Új privát üzeneted érkezett!

Akartam mág az emilről:

Szóval kettő volt! Az egyiket én írtam és valamiért krix-kraxokat csinált belőle a freemail. De a gépünk át lett nézve és nem vírusos!

A másikat Orsi küldte és egy autóbalesetes, vétlen lányról szólt, aki teljesen megégett, de életben maradt, de azt látni... Szörnyű volt!
Nem te küldted, Orsi?

Zita voltam újra!
zitus
 
 


SziasztokKép

Köszönjük a hiányolást, jólesett.
Vagyogatunk vagyogatunk, de lányok bevallom most semmihez sincs kedvem, még olvasgatni olvasgatni csak csak, de irni már nincs erőmKép
Megváltás volt kijönni abból a műintézményből, amit korháznak csufolnak.
Most ezerrel diétázom, vigyázok nehogy ujra bedurranjon az epeholyag.

VicKép
Nagyon hálás vagyok érte hogy bejöttél meglátogatni, nagyon nagyon nagyon jól esett!!!!KépKépKép A képeslapot is nagyon köszönöm, és a maci tündériKép
Remélem ti már teljesen meggyógyultatok és minden rendben van, Dorci ujra az igazi mosolygos kistündér.

ZitusKép
Veled és nagyon jó volt dumcsizni, annyira jó hogy vannak emberek akiknek fontos vagyok és gondolnak rám.
Szegény Matyi, ismerős a szitu, Dani is ennyire vakmerő, még nem érzik hogy bizonyos kacifántos mászásból baj is lehet, sőt tanulni se tanulnak még belőle, mert legközelebb is megteszi. Sok sok gyógypuszi a pukliraKépKép
Bevallom néha félek lemenni a dokihoz nehogy kihivja a gyerekvédelmiseket, mert Dani tele szokott lenni kék foltokkal, de nem tudok minden másodpercben vele lenni, ő meg "imád" kék foltokat beszerezniKép

HajniKép
Tündéri Alexa hercegnő, és Daninak még mindig nagyon tetszik, mikor meglátja a képét máris mászik fel a pufra hogy megsimizze a képernyőn átKép Neked is köszönöm az smseketKépKépKép

RebiKép
Remélem kilábaltok végre a takonykorból ti is és pihenhetsz egy kicsit.

ManókaKép
Nagyon hallgatsz mostanában, lassan finiselsz te is, gondolom már sokkal nehezebb a pikk pakk mozgás és társai. Imikével készültök a husvétra?Kép LEsz locsolkodás?

HelgaKép
Pisilés nálunk nagy ritkán a fürdőszobában történik, mig lesi hogy hogy tellik meg a kiskádja vizzel és már nincs rajta pelus. A bilizés még csak ruhában sláger, játék szinten, néha ráül és ugrál vlee mintha autó volnaKép

OrsiKép
Tök jó hogy jól sikerült a kimozdulásotokKép Ránk is ránk férne egy kis kilábalás innen, de az még odébb, majd talán nyáron. Köszönöm az emailokat, egy kettőt tovább küldtem apának is a munkahelyére, hadd mosolyogjanakKép


Mi most taknyosak vagyunk de nagyon, folyton szivom az orrát, már megadóan lefekszik és nem kapja el a fejét, bár a régi kéziorrzsivónkat eltüntette, ujat kellett venni, de mondjuk más is eltünik és csak hetek mulva lesz meg, erre azért nem várhattunkKép

ITt a tavasz lányok, szervezhetünk egy jó kis talit ám mostmár.

puszi
Ági és takonykorosDani

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!
Bocsánat az elmaradásért, de épp a házépítéssel kapcsolatos dolgokat intézzük, délután pedig suli...
De késő este, vagy holnap reggel igyekszem jönni.
Egy kis olvasnivaló, habár ezt biztosan tudjátok:
http://index.hu/politika/belfold/nyari0325t/

Puszi:

Vic

Ui.: Orsi, Írtam mélt, remélem, megkaptad!
vic
 
 

 
 

Sziasztok!

Ágiboszi hip-hip hurrá neked!!!! Nagyon hiányoztál már! Vigyázz magatokra! Kép

Zitus jaj szegény, gondolom, hogy milyen lelkiismeretfurdalásod lehet, nekem is mindig az van, mert nálunk is mindig történik valami, de múltkor biztos olvastad. Minden pillanatban tényleg nem lehet mögöttük állni.
Puszi a búbjára! Kép

Helga a profilomban van az emailcímem, küld át a fényképet nagyban és lekicsinyítem neked, jó? Kép

Többiek pusz-pusz, most rohanok!
Hajni
Kép
tigribigri
 
 


Sziasztok!

Igen gyors leszek!

Elköszönnék hétvégére, mert ugye elutazunk.

Mindenkinek KELLEMES HÚSVÉTOT kivánok!

Kép

Ági jaj, de jó, hogy újra itt vagy! Daninak gyógypuszik, mi is ezzel küzdünk most Kép

Zita ezért ne legyen lelkiismeretfurdalásod! Ha kicsit enyhiti a dolgot, akkor elmondom, hogy Bence ma beleesett a falba, szép kékfoltot, kis hámsérüléssel produkálva, aztán odazárta az ujjacskáját (mondjuk inkább csak megijedt) a mosogatógép ajtajához, mert nem zártam be ... a múltkor leesett a fotelről ... és még sorolhatnám ... és még nincs vége! Kép Nem érzik a határokat és semmi veszély-érzetük nincs, és ahogy Ági irta, elfelejtik ...
Ja és ma egymásnak mentünk ... hát én voltam a masszivabb Kép és elesett.

Mennem kell, mert még mindig nincs minden összapakolva ... Kép

puszi
Orsi

u.i: Képzeljétek Bencét összecsipkedte egy sztem pók!Kép Lehet, hogy attól lükébb a kelleténél ... Kép
orsi17
 
 


Kép
Köszönjük a húsvéti lapokat, mi ezúton kívánunk nektek kellemes húsvéti ünnepeket, sok locsolót Kép és sok szép piros tojást!

Puszi
Hajni
tigribigri
 
 


Sziasztok Csajok.
Tök jó olvasni, hogy itt mindenki figyel a másikra!!!!!!

Zita: tudom mit érzel!!
Mi az Auchanban voltunk amikor a pelelnkázóban tisztába akartam tenni. A pelenkázó nevezzük ennek, mert ezt a célt szolgálta ami egyébként egy szekrény volt. Kb a mellem fölé ért.Kb egyforma magasak lehetünk de az is lehet, hogy pár cm-el minuszban vagyok.Alex nagy dolgos pelenkáját akartam kidobni. Láttam egy szennyestartót a wc mellet, azt gondoltam van egy kuka is. Amint elfordítottam a fejemet Alex abban a pilanatban lefordult róla. Képzelheted mekkorát csattant szegény gyerek a köves padlón?!!!!!!!!!!!Annyira lelkiismeret furdalásom volt, hogy este nem mertem elaludni.Nem engedtem lekapcsolni a tv-t, még azt sem, hogy a párom elöbb aludjon el mint én.Állandóan az a hang volt a fülemben ahogy szegény leesett. Attól kezdve még itthon is inkább letettem a földre a pelenkázóját, vagy egy vastag pléden tettem tisztába.
Ezértmondtam, hogy tudom mint érzel. Szerintem egy életen át bennem marad.

Találkozzunk? O.K.
Aludjatok jól: Alex-Helga
szabó_helga
 
 


SziasztokKép

Először is mindenkinek nagyon boldog húsvétot kivánunkKépKépKép (gifet most nem kerestem, lusta disznó vagyokKép) Képeslapokat köszönjük szépenKép

ZitusKép
UGyan nem vigaszként irom le, csak pont te jutottál este eszemben. Játszottunk Danival fürcsi után a nagyágyunkban, hol cicizett hol ugrált a fejemen, majd gondolt egyet és elvonult a kiságyába (az ágyunk és a kiságy összevan tolva, és a kiságy rácsa az ágy felé le van véve). Nekiállt játszani, kidobálta a maciait, majd egyik pillanatról a másikra gondolt egyet és utána vetette magát a rácson át a maciknak. Hiába ugrottam fel már nem érhettem el, az egész olyan volt mint egy lassitott felvétel, vártam a csattanást a parkettán és a sirást, de elmaradt. Amit én nem láthattam az ágytól az az volt, hogy ott volt a puff és arra vetődött a drága fiam, igy semmijét nem ütötte meg, de a fársz igy is elkapott engem. Röhögve gugolt le a puf mögé és ugrott elő, én közben tiz évet öregedtem. PEdig pont ezért vettük le a rácsot a másik oldalt hogy ne mászon át rajta, már vagy 5 hónapja nem is probálkozott ilyennel.

ORsiKép
Kellemes hétvégét és jó utat nektekKép

HelgaKép
Téged is megértelek de nagyon, bennünk örökre megmarad, ők másnap már nem is emlékeznek rá még szerencse.

HajniKép
IGy virtuálisan is sok sok locsolót kivánunk Alexa hercegnőnekKép Jövőre szerintem mi is beállunk majd a sorbaKép

most jobbra el mert Dani már szétszedte a lakást.

puszi
ÁGi

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok!

