Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mi a reggeli előadáson voltunk.
Judit!
Sajnos pont 10 körül léptünk le, mert lejárt a parkolójegyem. Meg akartam hosszabbítani,de nem vette el a százasomat, hiába ütögettem én az oldalához Kép

Amúgy nem tudom, hogy a második előadás milyen volt, de a reggelit élvezték a gyerekek. Lili és Katica (ő volt a legkisebb Kép ) nagyon imádták. Három csajszi volt beöltözve ciklámen ruhába, és nagy szivacs akármikkel játszottak.
Mi nagyon sok ismerőssel találkoztunk.
Pici is ott volt, Piros is, meg még más ismerősök. Szóval jó volt.

Szia Orsi!
Utólag is boldog névnapot!
Mikor született a kislányod, és hogy hívják? Nyugodtan írj magatokról bővebben, ha van pici időd.

Kriszi!
Marci sem töltötte be még a 4 hónapot, mint Katica. Én is szeretném vinni Katcát úszni a Págiszba, de majd csak oltás után, ez lehet, hogy jövő héten lesz. Csütörtökön megyünk oltásra, talán szombatig kiderül, hogy reagálunk rá. Ha jól, akkor megyünk úszni.
Sajnos Lilit nem tudom vinni, mert hiába jártam vele úszni, amit akkor nagyon élvezett, de már fél a víztől. Nem tudom miért, mert nem érte trauma, de fél.
A hajmosás is kész katasztrófa.
Szóval azt akartam kérdezni, hogy mennyibe kerül az úszás? Nekünk gatyónk van, Liliről maradt Kép
Bár még neki is jó Kép

Enikő!
Annyira édesek az ikrek! Zsófi is nagyon szép kislány.
Katica már 16 hetes. Hihetetlen számomra, hogy így rohan az idő.
Zámolyon a falu végén van egy új lakótelep, ott laknak barátaink. Az ő babájuk most 9 hónapos. A kisfiút Mikesnek hívják.

Márti!
Ikrek gyöngyvirágok!

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!
mindenkinek köszönöm a dícséretetKép

Mártus,
Akicsinyítést a képnézegető programban csináltam. Van ott olyan , hogy szerkesztés, akkor megnyitja újra a képet szerkesztésre, ott a felső menüben találtam egy olyat, hogy nyújtás-döntés, itt írtam át a százalékot(csak a nyújtásnál).
Nem tudom mennyire voltam érthető, remélem sikerül!

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Ezt is így csináltam:
Kép

Márti
Kép
hideyoshi
 
 

 
 

Sziasztok!

Szia druszám!Kép

Hogy hivják a lányodat?


Bogi
Köszi a névnapi jókivánságot.

Márti
aranyosak az ikrek. megpróbálok én is feltenni képet, most hátha sikerül.

Kriszi

Jó, hogy ilyen pozitiv élmény volt a bébiúszás. 19-én megyünk mi is. Akkor még kezdők lesztek?

Akkor mindenkinek tetszett az előadás? Gondoltam szerdán rátok, némi irigységgel. Legközelebb gyorsabb leszek én is.
Most 2 hétig nem hallottok felőlem,mert haza megyünk holnap anyámhoz kicsit nyaralni. már alig várom. Otthon kicsit mozgalmasabb lesz az életem, és nem kell házimunkával vesződni. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy Zselyke mit fog szólni az új környezethez. Az első megpróbáltatás a hazaút lesz, ami jó esetben is 3 óra. Izgalmas szombatunk lesz!Kép

Jó hétvégét és szép napokat mindenkinek!!

Csók Sorsoly


Kép

Kép
sorsoly
 
 


Ez működik!! Akkor még küldök képet.KépA keresztanyjával van Zselyke.

Sorsoly


Kép

Kép
sorsoly
 
 


Szia Mindenkinek!

Farkasbogi!Nagyon örülök,hogy Ti is eljöttök a Pattantyúsba úszni.Biztos vagyok benne,hogy remekül fogjátok érezni magatokat. Kép Majd együtt lubickolunk.
A szülőknek háziorvostól kért igazolás 3-3E ft.,úszónadrág 1900.-,de 150.- forintért vehetsz úszópelust is.Általában az első alkalom 1300.- ft,mert javasolják,hogy bérletvásárlás előtt nézzetek meg egy órát.A bérlet 4 alkalomra szól,4400.-ft.
Úszósapkát,papucsot,törölközőt, tisztálkodó szereket,pelenkázó alátétet vigyetek magatokkal (ezt csak a teljesség kedvéért írtam le,mert tudom,hogy rutinos uszodajárók vagytok Kép ).
Egy pöttyöt szűkös a pelenkázóhely,és úszás után nem valószínű,hogy a helyszínen lesz időd lezuhanyozni,hacsak nem tervezed meg előre a "menetrendet".
Kulcsár Ottó minden családhoz külön odamegy, mindent megmutat,elmagyaráz.Közvetlen és végtelenül türelmes.Semmit nem erőszakol. Elsősorban a baba igényeit tartja szem előtt.
Álmos és éhes babát nem enged a vízbe. Ha a baba elfáradt és jelzi,hogy már inkább odabújna anyához,semi akadája:az öltözőben meg is szoptathatod.Az órák időkerete rugalmas.Fél óráért éppúgy érdemes elmenni,mint 60 percért.
A szülők egyszerre bemehetnek a vízbe,mert a gyakorlatokat egy és két szülő is könnyedén elvégzi.(Párom szempontjából ez döntötte el elsősorban,hogy hova megyünk babaúszásra.Közös programon legyünk aktívak,legyünk részesei az eseményeknek mindannyian...)
Kísérők is bemehetnek az uszodába megnézni a foglalkozást.Múlt héten velünk tartott az egyik húgom.Nagyon élvezte a szemlélődést.Sokat nevetett velünk.És megörökítette első vízbe szállásunkat. Kép
November ötödikén elmarad az úszás,mert szombat is munkanap,de utána hajrá...

Tegnapelőtt mi is elmentünk a Vaskakasba.Tetszett az előadás,de bevallom,másra számítottam.A 11:30-as előadást (Nézd a ruhámat címűt) szintén három művész mutatta be.Két férfi és egy nő.Végtelenül szimpatikusak voltak,és látszott rajtuk,hogy nagyon szeretik a gyerekeket.De nem biztos,hogy minden esetben meg is értik.kisfiam többször megijedt a műsor alatt.
A szívem összeszorult.
Egészen addig,amíg nem hangzottak el váratlan,éles kiálltások,anyósnyelves sípolások,tátott szájjal nézte a színészeket.Az energikus,humoros,színes (bár én színesebbet,változatosabbat képzeltem el),csillogó látnivaló kétségtelenül lekötötte.Kár,hogy megtörték figyelmét a túl hangos kiálltásokkal.Nem csak Marci ijedt meg.Barátnőm tíz hónapos kislánya is azonnal anyukájához bújt,és egy ismerősünk gyermekének a szája is lebiggyedt,de a felnőttek mosolygó arca visszatartotta sírását.Babintinket a párom kivitte.Az ajtóból szemlélődtek tovább. Szerencsére az ijesztő hangok nem tartottak sokáig,így valószínüleg jó élmény marad az első színházlátogatás.Sokat segített,hogy minden kelléket meg lehetett nézni,meg lehetett fogni,hallgatni előadás után.Marci imád tapogatni.Még az egyik művészhez is odamentünk harangocskát megszólaltatni.Akkor már az ijedtség feledve volt.A színész grimaszai mosolyt csaltak arcunkra.
Összességében jó volt,de csalódottságomon csak lassan tudtam túltenni magam.

Hideyoshi!Sorsoly!Nagyon ügyik vagytok!Én is ki fogom próbálni a fotókicsinyítést,de most megyek szopiztatni.

Szép napot Mindenkinek!

Pá:Asszonyfajzat
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!

Nem vesztem ám el, csak nagyon sok munkám volt mostanában. Próbálok előre dolgozni, mert a jövőhét rövidebb lesz a munka meg nem arányul hozzá. Sajnos.

Hideyoshi!

Köszi a segítséget. Most biztosan nagyon bénának fogsz nézni, de hol van az a képnézegető program? Onnét már szerintem menni fog.
zabálni valók az ikrek. A pocak imádat látom Náluk is fontos szempont. Jó husikában vannak. Meddig szoptattad Õket?

Bogi!

Te is gyere. Mi van Veletek?

Én nem leszek ebben a 4 napban. Legközelebb csak szerdán leszek gép előtt.

Kriszti!

Hú, te aztán lelkes vagy babaúszás ügyben. Csak úgy ömlenek a bíztató szavak a leveledből.
3-3 eFt. az igazolás beszerzése? Basszus, Nekünk 2,5 éve még ingyen volt.
Köszi az összefoglalást az előadásról. Tényleg jó lehetett, csak furcsálom, hogy azokat a hírtelen feltörő erős zajokat miért kell csinálni csecsemőknél. Õk tök érzékenyek a hírtelen felléppő éles zajokra. Na mindegy, lényeg, hogy azért sírásba nem fordult az esemény.

Sorsoly!

Édes a Lánykád. Hány hónapos?
Szerintem nem lesz nagy gond az utazással, úgy elfogja ringatni az autó monoton hangja, meg a zötykölődés mint a csuda.

Puszi Mindenkinek: Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!

A mi előadásunkon kimondottan lágy babahangok voltak. Volt egy-két hangosabb is, de azok is olyan lágyan szóltak. Nálunk volt sírás, sőt üvöltés is, de csak azért, mert a gyerekek oda akartak menni a nénikhez megfogdosni a szivacskígyókat, és anyukák visszafogták őket. Úgyhogy a mi előadásunkban nem volt semmi ilyesztő.

