Új privát üzeneted érkezett!

Orsi Kép
Van ahol adnak haskötőt azért kérdeztem én is. Kép
Én hivatalosan január elsejére vagyok kiírva, de sajna a méhlepényem már 2 hete III. fokozatban van és valószínűleg emiatt császár lesz idő előtt. Vagyis akkor, ha a baba nem fog fejlődni, akkor "kiveszik". Minden héten 1-2 alkalommal járok Uh-ra emiatt.

Kép

Kép
pkagi
 
 


Sziasztok lányok,

Kriszti, nagyon édes a Bence, úgy néz ki, hogy most csütörtökön megyünk babamasszázsra. A hozzánk kijáró védőnő fogja tartani a Lónyai u.-i rendelőben. Majd beszámolok, hogy milyen volt.

Pkagi, végül is mindegy, hogy milyen pelust és ápolási szereket adsz le, mert ezeket bedobják a közösbe, és azt használják a fürdetésnél ami éppen kéznél van. Jackre is hol ilyen-hol olyan pelust adtak.

A csecsemősökkel kapcsolatban: az egyik vizit után nem az én fiamat hozták be a szobába, és hiába erősködtem, hogy ez a baba nem az enyém, a nővér csak nyújtotta felém, hogy vegyem el és szoptassam meg, mert biztos csak a kimerültségtől nem ismerem meg. Jó pár percig vitatkoztunk, aztán megnézte, és "ja, eltakarta a pólya fodra a szobaszámot".
Különben nekem nem volt más gondom a csecsemősökkel, bár nem is volt túl sok problémám. Viszont az Elvira dícséretet érdemel, ő sokat segített, még a csomókat is kimasszírozta a melleimből, hogy ne kelljen sorban állni az anyatejgyüjtőnél, pedig nem is kértem rá.

CSenge, nekünk sajnos a pampersből szinte minden második alkalommal kifolyt a pisi (a 2-5 és a 3-6kg-osból is), szerintem ez a pelus ügy mindenkinél más, attól is függ, hogy milyen helyzetben alszik és szopizik a baba. Nálunk Jack elkezdett éjszaka a hátáról az oldalára fordulni, és ez a mozgolódás sem kedvez szerintem a folyó ügyek pelusban maradásának.

Sziasztok,

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Manka!

Nem semmi ez a babafelcserélős sztoridKép Elég durva szerintem.
Én is azért szeretnék ébren maradni a műtét alatt mert akkor majd jól megtudom nézni a babót legalábbKépKép
Hát igen pelenkaügyben nem egyformák a vélemények, tényleg egyedi, hogy kinél mi válik be.

Pkagi!
Sajnálom, hogy ilyen kálvárián mész keresztül, heti 2 UH....Kép
Persze mindent a baba érdekében.
Legalább közel laksz a kórházhoz?
Azt lehet tudni esetleg, hogy mitől kerülhet ilyen érettségi fokba a lepény vagy ennek nincs különösebb oka?
Pedig ha végig tudnád hordani szülhetnénk akár egy időpontban isKép Hátha...
Mindenesetre drukkolok nektek, hogy minél tovább benn maradjon a kicsi!

Virga!

Köszi az infót.

Üdv
Orsi
31+0

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 

 
 

Manka!
Hát ez hihetetlen, ez a felcserélős sztori. Úgy látszik, mniden kórházban előfordul! (Ld: múltkori Miskolci eset.)
Anno én is nagyon izgultam, hogy megismerem-é majd a babámat, ha hozzák... Aztán szegény olyan sokáig jött kifelé a pocakomból, hogy egészen "Csúcsfejű" lett, hát ez összetéveszthetetlen volt... Kép
Már azt hittem, örökké ilyen marad. De pár nap alatt szépen kikupálódott.
Most megnézhetitek őt a profilomban... Kép

Hencsi!
Írnék neked mailt, ha megengeded, mint frissen szült anyukának,"tarifákkal" kapcsolatban...
Üdv mindenkinek:
Ági
eveloagi
 
 


Sziasztok!

Én is Shöpf Méreiben fogok szülni. Most a 7. hónapban vagyok, január végére vagyok kiírva. A segítségeteket/tanácsotokat szeretném kérni azzal kapcsolatban, hogy éredemes e szülésznőt is választani, és ha igen, akkor kit javasolnátok? A Széles Ferenc dokit ismeri valaki esetleg, szült nála valamelyikőtök?

