Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Gréta80, köszi az infót, remélem bejön ifj. Kelemen én nagyon drukkolok, és persze szülésed után várom a beszámolót!:-))
Az öreget lehet, hogy én is felhívom elköszönni!:-(

Lányok! Én gátmetszéssel szültem mert féltem a gátvédelmes szülést a hátrányai (pl.repedés) miatt választani!De nekem olyan volt mint ha semmi se lett volna. Nem éreztem magát a metszést se, (mondjuk EDA -át kaptam)de utána se semmi fájdalmat!EDA nélkül is fájás közben vágnak! Az első nap kicsit húzódott, de másnapra teljesen megszűnt az is, és simán tudtam ülni rajta!A varratszedéstől tartottam, de szerencsére felszívódót kaptam!Remélem aki nem tud gátvédelemmel szülni, és úgy szeretett volna, azért sikerült bíztatnom 1 kicsit! :-))

Málnalevél teát a 36-37. - ik héttől ihattok!Nekem akkor ajánlotta a szülésznőm.
Amúgy tévhit, hogy a lányok előbb jönnek, az én babám 5 napot még pihent bennt mint a kiírt időpontunk!A hasam pedig egyáltalán nem ment le. Végíg fönnt volt! De mindegyik más és más!

Manó
manóci
 
 


Szonibaba!

Köszönöm, nagyon remélem h sikerül megbeszélnem a dokimmal a dolgot, 28-án megyek hozzá, akkor leszek a 35. hétben. Remélem addig kihuzzuk, mert egyenlőre pihennem kell, nehogy előbb legyen meg a babuci, mert megvan rá az esély. NAgyon félek, mert korai lenne még igy a33.hét tájékán szülni.A málnalevél teát pedig inni fogom, akkor hátha segit. A gátmetszést én azért éreztem, mert nem voltak igazi erős fájásaim, pedig szintén első gyerek volt. Éreztem h fáj, meg a dokim kézzel tágitott, és kérdezte h na most fáj?..én meg ugy tettem mintha nagyon fájna, hátha akkor nem érzem, bár tudom ez butaság volt részemről, mert nem is sikerült neki elsőre a vágás, és a szülés után felszivodo varratot használt, amiből csak az utolsó varrást éreztem, majd ezek után ülni, feküdni sem tudtam, még négy hét mulva is, úgy szenvedtem mint a kutya. Nagyon fájt, és volt ami magától kipotyogott, a többi felszivódott. De inkább ez, mint a varratszedés. Azt nem szeretném.De a gátmetszést sem.Hozzá kell tennem h semmilyen fájdalomcsillapitással nem éltem, mert az egészet úgy akartam megélni ahogy kell, meg féltem is bármilyen beavatkozástól. Mondjuk az EDától most is félek. Remélem sikerül megúsznom. Köszi a biztatást.

Manóci!

Igazad van minden gyerek más és más. VAn aki előbb jön a fiuk és lányok közül, van aki később. Ez csak az én tapasztalatom, h előbb jött a lányom. Viszont a hasamra nem emlékszem h lement vagy végig a "helyén maradt". De tény h van különbség a két terhesség között. Amikor edát kaptál, elsőre sikerült? nem volt gond? én nagyon félek most is tőle, és nem szeretnék a második babámnál sem élni vele, de hát előre nem lehet tudni h mennyi ideig fog tartani, de állitólag jó esélyem van rá h gyors legyen, mert a lányom másfél óra alatt lett meg.

Lányok!


VAn tapasztalat arról, h a második vagy épp többedik baba milyen gyorsan születik meg? tényleg gyorsabb, vagy van köztetek olyan akinek épp tovább tartott, mint az első? Erre nagyon kiváncsi lennék. Ha van kedvetek irjátok meg nekem a tapasztalataitokat.

köszi,CSilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Szonibaba!

még egy kérdés, hogyan érhetem el a Fazekas Zsuzsi szülésznőt? Mert gondolom ő sem minden nap dolgozik?! Ha felhivom a korházat, ott megmondják ugye? Mert már elég macerás lenne bemászkálni, de gyors elhatározásra jutottam leveledet illetően, h megfogadom őt, ha vállalja, pedig én mindig csak dokit akartam fogadni. De ez a gátvédelem fontos számomra.

köszike,Csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 

 
 

Sziasztok, én itt új vagyok.
Nem ismeri valamelyikőtök Kardos dr-t?
Légyszi írjon, aki szült nála vagy hallott róla! És még azt szeretném kérdezni, mi az az EDA?
köszi
kattus
 
 


Szia KCsilla!

Hát meglátjuk, mennyire akar esetleg korábban megérkezni kislányunk, mindenesetre jövőhéten összekészítem a csomagomat, hogy ha tényleg korábban érkezne.
Szabó Györgyöt most volt szerencsém látni a szülők iskoláján (ugyanis ő adott elő). Nekem is szimpatikusnak tünt.
Szóval láttad már az Ifj. Kelement. Én csak máj. 2-án fogok vele találkozni először, remélem tényleg szimpi lesz, már nagyon kiváncsi vagyok rá, de megnyugtattál hogy szimpatikusnak találod.

Én is gondolkoztam a szülésznő választáson, de szerintem én sem választok, én is azt hallottam hogy minden szülésznő nagyon aranyos.
Érdekes volt az előkészítő, a szülőszobát is megnézhettünk. Egyszerűen szuper. Modern, mindennel fel van szerelve, van kádas is (bár én ezzel a lehetőséggel nem élek).
Írj, ha van időd. (gold80@freemail.hu)
Gréta
ggréta80
 
 


Sziasztok!

Ezer éve nem írtam ide, de azért olvasgatlak Benneteket. Most járok a 16. hétben, de 2002-ben szültem már a Máv-ban egy kisfiút. Banczik Zoltán a dokim. Annak idején én is választottam szülésznőt, ő is mandulaolajjal masszírozott, védte a gátat, de végül egy picike vágást kellett csinálni, mert annyira gyorsan jött a fiam. Nekem a varrás volt rossz, a varratszedésből szinte semmit nem éreztem, még csak kellemetlennek sem mondanám, pedig én is tartottam tőle.
Egyébként a szülésznőmet most is meg fogom fogadni, nekem nagyon bevált, valóban nem sokat volt bent a doki, a szülésznő volt az, aki rengeteget segített.
Az előző szülés után elhatároztam, hogy fogok EDA-t kérni / gerincközeli érzéstelenítés/, de már nem vagyok benne biztos.
Csilla! Saját tapasztalatom nincs a többedik szülésről, de a húgom épp egy hónapja szülte harmadik babáját, és nála bizony elég jól bejött, hogy mindegyik baba egy kicsivel gyorsabban jött. Ez nála azt jelentette, hogy már a másodikkal is alig értek föl a szülőszobára, a harmadiknál meg a liftben kint volt a feje Kép
Anyukámnál viszont a harmadik vajúdás volt a leghosszabb, de annak inkább lelki okai voltak, ugyanis teljesen magára hagyták, gondolták harmadik gyereknél már megy minden. 24 órát vajúdott tök egyedül...