Hát az az igazság, hogy nekem ez az úszás így kicsit drága mulatság. Havonta max. egyszer-kétszer tudnék elmenni ennyi pénzért. A Gézengúzban csak 800 Ft volt a jegy, és nem kellett igazolás az orvostól. Valószínűleg azért, mert terápiás úszásra jártunk, és a Móni megvizsgálta előtte Lilit.

Szóval lehet, hogy nem találkozunk sajnos az úszáson egyenlőre, mert már kajára sincs, nemhogy igazolásra Kép

Én is teszek fel képet a lányokról.



Puszi: Bogi

Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Kép

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Mártus,
az amikor megnyitod a képeket és nézegetedKép
Mi a Windows kép és faxmegjelenítővel szoktuk.
Nem nézlekn bénának, én is az vagyok, mindíg a páromat nyaggatom , hogy mit hogyan kell... néha teljesen kiakad, ha már vmit sokadszor magyaráz elKép

Bogi, Orsi,
nagyon édesek a gyerekek!

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Szia Mindenkinek ismét!

Marcim végre mélyen csicsizik (alszik,ha valaki nem tudná;bár kétlem,hogy e szó ismeretlen lenne egy anyuka számára Kép ).Tele a pocija,és az egész napos hancúrozástól kimerült.Nem túlzok,ma egy szemernyit sem aludt.Előző hozzászólásom alatt a nagynénjei "nyüstölték".Akkor sem aludt... Kép

Ez a hét kifejezetten aktívan telt.Képzeljétek,kedden elmentünk baba-mama jógázni.Marcim hamar elfáradt,de nagyon élvezte.Én szintúgy.Kövéren hullottak rólam a verejtékcseppek.Többnyire nyújtottunk és babát ringattunk,de már elszokott a testem az irányított tornától,így még most is kicsit izomlázam van.Pedig minden nap több órát sétálunk,néha kutyafuttatással egybekötve.Ki hinné,hogy a séta nem elég a szülés utáni "formába jövetelhez"... Kép
Ráhangolódással és babamasszázzsal kezdtünk.Majd tetőtől talpig átmozgattuk magunkat,miközben babukáinkat is megtornáztattuk.:Hasra,hátra fordítás,óvatos szöcske tartás,láb-karkörzés,rengeteg simogatás,még egy kis fejjel lefelé lógatás is volt (pár másodperc).Minden gyakorlatot élveztek a kicsik,ha időnként kaptak egy kis cicit.Levezetésként relaxáltunk,és egy kis labdázásra is jutott idő.
Annyi inger éri a pintyőkéket,hogy kétségtelen az intellektus fejlődése a test erősödése mellett.A foglalkozások a Bartók Béla Megyei Műv. Kp-ban vannak.Egy kedves,halk szavú hölgy tartja.Egy foglalkozás 900.-ft.Ha bérletet váltasz,alkalmanként 800.-ftre csökken.
Kedden,csütörtökön 10°°-tól.
Nem annyira frenetikus élmény a foglalkozás,mint a babaúszás,de szerintem ez is nagyszerű program anyának és gyermekének.
Bogi!Ha gondolod,egyszer gyertek el.Ez valamivel megfizethetőbb,mint a babaúszás,és azt olvastam,hogy ugyanaz a hatása.
A babaúszás valóban sokba kerül.De megéri.Persze én csak hallgassak,mert anyukám adott az induláshoz pénzt.Ezentúl mi fizetjük.Már elkerítettünk rá. Kép
Sorsoly!19-én még kezdők leszünk,mert a tizedik óra után léphetnek tovább a családok.Nagyon várom a találkozást. Kép

Megkíséreltem a képméretcsökkentést.Sikerült! Kép
Kép

Jányok!Micsoda gyönyörű babáitok vannak!Egészen álomszerűen szépek... Kép Kép Kép

Sorsoly!Jó utat!Jó pihit!

Szép éjszakát Mindenkinek!

Pá: Asszonyfajzat (azaz Kriszi)Kép
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!

Nagyon rég jártam erre, azért talán még emlékeztek rám.. Kép
Nagyon elvagyok havazva, dolgozom, meg egyebek. Kép
De ezentúl próbálok jönni gyakrabban...

Újaknak Üdv!

Rólunk:
Marcim imádnivaló nagyfiú. 5 hós lesz 4-én, forogni még nem tud, ülni már igen. Kép Kúszik...
7 kg, 68 cm.
Imádom!!

Babaúszás:
én is szerettem volna menni, de doki nem engedi. Kép
Száraz a bőre, ezért mi sajna nem mehetünk. Kép(

Én is teszek fel képet:
Kép
Kép

Hajni&Marcika
Vendég
 


Hajni!

Marci nagyon édes!
Azért ne üljön olyan sokat Kép

Lili meg még nincs 4 hónapos, de már forog Kép
És egyedül, félig ülő helyzetből felül.
Baromi erős a nyaka, és a hasizma, de nem engedem ülni, mert a csípője még nem elég fejlett hozzá.

Kriszi!

A Te Marcid is szuper legény! És annyira szép!

Puszi: Bogi

ui.: Azért vagyok még mindig ébren, mert várom, hogy elmúljon az iszonyatos gyomorfájásom.

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Olvasok ám szorgalmasan, csak éppen egy torokbaci vonult végig a családon és nem hagyott időt az írásra. Meg panaszkodni nem szeretek és ha rossz a kedvem inkább hallgatok. Az előző két éjjel elég húzós volt, mert Dávidom be akar kerülni a Guiness rekordok könyvébe a leghosszabb éjszakai szopizás témakörben. Annyira durva volt a helyzet, hogy a sokat próbált, három gyermeken eddig összesen 35 hónapon át gyötört testem is feladta.
Így megérett a helyzet arra, hogy elválassza magát a fiatalúr vagy legalábbis az éjszakai szopit elfelejtsük. Itt az őszi szünet, van lehetősége kialudni magát a családnak akár nappal is, így mehet az éjszakai üvöltő tiltakozás.

Nem szeretem ezt a részt, de sajnos néha keménynek kell lenni, mert nem megy hosszú távon az önfeláldozás. Legalábbis nekem nem. Azt várom tudattalanul is, hogy majd hálás lesz érte és értékeli, ha kitartok, de persze esze ágában sincs, hiszen neki meg az a természetes, hogy anya ugrik, ha kell. Ez a igény szerinti szoptatás plusz kiszámítható rendszert a gyerek életébe kettős elvárás elég ellentmondásos a gyakorlatban. Én úgy egy éves korukig rájuk hagytam, hogy kialakuljon /megmutatkozzon a biológiai ritmusuk, de végül mégiscsak az újonnan érkezőknek kell alkalmazkodni a család napirendjéhez.

Hát, Dávid ezt a békát most elég nehezen nyeli le. Szombat este 70 percet üvöltött hajnali 2 és 4 között, azután vasárnap éjjel már csak 50 percet. Persze nem folyamatosan. Ma éjjelre bevállalta a párom, hogy majd ő kel hozzá, nehogy eszébe jusson, hogy van alternatíva a tápszerhez képest. Ma este próbáltuk először a banános babatejet cumisüvegből. Ahhoz képest, hogy a kisebb nővére cumisüvege mennyire érdekli, ez nem kellett neki egyáltalán. Persze én nem bánom, ha se cumi se cumisüveg nem lesz, de ez túl szép lenne... Majd meglátjuk. Mondjuk korábban jobban átaludta az éjszakát. Úgy hajnali 3 körül mindig felébredt ugyan, de csak egy rövid nyugtató szopira és azután szunya tovább. Mostanában viszont kb. kétóránként kel fel és leginkább cicin szeretne aludni. Biztosan a fogai miatt is, de nem feltétlenül van összefüggés.

Na jó, megyek aludni, mert riasztani azért nekem kell majd a párom.

Üdv,

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Sziasztok!
De jó ilyen szép babákat látni!!!!!

A hétvégét, mint sokan mások, mi is utazással töltöttük: vasárnap az anyuméknál voltunk, hétfőn pedig Sopronban. Temetőlátogatás volt a fő cél mindenhol.
Sopronban megtörtént az ikrek első éttermi élménye!Meglepően jól tűrték, és sokáig megültek az asztalnál. A Jégverem fogadóban voltunk, ha megyünk mindig ott ebédelünk, mert nagyon jó a konyha. Fel vannak készülve gyerekes családokra is, van egy kicsi játszósarok, ahol lehet rajzolni, építeni, autózni. Egy dolog mégis meglepett, ami hátrányára szolgál a helynek: sajnos csak egyetlen etetőszékük van. Nekünk eleve kettő kellett volna, de mire mentünk már használatban voltKép. Azért szépen ültek az asztalnál a kismanók, csak nem igazán érték felKép
Ja, és még egy, nincsen pelenkázó, nekünk nem volt rá szükségünk, de lehetett volna.
Történt egy atrocitás is, le kell írnom mert nagyon a bögyömben van. Rajtunk kívül volt még néhány gyerekes család nagyobb (6-7éves) gyerekkel. Volt két kisfiú akik szemmel láthatóan összetartoztak, de amíg ott voltunk nem derült ki, hogy kik a szüleik, csak annyi volt világos, hogy a pincér név szerint ismeri őket.Valami irgalmatlanul viselkedtek, rohangáltak körbe az asztalok között, kiborították az összes játékot, felborogatták az azstalokat, székeket a játszósarokban, és a végső, hogy elkezdtek labdázni. Az letta vége, hogy a az asztalunkhoz repült a labda és egy nagy pohár narancslé a sógormnőm ölében landolt, megtöltve a tányérját is.Természetesen kértünk másik gyümölcslevet és kaját, és a szülők számlájához irattuk, megjegyzem nem tudjuk kik voltak és szerintem észere sem vették hogy mi történt. Én mentem oda a gyerekekhez és hordtam le őket...
A pincér kérte sűrűn a bocsánatot, de én az anyukától vagy az apukától vártam ugyanezt...mondtam hogy nem az ő hibája, hanem a szülőknek kellene odafigyelni a gyerekekre, azért még fogunk oda menni, de a labda rossz ötlet egy étteremben.
Az én gyerekeim sem ültek egy helyben 2és fél órán keresztül, de én figyeltem őket, hogy ne legyenek senkinek láb alatt, és ne zavarják a többi vendéget ha játszanak. Szerintem ez a normális.
Vagy túlzás a felháborodásom?