Kép

Puszi:

Dorci család

Ui.: Majd jövök mesélni, de most folyamatos menésben vagyunk.
Kép


Ugye átállítottátok az órát???
Puszi!
vic
 
 


Kép

(NyusziDorkát majd inkább a másik topicba teszem fel...)
vic
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, hogy ennyire aranyosak vagytok és leírtátok a ti eseteiteket. Már kezdem azt hinni ezek a gyerekek állandó próbára teszenk bennünket gyorsaságban. Jaj nagyon rossz volt olvasni, hogy nálatok is ennyi minden történik, el semm hinném, ha nem látnám a sajátom "butaságait"
Ne írjatok több ilyet!!! De remélem nem is lesz miről!!!!

Átállítottátok az órát? Képzeljétek Matyi még mindig alszik! Tegnap sokat játszottak a nővéremék kislányával és az ebéd is jól sikerült!

Nos akkor
<font color="ff0000">KELLEMES HÚSVÉTOT MINDENKINEK! A LÁNYOKNAK SOK-SOK LOCSOLÓT, ÍGY AZ ÉTEREN KERESZTÜL MI IS KÜLDÜNK EGY VÖDÖR FRISS KÚTVIZET!
A FIÚKNAK MEG PIROS TOJÁSoKAT A SZÉP VIRÁGSZÁLAKTÓL!</font>

Kép

Matyi, Zita és Feri
zitus
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy nem tudtam jönni, de amikor tudtam volna jönni, akkor a férjem lefoglalta a számgépet, hogy Ő játszani szeretne Age of Empirest...Kép

Először is mindenkinek nagyon köszönjük az aranyos lapokat!

Most olvasgatok vissza, aztán majd kiderül, meddig jutok el...

Olyan jók ezek a gifek, nagyon tetszenek! Színesítik a topicot, és mosolyt csalnak az arcomra!

Rebi,
remélem, jobban vagytok, és már el is felejtettétek azt a csúnya betegséget!

Ági,
Ne hülyéskedj, nagyon szívesen! Jó újra hallani/olvasni Téged! Remélem, mihamarabb találkozunk ismét! A diétával pedig nagyon vigyázz, csak szépen lassan, óvatosan, megfontoltan! Nehogy aztán abból legyen a baj! Melyik diétát csinálod?
Danival most már minden rendben? Küldünk Neki gyógyítómanókat, hogy mihamarabb meggyógyuljon a náthából!
Képzeld, mire hazaértem a kórházból, férjem sütött csokis kekszet isKépKép
Sikerült megvenni azt a lázmérőt? Mi a márkája? (elfelejtettem)

Zitus,
Remélem, Matyi fejéről is elmúlt már a búb, és Te is megnyugodtál! Én is rettegek az ilyen balesetektől (Orsi tudja, mennyire), de nekem is be kell látnom, hogy ahogy nőnek ezek a manók, úgy tágul a világ Nekik, és mindent fel akarnak fedezni....és ebbe sajnos becsúszik néhány púp is...Én kicsi koromban 3- szor törtem be a fejem, eléggé fiús voltam...képzelheted, hogy a szüleimnek hány ősz hajszálat növesztettem...
Leírnád nekem a rakott brokkoli receptjét? Nyammi!!!

Helga,
Szörnyű lehetett az az esés, bele sem merek gondolni!
Én is szívesen lekicsinyítem Neked a képeiteket, ha átküldöd! Már nagyon várom, hogy egyet kettőt feldobj! Alex csuda helyes kispasi! Nagyon tetszett a Stuart Little gifed! Imádom azt a filmet, olyan édes!
Szerettem volna küldeni Neked lapot, de nem volt meg az e- mailcímedKép

Hajni,
Itt is Nagyon Boldog Névnapot kívánunk!
Kép
Nagyon jól néz ki ez a sátor! Kérünk fotót modellestűl is!Kép
Ez a Kahlil Gibran idézet gyönyörű! Megkönnyeztem!
A másik idézet is tök jó! Hol találtad ezeket?

Orsi,
Nem manósapka??? Mi pont valami tavaszi manósapkát keresünk...Na, majd akkor körbenézek nem manósapka téren is, hátha...
Hogy vagytok? Remélem, Bennek sem folyik már a nózija!
Póóók??? Jujjj! Én arachnofóbiás vagyok, rettenetesen félek tőlükKép

No, eddig jutottam, most mennem kellKép Majd mesélek a húsvétunkról is, eddig elég jól sikerült!
Pirostojásokat megfestettétek már?
Kép

Puszi, vigyázzatok magatokra!

Vic
vic
 
 


SziasztokKép

HajniKép

NAgyon sok boldog névnapot kivánunkKépKép



puszi
Ági és DaniKép


Kép

KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Sziasztok Kép
A teljesség igénye nélkül - ami lehetetlen lenne - egy röpke beqkk Kép

Először is kellemes ünnepeket mindenkinek, remélem szépen telik a húsvét! Kár, hog ynincs kicsit jobb idő, mi kirándulni szerettünk volna, de mostmár úgy gondoljuk, hogy nem megyünk sehova sem sarat dagasztani.

Vic, amúgy Tőled tudtam meg, h át kell állítani az órát Kép (tegnap?, amikor benéztem - de mentem is.... ) Remélem, nem lesz gond az átállással, egyelőre olyan fél órát "hoztunk be", problémamentesen. Mármint napirendileg... Azt nagyon sajnálom, h 1 órával kevesebbet alszunk, mert rámjött a tavaszi fáradtság KépKép Egyszerűen olyan energia ingadozásban szenvedek, hogy csak na! A túltengés ritkábban fordul elő, inkább aludnék folyton Kép
A betegség minket folyamatosan kerül, nem voltunk betegek a télen, meg ősszel sem Kép Viszont azt nagyon sajnálom, hogy Titeket így elkapott Kép Remélem, jó időre most letudtátok! Én nem látom Dorcin, hogy nagyon fogoytt volna Kép Igazán ügyes, hogy egyedül eszik. Én ha azt akarom, h Hamma rendesen egyen, bele kell kontárkodnom a kajálásába, különben egy adott idő után közli, hogy "kiesz = kivesz" és nem hajlandó több táplálékot magázhoz venni.

Zitus, ilyen számítógépes balesetünk nekünk is volt egy pár - remélem, nem tartotok szívtelennek, hogy már ilyen lazás beszélek róla Kép Szerencsére Haminak nem lett semmi baja. Nálunk is mindennapos az esés, mert tényleg semmi veszélyérzet nincs benne - megy világba - illetve fel. Számítógép tekintetében meg szinte lehetetlen korlátokat állítani. Mászik fel a székre - görgős forgószék - közben mondja, hogy nemnem, vigyorog Kép De amúgy olyan egyensúlyérzéke fejlődik ki, hogy hajde! Mellesleg minket is megedz a tudományai révén. Ezt onnan tudom, hogy valamelyik nap az anyukámmal együtt voltunk a játszótéren, ő folyton kapott volna utána, hogy elesik, meg leesik meg nemtommi, alig tudtam leállítani, hogy hagyja, hagy próbálkozzon.
A másik dolog meg: eddig két nagyobb "balesetünk" volt, az egyik a kádban való elesés = fogletörés 9 hónaposan, a másik meg szobában játékokon való elesés - valamibe (szék lába?) való arcbeütés - szeme alatt nagyon vérzett, a seb a mai napig látszik Kép... szóval apróbbnak tűnő és megakadályozhatatlan dolgok. Persze le is lehetne kötözni Kép

Ablakpucolás nálunk halasztva, mert esőben nem pucolok Kép és nem is volt kedvem.

Lányok ez a lakásban szanaszét pisilés izgi lehet Kép Szerencsére nálunk még nincs napirenden a téma és annnnnnyira reménykedem benne, hogy a szanaszét pisilés része nem is lesz Kép

Hajni, nézem ezt a bevásárlókocsit képet Alexáról és az jutott eszembe, hogy ilyen esetekben Hami imád vásárolni, amit jónak lát, mindent bepakolna a kocsiba. Kép Értsd: bármit, ami megtetszik neki.

Na, mi is van még nálunk: vetkőzés öltözés, saját cipőt vagy apa-anya cipőt fel le. A saját cipő azért is nag yügyesség, mert fűzős. Kilazítja és felveszi. Kép Ugyanez sapkával, illetve minden fellelhető ruhadarabbal - övé vagy miénk. Vagy a babáé - illetve a babára is ráadni kis pelustól kezdve mindent.
A másik ami lényeges, az olvasás és versmondás, éneklés. Már nagyon sokmindent (30-40 vers és dal? nem számoltam) tud folytatni szinte bárhol, ahol abbahagyom - mármint tudja, hogy milyen szó jön, egyedül még nem mondja el. Amit egyedül énekel, az a HINTA, PAJAPTA! KépKépKép

Na és akkor itt hagyom abba, mert mennem kell, vége a pancsinak, eddig volt szabadidőm. Ezer évi megint ne keressetek (bár lehet, h jövök), legyetek jók és élvezzétek a tavaszt! KépKépKép
Puszi
Ann
annann
 
 


Ja, el ne felejtsem ezt Áginak elmesélni:
Tegnap annyira nem volt normális műsor sehol (meg kicsit kellemetlenül éreztem magam, hogy a kórházban a múltkor kérdezted, hogy ki esett ki, és nekem fogalmam sem volt semmiről), hogy nem fogod elhinni: megnéztem a Megát!!!
Húúú, 2 embernek isszonyatosan jó a hangja!!! Remélem, köztük dől el, hogy ki nyer.

