Szia Judit!
Köszi a gratulát!
Akkor bemásolom ide is a sztorit:
Április 23-án délután,kb. fél 3-tól 10 perces fájásaim voltak, amik 6 körülre 6-7 percesekre sűrűsödtek. Végül fél 8 körül úgy döntöttünk, bemengyünk a kórházba. A kórház parkolójában még ücsörögtünk vagy 20 percet, nem bírtam eldönteni, fáj-e már annyira, hogy felmenjünk, illetve milyen ciki, ha mégis hazaküldenek
. Hát felmentünk, bő 2 ujjnyi volt a méhszáj, 5 perces fájásaim voltak, de még egyáltalán nem volt vészes. CTG után fél 10 körül megkaptam a beöntést, ezután kicsit erősödtek a fájások, és már 4, majd 3 percenként jelentkeztek. Mire lezuhanyoztam, megérkezett a dokim. Méhszáj 3 ujjnyi. Burkot repesztett, mire 4 ujjnyi lettem de a baba feje még elég fent volt. Már 2 percenként követték egymást a fájások amik már kezdtek elég elviselhetetlenek lenni. Ráültem a labdára de már nagyon kivoltam, a férjem masszírozta a derekam, ami bár jól esett, de mint hogy max 5 másodperces fájásszüneteim voltak, már nem igazán tudtam kommunikálni vele. Kb 5 perc labdázás után elkezdtem érezni a tolófájásokat, a szülésznők meg nem hitték el, azt mondták, fájásszünetben is éreznem kell őket, de én meg csak éreztem, hogy a baba feje nyomul kifelé. Miután harmadszor mondtam, hogy márpedig ez székelési inger, felfekhettem az ágyra és bár mondták, hogy ne nyomjak, egyszerűen nem bírtam visszatartani és ekkor mondták is, hogy látszik a baba feje
Teljesen más volt a kitolási szak ,mint az előző szülésnél, akkor tök hosszú idő eltelt 2 tolófájás között, szinte megkönnyebbülés volt nyomni, most meg végig éreztem a feszítést, szünetet egyáltalán nem vettem észre közöttük. Szégyellem, de amilyen fegyelmezett tudtam maradni az első szülésemkor, most legalább annyira nem tudtam kontrollálni magam, kiabáltam, mondtam, hogy nagyon feszít, meg hogy nem bírom visszatartani amikor már századszor mondták, hogy ne nyomjak... A szülésznők egyáltalán nem tudtak segíteni, a lehető legrosszabb pillanatokban mondták, hogy vegyek levegőt, fújjam ki, meg hogy nyomjak-ne nyomjak,.., és akkor talán a 3. nyomásra 23.18-kor kibújt Levi
A fájdalmat mintha elvágták volna, nagyon boldogok voltunk!
És akkor itt jön a második felvonás. A méhlepény nem akart leválni, hiába kaptam oxytocint. Mondták, hogy nyomjak, de nem tudtam, ekkor a doki mondta, hogy akkor ő nyomja ki belőlem,, mire megfogtam a kezét és mondtam, hogy NE! Persze mégis... de mivel hiába nyomkodták a hasam össze-vissza, így kb. 20 perc elteltével a doki úgy döntött, kössenek be infúziót és bemegy ő a lepényért. Könyékig bennem volt, nagyon fájt, (eleresztett egy remek poént, hogy ilyet pornófilmekben is látni...) közben el is szakadt a lepény... Később mondta, hogy ezt máskor altatásban végzik... dehát látja, így is kibírta... ja , csak közben ordítottam egy keveset.
Harmadik felvonás: varrás. Szintén remek volt, de fájdalomcsillapítónak ott volt már Levi, aki az apukája karjaiból próbált erőt adni nekem, időnként megpuszilgattam, így könnyebb volt elviselni a fájdalmat.
És végül a negyedik felvonás: végre hármasban maradtunk. Levi, apa és anya! Csodálatos volt! Ahogy szuszogott a karomban, a kis puha, meleg teste, ahogy cuppogott a cicin...Már akkor éreztem, hogy elvesztem, imádom őt is, akárcsak a bátyját, pedig féltem, hogy nem leszek képes annyira szeretni, dehogynem!
Judit, Te mikor is szülsz?
Andi