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Sziasztok!
Piros kitartás! Remélem nemsokára már nyugodtabbak lesznek az éjszakáitok. Mi mi mostanában szokunk le a szoptatásról,már csak reggelire van tej. Sajnálom,hogy nem tudtunk találkozni,jó lett volna megismerni hasonló helyzetben lévőket. Nekünk egyébként nagyon tetszett a második előadás is! Inkább performance volt,és nem az a hagyományos színház.Minket inkább az időpont zavart egy kicsit,rögtön elaludt mindkettő ahogy vége lett!
Szerdán megyünk Pestre színházba a Padlásra,de oda csak a nagy 5 éves jön velünk.
Képzeljétek Fannit/5/ visszavittem a szemészetre,kancsalság miatti kontrollra,amit kicsi korától néha látni az egyik szemén, és most szemüveget is kapott. +1-es azt mondják 1-2 évig kell majd csak hordani.A híúságára apelláltam,rózsaszín keret stb.,így elég hamar elfogadta.Remélem senki nem fogja majd csúfolni az oviban sem.
Na megyek 10-től dolgozom.
Sziasztok! Judit
fanniflóra
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok ám, csak előbb nem volt időm jönni.

Na, szóval szombaton voltunk babaúszáson. Fantasztikus volt. Csúzda, polifom sziget, labda hegyek, mindenféle állatkák, medence aljáról felszedhető figurák, amik egyben a medence oldalára is tapaszthatók. Gondolhatjátok, milyen cirkusz volt mikor 1 óra után elkezdtem a Legénykém kiimádkozását a medencéből. Ottó csak nevetett.
Kriszti, Ti is voltatok? Említettem az Ottónak, hogy terítéken van a neten az úszása, nem akarta először elhinni, aztán leírtam Neki, hogy talál meg Minket, nézzen csak be. Biztosan megtette mert nagyon hitetlenül hallgatta amit mondtam Neki.
Vasárnap meg sikerült eljutni a zenebölcsibe. Hát Először nagyon vontatottan indult a dolog Andrásom részéről. Szerintem, ha 5 perccel korábban fejezik be, biztosan azt mondom, nem megyünk többet. Először énekelgettünk rövid gyermek dalokat, aztán kis csörgőket kaptunk azokat kellett ütemre rázni. Majd kaptunk különböző hangszereket, azokat lehett szintén megszólaltatni ütemesen. Majd gitár, xilofon (ha jól írom) következett. Hát, az én Fiacskám semmiben nem akart részt venni, aztán vmi. megfordult benne, mikor meghallotta a Bóbitát. Többször elénekeltük egymás után, és ez -talán- adott Neki vmi. lendületet. A végén minden hangszert kipróbált, a zongorára úgy rakta le a 10 újját, hogy oda hívták az Évát nézze meg a Gyereket. Minden ujja külön mozgott a billenyűkön, szépen ütemesen. Csak lestünk az Apjával.
A lényeg az, hogy jövőhéten is megyünk v. megy az Apjával, sőt még a bölcsis társait is el akarja hívni. Azt mondta az Éva, hogy nov.-ben még lesz aztán dec. szünet, de jövő évben a szüléséig akarja csinálni.
Szóval gyertek Ti is mert nagyon jó. 500 Ft/óra. Most 5-en voltunk. Szegénynek nem tudom, hogy éri meg Pestről lejárni ennyi Gyerkőc miatt?

Márti!

csúcs amiket írtál az éttermet illetően. Tulajdon képpen ki sem derült, hogy kik a Gyerekek Szülei? Simán elfogadták, a számlához írást? Tulajdon képpen mindegy, ha nem fogadják el, Ti meg nem fizettétek volna ki.
Az én képnézegetőmnél nincsen olyan faxmegjelenítő. Én megjelenítés diavetítésként szoktam nézegetni a képeket. Ott nem találok olyat, hogy faxmegjelenítés. További ötlet?

Judit!

Néztem a profilodban, hogy fogorvos vagy? Lehetne majd 1-2 kérdésem a témához kapcsolódóan?

Piros!

Nem semmi a sztori? Mennyi idős most Dávid? Ha bele vágtatok ebbe a leszoktatós projectbe akkor már végig kell csinálnotok. Ha most vissza táncoltok a sok sírás miatt tudni fogja, hogy lehet Veletek "bánni", csak lelkileg Ti is bírjátok, mert nem könnyű ezeknek a Manócskáknak a sírását hallgatni.

Na most már búcsúzom, majd jövök még.

Mártus
mártus
 
 


Mártus!
Nem derült ki, hogy kik voltak a szülők, de én többet szóltam hozzájuk, mint a szüleik az tuti!

Abban a sorban ahol a diavetítés indítása van, ott van egy ilyen kis szines kép amire ha ráviszem az egeret, kiírja, hogy "A program bezárása, majd megnyitása szerkesztésre."
Ennél többet én sem tudok!

Üdv: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Szia Márti!

MEGTALÁLTAM!!
A baj már csak az, hogy nálam a kép 100%-on áll, és ennél már csak nagyobb %-ot ajánl fel. Neked az eredeti méreted mekkora? Az egyéni szerkesztésbe mentem be.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!

Mártus!
Miből gondolod, hogy Éva Pestről jár le? Kép
Legjobb tudásom szerint ő itt lakik Győrben.
Nem tudom tudod-e mi ez az Új Akropolisz Iskola.
Biztos láttad a terem díszítését. Õk egy filozófiai iskola. Mi a férjemmel jártunk ide jó darabig, csak aztán számunkra az ezoterika és a mi meggyőződésünk, hitünk, és tudományunk sajnos nem összeegyeztethető, így az iskolát abbahagytuk, de a tagokkal azóta is jóban vagyunk. A győri központ vezetője meg a kolléganőnk lett, aki jó barátunk. Szóval Éva nem hiszem, hogy Pestről jön le. Legalábbis annak idején minden szabadidejét az iskolában töltötte, így gondolom, hogy munka után nem jártak le még együtt Pestről, ha ott is csinálhatnák a központban.

Érdekes volt, hogy zenebölcsit írtál Kép A hivatalos neve Zenekuckó.

Csajok. A képek átméretezéséhez töltsétek le az origoról az ACDSee nevű programot. Ha telepítettétek, onnantól írom, hogy tudjátok a képeket átméretezni.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérésem,mégpedig ha megtudná adni valaki a Kulcsár Ottó elérhetőségét,azt nagyon megköszönném.

Csilla
Vendég
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Kulcsár Ottó telefonja: 06/20-332-8945.

Bogi!

Én így kaptam erről a helyről az infókat, hogy zenebölcsi, meg, hogy Éva Pesti. Egyébként tudom, hogy milyen előadások vannak ott, egy Barátnőm is jár oda.
Ti hányszor voltatok már ebben a zenekuckóban? Vasárnap jöttök?

Majd még jövök.

Puszi Mindnekinek.

Mártus
mártus
 
 


Bogi!

Program letöltve.

Mártus
mártus
 
 


Bogi:
én sem hagyom h üljön, de néha olyan erőszakos. Kép
Gratula a forgáshoz. Kép

Márti:
nem semmi az éttermes story, én is kiakadok az ilyeneken..

Hajni
Vendég
 


Sziasztok!

Mártus!
Köszönöm szépen a telefonszámot.

Jó éjszakát mindenkinek

Csilla
Vendég
 


Sziasztok!
Egy ideje olvasgatlak benneteket, most vettem a bátorságot, hogy írjak is. Nagyon összeszokott társaságnak tűntök, remélem azért befogadtok. A többi fórumon általában csak a veszekedés megy, itt meg tényleg azt látom, segít mindenki mindenkinek.Gratulálok mindenkinek a kisbabájához, nagyon aranyosak, gyönyörűek. Az én kis angyalkám a vártnál 3 héttel elöbb, aug. 15-én született 2750 grammal, 48 centivel. 2 hónapos korára 5450 gramm és 62 cm. Kicsit meg is vagyok ilyedve, szerintetek nem túl sok ez a hízás? Igaz, nagyon pici volt amikor megszületett, van mit behoznia, de ha így folytatja.... Nagyon vártuk, sok - sok sikertelen próbálkozás, vetélés után jött össze. A terhességet végig kellett feküdnöm, de megérte. A szülésről csak pozitív emlékem van, egy hatalmas élmény volt az egész. Nagyon könnyű volt, 1 óra alatt lezajlott minden. A regenerálódás is gyorsan ment.
Tejecske szerencsére van bőven, szopik is a manó rendesen... Amivel mi küzdünk, az a kakilás. Az első időben volt rendesen minden evés után, aztán egyik napról a másikra megváltozott minden. 3-4 naponta tud csak szegénykém, persze a végén már nagyon tele a hasa, étvágya sincs annyira. Erőlködik, úgy nyom, hogy tiszta lila a feje, aztán semmi eredmény. a hőmérőzés sem segít. Persze ilyenkor nagyon nyűgös, fáj a pocikája, én meg együtt sírok vele, mert nem tudok rajta segíteni. Szeretném megkérdezni, van még valaki hasonló helyzetben? Mit lehet tenni? A doktornő kammillateát javasolt, de attól sincs eredmény. Nem tud valaki valamilyen homeos szert erre? A görcsökre infacollal, angol vízzel próbálkoztunk, de a szorulást ezek nem oldják meg! Remélem tudtok segíteni!
Babaúszás: nagyon szeretnék menni, szerintetek mikor érdemes elkezdeni? A 3 hónapos oltást érdemes megvárni, úgy tudom. Akkor már november közepe lesz. December, karácsony, gondolom szünet.. Van értelme még idén néhány alkalomnak, vagy várjak januárig? Szívem szerint már most mennék...
Bemutatkozásul néhány kép a picinyemről:

KépKép
dunyi77
 
 


Sziasztok!