Puszi,

Vic
vic
 
 


...Ismét én (nem jövök napokig, aztán egy nap alatt akár ötször isKép),
Ide tettem fel pár képet (egy bukfenceset is), a többit még felteszem a nem nyilvános albumba, és majd megmutatom:
http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/cgi-bin/show.cgi?tpc=283&post=501566#POST501566

Vic
vic
 
 


Sziasztok!

Nagyon köszi mindenkinek a névnapi köszöntéseket!!! Mindenkit imádok! El bírnám ám viselni, ha minden nap Hajnalka nap lenne Kép

Pusza
Hajni
tigribigri
 
 


Vic, bukfences kép szuper! Kép
No és ki tetszett a megában, ha nem titok? Nekem marha nehéz lenne 1 embert megnevezni, a 6ból már csak 2 mehetne részemr&#337;l, azok is nehezen. A többi 4 valamiért nagyon tetszik Kép

Cupp
Ann
annann
 
 


Hellóka!

Ann ha ma tartjátok Hami névnapját, akkor az Isten éltesse sokáig!
Kép

Puszi
Hajni
tigribigri
 
 


Sziasztok,

pironkodva merek jönni, mert már nagyon rég nem jelentkeztem, de mostanában olyan kis fáradt vagyok, illetve a jó idővel a lent töltött órák száma is növekedett, az én energiatartalékaimat meg mindez nagymértékben csökkantiKép

Először is, Imi mindenkinek kellemes ünnepeket, szép tavaszt kíván, ezzel a vírtuális virágocskával.
Kép

Mi nagyimnáél voltunk az ünnepek alatt, a gyermek imádta a kertesházat, udvart, és a hétágra sütő napotKép Kiélveztünk minden percetKép Persze, ma délután azért még jutott egy kis idő locsolkodni is, amit úgy halottam, élvezett a fiú.

Nektek hogy teltek az ünnepek?

Most megyek, vár egy kellemes kádfürdőKép

manóka

manóka
manóka
 
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinek hasonlóan szépen, békésen és boldogan teltek az ünnepnapok, mint Manókáéknál. Mi is szépen elvoltunk, ma Matyivalén jártam körbe a nagynéniket, mamát, unokatesót locsolni, mert apája tanult. De sok-sok piros tojást begyűjtöttünk, így lesz a muffinba csokidarabka! Kép Matyi nagyon élvezte a nyuszizást is, talált magának játékokat a lakásban elrejtve, no meg az ablakban, ahova sikeresen fel is mászottKép Kapott egy szupi kis rajztáblát, olyan mágneses, és a törlője egy kisvonat, rém ronda hangot ad, de neki tetszik. És egy barkácskészletet, amit fel is avatott, mármint a fűrészt a végtagjainkon!

Vic: édesek a képek, no és ez a bukfenc. HŰHA!
Ja és én is kivi vagyok ki tetszik neked a megából. Nekem szimpatikus Eszter, lehet hogy nincs jó hangja, de nekem tetszik, hogy hétről-hétre változik. Meg kell azonban mondanom, hogy én mindig csak az összefoglalót szoktam megnézni a szavazás beindításakor, és néha 1-1 számot, ezért hát csak ez alapján tudok ítélni.

Orsi: hazaértetek már? Biztos jól telt nektek is, és remélem a betegséget is teljesen letudtátok.

Ann: BOLDOG NÉVNAPOT HAMINAK, ha ma ünneplitek!
Kép
Ez az öltözés dolog aranyos lehet, nálunk a sapkák és cipők mennek, a többi ruhadarab nem izgatja, csak a kezeit emeli, nyújtja, de ő nem veszi le, sőt! És hogy ennyi mindent mondmár Hami! Olyan kíváncsi lennék a kis hangjára!
A ti baleseteitek is igen csúnyán hangzanak, puszi a kicsilánynak, de vigyázzon ám magára azt üzeni Matyi!

Manóka: Biztos el lehetsz fáradva, hisz én még így is, majd összeesek estére, pedig terhes sem vagyok. Kádfürdőzni lehet még ilyenkor? Vagy csak nekem nem ajánlotta a doki?

Hajni: és nálatok hogy telt az ünnep? Volt sok locsoló, vagy ti is elmenekültetek?

Ági: Dani kilocsolta magát? vagy pihiztetek a hosszú hétvégén? Miket szabad enned? Gondolom most még rosszabb volt megállni a sok-sok finomságot!

Helga: akkor szerdán talizunk!

Nagyon fáradt vagyok az egésznapi mászkálástól és holnap megyünk vissza a kórházba a szívzörej miatt, kissé izgulok is! Szorítsatok!

Pusz, Zita
zitus
 
 


Szeretnék is de nálunk az a helyzet Alex mostanában felvette a verekedős stílust. Igyekszem majd elkerülni a konfliktust de mindenkitől elnézést kérek ha még sem tudnék elég fürge lenni.Nem szeretnék az első találkozáson lesülni Alexal!!!!!!!!!!! És mi a terv? Megyünk valami játszótérre?
szabó_helga
 
 


Sziasztok!

Hazaérkeztünk tegnap este. Jól telt a hétvége, bár pihenni nem pihentem sokat, mert uazt csináltam, mint itthon, csak más környezetben ...

Ben locsolkodás nélkül is szépen begyűjtötte a csoki nyuszikat és tojásokat, meg a nagyszülők ajándékait. Kép

Megint rosszul alszik éjszakánként úgyhogy dög fáradt vagyok. Ezt tetézi, hogy kezd igen aktiv életet élni és többnyire rajtam lóg, legalábbis ott kell lennem vele.
Ma reggeli inditásként összetört egy üvegfedőt Kép
De hozzá kell tennem, hogy kezd egy értelmesebb korszakba belépni és sokat segit, pl. ha megkérem összeszedi az előzőleg szétszórt dolgait. Sokkal jobban ki tudja magát már fejezni, bár ő még csak halandzsázik, sir és hisztizik Kép

Ben alvásakor igyexem mindenkinek irni!

HAMMÁNAK BOLDOG NÉVNAPOT!

Kép

HAJNINAK (ÖGEN)

Kép

NÉVNAPODRA!

puszi
Orsi és Bence, aki szerint szórakoztató ha a lábamon taposgál ... szerintem meg nem
orsi17
 
 


Itt vagyok, ragyogok ...

Zita mi volt ma a kórházban? Remélem minden a legnagyobb rendben van!!!
Milyen a csokis-muffin recepted? Nálunk is lenne mit beleapritani Kép
Nálunk is van rémhülye zenét játszó állatka, pontosabban mókus, amit Ben imád én kevésbé ...

Manóka biztos nehéz lehet neked! Próbálj meg sokat pihizni és pihizni és pihizni! Persze néha irj, ha csak pár sort is, hogy hogy' vagytok!

Ann, de jó, hogy tudtál irni magatokról! Ledöbbentem, hogy Hami már ennyi mindent tud! Lehet mondanom, hogy mégiscsak nőböl van és nem egy lusta férfi, mint az én kisfiam? Kép Pedig csak 1 hónap van köztük.
Húh, azért komoly baleseteitek voltak! Kép És ilyenkor mi történik a letört foggal? Mármint ami bentmarad. Kell fogdokihoz menni?

Hajni sátras kép? Hogy telt a hétvégétek?

Helga milyen sikere volt az üvegtojásoknak? Pelenkázóról-leesés Kép Találkozotk Zitával? Ez tök jó! Hogy-hogy verekedős korszak? Ez miben nyilvánul meg? Mire számitsak?

Ági Dani meggyógyult már? Nálatok, hogy telt a hétvége?

Vic hát igen, én nem manósapkát szeretnék ... Ha mentek a Brendonba szétnézel nekem? Megköszi!!! Anyósom felajánlotta, hogy majd vmi varrodában megnézi ... hát sejtheted, hogy milyen tündi-bündi, édi-bédi satyekok vannak vidéken ...
Fotók nagyon jók! Bukfenc Kép nagyon komoly!
Én is utálom a pókokat! Ma fogom szétszedni a gyerekszobát és kitakaritani ... pókfelderitő leszek Kép
Leirod a megás véleményedet? Sztem a tóthgabinak van jó hangja, de hát én laikus vagyok ... meg a caramelnek ... de ő tuti nem nyeri meg, hacsak nem történik csoda.
Láttam hajpántot a c&a ban!
Stahl féle csokiskekszet készitett a férjed?

Ben megkapta első kismotorját ... csak épp nem tud még a bébitaxival sem menni ... de jól mutat a nappaliban! Kép

Van vkinek kipróbált és jól bevált gofri receptje? Szivesen venném, mert anyósomtól kaptam egy sütőt.Kép És szeretnék gofri-gyáros lenni Kép

puszi
Orsi
orsi17
 
 


Hali,

mindenkinek köszi a névnapi köszöntéseket, valóban tegnap ünnepeltünk Kép Meg ma, mert tegnap nem lehetett virágot kapni....

Orsi, az nlc-n rengeteg receptet találtam, de én olyan gofri receptet kerestem, ami kívül ropogós, belül puha. 1x csináltam, kb összejött, vagyis nyamm voltKép Szóval nem bevátl, de jó. Előkukázom Neked, ha gondolod Kép
Hamma fogával nem lett semmi la van törve a mai napig, doki nem tud vele mit csinálni, szerencsére valszleg nem kapott akkora ütést, h kihalt volna az ideg mert a letört fogon és a romláson kívül ez a másik veszél. Bár ez egy éven belül derül kis és nekünk még csak közel 8 hónap telt el. De reménykedjünk Kép
Hamma még csak taxizik, de hamarosan kipróbáljuk a motort is - báááááár félek, h a motorozás mennyisége és a cipő orra között fordított arányosság van - de hát van mit tenni? KépKépKép

Zita, mi volt a kórházban?
Hammának amúgy sztem nagyon cukor hangja van - főleg ha be van indulva Kép Mostanában túlteng benne az energia Kép Épp most jöttünk meg a játszótérről - hát totál lefárasztott, itt ülök, kajálok, ő meg rohangál a lakásban KépKép Áááááááááááááááááá..

