Új privát üzeneted érkezett!
INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK   –   INAKTÍV TOPIK

Tunka, erről nekem is ez a véleményem, DE ne nagyon hangoztasd a párodnak, mert az enyém lassan bekattan és már mondta, hogy "ha ennyire meg vagyok győződve, akkor mindegy,ha rögtön hagyja magát és akkor hamarabb szabadul a támadótól"Kép
Na, ezt kihagynám azért az életembőlKép

Edina és Eszter Hanna
KépKép
medike01
 
 


Zsandi!
Üdv neked és a többi újnak is Kép Mint Tunka írta, én vagyok a másik ikres kismami.

Tunka!
Sokáig elég a 60x120-as kiságy, a barátnőm kisfia 2 évig használta. Bár sokszor gyerekfüggő: nekünk 70x140-es van, a lányok mégis csak egyéves korukig maradtak meg benne.

Rita, Cory!
Ne izguljatok, biztos jó lesz az Afp-tek Kép

Nicika!
Hát ha nem mondod, én sem ismerem fel, hogy az a babád lába!!!

Tegnap voltam magzati szív-ultrahangon. Mindent rendben találtak. A B-baba már kinőtte a hyperechogén szívizmot (cirka 8 nap alatt), a másiknál még látható, de ismét megnyugtattak, hogy ez nem ad aggodalomra okot. Egyébként bosszankodtam egy sort a klinikán, mert du. 5-re volt előjegyzésem uh-ra és csak negyed 8-kor kerültem be Kép

Bori 21+3

Bori

Kép
borkadorka
 
 


Huh, de sokat írtatok. Mingyá' visszaolvasok.
Nicika!
Elrohanok az autómért, visszajövök, és akkor leírom, hogyan lehet Excelbe linkelni. Egyébként alapból abban vannak, és jpg-t gyártasz belőle? Mert az jó lenne. Kicsit macerás lenne ennyi mindent újból megcsinálni.

Bocs, hogy másnak nem írok, de futok!

Pussz!
Nana

Kép

Kép
nancsika
 
 

 
 

Bori!

amit kinéztem ágy az 60x120 azt hiszem valami kemény fából van ,alul fikós és 23 000 ft szerintetek az reális.szerintema fiók elég hasznos.be azért még nem végleges nézelődök még használtak között és más diszkontba is.Örülök a jó hírnek akkor a másik babónál is felszívódik nemsokára! Érzem a babák mozgását!!!!!!


Medike!

én a páromba megbízok de ha minden nap egy kihívó viselkedésű csinos nővel dolgozna akkor szerintem nincs az a pasi aki ellenáll .Pedig még nincs rossz tapasztalatom.KOPP_KOPP!
tunka
 
 


Nancsika! Excelben van a tábla! Még a linkelést is meg tudom oldani! Csak abban kellene segítség, hogy hogy tudom "közzé" tenni! Szóval hogy tudnék úgy jgp-t csinálni belöle hogy a linkelés is érvényesüljön!

Nercsi! Nekem a Tiboldi annyira nem szimpatikus. A 12 hetes UH-ot ő csinálta és elég bunkó volt! Videora sem volt hajlandó felvenni a vizsgálatot!

Paga! Úgy látszik olvasol a gondolataimban! Éppen csinálok egy új táblát, csak ahhoz még idő kell hogy elkészüljön! Abban benne lesz a korház is meg a doki neve is!

KépKép
nicika
 
 


no akkor még egyszer megpróbálom




Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok!
Én is csináltam "madzagot"

Kép

A kajákban található gombákról mindjárt írok, csak összeszedem a gondolataimat.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Mamacka, Szelivi! Nagyon szépek a ti mérőszalagjaitok isKép

Anita
Kép
Kép
_anita_
 
 


Sziasztok!

