Új privát üzeneted érkezett!

Köszi a válaszokat a légzésfigyelőről.
Engem nagyon érdekel a téma, mert egy ismerősöm bölcsőhalálban vesztette el a kisbabáját. Bár amikor ez történt, akkor én még kislány voltam, de mélyen megmaradt bennem az eset...
Ha tényleg jól működik a készülék, akkor inkább rááldozok én is, és legalább nem kell minden éjjelt átaggódnom majd.
eper100
 
 


Sziasztok!

A vízben szüléshez szeretnék hozzászólni.

A második babámat sikerült ott szülnöm, az elsőt egy másik kórházban hagyományos szülőágyon. Össze sem lehet hasonlítnai a kettőt.

Az igaz, hogy kihűl a víz egy idő után, de olyankor szépen folyamatosan engedni kell a vizet a szobában levő mosdó csapjánál, addig míg forró víz nem jön belőle, majd kihúzni a dugót a kádban és megereszteni a csapot a kádban és ismét jó meleg víz lesz a kádban is. (Ezt tapasztalatból írom. A dokimnak köszönhetően jöttünk erre rá, örök hála érte. Kép))

Én megértem, hogy sokan nem mernek vízben vajúdni, szülni, de ha megengeditek, akkor összeírom, hogy nekem mik voltak benne azok a dolgok, amik miatt a soron következő babámat legszívesebben mindenképpen ott szülném ismét.

1. A meleg (a tényleg meleg) víz valóban fájdalomcsillapító, megnyugtató.

2. Viszonylag nagy a kád (mondjuk lehetne nagyobb, de már ez is nagyobb egy átlagosnál) és így volt elég hely, hogy akkor változtassam a helyzetemet és úgy, ahogy én szeretném (ültem, álltam, négykézláb, szinte táncoltam) és ami a lényeg, hogy a víz felhajtó ereje miatt nagy hassal is könnyedén ment a helyzetváltoztatás.

3. Engem az első szülésemnél zavart, hogy a végére úgy megizzadtam, meg véres volt már mindenem. Itt a vízben meg folyamatosan "fürödtem", áztam, a végére is tisztának éreztem magam.

4. Nekem az is nagyon jól esett, hogy úgy éreztem, hogy a víz takar és nem abban a kiszolgáltatott pózban fekszem a dokim előtt. Nem éreztem magam meztelennek, holott jó érzés volt minden ruha nélkül.

5. A szülésznőm, noha az első igazi vízben szülése volt, mégis tudott gátvédelmet alkalmazni. Semmit nem repedtem, annak ellenére, hogy 4090 g-os és 60 cm-es lett a kisfiam. (Én alacsony és vékony termetű vagyok.)

6. A zuhanyrózsa segítségével mindig odairányítottam én vagy a férjem a forróvízet, ahol a legjobban fájt és ez is nagyon sokat segített. Ez olyan, mint a melegvizes borogatás, csak egyszerűbb kivitelben.

7. A férjem is hozzámfért, amikor kellett. Az elején, amikor még csak kisebb fájások voltak egy széken ült a kád mellett csendben és azt figyelte, hogy mit szeretnék. Később a kád mellé állt és úgy tartott, ill. segített bármiben. Mondjuk jól el is fáradt, de azt hiszem, hogy ez neki is jó volt olyan szempontból, hogy ő is azért kicsit mgszenvedett a végére és azt érezhette, hogy ő is kivette a részét. És valóban... Nálunk a doki volt inkább az, aki kevésbé fért oda, de ha nagyon akart, akkor ő is odafért.

8. És azt hiszem, hogy nem utolsó szempont az sem, hogy szerintem nem véletlen, hogy a kisfiam már az elejétől nagyon szeretett fürdeni és most is nagy vízimádó. Most 16 hónapos és én meg 16 hetes vagyok a következővel. Kép

Persze nagyon-nagyon szeretnék ismét ott szülni, de nem ragaszkodom hozzá görcsösen. Az is lehet, hogy most nem fogom majd kívánni a vizet, az is lehet, hogy nem lesz szabad az alternatív szoba. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a sors és abból a legjobbat próbáljuk majd kihozni a kisbabám, a szülésznőm, a férjem és a dokim segítségével.