Lányok, volt valaki közületek a Máv laborjában vérvételen? / AFP/ Mennyit kell vajon várni? Hétfőn megyek, és viszem magammal a gyerkőcöt is, de nem tudom, mire készüljek.

Mindenkinek a legjobbakat!
Judit
jucc
 
 


SZia Csilla!

Nekem elsőre sikerült az EDA, mégpedig elég gyorsan kellett adni, mert én is úgy indultam neki a szülésnek, hogy na hát EDA-t biztos nem kérek! Aztán amikor már 8 órája vajúdtam, mert az összes erőm kezdett elszállni, úgy remegtem, hogy kapaszkodni alíg volt erőm, akkor egy fájás közben benyögtem, hogy lesz ami lesz nem bírom tovább, és kérek érzéstelenítést!A szülésznőm aki ott volt velem, mindvégíg (én választottam, szerintem jó dolog)mondogatta, hogy nyugodtan kérjek,de én nem akartam!Aztán az EDA kb. 10-15' múlva olyan szinten hatott, hogy az egész szülés onnantól nekem egy nagyon jó felejtehetetlen élmény volt!Azóta is többször gondolok rá! Teljesen tudtam koncentrálni a baba kijövetelére, mert nem a kínlódással voltam elfoglalva!A fájásoknál is éreztem,hogy megfeszül a hasam és tudtam mikor kell nyomni, de amúgy is figyel a gép!Ahogy meg beadják azt egyáltalán nem éreztem, mert 2 fájás között szúrnak, de nekem akkor már nagyon összefolytak, 2'-esek voltak amik 1'-ig tartottak!Egy szakállas fiatalabb Aneszetes doki jött le beadni,ügyes volt,mert 3 fájás között 2 pihenőidő alatt végzett is!Összegezve:Szerintem egy szuper dolog, és bánom hogy addig is szenvedtem előbb kellett volna már kérnem!A következőnél biztos, hogy kérek, és már tudom mikor kell! :-))
Szerintem gondolkozz el rajta,nem bánod meg!Nekem több barátnőm is szült EDA-val, és eddig mindenkinek bejött!Én csak ajánlani tudom!
Az viszont tök szerencse, hogy a kislányod másfél óra alatt meglett! :-))Én 11 órát vajúdtam, és egyből az 5'-ekkel kezdődött. Szerintem azért is fogyott el az erőm a 8.-ik óra után!De mondjuk ha úgy jön mint a gyorsvonat akkor idő sincs kérni!Szerintem bízd a helyzetre és majd ott meglátod! :-)
A gátsebed miatt viszont nagyon sajnállak, az tényleg baromi érzékeny terület, és ha az fáj akkor nagyon!Igazad van akkor most ha lesz is idő, próbáld meg a védelmes szülést!
Azért már annyira neked sincs sok hátra??!!Tudod, hogy mi a neme?
Üdv: Manó
manóci
 
 


Sziasztok!
Judit, én tegnap voltam cukros-löttyös vérvételen a MÁV laborban. Korán kellett menni, hogy még a két óra várakozás is beleférjen 11-ig. Hát 8 óra körül katasztrófa volt, rengetegen voltak. Már majdnem 9 volt, mire végre bejutottam, és levették az első adag vért. Utána ott dekkoltam 11-ig, mert a zuhogó esőben nem volt kedvem sehova se menni. Úgy kb. 10 körül elfogytak az emberek, 10 és 11 között már alig volt valaki. Gondolom azért is van reggel tömeg, mert sokféle vizsgálathoz kell éhgyomorra menni. Én lehet, hogy inkább kibírnám éhgyomorral, és egy kicsit később mennék, mert ami korán van, az őrület, főleg kisgyerekkel.

Kattus: ahogy az előző hozzászólásokban már olvashattad, az EDA egy érzéstelenítési mód. Bevezetnek egy kanült a gerincközeli ún. epidurális térbe, és oda adagolják az érzéstelenítőt. Többféle hatást el lehet vele érni attól függően, hogy hogyan adagolják. Általában a vajúdás megkönnyítésére szolgál, és ha jól eltalálják, akkor a tolófájásokat már újra érzi a kismama, legalábbis annyira, hogy hatékonyan együtt tudjon működni. A nagy előnye, hogy mellékhatása alig van. Viszont jó eldönteni előre, hogy az ember akar-e vele élni, vagy nem, mert a szülés előrehaladtával egy bizonyos ponton túl nem érdemes beadni, mert mire hatni kezdene, már éppen nem lenne rá szükség.

Én az első szülésemnél nem kértem, és a másodiknál sem szándékozom, mert nem akarok semmilyen beavatkozást. De nem vagyok semmiféle "izmus" követője, ha mondjuk már 8 órája vajúdnék és piszkosul fáradt lennék, és még lenne értelme, lehet, hogy megpróbálnám. A gátmetszéssel is így vagyok. Elvileg az elsőnél sem akartam, de beleegyeztem. A gátseb egy kicsit kellemetlen volt, de a doki tanácsára nem kíméltem, hamar ráültem például, és elég gyorsan meggyógyult. Ami még segített, az a Kriston Andi féle intimtorna volt. Most másodszorra azért remélem megúszom a vágást, kicsit felkészültebb vagyok, tudom milyen érzés a gátvédelem, nem ott fogok szembesülni vele, hogy te jó ég, még ez is.

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Jucc!

köszike az infót, akkor lehet h nálunk a mentő marad, ugyanis kocsi nincs a családban, és már többen rémiszgetnek azzal h gyorsan meglesz a baba, és jobb lenne tényleg időben elindulni nem megvárni az 5perces fájásokat. ÉN csak a mávba járok vérvételre, szerintem nagyon ügyesen veszik a vért, nekem az afp-t egy pasi vette ő az egyetlen ott, a többi nő, és ahhoz képest ügyes, én kicsit féltem is tőle. Nem kell sokat várni, legalábbis nekem idáig szerencsém volt, Az afpnél (jó az kivétel volt mert karácsony környékén voltam és egyedül vette a vért de beszéltem már a kismamákkal ott,azóta és mind gyorsan bejutott.) EGyedül az első ami macerás, de hát azon is tul vagy. A cukros vérvételen, pedig számits rá h rögtön behivnak mivel ugye két óra hosszát várnod kell mire ujra bemész, de ott csak besétálni kell majd másodjára. Meg a 32. héten kell menni, én azon is tul vagyok, és szerencsém volt, iszonyat sokan voltak mégis 3 percet ültem ott, és már szólitottak is. Szerintem ne aggódj, nyugodtan menjetek, nem fogtok sokat várni. Legalábbis én ebben bizom. Sok anyukát láttam már ott kisgyerekkel.Ez az én tapasztalatom, de lehet h csak én voltam szerencsés.

