Új privát üzeneted érkezett!

Unique!
Nem csodálom, hogy remegnek a kezeid! Sokan még fel sem foghatjuk, mekkora boldogságot érezhetsz most!
Szerintem biztos az inszemtől ijedt meg, és úgy gondolta, akkor biztosan TÉNYLEG akarjátok ÕT, ezért gyorsan megérkezett hozzátok. Kép
Dokihoz mikor fogsz menni?

Adri

Kép

Kép
adriana
 
 


Unique! A Szt. Imrében én voltam gyakorlaton, ott nagyon szép a szülészet, csak ajánlani tudom. Van alternatív szülőszoba is, minden igénynek megfelel. Én ott csak 2 dokit ismerek, mindketten nagyon jó szakemberek. Az egyik Dr. Holba, a másik Dr. Bárány.
Remélem tudtam segíteni.

Kép

Kép
adriana
 
 


Unique!
Közben már elolvastam a választ. Kép
Már tegnap is csak mosolyogtam egész nap Annácska bejelentése után, most ez kétseresére fokozódott, remélem exponenciálisan fog folytatódni.

dido
dido
 
 

 
 

Kedves Lányok és főleg a két e-heti Zebrás!
Hónapok óta olvaslak titeket, de eddig nem igazán akartam (mertem)hozzászólni az itt folyó eszmecserékhez. Mivel minden reggel izgatottan várom, kinek hogyan alakul a sorsa, most már nem állhatom meg- hogy csak így egyszerűen bele a közepébe-ne gratuláljak a két friss várandós kismamának. Szóval csak ennyi. Nagyon szép boldog 9 hónapot és persze ami utána jön. Üdv: Junko
Vendég
 


AdriKép
Nagyon köszönöm, tudod a dokikat emberileg is ajánlani? Sok betegük van? Mennyire "pénzéhesek"? Remélem, érted, mire gondolok...
A Szt imre azért lenne jó, mert közel van relatíve és szép a kózrház maga.
Meg TB alapon (is) működik. Telki kicsit elriaszt, bár mondta a férjem, ne a pénz legyen a fő szempont, de én akkor sem tudok kibékülni azzal pl., hogy onnan nem tudnak engem TB alapon sehova sem beutalni... Kép
Azt hiszem ennél jobban vágyni egy babóra nem lehet, mint amennyire mi. És vártunk is rá, ahogy kell. Most már csak a köv. 9 hónapban kellene rendesne viselkednie... Kép

DidoKép
Édi vagy! Kép Én is remélem, hogy még amíg nálam is lesz a tábla, fogok tudni zebrát osztani másoknak is! Lepjük meg Tündit, jó? Kép

KépKép
unique
 
 


JunkoKép
Nagyon köszönjük a jókívánságokat!
És kérlek, írj nekünk gyakrabban, a mi "ismeretségünk" a lányokkal is így kezdőtött... Kép
Ti is próbálkoztok már egy ideje vagy csak most?

Pusza

Unique

KépKép
unique
 
 


NEM MEGY A MUNKA.... Kép

KépKép
unique
 
 


Unique Kép ez őrület! Most látom csak! GRATULÁLOK!!!

Látom szerencsét hozott neked (isKép) a táblicsku!

Szép pocakosodást kívánok nektek!!!
KépKépKép KépKépKép KépKépKép KépKépKép KépKépKép KépKépKép

Juhejjj!!!!!

puszik
Noémi
Vendég
 


Unique!

Bárány dokit nem nagyon ismerem, de a kolleganőim mind nála szültek, és nagyon jó véleménnyel voltak róla. Õ egyébként a 11.ker.-den rendel, gondolom a magánrendelése is ott van.
Dr. Holba a 22.-ben rendel, neki is nan magánrendelése is. Õt nagyon tudom ajánlani, bár rengeteg betege van,eléggé elfoglalt. Õ egyáltalán nem pénzéhes, maximálisan meg vagyok vele elégedve, és róla is sokat hallottam másoktól.
Te merre laksz? Mert azt írtad, viszonylag közel van a Szt. Imre.
Adri

Kép

Kép
adriana
 
 


Most olvastam vissza!
Unique Kép a bromo érdekelne egy kicsit.
Én mostanában olyan rosszul vagyok tőle, hogy lecsökkentettem fél szemre. Régen kettőt szedtem.
Neked hogy alakult a bromo mellékhatása ebben a hónapban?
Nekem múlt hét csütörtökön volt az inszemem Kép.

