Új privát üzeneted érkezett!

Remélem, azért nézitek a netet és nem csak 3 után jöttök? De látom, más is észrevette, hogy huncutkodások vannak itt és mégis van társalgó!Kép

WishKép
Jaj, szegénykém! De legalább látott doki, ennek örülök! Jobbulást!!! És köszönöm a bíztató szavakat!
Kép
hajnesz
 
 


Lányok!
Minden reggel várom, hogy újra olvashassam a babanetet. Minden nap van valami újdonság. Szani levele igazán szívhez szóló. Csak olyan nehéz kiűzni a rossz gondolatokat az ember fejéből.
Lányok, én 27.-én megyek átjárhatóságira. Lesz ott valaki esetleg akivel együtt szorongathatnánk a kezeinket? Jó lenne legalább a várakozás alatt dumálni valakivel, hogy a gondolatok elterelődjenek.
emi31
 
 


NikoszKép
Örülök, hogy minden rendben!
Nagyon jó lehet hallgatni a két kis szivecske dobogását!

SzaniKép
Ez egyszerűen szuper volt. Nagyon jókat írtál!
További kellemes babavárást neked!
És jó ruhaválogatást!
De szeretnék már én is itt tartani!

HajneszKép
Béna vagyok és nem találom a számlálókat Kép!
De talán jobb is.
Hogy vagy? Tesztet élesítetted?
Drukkolok!!!

WishKép
Jobbulást kívánok!!!

Emi1Kép
Gondolatban majd szorongatok a kezeidet, jó?!
Stella

Kép
stella9
 
 

 
 

StellaKép
www.lilypie.com - ott megtalálod a baba mellett körben a választható beállításokat. Nekem az tetszik nagyon, hogy még örökbefogadós számláló is van, persze egyikünknek se legyen rá szüksége, mindenesetre nekem szimpi és segít a gondolattal barátkozni...tudom, még nem tartok ott, de akkor is!Kép
Mondjuk jól vagyok, Szani levele is segített, hogy feltöltődjek energiával. Az meg pláne, hogy folyamatosan kapom a drukkokat!!! Teszt beélesítve, csütörtökre tervezem, bár elvileg már holnap tesztelhetnék, ha a ciklusomat vesszük. Na majd meglátom!
Te jól vagy? Már amennyire lehet egy ilyen borús, esős napon.
hajnesz
 
 


Hajnesz, van egy jó hírem: holnap már CSÜTÖRTÖK van, tehát ha csütörtökre tervezed, akkor holnap már tesztelhetsz, és nagyon várlak a JÓ!!!!!!!! hírekkel!!!KépKép

Wish!

A francba, hogy még meg is betegszel!! Az biztos, hogy legyengülhettél ettől a sok nyavajás fájástól, meg ugye a lelki állapotod sem segített a probléma leküzdésében!!!
lkt
 
 


Hajnesz, van egy jó hírem: holnap már CSÜTÖRTÖK van, tehát ha csütörtökre tervezed, akkor holnap már tesztelhetsz, és nagyon várlak a JÓ!!!!!!!! hírekkel!!!KépKép

Wish!

A francba, hogy még meg is betegszel!! Az biztos, hogy legyengülhettél ettől a sok nyavajás fájástól, meg ugye a lelki állapotod sem segített a bacik elűzésében.
lkt
 
 


Úristen, TimiKép, tényleg, de hülye vagyok!KépKépKép Na ennyit rólam, no comment...
hajnesz
 
 


HajneszKép
Köszi, megvagyok. Csak már most elegem van a várakozásból. Győzőm kitölteni a napjaimat.
Valahogy semmi sem köt le annyira mint régen.

Ahogy Lkt is mondta, holnap már csütörtök és várjuk a jóóóóóó híreket!!!
Addig kezem lábam xyz-ben!!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Hajnesz!

A kis számláló, amit kitettél aktuális? Mert ha igen, akkor egyszerre időzítettük magunkat Kép Kár, hogy én már barnázom, úgyhogy biztos rendesen meg is jön...