Mártus!

Ha megnyitos a képet az ACDSee-ben, jobb gomb, felugrik egy olyan ablak, ahol keresd meg az Edit menüpontot, majd az Open in editorrra kattints rá.
Ott van egy olyan, hogy Resize. Abban beállítod, hogy mekkora legyen a kép, ide a 300*300 pixeleset engedi feltölteni, (ne aggódj, ha csak az egyik lesz háromszáz, a másikat automatikusan állítja hozzá, de akkor mindenképp a nagyobb érték legyen 300). Aztán elmented a képet más néven, és már kész is!

Szia Dunyi Éva! Kép

Isten hozott köztünk. Természetes, hogy befogadunk magunk közé. Igazából itt nincs is ilyen, az ír ide aki akar, hiszen ez egy nyílt fórum. Mindenkit szeretettel látunk! Nem olyan nagy ez a Győr, ide biztos csak kedves aranyos lányok, asszonyok jönnek!
Nagyon édes a babócád! Hogy hívják? Az első képen kicsit hasonlít az én Katicámra!
A hízása miatt ne aggódj egyáltalán. Majd le fog lassulni.
A kakilásra sajnos nincs praktikám, egy barátnőm volt így a kisfiával, de ő sem tudott mit kezdeni vele, bármivel próbálkozott!
A hőmérőzésről viszont szerintem álljatok le, ha úgysem használ.
Szerintem minél többször kínáld meg egy hétig forralt, lehűtött vízzel. Minél több folyadékot iszik, az lazítja majd a székletet, és előbb utóbb megjön az eredmény. Végülis az anyatej hiába folyékony, ha az mégis csak az "ennivaló" Kép

Amúgy nekünk is volt ilyen átmeneti időszak, amikor csak 4-5 naponta kakiltak a gyerekek, de aztán majd szépen visszaáll. Katica is már megint naponta kakil.

Az úszással szerintem várjatok még egy kicsit. Én nyáron kezdtem járni Lilivel, mégis volt többször megfázás, télen meg nagyobb az esélye.

Amúgy nekem Lili majdnem 3 héttel korábban jött, de ő normál súlyú volt. Nem tudom mekkora lett volna, ha végig kihordom Kép

Mártus!
Én szeretnék menni Zenekuckóba vasárnap. Remélem most összejön.
Évi másolt nekem Gryllus dalszövegeket (bár már lassan kívülről fujjuk az egész Dalok 1 lemezt!).

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Szia Éva!

Gyere csak, ez nem kérdés. Azért van ez a fórum.
Kaki téma: Nálunk is volt olyan időszak az első 6 hónapon bellül, hogy napokig, sőt egy alkalommal 1 hétig nem volt kaksi. A különbség Nálunk annyi volt, hogy Andrásomat ez egyáltalán nem zavarta, nem úgy mint Engemet. A gyerekorvosom akkor azt mondta (dr. Palkó Margit), hogy annyira gyors ilyenkor az enyagcseréjük, hogy szinte mindent felhasznál a szervezetük a tejciből. Az 1 hétnél hosszabb időszakkal már lehet gond.
Nem szoktad tornáztatni a lábacskáit? Olyan bicigliző mozgást, vagy egészen felnyomod a melléig terpeszben a lábait, persze csak kíméletesen, simized a pociját.A védőnő nem ajánlotta a babmasszást, az is segíthet a hasfájós babákon.
Figyi, Én nem tudom mi azaz angolvíz?
Hoemós bogyót, így név szerint nem tudok ajánlani, de a Sz.György Patikában a Bem térnél árulnak nagyon sok félét, fognak tudni ajánlani.

Magamról annyit, hogy nekem dec.-ben lesz 3 éves a Kisfiam. Õ már bölcsis Nagyfiú, imádja. Gyárvárosban lakunk, én a kórházban dolgozom.

Bogi!

A progarmot még nem próbáltam, de azon leszek. Ha nem megy sikítok. Készülj, van sá esély.

Zenekuckóra, már Mi is edzünk, minden nap terítéken van. szerinted nem lehetne megkérni az Évát, hogy a Micimackót is énekeljük el? Az úgy tetszik Nekem meg az egész Családomnak is.
Képzeld, meséltem a bölcsiben a Dadusoknak, Õk meg tök maguktól kiírták a faliújságukra. Tök lelkesek. Szerinted nem kéne Évának segíteni, hogy egy kicsit fel legyen turbózva ez a kuckó téma? 5-en voltunk a múltkor. Persze Nekem kényelmes volt így is, hogy nem rohangált mondjuk 20 gyerek körülöttünk. Vélemény?
Úgy sajnálom, hogy vas. 10-kor van, mert nem nagyon tudok elmenni, ebédet is kell főzni valamikor. A húslevest pl. nem rakhatom fel 1/2 11-kor.

Ja, Éva az úszásról még annyit, hogy én csak ajánlani tudom. Az, hogy mikor viheted először attól is függ, hogy a Gyerekorvosod ad-e igazolást rá. Mi 5 hónapos korunk óta visszük Andrást Kulcsár Ottóhoz a PÁGISZ-ba (Marcalváros I.), ha módod van hozzad vagy ide, vagy máshova. Nálunk a téllel sosem volt gond. Jól fel kell öltöztetni, meg várni egy kicsit mielött kiviszed a hideg levegőre, meg gondolom kocsival mennétek.

Na, hirtelen ennyi.

A Többiek hol vannak?

Mártus
mártus
 
 


Bogi!

Na, első kérdés:Az első használathoz azonosítani kell Magamat? Mert Nálam csak a Next gomb van, azt tudom nyomogatni egyfolytában.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!

Éva, örülünk, hogy bővül a társaságKép
Kaki téma: nálunk Zsófi volt az, aki egy időben, amíg csak anyatejet kapott, előfordult, hogy egy hétig sem kakilt. Õt ez nem zavarta, de ha sikerült neki sokáig küzdött. Folyadékkal próbáltam segíteni neki, egyszer előfordult, hogy nagyon görcsölt(természetesen éjszaka), akkor segítettem tornával, úgy hogy, közben kibontottam a pelusból. A hőmérőzés nem igazán jó módszer, szerintem hanyagold, leginkább mert nem igazán használ, ahogy mondod. 2-3 alkalommal fordult elő, hogy 10 nap is eltelt két kaki között, akkor a glicerines végbélkúp használt, de azzal vigyázni kell, mert nagyon könnyen hozzászokik a baba, és csak azzal megy neki a kaki.

Bogi, most nincs igazán időm a képekkel foglalkozni, de ha Mártusnak írod, majd később visszakeresemKépNem foglak még egyszer nyaggatniKép

Üdv Mindenkinek: Márti

Márti
Kép
hideyoshi
 
 


Szia Mindenkinek!

Külön szia Dunyi77! Kép
Gyönyörű Csöppöd van!Ne félj,el fog múlni a pocigörcsölés.Az anyatejes csecsemők ilyen ritkán,és olykor sajnos ennyire nehezen kakálnak.Talán próbáld ki,hogy Te változtatsz valamit az étkezési szokásaidon.Egyél még több,rengeteg nyers zöldséget,gyümölcsöt, joghurtot,más tejtermékeket,sok müzliféleséget,és egyél a kedvenc ételedből,amennyi beléd fér.Esetleg kortyolgass várandósoknak és szoptató anyáknak készült Mira vizet.Mert előfordulhat,hogy a víz rád gyakorolt jótékony hatása a babádnak könnyebbséget ad a tejed által.
Babád gyarapodása pedig nem lehet túl sok,hiszen anyatejjel nem lehet elhízlalni egy csecsemőt.Az anyatej összetétele pont olyan,amilyenre a picinek szüksége van.Még szerencse,hogy emiatt nem kell agyalnunk... Kép
Homeopátiás szerekről pedig a neten is tájékozódhatsz a www.bebilap.hu ,homeopátia oldalain.
Babaúszásra szerintem is mihamarabb járjatok el,mert felejthetetlen élmény,és babád pocijának görcsölésén is enyhíthet a víz lágy simogatása.Három hónapos kortól várja a csöppöket a Págisz,és a Fedett uszoda.Hidroterápiával pedig a Gézengúz Alapítvány foglalkozik,ha esetleg irányítottabb egészségjavító foglakozásra járnátok (hat hónapos kortól).

