Új privát üzeneted érkezett!

Csilla,
Elég elszomorító, hogy "csak" beleolvasol!
Tessék aktívkodni ( már amennyire időd engedi ), és írni nekünk Kép !
Gyerkőcöknek jobbulást!
Sajnálom, hogy nem tudsz jönni, de gondoltam, hogy a távolság akadály lesz Kép .



Mondiri: Én kérek mailt, hogy hol az állomás, nekem ott jó Kép Hánykor?

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Sziasztok!

Fárasztó ám ez az ovi beszokosdi, jobban izgulok mint a nagyfiamKép Ma csak 8-10-ig voltunk, holnap már végig maradhatunkKép Zorán tünemény, ügyes nagyfiú és dagad ám a mellem olyan büszke vagyok Kép Kiváncs vagyok mi lesz holnap, ma nem akart haza jönni.
Természetesen, reggel éppen hogy felkelt fél nyolckor Zorán, Maját pedig ébreszteni kellett hogy meglegyen a reggeli szopiKép Ált. 6-7 között már randalíroznakKép

Fárasztó rész: anyós itthon Majával, ami miatt eddig főztem és takarítottam hogy holnap minden oké legyen. Szerencsére most nagyon jófej az anyós(vannak rosszabb napjai)Kép

Oxi!

Mailt még nem olvastam, de fogom! A telcsi megbeszéltek élnek holnapra.
Autóhoz még egyszer gratula, hasonló cipiben járunkKép Nekünk így az építkezés befejezése után csak 2-3 évesre van kedvünk kb. 20%-ot befizetniKép

Mondiri!

Betti kész kishölgy ha csak így megy okosodniKép
Remélem aktivizálja magát barát és lesz külön gépedKép
Porszívó nagyon jó fogás, lehet hogy lassan nekem is gyűjteni kéne az ajándékokat? Jó nagy a családKép

Meskete!

Botinak gyógypuszikKépKép
Turbóegered pedig tünemény lehet, Manka is kezd pályázni a címreKép Azért a wc kefe tetszik, szerintem én sem úszom megKép

Játszótér okés, pontosítsunk sohanem voltam még a vasútállomáson.

Megyek mert reggel oviKépKép

Fabri
fabrika
 
 

 
 

Na sziasztok!

Nem tudom, le merjem-e írni, de nagy para van csütörtökre Kép .
Tudjátok, hogy felraktam egy csomó helyre a babakocsit meg a kiságyat, jelentkezett a kocsira egy csajszi, de pont CSÜTÖRTÖK DÉLELÕTT jönne megnézni Kép Kép .
Most mi a szxrt csináljak????
Még nem válaszoltam Neki ( tegnap este írt ), bár azt írta, hogy ismerős hozza őt, szóval még nem biztos. Majd szerdán megmondja, hogy pontosan mikor.
Már gondoltam arra is, hogy a játszótérre rendelem, szerintetek nagy gáz lenne?? Vagy mondjam, hogy csak valamikor délután/estefelé jöjjön hozzánk? De mi van akkor, ha az már nem jó Neki, és a nyakamon marad a tocsi????
SEGÍTSETEK!!!!! Mit csináljak? Mert én ezt a talit nem hagyom ki Veletek Kép !

Na igen, ezt a hánykor kérdést még meg kell rágni. Szerintetek 10???? Nem tudom, ki hogy ébred, vagyis hánykor??

Oxi,
Mindjárt írok mailt Kép !

Kriszti, Hencsi,
Ti tudjátok Kertesről az utat??

Meskete,
Állomást tudod, merre??

Fabri,
Gondolom, tocsival jössz Kép !
Beérsz Veresre, átjössz a vasúti átjárón, és egyből utána lekanyarodsz balra. Jössz, jössz, jössz, nagy sárga épület, éééééés ott az ÁLLOMÁS Kép . Előtte buszmegállók vannak, nem lehet eltéveszteni.
Szerintem itt kéne valahol talizni, elöl, a buszmegállónál.
Azért ez pozítivum, hogy Zorán haza se akart jönni! Reméljük, így is marad, amikor ott kell hagynod, akkor is Kép !
Anyós Veletek lakik, vagy csak "átutazóban" ?
Nekünk is elég méretes a család, azért kezdtem már el most a vásárlást. Bár a pénztárca szűkös, de majd valahogy kialakul. Nekem az a lényeg, hogy Bettusnak legyen a fa alatt aji, a többi nem érdekel!
És ez a baj szerintem, hogy most már nem arról szól a karácsony, ami, hogy a szeretet ünnepe, hanem hogy ki milyen ajándékot vesz, milyen összegben stb. Ez a gáz!!!