Nagyon köszönöm.
Puszik

Ui: Kép Még mindig vigyorog a szám, úgy örülök neked!!!
Vendég
 


Unique!

Igen, tevékenykedünk már egy jó ideje. Ezidáig eredménytelenül.

Egyébként én is gondoltam, hogy várandós vagy. Ne is dolgozz ha megteheted, felesleges ezeket az értékes pillanatokat elrontani a munkával. Még egy ilyen nem lesz (mert gondolom a második gyerek is nagy élmény, de az első...), éld ki minden percét.
j.
Vendég
 


Unique!

Igen, tevékenykedünk már egy jó ideje. Ezidáig eredménytelenül.

Egyébként én is gondoltam, hogy várandós vagy. Ne is dolgozz ha megteheted, felesleges ezeket az értékes pillanatokat elrontani a munkával. Még egy ilyen nem lesz (mert gondolom a második gyerek is nagy élmény, de az első...), éld ki minden percét.
j.
Vendég
 


Lányok!
Ja, és bár "bemutatkozó" levelem leszűkítettem főleg a két új zebrásra, hónapok óta szorítok minden itt szereplőnek.
j.
Vendég
 


Szia Junko!
Üdv. közöttünk!
És köszönjük a szorítást és mi is szorítunk neked!
Vigyázz, mert nekem mostanában bejön... Kép
Mióta próbálkoztok?

Dido!
OK, ősszel majd rád összpontosítok, addig meg valaki összpontosítson rám, jó? Bár, ha az ikrek jelzés bejön, én is őszi örömkre várok.. Kép

Egyébként tavaly,mikor elhatároztuk, hogy baba legyen, azt mondtam a páromnak, hogy ha választhatnék, neki horoszkó jegyet, valamelyik nyári hónapot választanám. Valahogy a nyári születésű emberekkel értem meg magam a legjobban. Lehet azért, mert én is nyári vagyok? Kép

Unique!
Te vagy a mai nap Uniqum-a!!
hi-hi-hi... KépKépKép

réka
Vendég
 


Unique!

Olyan gyors vagy, hogy nem volt idQm megmutatni zsenialitásomat, úgyhogy infantil zsengémmal engedd meg, hogy GRATULÁLJAK!!!Kép
Kép

Remélem hamarosan nekem is osztasz egyet te kis boszi, de ezért szeretünk!!!!Kép

Juca

Na és lehet mesélni ám mamicskák!!!

tjuca
 
 


RékaKép
Én is nyári vagyok. Kép
Én is azt szerettem volna, ha júniusi-júliusi babóm lenne, de üsse kavics, jó lesz a májusi is Kép Így legalább tudom őt egyből kitenni a kertbe a szép időbe és én is nyáron a szép időben lehetek otthon vele az első időkben. Na ja, mindennek megvan a jó oldala! Kép
Rám számíthatsz összpontosítás-ügyileg! Kép
Tényleg bejön Neked mostanában Kép
Érdekes azt hittem, hogy nekem Szisszka drukkja kell, lehet, hogy titokban nem is annak szurkolt, hogy megjöjjön? Kép

JunkoKép
Mióta próbálkoztok? Voltatok kivizsgálásokon?

JucaKép
Na kérném szépen azt azegyedicsaknekemszóló ZEBRÁT!!!!!!!!!!!! Kép

NoémiKép
Nem hiszem el, hogy elveszett, amit az előbb legépeltem... Kép
Bromo-rról írtam regényt. Kép
Szóval én régebben szedtem 2x1-et, akkor nem volt panaszom tőle. Most 1x1/2-et, de szerintem most sem attól volt a panasz Kép Mint utólag OKOS vagyok Kép
Azt viszont tudom (másik topicból), hogy konkrétan a terhesség első idejében is kell szedni, mert a magas prolaktinszint miatt elmehet a babó... Kép
Ma beszélek a dokijaimmal Kép és holnap beszámolok róla, jó?

Pusza

Unique

KépKép
unique
 
 


JucámKép
Megkönnyeztelek! Kép
Annyira aranyos Tőled ez a rajz! El is teszem magamnak,m hogy mindig meg tudjam majd nézni..
Nagyon meg vagyok hatódva, komolyan.
Köszönöm szépen!

