Új privát üzeneted érkezett!

Szia Hello!

Rászoktattuk a pohárra. A csőr-részét utálta, a cumisüveget is kiforgatta a szájából.
Eleinte csak belebugyborgott a poharába, aztán amikor szomjas lett ivott belőle. Most már nagyon szépen csinálja. Időnként már fogja is az egyik bögrefület közben.

Legyetek drasztikusak és ne tologassátok. 3-4 nap után úgyis rájön, hogy éjszaka nem lehet mást csinálni, csak aludni, vagy esetleg csendben nézelődni.
Csak akkor tudtok továbblépni, ha megtanítjátok neki, hogy éjszaka kicsit más rendszer van, mint nappal.

Az jutott eszembe, ha csak kanállal fogadja el, akkor valószínűleg nem szomjas. Mi úgy csináltuk, hogy reggel kapott szopit, tízórai, ebéd, uzsonna kanalas valami és víz (szigorúan pohárból), vacsora szopi. Az első 3 nap borzasztó volt, mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy a kanalas után jöjjön a szopi. Csakhogy addigra úgy teleette magát, hogy kihányt mindent és újból éhes lett. Ördögi kör. Szóval jött a határozottság és a 4. napon minden okés volt, kortyolt a pohárból, evett szépen.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!
Kjuli! Tényleg ne aggódj az AFP miatt. Szűrő vizsgálat, ha gyanúsat látnak tovább vizsgálnak, gyakran vaklárma az is, nekem pl. így volt a másodiknál. Ugyanis sokminden félre viheti az adatot. Persze halálba izgultam magam, hogy végül a genetikai uh-n azt mondják, nem is értik, minek küldtek ezzel ide. Nekem amúgy túl magas volt az érték (nyitott gerinc gyanú). De van olyan barátnőm, akinek minden gyerekével túl alacsony volt, még magzatvíz mintavételt is csináltak. Ott aztán látszott, hogy semmi Down nincs. A dikoja szerint wgyszerűen más a hormonszintje, vagy máskor emelkedik meg, mint a nagyátlag, így hiába veszik le jókor, nem lehet az átlaggal összevetni.
Hello és Linamina!
Ami az éjszakát illeti, azzal meg vagyok lőve. Az első gyereknél még próbálkozhatsz azzal, hogy hagyod az ágyában, de amikor 4 alszik 1 szobában, akkor jobb kihozni a hangoskodót. Az ikrek szopizva visszaalszanak, csak egy 1 évesnek éjjel már igazán nem kéne szopni. Múltkor az apjuk is próbálkozott, elvoltak kint a nappaliban, de ezek mászkáltak a sötétben, ls egymásnak bohóckodtak, aztán én kb 2 órán át altattam őket vissza, úgy, hogy nem szoptattam meg, csak ahányszor nyüzsgött, felült, visszafektettem, meg simi, stb. Én biztos béna vagyok, de én anagyokkal is megküzdöttem anno.., a legnagyobbnál pl bejött, hogy a z apja kelt fel, kb 1,5-2 hét után rájött, hogy ez nem éri meg, onnantól aludt éjszaka egy végtében. Uez a módszer a kisebbnél azt eredményezte, hogy akkor visszaszundított, és 1 óra múlva újra kelt, egész éjjel, 1,5-2 óránként. De ha nem is ébredt föl, sírt, dobálta magát álmában,stb, amire te tuti fent vagy. Persze így gyakran került minden ajánlat ellenére a mi ágyunkba, ahol remekül aludt. Vele aztán egy nyaralás alkalmával anyám segítségével sikerült normalizálni a dolgot. 22 hós koráig szopott. Aminek így visszanézve örülök, hogy egyiknek sem alakult ki semmi alvászavara, és nagyobbacska korukra már semmi cécó nincs az elalvással. Sőt, elalszanak anyáméknál is, meg nyaraláskor idegen helyen, meg sátorban, stb. Remálem az ikrekkel is dűlőre jutok majd. Itt annyival nehezebb a dolog, hogy nagyon reagálnak egymásra. Még nem tudom, hogy leszek úrrá a helyzeten, de ismétlem, altatás ügyben azt hiszem nem vagyok szaki. Az enyémek a nagyok és kicsik egyaránt, napközben babakocsiban alszanak a legjobban, kint a levegőn.
Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Az enyém nem alszik babakocsiban. Sőt onnan ki akar mászni.
Este, lefektetés után mindig az apja megy be Mátéhoz. Azt szokta meg. Este én már nem tudom lenyugtatni, ha valamiért felébredt, az apja igen. Ilyenkor ő itatja meg és kész.

