Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Itt vagyok ám én is, csak ezzer próbálom gépelni apuci válaszát a hasizomgyakorlatokról. Majd jelentkezem bővebben is.

Ildikó!

Rózsaszín marcipán, meg sárga marcipán torta nem volt? esetleg olyan képet is felrakhatnál Nekünk.

Puszi: Márti
mártus
 
 


Ildiko,
csak lassan azokkal a butorokkal. De ha Te mondod, hogy okosan csinalod es nem lesz belöle baj, akkr elhiszem. Egyebkent en is ilyen voltam a terhessegem alatt.

A cellulitiszt pedig csak szeretnem elkerülni, mivel nekem hala Istennek nincs, csak azert irtam, hogy nem iszom kavet. Egyebkent en is csak hallottam a tv-ben par hete, ezert ijedtem meg. Na de egy csesze reggelente biztosan nem art meg.

Többiek?

En epp hangolom magam a futasra, egy ora mulva mennem kell, de mar most izzadok, ha csak ragondolok.
Na mentem egy kicsit meditalni, eröt gyüjteni.
Puszi
Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Motiot! Simán szoktam fröccsözgetni vagy borozgatniKép GyümölcsKép Én csak a sörtől hízom, bár az én uram szénhidrátnapon mindig rá akar dumálni, és néha sikerül is neki. Az az igazság, hogy tavaly amikor elkezdtem, akkor egy korty alkoholt se ittam a szoptatás miatt, de most meg úgy vagyok vele, hogy szar úgy üldögélni este az emberrel a teraszon, hogy ásványvizet iszom, míg ő sörözget. Szóval nem vonom ezt meg magamtól. Nekem egyébként még mindig nem indult meg a fogyás, bár az is igaz, hogy legalább nem is híztamKép

Ildi! Ne őrüljél már meg, te! Várd meg az emberedet, üljél le a fotelbe, aztán diktáld neki, hogy mit hová toljon. Jó? Nem ér annyit a lakberendezés, hogy bajod legyen.

Mártus! Mi bajod a marcipán tortákkal?Kép Nekünk vajszínű voltKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 

 
 

Sziasztok!
Én is itt vagyok!
Ildi ,tényleg , csak óvatosan! De szerintem mindannyian csináltunk ilyen "meggondolatlan" dolgokat. Persze valószínű, hogy állandóan ez járt közben a fejedben, hogy vigyázni. Én az első terhességemmel végig "építkeztem" .
Én ma azt hittem elájulok. Reggel ráálltam a mérlegre és 1.5 kilóval többet mutatott. Nekem most jött meg a menzeszem, amióta a babaprojekt beindult. Ugye csak azért ? Ti tapasztaltatok már ilyesmit? Ma nem mertem enni emiatt. Én már a levegőtől is hízom. Az hányas Norbi kód? Sőt, ha Ildi felrakja azt a marcipán torta képet, én még attól is hízni fogok.

Susi
ssusi
 
 


A Férjecském válasza a hasizom gyakorlatok végzéséről érdeklődőknek. Azt hiszem Gabi és Ssusi érdeklődésére:

Sziasztok Csajok!

Ismét találkozunk. Hallom további kérdéseitek vannak a hasizomról.
A has prés ill. a felülés közül én inkább a felülést javasolnám, mivel a felülés során hosszabb mozgástartományban dolgozik az izom és így nagyobb összehúzódás érhető el, mai jobban megdolgoztatja az izmot. A felülés (mint más gyakorlat) lassan, nem lendületből kell végezni. A gyakorlat során törekedjünk az izom teljes összehúzására, amit úgy érhetünk el, ha addig csináljuk az egyes felüléseket, míg az izom bekeményedik. A felülést ne egyenes háttal végezzük, hanem legyen a hát behajlítva, mintegy gördüljünk a hátunkon. A felülést lehet úgy végezni, hogy a lábfejeket berakjátok egy szekrény alá, vagy a párotok combja, alsó lábszára alá lazán. Cél, hogy a felülés során a láb ne emelkedjen fel. A láb nem feszülhet, a kezetek legyen hátul a tarkón egymással keresztezve. Javasolt széria 3 vagy 4-szer amennyi megy, de szerintem a 30 ismétlés bőven elég. Mivel Ti a felesleges takaró réteget akarjátok eltüntetni, ezért Nektek a nagy ismétlés számot javasolnám. Ha a 4x30 könnyedén megy akkor a szériák közötti pihenő időt javasolom lecsökkenteni fél percre.
Ne feledkezzetek meg a nyújtásról, főleg a 3. és 4. széria végén.
Az edzéseknek fontos eleme a gyakorlatok válogatása, miáltal nem fullad unalomba az edzés és az izom sem szokik hozzá a gyakorlatokhoz. Például csináljatok 2 vagy 3 hétig a felülést majd utána az alsó hasizom gyakorlatokra. Ha a gyakorlatok már jól mennek, de még nem látunk magunkon változást, akkor sem kell feladni. A változás megindul csak a szemmel nagyon-nagyon nehéz észre venni.
Az oldalsó hasizom ill. a derék edzésére végezhetünk törzsforgást. Ehhez egy seprűnyelet vagy felmosó szárát (a felmosó fej nélkül) vegyünk a fejünk mögé. A rúd végét megfogva terpeszbe álltok és a felsőtesttel elforogtok a lehetséges végpontig és vissza, kb. közepes sebességgel. Javasolok ebből is 3 szériát 20 ismétléssel kezdeni, majd felmehettek egészen 3x60-ig is. A gyakorlatokat lehet csinálni állva egyenes háttal vagy előre dőlve, ill. v.milyen padon ülve. Törzsforgásnál a csípő csak kis mértékben kövesse a felsőtest elfordulását. Helytelen ha a comb is követi a felső testet. Nem combból, térdből vagy talpból forgunk el, hanem derékból.

Majd még írok ha van kérdésetek.

Sziasztok: Józsi

Este tornáztam csak, a futás nem jött sajnos össze. A kajára nagyon oda figyelek.

A kávé témához annyit, hogy én is minden reggel iszom egy tejes kávét. Ez úgy néz ki, hogy 1 bögre tej és az 1 személyes kávéfőzőmben lefőzött adag fele néha csak harmada. Ez össz koffein bomba amit a szervezetemnek el kell viselnie. Talán tényleg nem túl sok.

Gabi!

Ezzel a fogyókúra témával pedig tényleg kicsit gondolkozzál el. Olyan vékony vagy már legalábbis a múltkori farmeros szerkódból ezt lehetett kivenni. Ha gondolod esetleg tegyél fel valami lengébb ruhájú képet. Akár olyan megoldással mint az Ildikó. Tökre tetszett. Aztán mi okosak meg mondjuk, mit csinálj, mert nagyon tudjuk ám azt észt osztogatni. Ugye Ildikó?

Ja, amit az orrfújásról írtál sajnos az allergiásoknak is rohamszerűen jönnek a támadások. Ha csak most jelentkezett még nem biztos, hogy allergiás vagy természetesen. Most annyira magas a levegőben a pollen tartalom, hogy úgy látszik még az immunisakat is megviseli egy kicsit. Ha erősödik esetleg említsd meg az orvosodnak, mert vannak homeopátiás szerek ami enyhíti a tüneteket és még Te is szedheted.


Puszi Mindenkinek: Mártus
mártus
 
 


JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ REEGGEELLTT !

A levél, amit az előbb felraktam még a tegnapi gépelésem eredménye. Még szerencse, hogy el volt mentve a wordben, mert mire végeztem vele már össze csinálta magát a babanet.

Motiot!

Mesélni gyorsan ám a tegnapi futásról. Hogyan lehet túl élni 12 km? Én biztos több darabban érnék haza.
Képzeld (képzeljétek) tegnap én is voltam futni, kb. 4 km volt a távom. Sajnos a vissza fele úton kellett azért tartanom egy kis pihenő sétát, mert már nagyon szúrt az oldalam. De azért sikeresen teljesítettem a kitűzött célt. Azt hiszem amíg ilyen jó idő van inkább futok torna helyett. Azt esőben is tudom csinálni futni meg alig ha.

