Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Szilvi

Remélem legközelebb sikerül a séta! DE legalább pihentél egy jótKépKép

Móranya

Igen végig szoptattam /bár a cicim baromira fájt/. De nekem sem volt szivem leszoktatni. Sosem felejtem el mikor Lilla megszületett az első két nap nem szopizott Bence, azt az örömöt az arcán mikor újra kapott tejcit. Még most is elérzékenyülök. Bent ültünk az ultrahangos váróteremben Õ szopizott én bőgtemKép.
Nem volt gond a korházi napokkal sem. Pár hónappal szülés előtt már mondtuk neki elég sokszor, hogy apával lesz amíg anya korházban lesz. 11 napig voltam bent addig jól összeszoktak apával. Naponta kétszer jöttek be hozzám, akkor elbújtunk egy sarokba szopizni. Szülés napján még fél 1-kor szopizott, Lilla 19. 05-kor született. Nem féltékeny egy picit sem, szerintem ez annak is köszönhető, hogy akkor kap tejcit mikor csak kéri. / csak zárójelben jegyzem meg Bence2-4-szer kel éjjel tejciért, míg Lilla egyszer/
Szerintem ne parázz, ha teheti majd az apuci sokszor menjenek be hozzátok. Igaz ő még elég kicsi lesz akkor is de talán már megéri a helyzetet.

Puszi

Andi

KépKépKép
bambika
 
 


Hello!

Megőrült ez a babanet, egyszerűen nem enged belépni, újra kellett regisztrálnom, hiába írtam nekik már vagy 3 e-mailt szóra se méltatnak...


Nem tudom meddig tudok még írni nektek, mert lehet vasárnap már megyünk is Balcsira, ott meg nem lesz net. Viszont én tényleg szívesen sétálgatnék ott veletek, vagy bármilyen programba benne vagyok. Aki szívesen találkozna velem (na ez most úgy hangzik mintha valami jutalom lennék...) az írjon nekem és én szívesen elküldöm a telefonszámom e-mailben. Írhattok ide vagy a zsombibaba@axelero.hu címre is. Köszi.

Móranya! Zsombim 10 hónapos volt 3-án Kép

Bambika, tök jó olvasni a soraidat, szerintem nagyon megható ha 2 pici van a családban, olyan édik!
gabiiiii
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk babamasszázson.KépMárk végig sírtaKép mert ilyenkor aludni szokott.Legközelebb majd kicsit átalakítom a napirendjét.MÁr reggel 8-kor lemegyünk sétálniKép így alszik előtte egy órát.Talán jobban fogja majd bírni.Természetesen itthon kipróbáltuk amit tanultunk és így már tetszett a kicsinek.

Bambika
hétvégn Tótvázsonyban lesztek, vagy esteleg itthon?Mi ha minden igaz valamikor megyünk Herendre.Kép

Gabi
A masszázsoktató azt mondta, hogy másféléves korában amikor nagyon anyás lett a pici, újra tudta masszírozni.Talán később nektek is sikrülni fog.Kép

Sziasztok!
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 

 
 

Gabi

Még azt is akartam tegnap írni Neked, hogy van egy fotóalbumunk Balatoni gyerkek címmel.Kép
Én nem vagyok rajta mert én fényképeztem.Kép

Szia
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


GabiKépBambikaKép
Köszönjük a bókokat Joci nevében, irulunk-pirulunkKépKép

PatriKép
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk talizni a hétvégén...én úgy vagyok suliban, h. péntek egész délután, de mivel szar, ködös idő van, biztos ami biztos már elindulok 10 óra felé, bár nem rossz az út, mert nincs nagy forgalom..
A szombatot teljes egészében végignyomom, reggel 8-tól 17ó-ig...elég brutál, mert csak egy szendvicset tudunk bekapni a 10 perces!!!!ebédszünetbenKépÍgy marad a vasárnap, ami ugye a délelőttre korlátozódik, mert du. indulunk vissza a kicsivel Füredre...
Hú, én is olyan kíváncsi vagyok MóciraKép
Hányinger gondolom van rendesen, próbáltad a ropit?nekem az bejött nagyon..vettetek a kiskrapeknak csizmát Patyon?Mikor költöztök?Nagyon szép lesz az új kérótokKépKépremélem lesz majd egy jó kis házszentelő, v. vmiKép
pussszancs
Kirri

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Szilvi!

Mi pont ezért nem járunk babamasszázsra,mert alvásidőnkben van.Pedig szerintem is jó.Talán majd ahogy változik a napirendje......
Mondjuk én nem nem is szeretném neki most változtatni,mert nekem ugye igazodni kell a Csenge ovisrendjéhez is és ez most így épp ideális.

Kirri!