Azt hiszem, gyereke válogatja, próbálkozni kell, aztán egyszer csak sikerül.

üdv: Linamina
linamina
 
 

 
 

Szia Claire,

Neked is köszönöm a nyugtatást! Rájöttem, hogy egyszerűen meg kell beszélnem ott a tetthelyen a dolgot azokkal, akik leveszik az AFP-t, majd megmondom, hogy fogantatástól számolva meg UH szerint még nem vagyunk 16 hetesek. A tarkóredő teljesen rendben volt a legutóbbi uh-n, állítólag az többet elárul.

Remélem hamarosan vége lesz ennek a szomorkás időjárásnak és kisüt nekünk a nap!

Üdv,
KJuli
kjuli
 
 


Sziasztok!

Szorítsatok nekem légyszi. Visszanőtt a polipom oda, ahonnan 8 hónappal ezelőtt eltüntették. Most rettentően aggódom, nehogy műtét és egyéb rossz hírek legyenek.

Köszi.

Linamina
linamina
 
 


Linamina Kép

Nagyon szorítok! Írj, ha vannak (remélhetőleg megnyugtató) hírek! DRUKKKKKKKKKKKKKKKKK!!!!!

Üdv, Hello
hello
 
 


Nektek hogy hogy mindig működik, én meg csak olvasni tudom napok óta? C
claire
 
 


Sziasztok! Úgy tűnik mégis működik éppen.
Linamina! Drukkolok! Mivel mulasztották el? Hol volt? Jöhet magánban is! Aloe ezerrel, meg vitaminok, legalább kiegészítésnek.
Kjuli!Mi újság?
Képzeljétek, tegnap voltam Eszterrel újra gyógytornásznál, ő is igen elégedett volt a fejlődésével, még barkácsolt egyet rajta, meg adott egy kis talpmasszírozási feladatot itthonra, de csak, hogy ne dőljön majd be a bokája, de amúgy OK. Nem is kell már menie, csak majd megmutatni, amikor már stabilan jár, hoyg lássa, minden OK!
Üdv: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Claire, ma lett eredménye az AFP-mnek, az asszisztensnő szerint teljesen negatív Kép Kép Kép Kép, semmi baj nincs. A dokimmal még nem sikerült beszélni, de üldözöm telefonon.

Linamina, én is szorítok neked!

Elkezdtem szétnézni bababoltokban, meg kigondolni, mi mindent kell majd beszereznünk. A babakocsikínálat pl. oly széles, hogy zavarba is jöttem. Ti milyen babakocsit használtok, és mennyire vagytok megelégedve vele?

Ha nektek mint tapasztalt mamiknak bármi eszetekbe jut akár babakocsival, vagy ruhácskákkal vagy egyébbel kapcsolatban, ami egy kezdő maminak hasznos tanács lehet, osszátok meg velem! Kép

Üdv,
KJuli
kjuli
 
 


