Új privát üzeneted érkezett!

Momo!

Hú, megértem Mesit, eccer én is vettem MEndinek Hipp HA-t, sztem sikerült a legkakibb ízűt választanotokKép. Annak még a szaga is olyan volt hogy sajnáltam odaadni a lánynakKép. Sztem ha nem válik be a sima, akkor próbáld meg a Nestlé Beba HA-t az tényleg fini. IGaz kb.duplaannyiba kerül támaogatással együttKép.Viszont ha elég a tejcsid neki, akkor hagyd, max megnyugtatásnak ott van ha éhen akar halni a jányKép.
A cumisüveg Kevinnél sem nyerő, a kiskanállal tejet adás alapból kudarc, mivel mohó. A kispohárból meg egyrészt én is béna vok etetni, másrészt a gyerek is, úgyhogy a fele a ruhán maradKép. Szóval ami nálunk bevált az az itatócsőr. MI Avent üvegeket használunk MEndnél is, nagyon bevált, és Kevinnek is van kettő kicsi amit a mellszívóhoz adtak. Na, ezeken lecseréltem a cumit itatócsőrre -csepegésmentes- és ez szupi! AMi meghökkentett, hogy egyből tudta hogy abból biza jön valami. Mendinek eltelt néhány hétig mire rájött hogy ezt is lehet szívni, pedig ő cumisüveges volt a kezdetektől. -a kakaót máig is cumiből isszaKép nem tudom leszoktatniKép-
Szóval így tud inni is, meg nem is olyan vészes a folyadékveszteségKép. Próba cseresznyeKép
Viburcolt beszerzem, bár én iszonyodok a kúpok beadásátólKép
Kanalazással kapcsolatban.. vegyél neki vmi tök érdekes szines szép kanalat, és add oda jáccani neki, hátha megszereti, aztán próbáld újra a kanalazást. hátha.
Cuccokat illetően nekem vannak periódusok, mikor elhatározom,hogy na most aztán kidobok mindent, de persze talán egy-két olyan cucc van amit fogcsikorgatva szívszaggatva ki tudok dobni, a többi használatlan marhaság ugyanott csücsül továbbra is.Kép
No, húzok,mert kimegyünk az uram elé, hívott hogy már fenn van a vonaton.. Kivánszorgunk elé, legalább fogyok 1dekát.. -talán a nyakamrólKépKép-

Kép
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Betti,

Ha harap, akkor szolok neki, es elveszem (idonkent vennem, ha nem kapna szajzarat, mint a kutyakKépKépKép) tole, de ma nem birtam ki nevetes nelkul, mert mikozben raharapott, elkezdett torokhangon dumalniKép
Ugy latszik, hogy nagyjabol egyformak vagyunk, oke, orulok, hogy most szoptathatok, mert jobb (olcsobb, egyszerubb, mobilabb), mint a tapozas, de attol meg nem vagyok egy szopis-orultKép A csaladnak is fozok kajat, megse vagyok foszakacsKép
Pajzsmiriggyel milyen gondod van? Vmirol lemaradtam..

Kata,
Delutanra egy fokkal jobb lett Zolika hangulata, igy nem oszultem meg teljesenKép A babakocsiban hatalmasat aludt, vegreKép Mondjuk az alvas-bezavarasban mi is hibasak vagyunk, mert Gyuszkot kell hozni-vinni, es ugye menet kozben nem sokat alszik, es a hordozot sem talalja mindig kenyelmesnek alvashoz..
Huhh, kajalas.. van bizonyKép Bar mostmar eleg jol turte azt is a dragam, hogy benassoltam a zoldbabfozelekbol, a hasa nem fajt tole, csak 2 napig folyamatosan eregette a szellocskeketKépKép
Az altalaban puffaszto kajakat kerulom, majd ha egy kicsi nagyobb lesz, akkor majd elkezdem probalgatni, hogy mit bir el a lurkoKép
Anyukamnak mar mondtam, hogy ha vege a szopizasnak, akkor az elso kaja, amit tole kerek, a toltottkaposzta leszKép

Momo,
Ezt a tapit a Karolina irta fel? Mert nekem Kriszti (tobbieknek sugas: vedono) egesz mas nevut mondott, azt hiszem, hogy a Beba start probiotikus HA-t (ez remlik..), es arra azt mondta, hogy szeretik a babak.
Jah, kanal ugy, mar multkor is mondani akartam, probald meg az ujjadrol odakinalni neki az almapuretKép Nalunk bejott, amikor nem szerette a kanalat (azt hiszem fogzas volt akkor).

Nah, nagyobbik dedem kadbadugom, holnap es vasarnap tovabb oszulhetek, mindketto rajtam fog logni egesz nap, apa melozik mind2 nap...

Mica
mica
 
 


Sziasztok!

Mica!
Jó,hogy a délutánotok már nyugodt volt!Jaj,ha csak a káposztát nem ehetném...én nem értem,már négy hónapos ez a gyerek,mégis kínlódik,ha egy kevéske borsót,vagy egyebet engedélyezek magamnak.Narancsot és társait ne is említsem.És úúúgy innék egy bögre tejcsit!Kép
No,mindegy,örüljek,hogy szoptatok!Kép
Ajjaj,nem lesz sétagalopp a hétvégéd,pláne,hogy pocsék idő lesz,még kimenni sem lehet.De azért nem féltelek Téged!Kép

Momo!
Van valami ötleted,hogyan lehet a legkíméletesebben beadni a kúpot?Hiába melegítem meg kicsit,mindkét fiam iszonyodik tőle,Patrik is úgy ordított,mikor kapott,hogy csak na!
Én is kipróbálnám,amit ajánlottál.
Metszés?Mióta ideköltöztünk,kipusztult itt pár dolog...

Betti!
Chamomilla beválik?
Azért érdemes lenne egy vérvételre elmenni,hogy megnézzék a pajzsmirigy hormon szinteket,az álmatlanság mögött is állhat ez.
Mesélj már,hogy eszik mostanában Kevin,mi a helyzet a szopival?
Voltatok sétálni?
Én nem tudom,Patriknak mintha az anyatejtől azonnal fájna a hasa.KépMikor múlik már ez el?!

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 

 
 

Sziasztok!

Annyira jó hogy végre jöttök "rendesen"Kép

Mica!
Nem tudom mi lehet nem néztem, ahogy írtam először azt hittem, ennyire hájasodok, hogy már a nyakam is olyanKép. Aztán egy barátnőm mondta hogy a szoptatás miatt nem jól működhet a pajzsmirigyem vagy mi, ezért lehet.. hormonok..
Igen, a szopi nekem is csak etetést jelent. Persze büszke vagyok magamra hogy sikerült meg minden, de nem érzek eufóriát szopi közben. Csak néha megmosolygom a fiam, nagyon cuki tud lenni, de persze szopi nélkül is azKép.
Nálunk már a babakocsi se vált be, ma hiába mentem Ati elé, nem aludt elKép Mostmár a fejem rakom rá hogy fogzik.

Kata!
Kevinnek pl.szintén 4 hósan erősödtek a hasfájás szerű tünetei! Azt mondta a védőnőm valszeg már bátrabban eszek és azért, pedig nem. Aztán elmúlt ez is. Ha jól emlékszem akkor körül jöttek a fogai is. Próbáld ki az édeskömény teát. Ha neki nem is akarod adni még, nálunk bevált hogy én ittam egy-másfél litert naponta.
Nálunk a kúpbeadásnál az vált be, hogy eltereltem a figyelmét. Bedugtam, és egyből elkezdek dumálni, vagy mutatok neki vmi játékot.. Nálunk inkább azzal van a gond, hogy én iszonyodom beadniKép
Igen, a chamomilla nálunk bevált. Én is azt szedem ha fáj a fejem vagy a fogam, esküszöm hatásosabb -nálam- mint a cataflan!
Ja, egyszer eljutok dokihoz, kérek egy teljes vérképet sztem. Mikor dolgoztam is voltak ilyen tüneteim. Akkor mikor olyan korszakom volt hogy 10 óra meló, 2.5óra edzés, napi4liter kóla, és 4 óra alvás. Akkor volt minden bajom, kiütés, tüdőgyuszi -mert ugye a -15 fokban egész nap meló- gerincferdülést akkor vették észre, vashiányos vérszegénység és a többi.. na ehhez a no pihenés.. azért hagytam ott őket, mert nem mertem így bevállalni a babát.
Szopi ügyben mondhatni nem sok előrelépést tapasztalok. Még mindig2.5 óránként eszik kb.De már belenyugodtam. Pépeket bírja, paradicsomtól se lett baja.Most adtam neki finomfőzeléket is már -borsó, karfiol, krumpli , répa- ízlett neki, de nem adtam sokat elsőre. Nagyon beles csávó ám! Annyira más mint Mendi volt. Bele úgy kellett imádkozni a kaját, és iszonyú válogatós volt, csak a bolognai spagetti ment meg paradicsom és borsó.. Kevinnek sztem akármit adhatnék.
Voltunk igen, olyan jó idő volt, hogy levettem róla az overallt is, és már ültetnem kell a babakocsiban,mert nem marad meg.. De legalább már adhatok neki kiflit, most hogy megint fogzik ez egy áldás nekem! Ennek ellenére végig ordított már hazáigKép.
Nem akarlak elkeseríteni, de van akinél bőven egyéves kor után fennmarad a hasfájás. De ez persze tök ritka. Meg nem is bizti hogy a pocija fáj. Vagy nem tud rendesen büfizni? Kaja közben is büfizteted, vagy csak utána?
Na, megyek mert marha álmos vagyok már, és kezd fájni a hátam egyre jobbanKép

Kép
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Szióka!

