Új privát üzeneted érkezett!

Dóri!
Pedig naponta többször is benézek, pont miattatok.
Pussz

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Annamari: ha benézel akkor írhatnál is,hogy veletek mizu? Fiúk jól vannak? le tudsz menni velük egyedül sétálni? Külön szobában vannak vagy te is beköltöztél hozzájuk?
Puszi
kismuki
 
 


Halihó, ki van itthon?
Tigris, mi a helyzet?
sus1
 
 

 
 

Annamari!
Aranyos vagy Kép
Lehet, hogy már írtam, de új lakásért irigy, irigy Kép
A fiúk nőnek, mint a gomba. Gergő több, mint 4,5 kiló, Ádám egy kicsit kevesebb, de a héten már ő is lesz annyi.
Sétálni csak apjukkal szoktunk, de azt is nagyon ritkán, mert elég macerás a babakocsival lehurcolkodni. Apa nem tudja kinyitni a babakocsit, nekem is elég nehéz, a liftbe pedig nem nagyon fér be.
Az hogy külön szobában vannak-e nem elég egyértelmű, mert hol így hol úgy. Napközben sokat vannak velünk a nagyszobában, éjszaka mindenki a saját ágyában alszik. kivéve engem, mert van úgy hogy náluk alszuom, van úgy hogy a nagyszobában, de akkor az ajtó nyitva marad és bekapcsoljuk az ordibátort.
Az éjszakáink már egyre jobbak, most már egy hete úgy megy, hogy 8-9 körül elalszanak, és akkor 2-3-ig nem ébrednek fel. Akkor esznek, majd reggel 7-ig, fél 8-ig alszanak megint. A mai egy különösen jó nap volt. 5 órákat aludtak nappal is meg éjszaka is. Már nekem volt lelkiismeretfurdalásom, hogy csak 5-ször ettek. Mondjuk, ma pont mértem és írtam a fogyasztásukat, hát 30 grammal kevesebb volt, mint az előírt adagjuk. Na, majd holnap bepótolják. Remélem.
Járunk dévényezni is, mert Ádám egy kicsit hipotón, de nem kóros, csak egy kicsit masszíroztatjuk őket.

Tettem fel új képeket is az albumomba, ha van kedvetek, hát íme:
http://www.babanet.hu/album/main.php?album=6074&page=1

Lau!
Hihetetlen erő lakozik benned! Igazán irigylésre méltó, ahogy veszed az akadályokat. Azért milyen ronda, igazságtalan ez a sors, hogy már 13 évesen műtöttek. És ugyanakkor meg milyen szerencsés is vagy, hogy két gyönyörű kismanót hozhattál a világra. Remélem, mielőbb teljesen meggyógyulsz, és teljes életet is élhetsz majd.
Most akkor teljesen be vagy zárva? Ne haragudj, de nem vagyok tisztában vele, milyen az élet ilyenkor. Nem nagyobb a fertőzésveszély?

Nyaralóknak szép időt kívánok. És hát irigy, irigy.
Most puszi mindenkinek,
Annamari (a másik Kép)

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Dóri!
Gondolom, már babázol... Akkor gratulálhatok?

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Bannamari, ne gondold :-)
Tegnap három órán keresztül erőteljes jóslófájások, este elmúlt, azóta semmi.
Nem valószínű, hogy írni fogok még, mert holnap reggel befekszem, és szerdán úgy tűnik indítás lesz belőle.
Szerda reggeltől várom a pozitív energiákat!
Puszi mindenkinek!
tigris
 
 


Dóri!
Ha még olvasol: sok sikert!
Ha már nem : valaki küldje el nekem a Dóri mobilszámát,pozitív energia küldés végett!!!

Annamari: ne legyél irigy,majd csak ha már túl vagyok az összes banki tortúrán. Ma telefonálgattam az önkormányzatba,mert lehet kamatmentes hitelt felvenni és egyszeri 250 000 forintos támogatást is,de a csaj annyira de annyira lekezelő és bunkó volt,hogy ha nem kéne ez a rohadt pénz bemennék és felrúgnám! (most nagyon ideges vagyok) Azt mondta hogy neki nincs ideje az én kérdéseimre válaszolni és miért nem tudom megérteni hogy ez hogy van és ne húzzam az idejét. Köszi...és ez egy szociális osztályon dolgozik.Nem tudom,ezek azt hiszik hogy évente új lakást vesz az ember és tök járatos mindenben!? Na mindegy,de azért majd bemegyek még személyesen is érdeklődni,hogy bosszantsam! Ezért fizetik,nem? HOgy segítsen az embereknek!!!
Na most vidámabb dolgokról: szóval nagyon édesek a fiúk,tök jó hogy így összeszedték magukat! Rád hasonlítanak inkább szerintem...nem? Kép
Sus: milyen ferencvárosi lakosnak lenni?
Nyaralók hol vagytok már?
Puszi
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!!

