogy a leendõ kormány be akarja vezetni azt hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?! Valami homályos esélyegyenlõségre való hivatkozással. Nem jut errõl eszetekbe egy idõszak amikor még természetes volt hogy vasárnap minden üzlet zárva van, meg nem volt hétfõnként adás a tévében?!

Szép napot, és sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi, Norcsi!
Ezt a gonoszkodást! Kép Kép
Üdv.
Malacka
malacka
 
 


Hahó! Most tényleg nem akartam gonoszkodni csak a véleményekre voltam kíváncsi. Engem rosszul érintene, hát hiába, már nagyon elkényelmesedtem.Kép

Pocok. Kép

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


Norcsi, most csodálkozni fogsz, de én azt hiszem, támogatnám az ötletet. Még akkor is, ha kényelmetlen lenne, különösen nekem, aki egy csöpp faluba költöztem, és néha tényleg csak vasárnap jutok valami áruház közelébe. De megoldanám másképp.

De csak hogy gonoszkodjak egy kicsit: a Miép ugyanezt javasolta pár évvel ezelõtt... Hogy az Úr napján ne kelljen dolgozni (nyilván vannak "muszáj-szakmák").

Mi van, az MSZP és a MIÉP összeér? Mik derülnek ki?!

Iboly
iboly
 
 


Lányok!
Rossz hírem van, az Orbán-kormány is így akarta, de beletörött a bicskája a multikba...szegény Õry Csaba próbálkozott...
Egyébként civilizált helyeken nem divat vasárnap shoppingolni, kiv. ahol szórakoztató funkció is van..igaz ott hétkoöznaponként nem 12 órákat dolgoznak az emberek...az olyan polgári lehet...
pussz
F. Dia
fd (fd)
 


Norcsi, Te ugye nem annak drukkolsz, hogy elromoljanak vagy rosszul menjenek a dolgok? Hogy aztán kárörvendhess? Te nem vagy az a típus.
Maminti
maminti (maminti)
 


A vasárnapról nekem csak az jut eszembe, hogy vannak páran, akik szombatot tartanak, mint az Úr napját. Nekik is kötelezõ lesz vasárnapot tartani? Vagy dolgozhatnak vasárnap, és ünnepelhetnek szombaton? Régebben, a szocialista idõkben nem könnyítették meg az életüket. Ha a katolikus egyház miatt bevezette volna az Orbán kormány, szintén nem lett volna kivételezés. Most vajon minek a hatására akarják bevezetni? Mert családi pihenõnap, stb. dumában nem hiszek. A katolikus egyház felé lenne a gesztus? Ti mit gondoltok?
Liesel
liesel
 
 


Én pl, vasárnap börze után jártam az Auchan fele, mert arra kell Gyõrbe jönni, és full volt a parkoló, valamiért ott voltak, és persze senki sem kényszerítette õket erre. A belvárosi kis üzletek sehol a világon nicsenek nyitva vasárnap, de pl. a hasonló bevásárlóközpontok, Angliában nyitva vannak ugyan így. Van aki akkor tud nagybevásárlást csinálni.
Szerintem békén kéne ezt hagyni, inkább megfizetni a vasárnapi munkát jobban. Mi van a folyamatos munkarendes helyekkel? Közlekedés, kórházak, tûzoltók, rendõrség, mentõk, stb. Volt régebben erre vonatkozóan un, mûszakpótlék, még is kaptam anno a vasárnapokért valamennyivel több pénzt. Nem tudom, ma van-e ilyen. Békén kéne már ezt hagyni,mindenki akkor vásárol, amikor jólesik, és ha beállok az áruházba pénztárosnak, akkor valószínûleg nem lesz újdonság, hogy dolgozni kell hétvégén is. Bár ez a veszély nem fenyeget. Az én munkámban gyakran voltunk pont szombat, vagy vasárnap "standot építeni", vagy vevõtalálkozón, vagy tréningen. a napi munka, utazással sokszor volt 12 óra. Nem járt érte semmiféle külön pótlék, a munka elvállalásakor kellett eldönteni, kell-e ez így, vagy sem.
Érdekképviselet - szakszervezeti háttér, a biztonsághoz. INkább ezt erõsíteném, így biztosabban betarthatóbbak lennének a munkavállalói jogok.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Kedves Pocok! Miért? orban viktor mire hasznaltafel? o meg azt nyilatkozta, hogy az elmult negy evben ilyen brutalis gyilkossagra nem volt pelda. Megint csak azt hallod meg, amit akarsz?
Eva
eva
 
 


Ja! a felreertesek elkerulese vegett a Medgyessyi-fele kijelentest en is nagyon gusztustalannak tartom.
Orban Viktort viszont nem direkt irtam kisebtuvel. Bocsanat. Kép
Eva
eva
 
 


Sziasztok!