Na szóval:
Minden ételben vannak gombák. A paprikabotránykor említett aflatoxin csak egy a sok közül. Az is csak azért volt veszélyes, mert egy bizonyos értéket meghaladt. Minden növény, amit szárítanak, abba beleszárítják a rajta lévő bacikat is (pl. lepisilte növés közben valami állat). A másik, hogy szerintem müzlit sem szabad enni terhesség alatt. A müzliben található gabonát ugyanis vegyszerezik, aztán annak nagy része rajtamarad betakarítás után. Ezzel a vegyszermennyiséggel szárítják puffasztják, lapítják. Amióta Mo-n van müzli, azóta duplájára nőtt a spontán vetélések száma. Legalábbis az egyik prof nálunk ezt mondta.
Ja, és a haláli egészséges étolajról: szerintetek hogyan lehet egészséges az a növény, amit még a biológiai érettsége előtt mesterségesen 15 nap alatt vegyszerekkel szétszárítanak és után perceken belül betakarítanak?

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Tunka, nem is azt mondtam, hogy te nem bízol a párodban. Erre csak a férfiak szokták lefordítani a női aggódástKép
Hidd el, hogy léteznek még olyan pasik, akikre nem feltétlenül igaz az elcsábíthatóság. Hátha nekünk is ilyenek jutottakKép

Állítólag ez egyébként minden kismamánál előjön előbb-utóbb....Kép

Edina és Eszter Hanna
KépKép
medike01
 
 


Sziasztok!

Nicika: jaaa, hogy ő nem mondott semmit. Akkor lehet, hogy fiú, mert én is annak látom, de mint mondtam, én nagyon nem értek hozzá Kép

Medike: nekem nagyon sokat számított az itthoni net a hosszú teleken Kép Azt hiszem, részben ennek is köszönhető, hogy nem lettem depis.

Tunka: nekünk is ekkora ágyunk volt, és a fiúk 18-20 hónaposan döntöttek úgy, hogy kicsi Kép
Milyen boltotok van? Abszolút megértelek alkalmazott ügyben!

Petra: fú, ez durván hangzik. Nekem a 9 hónap alatti 3-4 csapolás is bőven soknak tűnik. Én is nemrég kaptam a vízivás tippet, és bejött Kép

Zsófy: szia Kép Nincs olyan, hogy mennyit kéne ennie. Ha van napi 4-6 pisi és rendszeresen van kaki is, hízik stb, akkor a tejmennyiséggel semmi gond nincs. Lehet, hogy csak egy olyan babád van, akinek nagyobb a testközelségigénye. Balu volt nálunk ilyen. Az első 3 hónapot ölben töltötte. Ott is aludt meg minden. Nehéz volt, de aztán szépen csökkent ez az igénye Kép
Én nem fejtem soha, csak míg muszáj volt Zsomának. Ha több tejre van hirtelen szüksége, gyakrabban kéri, és akkor néhány nap alatt lesz is elég Kép Ettől ne félj Kép
Ha síráskor újra mellre teszed, mit csinál?

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!
Én is szeretnék vonalzót!
Hogy lehet csinálni?
Nem tudom, megtaláltátok-e már, a négyeshatos Rákóczi téri megállójában van egy használt ruhabolt és van sok kismamanaci, téli is 3000 Ft körüli összegért.
Szombaton megyünk 4D-re, bár Peti horgászni akart menni, de csak akkor van szabad időpont.
katicuska
 
 


Még egy-két dolog, ami eszembe jutott.

A vágóhídra került állatokat nyugtatózzák, hogy ne támadják meg aki leöli őket. Ez a nyugtató állítólag kimutatható a húsban.

De nem baj, lassan elér bennünket a NAGY EU szabályozás. Náluk sokkal több E-betűs kaját engedélyeznek, mint nálunk. A dokik meg majd kapkodják a fejüket.

Legalább öreg koromban, amikor majd nem tudom eldönteni, hogy miben haljak meg, majd megkérdezem az EU-t.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Sziasztok!