Menta
menta
 
 


Szia Menta!

Jó volt olvasni a vízben vajúdás, szülés jó oldalait.
Õszintén örülök, hogy ismét pocakos vagy!Kép Kép Kép
Jó egészséget!
Pusza: Tümi
tümi
 
 

 
 

Szia Menta!

Ezt a melegvizes trükköt elraktározom a következő szüléshez, mert attól eltekintve, hogy kihűlt a víz egy idő után, nekem nagyon bejött a vízben vajúdás, lsd. a te 1.,2.,3.-as pontodat.Kép

KépKép
connie
 
 


Sziasztok,
Sode-nak és Gviki-nek köszönöm a gyors választ.Úgy tűnik csak az én félelmeimben van,hogy alvás közben véletlenül megnyomom a babát és nem olyan veszélyes -a babára- az együtt alvás.Azt sajnos nem egy kismamától hallottam,hogy tenyerel a doki,de hátha vannak kivételek és ez nem minden esetben szükséges.
satosa
 
 


Szia Eper!
Én még mindig használom a légzésfigyelőt/lassan 9 hónapos a fiam/,szerintem nagyon jó ötelet.Nem bántam meg,hogy megvettem!Igaz,hogy nem olcsó/bár mi csak 25 ezer ft-at vettünk/de ÉLETET MENTHET!!!!!!
Szerintem ne sajnáld rá a pénzt!Üdv.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok Anyukák!

Az Istvánban adnak a babának pelenkát, és kisruhát? Vagy nekem kell bevinnem?
És intim betétet adnak az anyukának?
eper100
 
 


Satosa,
Én néha kitettem a kosárba a babát (nekem pont nem egy felfüggesztett, hanem egy lábakon álló jutott), mikor aludt, úgy, hogy a kórházi pólyát alá tettem, rá a takaróját úgy, hogy a felém eső oldalon kívül mindegyiket takarja, így én láttam a babát, neki meg barátságos volt a környezet. Nekem meg nagyon jó az a kis idő, hogy kinyújtózzak, mert elég kicsi volt az ágy kettőnknek.
Fürdetéshez át kell vinni a csecsemőosztályra, cérnasapit vigyél be, az kell a folyosón.

KépKép
connie
 
 


Eper,
Betétet adnak, pelenkát is, bár nem árt hateszel be néhány tartalék darabot, mert ha éjjel kerülsz le az osztályra pl. csak másnap reggel kapsz. Vannak kisruhák is, de elég vacakok, legalábbis amit én láttam, jobban jársz ha viszel be. Hálóinget magadnak szintén vigyél.

KépKép
connie
 
 


Connie,
köszi a választ. Csak azért kérdeztem, mert a barátnőmnek a MÁV kórházban semmit nem adtak... Megijedem, hogy itt sem.

Eper
eper100
 
 


Eper,
Én két hete szültem az Istvánban, és a pelenkázáshoz szükséges dolgokon és a betéten kívül nem adtak mást, egy szobatársam kért kisruhát, mert az övék elfogyott, én egy darab (!) textilpelenkát kértem egyszer, és úgy néztek ránk, mint a véres rongyra...

Gabi

Kép

Kép
gabuska
Budapest
 
 


Sziasztok!
Dóri vagyok, van egy 10 hónapos kisfiam.
A szakdolgozatomhoz szeretnék kérni egy kis segítséget. IX. kerületben lakókat érinti. Ha van köztetek, aki a IX. kerületben lakik, örömmel venném, ha kitöltené.

A kérdőívet itt találjátok:
http://kerdoivkornyved.uw.hu/

Köszönöm a segítséget.
Dóri
doryy
 
 


Köszi Connie!
satosa
 
 


Sziasztok!

Néhány hónap múlva hozom világra a pirinyómat. Az Istvánban szeretnék szülni dr. Bikkál Attilánál. Tud vki vmit róla? Segítsetek! Előre is köszi!

Kép
mancs
 
 


Kedves Menta!

Nagyon jó volt olvasni a vízben szülés élményeidet!