Manó!

Hát tényleg nem maradt kellemes emlék a gátmetszés, főleg h nekem ugye az is rosszul sikerült, és szép nagy lett. De ezt nem rémisztésképp irtam, és nem is mávban történt. MIvel még nem tudom h mennyi idő alatt lesz meg,és h fogom birni azért még kitartok az eda nélküli szülésnél, de ha tul leszek rajta mindenképp megirom, h végül is mit választottam.Tudod én az inekciótól és minden ilyen dologtól, infuzió stb. félek, és amikor a lányomat szültem, hirtelen minden figyelmeztetés nélkül belém bökték az inekciót, majdnem leestem a szülőágyról, még a doki meg is szidott, mert majdnem belém tört a tű, és mégegyszer szurhatott. Szóval vannak rossz emlékeim. Abban tudsz segiteni, h itt kikötözik a lábakat,pl varrásnál, vagy békén hagynak utána legalábbis kikötözést illetően. Nagyon remélem h nincs semmi ilyen itt. 34. hétbe léptem épp ma, de a doki szerint május közepéig ki kéne huznom, h ne legyen semmi gond. Kisfiam lesz, és Gábornak fogják hivni. Már a 18. héten megmondta a doki, és azóta is mindig megerősitik h bizony egy igazi kisfiu, aki igyekszik mindig megmutatni a pici kukacát, az ő bizonyitékát (nemét illetően). A héten megyek 4d uh-ra, és nagyon izgulok, borzalmasan kiváncsi vagyok rá, milyen , h néz ki, stb. Te voltál 4d uh-on?

Lányok,

van köztetek aki járt 3-4d uh-on? milyen? tényleg olyan lesz a baba, amilyennek ott meglátom? NAgy a hasonlóság? Egy barátnőmnek volt, és szerinte teljesen olyan lett mint amilyennek az uh mutatta.

Irjatok,

üdv:Csilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Még a labor-témához: tényleg gyorsan behívtak, mikor már arról volt szó, de én az ablaknál vártam rengeteget, amíg sorra kerültem a beutalóval.

Csilla: nekem nem "kötözték ki" a lábaimat gátvarrás közben, csak fel kellett tenni a lábtartóba. Nem volt szar érzés, és hát a dokinak is hozzá kell férnie a területhez.Kép

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Szia Csilla,
itt 20 hetes a kisfiam. Most amúgy már 28 hetes és nagyon sokat nőtt, de nagy élmény volt látni. Itt szopizza az ujját. Kaptunk színes képeket is, de talán ez jobban látható.Kép
anine
 
 


A feketeség a fején nem a haja hanem az árnyék ahogy hozzáér a méhlepényhez.
anine
 
 


Sziasztok,

Csilla,Ezek a rossz élmények valóban megmagyarázzák, hogy bizalmatlan vagy és félsz, de ebben az a jó, hogy ezt nem látod amikor csinálják.Meg nekem az az anesztes aki adta, minden lépésről tájékoztatott, hogy mikor mit fogok érezni, és éppemn mit csinál!
A varrásnál sem kötöznek ki csak lábtartó van, mint ahogy Hangosz is írta!És hát tényleg hozzá kell férni valahogy! :-)
Azt elárulod, hogy te hol szülted az elsőt? Ahol ezek a "lódoktorok" voltak? Azért ez elég gáz, hogy csak így döfködnek!:-((
Én nem voltam 3D-és UH-on mert,mire oda jutottam volna hogy elmenjek addigra már megygőzött a férjem, hogy most már minek, úgyis nem soká élőben láthatjuk, és azt az UH-ot azután nem nézegetném!Így aztán nekem kimaradt! Pedig én is az elején szerettem volna, csak azért is vártam vele, mert nekem valaki azt mondta, hogy a 7.-ik hónapban ideális. Előtte azért nem olyan jó mert akkor még túl pici, utána meg már kilóg a képből, mert nagy!
De azért szerencsém volt, mert a kis arcát nagyon jól láttam,ugyanis a genetikai UH-on Harsányi olyan jót csinált, hogy csomóan kérdezték, ez 3D-és?Ugyhogy nem volt ismeretlen a kis cicám amikor megláttam!:-) Neked ő hányadik baba? Az én kislányomat is a 20.-ik héten fiúcskának nézték!Aztán lányocska lett, mire kibújt!:-))
A szülésről meg a beszámolót reklamálnánk is! :-))

Anine, édes nagyon ahogy szopizza az ujjacskáját! Ezt tök jó látni!Neked első baba?
Manó
manóci
 
 


Sziasztok!
Kérlek írja le aki tudja a Koós-Hutás Piroska rendelőjének a címét (csak a telefon számait tudom), mert aki ajámlotta, attól elfelejtettem megkérdezni és most külföldön van. Köszi! Bobó
bobó
 
 


Szia Bobó,
K-H P. rendelője a Várfok utca tizen valahány, pont a sarkon van ha a Moszkváról elindulsz a vár felé, bal oldalt, ki van írva hogy OPS Ultrahang Központ és Nőgyógyászati Rendelő. Régen egy bankfiók volt. De ha biztosabbat akarsz tudni, hívd fel őket és megmondják a pontos cimet (H-SZ-P van rendelés).
próbálj meg napközbeni időpontot kérni, akkor kevesebbet kell várni...
doortje
doortje
 
 


Sziasztok!

Köszi az infókat! Túl vagyok a vérvételen, jó, hogy föl voltam készülve a várakozásra, így volt olvasni- és rágcsálnivaló a gyerkőcnek. Igazság szerint nem is a laborban kellett várnom sokat, hanem a dokira, mert elkéstünk, és pont akkor ment értekezletre, és egy órát kellett a beutalóra várni Kép
Utána kb.20perces sor volt a labornál, de aztán valamiért soron kívül behívtak, és kész is Kép Ha nem lettem volna annyira éhes, és hányingeres, nem lett volna olyan rossz. Majdnem 11 volt, mikor végre enni tudtam. Remélem, el tudom intézni a helyi Sztk-ban a vércukros vizsgálatot, mert akkor a két órát nem a rendelőben kéne töltenem, hanem hazaugorhatnék simán.

Csilla! Az előző gyerkőccel voltunk 4D-n, és valóban pont olyan lett a pofija, mint a képen! Még mostanában is nézegetem,ahogy alszik / pedig már majdnem 3 éves/, és csodálkozom, hogy mennyire olyan, mint azon a képen. / mondjuk mi a 32. héten voltunk csak, hogy minél "kialakultabb" legyen/.

További szép estét!
Judit
jucc
 
 


Sziasztok!