Zsofy, nem nagyon van olyan, hogy mennyit kell ennie egy babának, ha megvan a megfelelő számú pisis pelusa, akkor rendben van. Persze, hogy van olyan, hogy a gyerek csak sírt és sírt, és fogalmam sem volt, mi baja. Annyit tudtam tenni, hogy legalább én megpróbáltam nyugodt maradni, babusgatni, és azt mondtam neki: Kata baba, nem tudom, mi a baj, de itt vagyok veled. És olyan is volt, hogy csak hordókendőben tudtam elalatatni. Mindenkinek vannak rossz napjai, most valami front is van, én is nyűgös vagyok mostanában. A legjobb tejszaporító pedig tényleg az, amit te is mondasz: gyakran mellre tenni, váltogatni a melleket - fejni emellett szükségtelen. És Lillának hidd el, nagyon jó dolga van idekint is, de rád, a te közelségedre, a testkontaktusra továbbra is nagy szüksége van. Úgyhogy nyugi és fel a fejjel Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Szelivi
...ez jó...Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Lehet hogy ez a féltékenység minden kismamit megtámad mivel változunk rendesen.de az biztos hogy ilyenkor a párjaink azt is érzik hogy olyat adunk nekik amit mástól nem kaphat meg.a szerelmünk gyümölcsét.
Nyílászáró üzletünk van.
nem rég adtam fel hirdrtást de csak nők jelentkeztek.
Mindegy fő az önbizalom és hogy a páromba is magbízom(kicsit bekattantam)

Szelivi!

Teljesen igaqzad van szerintem is a sok betegég és egyebek ezeknek a hatásoknak tudhatók be.Pl narancsbőr se volt most meg tizenéves vékony lányok ezzel kűzdenek.és akkor még a súlyosabb következményekről nem is beszéltem.
Hol dolgozol?

Nincs valakinek egy jó kis vendégváró receptje.holnap átjönnek a barátnőim és valamit akarok készíteni ami hamar kész és nem túl nehéz estére?
tunka
 
 


mármint a hozzászólásodra értettem, így a vonalzóval egy kicsit érthetetlenné váltam... Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Én egyáltalán nem vagyok féltékeny... de nem is ad rá okot... maximálisan megbízom a férjemben.

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok!

Üdv az újaknak!!!Kép

Nagy gratula a babákhoz, az afp-khez és az uh-khoz!!! De jó nektek, Lányok, akik már túl vagytok rajta! Én is parázok az AFP miatt, meg a vizeletemben is találtak fvsejtet, leukocitát.

Medike,
hétfőn megyek szívuh-ra, mindent megírok majd, ne aggódj, én is próbálom magam nyugtatni! Most rosszabb, ha még aggódunk is, a babának nem jó.
Én az orvosomtól kértem segítséget, hogy passzírozzon be hamarabb, mert nekem is későbbre volt időpontom. Fel a fejjel, nekem sem volt soha semmi ilyen, ráadául én sportoltam is.

Csemával mi van?
Annácska, jól vagy, ugye? te sem túrbózod magad, ugye?

Puszi mindenkinek!

Lyly

Kép

Kép

Kép
lyly
 
 


Sziasztok!

Annyira rengeteget írtatok, hogy teljesen elfelejtettem kinek mit akartam. Mindegy, gratulálok mindenkinek a jó eredményekhez és a babák neméhez!:-) Bocsi, hogy nem részletezem, de ahhoz jegyzetelnem kellene külön.

Én tegnap voltam dokinál, sajnos még nincs uh gépe, így se a lányom, se az apja, se senki nem láthatta a babát:-( De nem baj, a lényeg, hogy zárt a méhszáj és nagyon szépen nő a pocakom és a doki szerint nagyobb, mint 15 hetes. Jah és nem híztam eddig még semmit.
Májas, én is azt kívánom, már három napja májason élek savanyú káposztával.....

Annácska, neked további millió drukk, csak telne már az idő........

Nyúlanyó, 15+2

Nyúlanyó+Tamás Botond (2006.03.14.)+Viktória (2003.04.21.)