Emi 31! Ne izgulj! Én még nem tudom, hogy mikor megyek dokihoz, de írok, ha aznap is lennék! Tényleg nagyon odafigyelnek az emberre, képzeld el, velünk megcsinálta azt, hogy berendelt nyolcra, és az asszisztens megkérdezte, hogy külön be szeretnénk-e még hozzá szaladni egy kis megnyugatásért. És a legnagyobb tömegben fél kilenckor be is mehettünk hozzá! Utána ahogy van szabad ágy, bemehetsz a szobába, én már kilenckor benn feküdtem, ott lehet olvasgatni, ha bírsz.
png
 
 


PngKép
Abszolút aktuális, ma van a 27. cn. Sajnálom, hogy nálad már vannak jelek, hogy mennyire mást tudnak jelenteni néha a színek. Amúgy szeretem a barna színt, csak most ne legyen körülöttem barna!!!
hajnesz
 
 


StellaKép
Próbálj valami újat keresni, amivel lekötöd magad. Én minden lombik előtt eltervezem, hogy mit fogok csinálni, ha nem jön össze. Most pl. az erkélyünket fogom szuperre megcsinálni, tele virágokkal. Jól kifúrom magamból a feszültséget, mert a falra is kerülnek kaspók, meg lesz kispad, nyugágy. (Cica, ha olvasod...este megbeszéljük!Kép) Szóval szerintem jó, ha van előre egy terv, amibe azonnal bele lehet vágni, nekem legalábbis bejött.
hajnesz
 
 


Sziasztok csajok!
DiaKép Ez a legjobb hír mostanában, amit írtál. Mesélj, mi a helyzet GigivelKép Kérünk fotókat is!

Szanikám, drágaKép TÉnyleg csodálatos, amiket írtál, valahogy tudom is belül, hogy nem lehet megúszni biz. kérdéseket a gyermekkorral, az önelfogadással kapcsolatban. A Luna-jóga is ezért szuper!

Két hét hét és kezdünk. Addig elballagtatok mindenkit....most iszonyú nagy hajtás van, le kell zárnom őket, agyba-főbe dogákat íratok, javítok.
Ráadásul én is megbetegedtem, alig bírtam tegnap létezni.Kép

Mindenkinek ezernyi üdv., anna

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


HajneszKép drukk ezerrel, csak türelem!!!! Sikerülnie kellKépKép

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Fourth Birthday tickers
Lilypie Second Birthday tickers

Lilypie Pregnancy tickers
madaran
 
 


Újra kellet regisztrálnom más néven. Hihetetelen vacak mostanában ez a fórumrendszer.

Anna Kép
De jó hogy jelentkeztél Kép Két hét múlva indul a buli? Az mindjárt itt van Kép
Sajnálom, hogy te is beteg vagy, de két hét múlvára Makk Marcsi leszel ugye?

Stella Kép
Érdekes amit írsz. Én is úgy vagyok vele, hogy bár Kép vagyok, valahogy kisebb lelkesedéssel csinálom a dolgokat, azt is amit egyébként szeretek. Kicsit úgy érzem magam, mint az öreg nénik, akik egy padon ülve mosolyogva nézik a maguk körül zajló világot,a virágokat, a madarakat, az embereket, gyerekeket stb, de ők maguk csak ülnek és nem vesznek részt benne. Szívesen elnézek bármit órákig, de részt venni nem nagy kedvem van benne. Ez most abban merül ki, hogy a neten mások véleményét, cikekket olvsaok, képeket nézek azokról a dolgokról, amiket szeretek egyébként csinálni. Pont azon gondolkodtam, hogy miért van ez vajon. Arra jutottam, hogy valószínűleg még minidig legbelül másra koncentrál az agyam.

Hajnesz Kép
Nagyon szorítok én is Kép
Aranyos a számláló, csak nekem most fogalmam sincs mihez viszonyítsak Kép
Három dologhoz is lehet. Amikor legutóbb megjött +56 nap, vagy amikor elkezdett szivárogni, vagy amikor rendesen megjött. Ennek alapján
16., 13., vagy 7. ciklusnapon vagyok.
Mondjuk nekem, a középső a szimpi, mert akkor ma este az andrológus után és holnap esélyt adhatunk a csodáknak Kép
Szóval legyen ez, aztán majd meglátjuk Kép

Kép
wish_
 
 


Tényleg sokta vacakol most ez a babanet. Én a héten már 2-szor regisztrálom magam újra!

Enigma! Kép
Köszi!!! Hogy vagytok? Mesélj már magatokról!

Hajnesz! Kép
Alig várom a holnapot! Tessék korán bejelentkezni a jó hírekkel!!!

Stella! Kép
Én is így voltam, sőt vagyok, hogy valahogy semmi nem köt le! Valószínű azért van, mert teljesen máshol jár az agyunk! mindíg csak erre az egy dologra (én már kettőre) koncentrálunk! De bízzunk benne, hogy egyszer csak minden szuper lesz, és végre boldogan élhetünk! Szorítok neked!

Farkasok! Kép
Képzeld, ma írtak a kiadóból, és elnézést kértek! Holnap állítólag már postázzák is!