A kis boszid Kép

KépKép
unique
 
 


Az mit jelent, hogy "na és lehet mesélni ám mamicskák"????

Unique

KépKép
unique
 
 


Unique!

Én is pityergek itt az örömtQl, még ilyen napokat, mégKépKépKép, én meg megígérem, hogy gyártom a zebrákatKép Unique, meg Tündi meg gyQzze a táblát változtatni;-)

Juca

Akire még ráfér az Ironram munkája:-)

Pusza

Juca

tjuca
 
 


Drága Unique!

Hát azt, hogy nem elszelelni innen, hanem velünk maradni, amíg csak lehet, és áradozni, meg örömködni.
Jelenleg rámis rám ült a munkaundi, itt napozok az ablakban, és vigyorgok, pedig nem is nekem van zebrám, de kb. úgy érzem magam. Most pl. vágyom arra, hogy azt olvassam, mennyire gáz lesz a hányinger, mindenpercbenpisilnikell, derékfáj, beleültahólyagomba... leveleiteket:-))))

Juca

tjuca
 
 


Kedves Unique és Annácska!

Bár még nem sokszor szóltam hozzá a dolgokhoz, de lelkes olvasó vagyok! Örülök, hogy most van okom írni!
NAGY-NAGY GRATULÁCIÓM NEKTEK ÉS NAGYON SOK SZÉPET ÉS JÓT,BOLDOGSÁGOT,EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK NEKTEK!Kép

Találtam Nektek egy idézetet (én nem tudok szép képeket küldeni)
"Sok van, mi csodálatos,
De az embernél
nincs semmi csodálatosabb." (Szophoklész)

Csibe

Csibe, Gábor és Péter

Kép
Kép
csibe78
 
 


JucámKép

Nem kaptam meg a leveledet. Kép Esetleg újra? Kép
Nem "szelelek" el innen, ne félj, annyira szeretlek Benneteket! (ha még nem derült volna ki eddig Kép)
Hát, a rosszulléttel kapcsolatban nekem minden kijut, de boldogan bevállalok mindent! Kép
Igenigen van hányinger, szédelgés, éjszakasokszorpisipisipisi, aligtudokelaludnimertmindigazthiszemmostdurranokszét, pisiutánjólenneújra mertolyanminthanem mentemvolna, szurkálóspfészkek, akik tudják a dolgukat (remélemKép), fájamellbimbómapanenyúljhozzámmosthalehet... Kép

Na, ennyi elég volt? Kép Kép
Vagy MÉGMÉGMÉGMÉGMÉG??? Kép
Tessék néha dolgozni, különben nem foglak tudni jó szívvel ajánlani sehol, mint munkaerőt Kép Kép

CsibeKép
Köszönöm a szép verset és a grat-ot! Kívánom Neked is hamarhamar ezt az érzést! Kép

Pusza

Unique

KépKép
unique
 
 


Sziasztok!
Na van egy kicsi időm megnézni titeket.

Annácska!
Igazából én azt nem értem, hogy miért szedtek Elevitet. Tudom, hogy A baba miatt, meg a sok vitamin. De inkább gyümi-gyümi-gyümi. Nem érdemes 4 kilós babát csinálni magadnak egy kicsit elsulykolt szokás miatt. Szedjen az vitamint, akinek hiánya van. Folsavat egyébként lehet mellette enni, max. kipisiled. A folsavnak egyébként akkor van értelme igazán, ha a terhesség előtt kezded el szedni 2-3 hónappal, mert a megtermékenyülés után azonnal, és első 9 hetében van rá nagy szükség. Természetesen nyugodtan szedheted, semmi baj nem lesz tőle.

Dido!
A terhesség alatt a méh, egy kicsit nagyobb lesz, mégha az elején is jártatok a dolognak. Picit megerősödnek az izmok, és vizenyősebb is lesz, meg vérrel teltebb. Ezért volt a rendesnél egy picit nagyobb, ami mondjuk az enyémnek felel meg, ami még nem volt terhes. Szép lassan vissza fog térni minden a régi kerékvágásba, hidd el. A méhszájról is jókat ír.