[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/3ud.png[/img:5b8b07f275]
[img:5b8b07f275]https://babafalva.hu/tickers/4qv.png[/img:5b8b07f275]
nyúlanyó
 
 


Én néha szoktam jegyzetelni...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Kép
Köszi szépen lányok!!!

megnyugtattatok!
azt hiszem be sem viszem akkor ma a dokinénihez, főleg,mert most a pólyában is sikerült elaludnia és nem akarom felkelteni.
azt hiszem,csak az időjárás változás érinti őt ilyen érzékenyen. engem is...ha baby volnék,biztos én is egész nap sÍrnék.
Kép

Cory,
ha sÍr és próbálom cicire tenni, akkor van,hogy pár kortyot iszik de kiköpi a cicit és ordÍt tovább, van amikor nem is hajlandó "ránézni" sem,van amikor meg olyat csinál,miután megszÍvja, mint mikor cumit próbáltam adni neki, mintha hányni akarna- szerencsére nem szokott hányni is,de- ez is néha a reakció...
ez elég ijesztő volt először, mert azt hittem, mostmár nem csak a cumitól öklendezik, de a cicimtől is és csak kanállal fogom tudni etetni...de a cicit aztán megint elfogadjaKépKépKép hála az égnek..
ezeket csinálja.
néha szokott csak cumizni is és úgy alszik a cicin, csak az a gáz,hogy amint kicsempészem a szájából, felébred és követeli vissza...

GyeZsu,
köszi,hogy megnyugtatsz, nekem sokat jelent, tényleg!

tökegyedül vagyok a babyvel állandóan és csak rátok,netező mamikra számÍthatok!


lányom, egyem megKép álmában szopizik éppen

szerintetek be kéne vinnem a dokihoz?
jó a súlya, 7hetesen 4820gramm és 3100-zal született,2980-nal hoztuk haza.
nőtt is, már 62-es rugit hordKép
nem lázas, eleget pisil-kakil.
gáz,ha nem viszem be mégsem a tanácsadásra?
Ti adtatok tanácsotKép nekem ez elégKép
Kép
ez Lilla
nem haragszotok, hogy idetettem a topicotokba?
megmutatom milyen kis manóKép
Zsófi
zsofy
 
 


Sziasztok!

Tunka!
Én most betegácsiban vagyok, egyébként [size=-2]rendőr[/size] vagyok. Csak mellesleg agrármérnöknek tanulok. Most vagyok negyedikes.

Lívia és Tünde baba, 2006. 04. 03.
Kép
szelivi
 
 


Zsófi! Nagyon édes Lilla! Egyáltalán nem haragszunk hogy megmutattad! Szerintem itt mindenki nagyon imádja a babákat! Kép

KépKép
nicika
 
 


Zsófi
Nagyon kis aranyos kislányod van! Szerintem ha rendesen hízik ne aggódj, de én még könnyen beszélek az enyém bőr alatt van!

Az ordítós babaképet is képként tetted be? Elöbb elmentetted, vagy elég ha az elérhetőségét bemásolod? Én pont az elöbb akartam de nem jöttem rá, hogy lehet.

Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Na re Pocakosok! Kép Kész van az autóm.Kép Jipííí!

Vas!
Bucisimi!!!! Édes, ahogy örülsz a vonalzódnak. Olyan jót mosolyogtam rajtad.Kép

Meg persze a többek vonalzója is aranyos! Kép De látom MSN-es smile-kban is otthon, vagytok. Kép

Nicika!
Akkor most nem vágom. Szal megvan, h kell hivatkozást csinálni a képekből? Az excelt ne excellként mendd el, hanem weblapként. (a kiterjesztése ne .xls legyen, hanem .htm, vagy .html. És php-s felület nem tudom h tudja kezelni. Ha weblapjént mented el, nem kell .jpg-t csinálni, a linkelés is működni fog. Ha megvan, csak simán feltöltöd, ahová szeretnéd. Mi az ami nem tiszta még? Kérdezz! Segítek szívesen!
Vagy, ha van MSN-ed, akkor keress meg, nancsika@msn.com Úgy talán gyorsabb. Kép