Dóri: Sokat gondolok rád, jó lenne, ha Marci tényleg elindulna kifelé, és nem kellene indítani, neki is jobb lenne..most jön egy kis hidegfront, lehet, hogy ad neki egy lökést!!Kép

Bannamari: mennyit nőttek a fiúk! Viszont gondolom, jó fáradt lehetsz, a képeken legalábbis így látszik. Már nem vagyok teljesen bezárva, szombat óta mindennap sétálunk lent egy kicsit, először csak a cukrászdáig mentünk el, ma már a postáig isKép Viszont hamar fáradok, így mikor hazajövünk, mindig alszom kb. 1 órát. Végülis holnap lesz két hete, hogy megvolt a műtét, de napról napra erősebbnek érzem magamKép Főleg, hogy anyukám finomakat főz, a fiúk meg sokat segítenek.
Mikor az embert hazaküldik, akkor már nincs fertőzésveszély, a műtét utáni egy hétben nagyobb.

Annamari: felháborító, ahogy bánnak néha az emberrel. Az jó, hogy ő naponta ebben van benne, természetes, hogy érti, mit csinál, de mi az, hogy erre nincs ideje?? Ez a munkája, nem? Próbálj meg nem idegeskedni, nehogy rosszul legyél!

Puszi
Lau
lau
 
 


Annamari, nagyon helyesek a fiúk, te meg nagyon erős lehetsz, hogy így bírod őket egyszerre Kép.
Annamari (a másik Kép), te meg ne idegesítsd magad, és mindent kérdezz meg többször is a bankban, mert nekem pl. mindenki mást mondott egy bankon belül is! Kép Ezek szerint akkor belevágtok? KépFerencvárosi lakosnak nem nagyon érzem magam, viszont ez a lakótelep nagyon tetszik!! Jól érezzük itt magunkat!
Tigris, remélem meg tudtad beszélni Marcival, hogy most már aztán tényleg kint a helye Kép. Minden esetre a pozitív energiák mennek (remélem érzed), hátha abban is segít, hogy ne kelljen az indítás! Kép Kép Kép
sus1
 
 


Sziasztok!

Dóri: megy a rengeteg pozitív energia, ne aggódj! Kép Én is remélem, hogy nem kell indítani a szülést, nálam Hajdú türelmes volt 12 napig a kiírt időpont után, mivel minden rendben volt, meg tudtuk várni, amíg magától megy minden. Ha Macival minden oké odabent, lehet, hogy még nálad is tudnak várni.

Annamari: kívánok neked sok türelmet az ügyintézéshez, tényleg bosszantó, ha így állnak az emberhez! Kép

Lau: Jó, hogy már sétálgatsz, de azért vigyázz magadra, pihenj sokat!

Nekünk hétvégén megvolt a pótszülinap, jól sikerült a grillezés, kár, hogy csak anyuék meg mi voltunk ott. Máté süni formájú tortát kapott, tök ari volt, teszek fel egy képet róla. Kép Az étvágya sajnos csak a grillezett vacsi erejéig jött meg, amúgy a frissen szedett őszibarackon kívül nem sok mindent volt hajlandó elfogyasztani... Kép

Tegnap megkapta az agyh. gyull. elleni oltást, egész jól viselte, csak piszok nyűgös azóta is, bár ez akár az idő számlájára is írható.

Csaju, ti megjöttetek már Zalából? Milyen volt?

Puszi mindenkinek, Krisz.
ja és a kép Kép :

Kép

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!
Dóri!
Nagyon izgulok értetek, remélem Csapó is olyan türelmes lesz mint Hajdú és Sztakó, hagyja Marcit kibújni egyedül, persze csak ameddig mindketten jól vagytok Kép

Krisz!
Nagyon édes a torta, összefutott a nyál a számban Kép

Tegnap jöttünk meg Zalában, isteni volt, nagyon jól éreztük magunkat és Máté leszokott végleg a szopiról. Nagyon érdekes, mert szerda este még kérte, csütörtökön viszont már nem és azóta sem. Végül is reggel-este összebújunk, így mivel a testi közelség megmaradt, nekem sem hiányzik a szopizás és most már semmi sem tart vissza a kistesó-projectől Kép

És képzeljétek pénteken lesz az első nélküle töltött éjszakánk, Apu elviszi Gyöngyösre, aztán én utánuk utazom szombaton, Csaba pedig megy vissza Zalába építkezni!

Annamari!
Nagoyn édesek a fiúk és le a kalappal előtted, hogy ilyen ügyesen bánsz kettővel Kép

Annamari! (másik Kép )
Ügyesen csináltátok, majd ezt mi is bevetjük, ha egyszer netalántál újépítésű lakásba költözünk Kép Bár Apa legújabb ötlete a saját nyaraló Kép
Ja és ne hagyd magad se a bankban, se a szoc. osztályon, nagyon szemetek az emberek!

Mikor mész a legközelebbi uh-ra?

Teszek fel egy hétvégi, strandolós képet Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
csaju
 
 


Végül három sikerült Kép

Az utolsón az uncsitesókkal van Manó, nagyon imádták egymást!