Na cupp,
Ann
annann
 
 


Sziasztok!

Ismét kicsit kimaradozom, de tudnék hozni igazolásokat, mennyi helyre kell most mennünk az építkezés miatt...Holnap délelőtt suli, délután pedig rohangálás az egyik önkormányzathoz, a jegyzőhöz du. Utána vásárlás. Csütörtökön a másik önk.hoz...pénteken suli, aztán viszem a kocsit nagy szervizre (minden tavasszal és ősszel szoktuk vinni), és ha már ilyen szép tavasz lett, leszedetjük a téli gumikat is.
Szombaton fellépés, vasárnap csalilátogatás...
Jövő hetem is kb. ilyen...
Na, de nem panaszkodom, nehogy félreértsétek!

Manóka,
Én örülök akkor is, ha csak 1- 2 mondat elejéig tudsz beugrani! Jó hallani, hogy jól vagytok, jól sikerült a Húsvét is! Most már tényleg pihenj sokat, ne hajtsd túl magad!
Imikét hogy készítitek fel Zsigmond érkezésére? Talán rosszul tettem fel a kérdést, szóval én arra lennék kíváncsi, hogy miket csináltok? Meséltek- e, beszélgettek- e, együtt válogatjátok- e a ruhákat stb, vagyis mivel lehet felkészíteni egy manót a testvér érkezésére?! Jelentkezzen az, aki ezután a sok bonyolult mondat után érti, mit kérdeztem?!Kép

Ann,
Legelőször is Hami:
BOLDOG NÉVNAPOT!
Kép
Aztaaaa, nem semmi, hogy Hami ennyi mondókát tud!!! Nálunk Dorkának csak pár szava van, és azokat ugyan szokta használni, de inkább a halandzsa nyelvén beszélget...azt viszont jó sokatKép
Melyik mondókákat szoktátok mondogatni? Nem semmi, hogy Hami ilyen pindurkán is már ennyire fogékony a mondókákra! Mesélj még, hogy miket csináltok!!!

És egy körkérdés: Nektek milyen babakönyveitek vannak? Konkrétan azokra lennék kíváncsi (hogy én ma milyen kíváncsi vagyokKépKépKép), amit a manó is előszeretettel forgat. Mert annyi érdekes könyv van, de nem mindegy, hogy a manónak melyik érdekes.

Zitus,
Csokimuffin...nyammi....Kép
Mesélj, mi történt a kórházban!
Majd muti képeket a locsolkodásról is!

Mega: Remélem, nem bántok meg senkit, de ha már így megkérdeztétek...khmmm...szóval nekem a Tóth Gabi és a Caramel tetszik a legjobban. Komolyan mondom, hogy az a 17 éves (ugye annyi?!) lány olyan hanggal rendelkezik, amivel nagyon sok már befutott sztár sosem fog rendelkezni. Pl. a zsűritagok örülnének, ha fele ennyi hangjuk és tehetségük lenne, mint TGabinak. A Caramel hangja...nekem nagyon kellemes hallgatni, és olyan jól bánik vele. Egyáltalán nem érdekel, hogy duci, vagy hogy nem táncol, mert a hangja már varázsol. Nekem a legjobban annak a fekete lány és a PTamás nem jön be, szerintem nem oda valók. De mondom, ez csak az én véleményem. BefejeztemKép

Helga,
Holnap lesz a tali?! Ne izgulj! Majd meséljetek, hogy sikerült, jó?! Remélem, nem mossa el az eső!

Hajni,
Mesélj többet!
Ja, mondókást nem felejtettem el! Másolom, és ha megyünk a dédiékhez, akkor Rádcsörgök, és odaadom, jó?! Ez a Meseház dalos- verses- mondókás, szerintem nagyon jó! Mi sokat hallgatjuk, és Dorci is szereti!

Orsi,
Juj, de jó, hogy hazajöttetek!!! Muti, mi mindent kapott Ben!!!
AlvásKép PókvadászatKépKépKép
Csokis keksz: dede, Stahl féle, és irtó fincsin szokott sikerülni!
Képzeljétek, a férjem ápr. 1- től el akarja kezdeni a 90 napos diétátKép

Nagyon röstellem, de most muszáj mennem. Ezer bocsi, hogy nem tudtam mindenkinek írni, remélem, nem haragszotok meg!!!

Puszi, majd még jövök!

Vic
vic
 
 


Ja és még azt akartam megjegyezni, hogy annál is inkább köszi a névnapi köszöntéseket, mert sztem nem igazán köztudomású, h tegnap Hanna nap volt - még anyósomék se tudják Kép
Én amúgy nem vagyok vmi nagy névnap megjegyz&#337;s - szóval el&#337;re és utólag bocsi mindenkit&#337;l, de még a családi névnapokat is csak kb. hónapra tudom Kép - na ez vagyok én... hmmm....

H&#369;ha, Vic jó kis hetetek lesz! Nem fogsz unakozni Kép
Könyvek.... hát izé. Haminak van kb 60 db leporellója - tom, h sok, de mindig meglátok egy szuper jót! KépKépKép Vagy kap még hozzá. Bár már hónapok óta tényleg csak azt veszem meg, ami vmi miatt különleges. Haminak van kb 20 kedvence, meg még 20, amit nagyon szeret, a többi nem igazán érdekli - f&#337;leg azok, amik hosszú mesék lerövidítései... nekem se tetszik (kivéve a farkas és a 7 kecskegida, mert az nagyon men&#337;!). Most pl kapott egy olyat, amiben az állatok él&#337;helyenként csoportosítva találhatók - pl. déli sark, meg &#337;serd&#337;, meg mez&#337; - és az ott jellemz&#337; állatok jelemz&#337; helyzetben. Sztem szuper!

Mega: egyetértek az el&#337;ttem szólókkal. Ha hang, akkor Gabi és Caramel, viszont ha figura, akkor Boogie és Torres Dani... én nem tudnék egyet választani, mert én annyi mindent tudok szeretni Kép

Bakker, Hamma mindjárt elalszik az etet&#337;székben Kép Csukott szemmel tömi magába a pirítós kenyeret. Jajjj, segítek rajta!
(ugyanis az óraátállítás jól felborított mindent - pedig már azt hittem, megúsztuk... - és ma nem aludt - ilyen még soha nem volt!!!)

Cupp
A
annann
 
 


Sziasztok!

Olyan jó, hogy végre írt Orsi és Ann és Vic és Helga és hiányolom Hajnit és Ágit, Manókának felmentés pihizés miatt!

Ma a dokinéni megvizsgálta Matyit, sajna még megvan a szívzörej, igaz azt mondta 1 év múlva kontroll, addig nincs teendő. Matyi a vizsgáltot szépen tűrte, de sajna utána bemutatkozott eleven mivoltában, az öltözéskor nagyjelenet volt, dokinéni mondja: UH majd legközelebb, mikor kibír a gyerek 20 percet nyugiban. Én meg gondoltam, akkor erre pár évig nem fog sor kerülni, mert olyan csak akkor volt, hogy a gyerek 1-nél többet nyugis volt, mikor beteg volt vagy aludt!

Ma kint voltunk játszóterezni, rengetegen voltak, de sajna szétrongáltak egy csomó jó játékot, meg a padokat is Kép Hogy lehetnek ilyen vandál emberek?????

Ann: gondoltam én, hogy édes lehet Hami hangja, és olyan jó lehet, hogy már ennyi mindent tudtok. Matyi is egyfolytában mondja a magáét, ha olyan kedve van. Ma pl: 8 percet beszélt a nővéremmel telefonon, amiből 1-2 szó: vau-vau( ez gondolom tudni mi Kép ), kav(kavics), bka( béka, mert van egy kis medence a főtéren, ami körül békák vannak) ho(homok), hóó(hold), a többi is jelenthet valamit, csak ugye én balga nem érthetem! A könyvek nálunk is slágerek, leginkább az állatosak, és a leporellók közül is van sok kedvencünk. Könyvből meg én úgy vagyok, hogy ha érdekeset talál az ember, akkor sosem szabad otthagyni! Úgyhogy csak hajrá, gyűjtögess te is!

Vic: jó sűrű az élet felétek! Hogy álltok az építkezés dolgában? Milyen házat terveztetek?
Könyv: Matyi nagyon szereti a leporellóit, pl: minden nap elolvassuk az Altatót, Iciri-picirit, a Néma báránykát, Kutya komát, de most sláger a Nyuszihintó is. De vannak mondókásak is, azokat is olvassuk nap mint nap. "Igazi"könyvünk is vany, de be kell vallnom, hogy miután eltépte egy pár lapját, csak együtt vesszük elő és rögtön teszem is el, ha elolvastuk.
Kép a locslásról nincs, mivelhogy anya tartotta a kezében a gyereket a locsoláskor és így fotó sem sikeredett.