Megkérdezhetem, hogy ki volt az orvosod?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok!
Tudna valaki írni néhány szót Koiss dokiról? vagy Sz...(?) Beátáról? Nekem ôket ajánlotta valaki, csak még nem világos, hogy miért...
Tarifákra is kíváncsi lennék, meg hogy hol rendelnek, hívei-e a természetes szülésnek, vagy szeretnek vágni stb.?
kbanna
 
 


Mancs!

Én őt, mint orvos nem ismerem, csak privát, de jó orvos, ahogy azt kivettem. Tekintélynek örvend azért rendesen...

Légyszi add át neki üdvözletemet, csak annyit mondjál, hogy Ines üdvözli ...
(lánya a tizenéves koromba jó barátnőm volt, most is tartjuk a kapcsolatot, de időhiány miatt ritkán beszélünk) Azt is mondhatod neki, hogy decemberben születik a 3. babám!!!!!

Ines
ini
 
 


Kbanna!
Én Koiss doktornál szültem májusban.
Nekem is úgy ajánlották. Már 27 hetes terhes voltam, amikor elmentem hozzá kikérni a szakvéleményét, aztán úgy döntöttünk a férjemmel, hogy inkább nála szülünk.

A szülésem nagyon gyorsan bonyolódott, teljesen problémamentesen, úgyhogy nem volt alkalmam sokáig élvezni a társaságát.
Úgy érzem, nagyon lelkiismeretes, életkoránál fogva még nem fásult bele a rengeteg szülésbe.
Az különösképpen meglepett, hogy nagyon otthon van a szoptatás-fejés, babagondozás kérdésekben, ami - az én eddigi tapasztalatom alapján - nem jellemző a nőgyógyászokra. Általában a szülésznőkre, nővérekre hagyják ezeket a dolgokat, mintha egy kicsit rangon alulinak tartanák az ezekkel való foglalkozást.
Pl. összefutottam vele a csecsemőosztályon egyszer, minden elfogódottság nélkül leült mellém a székre beszélgetni, miközben én fejtem. Eléggé zavarba is jöttem, bár ha meggondoljuk, hogy látott ő már engem más szögből is, egyáltalán nem volt indokolt a dolog. Utólag én is mosolygok magamon. De teljesen megdöbbentett, hogy ott látom.
Tanácsot adott a szoptatással kapcsolatban is.
Szóval én meg voltam vele elégedve.

Az általad említett szülésznőt nem ismerem, én Böröndi Zsuzsánál szültem.

Mackooo
mackooo
 
 


Köszi, Mackooo, a gyors választ, sajnos napok óta bénázok, és nem voltam képes visszatérni erre a topic-ra.
Elsô szülésem az Uzsokiban bonyolódott, egy "nagyon profi" orvosnál, gondolom profizmusából adódóan, nem tartotta fontosnak, hogy kommunikáljon...Egész terhesgondozás alatt csak utasításokat adott, magyarázat nélkül, szüléskor még az utasításoknak is örültem volna...A szülés közbeni módosult, hipnotikus tudatállapotban ijesztô volt, hogy sem a szüléznô, sem az orvos nem válaszolt a feltett kérdéseimre, pl. arra, hogy miért nem hallom a baba szívdobogását...(Utólag persze kiderült, hogy a m?szer elmozdulása miatt...de hogy addig mit álltam ki...) Hosszú és fájdalmas szülésemet sokkal rövidebbnek és kevésbé fájdalmasnak éreztem volna, ha másképp viszonyul az orvos az egészhez...
A mostani orvosom jó barát, de ez az orvos-páciens kapcsolat sem m?ködik, elfelejtette a 13. heti ultrahangot megcsinálni, elfelejtette az ellenanyag-vizsgálatomat (rh-negatív vagyok, ezért fontos lett volna) stb, nem akarom megvárni, hogy a továbbiakban is kimaradjanak fontosabb vizsgálatok...
Szóval, egy olyan orvost keresnék, aki jó orvos, ugyanakkor az embert is látja bennem, nem csak a "munkadarabot", és mindig elmondja, hogy mit miért csinál, és ugyanígy segít szülés közben is.
Egy ismerôs ajánlotta Koisst, aki elég jól ismeri az igényeimet...Ezért reménykedek abban, hogy végre rátalálok "az igazira". Nagyon megköszönném, ha megírnád a tarifáját, rendelési helyét, bármit, ami eszedbe jut...és fôleg: milyen számon érhetem el?
A Szörcei (?) Beáta is orvos, nem szülésznô...ô azért érdekelne, mert nô...
kbanna@sss-studio.hu
kbanna
 