Szia Juli!
Nem tudom, hogy vagytok anyagilag eleresztve, meg hogy hány gyerekre tervezitek a cuccok arzenálját! Első tanácsom, főként, ha a kassza nem végtelen Kép, ne feltétlenül új holmikban gondolkodj. A babakocsi kínálat lenyűgöző, de az ára is,. Használtan itt a neten is szuper darabokat lehet találni, és nem lesz boldogtalan a gyerek, hogy nem ő az első, aki benne ült. (én is árulom az első kocsimat a babaaprón, mert az ikreknél az már nem játszik). Babakocsi választási szempontok, az anyagiakon kívül:
-hol laksz, hol fogod használni? (terep, amin tolod, ehly , ahol el kell férni, lift, lépcső, stb)
-hol fogod tárolni?
- hol fogod szállítani (autó, vagy BKV9
- mire hazsnálod (séta, erdei futás, ügyintézés, vásárlás) hova hogy fér be, mit bír ki, stb.
- mi az amit kapsz esetleg, ha semmi, talán érdemes a nagyon kombinált kocsin gondolkozni (gyerekülés, mózes, szóval multifunkci)
Nekem több kocsim is van, illetve volt. Nagyon szeretem a Peg peregonak a Plico Maticját, az újabb variációja Sherpa névre hallgat, a legújabb meg azt hiszem P3 címen fut.
Ami a ruhákat illeti: Nem tudsz vkitől örökölni? A legkisebb méretet ugyanis abszulút nem lehet kihasználni, rövid ideig hordja, és semmit nem csinál benne, ami tönkre tenné. Mi ezt a barátnőimmel adjuk-vesszük egymás közt. Aztán ahogy egyre nagyobbak, jobban amortizálják a cuccokat, meg jobban számít, hogy fiú vagy lány, de azért még így is rengeteget örökölünk unokatesóktól, barátoktól, stb. Én szívesen költök a gyerekeimre, de fontosabbnak tartom, hogy járjanak úszni, hangversenyre, tornára, játszóházba, stb, minthogy vadiúj göncöt csúszkáljon szét a kertben, meg az oviban.
Érdemes beszerezni egy kelengye listát, aztán megkérdezni olyat, aki uolyan évszakban szült, mi az amit valóban használt! Hirtelen ennyi! Örülök, hogy jó az AFP-d! Ez a legfontosabb4
Üdv: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Köszönöm az aggódást. A hónap végére megszabadítanak a poliptól, ezért be kell mennem 1 napra a kórházba. Addig vérvétel, EKG, úticsomag...
Nem tudom, mivel mulasztották el azelőtt, valamit rákentek, irtóra csípett, mart. Most inkább kivágják, elküldik szövettanra. A doki szerint jóindulatú. Reméljük.

KJuli!
Most a májusi Kismamában van babakocsi körkép. Ha most vennék kocsit, tuti, nem ilyet vennék, mint ami most van. Szóval, azt nem kell elkapkodni, elég a legvégén, mert FÉL ÉV alatt akkorát változik a kínálat és az árszínvonal, hogy csuda!

Babaholmit az Elefániban érdemes venni. Eddig úgy tűnik, az a legolcsóbb hely. Jónak mondják a Minimanót (www.minimano.hu), és esetleg érdemes körbenézni a Mária nevű boltban (www.pekido.hu).
A Brendonba azért érdemes menni, mert babakocsi-témában nagyon királyok és egy csomó infót adnak. Arról nem is beszélve, hogy úgy vannak kirakva a holmik, hogy a különböző márkájú, fazonú cuccokat könnyen össze lehet hasonlítani. A kocsikat jó alaposan meg lehet nézni.

A különböző helyeken fellelhető kelengyelistákat érdemes összegyűjteni, aztán összehasonlítani és kialakítani egy sajátot.
Amit mi soha nem használtunk:
- baba manikür készlet (van a fiamnak saját felnőtt készlete, azzal legalább lehet vágni a körmeit, a babaollóval nem)
- ételmelegítő
- eladtuk az Avent mellszívót, mert nem volt elég nagy a kapacitása és piszkosul elfáradt a kezem tőle
- 56-os méretű kisingek
- bolti hintőpor
- cumisüvegek (amit végül használunk mércepohárnak az Avent üvegje)
- cumisüvegtermosz (kb. 2 alkalommal használtuk)

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Jó reggelt!

Köszönöm a tippeket Claire és Linamina. Sajnos gyakorlatilag senkitől nem kapunk semmit, némi legapróbb méretű babaruhát leszámítva. Az egyik barátunknak télen született meg a második csemetéje, nekik pont téli cuccaik vannak legkisebb méretben. Persze ahogy nő a leányzó, a többi kinőtt ruháját is kölcsön lehet majd kérni. De a többi felszerelést, ami nem kinőhető, természetesen használják. A szűkebb családban mindkét ágon a mi elsőszülöttünk lesz az első unoka, a bővebb család meg tele van pöttömökkel, és ők persze javában használnak minden babafelszerelést. A baráti körben is ritkák a babák még. Így nem számíthatunk sokra. Ami az anyagi eleresztettségünket illeti, nincs kidobni való pénzünk egyáltalán, ezért is kérdezősködöm, hogy ne adjunk ki olyanra, amiről bölcsebb szülők már tudják, hogy felesleges. Azzal is mélységesen egyetértek, hogy nem kell a ruháknak újnak lenni, fontosabb dolgok is vannak. És még mindig ott a kínai piac, a bolti árak töredékéért lehet babaruhákat venni.

Három lurkót tervezünk, jó lenne olyen babakocsit találni (főleg ilyen árak mellett), amit mind a három tudna használni. Jé, el is felejtettem, hogy már május van, és van új Kismama. Meg is nézem.