Wish! Kép
Nem semmi, hogy még ez is elért! Remélem minnél hamarabb meggyógyulsz, mert már itt a június a kertek allatt, és addigra testben és lélekben egészségesnek kell lenned!

Szörnyűséges idő van mifelénk! Egész nap zuhog az eső! De azért egész jó napom volt! Voltam a védőnőmnél, és végre kaptam kismama könyvet! Tök szupi, azt hittem nekem sosem lesz ilyen!!!

Puszi mindenkinek, és jobbulást a betegeknek!!!
nikosz
 
 


Szevasztok,
Ma csak eddig olvastalak benneteket.

Hajnesz, Png,
Mit írhatnék ami megnyugtathat benneteket.
Nyugi, lassan itt a holnap. Columbo lesz mindjárt, tessék egy kicsit erre a lökött pasira koncentrálni. Megnéztem a lilypie-os oldalt állati. Még nem választottam.

Nikosz,
Nőnek a bébik. Hidd el annyira boldog vagyok, hogy sikerült neked, nem tudom miért-talán mert földik vagyunk- de te lettél a példám. A könyv nagyon jó, vigyáznom kell, hogy ne röhögjek fel a metrón. Kezd az a benyomásom lenni, hogy mi ismerjük egymást. A Ságváriba jártam 89-93 között, és kapaszkodj meg tanítottam az Irinyiben angolt 1997-ben, azt hizem jól számoltam. Esetleg ha anyudat vagy anyósodat ha megkérdeznéd, hogy a Kerekes név vagy a Mogyorós mond-e nekik valamit.Ha még Serényfalván is van rokonod, akkor teljesen kész leszek.

Wish,
Mikor indultál el, vagy inkább kérdezzem, hogy merre, mert ide még nem érkeztél meg.

Gyerekek, ha még sokáig esik kirohad a muskátli az erkélyen.

Szevasztok Farkasok J

Kép
farkasok
 
 


Szia Anna!
Íme egy pár kép Domiról,Oliról és Gigiről.Kép
Ma készültek.Puszi.Dia
Kép
Kép
Kép
Kép

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Farkasok Kép
Nem indultam sehova. Nagyon szarul vagyok.

Dia Kép
Nagyon jók a képek. Oli is nagyon édes baba Kép, biztos jó haverok lesznek Domival.
Én is akarok hintázni Kép

Képzeljétek, Apa nem ment el az andrológushoz, mert fél hétig dolgozott. Teljesen kész vagyok, ez az ember mazochista... Kép. Most aztán majd megint tarthatunk szünetet a jövő hétre.
wish_
 
 


Dia!

Eszméletlen jó fej a két Kisfickó együtt! Mintha a Te fiad lenne a nyugisabb. Olyan bölcs, belenyugvó tekintete van.

Wish!

Lázas is vagy? Olyan jó lenne, ha már túllenél rajta!!!

Farkasok!

Én arra gondoltam, hogy behozom éjszakára a muskátlikat, mert ráadásul talajmenti faggyal is ijesztgettek, de Apa kiröhögött, mondván a talaj nem az ablakban van. Úgyhogy kint alszanak. Ha ilyen idő marad, nem tudom mikor lesz piros tőlük a kert.
lkt
 
 


Farkasok!Kép
Fúúúú, de furi, akár még taníthattál volna is, én ugyanis 1997/98-as éveben végeztem közgáz szakon. Csak épp én németes voltam. A Kerekesnév sokmindent mondhat, itt Putnokon van egy pár Kerekes család, ráadásul a főnököm is Kerekesné. Sőt a Magyar családból is van egy pár, pl. az egyik kolegám. Serényfalván nincs rokonom, de vele szemben Hétbe laknak a nagyszüleim. Viszont nekem is van ám Pesten (Csepelen) rokonom, a nagynéném + az unokatestvéreim(ráadásul az egyikük Agárdon lakik). Nagy segítség volt, amikor a Dévai azt mondta a hiperstimu miatt, hogy legalább egy hetet Pesten kell hogy maradjak!
2 éve diplomáztam a gyöngyösi főiskolán (levelező szakon, munka melett), és én akkoriban hagytam abba a fogigátlót(csak tudnám minek szedtem addig), mi azóta szerettünk volna babát(kat). Elment egy kis idő az andrológus és az itteni nőgyógyászom kisérletezgetéseivel, de aztán hála Istennek jó helyre kerültünk!
Farkasok! Akkor a szüleid már K.barcikán laknak? Te nem laktál itt sose? Mert kb. pont a párommal jártál volna együtt ált.iskolába!
Remélem azért egyszer összefutunk! Írj gyakrabban, hogy hol tartotok! Akár e-mailt is: hajnalt@gomortel.hu
nikosz
 
 


Dia és Gigi! KépKép
Gyönyörű ez a két kis fickó!!! Nagyon írigylésre méltóak!!! Két szépség! Biztos jó haverok lesznek!
nikosz
 
 


Timi Kép
Eldöntötted, hogy az inszemeket nem Dévainál csináltatod meg?
Fúúú, azért ez nagyon nem könnyű. Egy részről ott van a doki, aki nagyon jó és szimpi, más részről meg az anyagiak. De megértelek akárhogy is döntesz.