Na mi a nagy helyzet??
Nektek is olyan jó volt a Mamiéknál,mint nekünk?
Ma nem fog összejönni,de ha gondolod és nem lesz eső,gyertek velünk holnap az oviba.

Jó a csimma.Nincs vele gáz.Persze a minuszokban nem lesz elég meleg.Nem is ez volt mondjuk a cél.

Móni!

Helyes fickó Gergő,bár igaz,a szeme sem áll jól.

Aba

Kép

Kép
aba
 
 


SzilviKép
A babamasszázs szerintem nagyon jó, mi néhány alkalommal voltunk itt Füreden Jocival-és biztosan Márknak is tetszeni fog, ha a napirendeteket átvariáljátok.
Joci néha "lement alfába" masszírozás közben/utánKép
Néha még most is átnyomkodom a talpát-aminek persze fergeteges hahota a vége..

TimiKép
Holnap elvileg nekünk is jó a délután, szerintem kanyarodjatok előtte errefelé, főzök koffétKép
Tegnap este jól leb...ott Józsi, amiért sötétedésben értünk haza a gyerekkel...majd előadta a "A vadak által rejtett veszélyek az éjszakai közlekedés során" c. monológját, amiben volt némi igazság, de csak némiKép

Csirkesz, Anyapoc, Rupetra, KrisztaKép
Mi van veletek?ÍRJATOK!!!!
Na Kfk-ról és Katianyuról már nem is beszélve...hol van a régi gárda?????Kép
puszka mindenkinek
Orsi

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Orsi!

Összefutottunk Józsival a boltban az este.Tényleg nem volt boldog.A vadakról a sztorit nekem is elmesélte.De abban a pillanatban feltünt a kocsid és hanyatt-homlok rohant hozzátok!!KépKép

Csábító a holnapi KV. Evés után jelentkezünk,előtte csörgök.Kép

Pussz Timi

Kép

Kép
aba
 
 


Sziasztok!

Orsi Kép

Úgy vártam már, hogy talizzunk Kép Zsolti volt csak Patyon Mócival, mert annyira rosszul lettem, ilyenkor használhatatlan vagyok... Vettek egy jó kis lúdtalpbetétes bundás bakancsot. Csimma nem volt Móci méretében. 6800 volt. ASSO a márkája, állítólag a Siesta után ez a legjobb a lábnak. A Siesta cipők 12 000-től kezdődnek. Na, azt nem mi vesszük meg, majd ha Zs milliárdos orvos lesz. Kép Kép Kép
December 3- 5-éig költözünk. 2-án még vizsgázom. Az tuti lesz, nem? Joci tortát eszik, én meg vizsgázom Kép
Ha vége a vizsgaidőszaknak, akkor tartunk csak lakásavatót.
Szerinted kár, hogy 11 vizsgám lesz ebben a félévben? Kép
Azért vagyok ennyire rosszul, mert egy csaj jött a Zs-hoz fogászatra, aztán én vigyáztam abban a félórában a kislányra, csak volt pofája úgy idehozni, hogy beteg volt a kislány, úgyhogy jól megfertőzött. Nátha, torok stb. Amikor mondtam neki, hogy terhes vagyok, meg hát a Mórt sem kéne megfertőznie, azt mondta, a nátha nem fertőző. Rendes, nem?

Bambika Kép
Hogy-hogy 11 napot voltál kórházban? Ki sem bírtam volna... Nekem is fáj a cicim, mint állat... Naponta többször be tudnak jönni Móciék Apával, mert közel lakunk a kórházhoz, meg Zs kötetlen munkaidőben dolgozik, vagyis akkor úgysem fog...

Pusszantás:
Móranya
móranya
 
 


Móranya!

Ortopéd doki azt mondta jobb az Asso,mint a szieszta.Vagyis úgy fogalmazott,hogy a Szieszta már nincs a helyzet magaslatán.JÓ nem ? Pláne 12000-éret.

Gabii!

Lejöttetek már Füredre?
Lesz itt egyáltalán interneted?

Timi

Kép

Kép
aba
 
 


Hali!

Még itthon vagyunk, úgy néz ki holnap este megyünk, de ahogy én a páromat, meg a munkahelyét ismerem ez még nem biztos... De szerdán már bizti ott leszünk (vagy nem...) Lenn szerintem nem lesz net, bár a számítógépet visszük, de az adsl ott nem működik, (mekkora hülyeség hogy ez helyhez kötött...) Max ha nagyon netezhetnékem támad majd bedugom a betárcsázósat Kép

Na gyorsan megnézem azt a fotóalbumot rólatok, amíg el nem felejtem...