Csudijó,hogy sorra kedves emberekkel,és tündérkerti csöppségekkel bővül e társalgó baráti köre! Kép
Remek veletek levél-beszélgetni.Még akkor is,ha -bocsánat,bocsánat,bocsánat ! Kép-eltűntem egy időre.
Ahányszor nekiveselkedtem egy újabb "novella" ( Kép ) megfogalmazásának,mindig közbejött valami,helyesebben valaki.Na neeeem,nem Marcim szólt közbe,hanem a párom,vagy a hugaim,és néha még az anyukám is.Szabályos sorbanállás van a net előtt itthon.Látnotok és hallanotok kéne,micsoda zsibongás van naphosszat nálunk.Az olasz családokat meghazudtoló jövés-menés,és kerepelés mellett amúgy sem lett volna agyam írni.Igaz,ami igaz éppen lakásfelújítási felfordulástól szenvedünk,így érthető,hogy a géphasználat is összekuszálódott.
Most szétrebbent családom,hát végre hozzászólhatok az elhangzottakhoz. Kép
Az éttermi lidércnyomás megdöbbntett.Mi még nem mentünk étterembe Babintinkkel,így nincs tapasztalatom,ám amikor várandós voltam gyakran megfordultunk párommal egy kedves kis helyen.Mindig kaptam az étlapon nem szerepelő,de "nagyon-kívánom" leveseket,és egy alkalommal felhajtás nélkül elterelték a felszolgálók egy rendetlenkedő, gusztustalankodó,"szabadon engedett" gyerek figyelmét,mert a rosszullét környékezett a látottaktól.Nem értem az ennyire közömbös szülőket.Hasonló ez eset annak az anyukának a történetéhez,akit a barátnőm figyelt meg nemrég.Említett anyuka,míg az utcán ismerősével eszmecserézett, mászni tanuló gyerekét a betonra rakta le hemperegni.Végtelenül felelőtlennek tartom.Ha nincs tisztában a kötelezettségeivel,és felelősségével,minek vállal gyereket?!Tudom,ez utóbbi megjegyzésem nagyon kemény,csaknem szívtelen vélemény,de kimondhatatlanul fel tudok háborodni...

Más:
Jányok!Titeket is elfog néha a babaholmi vásárlási láz?Legyen szó csak a játékokról,a babruhákat már nem is merem melíteni... Amellett,hogy sorra gyártom a játékokat Babintimnek,amint meglátok egy érdekes babakönyvet,vagy készségfejlesztő játékot nyugtalanság fog el,és somfordálni kezdek az éppen kiszemelt bolt körül.Nem szeretek túlköltekezni,így legtöbbször nem veszem meg az áhított holmit.Ám nyugtalanságom addig csillapíthatatlan marad,míg nem helyettesítem valamivel az aktuális játékot Kép.Így készítettem már pompom-labdát,színes nézegető könyvet,és egy tarka-barka szalag-babát,egy évszak tündért.Tisztában vagyok azzal,hogy nem a játékok mennyisége,hanem a minősége számít,és legtöbbször kisfiam kacagásának előcsalogatásához elég az egyik kezemmel árnyjátékozni,esetleg túlartikuláltan elmondani egy versikét,mégis "megőrülök" időről-időre.Ezúttal engedtem a tébolynak:a legutóbbi bevásárláskor vettem három labdát,néhány szövetkockát,és négy könyvet (Zengő ábécét,egy könyvet az ellentétekről,és két könyvet a formákról).Marci mindengyiket tágra nyílt,érdeklődő tekintettel szemlélgeti azóta is... Kép Nem költöttem túl sokat,mégis furcsán érzem magam.Segítsetek!Mondjátok,hogy Ti is megéltetek már hasonlót...

A képkicsinyítéshez sok szerencsét és türelmet!
A lábadozóknak,és akkut betegnek mielőbbi javulást!

Köszönöm a Babintimet dícsérő szavakat.Jól összhoztuk a kiskölköt,mi?! Kép

Vasárnap mi is megcélozzuk a Zenekuckót...
Ha mégsem érnénk oda,jó mulatást minden szerencsésnek!

Szép és nyugodt éjszakát!

Pá:Asszonyfajzat (azaz Kriszi)

Ui.:Tudtam ám volna még írni erről-arról... Kép
Hiába!Aki bőbeszédű,az is marad... Kép

Pillantsatok rá a www.mindnegette.hu weboldalra.Tuti jó recepteket találtam.Még az egészen kicsiknek való ételekről is vannak receptek.Kellemes böngészést!
Sziasztok!
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!
Köszönöm az üdvözlést, és a tanácsokat! Megfogadom őket! Bár eddig is nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt ettem, próbálom még fokozni! Sajnos a kefír, tejtermékek kilőve, allergiás vagyok rájuk.
Igen, tornáztatom, masszírozom a picit, már a kezdetektől. sikerül ilyenkor kiküzdeni néhány pukit, amitől meg is könnyebbül arany csillagom, de más nem jön.
A lázmérőt elraktam, jó mélyre. Bevallom, nem bírtam tovább hallgatni a szenvedését, adtam a drágaságomnak egy glicerines kúpot. Ne tudjátok meg, mi jött ki belőle rá öt percre. Elkezdett a férjem üvölteni, menjek azonnal, két emberes meló lesz tisztába rakni.Mi is nyakig kakásak lettünk, de nem számít, nem örültünk régóta ennyire. És az az önelégült pofa, amivel vigyorgott ránk! Haláli volt! Azóta csak mosolyog, és mosolyog...
Bogi!
Megpróbálom gyakran megkínálni vízzel a picit, de nem fog ez a kajcsi rovására menni? Ha nem haragszol, megpislantottam a honlapodat, nagyszerű! Miért nem találtam rá még terhesen??Sokat segített volna!
Kriszti!
Nagyon jó neked, hogy ilyen kézügyességed van, meg türelmed! Irigyellek!Sajnos én nem vagyok ezekkel megáldva. Öröm olvasni, ahogy írsz a manódról! Gyönyörű baba! És mindegyik baba gyönyörű!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Rám is rámjön a vásárlási láz, nehéz leállítani magamat. De ha egyszer olyan aranyos jópofa dolgok vannak!!! Inkább magamnak nem veszek annyi mindent, úgysincs rá akkora szükségem, nem járok dolgozni, stb. Itthon nem kell kisestélyiben szaladgálni. Persze vigyázok, mert könnyen elhagyja magát az ember ilyenkor, nem akarok elslamposodni, de most a pici akkor is fontosabb!!
Képzeljétek!
Kb. 3 hete ellopták a babakocsinkat! Állítólag van egy banda itt Győrben, aki direkt erre specializálódott!Vigyázzatok nagyon! Feltörték a tárolót, otthagytak mindent, a robogót, a bicikliket, csak az én drága Luca babám kocsija kellett nekik. Ne tudjátok meg, hogy bőgtem! Meglopnak egy kisbabát!Vittek volna el minden mást. Az az én kukaságom, hogy benne voltak a papírjai. Kiskönyv, TAJ kártya, Lakcímkártya, minden! Mire beszereztem őket,nem kis utánajárassal, visszaküldték valahonnan Pest mellől. Most legalább duplán megvan minden. A férjem megerősítette a zárat, rakott riasztót,nem tudjuk felhordani a kocsit, macerás lenne, meg hely sincs. Ma reggel megyünk le, alig bírom kinyitni a tárolót, megbuherálták a zárat. Szerencsére nem tudták kinyitni! Most ezek után mit csináljak? Eddig nem volt semmi lopás, nem olyan környék..
Nem igazán tudtam még visszaolvasni, találomra szurkálok ide-oda. Hol van ez a zenekuckó? Mekkora babák járnak? Mikor van?
Évi
dunyi77
 
 


Szia Mindenkinek!

Szia Évi!
Megdöbbentő,amit a lopásokról írtál.Eddig is kicsit paranoiás voltam-ha mennem kellett ügyintézni,bevásárolni inkább kenguruban vittem magammal Pintyőkémet-,de ezek után már bizonyosan nem bízok meg senki idegenben,aki érdeklődve megszólít séta közben. Kép
Igazad lehet,hogy banda garázdálkodik Győrben,mert tegnap csekkfeladó körútamról hazafelé tartva megállított egy kétségbeesett anyuka.Meglopták a kórházban.Eltűnt a táskája benne minden irattal,pénzzel.Karjaiban tartotta meggyötört kisgyermekét.Szívszorító volt. Ráadásul Pápaiak voltak.
A szájsebészetről "menekültek" volna már haza.Nem kért sok pénzt.Épp csak a buszjegy árát.Persze először megszólalt bennem a vészharang,de valahogy megéreztem,hogy nem szélhámos.Adtam neki.Láttad volna a megkönnyebbülést az arcán,ami sajnos csak egy pillanatra suhant át rajta.Ráébredt,hogy rá (is) vár még az iratpótlás tortúrája.
Mielőtt megszólított, már toporgott egy ideje a buszokra váró emberek között.Félszegen,tétován.
Hogy történhet meg ilyen és ehhez hasonló?!
Hát van lelke a kismamáktól, friss anyukáktól lopó embernek?????

Képzeld,a barátnőmnek is Luca nevű kislánya van,de ő már 10 hónapos,illetve nemsokára 11.Kép
Annyira gyönyörű ez a név.Gondolkodtam,ha legközelebb kislányunk születik a Hanna helyett a Lucát fogom választani.Megegyeztünk a párommal,hogy a fiainknak ő,míg a lányinknak én választok nevet.Persze a hátborzongatóan,vagy röhejesen idétlen neveket megvétózhatjuk.Szerncsére egyikünk sem gárgyult még meg,így következő gyermekünk tutira nem viseli majd pl. a Kleofás (a didergő kis tojás... Kép ) nevet.Inkább Luca lehetne... Kép

A Zenekuckóról,ha jól emlékszem Farkasbogi írt először.Mindannyiunkat fellelkesített,csak nem mindenki jutott még el oda.Még mi sem.Sajnos!
Az Árpád út 9. szám alatt van.Éva nevű,várandós anyuka tartja.Kép
Három éves korig várja a gyerkőcöket vasárnaponként 10°°-re.A belépő 500.-ft családonként.
Talán holnap talizunk.Kép

Én is nekiveselkedtem már végigolvasni az összes eddigi hozzászólást,de mindig elakadok.2003-tól behozni a lemaradást...,szép teljesítmény lenne...Kép
Azért próbálkozom,próbálkozom.