Nikosz Kép
A te gyerekeid helyzeti előnyben lesznek. Nem kell sehova menni a játszótársért Kép
Húúú, egy-másfél év múlva te is pakolod majd fel az ilyen képeketKép És Enigma meg Szani is Kép. És mi is a többiekkel csak a mieink fiatalabbak lesznek Kép

Gyerekek, nem bírok aludni Kép. Pedig majd leragad a szemem. De nem megy. A fejem közben szétdurran, a hasam meg csikar. Hál istennek a lázam hőemelkedéssé szelidült a lázcsillapítónak köszönhetően. Apa meg alszik. Én másfél óra forgolódás után kióvatoskodtam a laptoppal a hónom alatt a hálóból. Közben belerúgtam az ágy lábába, aztán majdnem felbuktam Apa papucsában, aztán nekimentem a háló és a dolgozó ajtófélfájának is. De nem ordítottam egyszer sem csak csendben sziszegtem és a laptopot sem hajítottam el. Úgyhogy Apa békésen szuszog tovább én meg néhány kék foltal gazdagabban álmatlanul irogatokKép
wish_
 
 


Még mindig nem alszom...
Kismamik Kép Ezt olvassátok el
http://nl.hu/cikk.php?id=184&cid=17504
wish_
 
 


És még mindig nem alszom. De mostmár, hogy kiolvastam az internet felét, hagyok valamit holnapra is. Megyek megpróbálok elaludni.
wish_
 
 


Wish, ennyire nem pihenhetted ki magad a 3 hét alatt, hogy éjszaka sem bírsz aludni. Kalandosak az éjszakai sétáid!!
Szóval szó sincs egyenlőre arról, hogy már biztos, hogy nem nála csináltatom. Egyszerűen körbekérdezek, mert 100.000 Ft-ot 6 hónapon át biztos, hogy nme tudunk megengedni magunknak a lakás és az autótörlesztés mellett. Apa persze azt mondja, hogy ezen ne aggódjak, valahogy megoldjuk, de végülis megkérdezni a többieket semmibe sem kerül.
Egyenlőre puhatolózok.
lkt
 
 


Tegnap nem tudtam írni nektek, mert minden elszállt, s a negyedik próbálkozás s mentés után feladtam... Most megint regisztrálhatok újra.

Lkt!
Sajnálom az anyagiakat, de megértem, hogy ez így nem könnyű.

Wish!
Milyen kis éjszakai bagoly lettél. Remélem mára már jobban vagy.

Lldicsi!
Gyönyörűek a babák, olyan jó, hogy majdnem egykorúak. S hogy ti milyen jóban vagytok Gigivel, aki nagyon szimpatikus így képen Kép
Remélem, már ő is túljutott a krízisen.

Hajnesz!
Eredmény??????????????? Csütörtök van....

Tegnap felhívtam a nőgyógyászom, azt mondta, ma egykor hívjam, s megmondja, milyen eredményem van meg. Meg hétfőn mennem kell az utolsó hormonvizsgálatra. Már csak a kardiológiára kellene eljutnom mellkasröntgenre... Kedden meg Dévai. Kezdek igedes lenni. Pedig tudom, nem kellene.

Eszter
Kép
roxal
 
 


Kép
Nagyon várjuk a jó híreket, addig pedig Kép

Stella

Kép
stella9
 
 


Wish!Kép
Te Drága, jó fáradt lehetsz! Mindíg ilyen éjszakai bagoly voltál, vagy erre csak most szoktál rá? De azért megértelek, én is sokat fel-fel ébredek, és ilyenkor mindíg arra gondolok, hogy mit tehetnék még a kicsikéim egészségéért!? Biztos te is még a témán rágódsz, és ez érthető is! De mostmár nyugi, gondolj arra hogy muszály egészségesnek lenned!!!

Hajnesz!Kép
Na mizus? Már úgy izgulok értetek!

Lkt! Kép
Jól teszed ha érdeklődgetsz! Azt sosem árt! Én is most épp nőgyógyászt keresgélek, azt hiszem jobb lesz ha leváltom a régit! Mostanában túl sok panasz van rá, és szerencsére hallottam egy jó nőgyógyászról, remélem elvállal!