No, kellett nekem elkiabálni, most sehol senkiKép
Bár ez a babanet is.. egész nap nem tudtam bejönni vmiért..
no, remélem mindenki jól van azért!
Tessenek jönni ha a babanet engediKép

Kép
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


sziasztok,

próbálom megjegyezni, ki kicsoda, bár problémáim vannak..Kép

kérdések: a II. klinikán lesz a szülés (tegnap voltunk terepszemlén, megnyugtató volt, amit láttam-hallottam). apás szülés lesz, egyrészt biztonságban érzem magam, ha ott lesz az uram is, másrészt akarom, hogy lássa, mivel jár mindez. bár szerencsém van vele, nem az az "értetlen, önző" típus.
a fiúcska neve Márton lesz (bár az uram nem meri hinni, hiszen "csak" 70-80% az esélye)..
a tanácsokat köszi a kényeztetéssel kapcsolatban, ezzel eleve élek is: olvasgatok, miegymás..gyanakkor néha érzem, hogy kezdek kikészülni (holott a java még ezután lesz!)-senkit sem ismerek Monoron, minden ismerősöm Bp-en van-ott dolgoztam, ide is egy éve költöztünk. néha azt érzem, a háztartás meg a félnapi magány kikészít..nem akarok nyavajogni, mert tudom, jó dolgom van. csak néha jó lenne vkivel összefutni anélkül, hogy órákat kellen utazni..
megyek is, kész depivé teszem itt a topicot..sziasztok, szép hétvégét!
ezerjó
 
 


Hali Mindenkinek,

Csajok,
Én olyan szörnyűnek érzem magam. Egyrészt mert általában naponta többször is olvasgatok, de írni vagy nincs erőm/időm, vagy olyan a téma, hogy se köpni, se nyelni nemtok. Szal bocsi, én igazán szeretnék képben lenni, meg mindenkire odafigyelni, de... (és most jönnek a kifogások)

A lényeg:
Nagyon jó, hogy ez a topik is műxik, meg időnként bővülgetünk is Kép Nekem ti mindannyian nagyon nagy segítség vagytok abban, hogy ne őrüljek meg itthon. Bár (és most szeretném lekopogni), ezzel a jóidővel párhuzamosan még az életkedvem is megjött. Orsival egyre nagyobbakat sétálunk, fiúk is jól érzik magukat a kocsiban, nézelődnek vagy alszanak. Persze ahogy a küszöbön beteszem a lábam, egyből fennhangon követelik a kaját Kép
Orsi végleg elhagyta a cumiját, már két hete nélküle alszik el, most már nem is kéri, VISZONT csikorgatja a fogát álmában --- netugyátokmeg, a térképről le tudnék szaladni Kép Eddig valszeg a dudu miatt nem tünt fel.
Ja, és egy kis üröm az örömben!
Képzeld Betti,
Én is megrendeltem a MMP-t és még máig sem jött meg. Pedig a héten már írtam is a csajnak, hogy mostmáraztán meg minden, és próbáltam nagyon visszafogni magam. Arról meg ne is beszéljek, amit aZuramtól hallgatok itthon, hogy "ugye milyen nagy átverés, de te sose hallgacc rám" stb. Ha jövő héten sem kapom meg, visszautaltatom vele a pénzem (persze ha a terméket sem küldi, vajon a pénzre mennyit kell várni?) Na mindegy, jól kidühöngtem magam!

Na, akkor még Orsiról egy pár kép, aztán téptem innen:

Kép

Kép

Kép

meg egy a fiúkról (emlékeztetőül) Kép
Kép

puszi

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Szia Ezerjó!

Sztem nyugodtan "panaszkodj" azért vagyunk itt hogy meghallgassunk! Engem se dobtak még ki a lányok, pedig én aztán nyavajgok állandóanKépKép
Ezt a "lássa mivel jár mindez" dolgot megmosolyogtamKép. Tényleg szerencséd van ezek szerint az uraddal! Nem mintha az én férjem egy állat lenne, de nem egy empatikus ember az egyszer tuti. Jó a szülés/ek/nél az volt, szavam se lehet rá, de a mindennapokban.. MÉg az elsőnél igen, ő volt aki ülve virrasztott a jány mellett, hogy miért szuszog vagy miért nemKép. Most meg már, simán alszik még ha a fiam ordít is mellette.. Lehet erre mondják hogy az ember beleszokik?Kép
Na, megint riogatlakKépbocsikaKép
IGen, emlékszem még erre az érzésre. Ugyan én nem kellett elköltözzek, tehát ilyen szempontból nem voltam "újonc" viszont mindenki dolgozott, ezért senki sem ért rá, mikor meg igen, akkor már az uram is. Szóval akkor megnyugtatlak, ha a baba megszületik egy jó darabig nem leszel egyedül. Bár azért a kisgyerek nem egyenértékű társalgó egy felnőttelKép.
Ezért gyere sűrűbben, akár "panaszkodni" is, mi itt vagyunk, és elűzzük az unalmadKép
Tényleg akkor pontosan mikorra is vagy kiírva?
No, varázsolok vmi kaját Kép mert az éhhalál küszöbén vagyunk márKép

Kép

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Heppi!

Hát te meg sutyiban egyidőben írsz velem? micsoda dolog..
szóval még főzi előtt annyit hogy:
Sajnálom hogy nem kaptad meg még az MMP-t. De lehet a posta is hibás ám! Bár velem még csak pesti csomagoknál fordult elő ilyen. Meg jött az ünnep is..
VIszont most MMP nélkül is annyi tejem van hogy egy kisebb bölcsis csoportnyi gyerek jóllakna belőlemKépKép

És amit még el akartam mondani így gyorsan, hogy meg is láccik hogy jobb kedved van, a képeken csak úgy sugárzik belőled a pozitív energia ahogy Soma mondanáKép. De tényleg nagyon jól nézel ám ki! Ámulok és irigykedek!Kép
Énisakarok!!
No, de mostmár tényleg mék..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Jöttem volna hamarabb,de befutott egy kolléganőm a barátjával,hát olyan jót pletyiztünk!Kép
Azért néha hiányzik a meló(ha visszamegyek el sem fogom hinni,hogy ezt mondtam Kép ).

Heppi!
Tényleg nagyon jól nézel ki!KépA gyerekek nagyon szépek,Orsi kész kis hölgy már!
Hogy sikerült elérni,hogy lemondjon a cumizásról?
Nem lehet semmi három gyerkőccel sétálni!Jó,hogy nyugodtak a gyerekeid!Kép
Most kicsit elment a kedvem a mai pocsék időtől,nem is mentünk ki.

Betti!
Jó ötlet az édeskömény,hétfőn veszek és kipróbálom!Úgy tudom a tejmennyiség is nő tőle,szóval két legyet egy csapásra (remélem).
Büfiztetem ezt a kölkecet szopi közben is,de nem hatásos.Jó lenne,ha most már múlna ez a dolog.
Kevinnek ilyen jó étvágya van?Ez igen!
Én nagyon kíváncsi vagyok,hogy milyen különbségek lesznek a fiúk között,mivel Raul nem sokáig szopizott.
Nálunk is jól bevált Raulnál a kiflicsücsök,csirkecsont(ezt utcára nem javaslom Kép )és nagyon-nagyon jó volt a "kuki".
Hát,ez a hátfájás nagyon ragaszkodik Hozzád!Kép

Ezerjó!
Én is ilyen kiköltözött-magányos vagyok.Kép
Monoron a La Leche Ligának van havonta egyszer szopis klubja,állítólag nagyon jó,később érdemes lenne megnézned.
Meg persze,ha csinálunk talit a lányokkal Rád is számítunk!Kép

Mica!
Hogy telik a hétvége?
Frisseknél már nagyon alakul a tali,összebeszélhetnénk esetleg,ha Te is mennél.Kép

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok,

Jottem volna en, ha hagyta volna a babanet.. nameg a demasz, mert ma annyiszor volt aramszunte, hogy meguntam kapcsolgatni a gepet vissza.. nameg a fiam exran volt nyugos, nem tudom, remelem, hogy csak a lehulest erezte, es nem beteg lesz, mert Gyuszko mar ismet az. Nem tudom, hogy megfazas, vagy mas, kohog ismet, es ma estere mar lazas is lett, mondjuk nem veszesen. Szoval eljen...
Zolika viszont csucs volt, igy ordibalni meg nem hallottam.. aludt es orditott, nameg alvasban kajalt, ez volt a napi menetrendje delutan 3ig. Akkor mar lehetett kajalas utan nemi mosolyt kicsikarni belole. Cserebe viszont pelusozas kozben, csupaszkan az oldalara fordultKép
Szoval nem tudom, hogy mi volt ma, de remelem, hogy ejszaka es alvas jonKépKép

Betti,
Pajzsmirigy gond ismeros, a veteles utan lett nekem tulmukodesem, ami felkuldte a vernyomasom es a pulzusom az egekbe.. aztan a kapott gyogyszertol meg tonkrementek a feherversejtjeim (ennek az eselye a gyogyszerszedoknel 1:300000, eljen, ebben is ugyes vagyokKép), lassan helyrehoztak ebbol (draga voltam a TBnek, naponta 20e Ft erteku szurit kaptam 4 napig..), aztan a pajzsmirigy-gondot jodizotoppal elinteztek. Most egyenlore minden okenak tunik, terhesseg alatt nezettem, akkor okes volt, lehet, hogy most is kene egy ellenorzes.