Bocs a sok kérdésért, és előre is köszi a segítséget! Kép

Üdv,
Lexy
lexy
 
 


Eveloagi várm a levelet!Kép

Pkagi és mások, akik spinál, eda és hasonlo anesztest igénylő dolgokban gondolkoztok!

Ha anyagilag megtehetitek ,akkor javaslom h Sorbán dokival vagy Tamara dokinővel(nekem Õ volt) beszéljétek le, h mit is terveztek, ha igénybe veszitek a szolgálataikat kell érte fizetni, ha pedig nem, akkor maga a tudat bizonságot ad szerintem....ha le van fixálva velük a dolog sztem biztos jut adott esetben a 6 órás tűből is.......KépKépKépNekem is a haránt fekvés miatt lebegett a csaszi lehetőség, ezért is dumáltam Tamarával, végül EDA-t kaptam...Kép

Anyukák!

A köldökünk mindjárt leesik, viszont megdöbbenve tapasztalom, hogy alatta ilyen sárgás-pirosas váladék van, amit a hintőpor felsziv ugyan, de idöről idöre termelödik helyébe....valaki emlékszik, hogy meddig fog ez a dolog igy levedzeni???
Amig igy vagyunk ugye szintén nem szabad viz érje??? Nincs még ott összeforrva vagy mi lehet az a nedv??

Heni

Ja és még valami!

Christi! (lehet nem jol irtam, de képtelen vagyok a nickeket megjegyezniKép)

Van valami bevált szokás h a korházba mikor kell vinni koponya meg hasi uh-ra a gyermeket? Mennyire nagy a tumultus, mikor érdemes időpontot kérni?

Ha más is tudja Õ is megirhatja, csak Kriszti ma voltKép

Kép
hencsi
 
 


Orsi Kép
Általában a dohányosoknak szokott így elmeszesedni (Én nem dohányzom! ). Valószínűleg pajzsmirigyem lehet a felelős érte. Nekem pm alulműködésem van és állandó gyógyszert szedek rá. Vagy a gyógyszer, vagy az ebből adódó kicsit több koleszterin lehet a ludas a dologban.

Lexi Kép
Biztosan tudnak ajánlani neked itt szülésznőt. Kép
Én a dokimat kérdeztem meg ő mit gondol erről, hogy fogadjak e szülésznőt, illetve szeret e valakivel együtt dolgozni.

Õ ajánlott nekem, de sajnos pont külföldön fog tartózkodni és következő alkalommal a doki azt mondta, hogy egyenlőre hanyagoljuk a témát, mert ha császár lesz úgysem lesz rá szükségem.

Kép

Kép
pkagi
 
 


Heni!

Nem csináltak a babádnak hasi és koponya ultrahangot a kórházban?
Én úgy tudom, megcsinálják minden babának születés után pár nappal.
Lányok! Javítsatok ki, ha tévedek!
A zárójelentésében nem írtak erről?

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Hencsi!

Nekünk a doki 4 hetesen írta meg a beutalót hasi Uh-ra és csípőszűrésre és amikor telefonon kértem időpontot akkor be kellett mondani, hogy hány hetes babáról van szó és nálunk a pár heteseket általában előre veszik, következő héten már mehettünk is.

Köldök ügyben nem tudok tanácsot adni, mert megmondom őszintén, nem tudok vissza emlékezni, hogy milyen volt a fiam köldökcsonkjaKép Bocsi
Azt tudom, hogy sűrűn kellett gyógyszertári hintőporral megszórni.

Üdv
Orsi
31+1

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Duda!

A zárojelentésen szo szerint ez áll:

Javasolt csipőszűrése orthopediai szakrendelésen 2-3 hetes korban.
Gyermekambulanciánk rendelési ideje h-p 9-11 tel: 4764437 .Koponya és hasi UH vizsgálatot hétköznap délelőtt a 4764494 számon lehet előjegyeztetni. A vizsgálatokra a TAJ számot és az ujszülött zárot hozzák magukkal.

Ebből nekem az jön le, h utolag kell megcsináltatni.....

Orsi!