Ja. És képzeljétek betekertem a combomat folpakkal, jól felhúztam a fenekemig aztán felvettem egy régi bunda bugyit, ami jól leér a combon aljára, abba begyűrtem szélét és indult is a futás. Úgy izzadtam mint a ló, éreztem ahogy ég az egész combom, fenekem. Tök jó volt. Mikor haza értem és levettem tiszta víz volt és tök piros. Megvártam míg lehülök, beálltam a kádba és még jól átmasszíroztam luffa szivaccsal. Fantasztikus élmény ugye?
Este már csak egy kis pohár joghurtot ettem meg egy Norbi túró rudit mert nagyon kívántam (sajnos) egy kis édességet.

Szirom!

Semmi bajom a vajszínű tortával (sőt), csak még nézegetnék Ildikó tortás képeiből. Azért írtam, hogy nincs-e más színű.

Ildikó!

A bútor témához húzz még egy strigulát az előttem szólok véleményéhez. Az embered csak könnyebben emelget (tologat) ilyen dolgokat.
Persze, nem mintha én sokkal különb lettem volna. A 36. hétig dolgoztam folyamatosan. Mikor otthon maradtam még szinte semmim se volt össze készítve. Akkor álltam neki a lakás nagytakarításának, szétszedtem az ablakokat, kipakoltam a szekrényeket, létrán álltam stb.

Figyellek Benneteket.

Puszi: Márti
mártus
 
 


Sziasztok! Márti, már múltkor is írtam, hogy szent a békeKép Susi is kérdezte a másik topikon, ezért leírom: 5 kg-t szeretnék most fogyni. Lehet, hogy ez így nem tűnik soknak, de a 162 cm-mhez ez is elég feltűnőKép Meg el vagyok puhulva rendesen, lötyögök mindenhol. Szülés előtt én is min. heti 2-3 tornára eljártam...azóta meg, hajjjaj. Viszont a terhesség végén, meg a szoptatás első hónapjaiban nyomattam az édességet - annyira kívántam. Úgyhogy változtatnom kell. De azt hiszem, nem leszek egy Norbi-hívő, én már most is kínlódokKép Csodállak titeket a kitartásért. Ildikó, vigyázz a pocakodra!!! Mondjuk én is tudok csatlakozni a "dicsekvéshez": a 7. hónap végén még Alpokat másztam, meg barlangtúrán mentem felfelé többezer lépcsőfokotKép Mondjuk volt, hogy már csak tolatva mentKép

cicó
 
 


Jó reggelt!!

Márti, azt hittem ,hogy ennyire friss vagy, hogy 7,17-kor már végeztél is egy ilyen hosszú hsz. beírásávalKépAztán kiderült, hogy tegnapi voltKép
Tényleg, Te hányra jársz dolgozni, és meddig?

Nincs több kép tortákról, ne is álmodozzatokKép, meg különben is csak ilyen színű volt az összes emeleteKépNa, ebből nem ettem, túl tömény lett volna még ebből is bedöntenem 1-2 szeletetKép
De a marcipánját azért megkóstoltamKép

Jóvan, no, óvatosan bánok a bútorokkal, de nem tudok mit tenni, ha rám tör a láz, és muszáj átrendeznem a lakástKép

Susi, menstruáció előtt tök sok vizet visszatart a szervezet, úgyhogy nyugi, az pillanatok alatt el fog tűnni.1-2 kiló többlet sem furcsa.Én is mindig több voltam ,viszont utána tényleg nagyon gyorsan le is megy.(most ilyen gondom nincs)-imádom ezt a terhességbenKép, nincs ez a felesleges vérezgetésKép

Motiot, ha meg nincs is nar.bőröd, akkor ne aggódj ezért.Ennyi mozgással, amit te csinálsz, nem is biztos, hogy lesz.Egy reggeli kávé meg simán beleférKép
Én most teázok inkább minden reggel.Annyira nem is kívánom a kávét.
Tudjátok mit szeretek mostanában? Sima főtt krumpli egy kis margarinnal a tetején, hú, ahogy ráolvad..... imádomKép
Hát, kicsit hízlalóKép

Szirom, fröccs, sör, bor???Nem férfinak kellett volna születned??Kép
Mondjuk én se a kifejezett nőies piákat szeretem: vodka, meg vilmoskörteKép
Na, azért csípem a koktélokat is.Meg a baileys-t isKép (azt se tudom ,hogy kell leírni)
Viszont a vodka 1-es kód,(főleg light narancslévelKép )
Na, egy darabig most úgysem ihatok.

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy mi ez a tüsszögés, meg orrfolyás, az biztos, hogy 2 hete tart, és nem mindig jön rám, hanem rohamokban.Most pl.tök jóKép
Tegnapi nap szörnyű volt.

puszkó
Ildikó
vas
 
 


Cicó, pont kerültük egymást,azért egy Alpok se semmi.Én tavaly a több tonnányi súlyfeleslegemmel voltam ott(nem is nagyon bírtamKép)
Tényleg , hétfőn hányra jössz?10, vagy fél 11?
Időzítsünk, hogy legalább együtt legyünk, jó?
Esteleg talizhatunk kint isKép

Ildikó
vas
 
 


Cicó!

Tudod mit nem tudok még? Hát hogy, hány kg vagy? Mert szeretnél fogyni 5 kg-ot az tényleg nem vészes, na de mennyiből? Az már lehet vészes esetleg.
Nem tudom mások, hogy vannak vele, de én a szoptatás alatt annyira nehezen tudtam tornázni. Bármilyen gyakorlatot is csináltam mindig éreztem a mellemben feszülést és szinte fájt. Ha futottam akkor a rázkódástól, ha mellizom, vagy karra próbáltam csinálni vmit. akkor attól. Te, hogy vagy ezzel?
Próbáld meg esetleg a callaneticset, abban nincsenek ugra-bugrálós gyakorlatok. És nagyon jó alakformáló Gabi szerint. Nekem is meg a könyv, de Nálam az a baj, hogy majdnem mindegyik gyakorlatnál kapaszkodni kell vmiben. és így elég nehezen tudom kivitelezni.

Motiot!

Neked nem fáj a melled a futásnál, hiszen Te is szoptatsz még.

Ildikó!

7-től 3-ig dolgozom.
Milyen típusú a náthád? Vízszerű, színtelen, folyékony? A tüsszentésed akkora, hogy majdnem összedől a ház? Reggel erősebb inkább? Szemed nem ég, viszket?
Lehet, hogy talán most a babától kicsit gyengébb a saját védekező rendszered és jobban megérzed ezt a pollennel teli időszakot. Szerintem egy kérdést megér majd a Doki felé.

Márti
mártus
 
 


Ja,és Cicó!

Az alpesi túrát nem a védőnő ajánlotta, ugye?

Márti
mártus
 
 


Márti, inkább vízszerű, színű.De tegnap este már a sok fújástól véres volt(bocs mindenkinek a gusztustalanságért).KépÉs főleg reggel tüsszögök, mint állat.És sokat,nagyokat.Ami nálam nagyon ritka, mert régebben alig bírtam tüsszenteni.Főleg, ha más is ott volt.Valahogy nem sikerült.
Szóval ennyi, ja, és a torkomnak semmi baja.
Diagnózis, doktor néni???Kép

És ha 7-re jársz dogozni, akkor Andris mikor megy bölcsibe?Te viszed még előtte,vagy a párod?
És messze laktok a kórháztól, bölcsitől?

Ildikó
vas
 
 


Ja, a szemem most egész jó, de nekem alpjáraton tök érzékeny.A napot sem bírom, csak napszemüvegbe.Kép
Bennt a lakásba nem könnyezik, csak kinnt az udvaron, utcán.
vas
 
 


Sziasztok!

Ildikó!

Hát,én mint doktor néni sajnos nagyon-nagyon az allergiára jellemző tüneteket találok Nálad. Valóban, reggel intenzívebb az allergiások orrfújás, tüsszögése. A nap folyamán aztán fokozatosan gyengülhet, de ez nem általános. A tüsszögés olyan rohamszerű, hogy, még ha akarnád sem tudnád vissza tartani. Ez tényleg az allergiásokra jellemző tünetek. Még egyszer is azt írom, hogy beszélj a dokiddal és kérhetsz rá homeopátiás szert. Én a LUFFEEL nevűt szedtem a terhesség alatt. Az orr spray nagyon jó, a bogyó kicsit gyenge volt. Azt hittem nem élem túl azt az időszakot, mikor terhes voltam.