Ezerjo,
Jo a Marton nev, en azon a napon szulettemKépKép
A szitud ismeros, mi ugy jottunk Airsara, hogy a kutyat se ismertuk...mostmeg mar a fel telepulessel joban vagyok lassanKép Mondjuk ebbe belejatszik az is, hogy nem egy otthonulos tipus vagyok, nagyfiammal allandoan mentunk babakocsival, soksok kilometereketKép

Heppi,
Ne aggodj, a kepek karpotolnak minketKép Szoval, ha meg nem is irsz, mert nincs annyi idod, csak kepeket raksz fel, az is joKép 3 lurko mellett nem csodalom, hogy olvasas utan nem mindig jutsz irashoz.

Kata,
Mint lathatod a bevezetot, Zolika nem kimelKép Nameg egy nyugosebb Gyuszko.. szoval nem egyszeruKép
Kaja: en se azt mondtam, hogy csak a kaposztat hanyagolom, csak ez az, amit hianyolokKép Borsot se eszem, babot sem, es meg sorolhatnam. A tejet az elejen probalgattam, nem lett jobban nyugos tole, igy az maradt, bar en tejeskavet ittam anno, de szules ota nem kavezom..
Delutan elmentunk setalni, jol levedtem szel ellen a kocsit, igy aludt is a lurko 2 orat. Ezido alatt elmentunk a boltba, jott Apa a vonattal, igy egyutt setaltunk haza, aztan meg vetemenyeztunk egy kicsit.
A frissek fele talin meg gondolkodom, elvileg megoldhato, Csepelen meg rokon is van (parome), ahol esetleg, ha o soforkodik, akkor el tudj tolteni az idotKép

Nah, iranyulok agyba, koran volt hajnali fel5..

Puszi,
Mica
mica
 
 


Hmm, kiirtottam a topikot a hosszu hozzaszolasommal??KépKép

Nah, akkor megyek lazas nagyfiut furdetniKép Ja, es Zolika pucer sulya kb. 8kg...Kép a kb. a ficankolas mertekeKép

Mica
mica
 
 


Szia Mica!

Úgy látszik nagyon hétvége van!Kép
Szegény Gyuszkó,nagyon lázas?Nekünk eddig úgy tűnik beválik az Oscillo,Raul legalábbis nem esik egyik nyavalyából a másikba,és ami még nagyobb csoda,Ruszlán sem!
Zolika ma nyugodt volt?Lehet valami front,Patrik is nyűgösködik.Nem tudom,szerintem a foga eléggé megindult,most már mindkét ökle állandóan a szájában van és kb.egy vödörnyi nyálat csorgat naponta.KépJa,és alig alszunk.Kép
Hú,Zolika jó nagy!KépOldalra fordult?Nem semmi!!!Kép
Mit veteményeztél?

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok,

Kata,
Jaja, hetvege, csak en nem vettem eszre, mertugye parom ment mind2 nap melozni..Kép
Gyuszko eddig nem is volt annyira lazas, de az ejszaka igencsak belehuzott a 39.67-el.. meg azt se vette eszre, hogy a kupot beadtam neki. Most reggel mar sehol semmi laz, csak kohog, meg mostmar vegre felszakad neki a valadek. Tegnap olyan eroltetetten kohogott, hogy beverzesek lettek a szeme korul. Kapott antibacit, mert piros a torka, meg koptetot. Csutortokon vihetem vissza kontrollra. Holnap meg Zolikat kene vinnem oltasra, erdekes lesz, hogy kozben hova teszem a beteg nagyfiamat. Hatha elszomszedol addig... imadja a szomszedasszonyt.
Tegnap Zolika jol viselkedett, nem volt vele gond.
Vetemenyezes borsoban, sargarepaban es zoldsegben merult ki, ezek birjak a korai idotKép

Na, megyek faradt Zolikat fektetni, aztan irany a patika.

Puszi, Mica
mica
 
 


Sziasztok!

No, itt vok én is. Olvastam hétvégén is, de írni már nem jutott energia. Tegnap meg Ati elvitt vacsizni, ezért nem jöttemKép

Kata!
Majd írd meg bevált e nálatok is az édesköményKép
Nem tom, nálunk már az elején megmutatkoztak a két gyerek közötti különbségek. Főleg hogy Mendi abszolút alig evett, KEvin meg pont ellenkezőlegKép. Fejlődésben is eltérnek, pl. Mendi már 5 hósan megtartotta a súlyát állva, KEvin csak kb. két hete. Viszont MEndi még nem ült fel egyedül ilyenkor, ő már mászott.. szóval tök másak.

Mica!
Nem semmi ez a tortúra amit leírtálKép nekem már csak egy ilyen hiányozna asszem..
Remélem Gyuszkó hamar meggyógyul. Elég beteges,nem? Az ovi miatt kap el ennyi nyavaját?
Jesszus 8kg? nem gyenge!
Lehet inkább várnod kéne az oltással egy hetet,nem? Csak mert lehet hogy ZOlibabában is bújkál vmi. Bár nagyon remélem hogy semmi ilyesmiKép
Ez a majd 40fokos láz nem hangzik vmi túl jól. Mindig ilyen magas láza szokott lenni?
Nekem az uram olyan hogy amint beteg egyből 40fokKép énmeg hüledezek, mert én speciel soha nem vagyok lázas, ha igen akkor is max hőemelkedésig.

Na, húzok,mert a fiam ordít, sikerült 10 percet aludnia! szinte már rekord..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Mica!
Ez a betegség nagyon hasonlít arra,ami Raulnak volt nemrég!Remélem már nem jön vissza a láz!KépTe már próbáltad a Stodal szirupot?Leírása alapján jónak tűnik,lehet,hogy beszerzek itthonra egy üveggel.
Ez most melyik oltás?Már megkapja a három hósat?

Betti!
Vacsi?!De irigy kutya vagyok!!!Kép
Te hogy tudod megoldani a gyerkőcöket,ha nélkülük mész valahová?
Kevinnek adsz Oscillo-t?Ha igen,egy egész tubussal?
Kedvenced maradt tegnap a Megában?Elfelejtettem nézni,a fiúk kiakasztottak..Ruszlánnal sem vagyunk most túl jóban,Anyóska kever-kavar..Ehh,nem is nyafogok tovább!

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Kata!

Most volt először hogy elmentünk nélkülük akárhová. Én igazából nem is akartam menni. De Ati ragaszkodott hozzá. Végülis csak házassági évforuló..
Anyósék vigyáztak addig a gyerekekre. De max 1.5órát voltunk el.
Én nem adok Kevinnek Oscillo-t.
Szombaton nem volt MEgasztár, a box miattKép De biztos marad majdKép remélemKép.
Atinak mondtam tegnap hogy ha lesz lemeze tuti megveszemKép.
Mi a baj? mit kavar? -bár el tudom képzelniKép-

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


sziasztok,

Betti, nem riasztottál el..azt hiszem, ki tudom harcolni az uramnál a törődést+ látta, mennyi gond van egy újszülöttel-csecsemővel-az unokaöcsénk a szeme előtt nőtt fel, és a gondozásból ki is vette a részét..neki már van gyakorlata..:D

Ruszlána, ezek szerint te is monori vagy? régebben láttam a Kismamában, hogy volt egy baba-mama klub is..jó ideje nem hirdetik, és a védőnő sem tudott semmit sem ezekről..Kép

Mica, jobban van már Gyuszkó? a Stodal-szirup tényleg használ, bár eleinte fokozhatja a tüneteket, de később javulni fog a helyzet..Kép

vki kérdezte, mikorra vagyok kiírva: júni 12-re..Kép

jól olvasom, mindnekinek vannak már gyerkőcei? Kép
tiszta zöldfülű vagyok..Kép

szép napot!
ezerjó
 
 


Szia Ezerjó!