Unique!
Hát ez csodálatos, hogy te is. Nagy-nagy Gratula!!!!!!!!!
Most a 2.cn vagyok.

Juca!
Micsoda művész vagy. Máskor is rajzolj képet. Hát ez csúcs, ahogy felpörögnek itt az események
Épp most írtam a férjemnek, hogy a babák, akikről lemondtam nálatok landolnak. Eljutok addig, hogy nem szeretnék gyereket, és mindenki babás lesz. Lehet, hogy hamarabb meg kellett volna tennem…..?

Na pusza: Még megyek dolgozni: Nárcisz

Kép
narco
 
 


JucaKép
Ja, lemaradt az elmaradhatatlan fájaderekamapalégyszilégyszimasszírmostazonnal... Kép

KépKép
unique
 
 


Unique!!!

Nagyon nagyon Gratulálok!
Én annyira szurkoltam, hogy zebrád legyen (a tünetek miatt gondoltam), csak nem akartam mondani, nehogy miattam éld bele magad aztán mégse jön be a drukkom... de bejött! Kép
Most meg itt bőgök, annyira boldog vagyok!!! Vizilóörömkönnyek ezek!!!
A párom meg most lépett be az ajtón és semmitnemértek arccal néz rám... Kép

szisszka
 
 


NárciszKép
Nagyon köszönöm. Bocsánatodat kérem, hogy nem javítottalak. Azonnal megtettem, holnap látni fogod.
Elevitet akkor ne is szedjek ezek szerint... Folsavat szedek már 2 hónapja (sztem ennek is köszönhető részben a babó), napi 2x1-et. Ezt sztem lehet folytatni... Kép
Köszönjük a babákat! Kép
Jó munkát!Kép

Puszi

Unique

KépKép
unique
 
 


Ja, amúgy KÖZÉRDEKÛ

Ajánlom mindenkinek a cickafarkfű-tea vedelését. Minden mennyiségben. Nem tudom miért, 1 hónapja iszom, napi kb. 1,5-2 litert, mikor hogy. Mellete pedig kb. 1l vizet. De sztem nagyon jó hatással van. Ezt érzem. Megéri kipróbálni.
Apunak a ginseng jött be tutira. Örülni fog, hogy már nem kell minden reggel szednie Kép

SzisszkámKép
Gondoltam én, hogy nem lehetett a dolog véletlen... Te kis hamis! Kép Nem ezt írtad még tegnap! Kép
Én is szeretnék már miattad (is) könnyezni! Légyszi!!!

Puszi

Unique

KépKép
unique
 
 


Egyszerűen muszáj írnom !! Kép

Nagyon szorgalmas kis olvasótok vagyok, és figyelemmel kísérem a kis "sorsotokat", de nem szoktam írogatni..
Már Annácska zebráján is bőgtem, de most ahogy olvasom Uniquot, egyszerűen nem bírtam magammal, és le kell írnom, hogy mennyire örülök a sikereteknek, a csodátoknak.

Annácska Kép, Unique Kép

Gratulálok, és nagyon nagyon boldog várandóságot, majd babázást kívánok Nektek! Nagyon vigyázzatok magatokra, és a picurokra !

A többieknek is természetesen nagyon szurkolok, és ha ilyen ütembe megy most a zebraosztás, lassan ki is fogy a topik ... Kép

Puszi
Borsó
borsó
 
 


Unique!

Otthonról küldtem, a profilodban levQ címre. Ma este megint elküldöm.

Azóta is robotolokKép Meg napozok és ömlik rólam a víz. Déli fekvésq szoba mindennemq hqtés és függöny nélkül. Már kezdek büdi lennei:o
Legalább nem zaklatnak, és buszon is lesz helyemKépKépKép

Juca

tjuca
 
 


BorsóKép
Nagyon köszönöm a jókívánságokat! Kép
És gyere nyugodtan gyakrabban, ha gondolod, hiszen már úgyis ismersz itt mindenkit Kép

JucaKép
Tényleg nem kaptam meg. A címem jó, 2x is megnéztem. Volt egy 3d...-vel kezdődő mail címre failure notice. Ez lett volna az?
Jó napozást! Kép
Az nem túl jó, ha ilyen meleg van, nem tudsz koncentrálni (ránkKép) Kép
Mostmár én is úgy látom, hogy váltani kell Kép

Unique

KépKép
unique
 
 


Unique!
Gratulalok kicsit megkesve! Milyen jo hirek! Szuper!
Jo unneplest estere!