Andráskát nem én viszem a bölcsibe. A szívem szakadna érte, ha olyan korán kéne kitennem otthonról. Anyósomék a közelben laknak, Õ jön 7-re (a férjem később jár dolgozni) és viszi le 8-fél 9 körül. Délután meg Õ az első gyerek akit elhoz a bölcsiből. Ha ez a segítség nem lenne, biztosan nem jöttem volna vissza dolgozni. Képtelen lennék fél 6-6-kor azért felkelteni, hogy fél 7-kor elinduljunk otthonról, hogy én 7-re beérjek dolgozni.

Szerintetek Motiot mit csinálhat? Ilyenkor már régen szokott írni levelet Nekünk.

Puszi Mindenkinek: Márti
mártus
 
 


Jo reggelt es bocsika,
mikor felkeltünk azonnal felmentem Abellel a nappaliba, mert ehes volt. Megetettem aztan meg felhivtam anyukamat egy kicsit panaszkodni neki az anyagiakrol, na meg eldicsekedni, hogy Abelnek kibujt az ötödik fogacskaja es a hatodik nemsokara követi es igy elszaladt az idö. MOst meg alig gyöztem visszaolvasni, annyit irtatok! De nem baj, ezt mar szeretem!

Szirom,
ha a jo kis fröccsöt en is be szoktam iktatni, sör nagyon nincs itthon, de ha van, akkor neha az is lecsuszik. En inkabb boros vagyok. Nem csoda, hiszen ebben nöttem fel. Ahol Mo-n laktam, a neszmelyi borvidekhez tartozik, talan mond valamit. Szoval apukamnak es nagyapamnak rengeteg szölöje es bora volt mindig is, aztan mikor nagyobbacska lettem, akkor mindig együtt csinaltuk apuval az egesz pnceszetet, mig el nem jöttem ide. Szoval tala ertek is a borhoz, borcsinalashoz, szölöhöz es hozzatartozik az eletemhez. Na es persze az sem mindegy, hogy tudom, hogy mit iszom, hiszen apam csinalta szölöböl. Itt is mindig van jo 20 liter bor, mindig hozunk es lepalackozzuk.
Szoval ez megnyugtatott, hogy egy kis fröccs nem art.
Egyebkent nekem most lehet, hogy a tegnapi futastol, 56,8-at mutatott a merleg, ennyit nem lattam mar több, mint egy eve!! Nagyon örültem es ujabb lökest adott, hogy csinaljam tovabb.

Marti,
en sajnos mar nem szoptatok jo ideje, tehat nem gond a futas. De mikor szoptattam, tenyleg rossz volt mindenfele ugrabugra. Söt, mar a terhesseg elejen is, mikor meg nem is volt pocim.
A futas egesz türhetö volt, de a ficko, akivel futottam jol megszivatott. Ugy indultunk negyen, hogy lassu tempoban megyünk 12 km-t, kb 6 perces kilometerekkel.
Aztan egy kicsit begyorsultunk, en birtam is jol, a ket lany, aki meg velünk volt ugy döntöttek, hogy nem birjak es visszamennek, en pedig egyedül maradtam a szomszedommal. Jo kis tempot mentünk ezutan, mert nem kellett figyelni a masik ket csaksziora, de ez nekem igy masodszorra annyira betett, hogy a vegen mar alig tudtam vanszorogni is. De azert nem alltunk meg, kicsit lassitottunk es szepen bekocogtunk. Este mondanom sem kell, hogy majd meghaltam, alig tudtam menni, annyira be voltak allva a combjaim. De ma mar semmi bajom, nincs izomlazam sem, nem erzek semmit. Este torna egy ora callanetics, aztan holnap lehet, hogy megint bevallalok egy kis futast. MOst nagyon rakaptam megint az izere.
Szoval jo volt.


Ma ygümölcs napom van, remelem tudom tartani ezt a futas utani sulyt. MOst nagyon büszke vagyok magamra, mert eddig csak szenvedtem es nem ertem el meg ennyit se! MOst meg eszem, es megis megy lefele. Lassan ugyan, de megy.

Na mennem kell, mert Abel almos, le kell fektetnem.
Majd meg jövök.
Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Motiot, Te egy hős vagy!!!Kép
Ennyit futni??!!!
Nekem ez egy kész öngyiklos túra lenneKép
És a kilóid is szupik!!!
Meg Márti is ügyes, hogy tegnap futott, mag Susi is tornászik rendszeresen , Gabi isKép.Szóval itt mindenki ügyes!!!
Na, és ki nem tornázik soha??
Szirom és énKépKép
A két lusta d.....(bocsi, SziromKépKép)
De tényleg bocsi, csak viccelek,a d..... betű után képzelj, amit akarsz, én magamra a disznót gondoltamKép(de lehet dög is)-az is illik rámKép

Na, viccet félretéve, Márti én is erre gondoltam(allergia).És nagyon fostizok, hogy tényleg azKép
Olivér meg éppen elaludt az ülőgarnitúránKép


Ildikó
vas
 
 


Csajok!

Miket olvasok! Szűz anyám! Vodka, sör, bor, vilmoskörte!
Basszus, Nálunk még meg van a 2002-ben a törököknél vett Raki. Könyörgök a férjemnek, hogy igya már meg, mert annyira kevés van az alján, hogy azzal vendéget kínálni már nem illik. Előtte éven meg görögből hoztunk Metaxát, hát még annak is ott van több mint a fele. Karácsonykor meg bontottunk egy üveg Whiskay-t (ha én is jól írom) és pontosan annyi van benne mint 2004.dec.26-án este. Nálunk egyszerűen nem fogy semmi pia.
A nyaraláson vettünk 2 l egri vörös bort, hát abból idáig én ittam meg kb. 2 dl-t nem tudom azzal is mi lesz.
Pedig mondtam már Apucinak, hogy egyik este jól berúghatna, össze kéne csak innia minden megkezdett piát és kész. Másnapra elfelejthetné az egészet, én meg kiszórhatnám a sok üveget. De azt mondta előbb fog berúgni egy ablaküveget, mint a piától berúgni.

Motiot!

Kiszámoltam én kb. 1 km-t 10 perc alatt futottam le, de abban volt hol egy kis gyorsított tempo, hol csak kocogás szintje. Hogy lehet ezt bírni? Hány darabban értél haza este? Mit szólsz a fóliázásomhoz? Tudom nem a spanyol viaszt fedeztem fel vele, de Te nem próbálod ki?

Gabi, és Szirom merre járhat?
Azért kérdezem, mert a hasizmos témát, ha jól emlékszem Õk kérdezték elsősorban. Meg aztán Motiot is hirtelen előkerült mikor felőle érdeklődtem.

Ildikó!

Most alszol? Gondolom.

Cicó!

Te is alszol?

Basszus, én is elmegyek GYES-re vagy mire.

Márti
mártus
 
 


Nem Szirom, Ssusi kérte a választ.
Most olvasom Ildikót miket ír Magáról, meg esetleg Sziromról.

Márti
mártus
 
 


poiu
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 11:08-kor.
vas
 
 


G Y Ö N Y Ö R Û !!!!!!!

Figyi, remélem a rendelést most is így adtad le Apucinak, hogy minimum ilyen szép legyen a 3.gyerkőc is.

Márti
mártus
 
 


KÖSZI!!!!

Egyébként, persze.Seggbe is lesz rúgva, ha .....
Na,most kikapcsolok, mert tök lassú megint, és megőrítKép

Azért gyesre ne akarj menni, (20ezerért)Kép, gondolom, emiatt nem vagy most otthon.Kép

További szép napot mindekinekKép
vas
 
 


Sziasztok,
Abel epp most ebredt fel, aludt masfel orat, ez nala nagy dolog, de attol tartok, hogy ma meg egyszer aludnia kell majd, hogy estig kibirja.

Marti,
egy darabban ertem haza este, csak egy kicsit elfaradtam. A hat perces kilometerek könnyünek tüntek tegnap is meg a mult heten is. Mondjuk a futo multambol talan megmaradt meg valamicske. ( regen 4 percesek sem kottyantak meg ) De szoval a vegere, mint irtam teljesen kivoltam, mert a ficko jol kitolt vele, lerazta a masik ket biget es engem meg jol meghajtott.
A foliazas szerintem is tuti dolog, de hat en ezekre a futasokra nem nagyon tennek fel ilyet, mert itt azert birni kell az iramot, nem tudnek szerintem olyan gyorsan futni foliaval. Szerintem egyebkent folia nelkül te is sokkal de sokkal gyorsabban futsz, majd nezd meg egyszer.
De ha egyedül elmegyek, akkor kiprobalom. A tv-ne lattam egy fogyis dokumentumfilmben, ami itt a nemeteknel gyakori, mert minden masodik, na jo, harmadik ember fogyokurazik, mert köver, hogy ket csajszi mezes-turos pakolast kentek a combjukra, hasukra fenekükre es igy tekertek be foliaval es betakarozva egy jo orat igy maradtak. Allitolag ez is fogyaszto hatasu. Na meg nem kerül annyiba, mint a kremek.
Te milyen kremet hasznalsz egyebkent? Nekem is ki kene probalnom valamilyet.