Ma voltam vérvételen! Tudjátok régen mindíg rosszul lettem, sőt volt hogy elájultam! De hát mióta a Dévaiba járunk már úgy megszoktam hogy szurkálnak! Szinte már hiányzott!
nikosz
 
 


Sziasztok!
Szia Lkt!
Válaszoltam neked a kaális lapon. Még annyit hozzá, hogy te magadnak is ki tudod majd számolni, hogy kb. mikorra esik az inszem. Volt aki nem vágott bele, ha hétvégére volt várható, hanem kihagyott egy hónapot. Már mi is megbántuk, hogy hétközben is adtunk, mert azzal is ugyanúgy bántak, aki nem adott semmit.
(Ez mind a két dokira igaz.)
Sajnos minket is földhöz vert ez a 6 inszem. Mi is fizetünk házra, kocsira és még betegállományban is voltam. A lombik előtt is azért kell várnunk, mert kiürült a kassza. Anyósomék fogják így is a gyógyszerek, szurik felét kifizetni, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.
Ne keseredj el az anyagiak miatt. Nektek is sikerülni fog. Drukkolok, hogy sikerüljön.
Szia Renóca
süni_renóca
 
 


Sziasztok LányokKép
Köszönöm szépen mindenkinek a mérhetetlen sok drukkot, de úgy néz ki, tovább kell őket küldenem, hát most sem sikerült. Azért holnap elmegyek vérvételre, mert úgy tisztességes, de az eredményt már nem fogom megkérdezni, szörnyű, ahogy bemondják azt a rettegett szót...Az egészben a legszarabb az volt, hogy végigálmodtam, hogy felkelek, tesztelek, megjelent a kék kereszt, alig hittem a szememnek, lefényképeztem és megmutattam nektek...aztán felébredtem és nagyon szomorú lettem, hogy ez mégsem történt meg Kép
Most jó mélyre kerültem, de tudom, hogy van sok dolog, amibe belevághatok, próbálok rájuk koncentrálni. Aztán augusztusban folyt. köv.
Kicsit össze kell szednem magam, akkor képes leszek kommunikálni, most ne haragudjatok, ha nem írok külön-külön mindenkinek!
Puszi
Hajni
hajnesz
 
 


Hajnesz!

Én azért még bízom benne, hogy holnap a vérvételed mást mutat...

Eszter
Kép
roxal
 
 


Hajni drága Kép
Nagyon sajnálom.
Nem bíztatlak olyanokkal, hogy negatív teszt mellett is... és a többi csodasztori, mert a saját példámból tudom, hogy nem jó ilyen pici reménysugarakba kapaszkodni.
Sajog a szívem, együttérzek veled és tiszta szívemből bízom benne, hogy ez volt az utolsó, hogy rossz hírekkel jössz (vagy jön bárki akinek lombikja volt).
Annyira nehéz ez az egész. Valaki megválaszolhatná a miérteket....

Azért csináltasd meg a vérvételt és kérdezd meg az eredményt is, mert ha 5-10 fölött van a HCG, akkor az már jelzi, hogy valami elindult. A teszetek 20-25 fölött mutatják ki.
Ezt tegnap éjjel okosodtam Kép

Roxal Kép
Nyugi, nyugi, nyugi.
Én is ideges voltam Kép De tényleg nincs miért.
Kedden szépen megbeszélitek a menetrendet. Utánna már csak várni kell, hogy teljenek a napok.
Én is várok. Ja, és én nem 10-én megyek, nem tudom miért sikerült azt írni a amúltkor, hanem 9-én. Tiszta zizi vagyok a dátumokkal. Össze-vissza keverem őket.

Timi Kép
Bárhol is csinálják nem lesz 6 inszem. Jó? Erre koncentrálj a siker érdekében Kép

Gyógyulgatok, ma már hőemelkedésem van orvosilag, ami azért nálam láz, mert alacsonyabb az alaphőm. De dokik ezt valamiért soha nem értik meg Kép

Wish

wish
 
 


Hát, nem tudom, Csajok, mennyi értelme van, hogy vérvételre menjek, biztos jelei vannak a mensimnek, az nem hagy sosem cserbenKép, ha 28. nap, akkor jön és kész. Asszem holnap reggel betelefonálok a kórházba, hogy van-e értelme bemennem, meglátom, mit mondanak.
hajnesz
 
 


Hajnesz!
Nem is tudom mit mondja... Ennyi rossz hír után annyira hittem benne hogy most te leszel a következő. Azért még reménykedem, hogy tévedsz...