Pussz, majd még érkezem az útleírásokkal!



Oxi,
Nem megy a Freemail, muszáj innen írnom!
Szóval beérsz Veresre, jössz végig a lámpás kereszteződésig, aztán jobb kanyar. A vasúti átjáró előtt szintén egy jobbos. Itt, ha tovább jössz, már meg is találtad az állomást bal oldalon, na meg a buszmegállókat Kép .
Ugye, Csomád felől érkezel? Ha meg a pályán jössz, akkor Fabri variácíója vonatkozik Rád is Kép !

Na segíthetnétek gyorsba, mit írjak a babakocsis csajszinak!!!



Sziasztok!

Én az állomásra tudom az utat, viszont reggel megyek ctg-re csütörtökön, ha a dokira sokat kell várjak lemaradok...Kép MIndegy, miattam ne variáljatok én még ugyis a hasamban vinném a játszótérre valótKép

Móni!

Szerintem nem gáz, ha a játszóra rendeled a csajt, mindkettőtök érdeke h létrejöjjön az üzlet, ezért alkalmazkodhat Õ is.....

Kép
hencsi
 
 


Mondiri: Szerintem várd meg a szerdát, mit mond, mikor jönne. Max egy kicsit késel a játszóról. Ha meg nem tudja pontosan, akkor nyugodtan rendeld a játszóra, már ha nem laksz túl messze.
És igen, Csomád felől támadok Kép Legalábbis remélem Kép Már ha nem kel a csajom éjjel 3*, mint ma is, mert most nekem is vissza kell feküdnöm, rendesen kivagyok Kép

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Hencsi,
Köszi, közben már írtam a csajnak, benne van, csak Neki is még útvonalat kell írnom Kép .
Tiszta térképész vagyok már!
Hányra mész CTG-re?
Szerintem délig, egyig úgyis ott leszünk, nem Csajok? Vagy még tovább Kép ? Ki meddig bírja, gondolom.
Ha az állomás épületénél megállsz a kis pékség előtt, szemben van egy utca, azt hiszem, ez a Szabadság utca, de ezt majd még megnézem. Ha itt elindulsz, jössz két percet kb., és baloldalon ott a játszó.
Jó lenne, ha tudnál jönni, megnéznénk a pocakod még így egyben Kép .



Oxi,
Úgy gondoltam, hogy kiviszem a játszóra a kocsit.
Nem szeretnék késni, meg Veletek hamarabb le volt beszélve, mint Vele. De alkalmazkodik, és ez a lényeg Kép !!!
Pihenj sokat!
Csütörtökre is Kép !



Sziasztok!

Móni!
Jól eltüntem...Kép, de sajnos meghalni nem volt időm mostanában.
Szóval, ott tartottunk, hogy nem túl jó az információáradat Szada-Veres között. Azt, hogy elköltöztél, hónapokkal később tudtam meg. A rosszhírek, tudom könnyebben mennek, de a mai napig kiakadok, amikor találkozunk Szadán valakivel, és csodálkozik, hogy "máris" van gyerekem. Régen bezzeg azt is tudta mindenki, ha náthás voltam... Most meg csak hűűűű, meg hááááá.
Bettiről kép???Kép

Látom, jól felpörögtek itt az események, visszaolvasni reménytelen, csak eddig az oldalig jutottam.

Fabri! Szép helyet választottatokKép

Sziasztok!

Bea
Vendég
 


Szisztok!

Nekem jó a 10 óra. Az állomást is tudom hol van, úgyhogy részmről rendben.

Fabri! Örülök, hogy Zoránnak tetszik az ovi. Kép Igen, én is pont így voltam szeptemberben, hogy nekem is nehéz volt egyrészt az elválás Botitól, másrészt az izgalom, hogy vajon lesz-e cirkusz, vagy sem, harmadrészt a napirend átalakulása, hogy valóban odaérjünk reggel két gyerek összeszed stb... Bár mostanában elég sokszor Apa viszi Botit az oviba, úgyhogy a reggeli hercehurca elmarad, csak egyszer kell Csongit húzni-vonni emiatt. Aztán ahogy túltettük magunkat a kezdeti nehézségeken, már látni véltem az előnyöket is. Míg az első hetekben folyton marcagoltam magam belülről, hogy galád anya módjára lepasszolom Botit, mikor itthon vagyok Csongival, úgysem zavarna stb... Aztán mindenki rájött, hogy jó ez az ovi. Boti néha már mondja is, hogy szeret oviba járni. Kell neki a saját korosztálybeli társaság, élvezi a foglalkozásokat stb. Én meg itthon addig tudok egy kicsit tenni-venni, amikor Csongi alszik délelőtt. Különben Csogninak is jót tett a dolog, mert fix napirendet ad az oviba járkálás. Délelőtti alvás után levegőzés, ebéd, aztán irány Botiért, majd utána megint alvás, levegőzés és már este is van. Amúgy meg előtte mindig minden összefolyt. Zorán ott fog aludni? Boti egyenlőre nem, főleg, hogy itthon sem alszik, fölösleges lenne ott feküdnie két óra hosszát. Aztán gond lesz majd, ha Csogni csak egyszer alszik, mert pont alvásidőben kell Botiért menni, de valahogy majd megoldom. Remélem ez majd kb tavasszal, úgy 1 éves kora után válik aktuálissá.