Ildi,
Oli tenyleg nagyon edes! Csak vigyazz, nehogy leessen!

Tenyleg, Gabi hol lehet?

Tegnap kesz lettek a kepek apenteki fotozasrol. Nagyon jok, meg ki kell valasztanunk, hogy melyiket szeretnenk, azt kinagyittatjuk es bekeretezzük. Meg küldünk a nagyszülöknek is, hadd örüljenek.
Ja, anyosek bejelentkeztek szept. vegere, okt. elejere egy hosszu hetvegere. Arra legalabb jo lesz, hogy kicsit kimozduljunk, ök meg vigyaznak a rajkora. Na meg addig van motivaciom, hogy meg sokkal sokkal kevesebb kilo legyek, hogy ne tudjon szohoz jutni! Remelem igy lesz es öröm lesz nezni az arcat! Mert ugye telefonon mindig erdeklödik a kiloim irant en pedig mindig elmondom neki, hoyg köszönöm szepen jol megvannak. De majd ha meglat, remelem elmegy a kedve a szurkalodastol.
Egyebkent kepzeljetek, ö is 90 naposozik. Tegnap meselte, hogy epp kemenyitö napja van stb.stb.stb. Kivancsi vagyok, mit tud ö majd elerni vele. Azert en nem vagyok rosszmaju, remelem neki is sikerül fogynia. Engem nem zavarna, csak forditva igaz ez.
Na eldugulok, mert megint nagymiset irtam.

Gabi kerdezte egyebkent az also hasizmot? Mert nekem is van egy tuti gyakorlatom, nekem eddig bevalt.
Hanyatt fekve a földön a zart labakat felemeljük a talajra merölegesen, kezünket a fejünk mellett kinyujtva a földröl felemelve apro mozdulatokkal megprobaljuk elerni a labujjainkat. Lehet ket kezzel egyszerre is, de en ugyszoktam, hogy mind a ket kez a magasban, egyszer a jobbat nyujtoztatom jobban a labujjak fele, egyszer pedig a balt. Remelem erthetö voltam. Nekem mondom ez mindig bevalik.

Na most mar tenyleg megyek.
Puszi
Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Jövök én, ha tudokKép

Délelőtt itt volt a taknő, akkor nem tudok netezni, aztán meg Miksa majdnem 2 óra alatt aludt el. Először csak bohóckodott, gagyarászott ezerrel, meg pakolgatta föl a lábát minél magasabbra a kiságy belső oldalán. Aztán eljutottunk a nyűglődésig, majd nyüszögős sírásig, és ette a kezét is, úgyhogy adtam neki Nurofent, mert a szemfogára gyanakszom. Így végre fél 3-kor bealudt. Remélem, nem lesz beteg.

Motiot! Minden elismerésem, bizisten a futásért. De annyira nem vagyok lusta, mint Ildi gondoljaKép, csak nem merek már semmit se csinálni, ugye a versenysport nem teszi egészségesebbé az embert. Asszem már egyszer írtam, hogy volt nekem vállműtétem, bokaszalagpótlásom, Achilles-szakadásom, vádliizomszakadásom, utóbbiak mind a bal lábamban. Van egy kis kopás is mindkét térdemben. Ha elkezdek futni, néhány alkalom után újra jön az Achilles-gyulladás a jobb lábamban is, és hát kövezzetek meg, de nem merem feszíteni a húrt. Annál szarabb műtét nincs, és több mint fél év telt el, mire nem sántítottam, de sietni pl. még akkor sem tudtam. Lábbujjhegyre állni egy lábon meg még most se (5 éve volt). Kipróbáltam a callaneticset, meg Cindy izét, meg mindent, tulképp használtak is, de úgy unom, hogy nem lehet elmondani. Rohangáláshoz, felszabadult játékhoz szoktam én (kézilabda), nekem az a mozgás, az X-szer 40 hasizom az meg annak idején is csak az alapozás része volt, amin túl kellett esni. Szóval ez vanKép Mindig squas-solni készülünk az emberrel, talán az tetszene, de neki meg most műtik 20-án a térdét. Focista volt a lelkemKép RokkantékKép

Ildi! Olivér tényleg jó pasiKép

Motiot! Keményítőnapra felfedeztem a kínai sült zöldségeket, ha a városban járok alkalmas napon, mindig bemegyek egy büfébe, és hozom haza a zsákmánytKép Tök jóKép

Tényleg, október 18-án lesz Miksa 2 éves, akkortól már nekem is csak gyes jár. Ha a mh tébékifizetőhely, akkor van nekem ezzel dolgom? Tudja valaki?

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Sziasztok!

Itt vagyok, megvagyok! Kép Köszönöm mindenkinek a bíztatást, túlvagyok a depin, és ismét más színben látom a világot Kép Amúgy ez nálam azért ritka, hogy ennyire elkeseredjek, de hát istenem...

Jót tett, hogy tegnap taliztam a volt kollégáimmal, a MOM Parkban a Paulaner-ben voltunk, rengeteget zabáltunk! Persze este Kép Anyósom eljött Szentesről, ő vigyázott Zsoltikára, és nagyon, de nagyon ügyes volt a kicsi fiam Kép Én pedig remekül éreztem magam, jókat röhögtünk a csajokkal, meg sztorizgattunk, hát szuper volt!

Nálunk a jövő héten indul torna a lakótelepi iskolában. Régen is volt ilyen, de aki tartotta lány, terhes lett. Most újra indul, hetente 2x, és esti időpontban, tehát simán el tudok menni Kép MÁr alig várom!!! Nagyon jó, hogy közel van, a suli ugyanis szemben van a házunkkal.

Én mostanában az összes régi Shape magazinomat átolvasgattam, kutattam jó kis gyakorlatokat, és arra jöttem rá, hogy bizony nekem is kell kardiomozgást végeznem, csak úgy leszek karcsúbb. Valahogy megpróbálom ezt is beépíteni a napjaimba.

Na lássuk, egy pár sorban reagálok rátok Kép

Szirom,
szombattól nekem is gyes jár Kép az én mh-em is tbkifizető, kaptam egy levelet, ki kellett töltenem egy nyomtatványt, és be kellett küldenem Zsoltika eredeti születési anyakönyvi kivonatát is. Ennyi dolgom volt Kép
Hát így nem szabad futnod, én megértelek! Képzeld, Zsoltikát is nagyon nehéz mostanában elaltatni, délután is és este is jó másfél órát kűzdünk Kép Foga jön neki is, a felső szemfogak, folyton rágja a kezét...

Mártus,
köszönöm a férjednek a gyakorlat leírását! Az előző, lábleengedős gyakorlatot már végzem is, minden tornánál, a felülést csak azért nem csináltam, mert ha nem akasztom be a lábam, nem bírok felülni Kép De most már így fogom csinálni, ahogy a párod írta.
Korábban kérdezted, hgoy mibe kapaszkodok a callanetics-nél, és én nem válaszoltam, bocsi! Szóval bútorokba, pl. a térdhajlításoknál, egyszerűen megfogom a könyvszekrény szélét. A lábamat pedig a fotel hátára szoktam feltenni a combnyújtásnál. A csípőgyakorlatoknál is kéne rúd, ott a földre támaszkodok. Nekem van videókazettám, onnan lestem el ezeket a trükköket, mert rudam az nincs Kép

Motiot,
köszike a gyakorlatot! Nagyon nagy gratula a súlyodhoz!!! Csak így tovább futással és kilencvennapossal!!