Orsi:gofri recept nincs, muffint beírom, bár ez aamit én sütök az alaprecept és mindig azt ízesítem. Pók elkapva? Motor Kép Hamar megfogja ám tanulni Bence a motorozást, Matyinál is egyik napról a másikra ment. Most meg már "száguldozik", ha levisszük, bár néha félek, mert alig bírom követni!

Hajni, Ági: merre jártok? Dani, Alexa nagylány hogy van?

Megyek, mert apa letargiás, nagyon fáradt a sok-sok tanulástól és most ki is van akadva, mert nemsokára itt az első vizsga.
Jó éjt, Zita
zitus
 
 


Sziasztok,
most hosszúideig nem hallotok rólam, ui. elszállt a gépem, az összes adat, Hami képei.... stb stb...
1. ki vagyok bukva
2. nincs gép és egy ideig nem is lesz.
Ha tudok, jelentkezem.
Pusssz
Ann
annann
 
 


Próba
orsi17
 
 


Csoda!!!
Ma uis beirtam egy litániát és hipp-hopp elszállt! Nos, ha csak annyit mondok, hogy a rendszergazda anyukája csuklott...

Már nem is tudom mit irtam, mert ellepte a lila köd az agyamat ... Kép

Ann JAJ ez borzalmas! Én rettegek ettől, ezért mindig lementem a képeket szinte azonnal. Úgy sajnálom! Bár lehet, hogy már ezt sem olvasod ... Várunk vissza!

Zita ezt a zörejt kinőheti ugye? Telefonálás Kép édespofa lehetett! Ird le léci az alapreceptet! És akkor ebbe mehet minden mi szem-szájnak ingere?
Játszótéri vandalizmus ismerős! Lakótelepen laktam!pl. a csúszdáról csak ugrálni lehetett, mert sosem volt csúszókája ... és a hinta, amit oda kellett képzelni Kép
Előttünk van egy lejtő, amin két kissrác szokott mocizni Kép lassan akkor mi is csatlakozhatunk Kép

Vic akkor mégsincs botfülem? Azt esetleg megfigyelted, hogy az eszter mintha ének közben rossz helyen venne levegőt?
Ha ennyi időtök van, akkor minket is meglátogathatnátok Kép Tényleg jöhetnétek!
ÁH, szinte semmiség amit kapott Ben! Pár plüss, csokik, meg a motor, meg még pár apróság. Tudod ez nálunk jelképes.
Viszont látom, hogy Dorci kapott egy babakocsit! Érdekelnének a részletek!Kép

Nah, most olyan dühös vagyok megint ... Képzeljétek, hogy férjem autója nem fér be a "mi" helyünkre, igy megkérte az egyik szomszédot, akivel jóban vagyunk, hogy cseréljünk, mert nekik nagyobb a helyük. Megrágták vagy kétszer a kérdést, belementek, megbeszéltük a másik szomszéddal is, hogy helyeket cserélünk, és most, hogy aktuális lenne, mégsem cserélnek, mert nekik KÉNYELMI(!) szempontból (kb. 1m20cm-t kellene pluszba cipekedniük) mégsem jó. Nos a mi autónk jóval többet ér és a környékre sajna jellemző a kocsifeltörés. Nem tudják elvinni, de nem esne jól a pénztárcánknak, ha megbabrálnák a zárat, ajtót. Fontosabb a kényelmük, mint a mi biztonságunk, vagy mifene.
Bocsi, hogy rátok zúditottam, de teljesen fel vagyok háborodva, meg kiakadva, meg minden. Kép

Már azt sem tudom mit akartam még irni, mert ez időzköben zajlott ...

Többiek hol vagytok? Gyertek elő!!!
Egy kis csalogató:

Kép

puszi
Orsi, akinek még a feje is belefájdult Kép
orsi17
 
 


Halihó, lányok merre vagytok?

Orsi, csak minket esz a fene(BOCS!) a géphez?
Bocs azért is, hogy a muffinrecept elmaradt, de közben a szakdolihoz találtam egy nagyon jó anyagot és muszáj volt beleírnom Kép

Akkor a recept: 1 joghurt, lehet sima és gyümölcsös is, 2 tojás, 1 pohár cukor, 2 pohár liszt, 1 sütőpor, 1/2 pohár olaj. A pohár a joghurtos lehet nyugodtan. Előbb a joghurt, tojás, cukor összekeverése, majd bele a liszt, sütőpor és olaj. És ebbe belevariálod a többi finomságot, amit akarsz. Nekem most egy meggyes-csokis sül a sütőben, de van amikor csak amzsolával (esetleg rumos Hmmm...) és vanília aromával csinálom, ilyenkor a sütiből Matyinak szoktam 1-2 muffint eltenni és csak a maradékba megy a rumos finomság!

Sajnálom, hogy nem jött össze a parkolócsere. Vannak szép számmal ilyen emberek, nem is tudom, hogy hol és hogyan nevelkedhettek ezek????

Szívzörej: az elején azt mondta kinőhető, most nem mondott semmit, de elvileg utánanéztem és ez az a fajta, amit a papírra ír. Hát meglátjuk!

Ann: nagyon sajnálom az elveszett dolgaidat, mi is jártunk így tavaly, nekünk Matyi tavaszi képei teljesen elúsztak, majdnem baltával estem neki a gépnek, már ha lett volna. És nem lehet előcsalogatni? Mi is vittük ide-oda, mert mondták, hogy van amikor visszafordítható a folyamat, de nálunk nem az volt!
Várunk vissza!

Vic, Hajni, Ági, Manóka? merre?????

Rebi: gyógyulófélben? Remélem!

Helga: itt is írom, hogy kár, hogy nem jöttél el a talira, képek vannak a másik topikon, ha érdekel.Remélem nincs bajotok?

Mennem kell, mert még összedobok egy cézársalit és Matyi ma délelőtt elég nyűgi volt, így ebéd nélkül feküdt le, lehet, hogy nemsokára ébred.

Pussz, ÍRJATOK!!! Zita
zitus
 
 


Sziasztok!
Látom, mindenki kihasználja ezt a csodálatos időt, és inkább a jó levegőn tölti a szabadidőt, és nem a gép előttKép
Ja, meg itt van még a tavaszi nagytakarítás is...Kép Szerintetek mondjuk vasárnap délután 2 és 3 között tudok majd ablakot pucolni? Vajon jó idő lesz? Mert össz. 1 órám lesz rá, és csak ebben az időpontbanKépKépKép

Mi amúgy nemrég értünk haza, olyan álmos vagyok, majd lecsukódik a szemem. Korán reggel már úton voltunk, el kellett menni az egyik önk.hoz, hogy beadjuk a papírokat. Míg egy másik (ahol tegnap voltunk) önk.nál nem kell a férjem aláírása, itt viszont kellett. Így végig a városon, be a belvárosba, a férjem cégéhez...aztán vissza...Dugó dugó hátán...imádooom!!!Kép Dorci mindig pont akkor aludt el, amikor már parkoltam is le, és ki kellett szállni.
Na, mindegy, amúgy egyáltalán nem rontották el a dugók a napomat, sőt, tök jó kedvem van.

No, megpróbálok visszaolvasgatni...
Köszi a könyvestippeket. Dorka most épp alszik, de ha felébred, akkor kiírom a mieinket. Dorka is a leporellókat szereti jobban, meg az olyan könyveket, ami fokozatosan növekszik az oldal mérete (húh, de furán fogalmaztam), szóval a kisebb képek vannak elöl, és növekszik a kép mérete. Így könnyebb lapozni. Abból ami tuti megvan, az a Foltos és barátai. Ezt imádja, mert mindenféle háziállat van benne, kutyus, boci, ló, csibe stb...És a szöveg is irtó aranyos.
Meg vannak karácsonyiak is, de azok most nem annyira népszerűekKép

Orsi,
Hát nem semmi a szomszédotok, hogy ennyi szívességet nem tud megtenni Nektek. Sajnos sok ilyen ember vanKép
Póküldözés megvolt? Hányan voltak az aranyoskák?!
Nekem is feltűnt, hogy Eszter légzéstechnikája finoman szólva is hagy némi kivetnivalót...Épp ma hallgattam a rádióban, amikor vki azt mondta, hogy az a lány úgy énekel, mintha épp asztmás rohama lenne...
Boogie is tetszett nagyon, Ő egy igazi egyéniség, és nagyon érzi a zenét. És a többiek is jók.
Mondom, nekem már csak 2 ember tűnik egyáltalán nem odavalónak, a többiek között biztosan szoros lesz a verseny. Habár ahogy az ilyen versenyeket ismerem, biztosan lesz egy kis rásegítés...

Zita,
Remélem, hogy hipp- hopp el fog múlni ez a kis szívzörej! A húgomnak van egy picike, még most is, és kutya baja, tényleg teljesen jól van. Azt mondták Neki, hogy muzikális zöreje vanKép (amúgy Ő is nagyon szépen énekelt, de abbahagyta)
Vandálok: hú, én olyan mérges vagyok az ilyenekre! Legszívesebben felszerelnék egy kamerát, és elkapnám a vandálokat, ezek után Nekik kellene saját kezűleg megcsinálni az egész játszóteret! Ilyenkor bele szoktam gondolni, hogy ezek az emberek nem voltak gyerekek? Vagy nincs gyerekük? Vagy vajon milyen családban nőhettek fel?!
Ez a 8 perces beszélgetés nem semmi lehetettKép Szívesen meghallgatnám már Matyi cuki hangját. Imádom hallgatni, ahogyan ezek a kisméretű a manók karattyolnak, olyen édesekKép
Zitus, ha érdekel, akkor szívesen elküldöm Neked mailben, hogy milyen házat terveztettünk. Remélem, pont ilyen is lesz. Habár ilyennek kell majd lennie, mert erre adták ki az engedélyt...