Annyira teccik a nickedKép mindig megnyugszok tőleKép
hát akkor lesz némi gyakorlata az uradnak, ez jól jön majd, hidd el!
Igen, mindjányunknak van már gyerek kettő avagy három. Heppinek három, Momonak is három a többieknek kettő. Ja, és Editnek is három, de ő ritkán jön.

Júni 12 jó dátum. Én is júniusi vok, párom is, anyum isKép Jó lesz, mert nem leszel bezárva mint a téli babás anyukák, egyből mehetsz sétálgatni a kissráccalKép

Na, megyek böngészem tovább a megasztárok oldalát.. direkt nem mondom hogy melyikük blogját nézem, mert Kata még tartozik egy tippelKép.

Kép
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Na csajok, ezek a legfrissebbek Kép

Kép

Kép

Kép

Ezt a képet úgy imádom Kép
Kép

Ja, és ilyen hűtőmágneseket csináltam Orsinak:
Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok,

Tegnap irtam egy kisregenyt, folytatasokban, hat nem ellszallt a forum?Kép Szoval errol ennyit..
Most csak roviden, Gyuszko mar nem lazas, kohoges meg megvan, altalaban alvaskor erosodik, nappal mar turheto.
Zolika megkapta az oltasat, reakciokat varom ra, remelem batyjara hasonlit, mert o sose volt lazas.
Zoltan meretei: 8350g (body, pelus, textilpelus), hossza 61cm, fejkorfogat 47cm.

Ezerjo,
Gyuszko jun. 14re volt kiirva szuletni, jun.6an jottKép

Most rohanok, kajaido jon a pindurnak, es hallom a nyuszogeset, biztosan megint a lepedot nyalogatja marKép

Mica
mica
 
 


Heppi,

KépKép Nagyon jo kepekKép

Parom azt mondta, hogy inkabb nezel ki egy tinilanynak, mint 3 gyerekes anyukanakKép

Mica
mica
 
 


Sziasztok!

Mica!
Remélem én is hogy nem lesz baj oltásügyben!
A csávó súlyban lassan utoléri az én 6.5 hós fiamat.. de a buksija se piskóta!

Heppi!
Először is [color=#ff0000]
Másodszor: nagyon cukik a fiaid és Orsi is még mindigKép
Harmadszor: hogy csináltad a hűtőmágneseket? Mindig kitalálsz vmi tök jó dolgotKép irigyirigy vok érteKép

Mé nem volt babanet? tudja vki?

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Heppi,

Boldog Nevnapot!KépKépKép

Mica
mica
 
 


Sziasztok,
Névnapi köszöntéseket köszi, dagad ám a mellem, hogy ilyen figyelmes barinőim vannak Kép Kép Kép

Betti,
Hűtőmágnesek rém egyszerűen készülnek. Elmegyek a Kreatív boltba (tudod, ott az udvarban van az OTP-nél), aztán megveszem a nekem teccő figurákat. Így készen lehet kapni, olyan 50Ft átlagosan az ára. Aztán veszek hozzá mágneskorongot (szintén ott --- 5db/csomagot adnak 275Ft-ért) és egy laza mozdulattal pillanatragasztóval összeillesztem őket. Egy éjszakán át nem adom oda Orsinak --- bizti ami tuti Kép

Mica,
Mongyad az uradnak, hogy ne Orsi képét nézegesse Kép Én ugyanis idén már betöltöm a 30-at, szal nem nevezném magam mai csirkének Kép DE azért jólesett Kép
Fiad nem semmi méreteket produkál. Mosmá csak asztat mongyad meg, hogy csinálod (mongyuk nekem nem hiányzik, hogy ilyen "mázsásak" legyenek a fiaim)

Képzeljétek el, féltékenyek/irigyek egymásra. De komolyan. Ha az egyiket felveszem, félpercen belül vinnyog a másik is, hogy őtis-őtis. Aztán cserélnek, és akkor meg az "egyik" kezd el nyávogni. Komolyan mondom, én még ilyet nem láttam. Kettejüket viszont már nem bírom el, vagy csak ülve Kép

Na mennem kell Orsival mesét nézni Kép

Ja, és megjött a MMP, kíváncsi vagyok mikor kezdem el érezni a hatását.

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Betti, az én édesapán is júniusi, rá abszolút érvényes, hogy két arca van..

Heppi, boldog névnapot (a többiek súgtak Kép)
a képek nagyon klasszak, főként az imádkozós..Kép mint egy kis mohamedán..Kép)
a nagylány hogyan fogadta a kisfiúkat?

Mi az a MMP?

szép estét!

ja, hangulatingadozásra beszereztem homeos bogyót, bár a védőnők "megnyugtattak", hogy lesz ez az elején rosszabb is (könnyen elkámpiocsorodom, tegnap pl. bőgve mentem bevásárolni). ja, és a 10. kg-nál járok..ti mennyit híztatok, és hogy adtátok le?
ezerjó
 
 


Heppi!

Köszike a tippet.. majd lehet én is gyártok Mendinek nagyon szereti őket.
Hogy ünnepelsz?
Majd írd meg mennyi idő múlva hatott a cuccKép

Ezerjó!
Az MMP -More Milk plus- egy tejserkentő növényi tinktúra. Majd Heppi belinkeli neked, már gyakorlott ebbenKép. Nálam tutira bevált!
Haragban vagy édesapáddal?
Hangulatingadózásban én mester vagyokKép.
Én a jánnyal 7kilót híztam, most Kevinnel 14.5-öt. Ebből az első 10-et a 20.hétigKép Most van még rajtam 2-3 kiló felesleg. De nem szorgalmazom szopi alatt a fogyit, utána ráérek még..
Sztem ezt a hízás témát úgy felfújják .. Az én példámból láthatod, hogy nem az emberen múlik, meg RubintrékánKép
Hú, az viszont már gáz -legalábbis nálam az lenne- hogy sírva bevásárolszKép mi volt a baj? vagy csak úgy?
Megyek mert a fiam őrjöng..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Ezerjó,
A More Milk Plus tejserkentőt itt tudod megrendelni
http://www.nandu.hu/Shop/shopHU.php
és ezen az oldalon találsz róla többet. Én dél óta szedegetem 25 cseppjével (52kg-ra), de még különösebb hatását nem érzem. Legalábbis a cicimben semmi, bár a fiúk déltől 5-ig csöndben voltak, és akkor már én szorgalmaztam a szopit, nem ők követelték. Kíváncsi vagyok éjjel mi lesz. Mongyuk meg bírnám szokni, ha elhagynák az éjjeli 1 szopijukat is Kép

Én Orsival 20kg-ot, az ikrekkel 36 hétre (ekkor születtek) 23kg-ot híztam úgy, hogy 32. héttől kórházban voltam sómentes diétán (a vizesedés miatt). Orsi után a 6hetes kontrollra csupán 2 kg maradt rajtam, a fiúk után nemtom mikorra, de hamar visszaállt a régi súlyom. Egyik esetben sem fogyóztam, nem tornáztam (kivétel a gyermekágyi torna), nem néztem mikor mit eszek. Még mai napig is éjjel nassolunk aZurammal, amikor már Orsi alszik, hogy minél kevesebb édeséggel nőjön fel Kép Tudod, a jó példa Kép Én valszeg ilyen szerencsés alkat vagyok.
A fiaim nov.6-án születtek, ez a kép karácsony előtt készült:
Kép
Már amennyi láccik belőlem Kép Itt olyan 55 kg lehettem (73-mal mentem szülőszobára), és már nagyon nem akartam tovább fogyni (ma sem akarok!!!)

Hangulatingadozás tényleg nem jó. Megkérdezhetem mit szedsz? Meg ajánlanék neked egy könyvet
http://www.arukereso.hu/Product.php?id=108393
Ebből a könyvből sok okosságot megtudhacc. Egyébként a ceglédi könyvtárban megvan, én onnan ismerem.

sírás van, mennem kell

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok!

BabanetKépKépKépHogy aszongya pár napig.Ja....

Tegnap meglátogatott egy barátnőm,akit két éve láttam utoljára,jól meglepett,nagyon örültem Neki.Kép
Hozott Raulnak egy üvegfestő készletet,hát azóta pingálok ezerrel,Raul nemigen fér hozzá.KépTök jó!Kép

Heppi!
Én is kívánok sok szeretettel boldog névnapot!!!Kép
Neked mi a véleményed:Patriknak is egész tubus Oscillo-t adjak?
Nem semmi,hogy máris féltékenyek a fiúk!Kép
Te mikortól tervezed a hozzátápit?
Nagyon szépek a gyerekek!Kép

Mica!
Akkor ez a három hós szuri volt?Jó,hogy könnyen átvészelétek!Kép
Patrik lába még mindig göbös.Kép
Járókád megvan?Rusz múlt héten vett Irsán a bababoltban,úgy tűnik Patrik szeret benne lenni.