Ildikó,
vigyázz magadra! Kép Olivér tündér Kép

Majd keresek magamról lengébb képet, hogy lássátok a nagy pocakomat Kép De most nincs időm, kapkodva gépelek. Ugyanis képzeljétek, besegítek a férjemnek a munkájába Kép Õ programozó, és a rendes munkahelyi dolgai mellett itthon is dolgozik, de gyorsabban haladna, ha tudnék segíteni neki. Így megtanulom egy modellező program használatát, már a könyvet is megkaptam hozzá Kép Ennek is nagyon örülök, mert értelmes dolgot csinálhatok, és hátha pénzt is hozna a konyhára Kép

Léptem is tanulni, sok puszi mindenkinek:
Gabi

pgaboka
 
 


Hopp, eszembe jutott:

Ildikó,
allergia Kép Nekem is a luffeel orrspray vált be, amit Márti is írt. Most is használnom kell sajnos, bár szerencsére az én tüneteim nem olyan rosszak. Próbáld ki, remélem segít!

Képzeljétek, tegnap a bulin SENKI, de senki nem tett megjegyzést, hogy fogytam volna Kép Pedig direkt csini ruhát vettem, mert amúgy tök büszke vagyok, hiszen még a terhességem előtt is jópár kilóval voltam nehezebb + nem is voltam ilyen edzett. Viszont a kolléganőim alaposan felszedtek magukra Kép

Én anyósom is fogyott Kép Büszke is, és látszik is Kép

Na tényleg megyek.
Cupp,
Gabi

pgaboka
 
 


Gabi!

Irigyek voltak, biztosKép De azért jó, hogy el atudtál menni. Én olyan hülye vagyok, hogy nem nagyon tudok felszabadulni, ha Miksát másra hagyom. Pedig nem sokszor fordult elő. Pedig bízom az uramban és anyuban is. És nehezemre esik másról beszélni, minr róla, ez viszont hiba, nem biztos, hogy ez mást is annyira érdekel. Azért jó ez a babanetKép

Nem bírok többet írni, Miksa közben nyomkodja a klaviatúrát... most bent vagyunk, mert kint eszméletlen sok a szúnyog. Libabőrös lettem, az előbb annyi csípett meg egyszerreKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Egy röpke bejelentkezes,
jo, hogy elökerültetek Szirom es Gabi!
Azt a kinai sült zöldseget en is ki fogom probalni, jol hangzik.

Gabi,
a kollegaid biztosan nagyon irirgyek voltak. Fogadok, hogy utanna megbeszeltek maguk között a dolgot es arra a következtetesre jutottak, hogy biztosan beteg vagy, vagy ilyesmi....

Ma apa megy edzesre, ugyhogy ha Abel elaludt, jöhet a callanetics. Nekem is van dvd-m is meg egy könyvem is, ugyhogy ha valamit nem ertek, meg is tudom nezni.

Na megyek, mert etetes van. Kepzeljetek, Abel ezen a heten eddig csak egyszer evett bebietelt! Hetfön kedden csirkepörköltet evett teljes kiörlesü lisztböl keszült nokedlivel, ma pedig tonhalas spagettit csinaltam apanak es azt adtam neki, mind bevagta! Szoval egyre jobb igy.
Szombaton kemenyitö napom lesz, csinalok krumplifözit meg fasirtot, azt is biztosan megeszi majd.

Na tenyleg megyek.
Pusszantas es jo ejszakat, szep estet, jo borozgatast.
Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok! Dehogy aludtam délután! Sajnos szinte egy percre sem vehetem le a szemem Balázsról, mert azonnal tör-zúz vagy magát töri össze (ma magára borította a cd tornyot majdnem 100 cd-vel, egy pillanatra megállt a szívem, még 1 óra múlva is remegtem szinte. szerencsére az ég világon semmi baja nem lett - de lehetett volnaKép Motiot, Ábel mennyi idős, hogy ilyesmiket eszik? Gabi, ne törődj másokkal, nem miattuk csinálod, hanem magad miatt nem? Olyan ügyes vagy. Én csak bénázok... Valami nem stimmel mert szinte állandóan éhesnek érzem magam. Valaki kérdezte: 55,6ról indultam, és ha 50 és 52 köré eljutok a hónap végére nagyon fogok örülni! A 60 centis derekam (na jó 62 volt a menyasszonyi ruhámhoz való méretvételkor) most egy tízessel több. Főleg erre a tájra rakódott a zsír meg a karomra - elég ronda lettKép Persze, mindenkinek más a fogyókúra, én nem 25 kilót akarok fogyni az igaz, de ez is elég gyötrelmes. Amúgy csak kb. 10 kilót híztam a terhességgel, és azt olvastam mindenhol hogy kb. 7-8 lemegy a babával meg a járulékos dolgokkal - na nekem lement 5 (ebből 3,5 volt a gyerek) - és a többi azóta is stabilan tartja magát. Nálam is fennáll, hogy jó pár ruhám nem tudom hordani azóta. Ez most már elég informatív?Kép Ildikó, nagyon édesen alszik OlivérKép Ilyenkor meg kell zabálni őket - aztán ha felébrednek..Kép Szerintem a 10 órás zenebölcsire megyünk, de beszéltem még anyukákkal, és ők is ezt mondták. Csak nehogy a végén az legyen tényleg, hogy 8-an mennek fél 11-re mi meg megint harmincvalahányan (főleg ha még jönnek újak is). Lesz Cilinek dolga megintKépAzt hiszem egy gyors zuhany után beájulok az ágyba - ideje követnem Ildikóék jó példáját. Jó éjt!

cicó
 
 


Jó reggelt!!!

Képzeljétek, ma arra ébredtem ,hogy tök jó az orrom ,nem kell tüszögnöm, erre ideülök a gép elé, és kapásból lenyomtam6-8 hapcitKép
Meg már folyik is a nózimKépKép
Lehet, hogy a gépre vagyok allergiás?Vagy a Babanetre??Kép

Viszont egy jó hír(nekem)ugye lakodalom után felugrott egy kis plusz, 60.8 körül mozogtam azóta, erre ma reggel 60.25-öt mértem.KépHogy miért nem tudom, pedig tegnap sült krumplit ettem(bár nem esett jól), aztán este ettem rozskenyeret virslivel, meg egy fél doboz pudingot.Sőt még egy kistál fagyika is lecsúszottKép (igaz, az light volt)
Azért talán bízok benne, hogy tényleg nem fogok elhízni.Most megint ott tartok, hogy 11 hetesen nem híztam semmitKépKépKép

Szirom, akkor ugye, nincs hari?Akkor egyezzünk meg abba, hogy Te rokkant vagy, én meg lustaKép Szép páros.

Gabi, nyugi, én erről meséltem múltkor, a fogyást nem veszi észre senki, csak azt, ha pár kilóval több vagy.Nem mondom, jól esne 1-2 bók , de ne is foglalkozz velük.Az uradnak tetszel, nem??Ez a lényegKépAz ilyenek meg ka*ják be!

Egyébként Olivér nem esett le az ágyról, és több, mint 3 órát aludt úgyKépKöszi rá a bókokatKép

De, jó, hogy más is alszik fél tízkor(CicóKép ).
Akor mi is tízre megyünk.

Megyek, Oli még az éjszakai pelusába bűzölögKép

Ildikó
vas
 
 


Jó reggelt Fiatal Asszonyok!

Szerintem ki kéne javítani a topic címét: fogyókúrázós, tornázós, 1 kismamásra. Mit gondoltok?

Régiek!

Itt régen is ilyen nagy volt a kedv torna, futás terén? Mert most másról sem lehet olvasni csak, hogy ki mennyit fut, tornázik, stb. Ez tök jó. Amikor elolvasom a soraitokat, annyi erőt tudok gyűjteni tőle, hogy szinte már szégyenlem Magamat ha 1 nap nem csinálok v.milyen mozgást. Annyira örülök, hogy köztetek lehetek, hogy elmondani nem tudom. Hatalmas dolog ez az internet, hogy így közel tud hozni egymáshoz embereket. Na, elég az érzelgősségből, de ez most ki kívánkozott belőlem.

Annyit írtatok du., alig bírtam vissza olvasni. S Z U P E R !!!!!

Cicó!

Úgy, érzem neked inkább a has, csípő részre kell koncentrálnod. A múltkor a férjem írt a hasizom gyakorlatokról és a forgásokról levelet Nektek. Esetleg olvassd át, nem akarok vele menőzni, semmi új dolgot szerintem nem tud, csak egy kicsit összefoglalta a dolog lényegét. Egyébként én is pont ilyen cipőben járok, hogy csak olyan 5 kg-ot kéne lefogynom, ami marha nehéz. A mérlegemre egyszerűen nem tudok adni, mert tegnap este óta állítólag fogytam 2 kg-ot reggelre (szerinte). Én 164 cm vagyok és a mérlegem szerint 63-65 kg között mozgok. Így sajnos inkább csak a centikre, és a farmerokra, szűkebb ruhákra tudok hagyatkozni, hogy mikor mibe férek bele. Ma például egy olyan naciba jöttem dolgozni ami kb. 1 hónapja még rám sem jött a múlt héten már jöttem benne egyszer, de délutánra már ki kellett gombolnom mert szorított, de ma még semmi gondom. (azért majd megírom a du. eredményt)


Szirom!