Észrevettétek,hogy tél illata van a levegőnek?Néhány nappal ezelőtt séta közben kuncogás csiklandozta a gyomrom.Beletelt egy kis időbe,míg rájöttem,hogy a friss levegő derítette fel a kedvem.Eszembe jutott a karácsony.A fények,a sütik,az ünnepi kalamajka,az ajándékbontás,a hóangyal-gyártás,és még sok nagyon kellemes dolog.Azóta is vigyorgok (majdnem).Hát nem csodálatos,hogy minden évszak megörvendeztet minket?Istenem!Köszönöm ezt a jellegzetes illatot. Kép
Amúgy már készülődtök az ünnepekre?Idén fordult velem elő először,hogy magamról teljesen megfeledkeztem.Nálunk kész rituálé az ajándékozás (imádom ezt a felhajtást).Mindenki (kivéve a lustábbakat Kép )készít valamit,és emellett szorgalmasan fürkészi,hogy titkon a másik mire áhítozhat.
Anyukám tanácstalan volt,ezért megkérdezte,hogy minek örülnék igazán,mire volna szükségem.Tegnap óta gondolkozom.Nem sokra jutottam.
Ezer dolog jut eszembe,de mind Marcinak.Õrület...! Kép

Most tovalibbenek.

Szia mindenkinek!
Jó babázást (holnap)!

Ui.:Örülök,hogy nem csak én "szenvedek" vásárlási láztól.Némiképp megnyugodtam...

Pá:Asszonyfajzat (azaz Kriszi)
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!
Kriszti!
Hát igen.. Nincs lelke az ilyen embereknek, akik kismamáktól, gyerekektől lopnak. Én a sorsra bízom, úgyis visszaadja nekik triplán a gonoszságukat.
Örülök, hogy tetszik a Luca név. Igazából Jámbor Patrícia Luca a kislányunk. A Lucikát használjuk...A Luca nem volt kétséges:A baráti körben ezoterikus beállítottságomnak köszönhetően a "boszi" név ragadt rám. Egy "kisboszi" csak Luca lehet. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy ezen a névnapon, dec. 13-án fogant. Megéreztem. A terhességi teszt először negatív lett, de tudtam. nem lehet. Igenis ott növekszik bennem egy pici manó. És aznap éjjel volt egy álmom is: Egy gyönyörű, szőkésbarna, göndörhajú kislány az ölembe furakodott, átölelt. Megkérdeztem: Hát te ki vagy? Mire ő kacagott. Hát nem tudod? Én vagyok a te kislányod, Jámbor Joana. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen név, az álom után megnéztem, és tényleg. Ezek után én Joana Lucát akartam, de a férjem nagyon tiltakozott. Nála a Joana = Johannával, amire egy vénkisasszony képe ugrik be nála. Arany szívem, sokszor olyan pofát vág tényleg, mint egy vénkisasszony, illett volna rá.
A zenekuckóról köszi az infót, szerintem jövő héten megyünk! Minden vasárnap van, ugye?
Karácsonyi hangulat. Imádom! Nagyon várjuk már! Az első hármasban töltött karácsony. Végre nem mint pár, hanem mint család ünneplünk. Imádom a készülődést, a várakozást. Az ajándékokkal dettó így vagyok én is. Valahogy csak a kislányomra tudok gondolni! De ez így van jól!
Képzeljétek! Megvolt a keresztelő! Olyan gyönyörű volt az én angyalkám:
Kép
na, eldugulok!
Eltűnt mindenki?
Üdv. Évi
dunyi77
 
 


Szia Mindenkinek!

Dunyi!Hogy mik vannak!Képzeld,én is megéreztem,hogy mikor fogant meg Babintim.Engem is meglátogatott egy gyönyörű álom.Engem a kisfiam keresett fel.Az óceán mélyén lebegtünk kart-karba öltve.
Nevettünk,énekeltünk,puszilkodtunk.
Napokig eufórikus állapotban voltam. Kép
Aztán egy idő után az ismerőseink telebeszélték a fejem azzal,hogy nekem csak kislányom születhet (pocakom formája és a kívánósságom típusa alapján).Már szinte elhittem,hogy az álom csak egy a lelkem legmélyén rejtező vágy megtestesülése.Lám,mégsem így volt.Babintim jelezte érkezését.
Félre ne érts,ha kislányom születik,akkor is kiugrottam volna a bőrömből... Kép
A baba neme egy idő után (a várandósságom alatt) teljesen mellékes információvá vált.4D ultrahangon tudtuk meg,hogy fütyis.Addig nem mutatta magát.A kis szemérmes... Kép

Zenekuckó minden héten van.Ha elmaradna,valaki közülünk úgyis jelzi.Miután Éva,a foglalkozásvezető várandós,nemsokára szünetel egy időre.Azért jó mulatást erre a kis időre.
De a konkrétumokért olvass vissza kicsit.Már nem emlékszem,mikortól zárul be kuckó ajtaja.
Mi e héten sem jutottunk el oda.Marci elaludt. Kép

Most mennem kell babázni. Kép

Nemsokára ismét jelentkezem.

Szép napot Mindenkinek!

Pá:Asszonyfajzat (azaz Kriszi)
asszonyfajzat
 
 


Ui.:Lucid cukorfalat.Olyan habos-babos,mint egy tejszínhab baba.Első pillantásra egy művészi porcelánbabának látszik... Kép
A minap Marcimat is játékbabának nézte egy idősebb hölgy...
Szia-szia!
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!

Évi!
Ez olyan szörnyű és bosszantó. Ilyenkor olyan harag gyúl bennem, hogy legszívesebben bepancsolnék egy nagyot az első rossz arcú alaknak az utcán.

(Velem már egyszer megtette valaki. Éppen hittanról mentem haza gyalog a Szentlélekből a bicajúton télen a sötétben, és jött velem szembe egy srác. Én bundában, kalapban mentem. Egyszercsak látom, hogy átjön arra az oldalra, ahol én mentem, félrehúzódtam, hogy el tudjon menni mellettem, aztán mikor mellém ért, kinyújtotta a karját, és torkon vágott erőből. Nem kaptam levegőt, azt hittem megfulladok, mire levegőhöz jutottam, utánafordultam, mert ő ment tovább, mintha mi sem történt volna. Aztán visszafordult, visszajött, elkapta a karom, én meg csak annyit tudtam sírva, zokogva mondani, hogy Ne bánts, kérlek. Aztán kirántottam a karom, és elszaladtam. Akkor vettem észre, hogy a túloldalon ott álltak a rendőrök, de semmit nem vettek észre, én meg inkább hazarohantam. Felhívtam Atit, aki éppen karate edzésen volt, hogy jöjjön értem (akkor már együtt laktunk, és anyukámékhoz rohantam), de ahelyett, hogy hazamentünk volna, elindultunk kocsival keresni a srácot, de persze nem találtuk meg. Hát azt hiszem jobb is, mert Ati szétszedte volna.)

Mi sem jutottunk el zenekuckóba, mert röhej, de kevés volt a benzin, és a pénzünk is fogytán.
Novemberben lesz, decemberben nem, aztán januártól a szülésig lesz. Az kb. 3 hónap, mert áprilisra van kiírva, de gondolom márciusban már csak óvatosan duhajkodik Éva.

Komolyan mondom, Luca tiszta Katica Kép

Kriszi!
Én is irigy-irigy lelkesedés és kézügyesség miatt.Nekem anno csak az üvegfestésre futotta Kép Na meg a csillagászkodás miatt a gyerekszoba plafonja tele van fluoreszkáló csillagokkal, bolygókkal, üstökösökkel, galaxisokkal, de ezeket készen lehet kapni 150 Ft-ért, úgyhogy nem egy nagy szám. De mikor este lefekszünk, és lekapcsoljuk a villyant, annyira szép!

Na dugulok, mert apa már itt áll, hogy kell neki a gép. Most nem akartam én is bekapcsolni az enyémet, ezért elhiénáztam tőle Kép

puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok ám, nem vesztem el, csak kicsit küzdelmes napokat élünk. Dávid nem nagyon akarja elfogadni a cicimentes éjszakákat.A tápszer nem nagyon kell,kézben kényelmetlen. Kompenzálni is próbál és nappal nyűgösebb, nem akar elengedni maga mellől és keresi a forrást ha a közelembe kerül. Párom még kitart, de ő is elég nyűgös, ha nem alussza ki magát. Holnap Pestre megy így enyém az esti műszak, fürdés és fektetés egyedül. Majd meglátjuk.

Mi voltunk ma is Zenekuckóban. Nagyon élvezik a gyerekek. Viszem a nagylányt is, mert nem akarom itthon hagyni, de ebből sincs baj noha már elég túlkoros (8 éves). Kicsit már túlságosan is otthonosan mozognak.

Bogi! Képzeld elcsábítottam az utcánkból magunkkal egy szomszédasszonyt is (Az Andit a Gyurijával, Réka anyukája).

Olvastam a helyi lapban, hogy újra van baba-mama klub a Faluházban szerdánként. szerintem azt is megpróbálhatnánk. Most 9-én Pestre megyek, mert a húgom mindenórás sé CTG-re viszem, de utána esetleg?