Betti!
Gratulálok a házassági évfordulóhoz!KépHányadik is?
Patrikot óvatosan szoktatom a kanálhoz,ha rajta múlna egy almát simán benyomna.KépPersze csak nagyon picit adok Neki.
Anyósom kritikán aluli,hozza a szokásos formáját,én meg hülye vagyok,hogy hagyom magam hergelni.
Most már tényleg meghoztad a kedvem a Megához.Mikor lesz legközelebb?

Ezerjó!
Pilisi vagyok,itt ki van téve a tanácsadáson a faliújságra a monori klub,megnézem a héten,egyszer én is elmennék!
Ismerős ez a hangulatingadozás a terhesség alatt,de erről a családom többet tudna mesélni.Valószínűleg nem túl szépeket.Kép
Hízás?Azt hiszem enyém az aranyérem:első fiammal 32 kiló,másodikkal már "csak"22.Kép
Viszont én is,mint Heppi túlságosan fogyok.

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Szép jóreggelt mindenkinek,

Kata,
Én egészet adnék a homeos cuccból. A hozzátápit pedig kihúzom 6 hóig Kép Nemsoká megyünk öthós oltásra, ha ott minden rendben a súlyukkal, akkor az ikres barinőmnek adom a mérlegünket használatra. Aztán már csak a hathós tanácsadás van, és akkor fogom elkezdeni a kanalazást. Vagyis nem egészen, hiszen már ismerik, pl a gyógyi vagy a vitaminok beadásakor kanál van.
Te már acc Patriknak mást is a szopin kívül?

Betti,
Én is kívánok nektek boldog ELSŐ Kép házassági évfordulót!!!
Ugye nem baj, hogy elárultam? Kép

heppi

heppi
KépKép
KépKép
heppi
 
 


Sziasztok,

Heppi,
Ugy latom, hogy akkor egyidosek vagyunk, enis ebben az evben leszek 18 even felulieknek valoKép (sugok: XXXKép)
A fiam magat alakitja igy, tippem sincs, hogy mi lehet a tejcsibenKép Raadasul meg nem is o hagyja abba altalaban a szopikat, hanem en veszem el tole 20 perc utan, mert o nem tudom, hogy mikor hagyna abbaKépKép Es igy is ennyit hizik.. Mondjuk cserebe ejszaka alszik, legalabbis kajalni nem kel fel, hajnali fel3 korul szokott nyuszogni, de sokszor nem is igenyli, hogy odaadjam a cumit. Ma kicsit nyuszisebb volt, de betudtam a labanak (fajhat a szuri helye).
Viszont fajo lab ide vagy oda, pelus nelkul szinte kitekeredik, ugy forgolodikKép Mar siman az oldalara csapja magatKép En meg pelenkazzam be, ahogy tudomKép

Kata,
Igen, ez a 3hos volt, es ugy latszik, hogy nem csak kulsoleg hasonlitanak Gyuszkoval egymasra, hanem az oltasi reakciokkal is. Remelem igy is marad. Jah, a gobosodesrol olvastam, hogy honapokig meglehet.
Jarokam van, bar Gyuszkonal se hasznaltuk sokat, ove volt az egesz szobaKép Korbebarikadoztam az ulogarnitura parnaival, es sokaig jol mukodott a dologKép Most meg egyenelore jo a franciaagy kozepe, amint fordul, kerul a foldreKép
Jo, hogy mar csemegeztek almabol, kivancsi leszek, hogy nekunk mikortol javasolja a dokinoKép

Ezerjo,
Huhh, hizasKép Elso fiammal felszedtem 20-23 kg-ot, mert elotte lefogytam 8kg-ot a szokasos sulyomhoz kepest. Nem is neztem, hogy mikor allt vissza a regi sulyom. Most kicsit plussz kilokkal kezdtem, igy "csak" 10kgot hiztam, amit a szules utan egybol el is tuntettem.
A hangulatingadozas termeszetes, bar nem kellemes dolog. Van vmi, ami esetleg "zavar" a terhessegben? Sokszor ilyen oka is lehet a hormonokon kivul.

Betti,
Boldog evfordulotKép Jo, hogy parod ilyen figyelmesKép Nalunk tavaly az tortent, hogy este 8kor jutott eszembe, hogy jeee, milyen nap is van.. epp ezer gondunk-dolgunk volt...

Nah, megyek nagyfiut oltoztetniKép

Mica
mica
 
 


Sziasztok!

Heppi!
Védőnő ma rámijesztett,hogy homeós dolgokat a csecsemőknek szigorú szabályok szerint lehet csak adagolni.
Megkérdeztem másoktól is,a közvéleménykutatás eredményeképp fél tubussal adtam Patriknak az Oscillo-ból.
Csak kóstolgatta eddig az almát,de annyira enne...szinte reszket és tátog ,mint egy kismadár a kanál láttán.De már elbizonytalanodtam,lehet,hogy kivárom még azt a két hót.Kép

Mica!
Védőnő mondta,hogy beszél egy oltási tanácsadóval,mert a göbösödés egy dolog,aggasztóbb,hogy egy hétig szenvedett az oltástól...
Valószínűleg nem tudok menni a frissek talijára,Ruszlán és imádott Anyósom Ukrajnába utaznak,és csakis éppen akkor tudnak menni.Kép
Ráadásul egy hétig egyedül leszek a fiúkkal.No,mindegy,más is kibírja!

Ezerjó!
A La Leche-s baba-mama kör minden hónap első csütörtökén van a Műv.Házban,de érdemes előtte érdeklődni ezen a számon,hogy nem marad-e el valami miatt:06 29 430 166.Várandós kismamákat is szeretettel várnak!Kép

Mennem kell,Raul nyúz.

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Nem vagyok formában ezért nem jöttem eddigKép
Meg a gyerekek is extra hisztisek voltak délután majd meg őrültem tőlükKép
De most van néhány percem reagálni.
Köszönjük mindenkinek a köszöntést, aranyosak vagytok!Jól mondta Heppi 1 éve volt még csak.
Ma meg 4éve hogy együtt vagyunkKép

Súly: hogy én ménem vagyok ilyen szerencsés alkatKépKép

Kata!
NO, mivel hergelt anyósod?
Szombaton lesz mega legközelebb, 70-es évekbeli számokat fognak énekelni majd!
Nekem a gyógyszertárban mondták -pont Stodalt vettem épp- hogy más országban már lehet adni pici babáknak is, a Magyar szabályok szigorúbbak , ezért itt 4 év alatt nem ajánlják. Kevinnek én adok ezt-azt már, MEndinek is -mármint homeos cuccot- és semmi bajuk tőle. Sztem még mindig jobb mint antibigyókkal tömni ami itthon gyakorlat sajnaKép.
Hozzátápival pedig sztem ne várj, ha ennyire érdekli Patrikot. Én is ki akartam húzni "rendes anyuka" módjára 6 hóig, de ahogy láttátok mégsem így lett. Sztem gyereke válogatja. És hogy mondjak vmit Kevin sztem ugyanannyit szopizik mint eddig, mert a 1.5-2dl pép után simán bevág egy cicinyi tejcsitKép
Az egy hét segítségmentesség miatt részvétKép lelkiekben veled leszek!

Heppi!
Dehogy baj!

Mica!
Nekem is kiment a fejemből. Ati meg beírta a telefonjába hogy el ne felejtse. Sztem még friss az élmény, azért ilyen lelkes. Én se csináltam volna ügyet ha nem jut eszébe, sztem nem ez a fontos, hogy egy nap megünnepeljük, hanem az hogy dúl a love, és egész évben törődünk egymássalKép

Na, húzok, csinálgatom a teát magamnak, mert sikeresen megfáztam.Kép
MEg terpeszkedek az új ágyonKép

Jó éjt!
Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok,

Kata,
Hat lehet, hogy akkor tenyleg mas lehet a dolog mogott, ha ennyire megszenvedte az oltast. Sajnos elolvastam az oltasi oldalt, kaptam fraszt az ott leirtaktol.. annyi mellekhatas kijohet, hogy csak na.. halistennek nalunk ugy latszik, hogy nincs gond egyenlore, laza nem lett azota se, a lababan van egy picit kemenyebb resz, de mintha az is lazulna mar. Kedve jo, nem nyugos.
Viszont enis beallhatok a havizosok soraba, bar ugy tunik, hogy Zolikat nem zavarta meg.
Parod es AnyosodKép Hat ez van.. lehet, hogy en se jutok el, majd meg meglatjuk, csak nincs a szomszedban Csepel..

Betti,
Uj agy?Kép Az jo dologKép A megfazashoz jobbulast, sajnos most ilyen idoszak vanKép
Amugy nalunk az megy az unnepleseknel, hogyha vmi olyan ajandekot adunk a masiknak, ami egyebkent is jol jon, akkor nem varjuk meg az adott napot, hanem akar elore is megkapja az illeto. Igy kapta meg tegnap a parom a Gyula-napi ajandekat eloreKép Most mindek dugdossam meg 2 hetig?Kép

Nah, matol Gyuszko-mentes vagyok, ment a szolnoki mamajahoz, ott husvetol a dragamKép Ma volt kontrollon a dokinonel, meg kicsit erdes a legzesi hangja, de nem csodalom, elegge hurutosan kohog nappal. Viszont most mar sem a delutani alvasnal, sem ejszaka nem volt igazan kohogesi rohama. HathaKép

Puszi,
Mica
mica
 
 


Sziasztok!