Atti
Kép
Andris
u]Kép[/url]
ezvicc
 
 


Sziasztok!

Unique,
Hát ez csodálatos, el sem hiszemKép
Rettenetesen örülök nektek, ilyen örömhíreket szeretnék minden nap olvasni. Most már tényleg nem adhatod vissza a táblát Tündinek, ha ennyi zebrát teszel beleKép
Remélem az év végére mindenki neve mellett ott lesz egy ilyen szép zebraKép

Réka,
Megkaptam a maileket, igyekszem minél szorgosabban dolgozniKép

Móni

Kép
móni23
 
 


Sziasztok!

Hát ez nem semmi egy hét!!! Kép

Volt egy kis időm a nagy készülődésben, gondoltam megnézem, mi újság nálatok... Egyszer csak megjelenik a tábla, amin ott díszeleg a kicsi zebra Unique neve mellett... Kép Gyorsan visszamentem a korábbi levelekre, hogy hát miről is maradtam le... De semmit nem találtam. Erre elkezdtem tovább olvasni! Ha hiszitek, ha nem, majd kiugrott a szívem a helyéből!!!! Annyira megörültem én is a hírnek!!! Ezek után elhiszem, hogy alig akarod elhinni, Unique! Kép Tegnap Annácskának sikerült a napom bearanyoznia, most meg Neked Unique! REMEK, NAGYON-NAAAAAAAAAAAAGGGGGGGGGGGGGGYON SOK BOLDOGSÁGOT kívánok az újdonsült kismamának és persze a kispapának is!!! KépKépKépKép Kívánom, hogy MIND a 9 hónap rendben, problémamentesen teljen, semmi gondod ne legyen! És aztán kérünk ám részletes beszámolót a baba és kismama állapotáról!!! KépKépKép

Holnap utazunk Észtországba! Remélem, amikor hazajövünk, még több zebrácskát látok a táblában. Talán én is "úgy" jövök haza... Ki tudja előre???? Kép Nagyon szurítok minden zebrára-váró anyajelöltnek a messzi Észtországból is!!! Kép

Ja, ez a nap tényleg szuper. Ma reggel derült ugyanis ki, hogy a húgom felvették a szegedi orvosira. Olyan büszke vagyok rá! Kép

Most ennyire futotta az időmből, de este még benézek.

Puszika mindenkinek
Zsu

Zsu
valér
 
 


Unique!

Én is gondoltam a korábban leírt tünetek miatt a babicskura (apósom így hívja a babákat), de nem mertem elkiabálni! Nem akartam, hogy "kibeszéljük" belőled! Ha érted, mire gondolok. Mindenesetre nagyon örülök Nektek! Ez tényleg kijárt már Nektek!!!!

KépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Zsu

Zsu
valér
 
 


Sziasztok!

Én is olvasom már egy ideje a zebrás híreket Kép De mint Borsó, Csibe és Junkó, eddig én sem nagyon írogattam.
De ez a két jó hír (Unique Kép, AnnácskaKép) rávett a dologra!!! Gratu!!!!
Ezek a dolgok adnak reményt és kitartást nekünk, akik csak várjuk-várjuk a zebrát...

Vera
reva
 
 


Még valami. Korábban azt hittem, hogy ha valaki beszámol a pozitív tesztjéről, akkor valamelyest féltékenységet és irigységet fogok legbelül érezni! És NEM!!! Kép Nagyon boldoggá tesz, amit írtok, ami történik Veletek! Azt hiszem ez tényleg erőt fog nekem is adni, és elhihetem végre, hogy csodák már pedig vannak (mint azt a drága újdonsült kismamánk mondta)!!!! Kép

Tiszta szívből örülök Nektek! Hajrá többiek! Holnap kin a sor???? Ki hozza az újabb zebra hírét???

Zsu

Zsu
valér
 
 


Hű mennnyi embert megihletettek ezek a hírek. Nem semmi. Szervusztok passzív babanetesek.