Na, megyek is, mindenkinek szép napot!

Meskete

Meskete

Kép
Kép
Kép
meskete
Őrbottyán
 
 


Sziasztok!

Nekünk is jó a csütörtök 10 óra.
Az utat tudom.
Vendég
 


Halihó!

Ma ilyen korán sikerált gép elé csücsülnömKép Bevallom még ER-t is néztem, tiszta HawaiKép

Legfontosabb: csütörtök 10 óra jó, de már a fél 10 is, ovi kavalkád miatt.

Mondiri! Útleírást köszi. Sejtettem én hogy arra lehet, mivel ott sínek is vannakKép
Anyós messze lakik(Szolnok), ha itt lakna már elvált asszony lennékKép

Meskete!

Nekünk csak 13 óráig tart az oviKép Kell nekem elitkednem. Szóval nálunk senki sem alszik ott. Reményeim szerint jó lesz, Zorán is nagyon igényli a társaságot. Na meg persze szerintem Mankának is jár egy kis egyszemélyes figyelemKép

Szia Bea!

Te is erre laksz, vagy csak laktál mint MondiriKép

Oxi!

Küldtem Vikinek álommanókat, két napra elegendőtKép Remélem holnap tudok valami jóhírt írni, ha nagyon jó a hír felhívlak azonnal!

Manka is fogzikKép Nagyon nyügi 2 napja, már elkezdtem parázni nehogy megint vese probléma. Erre ma elkezdett harapni(cicit), nagyon szenved, 4 foga van nagyon beindulvaKép
Zorán még mindíg akar oviba menni, holnap már pár órára egyedül hagyomKép Remélem engen visel meg jobban a dologKép

Szerintem holnap is csak este tudok jönni, de benézek!
Fabri
fabrika
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsba, mert hulla vagyok!
Õszi nagytakarítottunk a kertben Bettivel, totál lefáradtam.
De Kiscsaj nagyon serényen segédkezett, öröm volt nézni Kép !

Csajjal lebeszéltem a játszótéri-talit, remélem, tudnak jönni, aztán egy babakocsival kevesebb. Illetve így már csak egy csotrogány marad rám, ami már rég használaton kívül van, de nincs szívem kidobni. Na majd az Emberem...Kép

Örülök, hogy Mindenkinek oké a 10 óra Kép ! Én már úúúúúgy várom!!

Ettünk ma Bettivel Zizit, itt a számítógépnél, hát nem beleejtettünk egyet ide a billentyűzetbe??? A D és az F közé, úgyhogy ezt van, hogy nem tudom lenyomni, ezer bocs! Majd megfejtitek, mit akartam írni Kép .

Bea,
Örülök, hogy újra itt, jól eltűntél!
Nem tudom, hogy ezen miért kell kiakadni, hogy van babád ( bár már nem is olyan baba Kép ), inkább mindenkinek örülnie kéne, hogy a sok rossz után történt végre Veled valami jó!
De hát Szada az Szada, és nem fog változni semmi!
Bettiről nincs itt kép, béna vagyok, nem tudom rendesen lekicsínyíteni, de majd igyekszem Kép .

Meskete,
Nekem Betti olyan 9-10 hósan kezdte a napi egyszeri alvást. Ez most tökre nem vigasztal, igaz Kép ?
Tuti, nehezebb lesz, de ügyes Csaj vagy, megoldod!!

Fabri,
Vészhelyzetet el kellett kapcsolnom, Betti parancsára Kép .
Ha fél tízre ott vagy az állomáson, akkor kimegyünk mi is addigra, ne unatkozz!
Elvált asszony-duma Kép . Annyira gáz?
Manka fogai Kép . Egyszerre négy?? Nem aprózza el a Kisasszony!

