Helló Lányok!
Régen jártam erre, de talán még emlékeztek rám.
Tegnap kaptam egy sms-t: "Kedves felnőttek! Mindenkinek üzenem, ma 9.40-kor a szüleim legnagyobb örömére egészségesen megérkeztem. 3800 gr 58 cm vagyok. Mindenkit puszilok Albert Emese Melinda."
Õszintén szólva elsőre azt hittem, ez egy eltévedt sms, de amikor rájöttem, Melcsi pindurkája érkezett közénk, elpityeredtem. Gyorsan bekukkantottam hozzátok, hátha olvashatom a Ti örömötöket is, de mivel ide akkor még nem jutott el a hír, csendben maradtam. De most
: Ezúton is gratulálok nektek, legyetek nagyon boldogok együtt!
Ami minket illet... Semmi jó hírrel nem szolgálhatok
.
Akkor írtam utoljára, amikor Apu kórházban volt, szeptemberben. Hazakerült, úgy néz ki, rendbe jött
!
Amikor már kezdtünk fellélegezni, meghalt ex-anyósom. Nem volt váratlan, de Dorkát és Lucát nagyon megviselte.
Aztán kiderült, hogy Lucát - két éve húzódó arcüreg-gyulladása miatt - meg kell műteni. Betolták őt mosolygósan a műtőbe, aztán kijött a doktornő, közölte, hogy minden rendben, túl van a műtéten. De csak egy jó fél óra múlva nyílt ki újra az ajtó. Zengett a folyosó, úgy ordított az én lányom. Kitolták a folyosóra, kiabált, hogy nem bírja tovább, megfullad, ide-oda dobálta magát... Négyen próbáltuk lefogni, úgy toltuk be az őrzőbe. Nem ragozom tovább, másfél órán át őrjöngött-ordított kisebb-nagyobb - a nyugtatóknak köszönhető - megszakításokkal, míg végre magához tért. Azt mondják, előfordul, hogy így ébred valaki az altatás után, de én rettegtem, hogy elvesztem őt. Még most is görcsbe rándul a gyomrom, ha visszagondolok rá, és csak néhány napja tudtam magamat igazából kibőgni. És a legrosszabb az volt, hogy utána napokig még csak nem is mosolygott
Szóval, ezért nem írtam eddig, nem akartam tovább nyomasztani az olykor amúgy sem fényes hangulaton. Alkalmanként olvasgattam, tudok minden szomorúságról, és be kell valljam, volt egy periódus, amikor attól tartottam, elmegy a topik a "36 felett teherbe esni/szülni tilos" irányba, de örömmel látom, hogy a régebbiek és az újak is olyan erővel állnak talpra, ami ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja.
Lányok, engem is nagyon megviselt - sőt, elbizonytalanított -, ami veletek (Mandula, Sheila, Edina, Kata) történt, de le a kalappal előttetek! Most már - lásd Melcsiéket
- csak jó jöhet!
Sziasztok, remélem, nem zavartam!
Még egy kérdés Virankához!
Merre laktok Gödön? Én is gödi lyány volnék, húz is a szívem vissza... Anyukám ott óvónéni.