Na és egy kép Zsombiról, akinek nagyon érdekes a szerelése, de jókedvű Kép
Kép
gabiiiii
 
 


Gabiiiiiiiii!

Mélben elküldtem a telszámom, ha itt vagytok és magányos leszel,csörgess.
Mehetünk sétálni ,mi Orsival nagy bolyongók lettünk az utóbbi időben.

Igaz Orsi???KépKép

Kép

Kép
aba
 
 


Aba!

Akkor még jól is jártunk Kép

Orsi!

Csak nem tanulsz ezerrel??

Üdv:
Móranya már nem sokáig

Nevet kell változtatnom, mert megsértem a Hasbérlőmet ezzel a névvelKép Kép
móranya
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, Gergő múlt hétfőn leválasztotta magát végleg. Este még kérte a cicit, elalvás előtt nyammogott kicsit rajta, de egyszer csak azt mondta, hogy nem, és másnap már nem is kérte. Kicsit megsirattam, megszűnt közöttünk ez a kötődés. Azért másfél éves koráig kitartottunk. Egyébként nagyon anyás, egyfolytában a nyomomban van.

SzilviKép
Hát, babamasszázs akkor nem jött be elsőre, de ha átszervezel, akkor biztosan tuti lesz! Összejön a heti séta? Nekünk egyenlőre nincs programunk péntekre, ha szóltok, akkor nem is lesz, mert már igazán jó lenne találkozni. Anypocék meddig lesznek net nélkül?

MóranyaKép
Hát, tudod irigyellek, mert nekem tegnap megint megjöttKépKépKép Már hónapok óta próbálkozunk, kistesó csak nem akar kopogtatni. Jó, az is igaz, hogy eléggé stresszes hónapok vannak a hátunk mögött, remélem, most hogy már rendeződtek dolgaink, nem lesz akadály. Már úgy szeretnék én is pocaklakót! Gergő már olyan nagyKép!
Hol vettétek a bakancsot? Nekünk is nagyon aktuális. A héten akarok nézni én is.

TimiKép
Jól látod, Gergőnek tényleg a szeme sem áll jól! Tegnap produkált egy olyan esést, hogy a homlokán egy NAGY fekete hegy keletkezett! Nagyon megijedtem, ilyen még nem volt. Mára szerencsére lelapult és beszinesedett az esés helyeKép. Minden napra jut valami, kész vagyok...

Sziasztok: Móni

Kép
Kép
bogumil
 
 


Na most úgy néz ki hogy szerdáig nem megyünk még... Eddig nem is nagyon volt kedvem, de ti kedvet csináltatok, és már úgy mennék Kép

Aba, megkaptam az emilt nagyon köszi, számot felírtam, hívlak majd ha leértem Kép

Móranya, mi lesz az új név? Kép

Babamasszázsra mikor mi jártunk, akkor kb 4-5en voltunk abból 2-3gyerkőc mindig végigüvöltötte az egészet... De azért mi szerettük mert ha ott nem is sikerült mindig masszírozni azért figyeltünk ezerrel és otthon mikor nyugi volt akkor csináltuk Kép Általában fürdés előtt volt a kijelölt időpont és 2-3 nap alatt hozzá is szokott Zsombi és tökre élvezte, szóval kitartás Kép

Dejó hogy itt mindenki kistesót szeretne. Én is úgy szeretnék, de mi úgy tervezzük hogy amíg nem sikerül elköltöznünk egy nagyobb lakásba adig maradunk hárman Kép De nem szeretnénk sokat várni Kép
gabiiiii
 
 


GabiKép
Abának absz. igaza van, kb. 3 órás sétákat szoktunk Füreden tenniKép
Már nagyon kíváncsi vagyok ám rátok!!!!!!!!!!
Kistesó: mi pl. még nem tervezzük, majd talán pár év múlva, nekem egyenlőre Joci épp elég+itt ez a nagy ház, szeretnénk átalakítani a felső szintet a gyereknek+hálószobáknak,a lépcsőfeljárót máshová tenni, ami nem kis munka lesz..brrr!
Úgy "imádom" ezeket a munkákatKép

MóranyaKép(Rozianyja)KépKép
Én már áttituláltalak...úgyis lányotok lesz, valahogy ezt érzemKép
Ja, muszáj tanulni, ez a Zalaegerszeg PSZFK nem piskóta, folyamtosan házidolgozatok, meg vizsgák...már pénteken is vizsgáztam, meg most pénteken is fogokKép
Képzeld, olyan jót nevettem, van egy csaj, aki mint kiderült szintén a jogra akart menni, előadtam neki az én sztorimat a jelentkezési lap kitöltéséről-abc sorrendben jelölve a helyeketKépAzt mondta a csaj, nem semmi, de ő meg azért nem ment a jogra, mert leült egy kőrzővel a térkép elé és bemérte, Pécs vagy Zalaegerszeg van hozzájuk közelebb-és Zalaeg. jött kiKép
Most szerinted melyikünk a dilisebb?Kép