Áruld el Nekem, hogyan lehet megenni a sült zöldséget? Engemet a világból ki lehetne az ilyenekkel kergetni. Sajnos semmilyen K-betűs zöldséget nem tudok megenni, sem a férjem. Pedig tudom jó lenne a diétás kajának de nem megy. Szörnyű amiket írtál a műtéteidről. Talán Te is hivatásszerűen sportoltál? Akkor tulajdonképpen, Te szeretnél azért v,mit csinálni csak egyszerűen nem mersz, mert nem tudod, hogy mi az a pont amire azt mondja a lábacskád: na jó, Te akartad, akkor nesze.
Ja, és a TB témához én csak azt tudom hozzá fűzni, hogy nem kell menned sehova, postán kapsz nyomtatványt, szül.any.kivonat vissza és kész.

Motiot!

Futás lesz ma? Én megint lefutottam a 4 km-et. Sokkal (na jó csak jobban) ment mint tegnap. Ez alatt azt értem, hogy nem szúrt az oldalam olyan intenzíven, nem izzadtam annyira mint egy ló, kevesebbet kellett megállnom. Azt is csak azért mert az orron be szájon ki levegővételnél olyan légszomjam lesz egy idő után, hogy muszáj sétálnom pár métert és a szájon be-ki levegővételt kell csinálnom. Te, hogy vagy ezzel?
Tegnap egyedül mentem futni, egy töltésre ami az utcánk végében kezdődik. Idáig mindig elkísért a Férjecském meg a gyerek hátul az ülésben. Állandóan hátra fele nézegettem, nem-*e jön valami emberi-állat vagy állati-állat mögöttem. Mondtam apucinak, ha jó fél óra múlva nem érek haza induljon a keresésemre. Szerinted mikor kezdjem emelni a km-ket? Ma még maradjon a 4-km és holnap vagy csak több nap múlva? Szerintem menne már egy 500 m-rel több biztosan.
Ábel kajáltatásról pedig, ugye mondtam a múltkor, hogy kínáld meg mindennel és majd Õ eldönti, hogy ízlik-e Neki a főztöd. Csak így tudod átszoktatni a rendes kajára. Bátran próbálkozz, nem lesz ám semmi baja. Ha v.mire fintorog ne erőltesd, adj neki bébi kaját. Aztán 2-3 hét múlva újra próbáld meg, mert lehet, hogy addigra más kaját már meg szeret és nem lesz esetleg az íze már annyira idegen, vagy vissza taszító Neki. Most én osztom az észt mikor tulajdonképpen van itt közöttünk 2 meg 3 gyerekes Anyuka is.

Gabi!

Téged is jó volt olvasni. Jót tett ez a kis kimozdulás itthonról. Hol dolgozol, vagy mivel foglalkozol egyébként? Én is csak azt gondolom, hogy az irigységet fejezik ki az emberek ilyenkor, ha nem képesek a másik sikerét elismerni néhány jó szóval. Ezt nem csak a fogyásra értem, az élet bármely területére. Nem lesz Õ azzal kisebb, vagy gyengébb, ha nem képes őszintén a másik emberről nyilatkozni. Pont a hallgatással fejezi ki a butaságát. Mindegy az 1 pont Neked jár, nyugi. A callaneticsről, köszi a tanácsot, majd még próbálkozom, de biztosan fogok még kérdezni.
Az allergiához még annyit tennék hozzá, hogy Nekem 1 kolléganőm ajánlotta a STERIMAR orrsprayt. Ez egy ionizált tengervíz. Azért jó használni a gyógyszeres orrspray előtt mert ez kimossa az orrban lévő szőrökön megtapadt polleneket. És utána jöjjön csak a gyógyszeres orrspray. Így sokkal hatékonyabban tudja kifejteni a hatását, mert az egyébként pollenekkel teli orrodban kell dolgoznia. Azonkívül nem tudod hallottad-e, de ezekben az időszakokban gyakrabban ajánlják a haj mosást, mert a hajban is nagyon megtapadnak, valamint a bőrradírozást, és a gyakoribb párna huzat cserét. (Ildikó! Ez neked is szólt).
Te mennyire vagy érzékeny?

Ildikó!

Hát, gondolhatod, hogy nem jókedvemben adtam be a Legényemet bölcsbe én meg eszetlenkedem itt az irodában. Mi így láttuk jónak, hogy egy kicsit anyagilag vissza billenek én is egy év munka után, meg majd terhesen is még dolgoznék ameddig majd lehet.

Most búcsúzom, aztán írni ám Mindenki.

Puszi, jó napot Mindenkinek: Mártus
mártus
 
 


Ja, még valami!

Tegnap láttam, valami aktív szerű műsorban, hogy megszületett ifj. Schobert Norbika, 2800 gr-al. Arról még nem szólt a tudósítás, hogy az anyuka hány nap alatt szeretne vissza fogyni versenysúlyára (ha egyáltalán hízott is vmit. a terhesség alatt), és mikor lesznek újra műtve a cicijei, mert annyira megviselte őket az újabb terhesség. Ezt a családot mutogatni kéne, szerintem.

Na, most már tényleg dugulok.

Márti
mártus
 
 


Én is láttam, én is láttam!!!!
Ifjú Norbi kibújt(vagy kiszedték?)Erről nem szólt a fáma.Viszont most remélem 2 hétig minden újság tele lesz a pletyóval(lesz min csámcsizniKép )
2800g?
És hány kiló maradt a csajon?
És most mennyit hízott? 4 kilót??

Csá
vas
 
 


jaj, jaj, Ildikó!

De csúny vagy. miért pont ez jutott az eszedbe? Inkább örülni kéne, hogy megszületett az utód akinek az Apuci majd átadja minden tudását és majd lesz aki a mi Lányainkat, vagy Menyeinket lefogyassza.

Márti
mártus
 
 


Én vagyok csúnya?
Te is a cicijét vetted rögtön célba!!!Kép
De azért, persze, ÖRÜLÜNK!!!!
<font color="ff0000">GRATULÁLUNK NORBI!!!!!!
ÉLJEN A KIS NORBI!!!!</font>
Háromszoros HIP-HIP-HURRÁ!!!!

Kép Kép Kép
vas
 
 


Sziasztok!

No, csajok, végre lement az első kilóKép Talán stabilan, mert nagyjából 10 dekánként haladtam, csak a húsnap után van mindig némi visszaesésKép VégreKép Pedig az este valahogy idetaláltak a szomszédok, és Cuba libre koktélokat kevergetett az én uram a teraszon. Ildikó! Látod, még itt vannak ezek a fránya koktélok isKép Aztán nem is vagyok pasiKép Ezt az iszogatás dolgot azért ne értsd kórosnak: sört, mint mondtam, nem nagyon ihatok, az egy-egy pohár vörös az nem gáz, a fröccs meg kifejezetten üdítő kategória (ha nem 8-at iszol)), pár ujjnyi bor szénsavas behűtött vízzel.
És harag már hogy a fenébe lenneKép, igazából lusta is vagyok, mer amit csinálhatnék, ahhoz meg nincs kedvem. De most elgndolkodtam a hasizmokon, a lányok kicsit beiizzítottakKép Ott a legrosszabb nálam a helyzet, meg még a csaszis vágás is csinál egy törést ugye.