Pont ma olvasgattam, és ráakadtam egy ilyen ovis-témára. Állítólag annál nehezebben marad bent a gyerkőc, minnél jobban parázik a szülő. Valahogy megérzi, átsugárzódik belé. Tök érdekes összefüggés, nem?
Úgyhogy no para Fabri, mert Zorán fiatalúr ráérez Kép .
Én már megnyugodtam a múltkori ovizás után. Bár hiába hogy ott voltam, drága gyümölcsöm észre se vett. Remélem, jövőre is így lesz Kép .

Menek, jó éjt Nektek!



Bea,
Megnéztem a profilod, tök égő, de nem emlékeztem a kislányod keresztnevére Kép .
Hogy már mekkora!!! Hihetetlen!
De látom, a képen frissítettél Kép . Ez a dinnye-evészet....tünemény!
Csak gratulálni tudok mégegyszer Kép .

Mondi



Jó reggelt!

Móni!
Szada az Szada. Nem véletlenül lakunk Mogyoródon...
Képpel kapcsolatban meg tessék ügyeskedni, nagyon kiváncsi vagyokKép

Fabri!
Én Mónival ellentétben 24 évet húztam le Szadán, abból 22-t a Kisfaludy-ban.Kép Lehet, hogy pont a ti telketeken bújócskáztunk '85-benKép Akkor arra még semmi nem volt, az utolsó ház a Gesztenyés, meg mellette amiben a Martonyi lakik.

Ez az alvás-nemalvás meg tök érdekes. Zsófi 9 hónaposan tért átt az egyszeri alvásra, a barátnőm lánya meg egy éves koráig kétszer aludt egy nap, aztán egyik napról a másikra semmit. Most 2 1/2 éves, és egy percet nem alszik napközban. Én szerintem már a Hárshegyen lennék...

Mennem kell.

Bea
Vendég
 


Mi is igyekszünk 10-re ott lenni Kép

Fabri: nagyon várom a hívást! Az álommanók eltévedtek valahol Kép

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Fabri,
Még egy utolsó imát lehelj az égiek felé, hogy holnapra is ilyen időt küldjenek Kép !



Csajok!

Most tényleg csak gyorsan, Bettus nagyon odavan, széthányta a jövőhetet is, és tiszta láz Kép .
Most épp alszik, remélem, nem lesz ma éjjel ügyeletes kórházba menet...
A holnapot még meglátom, milyen állapotban lesz.
Bár nekem muszáj mennem, mert oda van rendelve a babakocsis csajszi.
Pláne ha ilyen jó idő lesz...
És nem megy a Freemail, nem tudom, jön-e egyáltalán.
Úgyhogy a Fentiek most jól beszívattak Kép .

Megyek, később beugrok helyzetjelentéssel!
Kéretik Mindenki, tessék drukkolni nekünk!



Mondiri: Drukk! Gyógyulást!

Jajj, csajok, mi biztos nem megyünk holnap, tüdőröntgen, vérvétel a Madarászban. Nem tudom, mikorra végzünk. Ez csak biztonsági ellenőrzés, mert úgy néz ki, gyógyul a köhögős csajom. De a dokinéni csak ígyenged el minket a hosszú hétvégére.

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Újra én!

Helyzet annyiban változott, hogy "már csak" hőemelkedése van, hányni már nem hányt többet.
Felkelt, festeni szeretett volna ( ma vettünk egy új készletet ), engedélyeztem, aztán az előbb visszafeküdt, és megint alszik. Ez jó, nem? Remélem, kialussza magából.
Csaj írt, 10, fél 11 körül ér oda, ez legalább eddig okés.

Fabri,
Mikor érsz az állomásra?

Oxi,
Sajnálom, hogy mégse jöttök Kép .
Eddig nem is írtad, hogy ennyire komoly a baj Vikivel!
Drukkolok, hogy minden rendben legyen Nálatok!

Menek, meglesem Bettit...



Mondiri!

Fél tízre már ott tudok lenni, de ha macerás jó a 10 isKép
fabrika
 
 


Fabri,
Időközben variált a hölgyemény, fél 11, 11 a vége, mire odaérnek.
Maradjunk a 10-nél, jó? Nem tudom, Betti hogy lesz holnapra Kép .

Köszi!



Sziasztok!
Bővebben: Most értem haza ovi szülői estről. Lassan már én is ovisnak érzem magam, annyit járok odaKép

Mondiri Bettinek gyógyulást! Miről ismerlek meg, én kicsipiros opel corsa+ gyönyörű 9 hós picilányKép

Bea!

Hová költöztemKép Ilyen rossz hely ez a Szada? Nyugtasatok meg hogy nemKép

Oxi!