Mica!
Gyuláidnak előre is boldog névnapot,inkább most írom,mert mindent elfelejtek!Kép
Hol van az az oltási oldal?
Mensi.Kép
Habonyhoz kell mennem mégis jövő héten,hiába fizettem 5 ezer Ft-ot itt,a problémám ugyanúgy megmaradt:5-6 napos szünetekkel jön meg.KépMár teljesen ki vagyok készülve.

Betti!
Hát,a kedvem nekem sem a legjobb.Kép
Anyós hosszú téma.Évek óta torzsalkodunk,pontosabban 11 éve,mióta Ruszlánt megismertem.KépMost az a legújabb,hogy összevásárol minden sz.rt a gyerekeknek,de már két hete nem látta Őket,mert állítólag nincs pénze vonatra.Haha!Egyszerűen nem kíváncsi Rájuk,és ez engem nagyon elszomorít,bár Őt ismerve nem lep meg.Pocsék anya és még pocsékabb nagymama.Kép
No,mindegy.
Megát szombaton próbálom nézni,a 70-es évek zenéjét is szeretem.Kép
Nem tudom,Patrik még csak 4 hós volt vasárnap,lehet,hogy 5 hónapos koráig várnom kellene.
Milyen az új ágy?
Babakocsit végül nem vettél?
Gyerekeknek van új fogacskájuk?
Majd írd meg légyszi,hogy szerinted jó-e a Stodal.
Jobbulást!Kép

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Mica!
Gyuláidnak előre is boldog névnapot,inkább most írom,mert mindent elfelejtek!Kép
Hol van az az oltási oldal?
Mensi.Kép
Habonyhoz kell mennem mégis jövő héten,hiába fizettem 5 ezer Ft-ot itt,a problémám ugyanúgy megmaradt:5-6 napos szünetekkel jön meg.KépMár teljesen ki vagyok készülve.

Betti!
Hát,a kedvem nekem sem a legjobb.Kép
Anyós hosszú téma.Évek óta torzsalkodunk,pontosabban 11 éve,mióta Ruszlánt megismertem.KépMost az a legújabb,hogy összevásárol minden sz.rt a gyerekeknek,de már két hete nem látta Őket,mert állítólag nincs pénze vonatra.Haha!Egyszerűen nem kíváncsi Rájuk,és ez engem nagyon elszomorít,bár Őt ismerve nem lep meg.Pocsék anya és még pocsékabb nagymama.Kép
No,mindegy.
Megát szombaton próbálom nézni,a 70-es évek zenéjét is szeretem.Kép
Nem tudom,Patrik még csak 4 hós volt vasárnap,lehet,hogy 5 hónapos koráig várnom kellene.
Milyen az új ágy?
Babakocsit végül nem vettél?
Gyerekeknek van új fogacskájuk?
Majd írd meg légyszi,hogy szerinted jó-e a Stodal.
Jobbulást!Kép

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Sziasztok!

Most csak írtó gyorsan két dolgot

Heppi!
[color=#0000ff][i]

a másik
Katának:
most hallottam egy homeopata dokitól, hogy a Stodal szirupot csecsemőknek nem adhatjuk mert allergizáló növény van benneKép

MEgyek mert a fiam kib.szott nyűgös, ordít egész nap, ha letetszemKép
igyekszem jönni ,ha elalszik!

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok,

Baetti megelozott, ugyhogy ismet masodikkent:
Boldog nevnapot az ifju Gabornak!KépKép

Jottem volna, csak lurko visszanyuszizet alvasbol, ugyhogy ez a 10 perc kellett az elozeshez BettinekKép

Kata,
Jajj, akkor tenyleg irany Habony, ha ilyen gondok vannak. Remelem, hogy nincs semmi gond. Oltasokrol 2 lapot ismerek, ime a linkek:
http://www.elender.hu/~oltinfo/
http://web.axelero.hu/nyitottk/
Eros idegzet kell neha az olvasasahoz..

Gyulaknak majd atadom, de meg messze van, apr. 12 a datumKép Tavaly akkor volt husvet, akkor csinaltuk a nagyhazon a cserep-cseret, es elegge valoszinu, hogy ekkoriban fogant ZolikaKépKépKép

Betti,
Jon egy melegfront, lehet, hogy azt erzi Kevin. Zolika a hidegre erzekeny, ahogy kitapasztaltam eddig..

Mica
mica
 
 


sziasztok,
köszi Ruszlána az infót..és részvétem az anyóshoz..Kép(

most bocs, a többiekére nem nagyon reagálok, nics türelem: napom óta keményedek, de vártam, hátha elmúlik. ma sűrűsödött, és a dokim leszúrt, hogy akkor a jövő hétre kérjek időpontot, a héten már nem rendel..mindgey. addig csak kihúzzuk vhogy, a magnéziumot nyomom. lehet, hogy kórház lesz belőle..

a nyűglődőknek jobbulást!

sziasztok
ezerjó
 
 


Ezerjó,
ugye pezsgőtablettában iszod a Mg-ot? Mert a sok hülye doki elfelejti mondani, de az szívódik fel a legjobb hatásfokkal! Keményedések nem feltétlenül okoznak más problémát is, de azért pihizz sokat!
A június tényleg jó szülésre, mert nincs kinn az a fránya hideg és süt a napocska isKép...hogy én mé' nem próbáltam kiKép
Egyébként kedvenc uncsitesóm is júni 16-ra van kiírva, 39 évesen adta a fejét gyerekvállalásra gyakice egyedülállóként. Remélem, jól alakulnak a dolgaiKép
Súly: hát én se vagyok piskóta, de inkább a "nemfogyásban" A 3 macával kb ugyanannyit, olyan 15 kiló körül szedtem fel, viszont eleve többletháj is volt már rajtamKép Viszont én a szoptatástól nem hogy nem fogyok, de ha nem ügyelek rá kínosan, még hízok isKép Perpill még 10 kiló plusz van rajtam csak az uccsó terhességből és akkor a beépültebb kilókról már ne is regéljekKép

Kata,
akkor tényleg ne halogasd a dokit, ez elég kiborító állapot ígyKép Látom, neked is van egy angyali anyósodKép Az enyém is összevásárolja az egész kínai bótot a kölköknek, de elvárja, hogy mi autózzunk a 3 picivel 2 órát, hogy lássa őketKép Múltkor kerek perec elküldtem Kenyába napozni, amikor megkérdezte a telefonban, hogy mikor járunk már feléjükKép

Heppi,
neked is és pöttöm Gábornak is Nagyon Boldog Névnapot! Remélem, azért nem haragszol meg, hogy így elkéstem veleKép
Képek nagyon helyesek, nekem is nagyon tecc a magába roskadt kispasiKép
MMP nálam azért nem tett csodát, lehet, hogy neked sem ez a csodaszerKép

Betti,
nektek is Boldog Évfordulót! Kettesben vacsi...istenem, mi az???KépKép
Tegnap meg ma az én Mesim is kibírhatatlan, talán ugyanarra allergiás, mint KevinKép
Milyen ágyikótok van? Csak nehogy túl jól sikerüljön a felavatásKép
Megfázásodra meg jobb híjján jobbulást kívánokKép
Hülye boxra én szombaton írtó pipa voltam, lassan a Megasztár az egyetlen műsor, amire egész héten készülökKép Én úgy el voltam kenődve, hogy este 9-kor már szunyáltamKép