Mi egyébként a férjemmel- én úgy veszem-hogy január óta próbálkozunk babát csempészni a hasamba. Igazából ő régebb óta akart, de én az esküvőnkön még kicsit (nagyon) mulatni szerettem volna, ezért elötte nem vettük annyira komolyan.
j.
Vendég
 


Judit Kép
Melyik Nők lapjában van kupon? Mert nekünk jár és itt lakunk a Brendon mellett, úgyhogy szívesen átmegyek és megveszem neked a játszót ha kell. Aztán majd amikor megyünk yamamotoékhoz varratni elvisszem, ha az úgy jó Neked.

Unique Kép
Gratulálok itt is Kép

Stella Híradó Kép
Stella jól van továbbra is pihizik, már a pocija sem fáj annyira. Egy hét múlva vérvétel, akkor minden kiderül Kép

Annácska Kép
Képzeld mondtam ma reggel Stellának a zebrádat, de már tudta. Ilyen gyorsan terjednek a jó hírek Kép

Wish

wish
 
 


SziasztokKép

Megint csak futólag jövökKép
És már megint egy fantasztikus hírre!!!
Unique!!!Hatalmas gratula!!!KépKépKép
Csak így tovább lányok!!!Holnap ki következik?
A szeptembei talira tuti mindenki bebabásodikKép

Stella
Hiper-mega drukkok mennekKépKépKép

Gyorsan felteszek egy képet, az előbb készült, birkóztunk egyet a sráccal, végül ő győzött, így leterítette anyutKép:
Kép


Babus+ a ma fél éves Kristóf

Kép
babus2005
 
 


Unique!
Ezek az igazi öröm hírek!!!!!! Nagyon boldog babavárást kívánok és tényle mielőbb hívdd fel a dokit!!!!!

Lehet bekérem magam ebbe a tábláa, itt olyan gyorsan kerül mindenki a középső szektorba! Kép Kép Kép

Kép

Babus!
Nagyon szép a kisfiad!


Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Zsebikém Kép
Én már mióta benne vagyok, oszt mégse... Azt hiszem nem ezen múlik Kép
De beletehetlek én is még egy-két táblába, ha gondolod Kép

wish
 
 


Wish!
Tudom hogy nem ezen múlik, de nagyon örülök, hogy itt beindult a nagyüzem! Remélem a Dévaisban és a Kaálisban is megvolt a nyár és most ősszel beindul a babaeső!

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Szia Lányok!
Eltűntem egy pár órára, mert találkoztam egy kisbabás barátnőmmel. Jól kibabáztam, meg kigörkoriztam örömömet a Ligetben, no meg ki is izzadtam, mivel csak haladni tudok, megállni azt nem, ezért volt egy-két nagyon humoros pillanatom.
Pl. rendőrautó előtt megállni úgy, hogy ne támaszkodjak rá, de ne is essek alá...stb.

Kedves Csakolvasódebabásodásravárótopicosok!
Hogy ti mennyien vagytok!!
Én sem túl régóta írogatok ide, de nagyon sokat kaptam már a lányoktól!
És örülök, hogy köztünk vagytok!
Tessék csak írogatni!
Csak győzzük követni a sok zebra között!

Móni!
Köszönöm neked innen is, hogy segítesz és ráér, mikor van egy szabad perced, ok?

Holnap ki hoz nekünk zebrát? Annyira jól el vagyunk látva.

Ironram!
Veled mi újság, vagy inkább ne szurkoljak ennyire? De ha eddig bejött?

Tjuca!
Ez a rajz szuper! Én is hagy kapjak légyszilégyszi', ha hozok Nektek zebrát!!
Megígérem, hogy neked is meglepetésben lesz részed, ha te hozol!

Zsu!
Hát akkor jó utat neked és aztán többen gyertek haza, mint ahányan mentetek! Biztos nagyon érdekes utad lesz, majd várjuk az élménybeszámolót.
Sajnos én idén már nem nagyon mehetek szabira, mi már kiutazgattuk magunkat.

Stella!
Nagyon drukkolunk!
És akinek ez a csapat drukkol.... !!!!

Unique!
Micsoda örömteli rosszullétek ezek, mi?
Azért írjad csak, mindenre kíváncsiak vagyunk.
Kipróbáljuk a cickafarkfű, meg a ginzeng teát, csak nem t'om, honnan szerzem be. A ginzengre meg még rá is kell venni apjuk-ot. Az pontosan mire is jó? Csak, hogy könnyebben meggyőzhessem..