Ann,
Júúúúúúúúúj! Sajnálom, hogy ez történt, de remélem, hamar jelentkezel, ha máshol nem, akkor mailben vagy SMSben! Itt a gyönyörű idő, jó lenne talizni!

Nem tudom, Nektek mennyire tetszene ez az ötlet, de mit szólnátok, ha vmelyik hétvégén elmennénk családostól az Állatkertbe??? Persze pont én vetem fel, akinek jól be vannak táblázva a hétvégék is, de hátha találunk mindenkinek megfelelő időpontot! Nos???!!!
Nem felejtettem el az "együtt lemegyünk Dunaújvárosba" projectet sem, csak meg kéne szervezni, és találni egy mindenkinek jó időpontot!!!

No, eddig szólt a kimenőm, megyek pakolászni, aztán uzsonna (ha Dorci felébredt), és megyünk is tovább intézni a dolgokat.

Puszi, szép napot, szép tavaszt!

Vic

Ui.: Ja, azt még el akartam újságolni, hogy már 10 fogunk van! (kinőtt 2 őrlőnk is) És nőnek a többiek is, hurrá!
Ui.2.: Ugye ma lesz a csirke??? Hajrá- hajrá!!!
Ui.3.: Néztétek tegnap este a meccset? Ti szeretitek a focit? És a Forma 1- et?
vic
 
 


Sziasztok!

Ben is ebéd nélkül alszik, bár amennyit délelőtt evett, azzal akár estig húzhatnáKép

Pókocska. Nos, igyekeztem mindenhova beszivni, remélem a pók már nem fog szivni. Kép Azóta nem volt újabb csipésünk!Kép

Zita nagyon remélem, hogy akkor ez a kinőhető verzió! Jut eszembe, nekem egyszer a sulidoki mondta, hogy vmi nem stimmel, menjek EKG-ra ... tankönyvbe illő, tökéletes szivhangjaim voltak! Kép A doki meg süket ...
Köszi-köszi a receptet!!! Ezt nem kellett volna... most csorog a nyálam!Kép Tudsz faxolni egy kis muffint?

Vic nagytakaritás? Ne is mondd! Bár én sokmindent rábizok a lányra, aki takarit, de sajna muszáj besegitenem, mert pl. a párkányokat előszeretettel elfelejti ... meg ugye vannak dolgok, amiket csak én csinálok meg. Most épp a tárolókat kellene lomtalanitani, és végre rendet rakni...
Az a könyv nekünk is megvan! Ben nagyon szereti! Nálunk a leporellóból épitett barikád jön be jobban ... Kép

Állatkert jó ötlet, de nálunk a hétvége szinte ünnepnek számit, hogy végre együtt vagyunk, és a férjem nem egy ..., hogy is irjam, barátkozós fajta. Legalábbis igy tuti nem. Aztán ha ti is mennétek, meg mi is és TELJESEN VÉLETLENÜL Kép találkoznánk ... De gonosz! Kép De igy talán menne.

Hah, se foci, se forma-1! Még a foci csak-csak (kizárólag külföldi csapatok), de a körbe-körbe jó gyorsan az autóval ... az valahogy nem jön be, bár imádom a sebességet.

Csirke! Ma bizony!

Tyűűűű, 10 fog? Jól belehúztatok! Nálunk a szemfogak jönnek a jobbfelső már ki is dugta a hegyét. Ennek szellemében hajnalban átkéreckedett hozzánk Ben ... megint "jól" aludtam. De olyan édesen ébredt ill. ébresztett! Hozzámbújt és megsimogatott és mosolygott! Elolvadtam!

Még mindig áll a kérdés: Többiek???

puszi
Orsi
orsi17
 
 


Sziasztok!

Zita láttam a képeket tényleg készütem rá, de sajna balesetünk volt. Vittem ki Alex kajamaradványát a konyhába. Csattanás, Alex remeg a fáldalomtól.Magára döntötte a kis éjjeli szekrényemet. Pont a nagy lába ujját kapta el. Ráadásul a körömágyát telibe kapta. szerintünk le fog esni a körme.Ez volt kedden délután.Persze én voltam a hibás, mert velem volt egy szobában.Üvöltöttünk egymással mint két nemnormális.Felidegesített azzal, hogy nem hitte el amit mondok. Ő pedig attól volt ideges, hogy sírt a gyerek. Na mindegy túl vagyunk rajta.
Adtam neki fájdalom csillapító cseppet legalább valamennyire enyhüljön neki.2-3 óra múlva már rá tudott állni. Elég jól viseli szegényke, és úgy látom gyorsan gyógyul. Ezért nem tudtunk elmenni.Ha még lesz azon már biztosan ott tudunk lenni.Az érdekes az volt a dologban, hogy utána pedig azzal próbálkozott, hogy hogyan reagálunk ha még 1x megcsinálná? Rafinált kisgyerek.Azt nem tudom mennyire fáj neki, ma már lent voltunk sétálni. A pipiket( madarakat) szeretettel hajkurászta.
szabó_helga
 
 


Kép

Jó reggelt! Kép

Láttátok mi történt a babanettel? Hááát, ez már igazán sok!

Helga remélem már sokkal jobban van Alex lábujja! Kicsit képzavarba kerültem ... ki üvöltött kivel és miért? Miért voltál te a hibás?

Zita engem megint itt esz a fene Kép CSak nehogy skizofrén legyek ... Kép

puszi
Orsi
orsi17
 
 


Szia Orsi!
A párom, és én üvöltötünk egymással az idegeségtől. Ha vissza olvasod a dolgokat azt is megtudod miért! Javul az ujjacskája de nem valami szép látvány.
Miért mi volt a babanettel?????? Még csak most jöttem fel erre az oldalra. Nekem azzal van tele a hócipőm, hogy lekicsinyítettem a képet amit a profilba akartam tenni de szerintem még mindig nagy a felbontása. Majd ha lesz kedvem neki ugrok!
szabó_helga
 
 


Sziasztok!

Orsikám nálatok reggel kilenckor van ébresztő???? Mi már ilyenkor túl vagyunk a fini reggelin is! Ma meg különösen, mert reggel mentem munkamegbeszélésre. Érdekes volt, de még semmi biztos.

Vic: állatkerti kiruccanás szívesen, de mi csak ketten tudnánk menni vagy a nővéremékkel, mert a párom tanul Kép Kép, Május végéig tabu nekünk Ő!
Újabb fogak? Jól leelőztetek minket, Matyi még mindig csak 8-cal rendelkezik és négy igen duzzadt íny-résszel.

Aranycsirke: rém sz@r volt! Úgy terveztem, hogy vasalok közben, de végül kapcsolgattam a tévét és lezuhiztam és tételeztem, csakhogy ne bűntessem magam ennyire a műsorral. Azért örülök, hogy a KOntroll nyert!

Hajni: Üvegtigris Kép Bár azért legalább a Rudolf Peti nyerhetett volna. Végignézted???

Helga: sajnálom, ami Alexszel történt, remélem nincs semmi komoly?! A babanet nemigen működött jól, és tegnap meg teljesen vandálosította valaki. Nem is értem mire volt jó ez?

Ági: merre vagytok? Mi van Danival?

Na légyszi, csak egy pár sort! Csajok nem máááááá!

Zita
zitus
 
 


Sziasztok!

Szerencsére szépen javulgat,de akkor sem szép látvány.Néha nézegeti a bibit de tudja, hogy óvatosan kell vele bánni.
Unalom a köbön, már várom mikor lesz szabadnapos a házigazda!!!!!!Ma megyünk Mezőfalvára az ismerösünkhöz, holnap jönnek a mamáék.
Kedden megszületett az Alex unokahuga: Kitty-3600 g, 55 cm. Ápr.1-én a barátnőm kislánya:Dorina- 3050g,49 cm.
Hát most csak ennyi
szabó_helga
 
 


Sziasztok!

Zita azért nálunk sem 9kor van ébresztő, csak gondoltam épp ideje a többieknek felkelni és irni!Kép Úgyhogy nem csak Ti leltek aranyat! Elárulsz vmit a munkáról?

Aranycsirek dettó! Szinte előre mondtam a forgatókönyvet az első 10perc után, na aztán a Koltai egyértelmű volt sztem, és hát a Kontroll sem rossz, de azért az Üvegtigris (na most majdnem üvegcsirkét irtamKép) nálam a nyerő!!!

Ma vendégeink voltak, megtartottuk az idei év első grill-partyját. Egész jól sikerült, főleg, hogy jó volt az idő, és a bébiszitter felügyelt Bencére, igy normálisan háziasszonyoskodtam és még ettem is. Kép A férjem ilyenkor átveszi a sütögetést, illetve az az ő feladata, sütit pedig az egyik barátunk hozott. Na ezt azért irom, mert isteni eperhabos-rétest hozott! Nyami volt!