Tegnap tré egy napom voltKép Arra ébredtem, hogy elfeküdtem a nyakam, így a bal vállam és a nyakam baromira fáj minden mozdulatraKép Mesi reggel 6-kor kelt, vissza se aludt. Többieknek több se kellett, ők is felkeltek. Mesi délelőtt korán lefeküdt, erre tepertem ki a csajokkal a kertbe, mert hétágra sütött a nap. Vagy 2 órát játszottunk, amikor Legkisebb felneszelt, így a nagyokat be kellett volna terelnem a házba...persze, nem akartak ilyen szupi időben bemenni. Fél óra közelharc, ígérgetés után győzelem, mehettem be gyorsan kaját rittyenteni az ordító Mesivel a kezemben, mert nagyságáéknak nem volt jó a hozatott kajaKép Ezen is átverekedtem maga, kedélyek nyugodni látszottak, én naív beiktattam Mesi következő alvásidejére egy babakocsis sétát a játszótér irányába, mondván, kicsi majd horpaszt többiek meg csúszdáznak és mindenki boldog leszKép Ehhez képest elérve a játszóhoz alig állt meg a babakocsi Mesi ordibába kezdett (eddig nem volt szokása), próbáltam még ott helyben ringatni, hátha...nem jött be, közben pedig Zsebi a csúszdára mászásnál elvétette a lépést és leesettKép Na két üvöltővel és egy bánatos Timivel hazaballagtunk és itthon kezdődött előlről a nyüszi, mert a két maca kinn akart maradni, Mesinek viszont a kezemben sem volt jó, nemhogy a kocsibanKép Mesefilm ígérettel becsaltam őket, leültek tévézni, én meg kergebirka módjára róttam a köröket Mesivel, akinek semmi se volt jó, lévén alvásideje alvás nélkül elúszott. Naná, hogy csak majdnem 5-kor zuhant álomba, na ekkor újból kimentem a kertbe Timiékkel fát metszeni. Én nyiszaboltam, párom meg marha lezseren felvigyázta a csajokat, minek folyományaként Timi tenyérrel amúgy hasmánt végigszántotta a betonfeljárót és végighasította valami a tenyerét. Persze egész este ordított miatta, akármivel is vígasztaltamKép Természetesen már este 6-ra ki voltak purcanva a koránkeléstől és a sok levegőtől, így már a fürdetésnél alig bírtak megülni a kádbanKép Mesi meg ugye későn ébredt, még este 9-kor is játszani akart a kis büdösKép
Hát akar valaki még három gyereket?KépKépKép

Mellesleg Mesi táplálásával kapcsolatban a legújabb fejlemény, hogy cumisüvegből pár napja délutánonként elfogadja a lefejt tejet is, még a fagyisat is, ha más nincsKép Szóval már tényleg éhezettKép Ma kíváncsiságból megmértem a déli evését, amikor még érzésem szerint van is a ciciben valami, na hát akkor tankolt 80 mili körül...le vagyok taglózvaKép Ezek szerint rohadt kevés a tejem, naná, hisz éjjel 10-12 órás szünet van, és esze ágában nincs kelni a gyereknek. Fejni meg kinek van ideje ilyen napokon, mint amit fentebb vázoltam?Kép

megyek, mert ma végre délutáni csendespihenőt tart mind a három és még ezer dolgom van

Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok!

NO, most talán van időm írni!
Szóval:

Mica!
Bocsi a beelőzésértKép.
Nemtom frontkban nem vok otthon.
Én is így vok az ajándékozással. Viszont a most karácsonyt muszáj volt kibírnom, úgy csináltam felvittem az ajándékot az egyik szomszédhoz, ott csomiztam be, és szenteste délutánján lehoztam, akkor adtam oda.Kép

Kata!
AnyósKép úgy néz ki akkor ez már nem is fog változniKép sajnálom! Főképp a gyerekeknek lett volna fontos egy jó nagyi.. De a te anyukád biztos kárpótolja a gyerekeidet érte!Kép
Jó az ágy nagyon!
lehet rakok nektek képet, de ez még olyan állapotban amikor épp bepakolták.
Új fogacska ügyben Kevinnél nincs változás, Mendinek alakulnak a fogak. Nem nagyon engedi nézni, de ahogy láttam már csak két rágó hiányzik.
Nem vettem babakocsit, a csaj azóta sem írt vissza. Vettem tőle egy rugit is, de az sincs seholKép jól megjártam!
Engem is jóformán a mega éltet! Tényleg nem sok más jó műsor van sztemKép, néha a barátok köztet ném ha hagynak. A filmek amiket adnak szóra sem érdemesek!
Na meg amitől ki vaok akadva az a Domestos reklám! Mendi egyenesen retteg attól a szemét bacilustól, meg ott az Ásóka vagy mi az se egy szép, még nekem is feláll a szőr a hátamon tőle..
Hát nem tom, nekem MEndi négy hósan kezdte a hozzátápit. Sztem ha elfogadja akkor nagy bajt nem csinálsz. Ne érts félre, én nem akarlak se rá se lebeszélni, ezt neked kell eldöntenedKép. De sztem ha napi egy kiskanálnyit kap mikor így ácsingózik érte, az nem nagy szám. Elvileg a tea is hozzátápi, és azt rengeteg gyerek már újszülött kortól kap.

Ezerjó!
Hú, ez nem jó hírKép
Nekem mindkettővel kb. a 30-ik héttől voltak keményedéseim, legalábbis akkor kezdtek fájni is. Mert elvileg már az elejétől vannak ilyenek, csak nem érezni. Én mégis az elsőt túlhordtam 3 nappal, a második meg percrepontos voltKép
Nagyon remélem hogy nálad sem lesz koraszülés a vége!MIndenesetre pihenj sokat!!

Momo!
Fú, te ! nehogy nekem a falra fesd az ördögöt! Hú, már csak az hiányozna nekemKép
jókívánságot köszike!
Ne tudd meg én is mit balhéztam itt a hülye box miatt.. most egy hétig nem láthattam........-t csak neten keresztülKépKépKépKép Ráadásul nem szeretem a boxot, főleg nem azt a bárgyú milóvikit..
Köszi,én egy -jó-darabig hallani sem akarok még egy gyerekrőlKép Nem semmi napod voltKép ILyenkor Mesi nem alszik el cicin? Mert akkor két legyet ütnél egycsapásra, a gyerek aludna,neked meg lenne inger a tejtermeléshez. Próbáld ki, én Kevint szinte mindig meg tudom ezzel nyugtatni, nyilván ezért eszik 15*egy nap.
A mennyiség miatt én nem aggódnék, sztem ha éhezne akkor többször kérne enni! Ahogy múltkor írtam az én fiam is 100-körül eszik -annál többet sztem nem- és mégis hízik. Na jó, nem úgy mint Zolika, de én nem is bánom, mert szanaszét szakadna a derekam-kezem alattaKépKép
De ha meg utána adsz neki cumisüvegből vagy valami akkor ellustul őkelme és fuccs a szopinak,nem?
Bár remélem nem!

Na, húzok mert ezek megőrültek enyhén szólva..
még megkísérlek felrakni egy képet az ágyról..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Kép
Kép
Kép

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Mendi egyből lefektette az összes babát-állatot az ágyra..

ja, bocs hogy három lettKép
meg a kupit számítsátok le lécci, mert ugye a "költözködés" rendetlenséggel járKép

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Betti!
Milyen kupi?!Látszik,hogy még nem voltál váratlanul nálam!Kép
Tök jónak tűnik az ágy!Ki fog aludni rajta?
Annak a szobanövénynek mi a neve?(tökre nem értek hozzá,de nagyon tetszik!)
A net-es rendelésről horrorokat hallottam.Kép
Jó,hogy írtad a Stodalt!!!
Jobban vagy?
Anyám szívesen kárpótolna minket,ha nem 200 km-re laknánk egymástól.Talán jönnek jövő hétvégén!Kép
Úgy látszik tényleg ritkán nézek Tv-t,nem ismerem ezeket a reklámokat,de szavaidból ítélve nem veszítettem semmit!Régebben,mikor még volt időm és kedvem tévézni,idegbajt kaptam a tamponreklámoktól!
Mostanában kijelölöm a műsorújságban,hogy mit szeretnék megnézni,van,hogy elkezdem,de hamar bealszok.Tiszta öreglány lettem!Kép
Hozzátápin azért gondolkodok,mert azt olvastam,hogy a megfelelő emésztéshez szükséges enzimek hat hós kor körül kezdenek el termelődni.Az eddig adott kevés alma rövid idő múlva szinte változatlanul jelent meg a pelusban,szóval fene tudja.Ja,és a hasa rendületlenül fáj.KépBár jó nagyokat pukkant az édeskömény teától.Kép

Heppi!
Boldog névnapot Gábornak!Kép

Mica!
Tudom,tudom,még soká lesz Gyula,de olyan szétszórt vagyok,látod,még Patrik névnapját is Ti juttattátok eszembe...
Köszi,elolvasom majd az oltásról írottakat,hátha tudok ennél jobban parázni.Kép

Momo!
Éppen ma gondoltam Rád,mikor ketten kétfelé nyúztak és még Ruszlán is dumált.Hozzád képest unatkozó háziasszonynak tűnök!A napodat olvasva levert a víz.Kép
Én már várom,hogy kicsit hazautazzak a fiúkkal,legalább valamennyire kiszakadok a mindennapokból,mert tök jó minden,de be lehet golyózni.Mindig azt szoktam mondani,hogy szeretem a palacsintát,de ha minden nap azt kellene ennem...szóval jól esne egy kis változatosság.
Anyósainkat összekötve ki kellene lőni a Holdra!Kép
Hétfőn megyünk hozzá,mert a szülinapja lesz,hát komolyan inkább bevállalok tíz fogtömést és tíz beöntést!Kép

Ezerjó!
Hát,nem valami rendes a dokid.Pihenj sokat!KépAzért írj majd,hogy mi van Veled!!!

Biztos valami front lehet,Patrik is nyűgös két napja...