Puszi:
réka
Vendég
 


Réka!
Igaz nem tőle kérdezted, de válaszolok ha már fentebb így felbíztattál Kép Kép
A ginzeng nem tea hamen bogyó és ha jól tudom a DM-ben lehet kapni!!! Stella párja is ezt szedte!!!Ezek szerint igen hatásos szerecske!

Unique!
Hogy te ebből a cickafark teából hogy bírtál ennyit meginni? Én még a szagától is rosszul vagyok egy ideig ittam napi két csészét, de már komolyna hányingerem volt előre tőle! Hogy ízesited, hátha ebben van a rejtéj?

Zsebi

Zsebi
Kép
zseboroszlán
 
 


Unique,
Tudod, hogy oriási reményt adtál nekemKép Nálunk is pont ezek a problémák, mint nálatok, ezért is kellett az inszem. A férjem már 20 napja szedi a ginsenget és ha ezen múlik, akkor holnaptól elkezdem inni azt a teátKép Remélem nálunk is bejönKép

Móni

Kép
móni23
 
 


Sziasztok Lányok,

Megvolt az ünneplés, kismama és kispapa jól vannak. Kép Babó úgyszintén. Kép
Megpróbálok mindenkinek válaszolni, de annyian írtatok, előre is bocsánat, ha kihagyok valakit.

Először is nagyon-nagyon-nagyon köszönöm azt a rengeteg szeretetet és jókívánségot, amit küldtetek nekem ma!
Bevallom őszintén, nekem is új reményt adott a mai nap (na meg a tegnapiKép).
Teljesen lemondtam arról, hogy nekünk spontán lehessen babónk.

MóniKép
Igen, gondolom, hogy ez reményt jelent. Férjednek nagy jópont, hogy szedi a ginsenget, sztem használ (eddig még mindenkinél használt).
A teáról: hát maga a főzet nem túl jó, ez tény. Picit csaltam. Kép Én a filterest ittam, kb. 10-15 percig áztatva 1l vízben 2 filtert, majd (és itt jön a trükk!) vettem ugyanis cickafark tinktúrát (900 FT volt a gyógynövényboltban a Tescoban, Börs) és abból cseppentettem bele 30 cseppet az 1l-hez. Majd 8 db édesítőszer az egészhez.
Hát, sztem iható sőt finom is. A tinktúra ugyanis tartalmazza a kivonatot töményben, az alkoholtartalma (ami van neki) a forró vízben elpárolog, mire kihűl (ez a tapasztalatom, amúgy nem bírom az alkoholt én sem, soha nem is iszom és nem is érzem rajta). Ennyi a trükk. Annyira jó lenne, ha Neked is segítene!
Ja, még valami. Nekem elég nehezen ért a petesejtem be. 32-34 napos ciklusok. Vérvételen megmondta a doki, hogy amiatt van, mert az LH/FSH arányom pont fordított a kelleténél, így nehezebb megérlelni őket. Viszont talán annál szebbek lesznek, ha beérnek. Szóval nem biztos, hogy ilyen esetben nekem annyira szerencsés lett volna egy 14 napos repesztőszuri (még ha előtte hormonkezelnek is), mert a szervezetem nagyon ellenállt volna, szerintem.
De a lényeg a lényeg. Remény van, csoda pedig annál inkább. És most végre hiszek is benne.
Bár a párom szerint ez mind placebo, de én éreztem pl. hogy előző hónapban, amikor már a végén elkezdtem inni a cickafarkot (Stellának hála!) nem volt barnázásom! (nekem eddig mindig volt) Szépen jött meg, egyből piri és csak 6 napig tartott (addig 10). Efy próbát megér. Kép

KépKép
unique
 
 


ZsuKép
Nagyon köszönöm a jókívánságokat és kívánom viszont Neked is azt, amit én átéltem, minél előbb. Kép
Mikor jöttök haza Észtországból? Feltétlenül jelentkezz! Kép
Nagyon jó utat kívánok! Vigyázz magadra! KépNagyon jól esett, amit az "irigységről" írtál. Köszönöm.