Köszönöm mindenkinek a választ, nem is reméltem h ilyen gyorsan kapok.Ne haragudjatok meg ha kicsit hosszúra fogok sikeredni. Elsősorban Anine, nagyon megörültem a képnek amit betettél a fórumba, köszönöm h megosztottad velem-velünk, mennyire édes már most,főleg ahogy épp az ujját szopizza. Irigyellek ezért a képért most nagyon. Most még jobban kezdek izgulni..még 2 nap, és én is láthatom őt, persze még csak uh-on. Gratulálok hozzá, mikorra várod? Idáig nekem nem volt lehetőségem rá, h ilyet csináltassak, de most ugy gondoltam eljött az idő, meg tudom oldani, akkor miért ne.Bár félek, mert igazság szerint most a 34. hétre, ez nekem a 11. uh-om lesz. AMi szerintem nagyon sok, de a dokim szerint nem lesz baja a babának, csak mivel nem ő volt a kezdetektől a dokim igy érthetetlen számára h miért volt ennyi uh.

Hagnosz!

köszi, legalább ez miatt kicsit megnyugszom, tudod nem csak azért rémes számomra a lekötözés mert az előző szülésemnél mély nyomott hagyott bennem, tehetetlennek éreztem magam, hanem azóta volt egy komolyabb vizsgálatom,pár éve, egy koponya-ct, (mmr de nem tudom pontosan h kell irni), szóval ott lekötöztek, magamra hagytak, és olyan sokáig tartott, h rosszul is lettem, embertelenek voltak, és nem törődtek velem, azóta kialakult a klausztrofobiám, és nem tudnám mégegyszer elviselni a lekötözést. Igy talán még érthetőbb is a félelmem.


Manóci!

Abban h a doki, vagy anesztes elmondja h mit csinál éppen, számomra az talán még borzasztóbb is lenne, de biztos igy kell tennie. A császártól például ezért félek mert nem szeretném hallani ahogy épp mondogatja h ezt vagy azt kér..De talán túlzásba is estem. De mint irtam is, az előző szülésnél kishiján leugrottam a szülőágyról, igy félek, h hiába fognak le vagy meg, képes lennék elugrani, akkor pedig nagy gond lehet belőle. Az első gyermekemet Kistarcsán szültem, nevet most ide nem irnék, talán privát ha gondolod, de mindenesetre soha többet nem mennék vissza ahhoz a dokihoz. Sőt ebben a korházban sokkal több műhibaperről tudok mint a mávban. Ezt egyébként a kistarcsai fórumba félig-meddig meg is irtam.
Tény h hozzá kell férni a területhez, és igy nem is gond számomra ha csak fel kell tenni a lábakat, csak erőm legyen hozzá..

A picimet idáig tényleg fiunak látták, és igy a vége felé is, nagyon remélem már nem változik meg a neme, de érdekes dolog ez, mert a lányomnál csak 28.héten mondták meg h lány, addig csak tippeltünk, sőt a hasam formájából itélve mindenki fiut mondott.Mégis lány lett. Most abszolut hegyes, fius hasam van, sőt, hátulról senki nem mondaná meg h babát várok, csak ha szemből vagy oldalról látnak.Harsányi nekem is csinált egy olyan uh-ot, még kb. 26. héten, h mindent sikerült látnom, a pofiját, orrocskáját, mosolyát, teljesen felismertem a mindent,dokinak sem kellett részleteznie, anélkül is ment. CSak akkor sajnos nem kaptam róla képet. De talán most csütörtökön a 4d-n igazi élményben lesz részem. Nem tudom h lehet ide képet tenni, de megpróbálom megoldani, h veled és a többiekkel is megoszthassam. Persze csak ha szeretnétek.
AMugy ő nekem a második babám, és a lányom már most odáig van az öcsikéért.Minden nap puszilgatja a hasamat, meg mondogatja neki h szeretlek tesó, meg már nagyon várlak, aludj jól..stb. Azt hiszem nem lesz féltékeny, legalábbis nagyon bízom benne.

Judit!

Remélem igy a 34 hét tájékán még jól látható lesz mindene, mert kicsit csalódnék, hiszen akkora reménnyel meg izgalommal megyek oda. Mivel nem valószinű h lesz több gyerekem, ezért ezt nem hagynám ki. MEgnyugtattál, h tényleg ennyire valóságos képet kaphatok majd.

Mikorra várod a picit? Tudod már h mi lesz?

Szeretnék még kérdezni tőletek,

ki tudja hol lehet beszerezni málnalevél teát, ugyanis rengeteg helyen jártam és szinte sehol nem kaptam,nem is igértek, sőt nem is hallottak róla (még ilyen hely is volt).

A másik kérdésem, szerintetek tényleg káros a tul sok uh? NEkem sajnos idáig 1o volt, és ebből 2-3 lett volna elkerülhető a többi nem. Egy esetben meg orvosi túlbuzgóság miatt kellett még egyet csinálni, mindezek között akkor 1-2 hét telt el. A 4d kivül már nem is merek elmenni uh, mert féltem a picit. Nem tudom mit tegyek. SEgitsetek.

Előre is köszi, vigyázzatok magatokra, meg a pocaklakókra.

CSilla

Kép

Kép

Kép
kcsilla27
 
 


Sziasztok,

szia Csilla, Köszi nem kell leírni az előző dokid nevét, mert én onnan nem ismerek senkit, csak a kórházról hallottam már, de én se jókat!Mindegy most már jó kezekben vagy.Azért az a CT-és élmény elég megrázó, nagyon rossz lehet ott bent egyedül!
Egyébként nálam ugyanez volt, hogy mindenki aki ránézett a hasamra azt mondta, hogy ez tuti fiú!Nekem sem látszott hátulról, és hegyes hasam volt.Nem is híztam vele sokat csak 7,5 kg-ot.Szóval érdekes!Nagyon édes lehet a kislányod, hogy így várja már a tesót.Nem tudsz fölrakni egy képet róla a profilodba?Amúgy mi is így szeretnénk majd, hogy ha isten is úgy akarja, hogy a második legyen kisfiú!De ez majd szó szerint a jövő zenéje, mert idén még nem lesz tesó az biztos!Majd jövőre,reméljük! :-)
Persze, hogy érdekel a 4D-és képed,hogy kérdezhetsz ilyet!!!Már alíg várom, hogy lássuk mi is!:-)
Az UH-ról csak annyit, hogy én már hallottam ezt is, azt is!Nekem csak a kötelező 4-et csinálták, így erről nem tudok nyilatkozni.De van egy ismerősöm akit minden alkalommal amikor ment a dokija magánjába meg UH-ák, és egészséges babája született, nem lett vele semmi! Reméljük ez így is van, és csak felesleges aggályoskodás az egész mizéria!De a dokidat nem kérdezted meg, hogy neki mi erről a véleménye?Vagy ha mész a 4D-re ott is megkérdezheted.Azt is orvosok csinálják, úgy tudom!
Málnalevél teát meg drogéria boltban tudsz beszerezni! Az jó boltos lehetett aki még nem is hallott róla! :-)(

Na megyek, mert fölkelt a de-i szunyókálásból a manóm, és most süt a nap! Hurrá!!! Megyünk is ki sétálni, végre!
Vigyázz te is magatokra,és várjuk azt a képet!
Üdv mindenkinek, Manóci
manóci
 
 


Sziasztok!