A Brendonba betévedtem a minap, és ki is faggattam ott valakit babakocsiügyben, de azt hiszem okosabbakat tudnak mondani a gyakorló mamik. Amíg ez aktuális lesz, addigra összegyűjtök annyi információmorzsát - többek közt hála nektek -, hogy talán nem választunk rosszul, se kocsit, se mást.

Linamina, milyen mellszívó jött be jobban, mint az Avent?

Szép napot nektek,
Juli
kjuli
 
 


Szia Juli!

Babaruhákat használtan nagyon szépeket és nagyon olcsón tudsz túrni itt: http://www.babaszoba.hu/forums/topics?forum=adok-veszek én itt szoktam beszerezni a csajnak a ruhákat, kis méretből mindig sok eladó gyönyörűség van. És mégsem kínai, ami szétesik egy-két hordás után, hanem sok márkás jó minőségű rucit árulnak ott az anyukák. Érdemes böngészni.

Babkocsiban nekünk a Pierre Cardin jött be nagyon, ennek az árfekvése is olyan, hogy megfizethető és nagyon praktikus, jó kocsiik vannak. Mi két funkciósat vettünk, ez ugye vizszintesig dönthető, újszülött kortól használható, és sportkocsi lesz később. Nem tudom, mennyire fontos, a mózeskosár kivehetősége, ha fontos, akkor 3 funkciósat keressetek természetesen, nekem az nem volt szempont. Ami nekem fontos volt, hogy átfordítható legyen a tolókar (hogy mindig tudjam háttal tolni a napnak, meg azért is, mert az én lányom kb. 2 percet bír ki anélkül, hogy látna, utána ordítás vanKép

Sapi
sapi
 
 


Sziasztok!
A kínairól jut eszembe! Múltkor nagyon röhögtem, szülinapjukra kaptak a kicsik néhány új kombidresszt, mert azért néha nekik is kijár vmi új cucc. Szóval tök helyeseket kaptak a nagyszülőktől, különböző, viszonylag márkás darabokat. Aztán ahogy a címkéket nézegettem a méret miatt, az ütötte meg a szemem, hogy a származási ország, szinte kivétel nélkül Kína Kép.

Ja, egy rövid lista, amit mi nem hazsnáltunk soha:
-kisingek, mert a kombidresszek sokkal praktikusabbak
-pólya
-cumisüveg és tartozékok (szerintem abból 1 elég, ha vmi gond van a szopival, akkor még mindig ráérsz megvenni, végül is az mindenütt van)

Amúgy pont most tettem fel én is hirdetést, és akkor néztem, hogy itt is tök jó használt babakocsik vannak. Szerintem érdemes megnézni. Sokszor vadi újak!
A levehető mózesnek megvan az az előnye, hogy amíg egész pici, aludhat abban otthon is, így könnyebb bevinni pl a hálószobába, amíg éjjel is szopizik. Meg pl többedik gyereket így könnyebb kimenteni a családi forgatagból egy éppen nyugisabb pontjára a lakásnak!
Ha több gyerkőc a terv, érdemes azt is nézni, hogy van-e testvérfelállója, vagy csatlakoztatható-e hozzá olyan kis kerekeken guruló felálló. A mi Pegperegonkon a tesófelálló nagyon bevált.
Fontos még a kocsi összsúlya, erről tudnék regélni, most, hogy az ikrek már kb 10-10 kgosak, és van egy sajna elég nehéz kocsink.
Érdemes még megfontolni pl a babakádat. Mi az elsőnél nem kaptunk, amikor hazahoztuk, elkezdtük a lavórban fürdetni, persze kifertőtlenítve. Azt annyira szerette, hogy így maradt a dolog. Mi olyan 6 hetes koruktól nagykádban fürdetünk, mert korai vízhez szoktatás pártiak vagyunk, így aztán kimaradt a kiskád, állvány, stb az életünkből. Ez nem is anyagilag volt jelentős, hanem a fürdő nem túl nagy, jó, hogy nem kell még vmi kacatot kerülgetni. Persze ahol pl zuhanyfülke van, vagybgggg hideg a fürdő, ott más a szitu.
Mint látjátok, belezjn írnak a kiiiicsik, megyek, üdv: Claire
mjkzfffff rfg yv
claire
 
 


Sziasztok!