 


Persze, a vélemények nagyon szubjektívek, ugyanitt, ha visszaolvasok, valaki nagyon szidja K.R. dokit, azt is szeretném tudni, hogy Bendegúz30-nak miért "nem jött be az István kórház"???
Nagyon várom, hogy meséljétek el a tapasztalataitokat, a rosszakat is.
kbanna@sss-studio.hu
kbanna
 
 


Sziasztok!

Anna:
itt vannak ezen a linken az István kh orvosai(ott rá lehet kattintani az orvosai szóra):
http://www.boldogszuletesert.hu/index_szekhelyunk.html
Nincs köztük Szörcei Beáta. Én is csak a Böszörményi Beáta szülésznőről hallottam.
Ha női orvost keresel akkor esetleg Boross doktornő? Bár én Koiss doktort emelem az egekig Kép de bővebben emailben már megkaptad a kérdéseidre a választ Kép

Üdv!
Hajnalka
tigribigri
 
 


Kbanna!
Ha jól látom, akkor már e-mailben megkaptad a kért információkat. Sajnos tegnap nem tudtam belépni ide, valamiért nem tudtam letölteni az oldalt.
Szerintem Koiss doki nagyon becsületesen és részletesen tájékoztat a dolgokról. Nekem úgy tűnt, ez számára magától értetődő.

Mostanában sajnos nem volt időm sokat olvasgatni ezt az oldalt. Azt írod, "ugyanitt, ha visszaolvasok, valaki nagyon szidja K.R. dokit". Megírnád, hogy hol? Nagyon kíváncsi vagyok, de nincs időm végigböngészni a hozzászólásokat (még a keresővel sem).

Köszi.
Mackooo
mackooo
 
 


Anna,
én egy dokinőről tudok, akinek hasonlít az általam hallott neve a Szörceihez (talán inkább Szőcei???), de ha tényleg egyre gondolunk, akkor nem igazán ajánlom, mert engem egyszer vizsgált csak szülés közben, de elképesztően durván, mintha nem is emberi lény lennék. Ha női dokit szeretnél, én Boros dokinőről, Bábinszky Ágotáról és Gajdos Editről hallottam jókat, és Lengyel? doktornő is vizsgált szülés közben, ő roppant kedves volt.

Kóbor
kóbor
 
 


Hajni, Mackooo, Kóbor,
köszi a sok választ. Hajni, továbbra is zaklattalak aprólékos részletkérdésekkel Emilen :-) ...
Mackooo, megígérem, hogy visszakeresem a rosszabb K.R.-krItikát, egyelôre örülök annak, hogy sikerült erre a topikra visszatérnem...Valahogy nekem sem mindig jön össze...
Kóbor, valószín?leg elírtam - elírta az, aki átküldte nekem a telefonszámot, valóban Szöcei doktornôrôl lett volna szó... De nagyon köszönöm a véleményt, ez így segít lesz?kíteni a válsaztást.
Egy kutató orvos barátom mondta, hogy érdemes nôknél szülni, mert ôk jobban átérzik a dolgokat, könnyebben elfogadják szubjektív érzéseinket, vágyainkat...stb....
És annak ellenére, hogy nôi orvost ajánlott volna legszívesebben, ugyanô említette Koiss dokit, úgyhogy remélem van benne némi empátia...
Remélem, kivergôdök valahogy a mostani orvosom karmai közül...bár ez is egy nehéz feladat.
Anna
kbanna
 
 


Szia Ini Kép

Köszi az infót, nem is tudod, milyen jó volt ezt a pár sort olvasni. Tudom, hogy rendes és aranyos, de ez mégjobban megnyugtatott. 28-án megyek hozzá, mindenképp átadom az üdvözleted Kép
A babádhoz (babáidhoz) gratulálok Kép

Mancs Kép

Kép
mancs
 
 


Lenne egy kérdésem azokhoz, akik már szültek: az alapítványi szobában a férjem is benn alhat velünk (vagyis van-e külön még egy ágy) vagy az csak szimplán annyi, hogy nincs szobatársad, és így éjszakára egyedül maradsz? Köszi a választ!