Motiot! Én szekszárdi vagyok, úgyhogy borügyben ismerős a helyzetKép Én ennyire nem ástam bele magam a borkészítésbe, de azért sok mindennel tisztában vagyok, és persze nekünk is mindig volt szőlőnk, borunk, tanyánk. Apám most adott el tavaly baromi jó áron egy óriási tanyát óriási pincével, ez volt álmai tanyája, végre megvolt, de ő nagyon olcsón vette, és nagyon sokat kínáltak érte. Így megszabadult egy halom gép hitelétől, de most szenved, mert máshoz viszi a szőlőjét meg a borát, és ez nem ugyanaz. De majd szerez magának tanyát, oszt boldog lesz újraKép

Cicó! Az én fiam is lyen volt, és hidd el, azóta csak rosszabb lett a helyzetKép Tényleg figyelj rá, mert mindenre képesekKép

Mozgás: nagyjából igen, bár azt hiszem, tudom, hol az a pont, és az elég közel van. A másik Achillesem is el fog szakadni, de most nagyon korai lenne, még azért nagyon kicsi Miksa. Egyébként nem voltam profi sportoló, mindig dolgoztam mellette, és csak NB1/B-ben kézilabdáztam. És tulajdonképpen a laza bokámon kívül soha semmi bajom nem volt a tizenakárhány év alatt, csak az utolsó évben jött a váll (mondjuk közben fazekaskodtam, korongoztam, az se tett jót neki), aztán már miután bbahagytam, akkor jelzett a bokám, hogy nem bírja tovább, a vádliizomszakadás egy Nosztalgia-kupa (régi csapattársak, régi ellenfelek bulikupája) után 2 nappal volt, az Achilles pedig egy Nosztalgia-kupán. Ez számomra azt jelzi, hogy kifejezetten veszélyes, ha az ember több évnyi láblógatás után újra azt hiszi, hogy 20 éves és edzett is. Nagyon sok sérülés van az ilyen bulimeccseken, pedig annyira szeretjük. És nem is felejtettünk el kézilabdázniKép Ezt csak úgy lehetne, ha hetente 2-3-szor lejárnánk kicsit edzeni. Dehát én Szekszárdon kézilabdáztam, és bár próbáltam itt is (lementem egy kerületi csapatba), ez attól az igazi, hogy haverokkal játszik a ember, és ismeri minden mozdulatukat. Azt hittem, jó lesz azért, de nem szerettem.
Sült zöldség: kínai kajákat egyébként megeszed? Képzeld el az ananászos csirkét vagy a gombás-bambuszrügyes csirkét csirke nélkül. Na olyan a sült zöldség, ha szószosat kérszKép van szósz nélkül is, fogyókúra szempontjából mondjuk az az igazi. Meg én szoktam gombát cukkinit, hagymát, padlizsánt, paprikát sütni vagy grillezni, persze rendesen meg kell fűszerezni, mert anélkül szerinte nem az igaziak. De keményítőnapon ettem már hagymás tört krumplit is, amit meg lehet dobni még az elején paprikával, paradicsommal a hagyma mellett, vagy bármi más zöldséggel, és türelmesen aranyszínűre megpirítani a krumplit. Mondjuk jó lenne hozzá egy kis kacsasült, de anélkül kell megenniKép

No, megyek, mert bűzlik a fiam.

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


No jo reggölt!
nahat, ha Ti nem lennetek, az ember nem is tudna meg ilyen szep hireket. Nem is tudtam, hogy terhes volt a Reka. De most mar mindegy, mar nem az. Kivancsi vagyok tenyleg, hogy mennyit hizott es mikorra all vissza a versenysulya, tudositsatok legyszi, mert en innen ezt nem tudom követni sajnos.

Dihejban a kerdesekre, Abel oktober 20-an lesz egy eves es tenyleg örömmel es nagy bevetessel eszi a mi kajankat, persze probalok olyat adni neki, vagyis olyat fözni, ami nem terheli le öt igy elsöre ( lasd jo kis csipös, füszeres csirkepörkölt hi-hi-hi ) es persze annyit eszik belöle, ami neki jolesik, semmit nem eröltetek.

Ma futas nem hiszem, hogy lesz, tegnap este tormaztam egy nagyot es mara mintha kicsit fajna a combom, a derekam meg annal inkabb. Szoval a mai napot inkabb kihagyom. Pihi. Bar jo lenne, mert talan nem lennek egy dekaval sem több, mert ma husi napom van, de majd megprobalok sok salatat enni kis husival. Valtozatlanul 56,8 vagyok. De nem rossz, ahhoz kepest, hogy ket hete meg semmit sem mozdult a merleg.
Hetföre kaptam idöpontot a dokinöhöz, mert ezen a heten szerdaig szabin volt aztan meg beteg lett, es akkor elmondok neki mindent. Ja, meg beszelt valami homeos szerröl, ami egy kicsit beinditja az anyagcseret. Majd meglatjuk.

Ildiko,
hogy a feneben tud Oli aludni 3 orat egyfolytaban? Istenem, ha ezt Abel is megtenne, en lennek a legboldogabb anyuka a Földön! De hat nem igy van sajnos.

Na megyek, mert reggeli van.
Pusza, majd jövök
Motiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Jól van na!Jól van na!
Tényleg ne irigykedjünk, ahogy Norbi apánk mondaná. De, azért csak ki nyílik az ember zsebében a bicska, ha ezeket a drágákat látja. Mi baja lett volna mondjuk szegény Réka asszonynak ha mondjuk most 10 kg-ot hízott volna? Persze, persze a média. Hogy, is nézne ki ha pont a fitnes guruné csinálna ilyet? Pont Õ? Ez fizikai képtelenség. Ekkora felsülést nem lehetne elviselni Nekik, mert oda a teljes image.

Márti
mártus
 
 


Sziasztok!

Bejnye-bejnye!KépKép Hát megint Schoberték vannak soron?KépKép
Nem is tudtam, hogy most kellett volna megszületnie.

Ildi!

Van élméynbeszámolónk blog-ként Angliáról (amelyik szálláson volt internetünk, ott írtuk), csak azért nem adom meg még a címét, mert szeretném az utolsó pár nap képeit még feltenni, hogy teljes legyen. Ha kész vagyok, megírom!Kép

Még majd jövök!Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Gyorsan írok, mielőtt nyugovóra térnékKép
Ugyanaz a szitu, mint tegnap, Olivér beájult mellettem megint a kanapénKép
Annyi különbséggel, hogy bekakált, és úgy kellett kicserénem, hogy alszik.
De legalább nem rúg-kapált közben.Kép

Túl vagyunk az ebéden is.Gombapaprikást csináltam durumtésztával.Finike lett.Persze,Olivérnek nem ízlett.Neki tettem rá (a tésztára) tejfölt meg sajtot, hát azt se ette meg.Na, azt is én toltam be magambaKép
Így jó sok kaja került a pocakomba.
Persze a délelőtti kötelező édesség evés is megvoltKép

Most olvastam egy másik topikban, hogy a Réka gyereke 40 centis lett.Ehhez mérten a 2800 g-al már pufóknak számít.

Motiot, nem ritka nálunk a 3 órás alvás, ált2,5-et alszik.Nála ez a normális.Igaz, csak egyszer alszik egy nap,de így bírja ki normálisan estig 9-fél 10-igKép.Reggel meg fél7-7 körül ébredKép

Márti, a sült zöldségek finomak!!!!
Tessék megkóstolni őketKép

Beszti, majd szólj, ha felraktad a képeket.
Szirom ,én aztán nem gondolom kórosank az iszogatást.Kellő határok mellett szerintem beleférKép

Most megyek, én is pihizek.(úgyis dél van, és ilyenkor úgyis lelassul az egész sz*r)
Ildikó
vas
 
 


Sziasztok! Hát én is itt tudom meg a fantasztikus híreket???KépKép Azért ez a 40 cm szerintem elég durva. Nem mintha a 2800 gramm olyan rengeteg lenne. Időre jött a baba? Azért kérdezem mert olyan jól tájékozottnak tűntökKép Én annyit tudok, hogy Larácskával 6 kilót hízott a Réka (56ról 62 kg-ra a 171 cm magasságához), de állítólag már a kórházból 54 kg-val jött ki. Biztos mr ott is edzett. Igaz Lara sem ütötte meg alulról sem a 3 kg-t de még a közelében sem járt. Hát ők tudják... Az én fiam is szokott 2,5 órákat aludni ebéd utánKépÚgy látom ez a jó oldala, Szirom jól rám ijesztett!Kép Mi lesz még itt? Motiot majdnem egyidősek a fiainkKép Az enyém nov. 5-én lesz egy éves, de még a közelében sem jár ilyen kajáknak. úgy gondoltam majd 1 éves kora után ráér belekóstolni a jóbaKép Megyek, eszem valamit, aztán takarítok, főzök, mert este vendégek jönnek. ÓÓÓÓÓÓÓ, a legjobbat nem meséltem: anyósom az ééééééédesKép Ma reggel összefutottunk, azt mondja: Te már fele olyan vagy mint a kúra kezdetén. Mondtam, hogy ne szivasson, erre ő, hogy de komolyan, és mutatta a kezével, hogy már ilyen (karcsú) a derekam, szte egy csomó lement már onnan. Na mit szóltok??? Már épp' kezdett elmenni a kedvem, de most új erőre kaptam! Csinált nekem paradivcsomos káposztát cukor meg liszt nélkül (bár nem nagyon szeretem, de legalább nem kell főznöm. Hát nem drága?Kép

cicó
 
 


Ha nekem is ilyen anyosom lenne!
Na nem mintha nem csinalna nekem kajat, de nem cukor es liszt nelkül, hanem egy vagyon liszttel es ket vagon cukorral. Azt, meg hogy fogytam, szerintem soha nem fogom hallani töle.