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Köszi lányok a bíztatást,kitartok és tudom hogy milyen szemét minden ilyen ügyintéző,... már megnyugodtam.(bár biztos lesz még egy-két nyugtalan éjszakám)
Csaju:látom a kislányoknak is ugyanilyen szép kék szemük van,mint Máténak!!! Hajrá babaprojekt!
Érdekes ez a szopi dolog,hihetetlen,hogy egyik napról a másikra már nem kell nekik a cici!?
Krisz: én is megenném azt a tortát!!! Mindjárt csinálok is magamnak valami édességet!
Sus:belevágunk bizony,holnap 10kor lesz szerződés-aláírás.Most már 3 hete spórolunk (legalábbis próbálunk- nincs pizza rendelés,Mc Donalds,vásárolgatás,mozizás,stb...) Elég sok pénzünk ment el ilyenekre,kíváncsi leszek mennyit takarítunk meg így.
Lau: gyógyulgass,ha estleg péntek délelőtt mentek sétálni megdumálhatnánk egy talit.
Én is dicsekszem kicsit: Márki napok óta pelo nélkül van itthon,minden pisinél is szól és a délutáni alvás után is száraz a pelója.Éjszaka még ugyan pisil bele,de nagyon jól haladunk.
A picivel is minden oké,majd csak aug.közepén megyek megint Uh-ra.
Jó éjt mindenkinek
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!
Tigris!
Veled álmodtam,hogy 2 órsa alatt megszültélKép
Hajrá.Nekem általában bejönnek az álmaim.
Képzeljétek,kimentünk Nimróddal a hintára pihizni,mert napok óta nagyon nyügös,erre elaludt.Most kint alszik a járókában.
Még egy kérdés:
Mitől lehet kiütéses a pelenka alatt.Sűrűn cserélem neki és nem váltottam semmit sem.

Szép napot mindenkinek.
Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok!

Anita: nem valami kajától lehet a kiütés? Nálunk előfordult egyszer-kétszer, hogy a kaja még kaki formájában is kicsípte a fenekét. Kép

Annamari: na, megvan a szerződés? Kép Lehet gratulálni? Drukkolok, hogy menjen a spórolás, de ilyen cél érdekében biztos nem is olyan nehéz, nem? Kép

Judit: tök jók a képek, Máté szép és édes, mint mindig! Kép Olyan kíváncsi lennék, hogy mit gondolhatnak a gyerkőcök, amikor egyik napról a másikra abbahagyják a szopit. Kicsit irigyellek Kép, én is szívesen abbahagynám már, de persze ilyenkor sehol egy sztrájk, sőt, annyira szeret még mindig szopizni! Kép Erőszakkal nem akarom elválasztani, majdcsak egyszer magától megy!
Kíváncsi leszek, mit szól Máté a "szülőnélküliséghez", majd számolj be! Kép
Mit építkeztek? Csak nem máris a nyaralót vagy ti is Zalába költöztök? Kép

Remélem, Dórinál minden rendben és Anita álma akár igaz is lehet Kép.

Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Anita!

A szájpenésznek is lehetnek ilyen tünetei. Emésztőrendszer két vége ugyebár.

Puszi

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Ja, és Annamari: nagy-nagy gratula Márkhoz, szuper okos-ügyes gyermek! Kép Kép Kép

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Lányok!
Aláírtunk mindent,kifizettük a foglalót,a következő részletet (5,2M) október végéig kell kifizetni,aztán a többit a bank elvileg intézi. Remélem minden oké lesz. Lehet lekakilom(finoman szólva) az önkormányzatot is és kérek inkább valamelyik rokontól kölcsön 600 ezret. Ráadásul a befektető fickó tök rendes volt ( lehet látta hogy a sógoromat úgysem lehet átvágni) és mondta,hogy ha bejön jövőre ez a tervezett áfa csökkenés akkor még azt a különbözetet is visszaadja. Kép

Anita:nekünk egyszer volt kiütés a popón,az első felső két fog növésekor,de 2 nap alatt elmúlt. De lehet eper,málna vagy valami ilyen erdei gyümitől is.

Megyek kizavarom a fiúkat a kádból! Puszi mindenkinek!

Jaj,még valami: mit egyek,hogy a vasam kicsit rendbe jöjjön,mert nem akarok gyógyszert szedni?! Segítsetek!!!
kismuki
 
 


Sziasztok!

Végre ideértem a gép elé. Visszaolvastam mindent, azt hiszem...
Lau: le a kalappal! Nagyon jól állsz a dolgokhoz!
Mielőbbi gyógyulást kívánok.
Tigris: remélem meghozta a hidegfront a hatást és Marci előbújt a pocakból, hogy végre találkozhassatok Kép
Kismuki: mindig macerás egy ilyen ügyintézés és igazad van eddig én is csak fura ügyintézőkkel találkoztam, de jól kezelted. Irj, hogy viseled a pocaklakót...tudni már, hogy kisfiú v. kiscsaj?
Bannamari: képzeld már Noémi is 4,5 kg. Szerencsére már sokkal kevesebbszer sír a pocak miatt Kép A képek nagyon jók! Kérünk még!
Csaju: ez a gyermek egyre szebb! Kép
Szerintem Noéminek is kék szeme lesz, mint az apjának! Ha sikerül teszek fel képet Róla.
Tkrisz: köszi az ernyőt nagy szükség volt rá! Alkalmasint visszaszolgáltatom, jó? A héten éjszakás a férjem, így reggel elmegyek a gyerekkel itthonról, hogy tudjon aludni és csak estefelé jövünk haza. A jövő hét jó lenne Nektek?
Nagyon jó kis tortát kapott Máté Kép