Farkasok!Kép
Képzeld megjött a könyv! Már el is kezdtem olvasni, olyan szupi, olyan mintha rólam szólna. Annyira hasonló érzéseket élt meg ez a Zsuzsa, sőt segített is nekem egy-két kérdésben!
nikosz
 
 


HajneszKép
Már tegnap akartam írni neked, de nem működött ez a galád...

Annyira sajánlom... De azért szerintem menj el a vérvételre és kérdezd meg az eredményt!
Gondolj csak Catre! Nálam a remény hal meg utoljára!!
Stella

Kép
stella9
 
 


Wish!

Biztos, hogy kútba esett a májusi kezdés. A leleteim nagy része negatív, de van egy kis bacim, amire adott a nőgyógyász kúpot, s azt mondta nem komoly. De csak mensi után tudom elkezdeni, mert addig már nincs 10 nap... A vérvételes eredményeim nincsenek sehol, a hormonok sem, majd egy-két hét még. Nem baj, van egy hónapom felkészülni lelkileg. Hétfőn meg megcsináljuk a 19. napos hormont is, s akkor már csak a mellkas röntgen, meg a penicillin vizsgálat van hátra. Így állunk most.

Hajnesz!
Nagyon sajnálom. Bíztam benne, hogy mégis...

Eszter
Kép
roxal
 
 


Hajnesz, sajnálom. Azért sztem is menj el vérvételre, mert mint írták, ha picit is mutatnak valamit, az már jó jel, legalább valami elindult...

Roxal, nem baj, kezdtek júniusban, legalább nem lesz olyan nagy rohanás az egész! Mi is megszívtuk az elején, mert egy csomó gond volt a leleteinkkel, volt amin nem volt rajta a nevünk, meg ilyenek, és azt a doki nem fogadta el. Így legalább szépen időben meg lesz minden!

Lkt! Ma hívom a dokit, rászántam magam az irányítottra Kép Pedig annyira reméltem, hogy ez a két hónap kihagyás meghozza az eredményét... Gondolom, akkor hétfő reggelre behív. Jön valaki akkor? Nem tudom miért, de én még mindig azt hiszem, hogy igenis oka van annak, hogy nem sikerül, annak ellenére, hogy nem találtak semmit. Lehet, hogy lelkileg nem vagyok még rá kész, vagy ha most jött volna össze, akkor beteg lenne, vagy ilyenek... Ez hülyeség?
png
 
 


Sziasztok LányokKép
Oké, szót fogadtam Nektek és elmentem vérvételre, sőt meg is fogom kérdezni. Valamikor délután lesz meg, majd megírom.
StellaKép
Igen, tudom, Cat, a párom is egyből ezt mondta; de tudod, Catnek is a párja telefonált, nem ő.Kép
Farkasok JKép
Te is angoltanár vagy? Mennyien vagyunk!Kép
RoxalKép
Mindjárt vége a vizsgálatoknak! Milyen hamar lementek, nemrég még minden olyan távolinak tűnt, látod, pörögnek az események! És jól állsz hozzá, tényleg pihenj rá! Addig minden meglesz!
hajnesz
 
 


szevasztok,

O yeeee angoltanár, de már nem praktizálok, majd talán egyszer, a gyerekek mellett. Nekem nagyon hiányzik maga a nyelv, meg mindaz ami vele jön. Sajnos a munkahelyen az ember nem nagyon használja az irodalmi angolt, csak want, like would és hasonló primitív társalgás. Szókincsem totál passzív lett, ugyhogy most azt tervezem, hogy a transzfer után a Júliák és Romanák mellett angolozok , és elkezdem megint a spanyolt, mert az lenne ami igazán fekszik ,csak vidéken nem volt lehetőség, fiatal gyerekkoromban, tavaly kezdtem el a Spanyol Intézetben, nagyon tuti volt. Tervezem, hogy megint járok, de ennyi mindent csinálni anyagilag kissé megterhelő.

Hajnesz,
Süt a nap, kell nekünk a délutáni eredményed!!!

Nikosz,
Hétvégén írok Neked, lesz ám Kaális lombikosok találkája szombaton, úgy hogy utána, mert délelőtt hozzák a hálóba a beépített szekrényt. Lassan lesz már rendes berendezés a lakásba.

Wish,
Remélem a teljes gyógyulás útjára léptél. Varrtál valamit? Beszámolok a taliról. Ha mégis közben be tudnál ugranni, vagy csak érdeklődnél, hogy a Kicsivilágban vagyunk-e még ím a telcsim - bízva hogy meghallom- 20-984-30-86.