Kérlek írd meg mit mondott a doki érdekel hogyan gyógyul Viki. Remélem holnap minden okés leszKép Hiába no, nem tudom pontosan merre laktok, manók meg ezekszerint nem voltak elég ügyesekKép
Pedig tölünk elindultak,mmert nálunk sem volt alvásKép

Fabri

PS: Holnap reggel 9 körül beugrok, olvasni mi a legfrissebb infó.
fabrika
 
 


Mondiri!

Jó ne variáljunk 10-re ott vagyunkKép Bettinek még 1x gyógypuszikKép
fabrika
 
 


Fabri Kép ,
Gyógypuszikat majd átadom!
Ha látsz egy szőke csajt egyedül, üres babakocsival, na az leszek én Kép !
Bár remélem, Betti jobban lesz, igaz, jobb lenne addig itthon hagynom, nehogy valami vírus kerülgesse, és a Ti sarjaitokra átmenjen.

Úgyhogy üres kocsis szőkés hajú csajt keress!

Pussz : Mondi



Mondiri!

OkésKép

Fabri
fabrika
 
 


Szép jó reggelt!

Anyuval most beszéltem, és rájöttünk, hogy Betti a krumplilevestől lett beteg.
Tegnap nála evett, és tökre bezabbantott belőle.
Mára semmi baja.
Kérek engedélyt, hogy őt is vihessem Kép !
Tényleg nincs semmi baja, totál láztalan, és már rosszalkodik....

Mondi



Hozzad, kell a napozzásKép
fabrika
 
 


Sziasztok!

Mi nem tudunk menni, mert apa reggel jött haza , és elaludt. Viszont a sufnihoz, ma hozzák délelött a palát. Ha megérkeznek csatlakozunk. Hátha ott vagytok még.

Kriszti
Vendég
 


HENCSI?????



Sziasztok!

Fabri: Inkább majd felhívlak, annyi minden történt! Kép És olyan hálásak vagyunk ám, a hírhozónak Kép És nem is volt rosszhír, mert közben kiderült, hoyg magától meg is gyógyult, nesze neked magyar egészségügy! Kép

Mondiri: Mi sem tudtuk. Dde már vége is Kép

Milyen volt a játszózás?

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Sziasztok!

Hát én most értem haza, mondjuk a korházban "csak" délig voltam, műtött a doki...Kép
Lényeg h elkaptam megnézte a lusta kiscsaj ctgjétKép, ez alapján nem szülök ma du, de még 7végén semKép
A fejem felett lebeg hogy ha nov 3-4-ig semmi,akkor 4-én be kell feküdjek és már csak külön jövünk ki....a rossz még hogy közölte a dokibá, hogy még nem tudja, de vagy szomb-vas, vagy vas-hétfő nem lesz pesten igy ha akkor szülök az ügyeletesnél fogok....még szerencse h a szülésznő nem megy sehová.....
Kicsit magam alá vagyok zuhanva, de majd lesz valahogy...

Irjatok, h milyen volt a játszonKép

Kép
hencsi
 
 


Sziasztok!

Jelentem, Betti teljesen kigyógyult, hogy mi lehetett tegnap???? Fogalmam sincs.
Mindenesetre a játszózás után sem fáradt el eléggé, délutáni alvás nem volt ma, de már 8-kor aludt Kép .
Ezer éve nem aludt el ilyen korán!

Játszóterezés szerintem tök jól sikerült, bár nem mindig tudtam bekapcsolódni Fabri és Meske beszélgetésébe, mert ugye ők "nagyok" nélkül jöttek Kép , én meg mentem Bettit mászókáztatni.
Végül befutott Kriszti is, akkor már Betti is jobban lefoglalta magát az ő két csajszijával.
De én ezúton is szeretném megköszönni, hogy eljöttetek, bár lehettünk volna többen is Kép .
Na jó, igazolásokat elfogadom Kép .
De tényleg örülök, hogy megismerhettem a jelenlévőket, és csemetéiket. Képzeljétek, Meskete gyönyörűséges Csongiját meg is fogtam Kép . És hogy irigylem....
De Manka is egy kis tündér, nagyon szép kislány.
Krisztinek meg a "nagy" lányai levették vállamról kicsit Bettit Kép , pedig szinte egyidősek. Jól elvoltak egymással.
Ismétlést jövőhétre még megdumcsizzuk, ugye?