KJuli!
Nálam a Medela elektromos vált be. Én 2 hónapig fejni kényszerültem a tejet és üvegből adtuk Máténak. Sitty-sutty megvoltam vele. Azt ajánlom, hogy a mellszívót a párod szerezze be, amíg a szülés után bent vagy a kórházban, mert a kórházi tartózkodás alatt úgyis kitapasztalod, hogy milyenre lesz szükséged.

Mi vettünk kádat, állványt, azt 3 hónapos korig tudta használni, aztán irány a nagykád. Most már azért van bőgés, hogy ki kell jönni az áztatóból.

üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok Leányok!

Hja, ha az ember egy kicsit jobban szétnéz, azt látja, hogy MINDEN kínai. Kép Pár évtized, és Kína diktál.

Sapi, neked is köszi a jótanácsokat, már tegnap is akartam írni, de nem vette be a rendszer kis levélkémet.

Tegnap pont egy Elefáni bolt közelében volt dolgom, be is mentem, és csodák csodája, mégse kerül minden babakocsi 50-100 ezer forintba, mint ahogy az ember lánya a Kismama cikke alapján (meg én a Brendonban tett naiv látogatásom során) gondolná. A Pierre Cardin-ek nagyon jónak tűnnek, 26-ért láttam kétfunkciósat, kicsi, könnyebb, liftbe, csomagtartóba befér, karja átfordítható. Tényleg, a 0-13 kg súlyig javasolt babahordozó/autósülés alkalmas újszülött szállítására, vagy kerítsünk mózeskosarat is? Autósülés úgyis kell, ha kezdettől fogva lehet használni, akkor kihagynám a mózeskosarat.

Az elkövetkezendő hetekben szabad óráimban megnézegetem a helyeket, amiket javasoltatok, és kitalálom a tuti babakelengyét. Kép

Üdv,
Juli
kjuli
 
 


Sziasztok!

KJuli!

Kell a bébihordozó/autósülés!!!!! A mózeskosarat jó esetben, mondom JÓ ESETBEN, be lehet kötni (nem mindegyik típust), viszont a baba akkor sincs rögzítve. Nem beszélve arról, hogy nem vízszintesen fekszik az autó ülése miatt, egy erősebb fékezéskor úgy száll el, hogy jaj!
Mi olyan mózeskosarat vettünk, aminek csak az alja merev és azt tettük be a vízszintesre állított 2 funkciós babakocsiba. Ilyen mózest a Brendonban biztos lehet venni, máshol nem kerestünk ilyet. Szóval az ülés mindenképpen kell, azt termettől függően, de legalább fél éves koráig tudja használni. Aztán már úgyis elég nehéz lesz, és már ülni is fog tudni valamennyire, akkor jöhet a nagyülés.

Egyébként a KRESZ is a babaülést írja elő kötelezőként, nem pedig a mózest!

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Szia Linamina,

Én is úgy sejtettem, hogy mózeskosár nélkül megleszünk, de hordozó/autósülés fog kelleni. Abban nem voltam csak biztos, hogy abba bele lehet-e tenni egy egészen apró babát. Kép Ezek szerint bele. Fél év múlva ki is növi? Ejha! KépOlyan nehéz elképzelni, ahogy gombamód nő egy baba... Én még csak ugye a pocimat növesztgetem, de alig látszik valami, aki nem ismer jól, nem is lát semmit. Pedig már a 15. hetet tapossuk. Kép

Kellemes, jó hosszú hétvégét,
Juli
kjuli
 
 


Szia Kjuli!

Igen, bele lehet tenni, elvégre valahogy szállítani kell.

Egyébként sokan azt hiszik, hogy abban ül a baba, pedig nem. Fekszik, csak nem a lábait kinyújtva, hanem kicsit összegömbölyödve. Azért nem ajánlatos abban tartani egész nap, de 40-60 percet kibírnak benne, pláne, ha elalszanak, ami a kicsikkel gyakran megesik.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!
Ha autózol, akkor a babaülés tényleg kell. Ha 0-13 kg-ost veszel, azt legalább 1 évig tudod használni444 Mózesben is van, amelyikbe rögzíthető a gyerek is, de tényleg elkerülhető. Illetve nem hülyeség a mózessel (kivehető vagy levehető) kombinált kocsi. Bocs, mostmegyek: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Claire, Nálatok még használható volt a 0-13 kilós ülés? Máté 6 hónapos volt, amikor egyszerűen beleszorult. Pedig nem nagy formátumú gyerek.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Linamina!