GabiKép
Olyan édes gyerek ZsombikaKépJó kis husis combikája van, Jocinál is imádom ezeket a szexi térdzoknikatKép
pusszka
Kirriék

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Na megyek rendet rakni, mert du. jönnek TimiékKép
TIMI!!!!!!!!!!
Várunk benneteket, a kék Pampers-es kistakarót már előkészítettem Barninak, Joci arról már úgyis lemászikKép

KépKép
KépKép
kirri
 
 


TimiKép
Most olvasom, vhogy elsiklottam felette: de, Józsi volt fodrásznál, mert rövid a hajaKép
Viszont mit szóltál a tatabányai kiruccanásukhoz?????
Egyszer tesszük ki a lábunkat otthonról, ezek meg máris nem férnek a bőrükbeKép

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Orsi!

A Zoli haja is megrövidült,de másnap kellett visszamenniük.Fél 9-kor!!!KépKépKép

Még jó hogy van nektek ez aTatabánya,így nem kellett különösebben indokot keresni a csavargáshoz!Kép

Délután jelentkezünk.Szóval bennünket tisztelsz meg a takarítással?Kép

Ja !!Szóval akkor átalakítjuk a házikót?
Nahát-nahát!!

TimiKép

Kép

Kép
aba
 
 


Sziasztok!

Képrsi
Nem Rozianyja, hanem Éduaanyja Kép Kép Kép Szerintem, aki főiskolára jár, az nem is lehet normális, úgyhogy mindketten hasonló dilisek vagytok a csajjal... Én fejezném már be a sulit, soha többet tanulás!!! Szerintem semmi értelme, csak annyi, hogy elmondhassam van egy diplomám. Ha nincs egy munkakörben gyakorlatod, vagy nem nyom valaki hááturú, nem mész semmire. Meg gyerkőcökkel, úgysem csinál senki karriert, hacsak nem szorítja háttérbe a gyerekeit...
Szerinted Anyapoc új topikot nyitott? Amikor csak ők voltak itt, egész nap levelezett Kép Kép Büdösek lehetünk Kép
Na, ez csak vicc volt. Remélem, nincs semmi gond velük.

Bogumil
Lehet, hogy Te nem tudsz teherbe esni szoptatás alatt, úgyhogy most hajrá! Nézdd ezt az oldalát a leválasztódásnak. Én mindig azon szoktam gondolkodni, hogy nekem ugyanolyan fontos a szoptatás, mint Mórnak. Ezek szerint nem csak én vagyok így Kép Olyan furcsa lesz már nem szoptatni. Bár még pár év előttem van, ha minden jól megy Kép
Mi Sárváron lakunk, errefelé vettük a bakancsot is, nem tudom felétek hol lehet kapni Kép

Gabiii
A fiú név Örs, a lány név Édua. Mór után elég nehéz volt nevet választani, de aztán sikerült ismét megbotránkoztatni az embereket. Úgy választok nevet, hogy nézem az emberek arcát. Ha teljesen elképednek a név hallatán, az a tuti. Mórnál láttad volna az arcokat Kép Kép Most már mindenki dícséri, hogy milyen szép név a Temesi Mór. Csak szeretnek emberek véleményt alkotni, és a nem hétköznapi nevektől beparáznak. Mórral az volt a legjobb sztori, hogy egy nő kérdezte, mi a neve a kisfiúnak? Mondom: Mór. Nézett olyan hülyén. Pár nap múlva találkoztunk, azt mondja Mórnak: Hááát, szia kis Mukk! Azt hittem szétröhögöm a fejemet Kép Kép Kép

Na, felébredt Móricka.
Pussz Mindenkinek:
Móranya
móranya
 
 


TimiKép
nem mondtam még, hogy csak akkor takarítunk, ha jöttök?Kép
Úgyhogy jöhetnétek gyakrabbanKéphi-hi
Felújítás: per pill. ez tűnik a legreálisabbnak, mert ugye az ingatlanárak itt Füreden nem arról híresek, h. olcsók lennének...viszont amekkora kertünk most van, nagy előny a gyerek(ek) számára, ezért gondolkodunk-gondolkodunk, de úgy tűnik marad ez a 2 szintesKépLegalább lemegy a popsiból is az állandó lépcsőzéstőlKép
Álmodozni meg szabad a földönterülőrőlKép

PatriKép
Hja, de nem a fősulira kéne ám fogni, hogy dilisek vagyunk!!!Egyébként ki is nyom hátulról?KépKép
A te helyedben simán beállnék a férjedurad mellé asszisztensnek...Móci meg 18 év múlva felvenné a betegek adatait és máris kész lenne a családi vállalkozásKép
Jóvanna, ma vicces kedvemben vagyok, talán a vesztemet érzem a pénteki vizsgát illetőenKép

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Sziasztok!