Hencsi,
Mi már kibeszéltük Belőled a csajt, ezek szerint nem eléggé Kép .
Sajnálom, hogy semmi biztatót nem mondott a dokid, de fel a fejjel, hátha hétfőn...bár az halottak napja, akkor talán mégse...
Akkor marad a kedd. Beszélgess Kiscsajjal sokat, hátha ő is jobbnak látja a keddi napot a megszületésre Kép .
Mindenesetre Veled vagyunk lelkiekben, bármi van, írd ki Magadból nyugodtan!

Oxigen,
Magától meggyógyult Viki? Ez nagyon jó hír Kép .
Akkor mostmár megnyugodtatok, gondolom.

Jó éjt Nektek!



Sziasztok!

Játszó tényleg jó volt, ismétlünk mégKép Mankának lefoglalva CsongorKép

Mondiri!
Betti kész hölgy tényleg! Jó hogy a nagylányok lefoglalták. A kis csimotáink csak egymást méregették, na és persze Manka szivesen legelt volna füvet ha hagyomKép

Zorán ma nem pityergett az oviban és nem egydül lézengett az udvaron hanem játszott még három kistársávalKép Végre megnyugodtam hogy jó lesz ez nekünk! Ma volt a védőnénink, elég szimpi, bár megbeszéltük hogy hozzánk már nem kell járniaKép

Hencsi!
Pedig mi gondoltunk rádKép

Oxi!

Köszi a telcsit, nagyon örülök a jóhíreknek! Nagyom kíváncsi vagyok már arra a tündér leányzóraKép Juc szerint tündér státuszban vanKép

Meskete!

Nálad is megerősítem, stipi-stopi CsongiKép Nagyon édi kiskrapek!

Kriszti!

Örülök hogy összefutottunk, legközelebb több időnk lesz biztosan megismerni lányaidat is.

Apa haza, ezért most L

Fabri
fabrika
 
 


Hencsi: Ne izgulj, nem lesz gáz, sztm szerdán szülsz Kép

Tali: Legközelebb már mi is nagyon szeretnénk menni. Úgy hogy szervezkedjetek csak bátran Kép

Fabri: Ez csak természetes, hiszen örökké hálás lehetek, hoyg kicsit belenyúltál a dolgokba. És Jucnak nincs igaza, mert nem tündér, de nem sok hiányzik hozzá. Monsjuk a fogtündér, mert amíg őt várjuk, addig nem az igazi a dolog Kép
A dokinéni írt neki speckó izét, amivel kenegetem, azóta jobb, állítólag nagyon tömött az ínye, azért szenved ennyit.

Mi a hétvégére L, legyetek rosszak, a gyerekek persze legyenek jók. Kép

Oxi

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Mi ez a csönd??? Mindenki L utazik? Na jó Meskete , Oxi igazoltan van távolKép

Mondiri!

Nem is tudtunk igazán beszélniKép Pedig érdekelt volna 1-2 Szadai pletyóKép Nem baj legközelebb viszem a nagyfiam, remélem leköti BettitKép
Apa hogy áll a munkával?

Oxi!

Aztán nehogy jót haljak felőletekKép Irigy a hétvégi utazás miatt, de boldog is mert végre hónapok óta 4-ben családozunkKép
Fabri
fabrika
 
 


Jó estét Nektek!

Kicsit elúsztam, nem tudtam írni.
Tegnap Pesten voltam a porszívóért, hát komolyan mondom, 1500-ért nagyon kis pipec Kép .
Elemes, zúg-búg, remélem, sikere lesz a fa alatt!
Ma voltam a piacon árulni, minden szombaton van bababörze, bár amilyen igény volt rá, mi vagyunk ketten tesómmal a "törzsgárda", néha még ide csapódik 1-1 anyuka.
Rájöttem Meskete, hogy Téged láttalak, de hirtelen nem tudtalak hova rakni, hogy honnan ismerlek. Tök égő!!! Úgyhogy sorry, de későn kapcsoltam!
Láttam, csak simán egyedül, skaccok Apájukkal voltak Kép ?
Szóval ma még vettem Neki Barbie-bútort babával, tök aranyos. Ha így folytatom, Betti cuccaival lesz teli a fa alja Kép .

Most éppen bográcsozás zajlik a kertben, de olyan hideg van, inkább bevonultam ide Kép . Ember nyárbúcsúztató-partyt rendezett, még utoljára főztek egyet. Nagyon fincsi lett, tökre bekajáltam.

Betti jól kiverte a balhét, mert nem engedtem, hogy az én ágyamban aludjon. Úgy átszokott, alig lehet kitessékelni. Ha meg éjjel visszarakom a helyére, reggel ugyanúgy mellettem van Kép . Kis rafkós!