Mi még mindig a 0-13 kg bébihordozóban autóztatjuk a fiunkat, pedig már több, mint 10 kiló és 26-án lesz 1 éves!

Üdv, Hello
hello
 
 


Sziasztok!

Az eszem megáll és toporog, Máté nagyon gyorsan kinőtte. Még a feje teteje is túlért a felső peremen. Hogy bírjátok még cipelni?

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Linamina!

Lehet, hogy bébihordozó és bébihordozó között is van különbség! Lehet, hogy a tiétek szűkebb, rövidebb fajta, és igaziból csak 0-9 kilós (úgy tudom, olyan is létezik). Mindenesetre, cipelni azért mi már nem szoktuk benne, ahhoz már tényleg elég kényelmetlen, de az autóig le meg vissza még sikerül valahogy. Szóval ennyi!

Üdv, Hello
hello
 
 


Sziasztok!
Egyetértek Helloval. A legelső, ami nálunk volt kölcsön, az 10-kg-ig volt jó, abból az egyik még itt van, de csak a szobában szoktuk benne néha ringatni. De azrét abba sem szorul bele. Viszont most a kicsiknek 2 ülés van a kocsiban, az egyik egy régi, de nagyon jó fajta kagyló ülés, fektethető, meg minden, abban még az ikrek születésekor is ült Dávid, aki akkor már elmúlt 3 éves. csak akkor már nem fektettük Kép. A másik, ami most bent van, amúgy szintén kölcsön ülés, a sógoréké, 13 kg-ig van. Alapvetően beszerelve az autóba, de ha alszik a poronty, akkor azzal együtt hozom le, annyira azért el lehet bírni. A feje nem lóg ki. a lába kényelmesen elfér (menetiránynak háttal van bekötve). Az unokatesó, aki legutóbb használta, szintén bőven elmúlt 1 éves, ls még abban ült, pedig nem törpe növésű. Szerintem is típus kérdése. Az ilyen nagyobb ülésbe , ha újszülött kortól hazsnálod, sokáig kell fejszűkítő.
Üdv: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Claire! Az Aloe-verát már adod az ikreknek is? Mennyit lehet adni belőle, melyik színűt lehet adni nekik?
Máté nagyon taknyos és nem tudjuk, hogyan szedte össze. Kéne egy kicsit tuningolni a legénykét.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Szia!
Gyakorlatilag születésük óta kapják, mert a két nagy azért haza tud hozni egyet s mást. 1 éves kor alatt a natúrt javasolják, mostmár azt kapják, ami van itthon, szóval változó, de ha nekik veszem, akkor berryt, mert az jó a vashiány ellen is egy kicsit.
Napi egy mini kanállal kezdtem, most kiskanálnyit kapnak, de ha nagyon reklemálnak, avgy ha taknyosabb időszak van, stb, akkpr 2-3 kiskanállal.
Szia: Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Claire! Köszönöm. Kipróbáljuk. Már annyira nem ereszt az orra, csak néha csúnyán köhög. Nem tud még mit kezdeni a felszakadó slejmmel.

Mégy egyszer: köszi.Kép

üdv: Linamina
linamina
 
 


Szia! Amikor hurutosak, főleg Ádám szokott, meg a nagyok közül Dávid, akkor fokhagyma-kakukkfüves kapszulát adok nekik, sűrű péppel elég jól lenyelik, az nagyon jól oldja a trutyit.
Remélem már javultok, bár ez a taknyos idő...
Szia! Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Köszönjük, már jól vagyunk. Közben meglett a pontos nyissz-dátum: jún. 1. Majdnem napra pontosan 1 évvel ezelőtt is ottfogtak a BH-ban.

Talán most már jön a jó idő.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Megint eszembe jutott egy kérdeznivaló. Ti biztos tudjátok: szerveznek a BH-ban kismamatornát? Most már úgy érzem, a callanetics túl erős, váltanék valami lazábbra. Azt láttam a terhesgondozás ajtaján, hogy előadások vannak csecsemőápolásról és hasonlókról. Mikor érdemes ezekre elmenni? Majd a harmadik harmadban?

Megmoccant a gyerkőc pénteken, határtalan a boldogság mifelénk Kép Kép

Szép nyári napot,
Juli
kjuli
 
 


Juli!
Azt hiszem ott helyben nincs, régen volt a Sportban, de ott sincs. Viszont ki van írva lent az ambuláns részen egy a közelben. Oda végül én nem jutottam el, így közvetlen infót nem tudok, de aki tartja, az egy testnevelő-gyógytornász. Egyébként a dokim felesége, de ez csak véletlen!
Claire
claire
 
 


Sziasztok!