Puszi Nektek
Bedi



KépKép

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


CSAJOK, NAGY HÍREM VAN: MEGSZÜLETETT DÓRI MARCIJA, MA 16.45-KOR, 4100 GRAMMOS, 58 CENTIS ÓRIÁSBÉBI, FEKETE HAJJAL! Kép
Ennyit tudok, ennyit írt Dóri, a részleteket biztos megírja majd, ha hazajöttek.
Anita, jó kis jóstehetség vagy! Kép

Bedi: persze, jövő héten akkor majd "randizunk". Mi most pénteken megyünk anyósomékhoz és hétfőn jövünk vissza, de majd egyeztetünk. Kép Nagyon aranyos Noncsi! Kép Puszi nektek!

Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Annamari: egyél májat, abban sok vas van, meg a spenótban, mákban, hirtelen ezek jutnak eszembe! Puszi!

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Annamari, a szederben is rengeteg a vas! Gratula a lakáshoz!!! Akkor mikor lehet költözni, mikor lesz kész?
Tigrisnek nagy gratula, remélem tesz majd föl képeket, mert rettentő kiváncsi vagyok Marcira Kép!
Bedi, Csaju, nagyon édesek a kölkök, jó lenne nyár végén majd megint összehozni egy nagy talit Kép.
(A süni tortát meg még én is irígylem Kép, saját készítésű?)
sus1
 
 


Juhééééééééj, de jó most Dórinak Kép

Krisz!
Köszi az sms-t Kép

Bedi, Sus!
Köszönöm, átadom a fickónak Kép

Bedi!
Nagyon édes Noncsi, te sem panaszkodhatsz szépség ügyben Kép

Annamari!
Gratuálok a szerződéshez és azért szerintem erőltesd még egy kicsit azt az önkormányzat dolgot, ha jár nektek, vegyétek is igénybe, nehogy már az is a politikusok zsebébe landoljon!!!!
Nekem olyannyira rossz volt a vasam, hogy a dokim se akarta elhinni, sztem azért is lett Máté ilyen kis vasgyúró, mert elszívta tőlem Kép


Ja és Krisz láttam ma a férjedet és Mátét, nagyon siettek haza Kép

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!

Gratulálunk Dórinak a kis MarcihozKép

Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Dórinak hatalmas gratula az óriásbébihez. El sem hiszem, hogy egyesek akkora gyereket szülnek, mint az enyémek 3 hónaposan voltak. Én a picikkel is eléggé megszenvedtem, de panaszra sem nyílik a szám, ha elképzelem, hogy ekkora babát is meg lehet természetesen szülni.

Szóval babának és mamának jó egészséget és rengeteg tejcsit kívánunk.

Még jövök, de most rohanok
Pussz

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Judit: szívesen! Kép Igen, tegnap Zoli elvitte Mátét ismerősöknek mutogatni Kép, aztán annyira belefeledkeztek a mulatozásba, hogy rá kellett szólnom, ugyan hozza már haza a gyermeket uzsonnázni! Kép Ezért rohanhattak... Kép

Annamari: nem tudsz véletlenül a közeletekben egy jó kozmetikust? Tesóm még mindig nem keresett, mióta ott laknak, pedig már nov. végén költöztek. Kép Most már tényleg el akarna menni, csak nem tudja, hová. Köszi előre is, ha van tipped!

Sus: végül ez a torta is rendelve lett, de egy ismerős cukrász csajtól, aki szintén otthon babázik, neki is egy éves múlt a kisfia, így tudja, mi a dörgés gyerektorta fronton! Kép Nagyon fini is volt!

De kíváncsi lennék, hogy vannak Dóriék, szopizik -e Marci, milyen volt a szülés, stb., de még várni kell kicsit, mielőtt ezt megtudjuk! Kép

Mi holnap reggel utazunk, de lehet, hogy még benézek, ha lesz időm estefelé. Ha nem, akkor mindenkinek jó hétvégét.
Puszi, Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Ja értem! Éppen úgy is nézett ki, mint akire rászóltak, hogy rohanjon haza Kép

Mi most megyünk a 15 hós oltásra, szurkoljatok!

Én is nagyon kiváncsi vagyok, hogy vannak Dóriék, mit érez most, mit szól majd Viktor, stb. Kép

Kép

Kép
csaju
 
 


Hali,

na hogy bírtátok az oltást, kit viselt meg jobban? Kép Remélem, nem lesz lázas és nyűgös Máté!