Látom ti is tudtok pörögni!Hol voltatok eddig, lehet mi is büdik voltunk?Kép

Anyapoccal minden ok volt a múlt7en.De sajna a számítógép betegKépMajd jön ha meggyógyult a gép.Ezen kívül még tapétáznka és parkettáznak.
Jó meló!Ja igen, Apa is itthon van!Kép

Kirri és Gabii
a kisfickók nagyon vagányak!Egyiknek sem áll jól a szeme.
Kirri
érdekes lesz Jocival a lakásátalakítás!Kép

Sziasztok
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


SzilviKép
Jó, hogy ismét fellendült a topik forgalmaKép
A házátalakításra szerintem az "érdekes" helyett a "brutális és szívás a köbön" kifejezések találóbbak lennénekKépKép

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Hali!

Tökjó hogy ennyit írtok Kép

Móréspocakbéröanyuja! Nekem kifejezetten tetszik a Mór név! És a névválasztási eljárást is jónak tartom Kép Kismukk meg tényleg viccesKép A lényeg hogy tökjó és most tökre örülök neked, pedig nem is ismerlek, és drukkolok hogy minden simán menjen meg minden. Szabad tudni hogy mennyi idös a picúr pocaklakó? Vagy ez bizalmas info? Nem szeretnék indiszkrét lenni, de tökre izgulok... Olyan jó!

Kirri! Én is kíváncsi vagyok rátok! És jól hangzanak a hosszú séták füreden! Merre szoktatok menni? Fenn a városba vagy hol?
És én is imádom a térdzoknikat a gyereken... és tényleg husi a combija... sokszor úgy megharapdálnám Kép
gabiiiii
 
 


Sziasztok!

Képrsi
ma tényleg nagyon vicces kedvedben vagy. ( Hála az égnek ) Tudják már a többiek, milyen az, ha nem vagy vicces kedvedben Kép Kép Kép
Azér' eccer mutasd meg nekik Kép

Gabiiii Kép
Nem tudom megszámolni, hány i van a nevedben Kép
Pocaklakó még csak 8hetes, július 5-ére vagyok kiírva. Talán megérkezik június végén, Mórt is 1 héttel előbb szültem.

Szilvi Kép
Végre itt vagy Te is Kép Azt hittem, nem vagyunk szimpik Neked sem és Anypocnak sem. Előtte annyit írtatok ide Kép Nem volt időm írni eddig, mert jó időben sokat sétáltunk. De most már Kép Meg most Apa sokat segít így friss pocaklakóval a hasamban... Vizsgaidőszakig lesz időm írni.

Pusszantás
Kép
Csak ezt a képet tudom Mórról feltenni, mert a többi tök nagy méretű. Ez még júniusban készült. Ilyen matricánk van a kocsin.
móranya
 
 


Móranya
küld el emilben Mórickáról a képet amit fel akarsz rakni, lekicsinyítem és felteszem.
Ha érdekel a dolog küldök emilt, és arra címre küld a képet.A freemailes nem aktuális.Kép

Most látom Neked sincs emilcímed.De akkor ide majd leírom az enyém címetKép

Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Szia Szilvi!

Végül is a fotóalbumba feltettem a képeket, csak ide nem tudom felrakni. Azt esetleg leírhatnád, hogyan kell képet kicsinyíteni. vagy kell hozzá program?

Patri
móranya
 
 


Az IrfanView progit használom hozzá.Az internetről is le lehet tölteniKép

Milyen néven fut a fotóalbum?

Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Sziasztok!

MóranyaKép
Hű, nagyon jó ez a kép, már meg is néztem, hogy hol lehet ilyent csináltatni. Ötletes nagyon.
Bakancs ügye megoldódott, egyik ismerősömnél jártunk ma, szóba került ez a téma is, erre előhozott nekem egy hiper-szuper bakancsot, amit az ő gyerkőce alig-alig hordott, máris kinőtte. Sötétbarna, magasszárú, fűzős és cippzáras is és csupa bunda.

GabiKép
Nagyon édes Zsombid, jó kis combjai vannak, én biztosan harapdálnám. Gergőt is harapdálom, pedig neki sehol nincsenek ilyen hurkái. Õ képviseli a csupa izom szikár bébik csapatát.