Sajna hulla vagyok, mert iszonyatos éjszakánk volt. Bence 2-től fél4ig fent volt. Velünk nem aludt, a sajátjában pedgi sirt/hisztizett. Nem vagyok hive a sirni hagyásnak, de asszem muszáj leszek vmennyit hagyni, mert nem állapot, amit művel. Persze ha felette állok, akkor alszik, mihelyst eljövök és észreveszi, akkor sir.
Ha esetleg van vkinek javaslata, szivesen venném! Fogára kapott kúpot, kenem Dentinoxxal, ma már nem is lesz fűtés és lazábban is öltöztetem, sokat volt/szokott lenni levegőn, a lakás is folyton szellőztetve van ...

Lányok igazán jelentkezhetnétek, bár tudom, hogy megint rosszalkodik a net, de akkor is!!! Kép

Megyünk alukálni ... asszem én is eldőlök Kép

puszi
Orsi
orsi17
 
 


Sziasztok!

Csak Apukám kapott üvegtojást. Kettő locsolom volt azok is hulla piásak voltak.Igazából nem is vártam őket. Tettem rá matricát a kreatívban vettem.5 perc alatt kész lett és elég mutatós.
Nálunk a verekedős korszak olyan, hogy állandóan ütöget ha látja hogy nem foglalkozok vele akkor jön kedveskedni, és persze a reggeli ébresztésnél.Jó szokása közé tartozik még a csipkedés.Van amikor visszaadom neki, hogy érezze nem kellemes dolog amit csinál.Természetesen az már kevésbé tetszik Neki.
Találtam egy 5 napos képet Alexról ha sikerül felteszem.
A nettel már nekem is tele van a f....., ha albumot akarok nézni nem mindig hajlandó megnyitni a képet.Most tovább megyek, aludjatok jól.Kép
szabó_helga
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Most valóban nemrég keltem, sőt Bence még alszik bár már játszott ma reggel az ágyikójában. Máskor is jövök "megfenyegetni", mert ugyan csak 10előtt nemsokkal aludt el, de 5kor kért inni, aztán 7.45kor ébredt, most csodaként nem sirt és játszott, majd újra elszunditott ... bár ahogy a szagokból kivettem kakisan Kép De legalább behozza a lemaradását alvásban. A "csendes" ébredéshez most otthagytam a kisautóját az ágy mellett ... lehet, hogy ez sokat segitettKép (Merthogy autómániásKép)

Helga navégre!!! MEgy ez csak akrni kell! Kép Szép kis formás baba volt és a profilos képen már nem is kicsi, nagyon aranyos az a kép rólatok!
Azt hittem megfested a tojásokat, de sejtem, hogy nem volt rá időd, meg ahhoz aztán tényleg nyugi kell!
Az ütögetés nálunk is megy. Sokszor ülök vele egy szintben és ha nagyon szeretne vmit (többnyire elráncigálni a gép előlKép) akkor először dúl-fúl morogva vmit, aztán megpaskolja az arcomat. De persze nem tudja, hogy ilyenkor mi is van, igy abbahagyja hirtelen, várja a reakciót, és miután nem örülök neki, elkezd hizelegni, hogy ne haragudjak. Mostmár leszokott a nadrágrángatásról, inkább mutogat, próbálja mondani, ha szeretne vmit.

Kép Nem tudom illik e ide irni, de én nagyon sajnálom, hogy a Pápa már nincs közöttünk, nagyon jó ember volt, azt hiszem sokat köszönhet Neki a világ! Kép

Nagyon örülök annak, hogy láttam a karácsonyi áldását (ugyan Tvben) és annak is, hogy Bence is látta. Elmondhatom majd Neki, amikor nagyobb lesz, és ugyan emlékezni nem fog rá, de talán jó érzés tölti majd el.

Kép

Orsi

u.i: Ne haragudjatok, hogy kicsit szomorú lettem, de azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül.Kép
orsi17
 
 


Sziasztok!

Ma azt csináltam amikor akart valamit nem engedelmeskedtem,és azt mondtam Alexnak "csúny vagy, nem csinálom mert állandóan verekszel.Ezt párszor eljátszottuk de látta, hogy nincs pardon és tovább állt.Azt hiszem komolyan vette.Már elég uncsi ez a verekedősdi ugyanis pár napja sétáltunk 3-an barátnő kíséretében bementem a Rossmannba ők kint maradtak.3 éves kislány és a huga aki babakocsiban ült szintén a Rossmann elött Alex odament és pillanatok alatt lekevert neki egy taslit. Kivételesen nem nekem égett a képem.Még jó hogy a nőci bent volt a boltban és nem látta, biztosan morgott volna. Mondjuk nekem se tetszett volna ha ez az én gyerekemmel történik.Ezért szeretném minél elöbb leszoktatni a verekedésről!!!!!!!!!!
Hát ez van.
Én is sajnálom a Pápát de nekem nncsen ilyen gifem.
Majd még jelentkezem.Kép
szabó_helga
 
 


Sziasztok!

Írok egy pár sort, mert lassan leragadnak a szemeim.

Orsi: ma nálunk is 9-kor volt ébresztő, illetve apának és gyereknek, mert én már 8-tól fent voltam, nem bírtam aludni. Komolyan a legszívesebben a földön feküdnék, mert úgy fáj a hátam! Mi lett a parkolóval? Nem változtattak önző álláspontjukon a szomszédék?

Helga: ütögetés nálunk olyankor van, ha nem az van, amit ő szeretne. ilyenkor megfogom a kezét és nagy szomorú szemekkel elmondom, hogy ez fájt, főleg a szívemnek. Persze nem érti, de megszokásból mindig ezt szoktuk csinálni és talán egyszer majd megérti.

Képzeljétek Matyi olyan ügyesen elalszik mostanában.( csak halkan dicsekszem ám!Kép )
A hét igen fárasztó lesz, holnap jönnek a nővéremék Kitti itt lesz, mert a nővérkémnek suli. Szakdolival elakadtunk, de talán holnap arra is lesz egy kis idő KépTehát 2 gyerek, kész fáradtság!
Kedden megyünk játsziházba, azaz inkább ilyen készségfejlesztős valami, egy pszichológiára járó anyuka tartja, remélem jó lesz. Most indult!

Orsi: kérdezted a munkát. Nem akarom elkiabálni, meg hát még semmi sem biztos.

És a többiek? Merre vagytok????? Remélem nem betegek?

Jó éjt, Zita
zitus
 
 


Szisztok!

Amig Bencét leköti a kiflije ...

Bence a tegnapi későn kelését azzal tetézte, hogy egész nap nem aludt. Érdekes volt, hogy csak este 6körül volt picit nyügi, de aztán 8kor aludt el ... na, de igy már 7előtt fent volt és most a kisautó sem jött be Kép

Zita persze-persze, el ne szóld! Ráér majd akkor beszámolnod, ha biztos!
Én el sem tudom képzelni, hogy 2 örökmozgóra vigyázzak! Jó fáradt leszel estére, de remélem holnap lesz erőd irni majd!
Matyi vizszintes fekvéséhez lecsukott szemekkel jó sokáig gratu ... és igy talán nem szóltuk el magunkat! Kép
Parkolás: no nem gondolták meg magukat, ésnagyon sokszor eszembe jut a dolog, mert állitólag jóban voltunk ... kicsit (nem! nagyon) fáj a dolog. Most úgy néz ki a helyzet, hogy az a szomszéd, aki még mellettünk állt (3autó volt egymás mellett), Ő elköltözött, igy amig nincs új lakó, addig KERESZTBEN állt be a férjem Kép És, hogy ki mit szól hozzá ... háát nem érdekel minket.

Mitől fáj a hátad? Van egy recept nélküli Solpaflex nevezetű bogyó, ami állitólag jó izületi fájdalmakra ... még nem próbáltam, de már beszereztem, mert nekem is szokott fájni a derekam. Kép

Helga jaj ez a pofon igen kemény! Mielőbb próbáld meg leállitani, nehogy később még csúnyább dolgokat csináljon. Aztán majd mikor nagyobb lesz, mehet boxolni, vagy vmi harcos edzésre Kép Sztem elsősorban mindenképp legyél határozott, ahogy irtad is.

NA MOST MÁR TÖBBIEK ELÉG A HALLGATÁSBÓL!!! LEGUTÓBB A BÁRÁNYOK HALLGATTAK ... ÉS MI LETT A VÉGE??? Kép Gyerünk! Életjelet!!!

Zita mindenképp számolj be a foglalkozásról!

puszi
Orsi
orsi17
 
 


Sziasztok!

Előkerültem ismét...
A hétvége elég szörnyű volt...Bocsánat, de nehezen térek magamhoz, több okból isKép

Sajnos lehetett számítani arra, hogy hamarosan itthagy minket a Pápa. Nyugodjék békében!
Kép
Számomra kicsit megdöbbentő volt, hogy a magyar híradások szinte percre pontosan tudósítottak, míg a "Bíbíszí" kis késéssel. A "szíenen" pedig majdnem 1/2 óra késéssel. Mindegy, nem ez a lényeg.

Már annyiszor ígértem, de a válaszok mellett sosem jutott rá idő, így most velünk kapcsolatban is írok pár sort. Volt egy csíkos tesztem, ami egy hét múlva görcsök kíséretében aztán csík nélkülivé váltKép El tudjátok képzelni, mit éreztem. Szombaton délután vezetés közben egyszercsak elment a látásom, foltokat láttam, és hányingerem lett, majdnem elájultam...olyan szarul lettem, hogy valahogy még elvezettem az apósomékig, de ott már nem tudtam kiszállni a kocsiból...Nem is részletezem tovább.
Most már jobban vagyok.