Fabri,
Csak gratulálni tudok ügyes ovis Zoránhoz!
Meglestem Õt a profilodban, de én nem merek stoppolni, úgyhogy majd Betti választ magának közte és Boti közt Kép . Nem akarom befolyásolni!
Legközelebb én is remélem, hogy több időnk lesz dumcsizni, reméljük, az idő ismét velünk lesz!
Pletykák??? Nem biztos, hogy képben vagyok még, de ha tudok, segítek bármiben Kép .
Ember jár dolgozni rendesen ( kopp-kopp ), muszáj Neki Kép ! Mostmár csak nekem kéne valami meló..

Hencsi,
Bocs, nagyon benéztem a napokat, azt hittem, hétfőn már elseje, közben meg nem is!
Úgyhogy remélem, akkor marad a szerda Kép .
Hogy érzed magad?

Oxi,
Így utólag is jó utat Kép !
És igen, köv. talira tessék jönni, hogy személyesen is megismerjünk Téged!

Na megyek, úgy hallom, utánam kiabálnak. Csak Bettit fel ne keltsék...

Jó éjt Nektek!



Cső!

Mindjárt meghalok, elindultam szülni, szurkoljon mindenki. 1/2 12 óta vajudok, most kezdett csöpögni vér, 5-8 perces fájásaim vannak!

Szurkoljatok!

Kép
hencsi
 
 


Szép jó reggelt!

Hencsi,
Küldöm a pozítiv energiákat++++++++++++ Kép !
És nagyon drukkolok Értetek!
Kitartást, és minnél gyorsabb babakibújást kívánok!

Léptem, mert reggelizünk, aztán kibringázunk a CBA-ba. Tesóm tegnap kölcsönadta a biciklijét, Betti nagyon élvezi Kép .
Én is Kép Kép Kép !

Pussz Nektek!



Sziasztok!

Azt hittem már mindenki nyaralKép

Mondiri!

Kertiparti? Nem csodálom hogy bemenekültélKép Most voltam kint mert elfelejtettünk bezárni, hááát majd meg fagytam. Spuriztam be a melegbeKép
Milyen ruhákat árulsz? Manka nő mint gomba! Jó kis csajszis rucik engem mindig érdekelnekKép
Ágy problémát ismerem, Zorán és Maja minden hajnalban nálunk landolKép Vigasz: 18 évesen már bizti nem Kép

Hencsi szegénykém remélem már megszült és gyönyörködik a gyerkőcbenKép

Képzeljétek végre kicsi családunk együtt-egyedül élvezi a hosszú hévégétKép Igaz tegnap voltak vendégek, de csak a barátaink és nem nagyi megszállásKép Kezdem kipihenni az anyósKép

Na megyek is mert olyan álmitos vagyok! Egész nap randalíroztunk a gyerkőcökkel, nem tudom ki fáradt el jobban, de már javában alszanakKép

Pusza:Fabri
fabrika
 
 


Sziasztok!

Én is remélem, hogy Hencsi már túl van rajta, és már a cseppentyűt babusgatja Kép !
Innen is sok boldogságot a 3 tagú családnak, sok tejcit, és nyugodt éjszakákat Nekik!

Fabri,
Érdekes, a tűz mellett nem volt olyan zima, bár ahogy bejöttem, simán jó érzés volt a melegség!
Tegnap este különben hidegebb volt, nálunk is én voltam a kapubezáró-reszortos Kép .
Kisruháim már nem nagyon vannak, a szebbeket már mind elvitték.
De ha gondolod, lejössz, és megnézed őket Kép .
Oxi is ígérte, hogy eljön, és meglesi őket Kép ,de már nem tudtam őket hol tárolni, bár van még, éppen lehet válogatni.
Akkor az ágy-problémán nem töröm magam, ezek szerint nem egyedüli probléma.
Pici korában cseszhettem el, mert akkor a kényelem volt a legfontosabb, éjjel, ha esetleg felébredt szopizni, be az ágyba mellém, cici a szájába, és már aludtunk is tovább. Betti ezt a közelséget úgy megszokta, hogy azóta is vándorol. Bizti gólya volt előző életében Kép .
Örülök, hogy ilyen jó kis családi hétvégétek van!
Nálunk ez nem megvalósítható, mert olyan nap nem telik el, hogy ne jönne valaki Kép .
Pláne autónk sincs, úgyhogy még az sem lehet, hogy lelépünk itthonról.
Mindegy, már megszoktam. Ha nem jön valaki, már rendesen furcsa....

Mennem kell, Betti kakaóért visít Kép .
Majd még bekukk!



Sztrájk van Kép ?



Mondiri!