Most gyorsan elküldöm, mert Dávid nyomkodja megint a főkapcsolót...

P.

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Hú, Csajok micsoda sztorik?

Évi!

Kész voltam mikor olvastam. Ez nem igaz. Lassan már nem is a kocsija miatt, vagy a biciklijét kell félteni az embernek, hanem a babakocsiját. A múltkor mikor jöttem dolgozni reggel láttam a kórház egyik kapuján, hogy vki. keresi a babakocsiját, csak nem Ti vagytok? Át is futott az agyamon, hogy már mik nincsenek? Gondolkodtam, hogy talán az utcán hagyhatta az Anyuka.
Ja, nekünk meg 2 éve nyáron a strandon lopták el a babakocsira szerelhető táska. Elmentünk sétálni egy picit, és mire vissza értünk már nem volt meg a táska. Csak ruhák meg pohár ilyesmik voltak benne, meg sajnos a legnagyobb kár: Anyukám mobilja. Direkt nem vettem ki a táskából, hanem mindig úgy nézem meg az időt meg nincs-e rajta hívás, hogy csak úgy a táskában kotorásztam. De ez is kevés volt, így is kileshettek, vagy ezek után lehet, hogy kimondottan a táska kellett nekik. Gondolhatjátok, oda hívtuk a rendőr Csajt, lótott futott a Férjem is a strandon meg a parton hátha eldobták a vhol. táskát de nem lett meg. Hiába kérdeztük a körülöttünk ülőket, persze, hogy nem látott senki semmit. Eszük ágába nem volt gondolom a rendőrségre járkálni meg szembesíteni, stb. Nem hiszem el, hogy senki nem látott semmit. Utólag persze még, jobb is hogy azt vitték el mert ha az igazolványokat, a Férjem szolgálati igazolványát viszik el abból lett volna csak cirkusz.
Édes a Lánykád.
Tényleg, merre laktok Győrben?
Édes a sztorid a fogantatásról.

Sajnos, Mi nem jutottunk el most a Zenekuckóba. Úgy sajnálom. Andrásom kicsit náthás, nem nagyon vészes, Õ simán elmehetett volna, de a többi Gyerkőc miatt nem akartam, hogy ott tüsszögjön Mindenkire. Remélem a hétvégére OK lesz.
Jó volt? Hányan voltatok?

Majd jövök.

Puszi: Márti
mártus
 
 


Sziasztok!
Bogi!
Hú, ez nagyon rémes! Én biztos sokkot kaptam volna!
A zenekuckóról köszi az infót. Még novemberben el akarunk jutni mindenképp!
Megnéztem Katicádat, tündéri egy pofa, nagyon aranyos. Tényleg hasonítanak a Lucikával!!

Márti!
Remélem már jobban van András!
Nem,nem mi voltunk, nekünk a tárolót törték fel, onnan vitték el.
Adyvárosban lakunk, a jobbik részén, szerencsére csak fákat látok, ha kinézek az ablakon. Persze nem egy életcél, 1-2 év múlva tovább akarunk állni. Vagy Szabadhegy, vagy Nádorváros. Sorház, vagy családi, nekem mindegy, csak legyen pár négyzetméter zöld területünk. Annyira irigylem, aki ki tudja vinni a picit a kertbe, tudnak reggelizni a teraszon, stb...
Na megyek, nem tudom mi van ma, talán front, de nagyon nyügi az én picikém.
Évi
dunyi77
 
 


Sziasztok!

Piros!
Örülök, hogy Te is ismerkedsz, nem csak a gyerekek Kép
Képzeld én most fogom megkeresni a karácsonyi ajándékra valót. Lesz egy tanítványom, akit szgép használatra tanítok (Word, Excel, internet stb.). Heti háromszor jön alvásidőben, remélem minden úgy lesz, ahogy elterveztem Kép
Bár két gyereknél ennek a legkisebb az esélye.

Nagyon remélem, hogy végre a héten eljutok zenekuckóba. Megbeszélem anyósommal, hogy nála ebédeljünk, és akkor nem kell főzni.
Te hogy oldod ezt meg? Nálunk balhé van, ha nincs 12:00-kor az asztalon a gőzölgő húsleves, rántott hús, rízs, pirított gomba, stb.
Mi mindig együtt eszünk, az egész család. Persze Lili szokta legelőbb megbontani az asztaltársaságot sziszász felkiáltéssal Kép (kiszállsz)

Mártus!
Jobbulást Andrásnak.

Évi!
Hát elég borzalmas volt, de sajnos történt már velem rosszabb is. Nagyon édesek a gyerekeink. Mindenkié csodaszép. Érdekes, mert azért legyünk őszinték, a sajátunkkal mindig elfogultabbak vagyunk, vagy ezért, vagy azért szebb a másiknál, és már mindannyian láttunk biztosan nem annyira gyönyörű gyereket is, de itt mindenkié egy csoda. Lehet, hogy azért, mert egymást is csípjük? Kép

Puszika: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Azi Bogi!

Gyorsan elcsíplek, ha még itt vagy.
Figyi, nem lehetne vhogy. másik időpontra tenni ezt a kuckó témát. Vas. de. 10 óra annyira a de. közepe, hogy csúcs. Írtam Én is azt hiszem a múltkor, hogy képtelen vagyok így én is elmenni a Fiúkkal, pedig úgy szeretném látni a Legénykémet, hogy miket alakít.
Pl. szombat du. 5 körül már vége van a du. alvásoknak, uzsonnáztatatás, odaérés. Vagy péntek du.? Nem tudsz vmit. intézni? Te olyan ügyes vagy.

Köszönöm Andrásnak a jókívánságokat. Nem vészes ám, még a bölcsiből sem fogom itthon e miatt. Ennél sokkal betegebben visznek le Gyerekeket Anyukák, csak olyan közegbe nem akartam elvinni ahol tuttira minden Gyerek egészséges. Bízom a vasárnapban.

Mártus
mártus
 
 


Sziasztok!
Kriszti!
Remélem jössz ma, és még időben tudsz válaszolni! Gyors kérdés: Most olvastam a baba-mama jógáról, hát holnap mennénk is! Be kell jelentkezni, vagy csak odamegyünk és kész. Lehet ilyen pici 2,5 hónapos babával is menni egyáltalán? Mit kell vinni? Szőnyeg, vagy valami ilyesmire gondolok. Segíts, segíts, kérlek! Nagyon be vagyok indulva! Itthon már kezdek befordulni, olyan jó lenne kimozdulni!
Évi
dunyi77
 
 


Sziasztok!

Bogi!
Igyekszem, igyekszem. Mégsem járja, hogy a lányom már a fél telepre bejáratos, nekem meg csak köszönős viszonyaim vannak. Valahogy megkopott a szocializálós énem élőben, pedig valamikor nem lehettem rossz, ahogy az "almámat" elnézem...

Nálunk a vasárnapi ebéd (meg egyáltalán a kaja) szerencsére nem központi kérdés. Anyósom nagyon jól nevelte a két fiát, így a páromnak nem esik le a gyűrű az ujjáról, ha ő főz vagy melegít. (ha nem mondjátok neki vissza még azt is megsúgom, hogy amikor udvarolt még vasalt is, hogy lenyűgözzön! Mondjuk bejött.:-))

A húsleves azért nálunk is játszik. Miután a gyerkőcök is nagyon szeretik és így a legkönnyebb a Dávidnak is zöldséget főzni, ezért csaknem minden hétvégén van. Péntek este felteszem egy kondérral és az elfővöget az esti film alatt. Másodiknak meg előre megfőzhetőket szoktam választani, amit max. melegíteni kell vagy sajtot pirítani a tetejére. Hasábburiból az Avico megy nálunk a sütőben. Plusz "sajnos" rólam kiderült, hoyg félek a sercegő zsírtól, így húst rántani is csak a párom tud elég jól. Ezért ha hagyományos menü van, akkor én hajnalban bepanírozom és amíg Zenekuckózunk apjuk kisüti és terített asztalhoz érünk haza. Neki megér ennyit az az egy-másfél óra gyerekmentes nyugalom.

Piros

Kép

Kép

Kép
piros
 
 


Szia Mindenkinek!

Dunyi!
Jógára már egész csöpp babuval el lehet menni.Két korcsoport van:6hetestől 10hónaposig és 10hónapostól 24hónaposig.Amikor elmentem jógázni,idősebb babával nem jelent meg senki.A legtöbb anyukának 6 hónapos körüli kisbabája volt.Ti lesztek előreláthatólag a legkisebbek. Kép A csodátokra járnak majd.El lesztek kényeztetve. Kép
Plédet vigyél magaddal,és ha elfogadod a tanácsomat,kettőt.Az egyes próbateremben van a foglalkozás,ami egy körbetükrös (ezt csak az érdekesség kedvéért írtam le),kemény padlójú helyiség.Először hidegnek tűnt,de ez csalóka.A mozgás úgyis felmelegít. Kép
Érdemes váltóruhát is vinni,amolyan kitérdelhető mackónadrágot,és kényelmes felsőt.A babákról pedig le szokott kerülni a rugi.Bodyt és harisnyát viselnek,nehogy túlhevüljön a kis testük.
Lágy dallam szól a torna közben.Meditatív.Felfrissül test és lélek.
Mi nem biztos,hogy megyünk,bár szeretnék,mert a múltkori jóga után pár nappal,miután elmúlt az izomláz,sajogni kezdett a derekam és a császározás helye.Talán túleröltettem magam.Két hete történt,de még most is érzem kicsit.A foglalkozásvezető figyelmeztett,hogy kíméljem magam,és csak akkor végezzem a gyakorlatokat,ha jólesik,dehát ott,a remek társaságban,végre céltudatosan átmozgatva magam,nem éreztem,mikor elég.És Marcim is élvezte. Kép Félek,ha ismét elmegyek,megint túlerőltetem magam.Amilyen gyagyinka vagyok... Kép

Bogi!Hajmeresztő,ami veled megtörtént.Együttérzésem!Akkor is,ha régen volt.Remélem,soha többet nem élsz át hasonlót!