Nem tudom, Ti h vagytok vele, de nekem ilyen megérzésem van, h nálunk is kiskukacos lesz. Poci formájából, meg a hízásból, meg az émelygésekből ki lehet *találni*, h milyen lesz a Babó. Úgy tudom, ha előre nő a poci, meg nem seggesedik, meg nem körbe hízik valaki, meg nem látogat rókacsalád soxor, akkor kiskrapek lesz. Nálam is ez van. Aztán persze lehet megint hülyeségeket, beszélek.Kép Szoktam! Kép

Lányok!
Unokatestvérem felesége is babós, most 9 hetes.Kép Pont most hívott. Kép UH-val kapcsolatban mondott egy-két tippet. Hogy jól látszódjon a Babuka, ne bujkáljon el, akkor úgy kell menni UH-ra, h tele legyen a húgyhólyagotok. Arra, h ne aludjon közben, előtte enni kell, hogy mocorogjon a bélrendszerünk. Arra állítólag felébred, és Õ is mocorogni fog. Én nem toom, de neki is van már gyermeke. Esetleg akik nem az első csemetét várják, hátha jobban toppon vannak a témában.

Becsi
Én is a Kárpát utcába megyek 4D-re. HOLNAP! Júúúj, már annyira várom! Kép Drukk, az AFP-hez! Kép


Nálam a visszaolvasás úgy néz ki, h megnyitok egy Word-öt, és L kezdek visszaolvasni, meg írni a wördbe.Kép

Pussz,
Nancs 15+3

Kép

Kép
nancsika
 
 


Zsófy: szuper Lilla súlya Kép A növése se semmi Kép Nyugi, minden oké vele. A képen meg tündéri... Kép
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Akkor ezt is menteni kell...Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Nancs: hogy mennyire igaz ez a fiú-lány dolog, azt nem tudom, de az tuti, hogy a két fiúval nem volt egy émelygésem sem. A pocak nálam elég meghatározhatatlan az alapsúlyom miatt. Aztán, hogy most a rókahegyek közt ki lakik a pocakban, az még titok Kép
UH: van egy barátnőm, akinek már a pocakban is nagy éhenkórász volt a fia, és ha végre megjött a kaja föntről, akkor alvás volt Kép
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


kukk: egy gyors mostani (10 perces) pocak Kép
http://www.babanet.hu/album/albumimages/6710/165670.jpg

titati 22+0 (asszem)
titati
 
 


Nancsika,
Jó lenne ha bevállna a "kukacos"-jóslásKép
Én titkon nagyon abban reménykedek, hogy nálunk is fiúcska lesz a trónörökös. HAsonló jelekből, mint amiket leírtál.

A "tele húgyhólyag"-ban lehet valami, mert nekem a doki mondta, hogy úgy a legtutibb.

Edina és Eszter Hanna
KépKép
medike01
 
 


Nagyon aranyos pocid van!

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok!

Most vették le AFP-hez, hepatititshez, vércsoporthoz, meg még valamihez a véremet!

A doki, aki a tanácsadást tartja a védőnőkkel megdicsért, hogy 1 kilót fogytam.... Jól esett, be kell valljam. Holnap szabin leszek és véletlenül internetközelben, lehet hogy végre vissza tudok olvasni mindent, és képben leszek mindenkivel kapcsolatban!!!

Petra kérdésére válaszolva: Én dr. Erdődi Zoltánhoz megyek Szolnokra (Tiszaföldvárról) és a Hetényi Géza Kórházban fogok szülni szintén Szolnokon. A kórházat nem igazán ismerem, de állítólag 1-2 éve újították fel a szülészetet és állítólag eléggé mama-bababarát. Remélem ez a hír nem kacsa. És te Petra, kihez jársz? (bocs, ha már írtad, még nem volt alkalmam visszaolvasni....
csirippiri
 
 


Nancsika majd mesélj a 4D-ről, minden info érdekelKép
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Lilla nagyon aranyos baba, és szépen nő biztosan minden rendben van vele. A picik néha "ok nélkül" sírnak. Vagyis nem tudunk rájönni, hogy miért, ők meg szegények másképp nem tudnak jelezni.