Csilla!
Fazekas Zsuzsit el tudod érni a MÁV szülőszobáján, sztem eleve őket hívd, meg tudják mondani, hogy mikor dolgozik. Vagy hagondolod, priviben megadom a számát.
Málnalevél teát én a Mammutban vettem, a közértnél, ott van egy gyógynövényes.

Nekünk a 4D uh-al nem volt szerencsénk, kétszer is csináltak, de nem mutatta meg a pofikáját a babám, csak a füléről kaptunk képet.
A sok uh-ról én azt hallottam, hogy a 36. vagy 38.hét után nem nagyon ajánlatos, mert akkor már károsíthatja a hallását, de nem tudom, hogy ez igaz-e?
Sok szerencsét a csütörtöki 4D-hez, várjuk a beszámolót!!

Bobó!
Koós Hutás Piroska rendelője a 15-ben van, de az alapján, amit Doortje leírt simán megtalálod.

Anine!
Babád nagyon édes, ahogy cumizik. Mocorogni is láttad közben?

Üdv Mindenkinek:
MSE

Kép
Kép
Kép
szonibaba
 
 


Sziasztok,

köszönöm a kedves hozzászólásokat. Mi július 9-re várjuk a babát.
Az UH miatt én sok embert megkérdeztem. Az én dokim havonta néz, de csak annyit, hogy lássa, hogy minden ok. A védőnőm szerint aki volt egy UH továbbképzésen, nem károsodik csak a kis nyugis napirendjét megzavarhatja valami. Nos ez igaz az enyémre is. Mindig ficánkol UH-nál és menekül. Amúgy fájni nem fáj neki csak egy egyéniségKép A Megasztár alatt is csak pár énekesnél szokott ficánkolniKép Nekem is vagy 10 Uh-om lesz a végéig, de inkább megnyugtat.
A 4D UH-nál egy idő után elege lett és megfordult (azt hittem úgy is marad) majd visszafordult. Mi nagyon jól láttuk és azt hiszem az Apukájának is nagyon jólesett a találkozás.
A has formáról: amikor még nem tudták ki lakik bennem, mindenki lányra tippelt a hasam alapján. Nos ez nem jött beKép Sőt a kínai holdnaptár is lányt mondott és azt is megdöntöttükKép

Csilla, hajrá csütörtök. Melyikbe mentek?
anine
 
 


Sziasztok!

Csilla! Én az UH-ról a 4D-ben érdeklődtem, hogy nem árt-e, ott azt mondta a doki, hogy semmi káros hatása nincs / gondolom, nem tudnak róla, illetve nem bizonyítható/, egy kicsit viszont felmelegíti a magzatvizet, ez zavarja meg a babát. / minimális melegedésre kell gondolni!/
Egyébként az előző babámnál elég kevés UH-t csinált a doki, akkor még nem volt a rendelőjében készülék. Most meg a 19-20. hétre 5-nél fogok tartani. Viszont a végén tudtommal ő sem csinál UH-vizsgálatot. Ja, október 4-re vagyok kiírva, és még nem láttuk, mi lesz. A félidős UH-ban reménykedem, egy profi szonográfushoz küldött, és én szeretném tudni. Mindegy, hogy fiú vagy lány, de mivel fiúnévben nem tudunk megegyezni egyelőre, jó lenne tudni, kell-e agyalnunk egyáltalán Kép
A 4D-ről akartam még írni, hogy azt hallottam, hogy ha netán a babuci nem működik együtt, és nem mutogatja magát, nagy eredményekre képes a nagytesó. Érdemes Magatokkal vinni a nővérkét, egyébként is biztos örül, ha láthatja.

Lányok, biztos hülye kérdés: a málnalevélteát sima málnalevélből is tudom főzni? Tehát nyáron anyukám kertjéből ha szedek málnalevelet, abből készíthetek főzetet, vagy ez más?

Köszi, sziasztok!
Judit
jucc
 
 


Szia Csilla!Majd a címedre küldök neked 4D képet a lányomról,szakasztott olyan lett,mint a képen,maj olyat is küldök,és akkor össze tudod hasonlítani.
Nekem mindkét szülésnél volt gátmetszésem,és tűrhető volt mindkettő,utána sem volt semmi gond,szépen összevarrták,nem fájt,tudtam ülni is.Ezért szerintem embere válogatja,na meg doktora...Nekem úgy nézett ki,nem kell gátmetszés,meg is lett az eredménye,mert véraláfutásos lett körülötte mindenem,ahogy feszült.Mintha jól ....-be rúgtak volna...
Tudod,írtam,nekem a lányom 2 héttel később jött,mint a kiírt időpont,szerintem ez is változó mindenkinél,az első szülésem meg gyorsabb,mint a második.Tehát van példa erre is,arra is.A 4D nagyon jó lesz,nagyon fog tetszeni!!!Mi felvetettük videóra és CD-re is.Melyikbe mész?

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Judit
nekem is BAnczik a dokim, és minden vizsgálaton csinált UH-ot, egészen a 34.hétig.
A napokban szülök, elvileg 21-re vagyok kiírva Kép

SZerintem jó a sima málnalevél, szárítsd ki és forrázd le. Legalább tuti, hogy nem lesz benne nem odavaló dolog Kép

Andi
psandi
 
 


Én is a Mammutban vettem annak idején málnalevél teát, ott lenn a Match mellett. Ezek szerint ők általában tartanak.

UH: én azt hallottam, hogy ezt a hangtartományt hallják a magzatok, és ez nem a legkellemesebb nekik. Arról viszont nem tudok, hogy káros lenne.

Ági
Kép
Kép
hagnosz
 
 


Most hallottam, hogy id. Kelemen nyugdíjba megy. Mikor? Nem tudjátok. Elvileg én június közepén szülnék, és 2 hete voltam nála vizsgálaton, és egy szót sem szólt. Ha tudtok valamit írjatok!
Ági76
 
 


Sziasztok!