Akkor még egyszer jó hétvégét mindenkinek! Kedden jövünk! Kép

Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Dóri: NAGYON NAGY GRATULA MARCIHOZ!Remélem minden ok Veled és Vele!
Tkrisz: jó utat és kellemes hétvégét, akkor jövő héten ismét egyeztetünk Kép ja és köszi!
Csaju: nagyon köszi, ilyenkor mindig olyan boldog leszek Kép))
Az oltás miatt nem irigykedem, szegény kislány úgy ordított a két hónapos oltáskor. Gyönyörűen mosolygott a doki nénire, aki válaszként beleszúrta a combjába azt a nagy tűt...én buta meg néztem Kép
Bannamari: én is csak hallgatom, hogy mekkora gyermekeket szülnek meg mostanában normál uton..., de egyáltalán nem irigylem Õket, nekem a 2,9 kg-os Noncsi is elég volt Kép

Képzeljétek a kislány rácsodálkozott a kezére ami a szeme előtt kalimpált, olyan aranyos volt Kép

Puszi
Bedi

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


Sziasztok!
Megvolt az oltás, az összes közül most sírt először, az előzőeken csak elkeseredett, de nem lett sírás. Most is, ahogy felvettem elhallgatott és hüppögve mutogatott a doki néni felé Kép
Azóta ha kérdezem hol a bibije, mutat a lábára Kép

Persze én tök rosszul viseltem...

Mondta a doki a szokásosat, hogy este lázcsillapítás, stb., de én eddig sem adtam neki, most sem fogok, majd éjszaak felkelek megnézem.

Krisz!
Klárika most belopta a szívembe magát, mert azt mondta, hogy nem ismert meg, úgy meg vagyok váloztva. Fogytam is és a hajam is más Kép
Jó pihit nektek!

Bedi!
Édes lehetett Noncsi Kép

Holnap viszi Apu Mátét el, majd beszámolok róla hogyan bírtuk külön!

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok!
Na én paff vagyok.Körülöttünk mindenkinek rossz éjszakája volt.Állítólag megint dúl ez a hasmenéses hányos járvány.Anyósom is beteg meg a környék gyerekei is.Remélem mi kimaradunk.

Tegnap végre megvarrtam magamnak a kékfestő anyagból a szoknyátKép Már hónapok óta terveztem.Tök jó lett.

Na megyek honfogalalózni,teljesen hatalmába kerített ez a játékKép

Anita

Kép

Kép
anita23
 
 


Sziasztok!!

Szívből gratulálok DórinakKép Szerdán pont ott voltunk a kórházban, bementünk Csapóhoz, hogy megmutassam a zárójelentést.
Kijött a szülőszobából, és mondta, hogy Dóri épp most van bent, már folynak az események. Aztán Vera is kijött, mondta, hogy szalad vissza, mert már kint van a fejeKép
Szép nagy baba lett őkelme.
Múlt héten egyik ismerős anyuka szült, képzeljétek, 4800 grammos lett a kisfiú és 61 centi...hihetetlen, és természetes úton szülte meg. Nekem bőven elég volt a 3100 grammos Ákos (36. héten) és a 3750 grammos BalázsKép

Annamari: nekem végig kellett szednem a Maltofer Folt, nagyon alacsony a vasam mindig.

Bedi: köszönöm, gyógyulgatok, bár, most nagyon megérzem a közelgő melegfrontot, ma többet kell pihennem.

Jó hétvégét kívánok mindenkinek!

Puszi
Lau
lau
 
 


Sziasztok!

Tegnap írtam egy jó levelet,de Márk nyomott megint egy esc-et,így már nem volt kedvem írni...
Szóval : Dórinak nagy gratuláció!!!!
Marcinak sok tejcsi!!!!
Sus: elvileg decemberben már kész lesz,de a szerződésen február lesz,és inkább arra is készülünk költözésileg.Addig anyuméknál lakunk majd és a bébi is oda érkezik. Lehet még könnyebb dolgom is lesz,mert nem kell háztastást vezetnem az első hónapban. Kép
Anita: hajrá!!! Csak össze ne fuss a férjemmel (változatosság kedvéért Kismuki név alatt) mert nagyon jó már a Honfoglalóban!
Krisz:kozmetikusnál én életemben egyszer voltam,így nem tudok neked segíteni ez ügyben.
Bedi: az első 3 oltás sírása semmi sem lesz az 1 és a 1,5 éveséhez képest.Amikor már úgy sírnak,hogy anya-anya!!! Az ember szíve szakad meg! Kép
Mindenkinek: köszi a vasas ötleteket,eszem a májat,a spenótot,a szedret sajna nem szeretem,de talán még az olajos hal is jó!
Hallottátok,hogy jövő héten milyen dög meleg lesz?! Még jó,hogy a férjemnek kezdődik a 2 hét szabija és utazunk!!!
Jó éjt mindenkinek
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!
Lau!
Nagyon örülök, hogy már jobban vagy Kép

Jól sikerült Máté első külön éjszakája, este 9-től reggel 9-ig aludt Kép Azt mondja Anyu, hogy egyáltalán nem keres minket, egész nap jókedvű, így maradjak még egy hétig itthon! De megyek már ma du. Kép

Azért az én estém is jó volt, du. nagyon-nagyon hiányzott Máté, persze meg is sírattam. De este tök jót beszélgettem két jó barátnőmmel is, így hajnalban értem haza!

Egy hétig nem leszek, puszi mindenkinek!