Annyi jó felvételt raktatok, be, hogy én is kedvet kaptam a 4D-s UH-hoz. Be is jelentkeztem a Praxisba, okt. 15-re, szombatra. A Szőnyi Mátyás fog lenni a vizsgáló (szonográfus/vagy orvos nem tudom).

Paga 17+2

Gabi
paga
 
 


Tunka! Szvsz elég egy ágy a piciknek, főleg az elején. Én úgy tudom nem is javasolják, hogy külön tegyék az ikreket, mert nagyon ragaszkodnak egymás közelségéhez. És hogy mikor növik ki? 1-1,5 éves kor között, amikor megtanulnak belőle kimászniKép

De én javaslom az egy ágyas megoldást, viszont a nagyobbatKép A 70*140-eset.

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Titati!

A pocid jól megnőtt, de te nagyon vékony vagy! Irigykedem nagyon!

Gabi
paga
 
 


Vok megintKép

Szal remélem bejön ez a jóslat, és nekem kislányom leszKép

A fiammal az ég világon semmi bajom nem volt, se az elején se a végén. Soha, én voltam a kismamák mintaképeKép Most meg??? Hányok, hányinger, gyomorfájás-égés, álmosság, éberség (hajnali 4-6-ig) nyűgősség, meg ami még úgy hirtelen nem jutott eszembe, az minden van...Kép vagy inkábbKép? Reménykedem.

Zsu

16+3

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Sziasztok!

Eszméletlen mennyiséget tudunk mi itt gyártani!Én már nem mindíg tudom vissza olvasni! :-)

Andi,Szelivi Mamacka és Esztipeszti! Annyira örülök , hogy mi mind Istvánosok! vagyunk! Kinek ki a dokija?

köszönöm mindenkinek az AFP-s és MOM-os dolgokat!
Tegnap az új dokibácsi megnyugtatott , hogy minden jó! Van szülésznő is akivel együtt szokott dolgozni! :-)

Nagyon örülök neki!

Ja és meg akarta nézni fiú-e vagy lány de mondtuk neki , hogy nem kell! :-) Olyan jó volt! Szeretném , ha meglepi lenne! :-))

Puszi
Ilu 20+3
czuli
 
 


Esztinek... és valószínű nekem is Ujvári... a többiekét nem tudom!... és neked?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Nekem Dr Mészáros László! :-))
czuli
 
 


Én is csináltam szalagot, mert kedvet kaptam Tőletek.
Íme:
Kép

Rita

Rita
Kép
Dorka 10, Dani 12,5 éves
ritaa
 
 


Medike, Zsuzsófi!

Milyen jóslást tudtok? Avassatok be légyszi! Nagyon kíváncsi vagyok a babánk nemére, de csak 4 hét múlva megyek uh.-ra.

Köszi: Rita

Rita
Kép
Dorka 10, Dani 12,5 éves
ritaa
 
 


Ritaa, én csak annyit, hogy a fiús terhességek nyugisabbak, a lányosak meg hányósak, nyűgösebbek. De persze ez se százas, csak nálam tuti hogy a fiammal semmi bajom nem volt, ezzel a babával meg rengeteg bajom van...

Én is kíváncsi leszek, mit mond az orvosomKép

Zsu

16+3

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Cory! Medike01!
Nem tudom, h mi igaz ezekből, meg mi nem. Azért kérdeztem a tapasztaltabbakat.Kép De nagy átlagban be szokott jönni. Persze mindig vannak, lesznek ellenpéldák.Kép
A húgyhólyagost a dokibá is mondta nekem, de arról hallottam már előtte is.Kép

Titati!
Szép nagy pocika. Én is kérek olyat!!!! Kép

Becsi!
Mindent mesélek, és a segédanyagokat is közzé teszem a beszámoló mellé.Kép Lesz minden. Video, CD, DVD, képek is rogyásig.Kép A CD szerintem fel is fogom tudni tölteni, és *irígykedhettek*! KépKépKépKép

Czuli!
Ment mél! Megkaptad? Kép Pusszantok bent mindenkit!