A korházi rendelőbe "járok"(még csak egyszer voltam, csak 10. hetes vagyok) Szabó Gy-höz.Azt mondta, hogy ha szeretném, hogy ott legyen a szülésnél, akkor a magánrendelőjébe kellene járnom. Sajnos az nekem nagyon drága. Nem tudjátok, hogy a korházban szoktak-e fizetni valamit? Az első vizsgálatnál nem fizettem, de az ciki lenne, ha más szokott. Én semmit nem tudok ezekről a dolgokról, mert a barátnőim még nem szültek. Járhatok a korházi rendelőjébe, csak akkor az ügyeletesnél szülök majd. De ha ott is szoktak adni, akkor lehet, hogy inkább a magánrendelőbe mennék.Légyszi segítsetek, ha jár valaki a korházi rendelőbe, akár más dokihoz is. A 12. hetes vizsgálatra már eszerint kell bejelentkeznem. Ha valaki szült már Sz.Gy.-nél, megkösszönném, ha leírná a tapasztalatait. Elkezdtem visszaolvasni a régi hozzászolásokat, de róla elég keveset találtam. Köszi!

poppány

Kép
Kép
poppany
 
 


Szia Kitti!

Már pont akartam neked írni, hogy hol vagytok???Rég szóltál hozzá a dolgokhoz!
Neked a tavaly született picúrod hány hónapos?
Csak azért mert az enyém lassan 10, én júni végén szültem, de mi még mindíg kelünk min. 1x éjjel!:-( Ti már átalusszátok az éjszakákat?

Manó
manóci
 
 


Sziasztok!

Csillának és Juditnak üzenem, hogy málnalevél teát valóban drogériában, vagy gyógyszertárban lehet megvenni. Én is szeretnék venni hamarosan, elvileg a 35. héttől érdemes fogyasztani, én most vagyok 34 hetes.
ÁGi 76-nak üzenem, hogy igen az Id. Kelemen nyugdíjba megy. Én is két hete voltam nála, akkor közölte a hírt. Ez idáig azzal küszködtem, hogy akkor kinél fogok szűlni. Én május 31-re vagyok kiírva, próbáltam infót szerezni a többi dokiról a MÁV-ban. Végül is az ifj. Kelemennél (a fia) döntöttem, sok pozitívumot hallottam róla. Igaz hogy fiatal, de már jó pár szülést levezetett, és kismamák mondták hogy nagyon szimpatikus ember. Én legközelebb az apjához május 2-án megyek, akkor ott lesz a fia is, hogy átvegyen engem, hiszen két hét múlva már a 36. hetet fogom taposni. Én is csak ezt tudom neked javasolni.
Írjatok ....


Gréta
ggréta80
 
 


Sziasztok!

Andi,köszi, és szorítok Nektek a szüléshez! Minden olyan legyen, amilyennek szeretnéd!
Aztán a beszámolóról se feledkezz meg!!!

Judit
jucc
 
 


Szia Gréta!

Én is május 2-án megyek id. Kelemenhez, de ma voltam ultrahangon, és ő írta be az ídőpontot (május 2.) és nem szólt semmit a dologról. Sőt, úgy tudom, hogy van aki még szeptemberben is nála fog szülni. Nem akartam konkrétan rákérdezni erre az egészre, ha már ő magától nem mondott semmit.
Akkor május 2-án találkozunk?

Ági
Ági76
 
 


Szia Gréta!

Az előbb elfelejtettem kérdezni. Neked ez az első baba?
Nekem már van egy kislányom, Ő is id. Kelemennél született császárral. A mostani is császáros lesz, és ő is kislány. Neked kislány vagy kisfiú?

Ági
Ági76
 
 


Szia Poppány,

sajnos szerintem a dokid ha azt mondta, hogy a magánrendelőjébe kell járnod, hogy ott legyen a szülésednél nem fog bemenni ha a kórházba jársz csak. Sajna én nem tudom a tarifáját, de annyit biztosan elvár a kismamájátólKép
Amennyiben gond a pénz (megértem teljesen) még időben keressél más orvost! Érdemes más fórumokon is kutakodni. Hátha javasolnak valakit.
Üdv:

anine
anine
 
 


Szia Manóci!
Örülök,hogy hiányolt engem is valaki.Az én kiscsajom 14-én volt 1 éves,most ünnepeltük vasárnap a szülinapját.Olyan édes volt a fiam,nem volt féltékeny,olyan büszke volt a tesójára...Mindenkinek ilyen testvéreket kívánok:vagányak,rafináltak,és igénylik egymást,védik a másikat.Képzeld,Dorina még csak 1 éves,de már ragaszkodik Domihoz,ha Domi sír,akkor ő odatipeg és vígasztalja,megöleli,szólítgatja,és akár el is sírja magát.
Szóval az alvás:Ő már nem szopizik 6 hónapos kora óta,nem tudtam vele mit csinálni,elutasította.Nem adtam neki tápszert sem,csak tejpépeket,aztán 8 hónaptól a nestlé babajoghurtokat.Így nem kelt föl éjjel enni sem.Az más volt,ha jött a foga.Dominál pl.hamar megvolt 1 fog,éjjel visított,reggel kint volt.Aztán jött a következő,és így szinte egybeértek egymás után a fogzások.Dorina napokig,sőt akár hetekig is szenved 1 foggal.Most hetek óta a kisőrlőkkel bajlódunk,nem akarnak előbújni.Ömlik a nyála,piros dagadt az ínye,és bizony pár naponta előfordul,hogy nem nagyon akar éjjel aludni.Van,hogy óránként fölkel.Pedig egyébként átalussza az éjszakát.Olyankor csak a dentinox zselé és a panadol együtt segítenek.
Azért nem voltam,mert teljesen rákattantam a mindmegette-oldalra,itt tanácsolták nekem,és belekezdtem a 90 napos fogyóba.2hete csinálom,és lement 3 kg,úgy,hogy nem sportolok mellette-csak a lurkók után rohangálok.És mellette nem kell koplalnom:ehetek lecsót,sült husit,tortát,lángost...mindent.Ez éltet most,mert alig bírom cipelni a szülés utáni kilóimat.75 vagyok most,és én 60-65 szoktam lenni.Legalább még 10 kiló lemehetne.

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Csilla!
Elfelejtettem mondani,hogy mi is a Fazekas Zsuzsit szerettük volna,mert egy barátnőm is nála szült,és beajánlott minket,de sajnos elég későn szóltunk,és már nem tudott minket elvállalni biztosra.De szerencsére épp bent vol,mikor szültem,és azért oda-odanézett rám,tényleg nagyon aranyos és figyelmes-hamar keresd meg,érdemes!

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Szia Anine!

Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam. Lehet, hogy beletörődök, hogy ügyeletesnél szüljek. Nem is várom el, hogy bejöjjön a dokim a szülésre, ha a korházba járok. De ha a korházban is szokás fizetni csak azért, hogy megvizsgált, akkor inkább kiszorítjuk azt a többletet amit a magánba kér. A szülésért is igy is - ugy is adnánk az ügyeletesnek is. Tehát, ha a vizsgálatokért is fizetek, csak kevesebbet, akkor nem éri meg oda járni. Ha viszont ott ingyen van, akkor merek kockáztatni, hátha jó ügyeletest fogok ki. De ha ott is fizetek, csak egy kicsit kevesebbet, akkor inkább biztosra mennék. Sajnos más orvos még drágább. Remélem, nem magyaráztam túl.

poppány

Kép
Kép
poppany
 
 


Sziasztok!
Tőlem szokatlanul most ilyen esti órán vagyok itt.Apja, lánya alszanak már! :-))

Kitti! Nagyon édesek lehetnek a gyerkőceid, biztos én is elolvadnék ilyen jelenetek láttán! Mondjuk így is el szoktam néha amiket csinál meg ahogy játszik az enyém is így egyedül is,de kettő dupla örömöt tud okozni!Én 6 hónapig csak cicit adtam neki, utána kezdtem el csak a hozzátápit. Most már azért majdnem mindent eszünk, amit persze ehet egy 9és fél hónapos baba, de ha mondom hogy cici a szoba túlfeléről képes virgoncan odamászni, és már tátog mint a halacska!Én is gondoltam amúgy rá, hogy amíg cici van addig nem fogja átaludni az éjjelt! 1 évnél tovább nem akarom szopiztatni! De addig még van legalább 2 hónap! Nektek boldog szülinapot!!! Ezt majd elfelejtettem! Mi csak júni végén ünneplünk, akar is a férjem a kertbe egy kis baba bulit!Olyan fura annyira hamar eltelt ez az egy év! Még tökre bennem él az egész szülés!De már nagy lána, és most ne is mondd, mi is a fogakkal kínlódunk! szegénynek örökké folyik az orra tőle, a porszívót már el se rakom!Nekünk most a 7.-ik fog kibújni ha minden igaz! Csórikám megszenved ezekkel a fogakkal rendesen!De ti is akkor!:-((
A mindmegette oldal tényleg ennyire jó?Mert lehet, hogy nekem is el kéne látogatnom, ugyanis én a terhesség alatt csak 7,5 kg-ot szedtem fel, ami 1 hét után azonnal le is ment de a szoptatás alatt vagy 10-14-et biztos!Sajna én meg ilyen tipus vagyok, ezek szerint!Azt mondják, hogy amíg szopiztatok ne is próbáljam a diétát, mert nem lesz hatásos! Nem tudom, de úgy érzem ezen a nyáron nem lesz bikini, az már biztos! de hát mindent a manókért,nem igaz?Azért nekd csak drukkolok, hogy menjenek csak le a kilók, és elérd a számodra ideálist aztán én is megpróbálkozom!
Na megyek, mert most látom, hogy 2-3 óra múlva kelnem kell!!!!

Ja még POPPANYNAK akartam írni, hogy én is a kórházba jártam vizsgálatokra végíg a terhesség alatt, és ott egyáltalán nem KELL adni max ha te gondolod! Mire föl kéne??? Azért álljon meg a menet! Ne érezd magad rosszul,ott nem kérhetnek!
Én is a vége fele adtam néha, de csak ezért, hogy a legvégén ne kelljen egybe annyit adni, mert az nagyobb érvágás lett volna! De föl se merült semmi ilyesmi!Azt mindenki maga tudja mi az anyagi helyzete, és azért azt senki se várhatja el, hogy a születendő gyerekedtől vond esetleg el! Ne izgasd magad 1 percig se!

Na most már megyek, jó éjt mindenkinek,Manóci
manóci
 
 


Szia ÁGI 76!

Igen, akkor biztos találkozunk május 2-án. Én 7.50-re megyek az ID. Kelemenhez, elvileg a fia is ott lesz kérésemre mert ha nála fogok szülni akkor már ideje hogy találkozzam vele. Te mikor mész?
Ezzel a nyugdíjazással az a helyzet, lehet hogy aki május után szül azokat a szüléseket már vállalja. Ugyanis v.mi 8 hónapról beszélt, amíg nem vállalhat szüléseket, de utána viszont igen. Én beleesek sajna a májusba így engem már nem tud bevállalni. Ezek a dolgok nem rajta múlnak sajnos.
Nekünk az első baba, és kislány lesz. Már nagyon izgatottak vagyunk, gondolom ti is azok voltatok az első baba előtt, még talán most is ugyanúgy.

Írjál

Gréta
ggréta80
 
 


Kedves Poppany,

én megértelek teljesen. Én nem a MÁV-ba járok terhesgondozóba hanem a 3. kerületbe, nos ott olyan az ellátás + a védőnő, hogy akár nem is lenne a fontos + 7000 FT-ot kicsengetni havonta a dokinak. Drukkolok neked, hogy a lehető legjobban tudd megoldani!
anine
 
 


Szia Gréta!

Én 9.10-re megyek. Az itthoni pici (Dórika) miatt nem tudok olyan korán menni. De majd meglátjuk, mit hoz a sors, lehet, hogy találkozunk. De miről ismerlek majd meg?
Hát reménykedek, hogy én nála szülhetek, főleg azért, mert császáros lesz. Azért ott csak többet számít a rutin. Dehát majd kiderül. A fejleményeket megírom majd 2-án.
Most is izgatott vagyok, mint az elsőnél, de ez szerintem természetes.
Apás szülésetek lesz? Voltál már fent a szülőszobákat megnézni? A szülésznők mind tündéri aranyosak, kedvesek és segítőkészek voltak a szülésnél.

Szia, írjál:

Ági
Ági76
 
 


Jucc,
igazi málnalevélből van a málnalevél tea, csak asszem hamarabb kell leszedni, mielőtt virágzik??? nem vagyok benne biztos, megkérdezem, mert az én bio-nagynénim tavaly a családban lévő kismamáknak ipari mennyiséget gyűjtőtt-száritott, és is abból fogok hörpölni, mert az idei termést már nem tudnám megvárni (júli 18-ra vagyok kiírva) és állitólg addigra nem szárad ki (??)
Ha többet tudok még jelentkezem, különben meg nagyobb Herbáriákban tartanak is "gyári" kiszerelést. Ha te októberben szülsz, biztos jó lesz az otthon termés.
doortje
doortje
 
 


Szia Manóci!
Nekem a fiam majdnem 3 évig szopott,és szépen ment lefelé a súlyom is,magától,nem kellett semmi csodafogyi.De persze csak alváshoz kellett a cici.Most meg,Dórinak hiába mutatom,nem érdekli-persze Domi rögtön odabújik,ha látja,még emlékszik rá,biztos megmaradt benne a biztonságérzet,de azért már nem hagyom,nagyfiú.Most valahogy nehezen mennek a kilók,nem úgy,mint az első szülés után.A strandra is csak a család miatt megyek ki,gondolhatod,a leghátsó csücsökben bújkálok.Egy kicsit szoliztam ,mert megleptem a páromat egy pihi-hétvégével a szülinapjára még márciusban,legalább barna legyen a hájam,talán kicsit gusztusosabb-már ha tud az lenni egyáltalán.De mivel nincs most erre sem keretem,így fakulok,nem hiszem,hogy nyáron bikiniben mutogatom magam,egyetértek veled.Megyek hamizni,most szabad.Megint lement 1 kg,így 17 nap alatt eddig -4-nél tartok.Kép

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Szia Kitti!