Cico,
Abel allandoan nez, ha eszünk, ezert szepen ovatosan elkezdtük probalgatni a rendes kajakat. Na persze nem mindjart paprikas csirkevel kezdtük, hanem mondjuk egy kis rizst összetörtem valamilyen szosszal vagy kis krumplistesztat törtem aprora meg ilyenek. Aztan elöször nem tetszett neki a nagyobb darabok miatt, most meg akkorakat harap a virslibe meg a bananba, söt a szendvicsembe is, hogy öröm nezni. Aztan ha megis tul nagy volt, akkor kiköpi. Szerintem ha erdekli öt a kajatok, nyugodtan probald Te is ki. Max. kiköpi, mas bajotok nem lesz.
Nekem igy sokkal egyszerübb, mert ha leülünk enni, nem kell neki külön pepecselni. Eszi ami van es kesz.

Ha igen, akkor ezek szerint csak Abel ilyen nem alvos. Ö max egy orat alszik, de az mar soknak szamit. Fel-haromnegyed ora a normalis nala, napi ketszer. Viszont este nyolckor anyban van es szunyal reggel fel kilenc-kilencig. Az sem utolso dolog, hiszen en is alszizhatok addig.

Kepzeljetek, ma felhivtam egy pasit egy lakas miatt. Ma meg is nezhetjük. Tulajdonkeppen annyira meg nem terveztük a költözest, csak jövöre, de ha lenne alkalom, akkor miert ne. Most egy nagy ketszobas lakasban lakunk, de Abelnek jo lenne mar lassan külön szoba. Amit ma megnezünk, az 4 szobas es joval nagyobb, asszem 95 m2. Az mar egesz jo. Istenem, 4 szoba! De jo lenne, es egy szinten, nem kene emeletet maszni allandoan. Mert nalunk ez is amolyan nemetesen van megoldva, lent van a wc, fürdö, haloszoba, spejz, fent meg a nappali meg a konyha meg erkely, lent plusz terasz egy kis kerttel, tehat nem rossz lakas, csak hat olyan jo lenne több szoba es egy szint! Raadasul ugyanannyiba kerül, mint most a mienk. De majd rajövök, hogy mi benne a turpissag, ha meglatom. Ha semmi, akkor ez fönyeremeny lenne.
Ja, meg felhivtam egy ceget is, hirdettek egy allast, itthonrol vegezhetöt, jövö csütörtökön talalkozom a nöcivel, lehet, hogy elvallalom. Majd meglatjuk mi sül ki belöle. MIndenesetre egy kis penz nagyon jol jönne. Akkor talan tenyleg költözhetnenk is.


Marti,
elfelejtettem valaszolni a kerdesedre, szerintem meg egy par napig maradj a 4km-nel, aztan lassan emeld az adagot, ha mar a 4 km meg sem kottyan es könnyeden birod. Esetleg gyorsithatsz a tempon annelkül, hogy a mennyiseget növelned. Szerintem az is jo. Es az intenzivebb edzes aokkal hatasosabb, mint a lazabb. A levegövetelt pedig nyugodtan csinald szajon be es ki, mert egyszerübb, több oxigenhez jutsz. Persze ez Nalad a pollenek miatt nem tul jo, nem igaz?

Na mentem. Eldugulok.

MOtiot

KépKép
KépKép
motiot
 
 


Sziasztok!

Még egy rövid levél hétvége előtt.

Motiot!

Megpróbálhatom a szájon be-ki légzést is, de azt vettem észre, hogy akkor sokkal gyorsabban kezd el szúrni az oldalam. De lehet este kipróbálom majd most így.

Cicó!

Szerintem is nyugodtan kövesd Motiot próbálkozásait. Semmi baja nem lesz Neki ha megkínálod, max. kiköpi. Sőt, biztos, hogy először kiköpi. És a darabos kaja? Úgy fog rád nézni, mint ha ufot látna és nem az Õt imádó Anyját. De, persze Te döntöd el, a Te gyermeked. Én egy óvodás gyereket sem láttam bébi kaját enni, úgy, hogy a Tiéd sem lesz kivétel, nyugi.

Most nincs időm már írni. A jövő héten visszatérnék majd ez6ekre a sült zöldséges témára (szűz anyám). Esetleg addig is Vki. leírhatná úgy igazából, hogyan is kell csinálni.

Jó hétvégét Mindenkinek, mi megyünk vmi. Többszörös szülinapi meg névnapi buliba. Majd mesélek ha lesz mit.

Puszilok Mindenkit: Mártus
mártus
 
 


Most ébredtünk fel.
Megint megvolt a három óraKép
Most megetetem, mert ebéd nélkül aludt el,aztán majd jövökKép
Ildikó
vas
 
 


Sziasztok Csajok!

Micsoda hírek, én nem is hallottam, hogy megszületett Norbi-bébi Kép Biztosan nem időre, és tuti császárral, mert hiszen Lara is császáros volt, és a két szülés között még talán 2 év sem telt el... De tényleg picike a baba, a 40 cm nagyon kevés! Mindenesetre gratulálunk Kép

Lányok, teszek fel egy képet, lehet kritizálni! Csak nyugodtan, keményen Kép

Kép

Most szaladok tornázni!

Jó hétvégét mindenkinek!
Gabi

pgaboka
 
 


Gabi a karom kb. kétszer olyan vastag mint a tiéd! Mártus, Motiot: Balázs is elég régen (2 hónapja már biztos) eszik darabos kajákat, én csak arra gondoltam, hogy a felnőtt kajában vannak olyan dolgok, ami nem annyira babának való (só, stb.) A tejtermék, tojás, hal elég komoly allergiát okozhat, a sóhoz, erősebb fűszerekhez, adalékanyagokhoz meg még nem elég érett a veséjük - én ezek miatt óvatoskodom. De persze mindenki saját véleménye meg ösztönei szerint döntsön. Mondjuk pl a virsli nagyon nem babakaja, még felnőtteknek is elég egészségtelen. Szinte 0 hasznos tápanyag (húst nemigen látott), viszont rengeteg só, adalék (állományjavító, tartósító, ízfokozó -a nátrium-glutamát pl. az egyik legkárosabb adalékanyag. Nem vagyok egy E betű fóbiás, de ezekre azért odafigyelek. Na jó, nem károgok itt, sorryKép Csak láttam hogy itt mindenki elmondja, elmondhatja a véleményétKép
Ildikó, hol láttad azt a 40cm-t? Sztem is nagyon furcsa... Milyen jó, hogy mindenki így a szívén viseli Norbi-baba sorsátKép Na jó, nem gonoszkodom itt tovább, megyek főzni, mert este vendégek lesznek. A Mindmegettéről szedtem le receptet - amiből természetesen én nem ehetek. Hát ez van.

cicó
 
 


kjh
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára vas 2012.07.11 11:20-kor.
vas
 
 


Zsoltikának nagyon boldog 2.születésnapot kívánunk!!!!!!!

Kép

Sok szerettettel:
Ildikó, Olivér,Levente
KépKépKép
vas
 
 


Csatlakozom Ildihez, nagyon-nagyon boldog szülinapot Zsoltikának!Kép

És hát én is megöregedtem maKép

szirom

szirom, Miksa és Ede

Kép

Kép
szirom
 
 


Micsoda???
Neked is ma van a szülinapod???
És hányadik?
Vagy ilyet egy nőtől nem illik......Kép
Hát akkorBOLDOG SZÜLINAPOT SZIROMNAK IS!!!!
KépKépKép
Ildikó
vas
 
 


Nagyon sok boldog szülinapot Zsoltikanak es Sziromnak is!!!!!!

Motiot+Abel

KépKép
KépKép
motiot
 
 

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?