Nagyon habozok még, hogy ha van lehetőség, válasszuk-e az alapítványi szobát vagy se. SOS! Segítsetek eldönteni!

Bodza 39+1

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Szia Bodza!

A felkészítőn mondta a nőci, hogy a fizetős szobákba be tudnak tenni pótágyat és akkor ott alhat apuka is.
(Van egy nem fizetős egyágyas is, az túl pici ehhez.)
szia

Juttka
judittka
 
 


szia Bodza
az egyik alapítványiban a cscsemősöktől távolabbiban van egy "kanapé" szerűség (legalábbis volt 10 hónapja) de annyira gusztustalan volt(szőrszálak, morzsák), hogy a párom inkább mellettem aludtKép a kislányunk meg a kerekes ágyikójában...az fel sem merült, hogy kaphatna pótágyat....
és aki még emlékszik rám; úgy tűnik májusra várjuk a második babónkatKép))))))))))))
valterika
 
 


Szia Valterika!
Én emlékszem rád,gratulálok az újabb jövevényhez!Kép
Emlékszel még Anitára?Ikres/Barna és Mercédesz/.Tudsz róluk valamit?KépÜdv.Dia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Köszi a válaszokat! Hát, ha pótágyaznak, akkor lehet, hogy megkísérelnénk, hogy ott aludjon az egész család, de ez az egy ágyon alvás nem hangzik túl jól az amúgy sem túl széles kórházi ágyon.

Ti mi alapján döntöttetek az alapítványi szoba mellett (vagy éppen ellen)? Köszi továbbra is!

Bodza 39+2

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Eltelt egy év, és Te még mindig 20 kg-ot cipelsz 30 lépcsőfokon?
Lejárt a törvényben előírt határidő és Téged néhány lépcsőfok még mindig elválaszt a világtól?
Szeretnél egy olyan országban élni, ahol a választott vezetők betartják az általuk hozott törvényeket?
Ki szeretnéd fejezni szolidaritásodat a hátrányos helyzetűekkel és elesettekkel?
Ha igen, akkor várunk 2005. szeptember 20-án 16:00 órakor a Kossuth térre a Parlament elé, ahol ismét felemeljük szavunkat a
MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉS ÉS KÖZÉPÜLETEK AKADÁLYMENTESSÉGÉÉRT!
A demonstrációt a TAVASZ (Tegyünk A Világért! - Anyák Szövetsége) Egyesület szervezi, csatlakozott hozzá a Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány, a Habeas Corpus Munkacsoport, a Levegő Munkacsoport, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a NaNE Egyesület, a Terézvárosi Zöld Kör, a Városi Biciklizés Barátai, a Védegylet és a Zöld Fiatalok. Az eseményt támogatja a Humanista Mozgalom.
Médiatámogatónk a Civil Rádió és a www.tusarok.org
tavasz
 
 


Bodza!
Nekem mind a két alkalommal sikerült alapítványiba kerülnöm. A szoba méretei miatt, számomra elképzelhetetlen még egy, mert a babához, ha kis kocsiban alszik fel sem tudsz kelni, wc-re el se tudsz menni.
De őszíntén szólva számomra nem volt lényeg, hogy a férjem ott legyen éjszaka,hétvégén örültem, hogy reggeltől estig ott van velünk, éjszaka meg ment haza.

Hátránya az alapítványinak, hogy amikor éppen nincs veled senki, akkor rossz, hogy nem tudsz kivel beszélgetni, a többedszer szülőktől tanácsot kérni....
Én a másodiknál a 3ágyasba akartam menni, de azok teli voltak, csak egy alapítványi meg az 5 ágyas volt szabad. Elég egyértelmű volt a döntés....

Erika!
Gratulálok!!!!