Megint este írok, mert most van időm. Ma itt volt anyukám , és ilyenkor nem netezgetek, ritkán találkozunk most vele foglalkoztam!
Ari a babafej!:-))Én is most kezdtem el szoliba járni, kb. ugyanilyen megfontoltságból, de annyira úgy érzem nem tudok lebarnulni, hogy ne látszódjék az a valami a hasamon + fenekemen!
Azért te legalább már túl vagy a 2 gyereken, nekem meg még majd lesz 1, vigyáznom kéne egy kicsit! Ha így kezdem a köv terhességet akkor már kövér nő maradok!!!Pedig sose voltam az!
Hát én Esztit nem szeretném addig szopiztatni mint te Domit,lassan le kéne szoktatni! Ma pont elsült a fejem a méregtől, voltunk a védőnőnél méreckedésen, és csak 5 dkg-ot hízott a lánykám amit keveselltek, és felírtak egy Beba 2 HA tápit,szerintük majd ettől hízik többet, és talán az éjszakát is átalussza!Azt mondták, hogy nem sovi jól néz ki, de ennyi idősen kb. 0,5 kg-al többnek kéne lennie!Most 8 kg 13dkg.
Szóval kiváltottam a tápit potom 1666Ft.-ért, és egyetlen egy kanállal evett belőle, és utána kiköpte!Fintorgott, és húzta el a fejét! Na, megkóstoltam hát tök keserű az egész, olyan íze van mint régen a tejpornak, csak ez még keserű is! Undorító, nem csoda hogy nem kell neki!
Ugyhogy most jó,még nem nagyon tudom mit fogok neki adni,kiegészítésnek de ezt a 2 hónapot az egy éves koráig valahogy csak kibírjuk, aztán már lehet tejet, tejbegrízt stb. Nincs valami ötleted??
Akartam már kérdezni, hogy nem tudsz a gyerkőcökről fölrakni egy képet a profilodba? Megnézném őket! Na megyek, mert ma fárasztó napom volt! Jó éjszakát!
Manó

Hajrá mindmegette! :-))Csak így tovább!!!
manóci
 
 


Szia Manóci!

Az én kislányom 1 évesen volt 8,5 kg, és senki nem mondta, hogy kicsi. Ez alkat kérdése. Az a lényeg, hogy magához képest jól fejlődjön.
A tejcsit megpróbálhatod most is. Fő a fokozatosság. Először 3/4 rész víz, 1/4 tej, ebből egy teáskanál, majd 2, és így tovább. Én így csináltam, és ma (bár már majdnam 2 éves) a piacos házi tejcsit issza, nagyon szereti. Főzeléket is csinálhatsz neki, meglásd szeretni fogja. Jobb mint ezek a mű kaják. Hisz Te is írtad, hogy nincs túl jó íze. Hát ennyi. Csak jótanács gyanánt. Ha van kérdésed, írj, szívesen válaszolok, hisz egyszer ezt már "eljátszottam". Majd most kezdhetem nemsokára újra.

Szia
Ági
Ági76
 
 


Ági!
Egyetértek veled,én sem adtam tápokat a babómnak,és nekem is kb.8,5kg most,1 évesen.Most megyünk mérni jövő héten.Nekem egyszer mondta az ügyeletes doki,hogy picike,de én inkább csinosnak mondanám,mert állandóan mozog-hiába zabagép,kinézi a szádból a kaját,akkor is lemozogja.

Manóci!
A tejpépek olyan finomak,én azzal húztam ki neki egy éves koráig.Kapott vacsira husis főzeléket is,én 11 hónaptól már kefírrel,joghurttal sűrítettem.Én óvatos vagyok nagyon,félek az allergiától,ezért nem kezdtem korán,és mértékkel,mert hajlamos a pöttyösödésre,azt már észrevettük.Persze minden gyerkőc más.
Tennék föl képet,már próbáltam,de nem enged a gép,mert csökkentenem kéne a képeim méretét,azt meg nem tudom,hogyan kell.
Ha úgy látom,hogy nem elég neki a főzelék vagy a tejpép estére,akkor adtam neki mellé még gyümölcsöt,Milupa babapiskótát,azt ehetik.Már mindent adok neki,rég nem tejpépezünk,egyedül a tojást nem próbáltuk még.
Ha szeretnéd,a címedre küldhetek képeket a babákról.Kép

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Szia Ági!

Hát lehet, hogy találkozunk, úgy is lesz csúszás, mindig egy csomót kell várnom.
Hogy miről ismersz fel? Viszonylag rövid hajam van, sötét színű, magas vagyok, vékony testalkatú, valószínűleg krém színű kabátban leszek (selyemsállal). Téged miről ismerlek fel?
IGen, apás szülést tervezünk. Láttuk a szülőszobákat is, a szülésznőket sajnos nem ismeretem, akartam is kérdezni hogy ugye nem érdemes fogadni, aki éppen akkor ott lesz az is teljesen jó lesz ugye? Mit tanácsolsz?

Gréta

Gréta
ggréta80
 
 


Szia Gréta!

Miről ismersz meg? Világosbarna hajam van, fel van tűzve, valószínű egy vajszínű mellény lesz rajtam.
Szülésznőt nem választottam, de azt hiszem nincs is rá szükség. Én az éjszakáshoz mentem be, majd a nappalosnál folytattam, de semmi panasz. Sőt, a műtősök is rendesek voltak, úgyhogy szerintem, ott mindenki normális.
Ha van rá módod, az alternatív szobába szüljél, és kérd a labdát. Nekem az sokat enyhített a fájdalmakon. Azon fele annyira sem fájt mint máshol. Az apás szülés is sokat segít. Jó árzás, hogy van melletted valaki, akit szeretsz és jól ismersz.

Ági
Ági76
 
 


Lányok,nem tudom,kinek segítek ezzel,de én kaptam a dokimtól egy tüskés labdát,amit a markomban kellett akkor szorongatnom,mikor jöttek a fájásaim.Enyhíti az idegvégződéseken keresztül a fájdalmakat-állítólag.Én legalább arra koncentráltam,hogy azt nyomogassam-majd szétdurrant a kezemben.Nem tudom,hogy ez segített,vagy tudat alatt jött,de elviselhetőbbé váltak a fájások.Kép

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Jaj,most látom,sikerült a lányomról a kép!!
Ő Dorina kisasszony,és 1 éves.

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


Hátha sikerül,ő Dominik,és 6 éves,kis ördögfióka!Kép

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 


KépKép

Dorcsi,Domcsi,Kriszti
doktorkitti
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?