Jányok!Amennyire hagyomány nálunk megülni az ünnepeket (szüli-,és névnapok,húsvét,karácsony,stb...),annyira nincsenek közös vasárnapi ebédek.Együtt étkezünk,de nincs vasárnapi menü.Valahogy elveszett a mindennapi főzöcskék rengetegében.
Tegnap például szecsuáni rizs volt.
Kicsit irigykedem. Kép
Az olajszercsegéstől én is félek,de már némiképp legyűrtem ezen ellenérzésem.Hagymát már vígan pirítok a pörkölt alá,és palacsintát is remekül készítek (annál csak az első előtt kell megküzdenem az olajjal Kép )

Most mennem kell.
Szép éjszakát!

Pá:Asszonyfajzat (azaz Kriszi)
asszonyfajzat
 
 


Hú Piros, ez igen. Csak így tovább Apuci ügyben. De mázlista vagy. A múltkor a Férjem szabin volt itthon egyedül és mondtam neki, hogy süssön Magának fagy. pizzát. Na, ehhez egy litániát kellett írnom, a sütő bekapcsolásától lekapcsolásig percre lebontva.
Szerintem a Zenekuckó működni fog a hétvégén, elég jól fogy a mókuska az orrából.

Kriszti!

Ilyen kemény ez a jóga, v. Te nem vagy mostanában kondiban? Tényleg vigyázz Magadra.

Évi!

Mesélj majd a jógáról, hogy sikerült.

Majd jövök még.

Puszi Mindekinek.

Mártus
mártus
 
 


Szia Mindenkinek!

A jóga nem kifejezetten kemény,csak amikor voltam,nagyon sokat emelgettük a gyerekeket.Fel,melltől el előre,gugoló állásban le,stb...Egy 7 kg-os babával ez,amint azt állapotom mutatja,bár már egész remekül vagyok Kép,kissé megeröltető lehet.Szavaimból valószínüleg sejthető,hogy ma nem mentem el baba-mama jógázni.Egy kicsit már bánom,de majd ha Marcim elszunnyad,nyújtok egyet.Van néhány jóga-könyvem.Kamaszként minden nap jógáztam.A jóga csodákra képes:40 kg-ot adtam le a segítségével.Sajnos abbahagytam,és vissza is híztam.Ezért szántam el magam,hogy így vagy úgy,de ismét beépítem az életembe.
Évi!Milyen volt?Tetszett?Kellemesen elfáradtál?Babud hogy bírta?Ugye milyen kedves fiatalasszonyok járnak el a foglalkozásokra?Mártushoz csatlakozva:mesélj,kérlek.
Mártus,együttérzésed köszönöm. Kép

Óriási hírem van. Kép Babintim ma,a négyhónapos hófordulóján segítség nélkül,teljes biztonsággal mondhatom,hogy nem véletlen lendületvétel miatt,átfordult hátáról a hasikájára. Kép Annyira büszke vagyok!Kora délután történt a nagy esemény,azóta csacsog.Úgy tűnik,ő is tudja,hogy óriási lépést tett a mozgásfejlődés útján.Már korábban is előfordult,hogy átfordult hasról hátra,hátról hasra,de csak akkor,amikor a készségfejlesztő játékok gyakorlatait végeztük.Némelyik véletlenül,némelyik segítséggel történt.De ma...Teljesen egyedül... Kép

Hideyoshi!Gratula a Fisher-Price kiválasztottsághoz.Kicsit irigyellek benneteket.De inkább mégis Veletek örülünk,mert megérdemlitek...Tüneményesek csimotáid. KépSzerettem volna játék-ajándékcsomagot nyerni Pintyőkémnek.Olyan drágák az FP játékok,de annyira jók (tudjátok,éppen játékvásárlási szenvedélyemet igyekszem legyűrni Kép ).
És ezúton fejezem ki egyetértésemet Bogival:szerintem se szép minden baba.Vannak kifejezetten csúnyácskák,ámbár ők is határtalanul szerethetők.Kép
Az FP fotópályázat nyertesei között se mindenki albumba való szerintem...
De a mi babáink így is úgy is gyönyörűek... Kép
Istenem!Hogy írhatok ennyire "savanyú a szőlő" hangnemben...No!Már észhez is tértem. Kép
Hideyoshi,még egyszer gratulálunk!Mesélj ám,a szombati eseményekről...

Jaj,mennem kell,mert Babintim nyugtalankodik.Nem csodálkozom rajta... Kép

Szép estét Mindenkinek!

Pá:Asszonyfajzat (azaz Kriszi)
asszonyfajzat
 
 


Sziasztok!

Na most én is litániát zenghetnék gyermekeimről.
Történt ugyanis, hogy ma jött először ugye a tanítványom.
Lili 10 perccel a vége előtt ébredt fel, Katica meg végig ébren volt, és csendben nézegetett, játszott a járókában EGYEDÜL (tehát nem voltam körülötte), és ő is csak akkor kezdett méltatlankodni, mikor már indult a bácsi.
Úgyhogy nem lesz itt gond megkeresni a karácsonyi ajándékra valót Kép

Piros!
Sajnálom, hogy nem tudtam elmenni veled ma játszóházba. Te mentél? Azért ha Katica betölti a 6 hónapot, mi is megnézzük. Lili nagyon csípi a gyerektársaságot. Tegnap átjött a szomszéd kislány (3 éves lesz), és annyira jól eljátszottak együtt. Nem irigykedik, pedig egy-két hónapja még visított, ha valami játékot elvettek tőle a nagyobbak.

Kriszi!
Gratulálunk a hasraforduláshoz!
Katica még nem fordult át teljesen, bár szerintem nem azért, mert nem tudna, hanem mert utál hason. Ha hasra teszem, egyből visszafordul. Bár tegnap tettem köré játékokat, és úúúúgy eljátszott hason.

Na megyek, mert már reklamálnak.

Puszi: Bogi

KépKép

KépKép
farkasbogi
 
 


Sziasztok!
Sajna nem tudtunk tegnap jógázni, szegény picikém nagyon szenvedett, feszítette a kaki megint, nem mertem így bevállalni. Én már nem tudom mit csináljak, nagyon el vagyok keseredve. Hiába itatom többet, hiába eszem csupa egészséges cuccot, meg ami meghajt engem is, tornáztatom, mégsincs semmi eredmény. A kúpra nem akarom rászoktatni. Fogalmam sincs, mi lenne a megoldás. A doki néni azt mondta, majd ha eszik mást is, megoldódik, de addig nézzem a szenvedését? Csak rajtam a babazsákjában nyugodott meg, cipeltem egész nap. Egy terepszemlét azért tartottam, gondoltam mindegy, a lakásban, vagy a városban sétálgatok vele. Az aulában találkoztam egy anyukával, részletesen elmondott mindent, és ő is nagyon dícsérte a foglalkozást. Jövő kedden remélem tényleg tudunk már menni! A nyújtás nagyon rám fér, rettenet, milyen merev lettem. Picurkámnak is jót fog tenni, biztos!
Bogi, Kriszti!
Nagyon ügyesek a gyerkőceitek!
Lucikának tegnap megvolt az első randevúja. Átjött a férjem kollégája családostól, pont egy hónappal idősebb a kisfia. Felváltva visítottak a babócák, de nagyon aranyosak voltak!
Bocsi, de képmániákus vagyok! Lőjetek le nyugodtan, ha már nagyon unjátok..
Kép
dunyi77
 
 


Üdv mindenkinek!

Látom,jönnek újak is,ennek nagyon örülök,mert ez a hely nagyon jó!
Nem vesztem el,csak időközben annyi minden történt,hogy sem időm,sem energiám nem volt írogatni,csak olvasgattalak titeket.

Köszönöm mindenkinek a fülbevalós tippeket(természetesen azóta sincs még fülbevalója Lollinak,de ami késik,az nem múlik:-)))
Én is csak megerősíteni tudom mindenkinek a hozzászólásait:gyönyörű babáink vannak!!!!!
A szülőszobán eltöltött évek alatt,higyjétek el,sok nem szép babát láttam,de itt mindenkié csodaszép!

Mivelünk az elmúlt 3 hétben sokminden történt,túlestünk egy betegségen,vagyis még mindig benne van a kicsi,de napról napra jobban van,így a 4 hónapos oltást át kellett tennünk jövő hét csütörtökre.Tegnap azért a doktornénink(dr.Szilágyi Ildikó)megnézte,hogy mi van vele,de azt mondta,hogy a hétvégére már túl lesz ezen a köhögéssel,orrfolyással,lázzal járó bajon.Így legyen.
Aztán időközben jelentkezett gyermekem apukája,aki miután megbizonyosodott róla,hogy ő az apukája én pedig az anyukája Lollinak(DNS teszttel,mert hát amit én mondtam az nem volt elég,ennyit a bizalomról és az együtt töltött időről),a nevére vette,úgyhogy most majd rohangálhatok új kártyákat csináltatni a picinek,na de sebaj!Lassan majd le fogom írni az egész történetünket is,de majd legközelebb,mert most felébredt a manóm,így mennem kell.
puszi mindenkinek
jucushugó
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?