Ines
ini
 
 


Szia Bodza!
Én azért nem választottam az alapítványit,mert ott egyedül lettem volna a kicsivel.Mivel első gyerekes vagyok,jobbnak láttam ha anyukákkal vagyok együtt és tanácsokat kérhetek ha valamit nem tudok stb......Jól döntöttem!KépDe különben amikor én szültem akkor nem is volt üres alapítványi.KépAztán szerettem volna 3 ágyasban kerülni,de az is tele volt és akkor csak a császárosakat tették olyanba.Így egyértelmű volt,hogy 5 ágyasba kerülök.KépDia

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Ezek szerint én is jobban jártam, hogy nem volt szabad alapítványi szoba, és 3 ágyasba kerültem. Ott legalább volt kihez szólni, pláne utolsó 2 éjszaka, mikor rajtam volt a hormonális depi.KépÉs tudtunk is egymásnak segíteni, pedig mindenki először szült.

KépKép
connie
 
 


Szia Valterika!

Ritkán olvasom már ezt a topikot, de most benéztem és feltűnt a neved. Emlékszem Rád, szemüveges vagy, mint én Kép Tavaly egy kórteremben feküdtünk, azt hiszem a 102-es volt, akkor Te kb a 35-ik hétben voltál és enyhe vérezgetéssel kerültél be. Ott feküdt melletted Anita, aki az ikreket várta, meg emlékszem egy lányra, akinek Levente nevű fia született, meg egy másik ikres anyukára is. És mellettem feküdt egy lány, akinek a vérnyomása nem volt jó. Én a sarokban voltam, fenyegető vetéléssel. A baba megmaradt KépKépKép, és kislány lett nekünk is, Rozinak hívják.
És gratulálok Lilihez, valamint az új jövevényhez is!!
Druszád, Vezso
vezso
 
 


Sziasztok Istvános kismamik!

Tudtok nekem valamit mondani Ladányi Andrásról?

Előre is köszönöm...

mamacka

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Mamacka!
Siklós Pál a dokim, ő ott az osztályvezető helyettes.

Menta
menta
 
 


Siklós doki nekem is nagyon szimpatikus, de őt sajnos nem tudjuk megfizetni Kép

Most éppen Újvári doki után nyomozok információkért.

Ladányi András rezidens az Istvánban és nagyon kedves szimpatikus ma este végigvezetett a kórházban... mivel nagyon szimpatikus volt rajta is gondolkodom, de jó lenne nála szült nők beszámolóit is hallani...

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára szorsi 2012.09.25 10:39-kor.

Kép

Kép
szorsi
 
 


Köszönöm megpróbálom! akkor az elírással volt a baj...
Akkor próbálom nyomon követni a veled történő eseményeket is... és várom az októberi beszámolót! Kép

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Szia rákerestem de nem igazán találtam semmit... Mindig a II-es klinika jön be... ott is van egy Ujvári, vagy onnan jött át?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Szorsi

Arra gondoltam, hogy jó lenne meglesni.... úgy értem pl a 12. Uh-t nála csináltatani. Ennek mi a módja bejelentkezhetek hozzá a kórházba is vagy csak a magánrendelésre?.. Sűrűn hív be a magánrendelőjébe?

Azt meg tudod mondani, hogy a kórházban mikor rendel?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Kismamik tudtok segíteni?

Melyik nap lesz a fájdalomcsillapításról előadás?

Ha jól tudom azt Ujvári doki tartja?

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára szorsi 2012.09.25 10:40-kor.

Kép

Kép
szorsi
 
 


..
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára szorsi 2012.09.25 10:40-kor.

Kép

Kép
szorsi
 
 


Mamacka,
a fájdalomcsillapításról az elődás szept 28-án lesz, és valóban Dr Újvári Attila tartja.
legutóbb ő ultrahangozott minket a kórházban, és szimpatikus, normális dokinak tűnt.
szió
Juttka
judittka
 
 


Köszönöm mindenkinek!

Kép
Kép
Kép
mamacka
 
 


Sziasztok, van no szulesz-nogyogyasz az Istvanban?
rachelle
 
 


Sziasztok, van no szulesz-nogyogyasz az Istvanban?
rachelle
 
 


bocsanat a tegnapi duplazasert!

babinszky agota az istvanban van? tudtok valamit rola? elerhetoseg? maganrendeles?

es sipos maganrendelese?
rachelle
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?