Ritaa!
Meg a pocakod formájából lehet következtetni, meg, h hova hízol. Elvileg. Gyakorlatilag meg...

Ja, és egy kis offKép :

Nagymama megkérdezi a Nagypapától:
- Szerinted vegyek fel melltartót?
A Papa nézi egy darabig, majd így szól:
- Hát, elég nagy sár van odakint.



Pussz,
Nancsika 15+3

Kép

Kép
nancsika
 
 


Jaj, és még egy édes.. Bocsi.Kép

Már csak Zolika maradt az óvodában. Az óvó néni ideges, majd mondja a gyereknek, hogy kezdjen öltözni. Zolika felveszi a ruháit, majd odafordul:
- Segítesz felhúzni a csizmámat?
- Persze, Zolika, ülj le!
Az óvó néni próbálja felhúzni a gyerekre a csizmát, de sehogy sem megy. Végül nagy nehezen ráerőszakolja.
- Óvó néni! Ez a csizma fordítva van rajtam!
Óvó néni lerángatja, kezdi az egészet elölről. Valahogy csak sikerül újra.
- Óvó néni! Ez a csizma nem az enyém!
Óvó néni már nagyon ideges, lerántja a csizmát a gyerek lábáról.
- Akkor melyikben jöttél reggel?
- Hát ebben!
- De akkor miért nem a tiéd?
- Mert a bátyámé, csak ô kinőtte!
Az óvó néni már sík ideg. Visszahúzza újból a csizmát, és megszólal:
- Zolika, hol a kesztyűd meg a sapkád?
- Hát a csizmámban...

Kép

Kép
nancsika
 
 


Sziasztok lányok!

Csak hogy bekavarjak: nekem a lányommal nem volt semmi bajom, most meg émelygős voltam az első harmadban.

Czuli, de jó, végre még valaki, aki nem szeretné tudni, milyen nemű baba lakik odabent Kép

Tunka, az én párom gimiben dolgozik, úgyhogy ha féltékeny típus lennék (merthogy én ráadásul még csinos sem vagyok), már rég megőrülhettem volna Kép

Zsófy, lehet, nem is baj, hogy egyedül vagy, a jóakarók nagyon be tudnak kavarni, így legalább van esélyed arra, hogy a saját megérzéseidre hallgass. Egyébként ma tiszta nyűgös-fejfájós voltam én is, Kata se bírt elaludni, másfél órája már sírni tudtam volna (végül elvittem újból sétálni, és ezúttal elaludt), és mit nem adtam volna azokért az időkért, amikor ilyen nyűgös napjaimon a szoptatás mindenből kisegített Kép

GyeZsu
gyezsu
 
 


Na én megcáfolom ezt a hányásos dolgot. Egyik lányommal sem hánytam, sőt nem is émelyegtem. Most sem, és ha minden igaz, ismét lányok lesznek.

Bori 21+3

Bori

Kép
borkadorka
 
 


Zsuzsófi!

A párom kérdezte hogy egy ágyba lesznek -e de én rögtön rávágtam hogy nem.én úgy gondoltam legyen meg mindkettőnek szépen a helye.
De ha már így felvetetted megkérdezem a másik fórumon is az ikreseket hogy ki mit ajánl.
ha egy ágy akkor biztos nagyobb méret kell.
Utána érdeklődöm.
tunka
 
 


tunka, nálunk az ismerőseim között az összes ikres egy ágyban altatja a kicsiketKép Volt aki külön akarta alttni, de állandóan üvöltöttek. Mióta összerakta őket, azóta csend van és nyugalom....Kép Én nagyon ajánlomKép

Zsu
16+3

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?