Dorka viszont teljesen jól van. Mióta már nem "csak" megy, hanem gyorsan megy a feje utánKép, vagyis szalad, azóta én is szaladok utána...jó kis fogyókúraKép
Ja, és kb. 2 hete mutogatja a pelust, mielőtt nagydolog jön, és hozza a bilit, és várja, hogy lekapjam róla a cuccokat, és már ül is rá...A kis dolgot is jelzi, de még nem tudunk annyira gyorsak lenni, hogy az is bilibe menjenKép. Mondjuk egyiket sem várom el Tőle. Az a fura, hogy én már jó ideje nem is foglalkozom ezzel a bilitémával, nem szoktam előszedni, hanem Ő maga hozza oda nekem, és szól, hogy szedjem le róla a pelust, és már ül is rá...
Néha ráülteti a nagy Micimackót is, és mosolyogva bekukucskál, hogy jött- e már valamiKépKép

Hiszti mostanában ismét kevés van, sokat nevetgél és séta közben énekelget magábanKép.
Most nagyon tetszik Neki a rajzolás, de nem mindig sikerül eltalálni a rajzlapot...Kép
Kérdés: én még nem néztem utána, de hátha Ti tudtok segíteni: szerintetek van olyan, hogy baba/gyerekbarát filctoll? Ami nem árt a bőrének, és nem utolsósorban amit ki lehet rendesen mosni a ruhájából is, és mondjuk a falról is le lehet mosni??? Talán hülye kérdés, és lehet, hogy nincs is ilyen, de én reménykedem, hogy vanKép
Néztünk vmelyik játékboltban azt a rajzolós táblát, és egész jónak tűnik. Szerintetek olyat vegyünk, vagy tanuljon meg rendes tollal, ceruzával rajzolgatni?!

Mit is akartam még mesélni, annyi új dolog történik nap, mint nap...
Ja, képzeljétek, rászólt a férjemre, mert rossz helyre tette vissza az egyik krémes dobozát, hogy azt ne oda, hanem ide tegye! És néhány játékát is mindig ugyanoda teszi vissza...Lehet, hogy rendszerető lesz?!?!KépKépKép De jó lenne!!!

Na, most megyek, délután ismét jövés- menés lesz, addig pakolászom még egy kicsit. Még egyszer bocsi, hogy most csak magunkról írtam.
Bár kész szerencse, hogy legalább ezt sikerült, hiszen mostanában folyton van valami a Babanettel, ami miatt nem lehet írniKép

Puszi, vigyázzatok magatokra! És ha csak pár sorra is, de gyertek!!!

Vic
vic
 
 


Sziasztok!

Úgy látom ami nálunk bevállik az a sarokba állítás szem elött, hogy ne tudjon addig felállni ameddig nem engedélyezem. Sajna a kiabálást nem veszi komolyan ha a kezét ütném azt elöbb-utobb megszokná, és ott lennék ahol a part szakad.Közöltem a párommal ne merjen engadelmes lenni vele ha próbálom fegyelmezni, mert nekem ég a pofám hogy ilyen vendel. Jó lenne ha nem a gyermekem irányítana engem. Ha elmegyek vele vendégségbe ne keljen már égnem miatta!!! Lehet kicsit drasztikus de ha másra nem hallgat akkor marad ez.Kép
szabó_helga
 
 


Off:
Van 13 kis csomag (28 grammos, tehát összesen 364 gramm ) Humana HA 1- es tápszerem, 2005.09- ig jó. Nekünk már nem fognak kelleni, így odaadnám valakinek (csak érte kéne jönni). Ha van olyan ismerősötök, akinek szüksége lenne rá, akkor szóljatok, írjatok mélt!

Puszi:

Vic

Ui.: Majd még jövök! Hol vagytok???
vic
 
 


Sziasztok!

Már azt sem tudom, mikor és hol maradtam le...
Szóval... túl vagyunk a hányós-fosóson... mindenkin végig ment Kép Levit gyötörte meg legjobban... 1 hét után újra belázasodott, rohantunk vele orvoshoz.. az itteni MÁR nem volt... a régi helyen meg megint fantasztikus diagnózist kaptunk ("fogalmam sincs, mitől lázas" - na én ezt orvosi diploma nélkül is meg tudtam állapítani...), Ati is ott volt, úgyhogy ezek után elkértük a gyerekek papírjait (ahogy néztem a szekrény tetejét, nem mi voltunk az elsők.. de szerintem nem is az utolsók).. aztán telefon a régi, a homeós doki néninknek... Amikor mondtam neki, hogy én is elkaptam, akkor mondta, hogy nagy valószínűséggel újra elkapta... mivel még a saját immunrendszere elég gyatra, újra kijött rajta, de most legalább kapja majd az én ellenanyagomat... Bogyó, megnyugtatás.. mi haza... másnapra jól volt... csak rettenetesen lefogyott Kép A vírus előtt pár nappal 9 kiló volt, akkor pénteken 8 sem ... Viszont ahogy rendbe jött (rá 2nappal), elkezdett zabálni... de ezt értsétek szó szerint, folyamatosan evett... Kép Meg is van az eredménye, most délelőtt voltunk mázsáláson, és 8.75 Kép A kedvenc kaja a kenyérhéj Kép ... amellé jöhet most már bármi Kép

Vic
2csíkod Kép De higgy abban, hogy tudják, mikor és hova kell érkezniük... még nem volt itt az ideje...
vígaszcupppppppppppppppppppppppppppp
Az a látáskiesés mitől volt?

.. na még akartam írni, de Ati hazaért, megyünk játszótérre...

Rebi

Csenge (2001.11.07.), Levente (2004.02.13.), Emese (2006.11.08.), Réka Zselyke (2009.03.11.)
rebi
 
 


Sziasztok,

..ismét én...és megpróbálok bővebben...aztán majd meglátjuk, meddig jutok...

Zitus,
Tegnap pont Rád gondoltam autómosás közben! (mert amikor legelőször telefonon beszéltünk, akkor is épp mosásra vártunkKép) Hogy vagytok? Olyan régen tettetek fel fotót!
Szakdolid hogy áll? Apa hogy áll a tanulással?
Aranycsirke szörnyű volt! BPanna borzasztó volt, a TEszter még borzasztóbb. Pedig én úgy tudom, hogy a TEszter igazából egy tündéri nő...hát most eléggé túljátszotta a szerepét, olyan negédes volt. A Panna pedig rémségesen nézett ki, és elég idióta kérdéseket tett fel, a riportalanyok arcára is kiült a döbbenetKépKép. Fábry hozta a formájátKép Örültem, hogy a Kontroll nyert, habár még nem láttamKépKép Koltait előre megjósoltam, hogy nyerni fog, és szerintem meg is érdemli, mert MO- n tényleg az egyik legjobb színészünk!
Hopi, milyen munkáról van szó???!!!

Akkor legyen egy hétköznapi Állatkerti séta, ha mindenkinek inkább az lenne jó! ????????

Orsi,
Megvagyok az összes ablakkal, meg az ajtókkal, meg portalanítottam, meg....szóval volt egy kis nagytakarítás...és csodák csodájára még élveztem is. Ilyenkor mindig kiderül, hogy vannak még helyek, ahova el lehet süllyeszteni a Dorka által nem használt cuccokatKép

Helga,
Khmmm...mondjuk én nem ismerem Alexet, és ne haragudj meg rám, de szerintem még olyan picik ezek a manók, nem biztos, hogy megértik, ha beállítanánk Őket a sarokba, hogy azt miért tesszük Velük.
Én mindig "terelek" ha látom, hogy valami csintalanságon töri a fejét a huncutkaKép Így próbálom megelőzni a szídást is, hiszen azt sem biztos, hogy megértené, inkább néha mókásnak találja, ha valamiért erőteljesebben rászólunk. Nálunk legalábbis ez van, persze minden gyerek más és más.
Nagyon édes ez az 5 napos kép Alexről! És láttam, sikerült feltenned képet a profilodba is! Szerintem jó a mérete!
Remélem, jobban van már Alex lábujja is, és Te is megnyugodtál!
(bevallom, azért írtam most Neked sokat, mert titokban abban bízom, hogy majd Te is fogsz nekünk külön- külön pár sort írni. Persze csak ha van erre időd, ha nincs, akkor azt is megértemKép)

Rebi,
Örülök, hogy valamivel jobban vagytok! Ezt a fogyás dolgot átéreztem, hiszen mi is kb. így jártunk! Most már viszont visszahíztuk a nagyját!
Jó kis doki nénitek lehetettKép....Jobb is, hogy hoztátok a papírjaitokat onnan. Pedig minden drnőnek kell járnia konferenciákra, ahol a legfrissebb adatokat kapják meg a "friss" bacikról, vírusokról...Nekem anyós át szokta küldeni néha, hogy mik vannak a levegőben.
Ezt márc.17- én írta nekem: "Ma tudtam meg, hogy hat kórokozó okoz járványos lázzal járó légúti betegséget. Ebből három influenza vírus, egy más típusú nagy vírus és két baktérium. Ez utóbbiak miatt, ha valaki felső légúti lázas betegségebn szenved eritromicint kell szednie."
2 csík- 1 csík...köszi! Én is így gondolom. Majd jön, ha eljött az ideje, mi mindenesetre nagyon várjuk.
Látáskiesés a Piroska néni erős kopogtatásától volt...Kép

Ági,
Hogy vagytok?

Hajni? Manóka? Ann? ??????? Mindenki????

Puszi,

Vic
vic
 
 

Vissza: Errõl - arról

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?