Egy hét net-telenség után (na néha azért volt kapcsolat, csak nagyon ritkán) végre megint olvashattam a társalgót.

Niki. Nem, tényleg nem akarok ellendrukkerkedni, én nagyon boldog lennék attól ha a saját szempontjaimat tekintve a dolgok csak pozitív irányban változnának.

A mai tragédia nagyon megrázó volt, elõször el sem akartam hinni hogy ez ebben a kicsi országban valóban megtörténhetett. De sajnos a képeket látva már kiderült hogy igaz. Medgyessy nyilatkozatát én is hallottam, és ezzel kapcsolatban egy véleményen vagyok Pocokkal és Evával.

Sziasztok:Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


4 évvel ezelõtt rengeteg robbantgatás volt Bp-en. Még a Torgyán házánál is. Aztán választások után hipp-hopp megszüntek.

Egy ilyen esetre mint a móri sajnos nem lehet felkészülni szerintem. Ez nem az a fajta bûnözés amit csak úgy fel lehet számolni, mert szerintem ez egy egyedi akció volt. És független a magyar bûnszövetkezetektõl.

Egyébként minden kormány alatt történnek -sajnos- brutális gyilkosságok.
Az hogy a politikusok meg ezt nyilatkozzák természetes nem?
Mondta volna MPéter: az új kormány alatt is meg fognak történni ilyenek? na ugye hogy nem. mert nem mondhatta. viszont valamit mondania kellett.

OVik sem mondhatta, ugyan uraim, ilyen esetek eddig is megtortentek ... mert nem mondhatta.

Én ebben nem látok politikai célokat, mindketten azt mondták, amit a diplomácia ilyenkor kíván.

De azért még elmondom, a teljes beszédet nem láttam hallottam egyiküktõl sem, csak pár szavas kivonatokat a M1-en. Lehet ha végig halhattam vona más véleményem is lenne.

sziasztok: Tomka
tomka
 
 


Én hallottam az OV-t is, aki utasította a belügyminisztert hogy mindent tegyen meg, mert ilyen nála nem fordulhat elõ, de a pontos szöveg olvasható az origon. Egyáltalán elítélem, ha bárkinek a halálát összefüggésbe hozzák, vagy felhasználják akármilyen pártcélra.
Sajna, most ez megy, az ilyen bûnözõknek meg max az okoz gondot, mennyi lõszert kell szerezni, az emberélet darabra sem számít. Ha a Nagymegyeri ékszerboltos két hete nem éber, ugyan így jár, de szerencsére gyanút fogott, és élesre töltött, azonnal lõtt amikor kellett, így õ és a felesége életben maradtak, két rabló meghalt ,egyet elfogtak. De minden thriller errõl szól a moziban, tévében, sajna ez nem videojáték. Támogataom az internetes telebankrendszert, de örökké nem élhetünk bezárva.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


"Százmilliós közpénz Medgyessy házára
2002. május 28.

MTI
Hétfõi zárt ülésén az Országgyûlés nemzetbiztonsági bizottsága 6:5 arányban megadta a közbeszerzési törvény hatálya alóli mentességet annak a beruházásnak, amely ahhoz szükséges, hogy Medgyessy Péter kormányfõ házát felszerelhessék a szükséges biztonsági berendezésekkel. Kövér László, a testület fideszes elnöke elmondta: az elõterjesztés szerint mintegy 100 millió forintba kerül a beruházás, amelyhez a testület kormánypárti tagjai hozzájárulásukat adták, az ellenzékiek nem."

Ez az összeg hány lélegeztetõgépre volna elegendõ?
iboly
 
 


Fõleg ha hozzávesszük hogy minderre azért volt szükség mert nem óhatjott M.P. átköltözni az õt megilletõ rezidenciába. (Rossz nyelvek szerint, mert ott nincs medence, de szerintem olyasmi lehet a háttérben hogy sejti hogy nem lesz 4 évig a posztján, és egy felesleges költözködéstõl kívánt megszabadulni.)

Ja, és már kibukott amire korábban is számítani lehetett, hogy az új kormány közölte hogy sokkal több a hiány a kasszában mint gondolták. Na vajon mire lehet ebbõl következtetni?

A másik meg az, hogy még csak mostantól kezdték számolni a 100 napot, amelyen belül az intézkedéseiket meg kell tenni, holott eleinte a választások utánról volt szó, mármint kezdõ idõpontként.

Hát mindenesetre ezek számomra egyáltalán nem biztatóak!Kép
norcsi
Lenti
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?