Kép

Kép
csaju
 
 


Sziasztok lányok!
Mindenki nyaral?!
Dóri:mikor írsz már nekünk valamit??? Itthon vagytok már?Hogy van Marci baba?
Szerdán mi is utazunk,remélem addig azért jelentkezik valaki!
Jó éjt!
Annamari
kismuki
 
 


Sziasztok!
Én itt új vagyok, csak most fedeztem fel ezt a fórumot. Én is az Uzsokiban szeretnék majd szülni, csak van egy kis gond. Én a Krasznai dokihoz jártam. Február végén sajnos volt egy vetélésem, állítólag nem is lett volna egészséges a baba. Most új orvost keresek, újra szeretnék babát, de mindenképpen az Uzsokiban szeretnék szülni, mert nagyon kedvesek voltak velem. Mikor kiderült a terhességem, a dokim elküldött a Herminába uh-ra, ahova 2 hét múlva kellett újra mennem, mert a doki /Lukács/ szabin volt. Mikor végre megvizsgált, közömbösen mondta, hogy ez nem jó terhesség, úgysem marad meg. Úgyhogy őt ne ajánljátok, többet nem szeretném látni. Pedig előtte egy ismerősőm is ajánlotta. A Habermajer dokiról tudtok valamit?
Köszi, hogyha elolvastatok, jól esett leírni a dolgokat. Egyébként nagyon aranyosak vagytok, olyan szeretetteljes hangulata van ennek az oldalnak. Puszi mindenkinek! Barbara

Kép
barbara_75
 
 


SziasztokKép

AnnamariKép nagyon jó pihenést nektek, most irigykedem picitKép Kérünk majd képeket is!!

Dóri: elvileg tegnap hazaengedtek, majd írj, hogy teltek az első napok, kíváncsi vagyok, Viktor hogy fogadta a tesót!

Barbara: Nem Habermajer az orvosom, de nagyon szimpatikus és jó orvosnak tartják, akik hozzá járnak. Nekem dr. Csapó Csaba az orvosom, de róla csak elfogultan tudok nyilatkozniKép Mindkét gyerkőcöt nála szültem, évek óta ismerem, teljes mértékben meg vagyok vele elégedveKép

Jó pihenést a nyaralóknak rakok fel pár képetKép

A kertben:
Kép

Akcióban:
Kép
Kép

Otthoni pakolászás:
Kép

Ákos:
Kép

Puszi
Lau
lau
 
 


Sziasztok!

Barbara: üdv közöttünk, remélem, minden rendben lesz a babával! Hányadik hétben vagy? Habermajerről tényleg jókat hallani, rendes fickó, szerintem érdemes megpróbálni. De ahogy Lau írta, Csapó doki is nagyon jó, és ezt igencsak az össze dokira el lehet mondani az Uzsokiban, de a többiek is biztos nyilatkoznak még! Sok sikert a kereséshez! Kép

Lau: jó újra látni téged (akkor is, ha csak képen Kép), és nagyon szépek a fiúk, látom, Bazsi ezerrel nyomul, nagyon aranyos! Miket csinál már?

Dórira én is sokat gondolok, remélem, jelentkezik hamarosan, gondolom, nem könnyű a két gyerkőccel... Kép

Annamari: hol nyaraltok ezúttal? Kép

Mi hétvégén nagyszülőztünk, jól sikerült a hétvége, Máté elemében volt. Napról napra ügyesedik minden téren, nem győzzük követni. Szerintem hamarosan el is indul majd, nagyon ügyeskedik. Olyan hamar megjegyez mindent, amit mutatunk neki, gyakorlunk vele, hogy szinte hihetetlen. Ami most legjobban tetszik, nem tudom honnan szedhette, hogy felhúzza az orrát, fintorog a szájával és széttárja a két kezét és még hangot is ad ki hozzá, nagyon édes. Majd én is rakok fel képeket később vmikor, ha több időm lesz.
Hétvégén megyünk a Balcsira egy hétre nyaralni, már alig várom, csak jó legyen az idő!

Csaju, remélem, jól telik a pihi szüleidnél! Kép

Puszi, írjatok, Anita, Sus, Bedi, Bannamari, veletek mizújs? Krisz

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Sziasztok!

Eszméletlen ez az időjárás...és mi lesz még a hétvégén!!!
Tkrisz szerintem a legjobbkor mentek Balcsira. Noncsinak vasárnap lesz a keresztelője már előre parázok a jósolt 40 fok körüli hőmérséklet miatt.
Képzeljétek ma bevittem a kislányt a melóhelyre megmutogatni. Olyan aranyosan viselkedett, csak a vége felé nyügizett. Elég nehéz volt a városba bejutni autóval, mert mindenhol vmi utca le van zárva feltúrás miatt.

Tök jó olvasni, hogy mindenkinek rendeződnek, alakulnak a dolgai (betegség, lakás, gyerekek)! És a nyaralásról nem is beszélve...alig várom, hogy mi is mehessünk a picúrral.