Végül is találtam kismamatornát, a Baross utcában. Ezen a héten kipróbálom. A kórházban nem tudtak javasolni semmit, ezt véletlenül találtam meg. Majd megírom, hogy milyen - hogy ha legközelebb aktuális lesz nektek, ne kelljen keresgélni.

Üdv,
Juli
kjuli
 
 


Sziasztok!

Túl vagyok a műtéten. Éppen teltház volt.

Képzeljétek, a leves még mindig ugyanaz! A nőgyógyászati részre már tettek a szobákba szekrényt, igaz, hogy csak 2 személyes.

Üdv: Linamina
linamina
 
 


Sziasztok!

Csináltam egy kismamáknak szóló honlapot. Ha van kedvetek nézzetek be hozzám. www.kismamalap.gportal.hu Köszi!
moflymaci
 
 


Szia Linamina! Hogy vagy? Mennyit voltál bent? Hogy bírta a kölyök? Claire
claire
 
 


Sziasztok

Tud valaki dr. Turcsányi Attiláról hogy a Budaiban dolgozik-e még? Én tavaly júliusban szültem nála.
hrabtimi
 
 


Szia Timi, ott dolgozik.

zs
sofka
 
 


Sziasztok lányok!

Szeretném tőletek megkérdezni,hogy van-e a Honvéd Kórháznak honlapja és ha igen akkor mi az?
Engem kimondottan az érsebészet érdekelne,eddig hiába kutakodtam itt az interneten eddig sajnos nem találtam semmit a kórház többi osztályáról.
Ha tudtok lécci segítsetek!
Köszönöm!
Rita.
rita75
 
 


Az ING Biztosító Rt-t képviselve egy pénzügyi szolgáltatást szeretnék az Ön szíves figyelmébe ajánlani. Ezt a konstrukciót az ING azok számára hozta létre, akik szeretteik, hozzátartozóik anyagi biztonságát mindennél fontosabbnak tartják.

A Patrónus életbiztosítás elsősorban a gyermek életútjának kiemelkedő szakaszaiban nyújt segítséget. Életbiztosításunk szolgáltatása fedezheti a magas tandíjakat, hozzájárulhat az első saját otthon megteremtéséhez, akár az esküvő költségeit is enyhítheti. Segítségével megteremtheti az önálló életkezdés anyagi hátterét.

Amennyiben bővebb információhoz szeretne jutni, kérem írjon nekem a csipkay.peter@ing.hu címre, vagy hívjon a 20/982-3467 telefonon.

Csipkay Péter
gondos_apuka
 
 


Sziasztok

Én is a budai Honvéd kórházban szültem mind a két gyermekemet. A kórházról én csak csupa jókat tudnék mondani. Orvosom Dr. Nemeskéri Ferenc. Ha úgy alakul a harmadikat is ott fogom megszűlni.
pzs28
 
 


Sziasztok

Tudna valaki segíteni nekünk? Tegnap lemaradtunk a Budai Honvéd szülőszobával kapcsolatos tanfolyamáról ( a következőbe már nem valószínű hogy időben beleférünk) és szeretnénk valamit tudni arról, hogy itt mi hogyan zajlik. Milyen lehetőségek vannak vajúdáskor, mit kell bevinni a babának és nekem,illetve minden érdekel, amit meg tudnátok osztani velem. Örülök a korábbi pozitív beszámolóknak (első babás kimama vagyok) és nagyon várom a hozzászólásokat.

Nóri
nóra26
 
 


Szia Nóri!