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 


Nyűgösségről jut eszembe, kinéztetek este az ablakon? Holnap telihold is lesz....ha én nem tudok tőle aludni, akkor a gyerek miért ne lehetne kerge tőle?Kép

Kata,
majd egy óvatlan pillanatban kilőjük őket, jó?Kép
A tévéműsort én is csak altatónak használomKép

Betti,
az említett két reklámtól engem is kiver a víz, hogy milyen lelkivilága lehet annak, aki ezt kitalálta...
A cumisüveg téma nálunk fordított, mint a nagy átlagnál, ugyanis nekem a cicimből sokkal jobban jön a tejcsi, mint ha üvegből szippantaná. Kénytelen voltam (akárcsak a többeknél anno) szétszurkálni a cumifejet, különben sivalkodás van a sok meló miattKép Szóval ettől nem lustul el a maca, mert csak végszükség esetén fanyalodik rá.
Sajna cicinalvás nálunk sose ment, pont a kezdetben túl sok tejcsi effektus miatt. Timi és Mesi is mereven elutasította a komfortszopit, mert túl gyakran beindult a tejleadó reflex és dőlt a szájukba a tej, holott már jóllaktak. És persze ezért kaptak rá az ujjukra isKép
Ágy nagyon szupi, ijesztgetni nem akartalak ámKép

És akkor pár kép az enyémekről is, úgy is ritkán jövökKép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Kép
Újabb betűkedvelő ember a családbanKép
Kép

Bocs a sok képért, de sosincs rá időmKép

Momo


Momo
momo
 
 


Sziasztok,

Momo,
Eddig is tudtam, hogy nincs egyszeru eletetek 3 lurkoval, de az irasodat elolvasva azt se tudtam, hogy sirjak vagy nevessekKép Paromnak is megmutattam, persze, tipikus ferfi, azt szurja ki, hogy a parodnal persze, hogy elesett a gyerekKépKép A kepeket nezve parod meg hagyja beken a postast, annyira hasonlit ra a gyerek, hogy csak naKép Vagy csak en latom igy?Kép
Zsebi szokas szerint tunder, Timinek meg jol all a szemuveg, nem is lattam meg igyKép

Betti,
Szuper az uj agy, tenyleg, kie lesz?Kép Vagy vegre tervezed a kozos alvast paroddal?Kép Nalunk vegre sikerult ismet egyutt aludni, a heten ez mar a 2. alkalomKépKép (Anyosom itt volt, akkor Gyuszko ot kerte, hogy mellette aludjon, most meg nincs Gyuszko, igy bekoltozott parom hozzankKép)
Kupiban a mi csaladunk a nyero, maniakus nem-dobunk-ki-semmit csalad vagyunk, igy lassan helyem sincs semmireKép Mondjuk a lurko jatekait pont tegnap szedtem rendbe, untam a sok felig eltort vacakot tarolni marKép
Ugy latom, hogy hizasban Zolika a mumusKép Ezt megertem, kedden a tanacsadason vegig a kezemben fogtam, ennyit regen volt kezben, hat meg is erezte a karom masnap reggel..

Kata,
Melegfront van/volt, talan azt erzi Patrik. Amugy esore all, legalabbis tegnap az idojarasjelzo kisallomas erre valtott a kicsit felhos-naposbol.. ez a parom ajandeka, homeros, legnyomasmero es idojosKép Nameg ora+ebreszto, raadasul nem is kell allitanom, radios, magatol hangolja a pontos idot FrankfurthozKép
Gyuszko azt hiszem, hogy Patrikkal egy idos volt, amikor kezdtuk az almazast, es semmi baja nem lett tole, ne aggodj. Regen 3 honaposan kezdtek a hozzatapitKép Pl. nalam is akkor volt, megsincs semmi bajom toleKép

Nah, megyek lurkot fektetni, koran kelt (5kor), mostmar almosodikKép

Mica
mica
 
 


Sziasztok!

Kata!
Ati és Mendi alszik rajta, mi változatlanul a kisszobába vagyunk száműzve a sráccalKép. Ma már megfordult a fejemben az is hogy hagyom a francba a szopit, mert a fejemet rá, hogy csak azé kel fel a fiam! Most úgy érzem nem sokáig bírom már ezt a dömpinget. 11-től alszik kb. 2-ig, aztán 4körül felkel, és onnantól 10percenként szopi, sírás alvás.. megőrülök. És nálunk nem telihold vagy front az oka, mert mindig ez vanKép
netes rendelésről meséljKép
Mostmár Mendi is beteg lettKép
na, ahogy ezt leírtam az ablak alatt volt egy koccanásKép
Igen, ezt én is olvastam, hogy mig nincs megérve rá, addig változatlan formában visszajön a cucc. Hát azért sztem ha néha-néha adsz neki 1 kanálnyit és visszajön azzal nagy bajt nem csinálsz. Régen tényleg 3hósan kezdték meg 6hetesen!! a hozzátápit.
Nem tom mért lehet ez a pocifájás még mindigKép Rendesen felhúzza a lábiját és ordít?

Momo!
GYönyörűek a lányaid! Mesi is milyen vidám!
Timinek nagyon jól áll a szemüvegKép Zsebi meg egy kis csibész így ránézésreKép
Ja, Mesi rögtön az apróhirdetéseket böngészi? Apa készítheti a pénztárcátKépKép
Te, gondoltam hogy nem cumisüvegből etetedKép, csak én vok ilyen paraKép bocsikaKép
Az viszont nem lehet, hogy csak addig eszik amíg dől a tejed? vagy amíg van tejcsid egyfolytában ömlik?

Mica!
Tervezni tervezem én már mióta a közös alvást AtivalKép de egyelőre esélyem sincs ráKép
Sztem amíg Kevin szopizik mindig fel fog kelni sűrűn. Ez meg ugye még minimum fél év, max másfél. Úgyhogy egy darabig megvan a fogamzásgátlásKépKép
MI is ilyenek vagyunk. Mindig "majd jó lesz még vmire".. aztán már nem férünk a sok kacattól.. NÉha rámjön egy-egy takarítási láz, akkor a negyedét kidobom, de hamar gyűlik még egyszer annyi.Kép
Hát lassan ahhoz képest hogy a "legfiatalabb" ő lesz a legnehezebbKép. gondolom nem kézkímélőKép Azért írtam én is MOmonak, hogy én megszakadnék, mert sokszor van hogy a kettőt egyszerre fogom, és így is nehezekKép ha még felszednek néhány kilót asszem sztrájkolok!
Ja, az 5óra korán van? Az én fiam 4-tól van fennKép igaz most már alszikKép
Megyek pakolászok. hajnalban már felporszívóztam meg ilyesmi, de van még dolog..

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


És engem még zavar, ha 6-kor felkel a legkisebb lyányomKép Na többet ezt itt nem mondom...
Ma újabb szín vegyült szerény kis életünkbe: Timi reggel még csak pocifájásra panaszkodott, aztán kb. egy órája visszagyütt a reggelije és lázasKép Látom meglesz az ünnepi program...

Ja és mielőtt elfelejtem, no meg fenetuggya mikor jövök megint: Kellemes Húsvétot mindenkinek!
Kép


Momo


Momo
momo
 
 


Halihó!

no, másodszor vok maKép örültök?
Eszembe jutott hogy Katának nem írtam meg a virágot..
Szóval nem tom melyikre gondolsz? a pálmára?

Na meg ha már képek akkor rakok én is a kereken 200napos fiamról, és a nemtom hány napos lányomrólKép
Erkélyjelenet:
Kép

A 200 napos srác kiflivel:
Kép
Kép
Kép
A nemtomhánynapos majdnem kétésféléves lány:
Kép

Betti

KépKép
KépKép
szabobetti
 
 


Sziasztok!

Betti!
Látom nagy sikere volt a kiflinek!KépNagyon aranyosak a gyerkőcök!Mit szoktál alájuk tenni az erkélyen?
Egy csaj is hasonlóan járt a net-es rendeléssel,de Őt még le is bunkózták.Kép
Éjjeli szopi nálunk majdnem ugyanígy megy,mint Nálatok.Még egyetlen éjszakát sem aludtunk végig,pedig nagyon jól esne legalább egy!
Igen,húzgálja a lábát,tekereg,látszik,hogy kínlódik.Kép
Mendi jobban van?
Képzeld,tegnap de.Cegléden voltunk,bevásároltunk a Lidl-ben.Te voltál már?Szerintem tök jó,kezdtem már a falra mászni a Penny-s termékektől.Kép

Momo!
Nagyot nőttek a csajok,mióta utoljára láttam Őket!
Mesi igazi "zsemlepofi"egyáltalán nem tűnik úgy,mintha éhezne!Kép
Jobbulást Timinek!

Mica!
Mostanában minden napra jut nálunk valamilyen front.Kép
Tök jó lehet,amit kaptál Párodtól!Rendszeres időjárás-jelentést kérek!!!Kép
Nekünk hozott a nyuszika digi-gépet,de kell még jó pár kiegészítő hozzá.
Hogy vagytok?


KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!

Puszi.

Kata

Kép
Kép
ruszlána
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?