2005.12.07 20:48
Szerző: doktorkitti
Állevél
Elfordult,összehúzta a lábát,a szokásos mozdulattal a feje alá gyűrte a kispárnát,egyik combját átdobta a takarón,hadd hűsítse a szúnyoghálós ablakon beáramló,hűvös éjszakai levegő-és becsukta a szemét.Már félálomban volt,amikor eszébe ötlött,nem is köszöntek el egymástól.
Ettől a gondolattól éber lett.Hátracsavarta a fejét.
-Alszol?
Csak szuszogást hallott.Akkor mégegyszer odasúgta,alszol?
-Khrmmm…
Hátrafordított arca épp elérte a férfi hátát.Pont a közepét.Hozzádörgölte az orrát.A trikója felgyűrődött a testén,forró a bőre,mintha a nap tüze raktározódott volna alá,s most onnan süt,mint a kemence.
Visszahanyatlott a párnára,teljesen kiment az álom a szeméből.Hetek óta így alszanak el…Köszönés nélkül.Nappal alig beszélnek.Hogy lett ez így…?Most is a hátuk néz össze,mert ő a jobb oldalán szeret aludni,a férfi meg a balon.Néha játszanak is ezzel,mindketten igyekeznek,hogy a saját oldalukra dőljenek,s odahúzzák a másikat.Aztán ez az egész nem lesz már annyira fontos…
De mostanában nem fészkelődnek.Fáradtak és szótlanok,és hagyják eluralkodni magukon a fáradtságot és a néma csöndet.S a neheztelő csönd szemrehányássá lesz.Mert szavak nélkül félreértik egymást.S akkor nem marad más,csak a dacos ellenállás.
A párna már gyűrött a forgolódástól.
A férfi hangosan horkol.
Mi van velünk?,mormolja,és elkapja róla a pillantását.
A kezével befogja a fülét.Aztán eltelve sajnálkozással,megpróbál magába nézni.De csak tüskéket talál.Mind őt bántja…
Így alszik el.
Másnap reggel egy félbehajtott papírt dug a táskájába egy elvarázsolt kalaposnő.
-Ülj le és dőlj hátra…Akkor olvasd végig,ha nem sietsz…
Délután lett,mire hazajutott.Az internetről lemásolt levél elején apró betűkkel ez állt:
Gabriel García Márquez Nobel-díjas író egészségi okokból visszavonult a nyilvánosságtól.Állapota egyre súlyosabb.Búcsúlevelet küldött barátainak.Ez az internet segítségével is terjed.Olvassátok el…
Alább következett a levél.Valójában nem szerette az ilyen tömegesen terjesztett,tegezve felszólító irományokat.Most Márquez neve,betegségének híre elfújta a gyanakvását.A széket odavitte az ablakhoz,még besütött rajta a nap.Hátradőlt,olvasni kezdett…
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené,hogy csak egy rongybábú vagyok,és még egy kis élettel ajándékozna meg,azt alaposan kihasználnám.Talán nem mondanék ki mindent,amit gondolok,de meggondolnám azt,amit kimondok…Keveset aludnék,többet álmodnék,hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel,hatvan másodperc fényt veszítünk…Egyszerű ruhába öltöznék,hanyatt feküdnék a napon,fedetlenül hagyva nemcsak a testemet,hanem a lelkemet is.A férfiaknak bebizonyítanám,hogy tévednek,amikor azt hiszik,az öregedés okozza a szerelem hiányát.Valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést…
Annyi mindent tanultam tőletek,emberek…Megtanultam,hogy mindenki a hegytetőn akar élni,anélkül,hogy tudná,a boldogság a meredély megmászásában rejlik.Megtanultam,hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját,örökre megragadja azt.Megtanultam,hogy az embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra,amikor segít neki fölállni…
Összehajtotta a levelet.Végig akarta olvasni,de a türelmetlenség,hogy mielőbb otthon legyen,nem hagyta nyugodni.A villamoson aztán a végére ért.
Mindig mondd azt,amit érzel,és tedd azt,amit gondolsz.Ha tudnám,hogy ma látlak utoljára aludni,erősen átölelnélek,és imádkoznék,hogy a lelked őre lehessek.Azt mondanám neked,szeretlek,és nem tenném hozzá ostobán,hogy hiszen tudod…
Senkinek sem biztos a holnapja,sem öregnek,sem fiatalnak.Lehet,hogy ma látod utoljára azokat,akiket szeretsz.Ezért ne várj tovább,mert sajnálni fogod a napot,amikor nem jutott időd egy mosolyra,egy ölelésre…Tartsd magad közelében azokat,akik neked a legfontosabbak,és súgd a fülükbe,mekkora szükséged van rájuk.Bánj velük jól,jusson időd arra,hogy azt mondd nekik,sajnálom,bocsáss meg,kérlek,köszönöm…Mondd ki a szerelmes szavakat…A szavakat…Mert senki sem fog rád emlékezni a titkos gondolataidért…
Betette a táskájába a papírt,és csak az járt a fejében,szegény Márquez…S hogy nagy lélek…Meg az,hogy pont most jött neki ez a levél…Kettejükre gondolt.
Az este szelíd volt.Az ellenállást,a türelmetlenséget,a szófukar csöndet nem találta magában…
A következő napok valamelyikén ő is továbbadta a levelet.Akkor tudta meg,az üzenetet nem a híres író írta.Ismerőse azt is tudta,az interneten már rég cáfolják a búcsúlevél hitelességét.
-Az egész egy hamisítvány-mondta ismerőse sajnálkozva-,egy állevél…
Este későn került ágyba.A fáradtsága ellenére még sokáig nem tudott elaludni.Hallgatta a másik párnáról a szuszogást.A világba szórt hamisítvány járt a fejében.Állevél,gondolta…A bal oldalára fordult,fölhúzta a lábát.Teste követte a másik test vonalát.Mocorgására a szuszogást álmos mormogás váltotta fel.
-Mmmmmmmmmm….
Bevackolt,ahogy már rég nem.A karját bedugta a hóna alá,lábaik összekulcsolódtak.
Állevél,jutott megint eszébe.Ki írhatta…Ásított.Arca odasimult a másik meleg bőréhez…Mindegy is…futott át még az agyán.Aztán érzékei látszólag elengedtek minden kapaszkodót.
Pillái lecsukódtak…Elaludt.
Dorcsi,Domcsi,Kriszti