KirriKép
Jó kis munkát kezdetek, ennyire unatkoztokKép? Na, jó ez nem volt annyira vicces. Egyébként mi is állandóan alakítunk valamit, ötletek jönnek-mennek, de azért annyira nagy fába még nem vágtuk a fejszénket, amekkorába ti készültök. Legutóbb terasz fölé csináltattunk előtetőt, csuda jó lett.
Füredre mi is gyakran lejárunk sétálni, Gergő imádja a hattyúkat etetni. Meg ha arra járunk, akkor a Bergmann cukrázdát is meglátogatjuk, bárcsak ne tennénk... nem tesz jót a körméreteimnekKépKép.

AbaKép
Jól látod, Gergőnek még a szeme sem áll jól. Most este levágtuk a haját, ilyenkor annyira megváltozik az arca. Holnap teszek fel róla képet, mert a gép megadta magát, lemerült.

AndiKép
Merre jártok?

SzilviKép
Akkor a találka ugrik a jövő hétre? Egyébként nagyon rossz időt jósolnak, hózáporban nem lenne annyira élvezetes a séta. Telihold van, jön a hidegfront, Márk hogyan viseli?

Móni

Kép
Kép
bogumil
 
 


Szilvi

Temesi Mór néven fut az album.

Bogumil
www.babyonboard.hu-n rendeltük. Egyik gyerekorvos fia gyártja ezeket a matricákat. Tök tuti szerintem Kép

pusszantás
móranya
 
 


MóniKép
Ha erre jártok, egyszer közösen is elmehetnénk a kis tökösökkel sütizniKép
Mi Timivel nagy Bergman-rajongók vagyunk, én mindig a legdrágább tortát rendelem-ha az ő férje fizetiKép(na jó, ez is csak vicc voltKép)
Ja, nem unalomból gondolunk a ház átalakítására, hanem mert per pill. pontosan a ház felét, vagyis az alsó szintet használjuk csak ki, az emeleten van 3 szoba, rendbe kéne hozni, kis tapétázás, egyebek, ill a lépcsőfeljárót kellene máshová tenni, mert így a külső előszobából, ami egy üveges terasz gyakorlatilag lehet csak megközelíteni a lépcsőt.

GabiiiKép
Mi Füreden úgy kezdjük a sétát, hogy átmegyünk Timiékhez egy kávéra-de tegnap ők jöttekKép
Olyan édes a kisfia, a 2 kiskrapek egymással szemezett és miután oldódott a hangulatuk, nekiálltak dumálni..hát, az ilyen pillanatokban nincs ugye feltöltve a kamera akksijaKép
Aztán letoljuk a pasikat a partra, majd megkerülve a fél várost elindulunk hazafelé..ezek a séták újabban 3 óráig tartanakKép

na pusszantás
Ui: dobok 2 képet , az egyik a tegnapi fürdetés előtti vetkőzésről, a másik a mai reggelinél készült a békakirályfirólKép

KépKép

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Ui2: Jocinak előbújt a 3. foga is-felülKép

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Sziasztok!

KIrri

Joci egy tündér! 3 fogúKépKép. Nem irigyellek a sok lépcső és a munkálatok miatt!


Móranya

Azért tartott 11 napig a kórház, mert befektettek terminus tullépés miatt.

Lilla tegnap kapta a 4 hós oltást és nagyon megviseli.
MÉg írnék, de Bence már felmászott a hátamra, hogy ő is írja a betüket és hisztizik.
Később talán sikerül többet írni.

Szép napot mindenkinek

Andi

KépKépKép
bambika
 
 


Hello!

Na úgy tünik a héten nem megyünk még, mert apa pénteken még itt dolgozik a városban... Komolyan mondom mire leérünk lesz vagy 30 centi hó és akkor hogy fogunk 3 órákat sétálni???

Kirri! Nagyon jól hangzik a séta így leírva is. És külön öröm hogy célba veszitek a partot mert én úgyis a partnál lakom (vagyis fogok lakni) és így nem gond a csatlakozás sem Kép Kicsifiú meg nagyon tündibündi! Kép Ilyen békás köntöst hol lehet szerezni??? Az én fiam valahogy békamániás... Beleszeretett ebbe a crazy frogba (mindig sikongat neki a tv-ben meg fenn van a gépen is és egy ideig ezzel mindig le tudom kötni a figyelmét, szóval azóta elleptek minket itthon a béka plüssállatok, tányér-pohár stb... De ez a köntös... olyan cuki!

Képzeljétek éjszaka semmit se aludtunk, picikém kb hajnali 3tól reggel nyolcig zokogott. Valószínü jön a foga, én már dörzsölgettem mindennel, fel-alá járkálunk a lakásban, kipróbáltunk mindent mire reggel 8kor elaludt. Közben is elaludt néha 10-20 percekre annyira kifáradt a sírásban de mindig újra kezdte. Aztán valamivel 10 után kelt és azóta tök jó kedve van és huncut mint mindig... Asszem el kell mennem a gyógyszertárba mert épp kifogytunk mindenféle csodaszerböl...