Kismuki: igyekszem felkészülni ezekre, de azt hiszem nem is lehet Kép
Csaju: tényleg ari volt nagyon, tegnap már a lábát nézte, ahogy kalimpált vele Kép Egyébként jó pihit Nektek.
Lau: örülök, hogy jobban vagy! Nagyon sokat nőttek a gyerköcök! Jók a képek. A régebbi képeken nem vörös voltál, mikor váltottál?
Végül egyszobában alszanak már a gyerekek?
Dóri: kitartást, tudom, hogy mennyire nem egyszerű az első pár hét egy babával....de kettővel el sem tudom képzelni!
Barbara: ne add fel megéri! Az Uzsoki pedig szerintem az egyik legjobb választás, ahogy a többiek is mondják nagyon jók az orvosok és a szülésznők is. Habermajernél szült két kismama amikor én is és Õk nagyon meg voltak elégedve vele. Az én orvosom a Csapó doki és én is csak úgy, mint Lau régóta ismerem...szóval jó doki!

Hűsöljetek, ha tudtok.
Jó pihit mindenkinek.

Puszi
Bedi

Edina

Kép
Kép
bedi
 
 


Sziasztok!

Krisz, ha már hiányoltál... itt vagyok. Minden nap nézem, jelentkezik-e Dóri az élménybezámolóval. Gondolom, a pici teljesen leköti. Érthető.
Nálunk nagyjából ugyanúgy zajlanak a hétköznapok, nyaralni sajna nem megyünk, de jó is, az idén úgysem tudnánk élvezni még, mert picik a babók. Talán majd jövőre.

A gyerkőcök tündériek, sokadszorra nézem már megint őket.

Barbara!
Az én dokim Lukács volt, én nem merem teljes biztonsággal ajánlani. Én a 20. héttől állandóan kértem tenyésztést, ő mindig korainak találta, és végül a 29. héten vette le, a 30.-on volt eredmény, majd 2 napra rá megszültem. Persze nem lehet bizton állítani, hogy a fertőzés miatt, de a koraszülések 99%-a felszálló fertőzés miatt következik be.
Én Csapóról hallottam a legtöbb jót, de ő a legleterheltebb is.

Lau!
Örülök, hogy jobban vagy. és szorítok, hogy ezután is minden a legnagyobb rendben legyen.

Bedi!

Nagyon ügyes a kis csaj, én csak várom, hogy felfedezzenek valamit magukon, de nem akarják... A zenélő forgót azért egész szépen követik a szemükkel.

Most dobok néhány képet, és szaladok, mert fürdünk.

Puszi mindenkinek
Annamari


Gergőt letettem büfizni, erre elaludt:


Kép

Ádám bámulja a zenélő forgót:

Kép

Gergőnek is tetszik:

Kép

És együtt:

Kép

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!

Bannamari: nagyon-nagyon édesek a babák, és milyen rohamosan fejlődnek!Kép Gratulálok hozzájuk!! Dupla öröm, dupla gond..Kép

Bedi: igen, régebben vöröses volt a hajam, kb. a februári tali után két héttel csíkoztattam be, mert már meguntam az állandó sötét színtKép
Igen, két hónapja egy szobában alszanak, és Balázs azóta alussza végig az éjszakátKép

Holnap kimegyünk mi is a telekre, csütörtökön meg be kell mennem a klinikára, megvan a szövettan, akkorra lesz meg írásban is, és megbeszéljük a további teendőket. Jó lenne már túllenni rajta. A nyaralóknak, meg otthonmaradóknak is jó időt kívánok, és mindenkinek puszi!Kép

Lau
lau
 
 


Annamari, hihetetlenül édesek a fiúk, és hogy megerősödtek!!! Kép (olyan mókás, hogy teljesen különböző karakternek tűnnek a képekről)
Krisz, hova mentek a Balcsira? A jövő héten mi is oda megyünk Kép (Világosra).
Barbara, jó, hogy csatlakoztál hozzánk! Szerintem jó lenne, ha kicsit írnál arról, milyen elvárásaid vannak a dokival kapcsolatban, mert így mindenki csak a saját dokiját ajánlja (ez természetes!), de nem biztos, hogy tudsz választani. Ha írnál pár szempontot, jobban tudnánk ajánlani valakit Kép!
Lau, jól nézel ki a képen!Kép Ákos meg olyan nagy fiú már, tiszta pasi Kép
sus1
 
 


Hello csajok!
Külön üdv Barbarának! Neked én is csak azt tudom írni,hogy jó,hogy az Uzsokinál maradsz itt a dokik 90%-a extra normális. Nekem a Tiba volt a dokim és most a második babámmal is hozzá járok,nem hiába.A Csapóról,Habermajerről és a Járányi doktornőről is csak jókat hallottam. Szóval van választási lehetőség a sok jó közül!!!

Lányok,dobhatnánk egy Balcsis talit is lassan,ha mindenki ott lesz. Mi holnap megyünk Szárszóra a barátainkhoz és onnan hétfőn utazunk tovább Bükfürdőre,de oda már anyumékat is visszük.Majd csak péntek este jövünk haza és remélem addigra néger leszek! Kép
Annamari:hihetetlen,hogy ki vannak kerekedve a srácok! Édesek nagyon.
Bedi: gondolom a munkahelyeden el voltak ájulva Noémitől. Tényleg azt még nem tudjuk hogy te hol dolgoztál,persze csak ha publikus....de a többiekről már nagyjából képben vagyunk.
Dóri: ha megjössz írj majd mindent,remélem vissza tudok majd olvasni simán. Puszi Marcinak!

Jó nyaralást mindenkinek és barnuljunk!!! Majd jól bekenem azért a pocim valami 40es faktorú krémmel.
Annamari
kismuki
 
 


Mi csak kedden megyünk Kép Pont elkerüljük egymást, pedig Szárszó nem lenne messze Kép (Ja, egyébként holnap én is megyek Szárszóra, de csak egy napra, egy konferenciára Kép.)
sus1
 
 


Sziasztok Lányok!
Köszönöm, hogy ennyien figyeltetek rám. Kiderült, hogy pár éve édesanyám is járt a Hábermajer dokinál, és ő is pozitívan nyilatkozott. Azt hiszem őt fogom felkeresni. Nagyon aranyosak a gyerekek a képeken, amiket felraktatok. Még nem vagyok terhes, februárban csak a 10. hétig jutottam el, utána elvetéltem. Most újra szeretnék próbálkozni egy olyan dokival, akiben tényleg megbízok és a későbbiekben is hozzá járhatok. Megpróbálom felkutatni Habermajer dokinak a rendelőjét, remélem sikerrel járok.
Nagyon meleg napok jönnek, vigyázzatok magatokra és mindenkire, akire körülettek van.
Köszönöm a sok biztatást, puszi mindenkinek: Barbara.

U.i.: Ti is szedtétek az Elevitet? A régi dokim meg se említette, egy ismerősöm említette, hogy szedte, és neki bevált, mert a terhesség alatt belázasodott valami vírus miatt, de a babának semmi baja nem lett.

Kép
barbara_75
 
 


Helló lányok!

Sus: mi Fűzfőre megyünk, úgyhogy közel leszünk! Kép Ruccanjatok át, ha van kedvetek, mi most vasárnap utazunk és utána vasárnap jövünk vissza! A számom megvan még? Kép Misi hogy van? Hogy álltok a mászkálással?
Nálunk most nagy kedvenc lett a kavicsozás, ha kavicsot lát, rögtön leül és markolássza, dobálja, kezünkbe önti. Csúszdázni is imád, lefelé meg felfelé is Kép, ez utóbbi azt jelenti, hogy mászik vagy ha fogjuk a kezét , menetel felfelé, nagyon élvezi. A hétvégén egy kis csúszdán el is lökte magát fentről és magától csúszott, csak néztünk. Egyébként mi még csak most tartunk ott, hogy pár pillanatra megáll egyedül és néha akkor is hajlandó menni, ha csak az egyik kezét fogjuk. Kép

Barbara: sok sikert a babavállaláshoz és a nyomozáshoz Kép, azért nézz be hozzánk, ha van híred, oké? Én szedtem Elevitet, az első három-négy hónapban minden nap, aztán csak heti 2-3 darabot, nagyon jól bírtam a terhességet, soha nem volt hányingerem, Máté is makkegészségesen született, azóta sem betegeskedett sokat. És azt mondják, előre is lehet szedni, így nagyobb az esély a teherbeesésre is! De simán folsavat is szedhetsz előre, az is segíthet. Kép

Annamari: jó nyaralást, vigyázz magatokra ebben a hőségben!

Bannamari: gyönyörűek a fiúk, és tényleg látszik köztük a különbség! Mennyire más természetűek?

Lau: szorítunk csütörtökre!!!

Hű, nekem már most nagyon melegem van... Mi lesz itt még? És persze pont a legnagyobb melegben vagyunk itthon a panelban, de a nyaralás előtt már nem akarok útrakelni. Csak azt remélem, hogy kitart a jó idő jövő hétre is.

És a beígért képek:


Kép
Kép
Kép
Kép

Sziasztok, Krisz.

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Jaj, még azt akartam írni Launak, hogy nekünk is ugyanolyan dömperünk van, mint Bazsinak Kép :

Kép

Kép

Kép
tkrisz
 
 


Krisz, légyszi küldd el a számod priv-ben! Köszi Kép
sus1
 
 


Barbara!

Én szedtem az Elevitet minden nap, és meggyőződésem, hogy a fiúk annak köszönhetik, hogy most teljesen egészségesek, hogy én végig szedtem. Pedig 9 héttel születtek hamarabb.

KépKép

Kép
bannamari
Budapest XIII. kerület
 
 


Sziasztok!
Köszönöm lányok az infókat, aranyosak vagytok. Több telefon árán, de sikerült kinyomoznom Habermajer doki címét és telefonszámát, úgyhogy van egy kis sikerélményem. Jövő héten kedden megpróbálok elmenni hozzá, felderítem a terepet. 6-ig dolgozok, ő 7-ig rendel, remélem odaérek. Kicsit izgulok.
A dömperes fotó nagyon édes.
Én egyébként egy gyerekcipő boltban dolgozok, talán mond nektek valamit a neve: Siesta Márkabolt. Nagyon sok baba jár hozzánk, olyan aranyosak. Először nem tudtam, hogy fogom bírni a kis lurkókkal, de aztán hamar rájöttem, hogy nem velük van probléma, hanem a szülőkkel.Tisztelet a kivételnek. Na egyenlőre ennyit, vigyázzatok a nagy melegben: puszi, Barbara.

Kép
barbara_75
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?