RevaKép
Üdv közöttünk! Mielőbbi babásodást kívánok! Kép

WishKép
Köszönöm! Bár így megoldódna mindenkinek ez a kérdés! Kép
Á, igazából az lenne a nagy szám, ha Tündi tudna Annácska és az én zebrámról Kép

BabusKép
Nagyon édi Kristóf. Egy kis tündi-bündi babóca. És nagyon boldog féléves szülinapot kívánok neki! Kép
Nem haragszol, de lehet, hogy néha majd traktállak a kérdéseimmel. Itt az első rögtön, ami lehet, hülyeség lesz: a 6. heti UH mettől számít 6. hétnek? A menzi első napjától vagy a fogantatástól? Bocsi, ha hülye vagyok... Kép

ZsebiKép
Semmi akadálya bekerülni a táblába, de ahhoz rendszeresen kell ám látogatni ezt a topicot is! Kép
Tudod, kellenek az adatok.... Kép
Egyébként a Kaalis topicban beindítottam, azt
hiszem a zebraesőt... Kép
A tea-ivási cselemet Móninak írtam eggyel feljebb. Kép

RékámKép
A ginsenget DM-ben vettem, Zsebi jól írta. Fokhagymás, sztem bűn rossz a szaga. Csókolózni szigorúan előtte Kép
A cickafarkfüvet gyógynövényboltban vettem. Van fű, filter, csepp. A fűben megjegyzem még ültem is a cisztáim miatt (remélem, azok most elmúlnak).
Most picit már jobban vagyok így estére. Ilyenkor már nincs émelygés (akkora), de ilyenkor előjön a pisipisipisipisi... Kép Estére megint 5 percenként fogok járni, szerintem Kép


Puszi mindenkinek. Tényleg, holnap kinek rajzoljak zebrát? Halljam? Ironram, hogy állunk??? Kép

Unique

KépKép
unique
 
 


StellaKép
Élesítem a zebrarajzolókámat ám! Tudod, én, boszi mindenre képes vagyok Kép

Puszi

Unique

KépKép
unique
 
 


Sziasztok!

Unique!
Bolodogboldog boldog vagyok!
Bár bevallom bűnöm, egy fél órája az egyik sírt (csak egy picikét!) a másik nevetett, és mostanra már mindkettő szemem kacag!
Felbuzdúlva elszaladtam tesztért, majd vártam, hogy biztosan legyen háromórás minta, de nekem nem zebrás.
Nincs katasztrófa, de még az iszap is síma a pohárkám alján, hiszen hozzátok képest még sehol sem vagyunk időben.
Ti vagytok a példaképek!Kép
Nem az a fontos mikor, csak jöjjön!
Nekem még azt is le kell odabenn sakkoznom, hogy szeressek pocakosnak lenni, mert ahogy írod... pisipisipisi... kétszer három hónapon át... és az utolsó 8 hét...
Épp ezért nem csoda, ha viszakozik a baba! Hiszen nem csak születnie kell!
Látod Unique!
Így szívesen fájlaltam veled együtt a derekam! Megérte nekem is! Ma ugyan csendes napom volt e tekintetben is, de még nem írhatunk cn1-et. Azt hiszem megint egy hosszabbacska jut nekem ebben a hónapban...
Bocsánat mindenkitől, hogy ilyen önző dög módjára másnek nem írok, de most mennem kell! Munka!Kép

Sziasztok HÁROM GRÁCIA!
Nem csak olvasunkl! ÍRUNK!
Kép

Sziasztok!

Eszter

Eszter, Olivér,
Kép
Marci
Kép
ironram
 
 


Sziasztok Lányok!

Unique!Kép

Hát ilyen jó hírt!Kép
Azt hittem rosszul látok,de nem és én ennek kimondhatatlanul örülök!Kép
Nemhiába van ez így a rákok már csak ilyenek!!!!!!Kép
Kerestem neked egy szép idézetet mert rád szerintem ez nagyon jellemző:

"A szeretet szempontjából az számít,hogy az ember hisz saját szeretetében,a képességben,hogy szeretet tud ébreszteni másokban."

Gratulálok nagyonnnnnnnnnnnnn!
Tiszta szívemből kívánom hogy minden rendben legyen és problémamentes legyen a kilenc hónapod!!!!!!!KépKépKép

Valér!Kép

Jó utat nektek és remélem Hasonló jó hírekkel érkezel haza! Vigyázzatok magatokra!Kép

Puszi!

Sysy
sysy77
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?