Móranya, még tegnap megnéztem az albumotokat, és nagyon de nagyon szép és profi képek vannak ám benne! Nagyon szép gyerköcöd van! Meg láttam a babyondoard oldalán fenn van Mór képe is Kép Egyébként hogy vagy? Fitt és friss kismama??? Ja és a nevemben azért van ennyi iiiii mert a sima Gabi foglalt voltKép Szóval elég egy is Kép

Na írjatok még sokat-sokat, olyan jó olvasni!

Puszi: Gabi
gabiiiii
 
 


Orsi!

Délután jöttök velünk az oviba? Ja és utána torna.
Jó a Jocika köntöse!KépSzóval ha megcsókolja valaki herceg lesz belőle?Kép

Bambika!

Sajnálom Lillát.Kép
Nálunk Barnabás csak most az 5 hós oltás után volt kicsit nyűgös.Mondjuk nem semmi a 2 szúri egyszerre!Kép
Mekkora most Lilla?

Móni!

Ez igaz,szoktunk járni a Bergmannhoz.Jó kis fogyókúrás program.
Szólj ha erre jártok.

Timi

Kép

Kép
aba
 
 


Móni

most pénteken nem érek rá, azért nem is hoztam én szóba a talit.Jővő7en talizhatunk valamikor, de lehet, hogy nem a péntek lenne most megfelelő.Visszatérünk rá mindenképpen.KépDe ha hideg lesz nagyon, akkor nem igen tudok sokáig sétálni az allergiám miatt.kb 1 órát.Ha neked így is megéri bejönni akkor szívesen talizok Veletek.Valahol a Haszkovón kellene randizni.Majd ha odajutunk írok sms-t Anyapocnak is ha addig nem jelentkezik.

Bambika
jővő7en Ti is jöhetnétek!KépSzegény pici Lilla!Belázasodott?Ma már jobban érzi magát?

Kirri
Jocibaba nagyon édi.Nem viseli meg a fogzás?

Veszprémiek
egy jó gyerek bőrgyógyász érdekelne.Márknak úgy néz ki,hogy gyermekekcémája (így kell írni?) van.
A mi doki nénink azt javasolta,hgoy kenjem neki a popsikrémmel - sudocremet használunk - de nem segít semmit.Sőt egyre nagyobb a terület.Az arcocskáján van.Ma leviszem újra dokihoz, mit mond most rá.Kép

Sziasztok
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Szilvi!

Igaz nem veszprémi vagyok,de talán tudok segíteni.Mi a Szalay Ildikóhoz járunk,ha gond van.Õ gyerekgyógyasz és bőrgyógyász is.A Dugovics u.-ban rendel.
Nyugodt szívvel ajánlom.

Kép

Kép
aba
 
 


Megnéztem Mócit!Nagyon édes.Nagyon jók a fekete-fehér képek, és a bőröndös képek is nagyon tetszenek.Kép

Jociról nincs album?

Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Timi!!!!!!!!!
Lemerült a telcsim, du. bent voltunk Veszprémbe, csavarogni meg Joci egyik rokonát látogattuk a koriban, ne haragudj, a mai sétánk elúszott-de jövő héten támadunk Benneteket!!!Kép
Ja , bent voltunk apánál is, áll a bál a melóhelyükön ismétKép
SzilviKép
Szerencsére-lekopogom-eddig egyszer sem viselt meg bennünket a fogzás, úgy veszem csak észre, h. hoppá, megint fog van, h. kocog a kiskanálKép
Album: de van, Orsi l, Orsi ll, "Joci a nagyfiú stb. címekkel)
De én is szeretnék már a ti babóitokról képeket nézegetni, Móni és többiekre is vonatkozikKép
GabiKép
A DM-ben lehetett kapni ilyen brekis anzugot, + van hozzá papucska is és törlőszivacsKép

MamikKép
Én most 4 napig nem leszek gépközelben, legyetek jók és mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk!
Kirriék

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Hali!

Asszem ma is borzalmas éjjelünk lesz megint... Az előbb felsírt bementem hozzá hogy visszaaltatom és olyan forró volt a kis teste Kép Hirtelen meg nem találtam sehol a lázmérőt Kép Jajj... Azért adtam neki egy lázcsillapító kúpot, remélem hatni fog.