Nincs sztrájk, de csak este jutok a gép mellé, Manka ugyanis kikapcsoljaKép
Gólya tetszikKép Apa szerint is vissza lehetne tenni őket a saját ágyikójukba, de nem megy. Akkor felkelsz, átcipeled, tuti felébredsz, így viszont néha csak reggel veszem észre a szaporulatotKép Ja és cici persze szájba Mankánál és alvás tovább. Tegnap felébredtem, cici ki, erre kiscsaj elkezdte dobálni magát üvöltve. Lehet hogy ici-picit hisztisKép
Vendégek: hozzánk is sokan jönnének, még házvizitre, de most mindent lemondtunk! Annyira régen volt ilyen, hogy vágytam rá, pedig nagyon társasági lények vagyunkKép

Fabri
fabrika
 
 


Majdnem kimaradt a tegnapi sztoriKép Manka ügyesen beaplikálta a Zorán által elhagyott rudipapírt a szájába. Na de ez a művelet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy rendesen fulladozottKép Szerencsére kihányta ügyesenKép Anya, Apa min. fél óráig egyirányba ment.
Most L, pusza:Fabri
fabrika
 
 


Sziasztok!

Hencsi: Remélem könnyű szülésed volt!

Mi jól vagyunk.
Azt álmodtam, hogy Gréti baba van a hasamban. Remélem , igaz lesz!
Vendég
 


Sziasztok!

Az előbb írtam egy tök jó hosszút, hát nem elszállt az egész Kép ???
Most megyek, dühöngök egyet, majd este visszajövök írni, ha hazaértünk a temetőből.

Pusszantás!



Sziasztok!

Hazajöttünk, nagyon jó volt.
Kérdés: Ti hogy állítjátok át a gyerökön az órát? Kép "kissé" megviselt a hétvégén az átállás. Kép

Hencsi: Gratula!

Fabrika: Nyugis-családi hétvége Kép Papírnyelés Kép

Oxi

KépKép
oxigen
Györköny
 
 
 
 


Sziasztok!

Kezdek baglyosodni, csak éjszaka van időm magamraKép

Oxi!

Látom jól belejöttetek a csavargásba, hétvégén újra L? Pihentetek isKép

Képzeljétek nálunk óra átállítás óta manók végre 20-kor ágyba aluszkálnakKép Fantasztikus! Remélem így marad, ezért nem panaszkodnék, nekünk jól jöttKép

Mondiri!

Kidühöngted magad?

Játszótér? Valszínű csütörtökön Veresen lesz dolgunkKép

Kriszti!

Drukk Grétibabához, szerintem fontosak ezek az álmokKép

Fabri
fabrika
 
 


Sziasztok!

Most próbálkozom, de ha megint elszáll....

Fabri,
Rudis papír Kép . Még jó, hogy nem lett nagyobb baj!
Megértem, hogy csak este tudsz jönni, nekem pont lightos napom volt aznap, reméltem, más is itt van Kép .
Erről a "vendéges menetekről" inkább már nem írok többet, mert csak elszörnyednétek, micsoda átjáróház van nálunk.
Bár már tökre megszoktam, és ha pont nincs itt senki, rendesen hiányérzetünk van Kép .

Holnap játszótér??
Végülis nincs semmi programom, azt hiszem, tőlem okés!

Oxi,
Örülök, hogy jól telt a hétvégétek!
Óraátállításról annyit, hogy Betti is már alszik fél kilenc körül, reggel viszont korábban kel, általában 7 körül. Mondjuk most még alszik Kép .
De apránként úgyis átállnak a gyerekek is, kitartást addig is!

Kriszti,
Nem akarlak elkeseríteni, de én folyamatosan kisfiúval álmodtam terhesen, az eredményt a saját szemeddel láttad.... Kép .

Betti a múltheti hányása óta alig eszik főtt kaját Kép .
Szendvics, tejtermék az oké, de főtt kaját azt nem, mert hogy :- Attól behányok anya!
Én is hibás lehetek, mert hétvégén rászóltam, hogy ha nem rágja meg rendesen a kaját, be fog hányni. Erre ő egy laza mozdulattal eltolta a tányért, és inkább nem evett.
Na de ez csak egyszer volt, és azóta sem akar túlzottan ebédelni.
Gondoltam, hogy kedvenceket főzök, meg hagyom is egy kicsit pihentetni a rossz élmény után, majd csak elfelejti, addig meg hagy' egye, amihez kedve van. Na nem csoki és társaira gondolok, hanem szendvics, stb.
Szerintetek???

Megyek, nyomok még egy coffeet, mert nem térek magamhoz.


Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet: