Nem a tolókat érzed, hanem azt, hogy, ahogy nyomódik valami ezerrel kifele. Ez nem fájás, hanem maga a teste baba. Nekem úgy mondták, hogy olyan, mint egy székelési inger, amit nem tudsz megállítani. Azért nem pont olyan szerintem, de van némi hasonlóság, valóban. Érzed, hogy valami csúszik kifele megállíthatatlanul. Nekem kicsit vissza kellett tartanom, mert még nem voltam elég tág, na az nagyon szar volt. Sokan nem is tudják elég ideig tartani, és ezerrel nyomnak, és ilyenkor szakadnak szanaszét. Pl a barátnőmnél így volt. Én tudtam egy ideig. Ez nem fáj igazából, vagy már nem érzed, nemtom. Nálunk ez úgy zajlott, hogy mondta a szülésznő, hogy ne nyomjon, ne nyomjon, én meg mondtam, hogy de nem tudok nem nyomni. Erre ő, hogy de muszáj, mert szétszakadok. Én meg, hogy de nem tudom nem nyomni! Azért tudtam persze, de csak egy ideig
Aztán egyszer csak mondtam, hogy na most aztán tényleg nem megy, muszáj nyomnom, és ekkor elkezdett mindenki ezerrel beöltözni, átpakoltak a szülőágyra, talán itt kaptam kórházi hálóinget is (összefolynak ám az események) és akkor mondták, hogy nyomjak, ha jön a fájás. Fájást meg marhára nem éreztem, csak úgy nyomtam össze vissza, mert nem tudtam, hogy mikor kell. Meg is állt az egész ügy, a gyerek feje ott volt a bejáratnál, de nem mozdult. Közben meg baromi fegyelmezetlen voltam, mert folyton beszéltem, pedig nem szabad. Pedig tudtam, hogy be kéne fognom, meg koncentrálnom, de csak azt tudtam mondani, hogy nem megy, nyomok, de nem megy. Tisztára kiborultam, hogy milyen béna vagyok, és mi lesz most a gyerekkel, meg egyáltalán. Persze lehet, hogy csak a 16 órás vajudás miatt nem volt már energiám semmire. Szóval ekkor elkezdett romlani a gyerek szívhangja, és jött a vákuum. Azzal azt hiszem elsőre kint is volt a bébi.
Hogy EDA nélkül hogy megy mindez, azt nem tudom, de így tényleg nem éreztem fájásokat a végén, és ez nem volt túl előnyös.
Magyarán asszem legközelebb megint úgy állok a dologhoz, hogy nem kérek EDÁ-t, aztán persze megint meglátjuk, hogy mi a vége.
Ja, a kérdésedre válaszolva, nem volt rajtam gép, csak egy, amin a gyerek szívhangját nézték. Olyan nem, amin a fájásokat. Én is kérdeztem, hogy miért nem, megnéznék már egy igazi nagy fájást is a gépen - kíváncsi voltam, istenem!
- de azt mondták, hogy felesleges, úgyis látják, hogy jó nagyok a fájásaim. Aztán egy idő után már kevésbé az érdekelt, hogy milyen papíron egy szép nagy fájás, sokkal inkább más dolgok foglalkoztattak
Viki