Hello csajszik, I am back!!!! Legalább is közelítek lassú léptekkel visszatérni a való világba, így interneten keresztül egyelőre. Talén ma át is ugrok a Plazaba, az uram azt mondta menjek, ő felügyel.
Napközben nincs is igazából gond, most is megy a szunya. Egymás mellett alszanak és ez nagyon jó olyan szempontból is, hogy szoknak a zajokhoz. Hihetetlen látni, hogy ha pl üvölt az egyik, de úgy rendesen, hogy már neked fáj, a másik édesdeden szunyál. Néha nyomom nekik a rádiót is bent, mert érezhetően néha zavarja őket a nagy csend. De hiába szoktak bent ehhez, azért az emberben benne van, hogy suttog, meg csendben van, pedig talán nem is kéne. Na mindegy. Megvagyunk, szokjuk egymást, hogy kinek mire van szüksége, ki milyen egyéniség - természetesen ég és föld (de így izgi
).
Napközben van pár órám mindig mikor alszanak. Sajna mindig estére, éjszakára indulnak be, de nagyon édesek - igazából az sem olyan vészes, csak napközben ált. esznek és visszaalszanak, de este megy a nyígás a kajcsi után. Ma este hagytuk őket és láss csodát 10 perc után bealudtak, szóval most nem volt simisimi, babusgatás, éneklés. Ki tudja, lehet, hogy csak társaságra vágytak. Mondjuk este külön alszanak, lehet, hogy ez a baj?
Alszanak, sírnak, esznek, kakilnak. Főleg a Pannus sír, mondhatni, Zsomborunk nagyon jó kisfiú. Rengeteg tejem van, már fagyasztok is, de sajna Panci nem nagyon tud szopcsizni. Van, hogy van kedve és akkor OK, de néha úgy behergeli magát, hogy nem hajlandó. Persze van egy csomó lefejt tej, úgyhogy nem marad éhen. Étvágya persze hatalmas, szerintem próbálja behozni a lemaradását. Elég sokat fogyott a kórházban.
A kórház. Hát hosszú volt, nem gondoltuk volna. A vége felé már a dokim is belátta, de mondta, hogy mostmár végképp nem mer hazaküldeni, nehogy bármi legyen. Nekem mindegy volt már, teljesen beépültem a végére, megjártam több kórtermet is, cuki volt mindenki. Intéztem magamnak a dolgokat, CTG-k, UH-k, laborok, stb.
A nagy pocakot és a súlyt már elég nehezen bírtam, de leginkább a kis bébiket féltettem és szerettem volna már kint tudni őket, "könyörögtem" a dokimnak, hogy szüljünk, de nem engedte, milyen igaza is volt. Én már lépcsőztem, jöttem mentem, hátha beindul, de semmi. Szerintem ők még mindig bent lennének... Aztán a dokim mondta, hogy inkább pihenjek, nehogy tényleg meginduljon és akkor nem tudok nála szülni. Ismét igaza volt. Szóval a szülés. Csütörtökön, elsőnek voltam beírva, szerencsére semmi sürgősebb nem jött közbe, úgyhogy 9 előtt már a műtőbe toltak. Előtte előkészítés: borotva, infúzió, stb. Bazsa kint maradt, nem jöhetett be. Rengetegen voltak bent, a dokimnak többen is asszisztáltak, én az anesztessel beszélgettem (aki iszonyú szimpi volt, nyugtatott, beszélt hozzám, előző nap részletesen elmondott mindent, hogy hogy zajlik majd ez a spinális érzéstelenítés, stb.) Fura egy dolog, hogy hallod, hogy szikét, szívást, stb, de nem érzed. A legdurvább az volt, mikor beszélgettem az anesztessel, azt hittem, hogy még csak az előkészületek vannak, erre mondja, hogy már "nyitva a hasfala", akkor kész voltam. A babók hamar kint voltak, volt nagy sivítozás, megnyugodtam akkor, hogy semmi baj velük. Egyből elvitték őket egy másik szobába, de pár perc múlva, miélőtt lementek velük a szülészetre még megmutatták őket. Zsombit meg tudtam simogatni és akkor nem sírt. Olyan megható volt. Aztán elvitték őket, engem meg foltoztak még vagy egy fél órát. A régi sebemet kivágták, ott voltak mindenféle összenövések, szóval volt dolguk. Ennek köszönhetően iszonyúan megszenvedtem ezzel a csaszival - de lehet, hogy mind így fáj(?), nem tudom. Nekem nagyon fájt még jó darabig utána. Mikor kijöttünk a kórházból is csak totyogtam még. Ha nincs bent Bazsa mindennap, nem is tudtam volna ellátni a bébiket. Sokat sírtam, mert féltem, hogy nem fog menni, hisz járni sem tudok, aztán meg nagyon fájt, ráadásul agyonszúrkáltak oxitocinnal, már néha jobban fájt a fenekem mint a sebem. Szóval ez a császár nem egy leányálom. De mindenképp ezt választanám ikreknél, mert szerintem ez sokkal biztonságosabb szülés. És persze a fájdalom múlandó. Bazsa követte a bébiket a szülőszobára, ott látta ahogy mosdatták, lemérték őket. Mikor engem kitoltak, már megint a műtő előtt volt. Kitoltak és láttam, hogy vigyorog és mondta, hogy jól vannak és mondta a paramétereket is.
Mindegy, múlik a fájdalom, itt a két kis bébi, egyelőre nyugodt vagyok mert van segítség - Bazsa visszamegy a jövő héten, de aztán jön anyu. Utána, meglátjuk.
A 7 végén talán kimegyünk sétálni is (tegnap voltak 2 hetesek), beizzítjuk a Peg Peregonkat - a brutál nagy babakocsit
Rengeteg kérdésem lesz hozzátok, tapasztalt anyukák, úgyhogy jövök majd a buta kérdéseimmel
Először is. Tegnap elkezdtem a D vitamint. Ugye az úgy elég, hogy csak csepegtetek a szájukba és utána kapják a tejcit? Nem kell kiskanálba tejet rakni és abba csepegtetni. És a K vitamint hogy adtátok? Ti éjszaka pelenkáztatok? Reggelre tele vannak mindig, de nincs szívem ezzel teljesen felkelteni őket, meg persze kímélem magunkat is, mert utána nem lenne alvás az tuti. Ugyanakkor meg félek, nehogy valami fertőzés felszálljon a sok kakitól.
Hát így elsőre ennyi.Mindenkit puszilok.
Esztikém mekkora már a pocid??? Mi is mehetünk hozzátok novemberben???
Serfkó, drága! Nagyon boldog névnapot!!!
Örülünk a nagy telkeknek és házaknak, lesz hová pofátlankodnunk mindig
Pusza