Csajszik,
Ha van valami és segítség kell bátran hívjatok a fenti számon.

Kép
farkasok
 
 


Sziasztok!

Na, akkor mindenki megnyugtatására: negatív.
De majd nyáron!!! KépKépKép
Jó hétvégét mindenkinek!
Hajni
hajnesz
 
 


Sziasztok!

Ma nem tudtam du. elérni a dokit, mert valami konferencián volt. Egy idősebb dokival beszéltem, azt mondta, hogy szerinte menjek oda hétfő hajnalban, időpont nélkül. Szerintetek ez így működőképes? Gondolom, ezren lesznek, hogy most kiesett ez a délután... Télleg, hányra érdemes odamennem, ha az elsők között szeretnék lenni?
Köszi!
png
 
 


Hajnesz! A nyár a Tiéd (is) lesz!!!!!!!!!!!!!!! Hogy van lelkecskéd???!!

Wish!

Ugye már jobban vagy???

Png!
Írtam Neked mélt. Szerintem a 7 óra az jó lehet, mert ahogy írtam már Neked, ha rengetegen vagyunk, akkor már 7-re ott vannak, akik rohannak utána. Persze ha hétfőn nincs őrültek háza, akkor fölöslegesen fogsz ott ácsorogni. Talán érdemes várni, mint elkésni a munkából.
Ha a másik dr. azt mondta, hogy gyere hétfőn reggel, akkor gyere akkor. Igen, kicsit necces a hétfő este, ha ma reggel-de jöttmeg. Legkésőbb a 2.napra be szokott hívni. TALÁLKOZNI FOGUNK!!!!!!!!!! Én is megyek UH-ra hétfőn reggel. 8-ra vagyok ott. De jó lesz!!!!! Csak nem lesz időnk nagyot dumcsizni, mert te ugye utána rohansz. Sebaj, de legalább mmegismerlek.KépKépKépKép

Roxal! Ezzel tartod az eredeti júniusi tervedet!!! Az is mindjárt itt van, ugye Wish?!!!!!!!!!
lkt
 
 


TimiKép Png Kép
De jó, hogy találkoztok Kép

Timi Kép
Köszi már jobban vagyok, de még diétáznom kell. És pont holnap lesz nagy családi ebéd... Keresztelőre megyünk. Kicsit nehéz is lelkemnek, pláne ha belegondolok, hogy megint meghallgathatom egy párszor, hogy "nem baj, majd a következő". De azért jó lesz találkozni az unokatesókkal és csemetéikkel.

Farkasok Kép
Ha időben jövünk vissza Pestre hívlak benneteket.
Nem kézimunkáztam, lusta dög vagyok (azaz beteg vagy mi Kép), csak olvasgattam és pihentem.
És dolgoztam persze az ágyban fekve (ha már ad laptopot a munkahely...), nem is tudom ET után hogy bírták ki három hétig, hogy nem hívtak fel a munka miatt. Aztán egy napra beteszem a lábam és utánna betegen is dolgoztatnak Kép

Roxal Kép
Akkor júniusban kéz a kézben, Stellával együtt kezdünk Kép
Én közben már szana-szét számoltam a naptáramat, de csak arra jutottam, hogy amíg nem jön meg, addig nem tudok semmit kiszámolni Kép
Pedig nagyon szeretném tudni, hogy hogyan kalkuláljak. De ezzel az összevissza, hormonokkal megbolondított ciklussal nem lehet nagyon tervezni. Egyelőre azt lőttem, be hogy május 3. után bármikor esedékes lehet, de legkésöbb 12-én meg kellene jönnie.
Azért is számolgatok ennyire, mert Apa szülinapja július eljén van és milyen szép meglepi lenne, ha addigra már kiderülne hányszoros Apuka leszKép

Hajnesz Kép
Jól vagy? Mosolygósak a leveleid, de azért tudom, hogy nehéz most. Pihenj sokat a hétvégén.

Nézzétek mit vettünk ma a jövendő BarackmagoknakKép Egyszerűen nem bírtuk otthagyni a boltban Kép
Kép

Jó pihenést mindenkinek a hétvégére, reméljük kirándulós idő lesz és lehet élvezni a tavaszt Kép

Wish

wish
 
 


Timi! Ez klassz! Nyolcra még biztos nem végzek, úgyhogy talizunk! Hétfőre még csúnya esős, hideg időt mondanak, úgyhogy szürke naci és pulcsi lesz rajtam Kép Akkor ugye biztos nem fog kidobni, hogy nem tőle kértem időpontot?
png
 
 


Png! Az a valaki, aki felvette a telefont, száz, hogy fel van ilyenekre hatalmazva.Meg tényleg necces ez a pénteki mensi, met akkor hétfőn estéig már túl sok idő eltelne. Mellesleg nem az a kidobós fajta a Doktorunk! Nyugi!!!Hétfőn talcsizunk.Ruhádat megjegyeztem!