Semmi gond, mindig sok embertől megkérdem a nyomorom, igy valaki mindig ad választ ráKép))

Kép
hencsi
 
 


LÁnyok,

A koponya és hasi uh-t megcsináljék a kórházban, nem kell külön hurcolni. Az első cipelős program (jó esetben) a csipő uh. a helyi sztkba vagy gyerekrendelőbe.

Hencsi,

Mi a köldökcsonk körül ecseteltük és én úgy tudtam, hogy néhány napnál tovább nem illik nedvedzeni neki. Valóban nem tanácsos,hogy víz érje amíg le nem esik.

Pelenka,

Nekünk a Libero a nyerő, törlőkendőből meg a Pampers Kép Itt próbálták a környékbeli kismamák a pelenkafutárt. Több féle kezdőcsomagot kértek és volt ami bevállt. Babaszobán olvastad Orsi?

Pkagi,

Én anno olyan termékeket adtam le amit jó szivvel fogadtam volna a saját babám popsiján/testén is...
Azt hiszem elég volt a kórházi ajándékcsomagban kapott mennyiség csak pelust vittem plusszba.

Kriszti

cuiccolo
 
 


Kriszti!

Nem ezen a fórumon olvastam a pelenkafutárt, én még nem próbáltam, igazából kíváncsi is lennék, hogy próbálta-e már v.ki és hogy milyen a minőség. Úgyhogy csak másodkézből vannak infóim, de lehet, hogy holnap felhívom őketKép

Orsi
31+1

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Heni!

Ez furcsa, az ismeretségi körömben lévő összes söfis babának megcsinálták még a kórházban az uh-t. Igy nekünk csak csípőszűrésre kellett menni.

A köldöke Natinak is vérezgetett, miután leesett a csonk, amikor az ambulanciára kontrollra mentünk, szóltam és ott lekezelték valamivel, amitől teljesen rendbe jött. Addig vigyáztam, ne érje víz!

A kis szülinaposom ma 3 hónapos! Kép
Nagyon szalad az idő.
Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Duda!

Sztem nálunk a hétvége+ünnep miatt nem volt idő ilyeneket megcsinálniuk, csak erre tudok gondolni....

Valoban sszalad az idő, már mi is 8 naposak vagyunkKép)))

A köldökére vigyázok majd persze ha leesik akkor is,csak ez is olyan pofára esés, az ember azt gondolná(igy tudatlanul), hogy csak leesik és itt a kánaán, pancsolás stb, aztán közben....Kép

Ezek szerint a csipő UH-t is a korházban csinálják majd???

Kép
hencsi
 
 


Heni!

Csípőszűrésre mi a Heim Pálba vittük Natasát, a dr. nénink őket ajánlotta és ő adta a beutalót is.

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


<font color="0000ff">Heni!

Mi a Karolina úton az Ortopédiai Klinikán voltunk mindhárom gyerekkel csípőszűrésen. Az előnye a Heim Pállal szemben, hogy ott nincsenek egyéb betegséggel küzdő gyerekek, lévén csak ortopédia, míg a Heim Pálban az ortopédia előtt vonul el az összes fül-orr-gégészeti beteg is. Ráadásul hétfőn és kedden kettőtől van a csípőszűrés, a babákat ötösével hívják be, így nagyon gyorsan haladnak. Akinél ultrahangra is szükség van, azt azonnal megcsinálják egy emelettel feljebb. Beutaló természetesen itt is kell.

Üdv:

Zita</font>
pzita
 
 


Sziasztok!Kép
Gondoltam bekukkantok hozzátok, most várom a harmadik babámat (a 2. is itt született).Kép
Jövő kedden megyek nyaki redőre a nagy fsz-i uh-ra (nekem eddig a doki a fenti rendelőjében nézte egy kis masinán-hüvelyi uh volt). Szeretné m megkérdezni, nem tudja-e valaki, hogy a nyaki redő mérésekor már hasit csinálnak vagy még a "kellemesebbiket"? (a lányomnak nem lett megmérve anno)S ha hasi, akkor teli hólyaggal kell menni, ugye?Kép
Előre is köszönöm!
Szép napot!
J. (11+1)

Péter Tamás 11 éves
Adél Nóra 5 éves
Balázs László 3 éves

Kép
judit_78
 
 


Sziasztok
segitenetek?Az itteni AFP labor szama kellene SOS.
Koszike

Kép
Kép
kataa
 
 


Judit 78!

A 12 hetest még hüvelyen keresztül csináljákKépKép
Engem mindig elküldött az UH-s hölgy pisilni elötte, pedig én is jól tartogattam míg sorra nem kerülökKép

Sok sikert

Orsi
31+2

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Zita!

Tudnál telefonos elérhetőséget esetleg?

Köszi

Kép
hencsi
 
 


<font color="0000ff">Hencsi!

Az Ortopédiai Klinika száma: 466-6611

Ja, és a két óra azt jelenti, hogy kettőkor a földszinten a gyerekambulancia ajtaja közelében kell már lenni, úgyhogy a betegirányítónál már felvették az adatokat.

Üdv:

Zita</font>
pzita
 
 


Kedves Agi,

Nagyon köszi az ötletet a szülésznővel kapcsolatban. Megkérdezem a dokimat.
Ajánlottak nekem egy Tündi nevű hölgyet, de nem ismerem, róla esetleg hallottál valamit?

Köszi,
Lexy
lexy
 
 


Zita, köszi.

Az első levegőzésKépKépKép

Kép
hencsi
 
 


Hencsi!

Nagyon cuki a kicsi lány így beöltözve.
Kap attól az óriás cumitól azért levegőt?Kép

Klassz az a bundazsák, a babakocsi tartozéka volt?

Orsi

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Sziasztok!

Érdekes amit Duda ír, mert csak 2 hét különbséggel szültünk és nekünk is vissza kellett menni koponya és hasi UH-ra.
A csipőUH-ot meg itt csinálják meg, ahova tartozunk (XVIII. kerület Kispesthez tartozik) .
virga
 
 


Sziasztok!

Manka!Nem semmi,hogy más babáját akarták ráderőltetni..durvaKépilyenkor szégyellem,hogy egészségügyben dolgozom...
Majd várom a babamasszázsos beszámolót,engem is érdekel a dolog!Kép

Heni!
Nekem fel sem írta a házi gyerekorvos a hintőport,csak alkohollal tisztítottam/tisztítom Beni köldökét,addig amíg le nem esett a csonk,utána már nem is levedzett,1-2 napig picit véres volt,de már nagyon szép neki!

Az ultrahangot,meg ilyeneket nekünk is megcsinálták bent a kórházban,még mielőtt hazajöttünk volna.Tegnap fejlődésfelmérő vizsgálaton voltunk csak a főorvosnőnél,de minden rendben.Holnap lesz még készen 1-2 lelet,ha azok is jók,akkor majd csak 1 hónap múlva megyünk legközelebb.A csípőszűrést nekem majd a házi gyerekorvossal kell egyeztetnem,hogy hová,mikor.

Nagyon édes Ajsa így beöltözveKépKép

üdv:Kriszti

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Lányok!

Egy kényes kérdés császárral szült anyukákhoz.
Borotválják a csaszis mamikat is a műtét elött? Ha igen mennyire?

Orsi
31+1

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Sziasztok!

Ezt az uh. dolgot, már végképp nem értem...

Cristi!
Nektek miért kell visszajárni a kh-ba?

Van valaki, akinek a babáját már az új oltásokkal oltják? Lenne 1-2 kérdésem.

Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Duda!

Mivel Beni 39.hétre 2490 grammal született,koraszülöttnek számít...
Sajnos 2 napos korától visszabukta/hányta/az összes beszopizott tejcsit.Szerencsére aznap Princzkel főorvosnő/ő a koraszülött oszt.vezetője/ügyelt,így Bencét felvitte az osztályra,és infúziót kellett kapnia.4napos korától,és mostmár ügyesen szopizik,ami bent is marad.Bár néha kicsit mohó,sok levegőt nyel,akkor egy kicsi a büfivel jön ki...de nem sokKép
A kórházban tegnap azért voltunk,mert a főorvosnő visszarendelt így két hét után,hogy rendben van e minden a gyerkőccel!

üdv:Kriszti

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Cristi!

Annak idején Nati is sokat bukott, nem maradt meg benne semmi, de mi megúsztuk az intenzívet, bár már előrevetítették a dolgot. Átmosták a gyomrát :-( és aztán rendbe is jött!
Örülök, hogy nálatok is rendeződött a helyzet és Beni ügyesen szopizik! :-)

Üdv:Andi

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Orsi!

Borotválják a császáros mamákat is. A második gyerekemnél nekem már megvolt az előkészítés a sima szüléshez, azaz a borotválás is, mikor császár lett mégis a döntés. Ekkor újabb borotválás. Azt borotválták le, ami a sima szüléshez való előkészületnél kimaradt. Ez kb. egy hat centis sávot jelent a szeméremszőrzet felső részétől lefelé. Legalábbis nálam ennyit jelentett. A harmadiknál csak a császárhoz készültek, akkor csak ezt borotválták.

Üdv:

Zita
pzita
 
 


Sziaasztok,

Ha jár valaki Szőnyihez jelezze nekem, mert szeretnék néhány dolgot priviben megkérdezni.
épp szopi van, nem is szaporitom a betűt...

Köszi

Kép
hencsi
 
 


Köszi Zita!

Megnéztem a profilodban a gyermekeidet, nagyon szépek (és vidámak)Kép

Üdv:
Orsi

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Sziasztok!

Forsolya!
Tőlem kérdezte a szülésznő, hogy császár lesz vagy hüvelyi. Mondtam hogy még nem dőlt el, ezért én teljes borotválást kaptam már az elején.
Üdv, Virág
virga
 
 


VirgaKép

Egy komplett kozmetikai beavatkozásKép

Orsi

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Sziasztok!

Kész a vércukor profilom. Ha semmi gyümit nem eszek, akkor jó. Mindennemű édesség, cukor stb meg abszolút tilos. UH is volt, szép nagyok a babák, de túl sok a magzatvíz, és I-II érettségű a placenta. Ráadásul összenőtt a két baba lepénye, így aztán egyre halványabb a remény természetes szülésre, főleg miután 'A' baba fejből átfordult medencevégűbe.
Akkor most szülésznő helyett aneszteziológust keressek??? Mikor lehet / nem lehet a 6 órás tűt választani? Miféle szolgáltatásokat lehet igénybe venni? Fizetni kell a tűért? Nem értem... HELP!!!
Köszi!

Eri

Kép
Kép

Kép
márkus_eri
 
 


Eri!

Igen, a szülésznőnek nincs tul sok értelme császárnál, sőt semmi...Kép
Anesztesből vagy a Tamara dokinő vagy a Sorbán doki közül választhatsz....
A tű kérdés azért érdekes, mert minden ho 20-án kapnak ellátmányt tűből a dokik és amig van 6 órás választhatod azt , viszont ha elfogyott, utána nincs választási lehetőség.....Feltételezem, hogy ha van választott anesztesed, akkor dátumtól függetlenül jut a 6 órás tűből is...Kép

Kép
hencsi
 
 


Szisztok!

A szemész császármetszést ajánlott, de majd csak jövő héten megyek az orvosomhoz.Akkor válik fixé a dolog.Nem nagyon örülnék a dolognak.Tényleg annyira rossz a műtét után? Császárnál választhatok orvost, vagy ott nincs rá lehetőség? Én jobban örülnék, ha a saját orvosom vezetné végig a szülést.
Köszi
Rena
rena08
 
 


Rena!

Tudtommal mindenkit a saját dokija császároz, a többiek elmondása alapján az első felkelésen kell túlesni és utána már nem olyan rossz...., tapasztalatom nnics....

Kép
hencsi
 
 


Rena08!

Ha van fogadott orvosod akkor biztosan ő végzi a műtétet, ha tervezett lesz akkor pláne.

Kriszti!

Milyen adatok alapján számít koraszülöttnek egy baba? Akkor mennyi időt kell inkubátorban töltenie? ( A te esetedben nem is voltak olyan rosszak a paraméterekKép)

Orsi
31+3

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Orsi!

Csak annyit tudok a koraszülésről,koraszülöttségről,amit nekem annak idején tanítottak.Minden terhesség átlag 40 hétig tart.Kifejezetten koraszülésről a 37.terhességi hét előtt születtett babák esetében/általában ikerterhességnél fordul elő gyakrabban/ beszélnek,a súlyuk nem éri el a 2200 grammot..ma már megoszlanak a vélemények,mindenki mást mond.Jelenleg 40.hét előtt született babákra is azt mondják:koraszülés.Ha nagyon kis súlyú a született baba,akkor legalább addig kell inkubátorban lennie,amíg el nem éri a 2000-2200 grammot..de ezt orvosa válogatja,a baba állapotától függ./ezt úgy értem,ha a keringése,és a légzése is rendben,magyarul nincs komoly baj,akkor nem minden esetben teszik inkubátorba/

Hála istennek Beni nem jött nagyon korán..Kép
Viszonylag kis súlyúnak számított a 2490-el.Mivel kibukott mindent magából,visszaesett a súlya 2300-ra.ma már így 2hetesen 2770!Kép

Ha esetleg van még kérdésed,szivesen válaszolok ha tudok!
Üdv:Kriszti

Kriszta&Bence

Kép
cristi
 
 


Kriszti!

Köszi kimerítően válaszoltálKép
Amúgy pedig gratulálok Beninek a súlygyarapodáshoz. Jó sokat behozott a 2 hét alatt.Csak így tovább....

Orsi

O

Orsi & Botond 2006.01.10
forsolya
 
 


Hencsi!

Köszi a választ! Még egy kérdés: ha jól sejtem, ezt a 6 órás tű dolgot nem a nődokival kellene megbeszélnem, hanem mindjárt az anesztes dokival? Kettő közül melyiket válasszam?

eri
26+2

Kép
Kép

Kép
márkus_eri
 
 


Eri,

igen, az anesztes tudja a tuket variálni...
a 6 orás azért jobb, mert kevésbé gémberednek el a tagjaid,mint a 24 órásnál(mindkettő azt takarja h mennyi ideig vagy mozdulatlanságra itélve)

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a jókívánságokat! Tegnap este hazajöttünk!

Heni
nagyon cukorfalat!!!
mindjárt megnézem a mail-eimet és jelentkezem.

Teljesen megkavarodtam ezzel az uh dologgal. Mi is hétvégén születtünk, de megcsinálták neki, a záróban is benne van (kopony és hasi uh)
Csípővizsgálatra pedig a gyermekorvos utal be a helyi "kirendeltségre".
Nálunk legalább is így volt.

Üdv Mindenkinek, Andi
kisbora
 
 


Sziasztok!

Rena!
Ha van választott orvosod Õ csinálja a császárt egy másik doki pedig asszisztál.
Császár után eléggé fájdalmas a felkelés (főleg az első) és utána is vannak fájdalmas dolgok, amiket ajánlott kerülni: köhögés, tüsszentés, nevetés pl. De gondolom hüvelyi szülés után is akadhatnak nehézségek pl. az ülés.
Jó pocakosodást!
Virág
virga
 
 


Köszönöm szépen a segítséget és Jó Egészséget a babáknak és a mamáknak.

Üdv
Rena
rena08
 
 


Jön valaki UH-ra jövő szerdán (Nov.16.)??
eveloagi
 
 


Sajnos csak egy héttel később...

Ha már UH: még mindig nem értem a sorrakerülés szabályát!!! Oktassatok már ki!!! Ja, és mikor érdemes menni, hogy ne kelljen sokat várni? (nem mintha nem érnék rá, időm, akár a tenger, de elvileg kb fél-egy óránál többet nem is nagyon lehetnék függőlegesen, és csak az oda-vissza út 1 óra, plussz X óra sor, és csoda, ha nem görcsölök estére...) Ez nem nyaf-nyaf akart lenni, de összevarrt méhszájjal nem lehet ugrálni.

eri

Kép
Kép

Kép
márkus_eri
 
 


Eri!
Mi lenne, ha a dokidat kérnéd, hogy intézkedjen, hogy első legyél?
Vagy ha a kartonozóban szólnál, hogy mi van veled?
Esetleg az asszisztens hölgynek szólnál még a rendelés elején...
Egyébként én fél 9 körül szoktam jelentkezni a kartonozóban és fél 10-kor benne vagyok az első 5.ben.
Melyik orvoshoz szoktad kérni magad a kartonozóban? Mert szerdánként a Bognár az egyik UH-s. Szerintem vele meg lehetne beszélni előtte való nap hogy mit szeretnél...
eveloagi
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?