A vajúdás részhez nem tudok hozzászólni, mert én császáros voltam, de hogy mit kell vinni a babának azt tudom mondani: mindent adnak a kórházban, se pelus nem kell, se ruha. Én vittem textilpelust, de aztán az sem kellett, egy mindig volt a lányzó feje alatt, amivel elehetett törölgetni a büfiketKép Amikor eljöttök, akkor kell apának bevinni egy pelenkát, meg ruhát, bár az én férjem pelust elfelejtett hozni és természetesen adtak a kórházban, nem hagyták meztelen fenékkel a csajtKép Magadnak pedig mindent vigyélKép Sok ásványvizet, tejszaporító teát, váltás hálóinget (bár van lehetőség a kórházi hálóingek használatára, ami hasznos, mert nem neked kell akkor kimosniKép), betétet, sokat. A legjobb a Tena betét, ami majdnem olyan mint egy pelenkaKép de az első két napban valószínűleg nagyon erős lesz a vérzés, és akkor az a legjobb. Én kaját is vinnék a helyedben, nagyon nem volt elég az a kaja amit adtak. Most hirtelen ennyi jutott eszembeKép
sapi
 
 


Sziasztok!
Én még új vagyok itt, és a babavárásnak is nagyon az elején tartok. Az orvosom Dr. Túri Péter és valószínűleg a BM Honvéd Kórházban fogok majd szülni. Ha valakinek van tapasztalata a dokival kapcsolatban, megköszönném, ha megosztaná velem.
kankalin4
 
 


Sziasztok,
Én is új vagyok és a Budai Honvéd kórházban fogok szülni. Azt hallottam a dokimtól, hogy nincs a kórházban epidurális érzéstelenítés.Ez igaz? Tud valaki arról mesélni, hogy akkor milyen fájdalomcsillapításra lehet számítani?

Köszi
rubint31
 
 


A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2009.09.19 22:36-kor.
Vendég
 


Szia Gabi,

Más gyógyszeres érzéstelnítést sem kaptál, mert állítólag azok meg a babának nem igazán jók?

Éjszakára veled maradhatott a baba? A szoptatáshoz hogy álltak a csecsemősök? Tudtál kezdettől fogva szoptatni? Nem erőltették a tápszeres kiegészítést annak akinek nem ment?
Köszi,
rubint31
 
 


Rubint,
én az érzéstelenítéshez nem tudok hozzászólni, mert csaszim volt (spinál), de egy-két másik kérdésedre tudok válaszolni: a babád kint lehet veled éjszaka is Kép
Vizet adtak a babának (legalábbis nálunk kaptak - én két éve nyáron szültem, iszonyat meleg volt)és mérték, hogy tudott-e rendesen szopizni a baba, úgyhogy ha nem evett eleget, akkor kapott pótlást. Azóta persze lehet, hogy történtek változások...

Chrissy

Kép
chrissy
 
 


Rubint, Kankalin!

Két éve nyáron szültem én is BHK-ban és tényleg nincsen epidurál a hüvelyi szüléseknél. (Nincs az osztálynak saját altatóorvosa és az epidurált csak az adhatja be) Természetesen császárnál más a helyzet, ott van alatatósorvos. Vmi kéjgázt azért adnak ha kéred, bár már abban az állapotban amikor mondták, hogy adják, semmit nem ért, nekem.Kép Ne izgulj túl lehet élni, nem könnyü, de csodálatos és ne feledd megéri!Kép A barinöm most szült 3 hete, pelust még adnak, de popsitörlöt már vinnie kellett! Ruhát adnak, pótlást is, amíg nem indul be a tejed. A babud veled lehet akár éjszak isKép
Én a Varga dokinál szültem, a Túri dokiról sajna nincs infóm..

Jó babavárást és szép szülést!

Tündér
tündér
 
 


Sziasztok!

Rubint,
Én 3 és fél hónapja szültem a Budai Honvédban, és kaptam valami érzéstelenítőt, nem epidurálisat, mert az valóban nincs. Nem emlékszem, mi volt, de nagyon erős fájásaim voltak, és ez a szer kb. másfél óráig egészen elviselhetővé tette.
Pótlást adnak a babának, amikor én szültem, anyatejet adtak. A baba veled lehet elvileg az első pillanattól kezdve (ez törvény adta jogod!), de ők azt mondják, hogy amíg nem indul be a tejed, addig nem szívesen adják oda éjszakára. (Megjegyzem, a modern felfogás szerint sokkal hamarabb és sokkal zökkenőmentesebben indul be a tejelválasztás, ha a baba veled van éjszaka is!) Valószínüleg ha elég határozottam lépsz fel, akkor nem fognak nemet mondani. Egyébként a pótlással kapcsolatban nem kérdeztek, és nem mondtak semmit, adták és kész. Itt is határozottnak kell lenni, ha nem akarod.
Szerintem a kórház nem is rossz, de nem is jó. Én nem a kórházat, hanem az orvost - Kiss Attilát - választottam, és vele nagyon meg vagyok elégedve.

F.
fermina
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?