Wish! Hogy sikerült a családi party? Sokszor eszembe jutottál napközben. Én ma pont olyan hangulatomban voltam, hogy nem tudtam volna elviselni semmilyen "úgyis lesz", " nem kell annyira akarni" szövegeket.
De legalább feltöltekeztél baba hormonból a többi bébitől.
lkt
 
 


Timi Kép
Túléltem Kép Megúsztam négy-öt "fel a fejjel"-el. Pedig nincs is lenn a fejem... Kép

Az unokahugom volt nagyon aranyos, ő azt mondta, mi nagyon szurkolunk. Ez esett a legjobban Kép
Szintén volt Dévais lombikos unokatesómmal megbeszéltük élményeinket. Ő azt mondta, hogy nem szabad feladni, mert sikerülni fog, csak csinálni kell, amíg nem sikerül. És közben buzgón mutogatta a hét és öt éves lányokat Kép
Lacit jól meg is sportoltatták a kislányok. Fogócskáznia kellett velük Kép Szegénykém pesrze hamarabb elfárad, mint a lányok.
Délután sétáltunk egy nagyot a Duna parton.
Este meg kaptam egy kis külön talit Zsebitől és Farkasoktól a Kaális tali után Kép
Aztán meg még dögönyöztük egy kicsit a szomszéd kiscsajt.
Összességében nagyon jó kis nap volt.
Egy baj volt vele, hogy még nem júniusi nap volt, de az is itt lesz hamar Kép

wish
 
 


Úgy látom, mindenki a kicsaládjával tölti a hétvégét, nagyon nagy itt a pangás. De hát így helyes...

Wish!
Már csak 6 nap áprilisból, aztán a rengeteg eper zabálása közben (jaj de várom már!!!) észre sem fogjuk venni, hogy itt a június. Olyan jó olvasni, hogy milyen szép, kiegyensúlyozott napotok volt!Kép
Amiatt meg külön örülök, hogy találkoztál a Kaális csajokkal. Nálunk nem kéne hasonlóban gondolkodni? Vagy kevesen vagyunk? Dévainak hála én holnap Png-t úgy tűnik, megismerem!
lkt
 
 


Sziasztok!
Küldök újabb felvidítós kép csokrot Nektek.KépAz egyiken alszik,de az is olyan édes.KépPuszi.Dia
KépKép
KépKép
KépKép

Kép
Kép
lldicsi
 
 


Sziasztok Lányok!

Nos, megjöttem a (remélhetőleg) utolsó vérvételemről, délután megyek mellkas röntgenre. Holnap délben Dévai, már nagyon izgulok. Ugyan nem tudom mitől, de már csak így van. Kolléganőm 43 évesen már másodszor veteti el a babát, mert... Ilyenkor mindig elkeseredek, hogy miért megy rossz felé az a gólya... Stella, Wish, jó lenne, ha együtt kezdenénk. Félek a kudarctól nagyon, pedig még bele sem kezdtünk. Apát meg nem akarom terhelni, mert még így sem dolgozta fel, hogy vele van a baj. Mi hétvégén anyósoméknál voltunk, most lett 50 éves. Azt álmodta, hogy ikreink lesznek, s teljesen beleélte magát. Mi meg mondtuk, hogy kiegyezünk Kép
Moscos idő van, de Dia megint felvidított a képekkel Kép
Wish!
Jobban vagy már?
Hajnesz!
Mi van veled?
Enigma, Szani!
Hogy élitek meg a napokat?

Eszter
Kép
roxal
 
 


Roxal Kép
Ne izgulj már a holnap miatt, nem lesz semmi Kép Mi lesz így veled a punkció, vagy a transzfer elött, ha már most nagyon izgulsz Kép
És tuti, hogy nagyjából együtt fogunk menetelni júniusban.
Csak addig még eszünk jó sok epret, ahogy Timi mondta Kép

Timi Kép, Png Kép
Várjuk ám, hogy mit mondott a jó doktorunk Kép

Nekem megártott a szombati mozgalmas nap és most megint rosszabbul vagyok. Tiszta ideg is vagyok tőle, mert már nagyon kellene menni dolgozni.
Tegnap meg megint sírós napom volt. Pedig már alapvetően jól vagyok. Azt hiszem végleges megnyugvást majd csak egy vidám UH kép fog adni júniuban Kép

wish
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?