Kirri! Én már szinte törzsvendég vagyok a DM-ben de nem láttam még ilyet Kép Lehet nem vagyok valami figyelmes... Ja és bele-bele lestem az albumaidba, olyan éééédi! Nekünk is van itt albumunk Zsombibaba és Zsombibaba2 néven, de ezekbe sajna friss képek nem nagyon vannak... De nagyon cukik a picikori képek is.
gabiiiii
 
 


Aba
köszi, pont nem láttam az üzidetKépMost kaptunk egy kencét.Ha nem használ akkor irány bőrgyógyász.

Sz

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Gabiiii

mi van Zsombibabával?Jól van?

Aba
Márk arca nagyon sokat javult a kenceficétől amit felírt neki a doki.Kép

Kirri
nekünk nincs albumunk, nem is lesz.Valahogy nem érzek rá késztetést.
Így egyesével teszek ide néha-néha.Elég ennyi a világnak Márkról.

Sziasztok
Szilvi

ui:látom már megint eltűnt mindenki.KépBiztos büdös vagyokKépDe honnét tudjátok, hogy egy hete nem fürödtem??????

Kép

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Kismama! Kép
Zsombi ma délután is belázasodott meg tegnap éjjel is. Voltunk dokinál, nem piros a torka, tiszta a tüdeje, nem köhög. Szóval csak folyik kicsit az orra, meg lázas volt. Dokinéni azt mondta hogy ha láza lenne akkor panadol babyt adjak nkei vagy ha magas a láza akkor germicidet... Meg ugye csöpögtetek az orrába és szívom nkei... Egyébként egész nap jó volt a kadeve és nagyon huncut volt, csak délutánra nyűgösödött be. Reméljük mihamarabb túlleszünk rajta... Ja és nem is vagy büdös! Nagyon édi ez a kép!
gabiiiii
 
 


Szilvi!

Az jó,ha javult az arca.Egyébként ezt a doktornénit bármivel kereshetitek.
Szépen kigömbölyödött Márk!Kép
Nagyon helyes.Igazi pasi!Kép

Gabi!
Hogy van Zsombi????

Timi

Kép

Kép
aba
 
 


Sziasztok!

Sehol senki??
Ma nem jött össze a gyerekeknél az egyszerrealvásKép Ennyit a házimunkáról.
Úgy hallottam,hogy a STOP.SHOP-ban lesz Brendon is.Nem tudjátok mikor nyit?

Szép napot
Timi

Kép

Kép
aba
 
 


Timi

Köszi Márk nevében is.KépHát igen, egyre tokásabbKép

igen lesz Brendon és decemberben nyit.Pontos dátum nincs kiírva.
c&a-ban most 3 bodyt lehet venni 1500 ft-ért.Sztem nagyon jó ára van így.KépSajnos nem volt a mi méretünkben.Most váltottunk 62-es méretre.

Móranya
lehet,hogy egy kicsit indiszkrét leszek, de volt menzeszed szopi alatt, vagy nem, és úgy maradtál terhes?

Remélem holnap nagyobb fogalom lesz ittKépMár jöhetne igazán Anyapoc is.

Bambika
nálatok mi újság van?
Móni
te merre csavarogsz?

Ma nagyon hideg volt!Nem szeretem ezt a száraz, nagyon hideg időt.Valahogy ha van hó, még a hideg sem érződika nnyira.Legalábbis számomra.

Na pusza!
Szilvi

Kép
Kép
kismama2004
 
 


Szilvi!

Csenge is nagyon várja már a havat.Reggel "esik a HÓ"felkiáltásra ébredtünk.KépKép
Azért ebből még nem lesz szánkózás.

Kösz a body tippet,a hét eléjén úgyis kell mennem Veszprémbe,majd benézek.

Na megyek ebédet főzniKép

Pussz Timi

Kép

Kép
aba
 
 


SzilviKép
Tök aranyos Márk bébi és mennyi hajacskája van!

Képzeljétek, a 8-ason jöttünk hazafelé és akkora hó van, ahhoz képest, hogy nem is volt beharangozva a meteorológia által!
Még jó, hogy apa a héten felrakta a téli gumikat, így sem mertem nagyon hajtani, mert az útszéle olyan csúszósnak tűntKép
A vizsgám írásban volt, úgy érzem jól sikerült, minden feladatot sikerült seccpecc megoldanom-puska nélkülKépKép
na pusza, du. megyünk anyósomékhozKép
Kirri

KépKép
KépKép
kirri
 
 


GabiiiKép
Most akkor melyik nap jöttök Füredre?Vagy már itt is vagytok?Totál nem vagyok képben...

KépKép
KépKép
kirri
 
 


Orsi!

Akkor most mikor lesznek apáink?Te tudsz valamit?
Délutánra közös anyósprogi lesz?
Akkor nem estig tart az okosítás?

Timi

Kép

Kép
aba
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?